Rast jelenleg harmadik a DTM pontversenyében 10 pont hátránnyal, hiába azonban az idei végeredmény, változtat a karrierjén.
A korábban DTM-ről nagyon lelkesen nyilatkozó német vezette volna eredetileg az Audi LMDh programját Nico Müllerrel, mielőtt lefújták azt. Ennek ellenére szerepel az Endurance Világbajnokság LMP2-es kategóriájában. A soron következő, fuji versenyt azonban ki kell hagynia DTM-es kötelezettségei miatt.
„A döntés minden volt, csak könnyű nem. Az Audi az életem részét képezte sok éve. Fantasztikusan dolgoztunk együtt, és sok sikert értünk el. Nem feledem ezeket a pillanatokat, sem az embereket, akik lehetővé tették a győzelmeimet és bajnok címeimet.” – kezdte érzelmes búcsúját Rast.
Kiemelte, szerencsétlennek is tartja magát, hogy nem volt részese több sikernek.
„Sajnos, ez az éra túl korán ért véget. Mind a Le Mans-i prototípusoknál, mind a Formula E-ben szerencsétlenül jártam. Épphogy csatlakoztam a csapathoz, de véget ért mindkét program. Kár érte.
Nagyon élvezem a DTM-et is a GT3-as autókkal, jobban, mint számítottam rá. De van még néhány célom a motorsportban, amit el akarok érni. Ezért mondok nehéz szívvel búcsút az Audi szurkolóknak a 2022-es szezon után.”
Szöulban két versennyel fejeződik be a Formula E idei szezonja, de nem csak egy évnek, egy érának és rengeteg eddigi sikercsapatnak is vége szakad.
Gen2
A leghangsúlyosabb az összes változás közül, hogy a négy évada bevezetett autóknak búcsút kell mondani.
Így is szoros versenyeket láthattunk, voltak emlékezetes pillanatok és a sorozat is tovább terjeszkedett. Több rossz pillanatból tanulva változtattak a szabályok, ennek ellenére több gyártó is búcsút mondott a Formula E-nek. De nem állt le az élet, jönnek új autómárkák és a partnercsapatok száma is növekszik.
Aztán az új autó sem semmi, a Mercedes/McLaren átalakulásával pedig az elmúlt évek meghatározó csapata után egy újabb alakulat kerülhet az élre. De vajon ki találja el az új formulát a legjobban?
Nyolc évével ez volt az eddigi leghűségesebb kapcsolat, mióta az Abt kimaradása miatt di Grassi is búcsút mondott eredeti csapatának. A sorozat kezdete óta egyik másik pilóta sem töltött ennyi időt egy helyen.
Az első három szezonban szinte megállíthatatlanok voltak, és csoda, hogy csak egy egyéni cím koronázta az erőfeszítéseiket a három csapatbajnoki titulus mellett.
Jean-Paul Driot halála és az azt követő átszervezések azonban már megbontották azt a csapatot, ami oly sikeres volt, így a válás elkerülhetetlen lett.
A Techeetah álomcsapat
Már tavaly is rezgett a léc a csapatnál, ami a Gen2-éra elején volt sikeres. Most azonban már biztos, hogy elveszítették a hajtáslánc partnerüket. A megváltozott pilótapiaci körülmények miatt ráadásul valószínűleg már mindkét bajnok pilótájuknak is búcsút mondhatnak.
A nemrég apává váló Vergne-ről azt rebesgetik, francia révén a DS-t követve a Dragonnál fog kikötni, míg da Costát a Porsche környékezte meg, ahol Lotterer távozása miatt lesz egy szabad hely.
Akárhogy is alakuljon, nem lesz már ugyanaz a felállás a kínai csapatnál.
A kiemelkedő Mercedes EQ
A német gyár döntése a kivonulásról máig érthetetlen az eredményeket elnézve. Folyamatosan fejlődtek, és tavaly kettős címhódítást könyvelhettek el. Erre idén is megvan az esélyük, de jövőre már nem lesz, legalábbis ezen a néven.
Hiába ölték bele a projektbe a brixworthi motorgyár technológiáját, és költöztették a HWA komplett legénységét Angliába, a NEOM által támogatott csapat jövőre McLarenként szerepel majd a nevezési listán.
Audi és BMW erőforrások
Bár hivatalosan tavaly léptek ki az ajtón, gyakorlatilag az alkatrészek és a technológia még ebben az évben is a pályán keringett a partnercsapatok révén.
A váltás ellenére mind az Envision, mind az Andretti szállított jó eredményeket idén, de a következetesség hiányzott ahhoz, hogy bajnoki címért tudjanak küzdeni. Majd jövőre, amikor mindketten új gyártóval szövetkeznek…
A BMW az LMDh projekt, az Audi az F1-es motorprogram miatt szakította félbe a kalandot. A búcsú egyik esetben sem biztos, hogy végleges lesz.
Venturi, a monacói autómárka
A sorozat egyik első csapataként egy ikontól búcsúzik a sport. Bár függetlenként az első szezonokban csak alkalomadtán termett babér a kuriózumnak számító istállónak, ahogy a Mercedesszel egyre szorosabbra fűzték a viszonyt, úgy gyakrabban jöttek a sikerek is.
Toto Wolff szerint a Forma-1-nek inkább az Audira kellene koncentrálni, és nem az Andretti csapatra.
Michael Andretti komolyan fontolgatja, hogy beszáll a száguldó cirkuszba 11. istállóként. Ám a sorozatban szereplő 10 alakulat annyira nem támogatja ezt az ötletet. A csapatok ugyanis nem igazán akarnak még egy gárdával osztozni a bevételeken. A jelenlegi 200 millió dolláros alap becsléseik szerint már így is kevés. A költségvetési plafon, valamint a sportág iránti megnövekedett érdeklődés miatt a részvétel több pénzt emészt fel, mint korábban.
Így a Mercedes csapatfőnöke inkább az Audi felé terelni a figyelmet. A német autógyár mérete és marketing értéke nagyobb, mint az Andretti csapatnak, még úgy is, hogy az amerikai képviselteti magát az IndyCarban, a Formula E-ben, az Extrem E-ben és az ausztrál Supercarsban.
Arra kérdésre, hogy az Audit szívélyesebben fogadnák-e a többiek, Wolff így válaszolt:
„Véleményem szerint akárki csatlakozik 11. csapatként, tehát bárki is kapjon belépőt, bizonyítani kell, hogy üzleti szempontból mennyire kreatív. Az Andretti egy nagyszerű név, és kivételes dolgokat értek el az Egyesült Államokban. Ám ez sport és üzlet, így meg kell értenünk, hogy mi az amit nyújtani tudnak. Ha egy OEM, vagy egy nemzetközi, multinacionális cégcsoport csatlakozik a Forma-1-hez, és be tudja bizonyítani, hogy x dollárnyi összeget fog költeni az aktivizálásra és különböző marketing stratégiákra a piacon, akkor az nyilvánvalóan más értéket nyújt a többi szereplőnek is.” – nyilatkozta az osztrák vezető a Motorsport.com-nak.
Wolff szerint az F1 az elkövetkezendő években tovább akarja növelni az értékét, így minden új belépőnek hozzá kell járulnia ehhez.
„Remélni tudjuk, hogy 10 franchise-zal még jobban növelni tudjuk a sport értékét, ám azzal nem lépünk előre, ha olyanoknak adjuk ki őket, akik nem tudják ezt meglépni.”
Az Audi mellett a Porsche is érdeklődik a száguldó cirkusz iránt, sőt a hírek szerint már a Red Bull 50%-át is megvásárolták. Ugyanakkor a Bikák 2025-ig a Honda oldalán maradnak.
A Comtoyou Racing csapatfőnöke, Jean-Michel Baert az FIA WTCR-ből való kilépésüket követően a Lynk & Co Cyan Racinget „béna vesztesnek” bélyegezte. Baert a Speed Action TV-nek nyilatkozott:
„Kifejezetten azt gondolom, hogy a Lynk & Co az FIA WTCR Mercedesének hiszi magát, azáltal, hogy nyomást gyakorol a promóterre és az FIA-ra. Mivel senki sem hökkent meg, a Lynk & Co úgy érzi, hogy el fogják veszíteni ezt a bajnokságot. Ugyanakkor még soha nem veszítettek el bajnokságot. Azzal, hogy azonnali hatállyal visszaléptek, olyan helyzetbe hozták magukat, hogy ők legyőzhetetlenek, mivel eltűnnek. A kommunikációjukban azt is megértettük, hogy a BoP problémás nekik. Láthatóan rossz vesztesek, akik inkább visszavonulnak, hogy ne kelljen elszenvedniük a vereséggel járó szégyent.”
Az Audis csapatfőnök azt is elmondta, hogy szerinte nincs valós gond a Goodyear abroncsokkal a vallelungai versenyhétvégét követően, pedig a Comtoyou Racing versenyzői, Mehdi Bennani, Nathanaël Berthon és Tom Coronel ott problémákba ütköztek a gumijaik miatt, a nyitófutamon, erről ennyit mondott:
„Ami a gumiproblémákat illeti, Vallelungában mi is tapasztaltunk néhányat. Alapvetően, ha rosszul bánsz a gumival, abból baj lesz. A mérnökeinkkel azonosítottuk a probléma eredetét, és a második futamon már nem szenvedtünk egyetlen defektet sem, ami azt jelenti, hogy létezik megoldás, tehát nincs valódi probléma.”
A Lynk & Co Cyan Racing nem kívánta kommentálni a Comtoyou Racing főnökének a nyilatkozatát.
Karun Chandhok azt jósolja, hogy az Audi feltehetően 2026-ban a Forma-1-be való belépése a Saberrel fog megtörténni, az Alfa Romeo távozásával. A Sauber jelenleg az Alfa Romeo csapatát üzemelteti. A hírek szerint az olasz autómárka a 2023-as szezonra is megújította a szerződését.
Hosszabb távon ugyanakkor az Alfa Romeo neve eltűnhet a sportból, és helyét az Audi veheti át, amely a Volkwagen-csoporthoz tartozó Porsche márkával együtt várhatóan 2026-tól érkezik a boxutcába. Ez egybeesne az abban az évben bevezetésre kerülő új motorszabályokkal, amelynek véglegesítése folyamatban van, és amikor mindent aláírnak, a Porsche és az Audi érkezése is megerősítést nyerhet.
A legutóbbi hírek szerint a Porsche a Red Bull F1 csapat és a Red Bull Powertrains 50%-os részesedésének megvásárlására készülhet. Az Autosport mindeközben azt állítja, hogy az Audi tárgyalásokat folytat a Sauber részvényeinek 75%-os megvásárlásáról, amelyet tavaly majdnem Michael Andretti vett meg.
Chandhok a Sky F1-en elmondta, hogy szintén ismert volt előtte az, hogy egy ilyen üzlet előkészítés alatt áll. Utalt rá, hogy még eltart egy ideig, amíg nyilvánosságra hozzák azt, ha létrejön. Az ex-F1-es versenyző ennyit mondott:
„Úgy tudom, hogy az Audinál nagyon közel állnak ahhoz, hogy bejelentsék, 2026-ban beszállnak a Forma-1-be. És ugyan arra számítunk, hogy ez kezdetben a Sauberrel lesz, nem fogják bejelenteni, hogy a Sauber a kiszemelt partnerük ebben. Akkor fogják bejelenteni, hogy érkeznek, amikor 2026-ban jönnek véglegesen az új motorszabályok. És aztán a későbbiekben, úgy véljük, várhatóan a Sauberrel fognak összeállni, hiszen valahogy így van ennek értelme, nem? Az Alfa Romeo egy-két évig még folytatja, aztán megtörténik az átmenet, és szerintem ez nagyszerű lesz.”
Bár maga az Alfa Romeo csapat nem erősítette meg a hírt, a cég vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato elárulta, hogy a Sauberrel való partnerség egy ötödik idény erejéig folytatódik. Imparato a Magyar Nagydíj hétvégéjének nyitónapján nyilatkozott:
„Ma reggel a 2023-ra szóló hosszabbítást aláírtam. Minden év júliusában megvizsgáljuk a helyzetet. Amennyiben a jövőben rájövünk, hogy már nem érdekel minket a Forma-1, vagy nem térül meg a befektetésünk, meglátjuk, mit teszünk. De minden rendezett módon fog változni.”
Dr. Helmut Marko szerint „korai” lenne elkezdeni ünnepelni a Red Bull Forma-1-es gyári együttműködését és a Porsche 50%-os felvásárlását 2026-ra és az azt követő időszakra. A héten kiszivárgott vállalati aktákból kiderült, hogy a Volkswagen tulajdonában álló Porsche megvásárolja az energiaital-gyártó cég F1-es top csapatának felét. Marko a Red Bull osztrák vezető tisztségviselője a Kleine Zeitungnak nevetve ennyit mondott:
„Még nem fogadhatok gratulációkat, ezek a hírek még koraiak.”
A Red Bull ugyanakkor a hivatalos közleményében megerősítette, hogy egyeztetnek a Porschéval, amihez Marko ennyit tett még hozzá:
„Tárgyaltunk, de semmiről sincs még döntés. A VW-csoport úgy döntött, hogy akkor száll be a Forma-1-be, ha az új motorszabályzat életbe lép, és több szempontból is értelmezhetővé válik. A költségkeretről, az újonc státuszról, a szén-dioxidmentes üzemanyagról és még néhány pontról van szó ezen felül.”
Nem meglepő módon Marko utalt rá, hogy a 2026-ra vonatkozó teljesen új motorszabályzat FIA általi véglegesítésében mutatkozó fennakadás a Red Bull riválisaira, a Ferrarira és a Mercedesre vonatkozik. A 79 éves egykori F1-es pilóta így folytatta:
„Most semmit sem tudunk megerősíteni. A szabályzattal kapcsolatban mindennek hibátlanul kell működnie, mivel ez egy hatalmas változás lesz. A Ferrari és a Mercedes részéről is vannak ellenvetések, akik meg szeretnék tartani az előnyüket.”
Szintén igen valószínű 2026-ra egy második VW-márka, az Audi belépése a Forma-1-be. A német autógyártó várhatóan bevásárolja magát a svájci F1-es istállóba, a Sauberbe. Jelenleg a Sauber Alfa Romeo néven versenyez a királykategóriában, de ez az üzlet nyilvánvalóan megszűnne, amint az autógyártó rivális Audi lenne a gyári partner.
2023-ra ugyanakkor az Alfa Romeo vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato megerősítette, hogy a névadási megállapodás legalábbis egyelőre folytatódik. A Radiocor de Il Sole 24 Ore-nak beszélt erről:
„Aláírtuk 2023-ra a szerződés megújítását. Minden év júliusában kiértékeljük, hogy eldöntsük, folytatjuk-e ezt az elkötelezettséget. Ha egy nap úgy látjuk, hogy már nincs érdeklődés, vagy nem térül meg a befektetésünk, akkor mérlegelni fogunk. Mindent rendezetten csinálunk majd, de ez nem téma ebben az évben.”
Az FIA továbbra sem véglegesítette a 2026-ban bevezetésre kerülő motorszabályok pontosabb részleteit. Már pedig amíg nincs végleges verzió, addig az érdeklődők nem tudnak dönteni, ami egyre nyugtalanabbá és idegesebbé teszi a jelölteket.
Az eddigi legkomolyabb érdeklődést új gyártóként a Volkswagen-konszern két nagyágyúja a Porsche és az Audi mutatta. Az FIA és a FOM azonban folyamatosan halogatja, csúsztatja a végső szavazást, amelyen végleg eldönthetik az új érát. Jelen állás szerint ez az időpont július legvége lehet, ami után 15 napja lesz a két német gyártónak, hogy beadják a jelentkezésüket.
Ennek azonban egyelőre negatív következménye van, hiszen a még mindig fennálló bizonytalanság és a szűkös határidő csak idegesebbé tette a Porschet és az Audit, ugyanis attól tartanak, hogy az egész F1-es projektjük a kútba eshet – számolt be róla a grandpx.news.
Christian Horner szerint a Red Bullon belül nincs egyeztetés egy esetleges 2026-os hivatalos Honda visszatérésről a Forma-1-be.
Ahogy az elmúlt hetekben egyre valószínűbbnek tűnt a 2026-os valószínűsíthetően induló Porschéval való gyári együttműködés, úgy kezdtek felröppenni olyan pletykák, hogy a Honda esetleg újra gondolja 2021 végi döntését, amikor kiszállt a sportból.
A Red Bull továbbra is Honda-motorokat használ, de Red Bull Powertrains márkanév alatt – annak ellenére, hogy a japán gyártó továbbra is segít őket az erőforrások üzemeltetésében és fejlesztésében. Silverstoneban Horner ennyit mondott erről:
„A hét elején nyitottuk a Red Bull Powertrains épületét, így ez remélhetőleg lehetővé teszi nekünk, hogy 2026-tól kezdve valóban versenyképes motorokat gyártsunk.”
Kifejtette, hogy a Red Bull a Hondával 2025 végéig még „mérnöki partnerségben” áll, utána pedig teljesen új motorszabályzás lép életbe, ezért így folytatta:
„Természetesen a Porsche és az Audi is tárgyalásokat folytat a sportágba való belépésükről, ami szerintem újra nagyon izgalmas a Forma-1-nek, hogy ilyen márkák szeretnének beszállni. Ugyanakkor ez attól függ, hogy milyenek lesznek a szabályok, milyen lesz a bánásmód egy újonnan érkezővel, és még további más hasonló szempontok.”
Arra a kérdésre, hogy hallott-e arról, hogy a Honda 2026-ra hivatalos visszatérésen gondolkodik a Forma-1-be, így felelt:
„Ez valójában az ő kérdéskörük. Velünk biztosan nem volt erről semmilyen egyeztetés.”
A Porsche nem mutatja jelét annak, hogy visszalépne attól a kinyilvánított szándékától, hogy 2026-ban beszálljanak a Forma-1-be.
Nemrég számoltunk be arról, hogy a Porsche és egy másik Volkswagen-tulajdonú német autógyártó – az Audi – ideges lett a következő motorszabályzat késedelmes megerősítése miatt. Oliver Blume, a Porsche vezérigazgatója azonban úgy tűnik, hogy elégedett a tárgyalások irányával. A FAZ-nak ezt mondta, amikor a VW-csoport belépését firtatták a Forma-1 szárnyaló népszerűségének köszönhetően:
„Üdvözöljük a tervezett előírásokat. Biztos vagyok benne, hogy ez nyereséges lehet. Tavaly több mint 1,5 milliárd tévénéző nézte az F1-et, a digitális média területén pedig a Forma-1 az a sportág, amely a legnagyobb érdeklődésre tart számot.”
A Porsche várhatóan a Red Bull-lal való gyári együttműködésre készül az erőforrásaikkal, bár a jövő hónapban, az Osztrák Nagydíjon várható bejelentés akár késhet is. Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi főnöke ennyit tett még hozzá:
„Amennyiben beszállunk a királykategóriába, akkor azt egy erős partnerrel tesszük meg.”
A jelek szerint nagyon nem megy zökkenőmentesen a 2026-os motorszabályok véglegesítése, ami az Auto Motor und Sport szerint egyre idegesebbé teszi az Audi és a Porsche vezetését. A háttérben számos dolog húzódhat az F1 jelenlegi gyártóinak összeesküvésétől az FIA-elnök erőfitogtatásáig.
Noha az Audi és a Porsche már áprilisban bejelentette, hogy 2026-tól csatlakozni kíván a száguldó cirkusz mezőnyéhez, a beszállásuk természetesen feltételekhez kötött, ezért csak akkor tesznek hivatalos bejelentést, ha a 4 év múlva életbe lépő új motorszabályokat az eddigi tárgyalások során felvázolt módon alkotják meg.
Az AMuS szerint Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója, valamint Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke a Kanadai Nagydíj előtt mindkét gyártó elnökségének ígéretet tett arra, hogy júliusra véglegesíteni fogják a 2026-os motorszabályokat. A Motorsport-Total eközben úgy tudja, hogy június eleje óta minden megváltozott, és nem fogják az eredeti tervek szerint az FIA Motorsport Világtanácsának június 29-i ülésén szavazásra bocsátani az új motorszabályokat.
Ez keresztülhúzta a Porsche és a Red Bull azon számítását, hogy utóbbi hazai futamán, az Osztrák Nagydíjon jelentsék be az együttműködést, pedig állítólag már a július 6-ra tervezett sajtóközlemény is készen állt. Egyúttal a Porsche-bejelentés után egy héttel színre lépni kívánó Audinak is minden bizonnyal el kell majd halasztania az F1-es szerepvállalás megerősítését.
Mi állhat a háttérben?
Természetesen politika, mi más. A Motorsport-Totlal kiemeli, hogy a jelenlegi gyártók nem restek megnehezíteni az Audi és a Porsche dolgát. „Olyan sokan vesznek részt a párbeszédben, hogy vannak kísérletek új nézőpontok behozására, vagy a szabályok átdolgozására” – idézik Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét.
Binotto az egyik, aki nem akar kötélnek állni?Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Többen azt sejtik, hogy a Mercedes, a Ferrari és a Renault szeretné a lehető legtovább halogatni az új motorszabályok véglegesítését, hogy az Audinak és a Porschénak minél kevesebb ideje legyen a felkészülésre. És itt nem is feltétlenül magának az új motornak a megalkotásáról van szó, hanem az F1-es részleg felállításáról, emberek toborzásáról, és a többi. Hiszen, amíg nincs véglegesítés, egyik, F1-es részleggel egyelőre nem rendelkező német gyártó sem fog teljes gőzzel belevágni a projektbe.
A jelenlegi gyártók persze nem puszta kitolásból ennyire “kedvesek”, hanem a saját érdekeiket védik, mert a legtöbben aggódva figyelik az új belépőknek járó kedvezményeket. Az új beszállók ugyanis az első két évben 10 millió, a harmadik évben pedig 5 millió dollárral költhetnek majd többet a bevezetni tervezett, motorokra vonatkozó költségplafonnál.
A Motorsport-Total szerint leginkább a Ferrarit aggasztja mindez. „Ki számít új belépőnek? Milyen előnyökben kell részesülnie egy új gyártónak? Ha tényleg gyári csapatként érkeznek, világosnak kell lennie, hogy honnan érkezik a szellemi tulajdon. A Porschétól, az Auditól, a Red Bulltól, vagy akár a Hondától?” – fejtegette Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke.
Laurent Rossi, az Alpine ügyvezető igazgatója eközben azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi gyártók nem járhatnak rosszabbul, mint azok, akik érkeznek, mert az nem lenne igazságos velük szemben. Az Auto Motor und Sport szerint az már eldőlt, hogy a Porsche és az Audi is teljesen külön projektet fog futtatni, és nem közösködnek semmiben. Utóbbi nagy valószínűséggel a jelenleg az Alfa Romeo gyári csapatát működtető Saubert fogja megvásárolni és válik annak többségi tulajdonosává, majd nevezi át Audivá, előbbi pedig a Red Bull-lal áll össze. A német lap szerint a Red Bull Power Trains-Porsche tandem, illetve az Audi is új gyártóként lesz feltüntetve, így mindketten részesülnek majd a kedvezményekből.
Az Alfa Romeo 2025 végével valószínűleg eltűnik az F1-ből, hacsak nem találnak maguknak másik csapatot Fotó: Xavi Bonilla / DPPI / Alfa Romeo Racing
A motorokra vonatkozó költségplafon bevezetésével tehát a tőkeberuházásra költhető összeget is meghatároznának, ami nem esne a plafon alá, és az új gyártókra vonatkozna, akiknek az F1-es motorgyártáshoz szükséges infrastruktúrát is ki kell alakítaniuk. Viszont, ha véglegesítik az új szabályokat, de még nem egyeznek meg a motorokra vonatkozó plafonról, a Porsche és az Audi utóbbi tető alá hozásáig annyit költhet, amennyit csak akar. Ezt a mostani gyártók pedig értelemszerűen el akarják kerülni, ezért is húzhatják az időt.
Hogy végül lesz-e június végén szavazás az új szabályokról, egyelőre nem tudni. Binotto Kanadában azt mondta, őket egyelőre senki nem értesítette a halasztásról. „Lesz egy Motorsport Világtanács-ülés június végén, és egy F1-es bizottsági ülés Ausztriában. Haladjunk lépésről lépésre” – mondta a Scuderia csapatfőnöke.
Wolff szavai azonban arról árulkodnak, hogy most még nem lesz döntés. „Remélem, hogy nem húzódik túl sokáig a dolog. Remélhetőleg a nyár folyamán rendezni tudjuk a helyzetet, hogy őszre kész szabályaink legyenek” – jelentette ki az osztrák üzletember.
Az FIA elnöke a hatalmát fitogtatja?
Egy másik, a halasztáshoz hozzájáruló tényező lehet az is, hogy Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök kapott az alkalmon, és meg akarja mutatni, hogy ő diktál, ezért fogta, és elhalasztotta a szavazást. Mint arról korábban mi is írtunk, az F1 vezetése és a csapatok igencsak elégedetlenek a szövetséggel, amely szerintük több területen sem végez elég jó munkát.
Eközben az FIA-n belül is komoly harcok dúlnak: Sulayem korábban leváltotta Peter Bayer főtitkárt, és a Mercedes-kötődésű Shaila-Ann Raót nevezte ki a helyére. Az AMuS szerint az új motorszabályokkal kapcsolatos tárgyalásokban kulcsszerepet vállaló Bayernek azért kellett mennie, mert a végsőkig ragaszkodott a júniusi dátumhoz, Sulayem azonban kikötötte, hogy ő határozza meg a szabályok véglegesítésének időpontját.
Sulayem hatalmi játszmát folytat? Fotó: Joerg Mitter / Red Bull Content Pool
A németek szerint végül az a megoldás születhet, hogy az F1-es bizottság Red Bull Ringen tartott ülésén fognak megegyezni, majd a Motorsport Világtanács rendkívüli ülésen megszavazza az új regulákat, a Porsche és az Audi pedig a Francia és/vagy a Magyar Nagydíjon tehet bejelentést. De az sem zárható ki, hogy – miként Wolff is utalt rá – őszig nem jutnak dűlőre.
Mások is jönnének, akár a Honda is visszatérhet?
Miközben pedig jelenleg mindenki az Audival és a Porschéval van elfoglalva, az AMuS szerint más gyártók is érdeklődve figyelik az eseményeket (Domenicali szerintük ezért is figyelmeztette a csapatokat, hogy ilyen hosszú huzavona után nem szúrhatják el az Audi és a Porsche érkezését, elijesztve ezzel őket és másokat is, óriási szégyenbe hozva az F1-et).
Az egyik ilyen gyártó pedig nem más, mint a Honda (az AMuS szerint még egy van, de erről legkorábban a nyári szünet után árulhat el bármit is az F1), amely a hírek szerint komolyan fontolgatja, hogy 2026-ban visszatér (hivatalosan tavaly kiszálltak, noha a Red Bull és az Alpha Tauri motorjait továbbra is ők készítik fel). Ez nehéz helyzetbe hozná a Red Bullt, amely a testvércsapatát akár eladhatná a japánoknak, akik így saját gyári csapattal érkeznének. Amennyiben viszont nem így lesz, mindkét istállót a Porsche láthatja majd el erőforrásokkal.