Címke: Audi

  • Sajtó: Hamarosan bejelenti F1-es érkezését az Audi

    Sajtó: Hamarosan bejelenti F1-es érkezését az Audi

    Több egybehangzó sajtóértesülés szerint heteken belül hivatalosan is bejelenti az Audi, hogy beszállnak a Forma-1-be.

    A Forma-1 2026-tól motorfronton hatalmas megújuláson fog keresztül menni, amivel a céljuk nem titkoltan az, hogy a minél több motorgyártót a sorozatba csábítsanak. A Honda kiszállásával jelen pillanatban 3+1 motorszállító van jelen a száguldó cirkuszban, a Ferrari, a Mercedes és a Renault, valamint a Red Bull saját erőforrása, ami a Hondára épül.

    Az már korábban is biztos volt, hogy az Audi többedmagával egyetemben figyelemmel kíséri a szabályváltozásokat, most pedig az independent számolt be róla, hogy az Audi vezetősége méltányosnak és elfogadhatónak találta a szabályokat és rövid időn bejelenthetik, hogy 2026-tól csatlakoznak az F1 mezőnyéhez.

  • Ken Block új játékszert épített, a Gymkhana is új nevet kap

    Ken Block új játékszert épített, a Gymkhana is új nevet kap

    Ken Block is beállt a sorba, elektromos autóra vált. Az új Audi S1 e-tron Quattro Hoonitron névre keresztelt szörnyeteg lesz a főszereplője a 2022-ben elkészülő Elektrikhana filmnek is.

    Le sem tagadhatná az autó, hogy a legendás Audi S1 Quattro inspirálta, annak is a Pikes Peak verziója.

    Az S1 Hoonitron sok mindent egyesít abból, amiről az Audi már a 1980-as években híres volt” – mondta Block. „Például az autó fantasztikus aerodinamikai elemeit egy igazán modern formába ültettük át.

    Ken Block Audi
    foto: Ken Block

    Szerintem klassz, hogy az Audi tervezőit saját múltjuk ihlette, és egyedi módon vitték át az autó technológiáit és megjelenését a jelenbe.

    A karosszéria alatt két motor található, amelyek természetesen a Quattro névhez illően mindegyik kereket hajtják. A teljesítményről úgy fogalmaztak, mint annak idején a Rolls Royce:  „elegendő” mondják, de a tényleges számokat még nem árultak el. A Hoonitron szénszálas alvázra épül és természetesen a karosszéria is ebből az anyagból készült.

    Block már kipróbálta az autót, mivel álló helyzetből 150 km/h-ás tempóig tud fánkokat rajzolni.


    Amikor először hallottunk erről a projektről, az egész csapatunk azonnal izgatott lett: lehetőségünk nyílt egy olyan autó kifejlesztésére, amely egyesíti márkánk ikonját a jövővel” – mondta Marc Lichte, az Audi vezető formatervezője.

    „Az S1 Pikes Peak modern, teljesen elektromos interpretációjának megalkotásáról volt szó. Az időkeret rendkívül szoros volt: míg egy tervezési folyamatunk általában egy-másfél évig tart, az első rajztól a végső állapotig mindössze négy hetünk volt. Folyamatosan kapcsolatban voltunk Ken Blockkal és csapatával, és intenzív eszmecseréket folytattunk.

    A Block következő videója az „Electrikhana” a tervek szerint jövőre jelenik meg, és ez lesz az első alkalom, hogy a sorozat videójában egy Audi szerepel.

    Ken Block Audi
    foto: Ken Block
  • Vezérigazgatójuk szerint az F1 érdekes lehet az Audi számára

    Vezérigazgatójuk szerint az F1 érdekes lehet az Audi számára

    Az Audi főnökök még nem döntöttek arról, hogy a Volkswagenhez köthető német autógyártó elindít-e egy Forma-1-es projektet. Markus Duesmann, az Audi vezérigazgatója azonban a Der Donaukurier című lapnak elismerte, hogy ő és további tisztségviselők „intenzív tárgyalásokat folytatnak a Forma-1 jövőbeli újrarendeződéséről”. Legutóbb a McLaren cáfolta, hogy a németek megkeresték volna a híres brit csapatot, Duesmann ennyit ismert el jelenleg:

    „Kitűntető figyelmet szentelünk a motorszabályok közelgő, 2026-ra vonatkozó változásainak. De arról, hogy a márkánk belép-e az F1-be, még nem született döntés. Ha azonban a Forma-1 fenntarthatóbbá válik, az számunkra érdekes lehet.”

    Az elmúlt években az Audi mindig is ragaszkodott azon álláspontjához, hogy nincs szüksége a Forma-1-re a meglévő motorsport programja mellett, ezért így folytatta Duesmann:

    „Az Audi motorsportprogramja ma három pilléren alapszik: a Dakar-ralin, az LMDh-n (hosszú távú sportautók világa) és az ügyfélalapú autósporton. Nem kell ugyanakkor itt megállnunk. A motorsport jól illeszkedik az Audi világába.”

    Az FIA várhatóan még ezen a héten a párizsi ülésen megvitatja a Forma-1 2026-ra és az azt követő időszakra vonatkozó új motorszabályzatának részleteit.

  • Brawn: A zöld törekvéseink miatt jönne az Audi és a Porsche

    Brawn: A zöld törekvéseink miatt jönne az Audi és a Porsche

    Ross Brawn szerint az F1 zöldítési tervei keltették fel a beszállással kapcsolatban az Audi és a Porsche érdeklődését.

    Ross Brawn nemrég leszögezte, az F1-nek is reagálnia kell a klímaválság támasztotta kihívásokra. Szerinte most a szemléletváltás miatt kezdett el érdeklődni a beszállással kapcsolatban az Audi és a Porsche is. Mindezt úgy, hogy egyébként az új (2025-től vagy 2026-tól életbe lépő) motorkoncepióval kapcsolatban még nincs túl sok konkrétum.

    „Egy találkozóra megyek épp, amely része az F1 fenntarthatóságának javítására vonatkozó koncepciónak” – idézi Brawnt az f1i portál. „Azt a versengést, ami az F1-et jellemzi, olyan irányba kell becsatornázni, hogy annak relevanciája legyen a jövőre nézve. Ha a terveinket sikerülne a 10 csapat számára is versenyként tálalni… A konkrét téma az a fenntartható üzemanyag.”

    Van már az időre vonatkozóan is terv Ross Brawn fejében. „Legkésőbb 2026-ban, de már akár korábban is fenntartható (értsd: nettó karbonsemleges) üzemanyaggal kell már versenyezni. Tehát az üzemanyagnak az elkészítése és forgalmazása során el kell érni a nettó karbonsemlegességet. Ennek a technológiának pedig átültethetőnek kell lennie az utcai autók világába is.”

    Brawn szerint emiatt nőtt meg az érdeklődés gyártók részéről is az F1 iránt. „Példával tudunk szolgálni a világ felé a fenntartható üzemanyagot illetően. Aztán majd meglesz az elektromosság helye is. De egyelőre van egymilliárd jármű a világon, ezektől pedig nem lehet csak úgy megszabadulni. Vigyázni kell, hogy a megfelelő hatást érjük el. Pontosan ezen törekvések miatt nőtt meg az érdeklődés az esetleges beszállást illetően. Az sem titok, hogy a Porsche és az Audi indulása is pontosan ezek miatt van napirenden.”

  • Domenicali: A VW belépése újra beindíthatja a Német Nagydíjat

    Domenicali: A VW belépése újra beindíthatja a Német Nagydíjat

    A Forma-1 bevezetheti a versenyek rotációs rendszerét annak érdekében, hogy több szerződést kössön a nagydíjak házigazdáival. Az F1-es csapatok szerint a 2022-re tervezett 23 futamos versenynaptár már így is túlzsúfolt. Egyik kerülőmegoldás az lehet, ha több futamszerződést kötnek egy éves promóter-rotációs rendszer alapján. Az Auto Motor und Sportnak Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója, megerősítette ezt a tervet:

    „Ez az egyik lehetőség, amit megvizsgálunk.”

    Az egyik konkrét terület az Egyesült Államok, ahol jövőre Miami is csatlakozik Austinhoz – és a pletykák szerint hamarosan egy harmadik amerikai futamot is terveznek. Erről Domenicali így beszélt:

    „Ma már az amerikai piac készen állna erre. Afrikával és más távol-keleti országokkal is kapcsolatban állunk. Ugyanakkor higgyék el, én is szeretném, ha Németországot hosszú ideig stabilan magunk mellett tudhatnánk.”

    Jelenleg a történelmi F1-es házigazda Németország teljesen hiányzik a versenynaptárból. Egy hockenheimi forrás szerint ezért:

    „A magas nevezési díj miatt a Forma-1 sajnos üzleti értelemben nem fontos számunkra. Ha lenne receptünk arra, hogy megfizethetővé tegyük a futamot, már rég alkalmaztuk volna.”

    Domenicali elismerte, hogy frusztráló, hogy a németországi köz- és kereskedelmi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a verseny promóterei egyszerűen aláírjanak egy normális versenyszerződést:

    „Kellemetlen, főleg úgy, ha figyelembe vesszük, hogy a németek mennyire érdeklődnek a motorsport iránt. Sajnálom ezt, mert személy szerint úgy gondolom, és ez az egész motorsport-iparra is igaz, hogy nem adnak megfelelő választ az elhivatott rajongóknak. Keményen fogok azon dolgozni, hogy a gyártókkal és partnereinkkel együtt megnézzük, mit lehetne tenni.”

    Az egyik lehetőség az, ha a Volkswagen márkái közül az Audi és a Porsche is beszáll az F1-be, ami újra felkeltheti a németek érdeklődését a Forma-1 iránt. Domenicali így látja:

    „A VW-csoporttal kapcsolatos kérdésre nem tudok válaszolni, mert az nem az én döntésem. Remélem ugyanakkor, hogy minden új elem egyfajta ébresztő is, és a család részévé akarnak válni. Ez több mint üdvözítő lenne. A legnagyobb bánatom az, hogy a német piacot nem érdekli egy nagydíj megrendezése.”

    A VW forgatókönyvével is szembesítve a hockenheimi forrás egyetért:

    „Elképzelhető, hogy egy belépés pozitív ingert váltana ki – természetesen reménykedünk benne.”

  • Capito: a Volkswagen nem lenne itt, ha nem gondolnák komolyan

    Capito: a Volkswagen nem lenne itt, ha nem gondolnák komolyan

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito szerint a Volkswagen nem pazarolna ennyi időt a tárgyalásokra, ha nem adnának egy igazi lehetőséget a csatlakozásra.

    A német négy évig volt a Volkswagen motorsport igazgatója, így nem ismeretlen tőle a cég felfogása. A Porsche és az Audi révén a csoport igenis mérlegeli azt, hogy 2026-ban belépjen az F1-be.

    Mindkét vezérigazgató ott volt már több megbeszélésen is, amin a jövő szabályait tárgyalták meg az érintett felek.

    „Úgy hiszem, javarészt a szabályokon múlik és ’26-os motor paraméterei még nem dőltek el. Minden azon múlik.”

    „Ha komolyan gondolják – márpedig eddig részei voltak a megbeszéléseknek – akkor nem pazarolnának ennyi időt erre, különösen a vezérigazgatók.”

    „De végérvényben, ha a végleges szabályok megfelelnek a Volkswagen csoport elvárásainak, akkor is az igazgatótanács fog dönteni.”

    Akár a motorbeszállítói szerepkör is valóságos lehet, főleg a Red Bull partnereként. Bár az osztrákok már létrehozták a jövő évre a saját motorrészlegüket, 2026-ig még sok minden történhet.

    Ezenkívül pedig a McLaren jött szóba a németeknél, de a brit márka tagadta, hogy felvásárolta volna őket az Audi.

    Capito szerint új csapattal nehezebb csatlakozni, de akár egy közeli partnerrel már korábban is dolgoztak együtt.

    „Mindig nehéz egy ismert csapattal, főleg, ha az német, mert az uniós szabályok nem teszik egyszerűvé azt, hogy csapatot üzemeltess.”

    „Ezért volt az, hogy korábban az Audi a Joesttel és hasonlókkal indult Le Mans-ban, ahogy tette ezt a BMW is, mert nehéz gyári csapatot létrehozni. Talán könnyebb lenne külföldön, nem tudom.”

    „Amikor a Volkswagen csoportot vesszük, már sok különböző stratégiájuk volt. A rali csapat teljesen gyári csapat volt, de a Porsche és az Audi kiszervezték őket. Én nem vagyok ezeknek a megbeszéléseknek része, de ez talán jól magyarázza, hogyan próbálnak helyes döntést hozni.”

  • Ki állhat Ehrlacher második címének útjába a szezonzárón?

    Ki állhat Ehrlacher második címének útjába a szezonzárón?

    Bár matematikailag hatan esélyesek a Túraautó Világkupa megnyerésére, a legnagyobb eséllyel – több, mint 30 pontos előnye miatt – Ehrlacher rendelkezik.

    Ráadásul 10 ponttal több az előnye, mint tavaly, az akkori 26 után most 36 ponttal vezet Vervisch előtt. Guerrieri szinte ugyanúgy áll, csak egy egységnyire van lemaradva a belgától.

    „Most kevesebb rajtam a nyomás, mint tavaly, mert már 2020-ben megszereztem az első címemet. De ugyanannyira motivált vagyok a 2021-as győzelem iránt.” – jelentette ki az éllovas.

    „Vervisch és Guerrieri a legközelebbi riválisaim, mindketten nagyon erősek. Keményen kell majd küzdenünk azért, hogy előttük maradjunk.”

    Az Audi pilótája ráadásul a legkönnyebb autóval rendelkezik majd Szocsiban, 60 kilóval lesz kevesebb a súlya, mint Ehrlacher Lynk & Co-jának, illetve további tízzel lesz könnyebb, mint Guerrieri Hondája.

    Vervisch ennek megfelelően lehetségesnek, de nehéznek tartja az előtte álló kihívást.

    „36 pont a különbség Yann-nal szemben, ami sok. De ha azt vesszük, hogy mindig van valami dráma a WTCR-ben, akkor nem annyira.”

    „Remélem, jó tempónk lesz, és nyomást tudunk helyezni rájuk. Ha ez sikerül, akkor történhet valami. Ugyanakkor arra számítok, hogy Esteban is résen lesz, és nagy szerephez jut majd.”

    „Egy kis szerencsével kerülhetünk mi is helyzetbe, és gyorsan lecsökkenthetjük a hátrányt, ami lehetséges, de nehéz is. Az eddigi legjobb hétvégénket kell hoznunk.”

    Egy eddig ismeretlen terepen, Szocsiban dől majd el a világkupa sorsa. Hazai pályán ráadásul a Lada is csatlakozik a mezőnyhöz, igaz, ők kapják majd a legtöbb súlyt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

  • Az Audi mellett a BMW is tárgyalásokat folytat McLaren partnerségéről!

    Az Audi mellett a BMW is tárgyalásokat folytat McLaren partnerségéről!

    A McLaren tárgyalásokat folytat potenciális partnerekkel, köztük az Audival, erősítette meg egy újabb informátor az Autocarnak. Ez a forrás azonban hangsúlyozza, hogy más potenciális befektetők, például a BMW is érintett az előzetes tárgyalások felpörgésében.

    Hétfőn az Autocar utánajárt a német médiában megjelent információknak, mely szerint tárgyalások folynak, és arról számolt be, hogy a másik forrás szerint az Audi már megkötötte az üzletet, amit a McLaren végül hevesen cáfolt. A márka közleményében azt tudatta, hogy a történet „teljesen pontatlan”, hozzátéve: „A McLaren technológiai stratégiája mindig is folyamatos egyeztetéseket és együttműködést jelentett az érintett partnerekkel és beszállítókkal, beleértve más autógyártókat is. A McLaren Group tulajdonosi struktúrája azonban nem változott.”

    Egy új informátor azonban most elárulta, hogy az Audival folytatott tárgyalások egy „lényeges” pontig jutottak. Ez arra utal, hogy a prémium autógyártónak döntenie kell, hogy folytatja-e a tárgyalásokat, vagy hamarosan kiszáll. A német médiában megjelent történetre reagálva a Reuters arról írt, hogy az Audi azt állította, „nyitott az együttműködési lehetőségekre”.

    Az Autocar legújabb forrása hozzátette, hogy az Audi azonban nem az egyetlen potenciális ajánlattevő. A BMW-t nevezte meg egy másik lehetséges kérőként. Azt is jelezte, hogy további autógyártók is potenciálisan korai szakaszban tárgyalásokat folytatnak a McLarennel. A BMW azonban kitart az eredeti válasza mellett, mondván, hogy a McLaren iránti érdeklődéséről szóló korábbi hírek „tévesek”.

    A McLaren iránt érdeklődő felek mindegyike állítólag a csapat Forma-1-es szereplése miatt kezdte meg a közeledést. A forrás elismerte, hogy néhányan aztán a cég utcai autós részlegére is kiterjesztették az egyeztetéseket.

    A McLaren struktúrája oly módon épül fel, hogy a cég sport és autóipari ága külön tulajdonosi szerkezettel rendelkezik. A vállalat mindkét oldala komoly átszervezéseken ment keresztül az elmúlt időszakban, beleértve akár pénzalapgyűjtést és a munkahelyek megszüntetését, valamint a McLaren Applied Technologies részlegének eladását valamint a wokingi főhadiszállás visszabérlését.

    A Volkswagen-csoport márkáiról, az Audiról és a Porschéról ismert, hogy aktívan vizsgálják az F1-es belépést. A BMW neve eddig nem kapcsolódott a sportba történő visszatéréshez. A Mercedes sikere és az Audi lehetséges belépése ugyanakkor logikussá teszi ennek az álláspontnak az átértékelését.

    A Hyundai-t már korábban is hírbe hozták az F1-gyel, de jelenleg semmi nem utal arra, hogy tervezné a váltást a rali-világbajnokságról. A több F1-es alakulat állítólag több kínai autógyártónak is udvarolt, hogy nézzenek körül a sportágban, bár eddig kevés sikerrel.

    A legújabb információk annak ellenére érkeztek, hogy a Reuters is arról számolt be, hogy a BMW szóvivője cáfolta a McLarennel való lehetséges partnerségről szóló tárgyalásokat. A két cég már több projektben is együttműködik, többek között az akkumulátor-technológiával kapcsolatban. Úgy vélik, hogy ezek nyomán informális egyeztetések kezdődtek a partnerség elmélyítéséről, amelyeknek még nincs hivatalos formája. A tárgyalások hivatalos folytatásáról szóló döntés azonban várhatóan hamarosan megszülethet.

    Amennyiben az Audi partnerséget összejönne, a két félnek tárgyalnia kellene arról, hogy miként lehetne zsonglőrködni az érintett márkákkal. Míg a McLaren-Audi partnerség az F1-ben működhetne, a VW-csoportot azzal a problémával szembesítené, hogy a Lamborghinit és a Porschét hogyan helyezi előtérbe saját portfólióján belül.

    Az sem világos, hogy egy esetleges Audi-McLaren kapcsolat milyen hatással lenne a VW-csoporthoz tartozó Rimac és a Bugatti közötti, most véglegesített partnerségre. Ezt a tisztán elektromos hajtású Nevera EV hiperautó, a hamarosan nyugdíjazandó Bugatti Chiron utódainak kifejlesztése céljából alakították ki.

    A VW-csoport állítólag az Audival és a Porschéval is mérlegeli a Forma-1-es részvétel lehetőségét. Úgy gondolják, hogy a Porsche legvalószínűbb útja az F1-be egy meglévő csapat motorbeszállítói partnersége lenne. A Red Bull Racing – amely jelenleg saját, független motor-részlegét építi Milton Keynes-ben – a legvalószínűbb lehetőség egy ilyen megállapodásra.

  • A McLaren tagadja, hogy az Audi felvásárolta volna őket

    A McLaren tagadja, hogy az Audi felvásárolta volna őket

    Hétfőn rövid közlemény adott ki a McLaren Group, miután az Autocarban megjelent hír, miszerint az Audi megvette őket.

    „A McLaren Group tudatában van annak a jelentésnek, miszerint ezentúl az Audi tulajdonát képezi. Ez teljes mértékben pontatlan, és szeretnénk, ha ez a történet lekerülne az oldalról.”

    „A technológiai stratégiánk mindig magába foglalta, hogy különböző partnerekkel és beszállítókkal dolgozzunk együtt. Ez magába foglal már gyártókat is, viszont ennek ellenére nincs változás a McLaren Group tulajdonosi körében.”

    A források megerősítették, volt egyeztetés a britek és az Audi között, de nem jutottak semmilyen egyezségre.

    A német gyártó már a lehetőségeket keresi, hogy a Forma-1-be érkezzen, ezt legkönnyebben egy már létező csapat felvásárlásával tehetnék meg.

  • Az Audi megvásárolta a McLarent?

    Az Audi megvásárolta a McLarent?

    Az Audi állítólag megvásárolta a McLarent egy olyan üzlet keretében, amely a német gyártónak teljes ellenőrzést biztosít az egész csoport felett, és biztosítja a belépést a Forma-1-be. Adta hírül az Autocar.

    A tulajdonosváltásnak biztosítania kell a McLaren jövőjét, amely a tavaly év végi, 500 millió font értékű refinanszírozást követő tőkeinjekció ellenére súlyos pénzügyi nyomás alatt működik.

    A felvásárlással az Audi a Lamborghini mellett egy újabb szuperautó-márkához juthat hozzá. Ez lehetőséget nyújthat arra is, hogy az Audi motorjai kerüljenek a McLarenekbe, továbbá a gyártó irányítása alá kerül a nagyra értékelt McLaren Applied, a csoport azon részlege, amely a közúti és a versenypályára szánt elektromos rendszerekre specializálódott.

    Az Audi szóvivője egyelőre nem tudta hivatalosan kommentálni a hírt, a McLaren pedig még nem válaszolt az Autocar megkeresésére.
    Lando Norris, McLaren
    Fotó: McLaren
    F1-es szempontból az üzlet biztosítja, hogy az Audi tulajdonában lévő Volkswagen-csoport mostantól közvetlenül beszállhat a Forma-1-be. A Volkswagen már részt vett az évtized közepén bevezetésre kerülő, új F1-es hajtáslánc specifikációról szóló tárgyalásokon, és nyíltan fontolgatta, hogy beszáll a sportba.
    Az üzlet nem feltétlenül zárja ki a Porsche F1-es indulását sem. Az Audi testvérmárkája is fontolgatja az F1-be való visszatérést.Úgy gondolják, hogy a legvalószínűbb az, hogy a Porsche az F1-ben egy meglévő csapat hajtáslánc-partnereként térhet vissza, és a Red Bull – amely jelenleg saját, független motor-részlegét építi Milton Keynes-ben – a legvalószínűbb opció egy ilyen megállapodásra.

    Azóta a McLaren Group egy hivatalos közleményben reagál a pletykákra, melyből bővebben itt olvashattok.