Címke: Audi

  • Berger: A DTM gondolkodik a GT3 szabályrendszer átvételén

    Berger: A DTM gondolkodik a GT3 szabályrendszer átvételén

    Az ismert német túraautós sorozatnak, a DTM-nek lehet, hogy érdemes lenne lenne a túlélése érdekében átvenniük a GT3 szabályrendszerét, állítja Gerhard Berger. Az egykori Forma-1-es versenyző ma már a széria irányítója, és 2021-re úgy fest jelenleg, hogy az Audi kiválása után csak egy márka maradna. A híresztelések szerint így természetesen a BMW sem maradna, és mint utolsó gyártó is kiszállna a DTM-ből. Berger a Servus TV-n beszélt a helyzetről:

    „Amennyiben nem marad német autógyártó, akik támogatnák részvételükkel a sorozatot, akkor a helyzet eléggé kétségbeejtő lesz. A koronavírus-járvány miatt ráadásul komoly szembeszélben kell dolgozzunk.”

    Elismerte, hogy az egyik megoldás az lenne, ha átvennék a GT3 szabályrendszerét:

    „Amennyiben mi az ITR-nél úgy döntünk, hogy folytatni akarjuk, akkor GT3-as alapokon kell ezt tennünk. Ez az egyetlen olyan technikai szabályzat, amely sok gyártót vonz. Nyilvánvaló, hogy a GT3 szabályrendszerét kell átvennünk.”

  • René Rast rajthoz áll a Formula E hátralévő versenyein

    René Rast rajthoz áll a Formula E hátralévő versenyein

    Az Audi hivatalosan is megerősítette azt, amit már régóta sejteni lehetett, nevezetesen, hogy René Rast veszi át a kirúgott Daniel Abt helyét az elektromos sorozatban.

    A Formula E egy elég komoly augusztusi menettel zárja le a felfüggesztett szezonját, ugyanis Berlinben kilenc nap alatt hat futamot rendeznek majd, három duplafutamos leosztásban, ezen a háromszor két versenyen indul majd a kétszeres DTM bajnok.

    A DTM is augusztusban indítja majd el az évadát, így a címvédőre nagyon sűrű napok várnak majd, ám már nagyon várja az új kalandot.

    „Régóta nagyon közelről figyelem a Formula E-t, várom már ezt az új kihívást. Nagyon magasak az elvárások egy FE pilótával szemben, a nyers tempó mellett kiemelt fontosságú a hatékonyság, az akkumulátor menedzselése és a megfelelő taktika kidolgozása, mindez egy szűk városi pályán, ahol a dolgok gyakran kaotikusak.” – kezdte a 33 éves pilóta.

    „A július eleji teszttel és a szimulátoros tapasztalatokkal igyekszek majd a lehető legfelkészülteben megérkezni Berlinbe és a kilenc nap alatt hat futammal igencsak gyorsan tanulhatok majd…” – tette hozzá.

    Az Audi Motorsport vezetője szerint Rast volt a megfelelő ember a megüresedett ülésre.

    „Egy kétszeres DTM bajnokról van szó, aki már régóta szolgálja az Audit, így egyértelmű, hogy magától értetődő volt, hogy ő már az eleje óta ő az első számú jelöltünk. A múltban már számtalanszor megmutatta, hogy mennyire gyors egy új szériában anélkül. Külön örömteli, hogy nincs átfedés a DTM és a Formula E között, így René mindkét szériában tud minket képviselni.” – nyilatkozta Dieter Gass.

  • Berger szerint nem lenne jó, ha szünetelne a DTM

    Berger szerint nem lenne jó, ha szünetelne a DTM

    A DTM jövője bizonytalan, miután az Audi kiszáll a szériából, és az a vélekedés, hogy akár olyan szünete is lehet a szériának, mint volt a 90-es évek közepétől 2000-ig. Gerhard Berger, mint az ITR elnöke szerint azonban egy ilyen szünet nem lenne megoldás, mondta el a speedweek.com-nak:

    „A szüneteltetés nem megoldás. Amennyiben leállítasz minden tevékenységet, mint egy cégnél, és kvázi megállítod a gyártósort, akkor nagy erőfeszítés lesz mindezt újraindítani. Ha csak egy évre is leállsz, az sem lenne jó megoldás, de jelenleg nem zárhatunk ki semmit sem.”

    Rengeteg a pletyka arról, hogy miképp lehetne megmenteni a DTM-et, meg olyan megoldásról is lehetett halalni, hogy átvennék a GT3 szabályrendszerét. Erről így vélekedik Berger:

    „A Class 1-en kívül nincs olyan sok szabályrendszer. Végül ott vannak a GT3-as autók. Ott más a filozófia, mert van teljesítménykiegyenlítő rendszerük. Nem mondom azt, hogy lehetetlen, de jelenleg azt sme lehet megmondani, hogy ez megoldaná-e a jövőbeni problémáinkat. Más dolgokat kell megoldanunk előbb.”

  • Betiltották a csapatutasításokat a DTM-ben

    Betiltották a csapatutasításokat a DTM-ben

    Az Audi Sport első embere, Dieter Gass arról számolt be, hogy 2020-tól már nem lesznek csapatutasítások a DTM-ben.

    Gass elárulta, hogy a döntést tavaly hozták meg az ITR tanácsadó testületével és a BMW Motorsporttal közösen.

    „Megegyeztünk az ITR-rel és a versenytársunkkal, hogy idéntől nem lesznek csapatutasítások” – mondta Gass a Motorsportnak. „Ez Gerhard Berger [az ITR elnöke] kívánsága volt.”

    Gass arról is beszélt, hogyan tudja ellenőrizni a DTM a szabály betartását.

    „A tárgyaláson esett erről szó. Természetesen elsősorban az Audi AG érdekeit kell védenem. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy megfelelően működik. Sajnos volt néhány szégyenletes példa a múltban a nyílt csapatutasításokra. Ez olyasmi, amit nehéz ellenőrizni. Azonban egymás szemébe néztünk, és megegyeztünk. Bízom benne, hogy [a szabály] megfelelően fog működni.”

    Az Audinak 2019-ben meg kellett kérnie a két bajnokesélyes pilótáját, Nico Müllert és René Rastot, hogy kockázatmentesen versenyezzenek egymással, miután összeértek a Norisringen a gyártó igazgatósága tagjainak jelenlétében. Gass elmondta, hogy az ő felelőssége a pilótáik egymással való ütközésének megakadályozása, viszont akkor már nem szólna közbe, miután életbe lépett az új szabály.

    „Még mindig meg kell előznünk, hogy két márkatárs egymásnak menjen” – tette hozzá. „De nem lesz több közbelépés a jövőben. És, ahogy mondtam, ez egy olyan szabály, melyhez természetesen ragaszkodni fogunk. Ezért nem kell magyarázkodnom az Audi vezérkarának.”

  • Nathanael Berthon visszatér idén a WTCR-be

    Nathanael Berthon visszatér idén a WTCR-be

    A Comtoyou Racing színeiben visszatér a Túraautó Világkupa (WTCR) mezőnyébe a francia Nathanael Berthon.

    Egy év után lesz tagja ismét a túraautózás királykategóriájának a 30 éves francia, aki 2018-ban szintén az Audis Comtooyu Racinggel indult, majd tavaly a hosszútávú világbajnokságban próbált szerencsét.

    2018-ban legjobb eredménye egy wuhani harmadik hely volt. Idén a csapattársa a hatalmas rutinnal rendelkező Tom Coronel lesz.

    „Nagy öröm, hogy visszatérhetek az FIA WTCR sorozatba az Audi, a DHL és az Audi Franciaország támogatásával és segítségével. Ismerem az autót és a pályákat, így nem lesz nehéz nekem visszarázódni. Nagyon boldog lettem, hogy újra találkozhattam a Comtoyou-s srácokkal, ennél a csapatnál minden megvan a győzelemhez.” – nyilatkozta Berthon.

    A WTCR 2020-as idénye szeptemberben veszi kezdetét Ausztriában a Salzburgringen.

  • Helmut Marko szerint Daniel Abt megérdemli a sorsát

    Helmut Marko szerint Daniel Abt megérdemli a sorsát

    Dr. Helmut Marko nem igazán megértő Daniel Abt. most már csak korábbi Formula E versenyző kirúgásával kapcsolatban sem. Az Audi gyári csapatát korábban az Abt család birtokolta, most azonban a 27 éves németet kirakták, amiért titokban egy profi e-játékost alkalmazott maga helyett egy hivatalos Formula e-sport versenyen.

    Marko, a Red Bull versenyzői programjának a vezetőjeként nyilatkozott most az egykori junior pilótájáról az Österreichnek, valamint arról, hogy mit szól Max Verstappen e-sportos szórakozásához a koronavírus-helyzet miatt. Az újság is leszögezte, hogy Abt csalása nem volt vicces, de Marko még tovább ment ennél:

    „Abt egy rossz példa. E-sportban sem volt gyors, de az igazi versenyülésben sem.”

    Az osztrák szakember azt is megismételte újfent, hogy a Red Bull Racingnél nem lesz hely 2021-ben a Ferraritól távozó Sebastian Vettelnek sem:

    „Rendszeresen beszélek Vettellel, folyamatos közöttünk az eszmecsere. Szerződésben azonban Verstappennel és Albonnal állunk.”

  • René Rast vagy Nico Müller kaphatja meg Daniel Abt helyét az Audinál?

    René Rast vagy Nico Müller kaphatja meg Daniel Abt helyét az Audinál?

    A kétszeres DTM bajnok René Rast és Nico Müller is várományosa a Daniel Abt által hagyott helynek az Audi Formula E csapatában.

    Az Audi kivonulása versenyülés nélkül hagyná a DTM-es pilótát, de jó teljesítményének köszönhetően már korábban is fontolgatták, hogy a Formula E-ben kínáljanak ülést neki.

    Most Daniel Abt botrányos kirúgásával keletkezett egy üres ülés a márka elektromos istállójában.

    Rast eddig egy versenyt teljesített a sorozat második szezonjában, a mezőny végére tartozó Aguri csapattal. Akkor hazai futamán az időmérőn fél másodpercet vert csapattársára, majd a versenyen egy első körös ütközés miatt elúszott az esélye egy jó eredményre.

    Igazán figyelemreméltó volt annak fényében, hogy Rast előtte 2003-ban vezetett együléses versenyautót, még a Formula BMW ADAC sorozatban.

    „Tudta, hogy ez egyszeri lehetőség lesz, ezért nem volt veszítenivalója. Tisztán emlékszem, nagyon lenyűgözött, hiszen előtte nem volt lehetősége gyakorolni. Láttuk, hogy nagy tehetséggel rendelkezik, határozott volt és jó visszajelzéseket adott.” – emlékezett vissza Mark Preston, a Team Aguri akkori csapatfőnöke.

    „Szerintem rendes teszteléssel és előkészületekkel igazán gyors lehet.”

    Azóta – első német bajnoki címét követően – már több csapattal is tárgyalt a visszatérésről.

    Az Audi másik pilótája, Lucas di Grassi jelenleg szintén a folytatásról tárgyal az alakulattal. A másik ülésre vagy Rast, vagy a hasonló helyzetben lévő, de a sorozatban tavaly Dragonnal debütáló Nico Müller is esélyes.

    Müller neve már akkor is szóba került, amikor tavaly Abt hosszabbítása kapcsán kerestek más alternatívát az ingolstadtiak. Akkor Rast még kizárta, hogy más sorozatba nyergeljen át.

    A Formula E minden bizonnyal augusztusban folytatja megkezdett szezonját Berlinben a Tempelhof repülőtéren.

  • Az Audi kirúgta Daniel Abtot!

    Az Audi kirúgta Daniel Abtot!

    Még súlyosabb következményekkel járt Daniel Abt hétvégi csalása. Nem elég, hogy kizárták a virtuális sorozatból és pénzbüntetést is kapott, még a csapata az Audi Sport ABT is menesztette őt.

    Az Audi ugyan a felfüggesztés szót használta a versenyzőre, de csupán azért, mert hosszas procedúra lesz felbontani a pilóta érvényes szerződését.

    Mint ismert, a hétvégi virtuális Monaco ePrix-n Abt saját maga helyett egy profi szimulátor versenyzőt indított, csak hogy ez kiderült. Utólag pedig több, komoly büntetést is kapott.

    Noha tettéért elnézést kért, és elfogadta a büntetést, az anya vállalat az Audi AG közleményben tudatta, hogy megvállnak a versenyzőjüktől.

    „Nem maga Daniel Abt vezette az autót május 23.-án, a Formula E Race at Home Challenge ötödik állomásán. Helyette egy profi szimulátor pilótát kért meg, hogy induljon a nevében. Miután kiderült, azonnal elnézést kért és elfogadta a kizárást.”

    „A tisztesség, az áttekinthetőség és a szabályok teljes mértékű betartása az Audi legfontosabb prioritásai, ez minden olyan tevékenységünkre vonatkozik, ahol e márka képviselteti magát, kivétel nincs. Ezért az Audi Sport úgy döntött, hogy azonnali hatállyal elbocsájtja Daniel Abtot.” – áll a vállalat közleményében.

    A 27 éves Abt a kezdetek óta tagja az Audi Formula E csapatának, két győzelmet tudott eddig szerezni, mindkettőt a 2017/18-as idényben.

    A menesztés után az Audinak meg kell majd találnia a helyettesét a Formula idei idényének hátralévő versenyeire, erre az ülésre a csapattal már tesztelő Kelvin van der Linde és Mattia Drudi lehetnek esélyesek.

  • Végezetül a BMW is elhagyhatja a DTM-et?

    Végezetül a BMW is elhagyhatja a DTM-et?

    A BMW elismerte, hogy a prémium német túraautós kategória összeomolhat. Az Audi sokkoló 2020 végi kilépése után egyedül a bajorok maradnak a DTM rajtrácsán. Klaus Fröhlich, igazgatósági tag ugyanakkor a Süddeutsche Zeitungnak már úgy nyilatkozott, hogy a BMW akár követheti is a riválisuk lépését a szezon végén:

    „Várnunk kell, hogy miképp alakul a helyzet, hiszen sok dolog történik egyszerre. Rövidtávon a DTM korábbi hozzáállása problémás volt, de ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Minden bizonnyal a szünet alatt lesz erre most idő, és akár meg is szakíthatjuk ezt a programot. A DTM-nek azonban már történelme van, és vissza kell térnie.

    A helyzetet bonyolítja a koronavírus-helyzet, ismerte el:

    „Egy új helyzetbe kerültünk, ami rövidtávon még nem ért véget. Egy dolog azonban biztos: a motorsport stratégiánk követi a vállalatunk érdekeit. Olyan helyzetbe kerültünk azonban, hogy BMW-ként önmagunkkal azért nem versenyezhetünk a DTM-en belül. Gerhard Bergernek és nekem is gondolkodnom kell a következő lépésről.”

  • A BMW is meglepődött azon, hogy kiszáll az Audi a DTM-ből!

    A BMW is meglepődött azon, hogy kiszáll az Audi a DTM-ből!

    A BMW Motorsport úgy nyilatkozott, hogy meglepődött azon, hogy az Audi úgy döntött, hogy az év végével kiszállnak a DTM-ből. A BMW az Audival, a DMBS-sel és az ITR-rel alkották gyakorlatilag azt, amit DTM-ként ismerünk ma, ezek a felek vesznek részt a döntések meghozatalában, a szabályok megváltoztatásában, illetve egyeztetnek a logisztikáról, reklámokról és a pénzügyi fenntarthatóságról.

    Az ITR és a japán Super GT már megegyeztek a Class 1 végső szabályrendszeréről 2018-ban, miután évekig egyeztettek, és 2019-ben megvolt már az első két közös futam is. Az Audi kiválásával azonban mind a DTM, mind a szabályrendszer jövője veszélybe kerül. A BMW rövid közleményében ennyi áll:

    „Az ITR-rel együtt mindig is a szenvedéllyel harcoltunk a DTM jövőjéért, annak a továbbfejlesztéséért. Most meg fogjuk vizsgálni a helyzetet minden lehetséges szemszögből nézve, és minden következményt figyelembe veszünk.”