Címke: Audi

  • Gyári Audi versenyülést szeretne Schumacher?

    Gyári Audi versenyülést szeretne Schumacher?

    Markus Duesmann, az Audi vezérigazgatója reméli, hogy a VW tulajdonában lévő autógyártó döntése, mely szerint 2026-ban beszállnak a Forma-1-be, elindítja a német újjászületést.

    Amennyiben Mick Schumacher nem szerez versenyülést 2023-ra Sebastian Vettel visszavonulása után, akkor nem lesz német pilóta a rajtrácson, sőt, még Német Nagydíj sem. Duesmann ugyanakkor pénteken Spa-Francorchamps-ban azt mondta, amikor az Audi bejelentette F1-es projektjét:

    „Remélem, lesz német pilótánk és német futamunk is.”

    Ez zene a 23 éves Schumacher füleinek, de ő azt mondta a Bildnek amikor erről kérdezték, hogy nem tekint ennyire előre:

    „Ez mindenképp remek. Majd meglátjuk, ki lesz még itt addig, és hogy lesz-e több német pilóta.”

    Duesmann valójában azt mondta, hogy egyelőre még nem folynak előzetes egyeztetések német versenyzőkkel:

    „Amint lesz csapatunk, akkor beszélhetünk a versenyzőkről. Nagyon remélem, hogy lesz újra Forma-1-es futam Németországban. Amennyiben az Audi hozzá tud járulni ehhez, akkor azt meg fogjuk tenni.”

    Úgy tűnik, hogy az Audi még arra is hajlandó, hogy pénzt áldozzon ennek érdekében, még akkor is, ha ez veszteséges futamot jelent:

    „Pénzt keresni mindig jó, de ilyen esetben nem feltétlenül szükséges.”

  • Máris kóstolgatja az Audi a Mercedest a Forma-1-ben

    Máris kóstolgatja az Audi a Mercedest a Forma-1-ben

    Nagy volt az izgalom tegnap az F1 világában, az Audi ugyanis megerősítette, hogy 2026-tól csatlakozik a királykategóriához, mint motorgyártó. Amellett, hogy egy nagyon csinos koncepciófestést mutatott be, az Audi máris megtalálta a módját, hogy froclizza a német riválisát, a Mercedest.

    Sajtóközleményükben az Audi szépen belefűzték, hogy „több mint egy évtized óta ez lesz az első alkalom, hogy egy Forma-1-es erőforrás Németországban készül”. Ez egyértelmű utalás a Mercedesre, amely bár német gyártó, minden egységét az Egyesült Királyságban, Brixworth-ben építi. Ez a pimasz megjegyzés, egyértelműen a regnáló konstruktőri bajnokok ellen irányul.

    Aztán az is pikáns, amikor megosztottak néhány koncepcionális festéstervet a Twitteren, azzal, hogy: „A pletykák szerint a karikák az új csillagok.”

    Az Audi a négykarikás márkajelzéséről ismert, a Mercedes logójában pedig a hárompontos csillag szerepel. Őszintén szólva örülünk annak, hogy az ingolstadtiak színre léptek, és máris fel akarják kavarni az állóvizet. Máris várjuk a 2026-os Audi vs Mercedes epizódot a Drive to Survive-ban.

  • Van az Audi bejelentésnek egy rossz hozadéka is

    Van az Audi bejelentésnek egy rossz hozadéka is

    Míg az F1-es projekt bejelentésre került, az Audi egy másik dologról is véglegesen nyilatkozott a spái bejelentést követően.

    Már márciusban, egy számítógépes grafika után talonba került az Audi LMDh projektje, amíg kiderül, mi lesz a Forma-1-es tervekkel. Most már elhatározták magukat, de a részletekre még nem derült fény.

    Hiába készültnek fel az Audi gyári pilótái (Rast, Müller és Frijns), valamint az egyik legnagyobb partnercsapatuk, a WRT LMP2-es programokkal, végül nem lett belőle Hypercar ügylet. Emiatt Rast és a WRT is átpártolt a BMW-hez.

    Bár valószínűsíteni lehetett, hogy az erősödő F1-es pletykák nem tesznek jót a WEC projektnek, a pénteki bejelentést követően megerősítést nyert, hogy végleg leállt a program.

    „Az Audi Sport minden erősségét az F1-es projektbe fekteti majd bele, és emiatt megszünteti az LMDh fejlesztését. A motorsport osztályunk nemrég hagyta abba a sportautó fejlesztését az endurance versenyekre.”

    A Sportscar365 szerint csak hetek kellettek volna ahhoz, hogy az autó pályára guruljon, amikor jegelték az ötletet. Pedig a testvérmárka Porschéval együtt kezdhették volna meg a tesztelést.

    És hamár Porsche: a stuttgarti márka LMDh projektje gőzerővel robog, nem kevesebb, mint nyolc autóval vágnak majd neki a következő szezonnak. Emellett nemrég a Red Bull F1-es csapatába vásárolták be magukat, tehát onnan is bejelentésre számíthatunk a közeljövőben.

    Ők bevállalták mindkettőt párhuzamosan, míg az Audi nem…

  • Az Audi nem fog közösködni a Porschéval, gyári csapatuk is lehet?

    Az Audi nem fog közösködni a Porschéval, gyári csapatuk is lehet?

    Bár mindkét márka a Volkswagen-csoport tagja, a Porsche és az Audi nem kíván együttműködni az F1-es projektjeikben.

    A Porsche bevásárolta magát a Red Bullba, tehát egyértelmű, kivel fognak együttműködni, viszont nem tudni, milyen formában. A technikai segítségtől kezdve a motorok gyártásán át akár társulhatnak a jelenlegi alakulattal, vagy át is vehetik a csapatot, de vélhetően nem fog azért az utóbbi megtörténni.

    Eközben az Audi Spában bejelentette, az új 2026-os motorszabályok bevezetésével egyidőben csatlakozni fognak az F1 mezőnyéhez, de azt majd csak év végéig döntik el, melyik csapattal és milyen módon.

    „Rengeteg jó kasztniépítő van a mezőnyben, és sokakkal beszéltünk. Majd mindenkit tájékoztatunk, amikor döntöttünk.” zárta rövidre az Audi AG vezérigazgatója, Markus Duesmann.

    „A program hosszútávú gerince a motor lesz, azt kellett legelőször eldöntenünk, ezt jelentettük be most. A csapatról év végéig döntünk, és tőlük függ, milyen mértékben leszünk jelen. Szóval ezt még nem döntöttük el, nyilvánosságra hozunk mindent, amikor lehet.”

    Bár a Mercedes felé több tüskét is megeresztettek – például közleményükben kiemelték, övék lesz az első Németországban gyártott motor egy jó ideje, a míg a csillagosoké Brixworthben készül -, testvérmárkájuk, a Porsche iránt jóval engedékenyebbnek mutatkoztak.

    „A Porschéval már Le Mans-ban is versenyeztünk teljesen külön csapattal, és ez ebben az esetben is így lesz. Mi Németországban működünk, míg ők – ha belépnek – az Egyesült Királyságban lesznek majd.

    Sokat beszéltünk erről, de mindkét márkának sok szurkolója van, és saját karaktere, ezért döntöttünk így. Sok okunk van rá, és sok csapat is van. A motort muszáj a kasztnihoz igazítani, ezért választottuk el a kettőt. Külön karosszériához külön erőforrás jár.”

  • Hivatalos: Az Audi beszáll a Forma-1-be 2026-tól!

    Hivatalos: Az Audi beszáll a Forma-1-be 2026-tól!

    Az Audi hivatalosan megerősítette, hogy 2026-tól beszállnak motorszállítóként a Forma-1-be.

    A Forma-1 hivatalos sajtótájékoztatót tartott, amin a német gyártó erősítette meg belépési szándékát. Az új motorszabályok ugyanis vonzóbbá varázsolják a manufaktúrák számára a sportot. A V6-os egységet tovább viszik, ám az elektromos teljesítményleadás nagyobb lesz, valamint megjelennek a fenntartható üzemanyagok is az új érában.

    A német cég feltételei így teljesültek, ezért úgy döntöttek szerencsét próbálnak a száguldó cirkuszban. A neuburg-i létesítményükben már tesztelik az F1-es motorjaik első verzióját, amit 6 hónapja kezdtek megálmodni. Jelenleg az infrastruktúra megtervezésén és kiépítésén, valamint a különböző erőforrások beszerzésén munkálkodnak. A projekt ügyvezetője Adam Baker lesz, aki három évig az FIA munkáját is segített.

    A német gyártó azonban csak az év végén árulja el, hogy melyik csapat oldalán kezdik meg a munkát az elkövetkezendő időszakban. Egyelőre több alakulattal is tárgyalnak.

    Stefano Domenicali:

    „Nagy örömmel üdvözölöm a Forma-1-ben az Audit, ami egy ikonikus márka, úttörő és egy igazi technológiai innovátor. Ez egy fontos pillanat a sportágunk történetében, rávilágít ugyanis arra, hogy milyen hatalmas erővel rendelkezünk globális platformként, ami folyamatosan növekszik. Nagy elismerése ez annak, hogy a fenntartható üzemanyaggal működő hibrid motorokra való áttérésünk a jövő megoldása. Mindannyian nagyon várjuk már, hogy az Audi logóját lássuk a rajtrácson.”

    Markus Duesmann, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke:

    „A Motorsport az Audi DNS-ének szerves része. A márkánk számára az F1 egyszerre globális szintér és fejlesztési laboratórium. A nagy teljesítmény és a verseny kombinációja mindig is az innováció és a technológia fejlődésének mozgatórugója volt az iparágunkban. Az új szabályok mentén most jött el a megfelelő idő arra, hogy bekapcsolódjunk. Elvégre a Forma-1 és az Audi egyértelmű fenntarthatósági célokat követ.”

  • Andretti: nem az egyetlen F1-es csapatjelölt, csak a leghangosabb

    Andretti: nem az egyetlen F1-es csapatjelölt, csak a leghangosabb

    Stefano Domenicali szerint több jelentkező is lenne az F1-es mezőny bővítésére, hiába az Andretti Global hírverése, nem ők az egyetlen jelöltek.

    Az amerikai alakulat ezen a héten jelentette be, hogy új, hatalmas bázist építenek Indianában, ez azonban nem hatja meg a Forma-1 vezetését.

    „Jelenleg nem azt látjuk, hogy a több csapattal nagyobb értéket képviselnénk.” jelentette ki Domenicali, az F1 vezérigazgatója.

    „Vannak más olyan társaságok, akik diszkrétebben fejezik ki az óhajaikat. Az Andretti nem ezt választotta.

    Van egy egyértelmű folyamat. Bárki, aki szeretne helyet az F1-ben, stabil háttérrel kell rendelkeznie és hosszútávon kell elköteleznie magát.”

    Jelenleg az Audi és a Porsche is fontolja azt, hogy belépjenek a sorozatba, valamint a hírek szerint a Honda is megbánta kivonulását. Az ilyen erős gyári jelentkezők mellett még az olyan nagy csapat, mint az Andretti is eltörpül Domenicali szemében.

    „Az, hogy ennyi gyártó érdeklődik az F1 iránt egy autóipar számára nehéz időszakban, eléggé hitelessé tesz minket. Azt mutatja, hogy jó irányba haladunk az új technológiák és a szórakoztatás terén. Ha esetleg nyolc gyártónk lesz, akkor nem kell attól félni, hogy az egyik fog irányítani mindent.”

    A 2026-os motorszabályokkal kapcsolatban kiemelte, nagy lépést jelentenek a fenntarthatóság felé, de egy másik útvonalat célozna meg az elektromosság mellett.

    „Egyensúlyt kell találnunk az innováció, a fenntarthatóság, valamint az érzelmek közvetítése és a jó versenyzés között. Ha ez nem sikerül, nem vagyunk már igazi F1.”

    A legnagyobb változás azonban a versenyhétvégék lebonyolítását érintené.

    „A mérnököknek és a pilótáknak tetszik így, de a nézők többet akarnak. Nagyon elszánt vagyok ezzel kapcsolatban. Az első – pénteki – kör után azt szeretném, hogy minden nap legyen pont vagy díj, amit kiosztunk, minden pályára gurulás után. Miközben a vasárnapi futam szentségét tiszteletben tartjuk.”

    A másik nagy újítást, a sprintfutamokat nemrég a MotoGP is átvette, Domenicali pedig üdvözölte, hogy a motorosok követték az F1 példáját.

    „Jó, hogy a MotoGP is felfedez egy újfajta módot, mi pedig már hat sprintversenyért dolgozunk 2023-ra, bár a lebonyolítás részletei változhatnak a mostanihoz képest.”

  • Sky: Már biztos, hogy beszáll az Audi!

    Sky: Már biztos, hogy beszáll az Audi!

    Az Audi igent mondott a Forma-1-re, a Porsche pedig szintén a 2026-os indulásra készen áll. Most pedig eljött ennek is az ideje. Az Audi 2026-os belépése a Forma-1-be a Sky információi szerint már eldőlt.

    Pénteken sajtótájékoztatót tartanak Spa-Francorchampsban, amelyen részt vesz az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem és az Audi képviselői. Ezen a rendezvényen valószínűleg hivatalosan is bejelentésre kerül a főleg Németországban már nagyon várt hír. Feltehetően az Audi a Sauberrel fog partnerséget kötni a királykategóriában. A svájci istálló jelenleg Alfa Romeo néven áll rajthoz.

    A Sky szerint a Porsche belépése is már kőbe vésett. Egyedül a bejelentés időpontja nem végleges még.

    Az FIA nemrég fogadta el a 2026-os motorszabályzást. Ez azt jelenti, hogy semmi sem áll már a német autógyártók Forma-1-es szereplésének az útjába.

  • Elviekben megegyezett az Audi és a Sauber

    Elviekben megegyezett az Audi és a Sauber

    Az Audi és a Sauber állítólag megállapodtak egy olyan partnerségről, amely a német gyártót a jövőben a Porsche mellett a Forma-1-es rajtrácsra juttatja, a bejelentés pedig akár már a hétvégi Belga Nagydíjon megtörténhet.

    Bár a Porsche még nem erősítette meg belépését a motorsport elitjébe, a Red Bull-lal való közös vállalkozás bejelentése szintén a közeljövőben várható. A Motorsport.com beszámolója szerint azonban az Audi hamarosan a Volkswagen leányvállalataként előállhat azzal a hírrel, hogy jelentős részesedést szerez az Alfa Romeo F1-es csapatát működtető Sauberben.

    Tavaly a svájci vállalat fő részvényese, Finn Rausing az utolsó pillanatban utasította vissza az amerikai csapattulajdonos Michael Andretti felvásárlási szándékát. Ezúttal azonban állítólag már megegyezett az Audi és Rausing, és a gyártó elviekben az Andrettinél kisebb részesedést szerez a Sauberben, de magasabb áron. A két fél abban is megállapodhatott, hogy a Sauber gyári csapatként indul majd az F1-ben, egy olyan konstrukciót követve, amely meglehetősen hasonló ahhoz, amely a BMW-t 2006 és 2009 között a hinwili csapathoz kötötte. A két vállalat együttműködése értelmében a Sauber továbbra is Hinwilben tervezné és gyártaná a versenyautójukat, míg az Audi a németországi Neuburgban fejlesztené a 2026-tól szállított hibrid erőforrásokat.

    Mielőtt az Audi megkereste volna a Saubert, partnerként a Forma-1-es ambícióinak megvalósításához, tavaly a McLarennel folytatott tárgyalásokat. A brit Autocar tavaly novemberi beszámolója már odáig ment, hogy az ingolstadti cég megállapodást kötött a McLaren Group felvásárlásáról, beleértve annak versenyzői ágát, a McLaren Racinget is. A feleket a McLaren korábbi F1-es pilótája, Gerhard Berger mutatta be egymásnak. A ma már DTM főnök ennyit mondott erről:

    „Én kapcsoltam össze őket a McLarennel. A McLaren jelölt volt az Audi partnereként a Forma-1-ben.”

    A McLaren fő részvényese, a bahreini Mumtalakat szuverén vagyonalap végül leszavazta az üzletet. Később tárgyalásokat folytattak a Williamsszel és az Aston Martinnal, de végül az Audi a Saubert választotta F1-es partnerének.

  • Rast marad német márkánál, és visszatér a gyökereihez

    Rast marad német márkánál, és visszatér a gyökereihez

    Az Audi gyakorlatilag visszamondta LMDh programját, ezzel gyakorlatilag René Rast távozását alapozták meg, aki máris új otthonra talált.

    A háromszoros DTM bajnok, valamint Nürburgringi és Spái 24 órás győztes pilóta nem is várt sokat az új bejelentéssel, ezúttal már egy Hypercar márkához igazolt.

    WEC-béli LMP2-es csapatát, a WRT-t követi ugyanis a BMW gyári versenyzői közé csatlakozik. A bajor márkával már 2003-ban és 2004-ben is versenyzett a Formula BMW sorozatban, valamint a DTM autójukat tesztelte.

    A program vezetőjét, Andreas Roos-t viszont egy közelebbi érából ismeri.

    „Jól ismerem Renét az audis időkből, és felvillanyoz, hogy most együtt dolgozunk majd a BMW-nél.” tekint vissza Roos.

    „René sokrétű pilóta, és fantasztikus része lesz a csapatunknak. A sikerei önmagukért beszélnek, minden autóban rögtön gyors volt, amit eddig vezetett. Aprólékos munkát végez, amivel mindig is lenyűgözött. Biztos vagyok benne, hogy sok területen hasznunkra lesz, akár versenyzés, akár a fejlesztés terén.”

    Az óvatos megfogalmazás azért is indokolt, mert még nem jelentették be, jövőre milyen szériában indult majd velük Rast. Jelenlegi sorozatai, a DTM, illetve az Endurance Világbajnokság mellett egy másik GT3-as sorozat, vagy akár a BMW IMSA-beli Hypercar programja is terítéken lehet. Ehhez viszont a Rahal Letterman Lanigan beleegyezése is szükséges, akik a bajorok tengerentúli programjáért felelősek.

  • McLaren: A Porsche ha beszállna, az remek lenne

    McLaren: A Porsche ha beszállna, az remek lenne

    A McLaren szerint a Porsche esetleges Forma-1-es szerepvállalása „egyszerűen nagyszerű” lenne a sportágnak. Várhatóan a Porsche 2026-ban lépne be a sportágba a Red Bull partnereként, amikor az új motorokra vonatkozó szabályok életbe lépnek. A német gyártó hivatalosan még nem jelentette be szándékát, mert feltehetően megvárják, amíg az új szabályokat ratifikálja a Motorsport Világtanács.

    Az új szabályokat a hét elején erősítették meg, így minden érdeklődő fél számára elérhetővé váltak a királykategória közelgő új korszakával kapcsolatos információk.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl üdvözölte a Porsche valószínűsíthető beszállását, mivel úgy gondolja, hogy az nagy hasznára válna a sportágnak. Seidl számára nem ismeretlen a Porsche, hiszen McLarenhez igazolása előtt az LMP1-es csapatukat irányította a World Endurance Championshipben:

    „Egyszerűen remek lenne az F1-nek, nekünk mint résztvevőknek, ha olyan kiváló márkák, mint a Porsche és az Audi belépnének a Forma-1-be. Részese voltam én is pár évig a Porsche és az Audi közötti csatának, ami nagyszerű volt, és ha újra ugyanerre törekednének, szurkolóként nagy érdeklődéssel figyelném.”

    A Porsche küszöbön álló belépését már egy ideje pletykálják, egy nemrég benyújtott védjegybejelentés pedig még nagyobb nyomatékot ad egy esetleges bejelentésnek. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban arra utalt még az FIA bejelentése előtt, hogy a megerősítésre nem mostanában kerül sor:

    „Ez egy meglehetősen hosszadalmas procedúra lesz. Feltételezném, hogy sok mindent át kell beszélnünk, de a legalapvetőbb dolog az: mik azok a szabályok 2026-ra? Kellően vonzóak-e olyan entitásoknak, mint a Porsche vagy az Audi, hogy belépjenek a Forma-1-be?”