Címke: Audi

  • Dakar: Sainz volt a dűnék ura

    Dakar: Sainz volt a dűnék ura

    A Dakar utolsó előtti versenynapján az autósok közt Carlos Sainz volt a leggyorsabb. A motorosoknál Kevin Benavides nyert, a kamionoknál Eduard Nikolaev lett az első.

    346 kilométer speciálszakasz és 155 kilométer összekötő adta a csütörtöki Bisha körüli hurokszakasz versersenytávját. A mért rész közel felét homokon jelölték ki a szervezők, ennek fele dűnéket takart, nem véletlenül tartottak a versenyzők az utolsó előtti naptól is.

    Az autós mezőnyben az Audi megint nagyot ment. Nemcsak Sainz győzelmének örülhetnek, hanem Ekström harmadik és Peterhansel hatodik helye is olyan eredmény, amire 2023-ban bátran építhetnek. A második helyen Lucio Alvarez érkezett a Toyotával, három percet kapott Sainztól.

    Nasser Al-Attiyah a célban még annak örült, hogy nyolcadik helyével csak négy percet veszített a hetedik Loebhöz képest, de a francia sebességtúllépésért kapott öt perc büntetést, így helyet cseréltek. Ezzel Al-Attiyah előnye egy perccel nőtt az összetettben. A zárónap 164 kilométeres mért szakaszára 33 perc 19 másodperc előnnyel indul. Mivel a Dakarról van szó, fogalmazzunk úgy, hogy jó eséllyel elég lesz a győzelemhez.

    Kezdettől fogva minden nap vezetünk, és növeljük az előnyünket. Nem könnyű kontrollálni a Dakart, de úgy gondolom, hogy már sok tapasztalatunk van, és csak kezelnünk kell a helyzetet, és célba kell érnünk. Nem kell minden nap nyerned. Az első napon nyertünk, és napról-napra jól éreztük magunkat a pihenőnapig, amikor körülbelül negyvenöt perccel vezettünk. Most már csak nagyon óvatosnak kell lennünk, és ezt is fogjuk tenni. Holnap egy rövid szakasz lesz, de nagyon kell koncentrálnunk, hogy biztosan célba érjünk” – mondta Al-Attiyah.

    Dakar 2022
    Nasser Al-Attiyah, foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

    A motorosoknál nem lehet még csak jósolni sem, ugyanis megint megkavarodott a mezőny. Kevin Benavides nyert ugyan, de Sunderland csak 4 másodperccel volt lassabb. A korán rajtolók nagyon megjárták, Van Beveren csak 15. lett és 21 percet veszített, ezzel nem csak az első helyet bukta, hanem a negyedikig csúszott vissza. Sunderland vezet, majd hét perc az előnye Quintanilla előtt, Walkner pedig a harmadik 23 másodpercre van Quintanillától.

    Gyenes Emánuel 39., Saghmeister Gábor a 107. lett.

    A kamionoknál talán nem meglepetés a Kamaz siker. Nikolaev nyert, Karginov és Sotnikov előtt.

    Dakar 2022
    Nikolaev Eduard, foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool
  • Kész az Audi álomcsapat: van der Linde mellé Rast érkezik

    Kész az Audi álomcsapat: van der Linde mellé Rast érkezik

    A tavalyi bajnokaspiráns mellé az előző évek háromszoros bajnoka, René Rast érkezik az Abt Sportsline (Audi) DTM csapatába.

    Bár előtte a nagy rivális Rosberg csapat tagja volt, az új GT3-as érában – Formula E karrierje után – Rast visszatér a vezető audis csapathoz, eredeti szériájába.

    Van der Linde tavaly GT3-as menőként érkezett a mezőnybe, és megállta a helyét a rövidebn formátumú versenyeken is. Bár az év elején nagyon elhúzott a többiektől, később Lawson, és az utolsó versenyen Götz is beérte.

    Ráadásul az említett futamon mind saját, mind Lawson esélyeit leírta egy balesettel, így csak bajnoki harmadik lett. Ennek ellenére meggyőzte a csapatot arról, hosszabbítsanak vele.

    Rast eközben az Audi átszervezése miatt került vissza a német bajnokságba: az ingolstadti márka az elektromos Dakar projekt kedvéért hagyott fel a Formula E-vel, váltásra kényszerítve a németet.

    Rast & van der Linde, Audi Abt Sportsline, DTM, racingline.hu
    Fotó: Abt Sportsline

    Nem lesz számára teljesen ismeretlen az autó, 2014-ben idei csapattársával egy régebbi R8-as volánja mögött lettek bajnokok a GT Mastersben.

    „Boldogan térek vissza egy év kihagyás után a DTM-be. Nem vesztettem el a lelkesedésem, csak az Audi szerette volna, ha teljes mértékben a Formula E-re koncentrálok. Néhány versenyt helyszínről néztem meg, és tetszett, amit láttam.”

    „Szinte ugyanaz a csapat vesz majd körül, a versenymérnököm, a vezető szerelőm és néhány másik szerelő ugyanazok lesznek, mint tavaly. Nagyon jól működünk együtt, így egyértelmű, hogy közösen folytatjuk.”

    Ettől függetlenül nem lesz egyszerű a visszatérés, hiszen Rast egy év hátrányban lesz a DTM mezőnyéhez képest.

    „Reálisan azt kell mondanom, a DTM megváltozott és nem lesz egyszerű menet. Most GT3-as autók vannak, amivel van tapasztalatom, de kevés például Kelvinhez vagy a többiekhez képest.” emelte ki a német.

    „Valószínűleg kell hozzá majd egy kicsi idő, amíg újra hozzászokok a dolgok menetéhez, megtanulom a kis trükköket azoktól a srácoktól, akik 7-8 éve mennek ilyen autókkal. Tisztán látszik, hogy nehéz lesz.”

    „Tavaly látszódott, hogy a DTM pilóták, és más tapasztalt versenyzők is küszködtek. Remélem, tudok majd győzelmekért küzdeni, és év végén talán a bajnoki dobogót is célba vehetem majd. A fontos dolog az, hogy most visszatérjen a bajnoki cím az Abthoz.”

    Maga a csapat van der Linde mellett Mike Rockenfeller tapasztalataira számított, azonkívül pedig Sophia Flörsch vezetett náluk – illetve a helyére beugró Winkelhock -, valamint a Rast Formula E-s csapattársa, di Grassi is lehetőséget kapott két hétvégén.

    Rocky visszavonulásával szüksége volt a német csapatnak még egy tapasztalt pilótára, Rast ennek szerepét tölti be. Elvileg a harmadik autó is visszatér majd 2022-be, de biztos nem Flörsch vezeti majd.

    Rast korán kezdi a szezont, már január végén rajthoz áll Daytonában egy LMP2-es autóval. A 24 órás versenyen valószínűleg lesz ideje visszaszokni a benzines meghajtásra. Azonkívül pedig az Audi új LMDh autójának fejlesztésében vesz részt, ami 2023-ban debültál majd.

  • Dakar: Audi nap volt hétfőn

    Dakar: Audi nap volt hétfőn

    A Dakar nyolcadik szakaszán két Audi végzett az első két helyen. Mattias Ekström mögött Stephane Peterhansel lett a második. Carlos Sainz a harmadik hibrid Audival pedig negyedikként érkezett a Wadi Ad Dawasir-i célba. 

    Mattias Ekström első Dakar szakaszgyőzelmének örülhetett, ez egyben az Audi második sikere ebben az évben. A harmadik helyen Sebastien Loeb ért célba a 395 kilométeres speciálon, pedig egy defekt is hátráltatta. Nasser Al-Attiyah több mint 10 prerc hátránnyal tizedik lett, és ez azt jelenti, hogy Loeb megint faragott a hátrányából. Al-Attiyahnak a hátralevő négy szakaszon 37 perc 58 másodpercnyi előnyt kell beosztania, igaz ma is kereket cserélt nem sokkal a rajt után, és a hátsó hajtás is elszállt a Toyotán.

    Végig nagyon féltem. Az utolsó részben azt mondtam, hogy nem érdekel, az utolsó ötven kilométeren megpróbálom egy kicsit nyomni. De nem volt könnyű csak az elsőkerék-hajtással. Nagyon szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, és csak hét percet veszítettünk Seb mögött. Lassan kellett mennünk, mert belül eltört egy kis alkatrész és nagy volt a zaj. Ez vígigkísért bennünket, de szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk. Természetesen megijedtem, mert nagyon jó munkát végeztünk a kezdetektől fogva, és most, ha elkezdenek jönni a problémák… Azt hiszem, le kell ülnünk egy kicsit a csapattal, hogy megnézzük, miért történt ez. Ez egy új hátsó differenciálmű volt, csak tegnap szereltük be. Szerintem valami hiba volt a beszereléssel, de majd meglátjuk, mit mondanak a szerelők” – nyilatkozta a célban Nasser Al-Attiyah

    Dakar 2022
    Sebastien Loeb , foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

    A motorosoknál Sam Sunderland nyert, ezzel visszavette a vezetést az összetettben. Pablo Quintanilla lett a második, Matthias Walkner pedig harmadikként ért célba. Az osztrák a második helyet is visszaszerezte, ugyanis a tegnapi éllovas Adrien Van Beveren csak tizedik lett, több mint 10 perc volt a hátránya.

    Úgy tűnik, régiót váltottunk. Sokféle terep volt ma. Többnyire homokos volt, majd nagyon nehéz navigáció következett a kanyonok között, és nem volt könnyű kiválasztani a megfelelő kanyont. Ha rossz kanyont választasz, akkor háromszáz-négyszáz métert rossz irányba haladsz. Rá kellett szánni az időt, és nagyon körültekintően kellett útvonalat választani, ellenőrizve az irányt és a távolságot. A srácok, akik előttem haladtak, nagyon jó munkát végeztek. Őszintén szólva, egész nap mindent beleadtam, és próbáltam időt nyerni. Ma reggel volt néhány ütközésem a dűnék közt, ahol talán egy kicsit túl gyors voltam, de a tankolás után lenyugodtam és jó ritmust találtam, úgyhogy elégedett vagyok vele. Úgy tűnik, hogy idén nagyon szoros a verseny, ami otthonról biztos nagyon izgalmas. Nehéz viszont nekünk versenyzőknek, kicsit olyan, mint egy érzelmi hullámvasút. Mindenesetre örülnöm kell a jó időknek, és óvatosnak kell lennem, amikor olyan nehéz napom van, mint tegnap. Nagyon levertnek éreztem magam, mert elég nehéz napom volt. Csak meg kell próbálnom motiváltnak maradni, mert még hátravan néhány hosszú nap. A szakaszgyőzelemmel az a büntetés jár, hogy másnap te vagy az első a pályán, de ez mindenkire vonatkozik, ugyanakkor ha meg akarod nyerni a futamot, akkor szerintem néhány szakaszt meg kell nyerned” – mondta Sunderland a célban.

    Gyenes Emánuel a 45. helyen futott be, Saghmeister Gábor a 124. helyen haladt a pályán a 280. kilométernél.

    A kamionosoknál Sotnikov, Karginov, Nikolaev, Shibalov az első négy sorrendje.

    Dakar 2022
    Dmitry Sotnikov, foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

     

  • A Le Mans-i 24 órás évfordulóját fogják ünnepelni Laguna Secában

    A Rolex Monterey Motorsports Reunion augusztus 17-től 20-ig veteránautó versenyt rendez, melyet a Le Mans-i 24 órás 100. évfordulójának ünneplésének szentelnek.

    Az 1974 óta megrendezett eseményt minden évben Laguna Secában tartják.

    A résztvevő autók Le Mans teljes évszázadát felölelik, az 1923-as sportautóktól a 2005-ös prototípusokig” – jelentette be a pálya.

    „A rajtrácson olyan autentikus, korhű autók lesznek láthatóak, amelyek részt vettek a legendás versenyen. A versenyre 170 különböző márka nevezett, az Abarth-tól és az Alfa Romeótól kezdve a Talboton át a Triumphon át, az Aston Martin, az Audi, a Bentley, a BMW, a Corvette, a Ferrari, a Ford, a Jaguar, a Mercedes-Benz, a Porsche és a Toyota-ig.”

    A Le Mans-i 24 órás gazdag történelmének teljes körű megünneplése érdekében a Rolex Reunion a valaha volt legnagyobb kiállítását fogja a kilátogatók elé tárni, ahol győztes, vagy történelmi jelentőségű Le Mans-i autók lesznek láthatóak.

    Ezek az autók jelenleg magángyűjteményekben vagy múzeumokban vannak, és már nem versenyeznek, mégis a legendás Le Mans-i 24 órás verseny legjobbjait képviselik.

    A bemutatón a nézők szeme elé tárul majd Le Mans 100 éves története, a kezdetektől, a mai modern éra versenyeiig” – írja a WeatherTech Raceway Laguna Seca közleményében.

     

  • Sajtóhír: A McLaren és a Red Bull partnereként érkezik az Audi és a Porsche

    Sajtóhír: A McLaren és a Red Bull partnereként érkezik az Audi és a Porsche

    Angliából érkező sajtóértesülések szerint megszületett a döntés, 2026-ban érkezik a Forma-1 mezőnyébe az Audi és a Porsche, ráadásul két, többszörös bajnokcsapat motorszállítójaként.

    A CAR magazine belsős információkra hivatkozva számolt be a két motorgyártó döntéséről, de hivatalos bejelentés addig nem történik, amíg a Volkswagen csoport vezetősége rá nem bólint.

    E döntés értelmében az Audi lenne a McLaren partnere, de a közös kaland nem csupán motorszállításról szólna, hanem a német gyártó kompletten felvásárolná a jelentős veszteségeket termelő wokingi McLaren Automotive-ot, a tárgyalások már zajlanak és a közel-keleti tulajdonosok is hajlandóak eladni a részleget. Ezzel az egyesüléssel a világ legnagyobb sportautós csoportosulása jönne létre.

    Az Audi ezzel a felvásárlással(?) kvázi gyári csapattá alakulhat, addig a Porsche esetében „kisebb” megjelenés valószínűsíthető, ők ugyanis szigorúan „csak” motorszállítóként érkezhet, a jelek szerint pedig a Honda kivonulása után saját motort fejlesztő Red Bull partnereiként.

  • Dakar: Sainz megszerezte a hibrid Audi első szakaszgyőzelmét

    Dakar: Sainz megszerezte a hibrid Audi első szakaszgyőzelmét

    A Dakar harmadik szakaszán Carlos Sainz volt a leggyorsabb az autósok közt, ezzel megszerezte az Audi RS Q e-tron első szakaszgyőzelmét. 

    Az összettben Nasser Al-Attiyah tovább növelte előnyét, annak ellenére, hogy csak nyolcadikként ért Al Qaisumah-ba. Az Audinak megint jó napja volt, Peterhansel harmadik lett, Ekström ötödik, úgy tűnik életképes a hibrid koncepció a Dakaron.

    A nap nagy vesztese Sebastien Loeb, egy törött kardántengely és két defekt hátráltatta. Csak a 38. lett, több mint fél órát veszített, mivel kétkerékhajtással teljesítette a táv nagyobb részét. Összetettben ugyan maradt a második, de gondjainak köszönhetően Al-Attiyah előnye már 37 perc. A katari nem lehet teljesen nyugodt, ugyanis a hétfői versenynapon az egyik szerelő elfelejtette áram alá helyezni a kötelező adatrögzítőt, ami miatt pénzbüntetést szabtak ki rá, de ami fájóbb felfüggesztett kizárást is kapott. Tehát még egy hiba és vége a Dakarjának.

    A nap antihőse Giniel De Villiers lett. A Toyota dél-afrikai versenyzője hétfő elütött egy chilei motorost, majd továbbhajtott. Emiatt 5 perces büntetést kapott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a motoros intett de Villiernek, hogy menjen tovább.


    A motorosok közt a portugál Joaquim Rodriges nyert Toby Price és Mason Klein előtt. Összetettben Sam Sunderland előnye 4 másodpercre csökkent Adrien van Beveren előtt.

    Gyenes Emánuel 49. lett, 31 perc hátránnyal, Saghmeister Gábor a 129 pozícióban ért célba.

    A nap történetéhez hozzá tartozik, hogy a taktika is szerepet játszott, az ötödik Sanders például egész egyszerűen félreállt a cél előtt. „Leültem, piknikeztem egy kicsit, és vártam három percet. Tudtam, hogy az élen állhatok, szóval megálltam három percre, amivel az ötödik lettem, így holnap nem én leszek az első a pályán. Holnap lesz a verseny leghosszabb szakasza, és szerettem volna egy kicsit hátrébbről indul, hogy aztán utolérjem majd a srácokat elől. Nagy csatában vagyunk és úgy gondolom egyszer lassítani és taktikázni okos dolog volt”

    A kamionosoknál ezúttal kettős Kamaz siker született. Sotnikov egy perccel előzte meg Karginovot. Meglepetésre a harmadik helyen Janus Van Kasteren ért célba az Ivecoval, a negyedik pedig Shibalov lett. Összetettben a négy Kamaz áll az élen, Sotnikov előnye 11 perc felett van a ma csak hetedikként célba érő Nikolaev előtt.

    Dakar 2022
    foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool
  • Egy új korszak: az Audi RS Q e-tron megkezdte első Dakar-rali versenyét

    Egy új korszak: az Audi RS Q e-tron megkezdte első Dakar-rali versenyét

    Az új Audi RS Q e-tron 2022. január 1-14. között részt vesz első Dakar-rali versenyén. A quattro, a TFSI, az ultra, az e-tron és számos más jövőbemutató, a motorsportban használt technológia fejlesztőjeként az Audi számára ez egy új korszak kezdetét jelenti az országokon átnyúló raliversenyek tekintetében.

     „A Dakar-rali az elképzelhető legnagyobb kihívás a nagyfeszültségű akkumulátorral és kiemelkedően hatékony energiaátalakító egységgel szerelt innovatív elektromos hajtásunk számára.” – nyilatkozta Julius Seebach, az Audi Sport GmbH ügyvezető igazgatója, aki az Audi márkánál a motorsport területért felel. „Az Audi Sportnál eddig soha nem állítottunk rajthoz ilyen összetett járművet ilyen rövid idő alatt. Versenykörülmények között az első megbízhatósági tesztünk éppen a világ leghosszabb és legmegterhelőbb raliversenye, most kizárólag erre a kihívásra összpontosítunk.” A szaúd-arábiai sivatagi rali tizenkét futamán az autók mezőnyében az Audinak 91 további versenytárssal kell megküzdenie. Ez pedig egy az öt járműkategória közül a motorkerékpárok, a quadok, a könnyű járművek és a kamionok mellett.

    Az Audi Sport történetében az országokon átnyúló raliversenyeken való részvétel egyike a hét motorsport irányzatnak. 1981 óta a márka képviselteti magát a sprint rali versenyeken (WRC), a túraautó küzdelmeken (Trans-Am, IMSA GTO, DTM, STW, TCR), a prototípus versenyeken (LMP), a GT sorozatokban (GT3, GT2, GT4), a ralikrossz világában (WRX) és az együléses versenyautók küzdelmeiben (Formula E).

    A három Audi RS Q e-tron fedélzetén: úttörő technológia és három kiemelkedő pilóta és navigátor páros. Miután az Audi 2012-ben első autógyártóként elektromos hajtással győzedelmeskedett a Le Mans-i 24 órás autóversenyen illetve első német gyártóként csapatbajnoki címet szerzett a Formula E sorozatban 2017/2018-ban, a következő úttörő vállalkozás egészen a sivatagig vezette a márkát. A Dakar-rali T1 kategóriájában induló Audi azt kívánja bebizonyítani, hogy az elektromos hajtás kifejezetten hatékony és versenyképes lehet.

    Három kiemelkedően nagy tudású vezető páros hozza majd a legjobb teljesítményét. Mattias Ekström ismét megcsillogtatja sokoldalúságát, hiszen a közel 30 éves, nemzetközi motorsportban eltöltött karrierje során két DTM bajnoki címmel és egy WRC elsőséggel is büszkélkedhet. Navigátora, a szintén svéd Emil Bergkvist, aki junior ralivilágbajnok is volt, mielőtt átült a navigátori ülésbe. Stéphane Peterhansel 14 első helyezésével vezeti a Dakar-rali győzelmi listáját. Honfitársa és navigátora Edouard Boulanger mutatta az utat legutóbbi, 2021-es sikerénél. A spanyol Carlos Sainz háromszor diadalmaskodott a Dakar-rali versenyén, több, mint két évtizednyi – a sprint ralik világában szerzett – tapasztalattal a háta mögött, amelynek során kétszer is a WRC bajnoka lett. Honfitársa Lucas Cruz foglalt helyet mindhárom Dakar győzelménél a navigátori ülésben.

    Mindhárom Audi RS Q e-tron autó a Team Audi Sport színeiben állt rajthoz. A márka a Q Motorsport alakulatától kap támogatást. Sven Quandt csapata, amelynek székhelye a németországi Trebur település, több, mint negyedszázados tapasztalatra tekinthet vissza az országokon átívelő ralizás világában, amely során hat Dakar győzelmet gyűjtöttek be. Az Audi és a Q Motorsport összesen 80 munkatársa – a pilótáktól kezdve a technológiai megvalósítást vagy a logisztikai kérdéseket felügyelő kollégákon át a csapatorvosig és a gyógytornászig –utazik két héten keresztül Szaúd-Arábián át. A 2022-es program tizenkét szakaszból áll és előfordul, hogy a naponta előirányzott távolság meghaladja a 800 kilométert. A rali teljes hossza 8 099 kilométer, az utaktól távol megtett mért szakasz hossza 4 252 kilométer. A rali újév napján rajtolt Dzsiddából és ugyanitt ér véget majd január 14-én. Január 8-án a mezőny Rijádban tart pihenőnapot.

  • Peterhansel elmondta, hogyan történt a balesetük

    Peterhansel elmondta, hogyan történt a balesetük

    Stephane Peterhansel a Dakar második napján elveszítette az esélyét, hogy 15. alkalommal is megnyerje a versenyt. Az Audi RS Q e-tron bal hátsó futóműve annyira megsérült egy ütközésben, hogy meg kellett várniuk a szervizkamiont, ezzel – bár folytathatták a versenyt – közel egynapos hátrányba kerültek.

    Meglepetés volt. Kapott egy ütést az autó hátulja, és megsérült a felni, ami viszont blokkolta a kereket. Ez viszont eltörte a tengelyt. Mindent kicsavart és szétszakadt a hátulja. Olyan ütközés volt, amit láttunk közeledni, nem lepett meg minket egy szikla vagy egy felütés, láttunk egy kis mélyedést néhány sziklával. Olyan sebességgel mentem, ami ésszerűnek tűnt, és egyszerűen eltörte a hátsó kereket. Ez olyasmi, amivel valószínűleg nem találkoztunk a tesztek során, és nem láthattuk előre. Nem nyomtuk nagyon, nem támadtunk senkit, egyszerűen mentünk az első szakasz ritmusában” – mondta Peterhansel. 

    A kudarc ellenére Peterhansel továbbra is optimista, és a hátralevő napokon az új hibrid autó tesztprogramjának befejezésére koncentrál.

    „A győzelemért folytatott harcot biztosan elfelejthetjük, de segíthetünk a többi Audinak, Carlos Sainznak és Mattias Ekströmnek. A többit illetően megpróbáljuk megtalálni a maximális potenciált az autóban, megpróbálunk néhány szakaszt megnyerni, és versenyt csinálni belőle, akár magunknak, akár csapattársainknak, akár a show-nak” – mondta Mr. Dakar.

    A Dakar harmadik napján Hail és Al Artawiya között versenyez a mezőny. A speciálszakasz hossza 338 km. Az eredeti tervekhez képest annyi változott, hogy az esőzések miatt nem maratoni a szakasz, így este lehetőségük lesz a csapatoknak a szervizelésre.

    Dakar 2022 Peterhansel
    foto: A.S.O. / Horacio Cabilla
  • Hét téma amire érdemes lesz figyelni a Dakaron

    Hét téma amire érdemes lesz figyelni a Dakaron

    Több mint 1000 versenyző várja, hogy elkezdődjön a 2022-es Dakar. A közel 7500 kilométeren sztárok, újoncok, kiforrott versenygépek és vadonatúj technikák mérkőznek meg egymással Szaúd-Arábia sivatagában.

    Hét olyan témát emelünk most ki, amelyekre érdemes lesz odafigyelni a verseny alatt.

    1. Minden változik a T1+ osztályban. Idén a négykerék-meghajtású autók szélesebb abroncsokat, szélesebb alvázat és nagyobb úton mozgó felfüggesztést kapnak. A kétkerék-meghajtású buggyk viszont továbbra is a kabinból változtathatják a guminyomást. Mindkét élvonalbeli csapat új autókkal versenyez. A Mini megnyerte a legutóbbi két Dakart, de a toyotás Nasser Al-Attiyah több mint 80 defektet kapott ezen a két futamon. Vajon az új szabályok szerint épített Hilux-szal szerencsésebb lesz Nasser és megszerzi negyedik győzelmét a Dakaron?

      Toyota Dakar
      foto: Toyota Gazoo Racing
    2. Új Audi RS Q e-tron. A 671 lóerős Audi RS Q e-tron hibrid egy hatalmas lépés a kutatás-fejlesztésben, amely elhozhatja a fordulatot a terepraliban is. Az Audi nyilván alaposan kiszámolt mindent és nem igazolt volna le olyan csúcs pilótákat, mint Stéphane Peterhansel, Carlos Sainz és Mattias Ekström, ha felett kézzel érkeznének a versenyre. Érdekes lesz, hogy a hibrid Audik hogyan teljesítenek majd, könnyen lehet, hogy meglepetést okoznak.

      Dakar 2022
      Audi RS Q e-tron
    3. Laia Sanz autóra vált. A rally-raid egyik legkarizmatikusabb női versenyzője felhagy a motorozással és egy korábbi verziójú Minivel indul a versenyen. A legfontosabb célja, hogy ismét minden szakaszt befejezzen, ahogy ezt az elmúlt 11 évben tette – és ezzel tovább fokozza az elképesztő Dakar-rekordját. A 36 éves versenyzőnek időbe telhet az alkalmazkodás, de navigációs készségei és kitartása már a legjobbak szintjén van, így érdemes vele is számolni.
    4. Jönnek a fiatalok! A Red Bull Off-Road Junior Team ugrásszerű fejlődésen ment keresztül, a fiatal páros Seth Quintero és Mitch Guthrie Jr. eddig remekelt a Dakar dűnéin. A kaliforniai Quintero lett a valaha volt legfiatalabb Dakar szakaszgyőztes hat 2021-es szakaszgyőzelmével, míg Guthrie Jr. 2020-ban UTV szakaszgyőzelmet aratott. A motorosoknál a fiatal amerikai Mason Kleint érdemes figyelni, jól navigál és gyors is. A csapattársa Bradley Coxra is okozhat meglepetést, az ő apja a Dakar legendája, Alfie Cox.
    5. A navigáció továbbra is kulcsfontosságú. A szervezők igyekeznek korlátozni a végsebességet azáltal, hogy nagyon szoros itinert írnak, ami azt jelenti, hogy a tökéletes navigáció ismét nagyon fontos lesz. Mivel a Road Book digitális, nincs lehetőség a tanulásra és a felkészülésre, így gyors reflexekre van szükség a navigátorok esetében is, hibázni pedig nem lehet.

      Dakar 2022
      foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool
    6. Roppant izgalmas lesz a motorosok versenye. Az elmúlt öt Dakaron öt különböző győztes volt ebben a kategóriában. Toby Price harmadik sikeréért száll harcba. Sam Sunderland is megízlelte már a sikert, Kevin Benavides pedig címvédőként áll rajthoz ám a Hondáról KTM-re váltott. Az újoncok is tehetségesek, a tavalyi negyedik Daniel Sanders sikerre éhesen indul a Gas Gasszal.
    7. Ismét lesznek magyarok! A motorosok közt a két rutinos versenyzőért az erdélyi Gyenes Emánuelért és a szerbiai Saghmeister Gáborért szoríthatunk. A kamionosok közt is két magyar induló lesz, Darázsi Zsolt és Szalai Norbert is az SSP csapat kamionjait vezeti. Darázsi egy MAN-nel indul, Szalai egy Mercedest vezet majd.
    Dakar 2022
    foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool
  • Az Audi kiszivárgott levele szerint valószínűleg beszállnak az F1-be

    Az Audi kiszivárgott levele szerint valószínűleg beszállnak az F1-be

    Az Audi egyre közelebb kerül annak bejelentéséhez, hogy a Volkswagen tulajdonában lévő német luxussportautógyártó 2026-ban beszáll a Forma-1-be.

    Az FIA a múlt héten jelentette be, hogy a motorszabályzatban addigra 100 százalékban fenntartható üzemanyag kell majd. Nagyobb hangsúlyt kap az elektromos hajtás, marad a költségvetési plafon és az MGU-H technológia leselejtezésre kerül.

    Emellett az irányító testület, a Motorsport Világtanácsa kijelentette, hogy a motorszállítók „újonnan érkezettei” felhatalmazást kapnak arra, hogy „versenyképesen csatlakozzanak a sporthoz”.

    Úgy tűnik, ennyi elégséges ahhoz, hogy az Audi megfeleljen az F1-es szereplés követelményeinek.

    A Sport1 beszámolója szerint az Audi vezető tisztségviselői, Markus Duesmann és Oliver Hoffmann által az FIA elnökének és az F1 vezérigazgatójának írt levélből kiderül, hogy az autógyártó a 2026-os szabálytervezetet elfogadható kompromisszumnak tekinti. Bianca Garloff német újságíró ezért így zárt:

    „Amennyiben a terveket jóváhagyják, az Audi ott lesz.”