Címke: Audi

  • A 10 pilóta, aki idén még DTM bajnok lehet

    A 10 pilóta, aki idén még DTM bajnok lehet

    Hockenheim rendezi idén is a DTM szezonzáróját, az utolsó két verseny előtt pedig még nem kevesebb, mint versenyző rendelkezik matematikai eséllyel a bajnoki címre.

    A Class 1 utolsó éveivel ellentétben a GT3-as korszak nem szólt folyamatos erősorrendről, minden hétvégén – sőt, néha a két verseny között is – változtak az erőviszonyok. Éppen emiatt öt márka 10 pilótája maradt még azon a bizonyos 58 ponton belül, ami az utolsó hétvégén megszerezhető.

    A tavalyi bajnok, Maximilian Götz éppen ennyi hátránnyal rendelkezik a bajnokságban vezető Sheldon van der Lindével szemben. Így a címvédés esélye igen csekély, már az első időmérőn elúszhat.

    Kicsit jobb helyzetben, de a szombati versenyen győzelmi kényszerben lesz az előtte három pilóta is: a másik van der Linde testvér, Kelvin; Dennis Olsen a Porschéval, valamint a jó eredményeket szállító, de sok kieséstől szenvedő Nico Müller.

    Luca Stolz még szintén 25 ponton kívül van. De ha pár pontot tud nyerni szombaton az ellenfelekhez képest, még maradhat egy kevés esélye.

    Az üldözőbolyt négy márka négy pilótája alkotja, körülbelül 15 pontra az ifjabb van der Lindétől.

    A Lamborghini sztárja, Mirko Bortolotti már tavaly is villant beugróként, idei öt dobogója is rekord, nyernie azonban még nem sikerült a sorozatban.

    Thomas Preining hiába van csapattárs nélkül, Porschéja már kétszer szelte át a célvonalat elsőként. Ha nem esett volna ki annyisor év elején, talán ő vezetné a tabellát.

    René Rast az Auditól búcsúzva zárná jól a szezont. Szintén öt dobogóval bizonyította, háromszoros bajnokként a kihagyás ellenére nem felejtett semmit, hiába az új szabályzat.

    A Mercedes rengeteg autójából idén Lucas Auer emelkedett ki. Sokszor vert helyzetből verekedte magát vissza a pontzónába, annak is az első felébe.

    Még fiatalabb titánként azonban Sheldon van der Linde és a beérett – tavaly bemutatkozó – M4-es BMW áll eddig a legjobb helyzetben. A dél-afrikai eddig csak egyszer esett ki, és háromszor tudott nyerni.

    Sheldon van der Linde, René Rast, Lucas Auer, Mirko Bortolotti, Thomas Preining, DTM
    Fotó: DTM

    A DTM egyetlen hiányzó márkája a Ferrari, akik a sokszor szerencsétlenül járó Felipe Fraga kezeire bízták az egyetlen teljes szezonos autót. Mellette Nick Cassidy – hiába nyert kétszer is – két hétvége kihagyásával már korábban kicsúszott az esélyesek közül.

  • Szalay visszatér: Rajthoz állnak a marokkói világbajnoki futamon

    Szalay visszatér: Rajthoz állnak a marokkói világbajnoki futamon

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős rajthoz áll a tereprali világbajnokság soron következő viadalán, az október 1. és 6. között tartandó Marokkó ralin. A Szalay Dakar Team párosa majd’ két év kihagyás után egy újragondolt versenygéppel vág neki a sivatagi megméretésnek, amelyen minden gyári menő tiszteletét teszi.

    Az előző két évhez képest új útvonalon, az Atlanti-óceán partszakaszát követve versenyez október első hetében a Marokkó rali mezőnye, amely Agadirból rajtol, és négy tábort érint, mielőtt visszatér a kiinduló pontra – 2316 kilométer megtétele után (ebből 1575 km a mért szakaszok hossza). A homok és a navigáció játssza majd a főszerepet a Dakar rali főpróbájának szánt viadalon – s ezt az amatőr és a gyári versenyzők egyaránt kihasználják.

    „A Marokkói Királyság igazán változatos területekkel várja a versenyzőket, itt a Dakar szinte minden eleme megtalálható – nyilatkozta David Castera, aki pontosan tudja, miről beszél, hiszen a Dakar útvonalát is ő állítja össze. – A tervezésénél szem előtt tartottam, hogy mi vár a versenyzőkre néhány hónappal később a Dakaron, és arra szerettem volna felkészíteni őket. A navigáció és a homok nagy szerepet kap a viadalon, amely az eddigieknél sokkal vadabb, a terepralisok által kevésbé ismert területeken zajlik majd.”

    A táborok helyszíneit viszont jól ismerik majd azok, akik már az afrikai Dakarokon is ott voltak, hiszen Tan Tan és Ayoun egyaránt vendégül látta a legendás sivatagi show résztvevőit.

    „Marokkónak ez a része mindig is hatalmas feladatot jelentett a versenyzőknek – emlékszem, az afrikai Dakarokon mennyit szenvedtünk Tan Tan környékén – mondta Szalay Balázs, aki 1996 és 2007 között kilenc afrikai Dakaron állt rajthoz. – Ha a terep nem is lesz ismerős, mivel a hírek szerint teljesen új az útvonal, a pályák nehézségi fokával legalább tökéletesen tisztában vagyunk. De nem is baj, hogy nehezek lesznek a körülmények, hiszen mindenképp egy ütős versenyen akartuk kipróbálni az új autót, amely egy kicsit rövidült, teljesen új vázat és karosszéria-elemeket kapott, javítottuk a kilátást, és átalakítottuk a futóművet. A verseny előtt két hosszabb tesztünk is volt, az elsőt egy féltengely-töréssel hoztuk le, a másodikat viszont már százszázalékos igénybevétel mellett is tökéletesen bírta a technika. Száz indulónál az elvárásaink nem lehetnek túl magasak, az első húszba bekerülni is jó eredmény lenne, de titkon ennél jobb eredményben reménykedem.”

    Bunkoczi Lászlónak nem csupán azért lesz nehéz dolga, mert a hírek szerint nagyon navigáció-igényesek lesznek a marokkói pályák, hanem azért is, mert most, élesben ismerkedik majd meg a digitális navigációval.

    „A legnagyobb kihívást valószínűleg az jelenti majd, hogy ilyen hosszú szünet után miként leszünk képesek újra felvenni a ritmust, mert hiába mentem én a raliban folyamatosan, a sivatag egészen más, arról nem beszélve, hogy Balázs egyáltalán nem versenyzett majdnem két éve – mondta Bunkoczi. – A legfontosabb, hogy ne görcsöljünk, hanem próbáljuk jó élményként megélni ezt a viadalt. Mert ahogy elnéztem, itt már a célba érkezés is nagy fegyvertény lesz, így a helyezés engem személy szerint nem is nagyon érdekel. Ezek a pályák a mezőny nagy részének, így nekünk is ismeretlenek lesznek, nehezítve azzal, hogy még sohasem versenyeztem a digitális navigációval, amit remélhetőleg lesz alkalmam kipróbálni a teszten. Egy biztos: lesz feladat bőven…”

    Ami a mezőnyt illeti: az előzetes nevezések szerint 140 motoros, 100 autós páros és 9 kamionos egység áll rajthoz a viadalon, ami az autós és a kamionos kategóriában meghaladja a tavalyit. Az adminisztratív és technikai átvételre szeptember 30-án és október 1-jén kerül sor – és a verseny előtt lehetőség van egy tesztre is.

    Az autósoknál az első terepralis világbajnoki címért folyó versenyben fej-fej mellett halad a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb (Bahrain Raid Xtreme) és a háromszoros Dakar-győztes Nasser Al-Attiyah (Totoya Gazoo Racing) – a francia versenyző előnye mindössze egy pont az összetettben. És ha ez még nem lenne elég, január óta először versenyez teljes felállásban az Audi: Stéphane Peterhansel, Carlos Sainz és Mattias Ekström bemutatja az Evo2-es Q e-tront is.

  • Wolff nem adta fel a reményt a Porsche kapcsán

    Wolff nem adta fel a reményt a Porsche kapcsán

    Toto Wolff továbbra is abban reménykedik, hogy a Porsche valamilyen úton-módon beszáll a Forma-1-be.

    A Volkswagen Csoport egyik tagja már bejelentette, hogy az új motorszabályok miatt részt kíván venni a száguldó cirkuszban. Az Audi minden bizonnyal a Sauberrel lép szövetségre, ezért is távozik 2023 végén az Alfa Romeo a svájci gárdától.

    A Porsche a Red Bull-lal tárgyalt, ám nem tudtak dűlőre jutni, így elengedték egymás kezét. A nevezési határidő viszont a nyakukon van, így ha nem találnak alternatívát lemaradhatnak. A Mercedes csapatfőnöke viszont nagyon szeretné a német gyártót az F1-ben látni, így reméli lesz megoldás az ügyre.

    „Nagyszerű dolog lenne a Forma-1-nek, ha a Porsche is csatlakozna. Ki kell találniuk, hogy van-e még érdekes projekt, vagy meg tudnak-e venni egy csapatot. Lehet, hogy ez nem 2026-ban lesz, hanem 2027-ben vagy 2028-ban. Nagyszerű lenne, ha a rajtrácson lennének, nagyon hasznos lenne marketing szempontból, ha a sportág részévé válnának.” – nyilatkozta Wolff.

  • Alfa Romeo bekopogtatott a Haas ajtaján 2024-re?

    Alfa Romeo bekopogtatott a Haas ajtaján 2024-re?

    Sajtóinformációk szerint az Alfa Romeo szeretne a Haas szponzora lenni 2024-ben.

    Az olaszok 2023 végén intenek búcsút a Saubernek, mivel minden bizonnyal a svájci gárda oldalán csatlakozik be az Audi az F1 körforgásába. Azonban az Alfa Romeo nem szeretne kimaradni a száguldó cirkuszból, így Joe Saward információ szerint a rivális alakulatnál kopogtattak be.

    Az Alfa Romeo hasonló megállapodást szeretne az amerikai istállóval kötni, mint a Sauberrel. Így névadó szponzorként tűnnének fel, és a Ferrari nevében szállítanák tovább a motorokat Gene Haas alakulatához. A hírek szerint három évre szeretnék elkötelezni magukat a csapatnál.

    Ám ha nem sikerül megegyezniük, akkor búcsút inthet ismét az olasz autógyár a Forma-1-nek. A Williams nem szeretné elveszíteni a nevét, ráadásul nekik a Mercedes szállítja a motorokat, így kevés esély van arra, hogy hozzájuk társuljon be az Alfa Romeo. Az AlphaTauri a Red Bull miatt pedig esélytelen a vállalat számára.

  • Egy korábbi F1 pilóta lehet az Audi projektvezetője

    Egy korábbi F1 pilóta lehet az Audi projektvezetője

    Az egyik legesélyesebb jelölt az Audi 2026-tól induló új Forma-1-es gyári együttműködésének vezetésére, Cristiano da Matta, egy korábbi F1-es versenyző.

    A La Gazzetta dello Sport című olasz szaklap azt állítja, hogy míg a Porsche jövője továbbra is kétséges, addig a Volkswagen tulajdonában lévő német Audi márka agresszív toborzási folyamatba kezdett. Andrea Cremonesi újságíró így fogalmaz:

    „A terv a Sauber felvásárlása. Az Audinak egyértelmű elképzelései vannak, és egy sor befektetéssel halad előre. A neuburgi központban a következő hónapokban új épületek épülnek. Most, hogy az üzlet már hivatalossá lett, a német gyártó szabadon tevékenykedhet a technikai piacon is, hogy növelje a jelenleg 120 alkalmazottat foglalkoztató részleget.”

    Az eddigi legmeglepőbb hír azonban az, hogy az Audi Cristiano da Matta személyében egy korábbi Forma-1-es és Indycar-sztárt tehet a Forma-1-es projekt élére. A ma már 48 éves brazil a század elején az amerikai formaautós szcéna egyik legjobb versenyzője volt. Egy 2006-os teszten azonban súlyos fejsérülést szenvedett. Cremonesi így folytatta:

    „Még nem jelölte ki a csapatfőnököt az Audi, de a jelöltek között van Cristiano da Matta.”

    A tudósító szerint az Audi már ismeri da Matta-t a Formula E miatt, és az Audi az elmúlt években a Formula E motorokat és akkumulátorokat tesztelte a neuburgi bázisán.

    A Red Bull Porsche-üzlet azért hiúsult meg, mert a híres német sportkocsigyártó legalább 50 százalékos irányítást akart az energiaital-gyártó fő csapatában. Úgy tűnik, az Audi tervei is hasonlóak a Sauberrel kapcsolatban. Így zárt ezért Cremonesi:

    „Az Audi nem érdekelt abban, hogy egyszerűen csak egy motorbeszállító legyen, befolyásolni akarják a csapat döntéseit. A tárgyalások tartanak, és amikor a megállapodás megszületik, valószínűleg megváltozik a menedzsment összetétele.”

    Ami a Porschét illeti, a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff szerint az autógyártó most a Red Bull alternatíváját keresi majd:

    „Csak figyelniük kell a helyzetet, és meglátják, találnak-e egy másik érdekes projektet. Lehet, hogy 2026-ban már nem tudnak jönni, és talán ebből 2027 vagy 2028 lesz. Mindenesetre a Porsche érkezése remek hír lenne a bajnokságnak.”

  • Az Audi mentheti meg Schumacher karrierjét

    Az Audi mentheti meg Schumacher karrierjét

    A még Alfa Romeo néven versenyző Sauber megmentheti Mick Schumacher Forma-1-es karrierjét – ám a fiatal németnek 2023-ban lehet, hogy szünetet kell tartania.

    Az Audi nemrég jelentette be, hogy 2026-tól az új motorszabályzat szerint fog versenyezni a sportágban – nem sokkal később pedig az Alfa Romeo közölte, hogy a Sauberrel kötött jelenlegi partneri szerződése a következő szezon után megszűnik. Az f1-insider.com értesülései szerint a spekuláció az, hogy az Audi megvásárolja a hinwili székhelyű Sauber 75 százalékát, amit még a hónap végi Szingapúri Nagydíj előtt bejelenthetnek.

    A kiadvány szerint az Audi egy német versenyzőt szeretne a pilótafülkébe, de erre lehet, hogy várni kell, amíg Valtteri Bottas és Guanyu Zhou szerződése a jövő év végén lejár. A kínai újonc Zhou 2023-as szerződését ugyanakkor még nem jelentették be. Markus Duesmann, az Audi elnöke így nyilatkozott:

    „Természetesen még nem döntöttünk a csapatról, így a versenyzőkről sem. Reméljük, hogy lesz egy német pilótánk, és reméljük, hogy lesz egy német versenyünk. Ez minden, amit elmondhatok.”

    Amennyiben az Alfa Romeónál nem lesz hely 2023-ra, Schumacher – a McLarentől kiebrudált Daniel Ricciardóhoz hasonlóan – lehet, hogy a következő szezonban egy évet nem versenyző tartalékpilótaként tölt el.

    A Mercedes mindkettőjüknek opció lehet, így beszélt erről Toto Wolff csapatfőnök:

    „Mick remek személyiség. Tehetséges és gyors is. Csak még több időre van szüksége. Ha szabaddá válna egy hely, mindig azt vesszük számításba, aki a legjobb teljesítményt nyújtja, és Mick mindenképpen olyasvalaki, akit a radarunkon tartanánk. Ugyanakkor jelenleg mindkét autónk foglalt.”

  • A Dakaron elért eredmény inspirálja az Audi F1-es projektjét

    A Dakaron elért eredmény inspirálja az Audi F1-es projektjét

    Markus Duesmann, az Audi elnöke elárulta, hogy a gyártó a Dakar-ralin való sikeres debütálásból merít majd ihletet, amikor új F1-es projektjét építi.

    Az Audi az idei Dakaron három teljesen elektromos Audi RS Q e-tronból álló flottával debütált.

    A gyártó erőfeszítéseit négy szakaszgyőzelmet ért, aminek köszönhetően a jövő évi versenyen már az összesített győzelmet célozza meg.

    Duesmann összehasonlította az F1-es erőforrás mindössze három és fél év alatt történő, nulláról induló tervezésének lehetőségét az Audi Dakar-projektjével: „Szeretjük a kihívást.”

    „Már korábban is mondtam, kevesebb mint egy év alatt sikerült összehoznunk a Dakart [a Dakaron való indulást] és kifejlesztenünk a Dakar-autót, amely szintén egy nagyon összetett hajtásláncot jelent.”

    „Ezt a hajtásláncot 2026-ig tudjuk fejleszteni, és az FIA-nak, a Forma-1-nek köszönhetően képesek leszünk arra, hogy a fenntarthatóságra való összpontosításban hatalmas előrelépéssel és a hajtáslánc elektromos oldalára való egyértelmű összpontosítással megtaláljuk a módját [az F1-es motor kifejlesztésén].”

    „Neuburgban rengeteg kompetenciával rendelkezünk az elektromos hajtásláncok terén, ezért nagyon várom [a kihívást]. Úgy gondolom, hogy 2026-ban már tényleg ott leszünk a porondon.”

    Duesmann elismerte, hogy „teljesen jogosan” mutatott rá a kihívásokra, mivel a riválisok valószínűleg legalább a belsőégésű motorok egy részét már elkészítették.

    „Találtunk néhány olyan kompromisszumot, amivel képesek leszünk az összes többi versenytárssal egy szinten belépni” – tette hozzá.

  • Red Bull: Még nem született meg a megállapodás a Porschéval

    Red Bull: Még nem született meg a megállapodás a Porschéval

    Christian Horner leszögezte, még nincs kőbe vésve a Red Bull-Porsche egyesülés.

    Az osztrák csapat már hónapokkal ezelőtt megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat a német gyártóval. Az új motorszabályok ugyanis kedvező lehetőséget biztosítanak az új érdeklődőknek, így a Volkswagen Csoporthoz tartozó Porsche szívesen visszatérne az F1-be.

    Az Audi már csütörtökön jelezte, hogy 2026-tól részese lesz a száguldó cirkusznak. Azonban a terveik nagy részét még nem fedték fel, így nem lehet pontosan tudni, hogy csak motorszállítóként csatlakoznak a Sauberhez, vagy a nevükre veszik az istállót.

    A Porsche viszont semmilyen kinyilatkoztatást nem tett, míg a Red Bullnál javában zakatol a saját hajtáslánc megálmodása.

    Sajtóhírek szerint a német gyártó részvényes lesz a csapatnál, és nevére veszi az erőforrást is. Viszont csak néhány mérnököt küldene a RBP-hez (Red Bull Powetrains). Az üzletet azonban még nem ütötték nyélbe, ugyanis van pár kulcsfontosságú kérdéskör, amin még vitáznak a felek. A jövőbeli részvények és szavazati jogok miatt megy az értekezés, ezen felül a Porsche tőzsde ambíciói is bonyolítják a helyzetet.

    Porsche helyett Honda?

    Ugyanakkor a Red Bull intézkedései azt sugallják, hogy inkább a Hondával állapodnának meg.

    Bár a japán gyártó 2021 végén hivatalosan kivonult az F1-ből, 2025-ig vállalta, hogy ellátja az AlphaTaurit és a Bikákat hajtáslánccal. Ugyanakkor a Honda vezetősége azt is jelezte, fontolgatják a 2026-os visszatérésüket.

    Ha a Red Bull elkötelezi magát a Porsche mellett, akkor a japánoknak új ügyfeleket kell keresniük. A Williams lenne számukra a legkézenfekvőbb lehetőség, ugyanis a McLaren szinte szóba se jöhetne a korábbi kalandjuk miatt.

    Elméletileg a faenzai csapat és a Bikák külön motorgyártóval is rajthoz állhatnának (volt is már erre példa), ám ez nagyban ütközik a cég filozófiájával. A két testvér istálló ugyanis megosztja egymással a szabályok által megengedett elemeket. Így nem valószínű, hogy ilyen megoldásra törekednek.

    A Red Bull a saját gyártórészlegére fekteti a hangsúlyt:

    Horner nemrég elmondta, hogy a Red Bull Powetrainsről nem mondanak le, és csak másodlagos dolog az, hogy milyen jelvény díszeleg a motorokon.

    „Nyilvánvaló, hogy a RBP-vel akarunk előre haladni. Még a nyári szünet előtt sikerült beindítani az első motort. 2026 ugyanakkor még messze van. Rengeteg időnk van tehát, de stratégiai szempontból azt kell tennünk ami a csapatnak és a cégnek a legjobb. Természetesen ez a részvényeseken is múlik. Konstruktív megbeszélések zajlanak köztünk és a Porsche között.”

    Ugyanakkor a brit csapatfőnök annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy a Hondával közösen vágjanak bele az új projektbe:

    „2026-ra még nincs semmi köbe vésve. Nyilvánvalóan a Red Bull Powetrains megalakult, 300 alkalmazottat már felvettünk, így ez a mi utunk. Nincs rajtunk nyomás, 2026-ig még három és fél év visszavan. Mi ráérünk eldönteni, hogy milyen név szerepeljen a motorborításon, de természetesen a megbeszélések már zajlanak.”

    Elméletileg a csapatoknak október 15-ig kell jelezniük az FIA-nak, hogy melyik gyártóval kívánnak 2026-tól együttműködni. A felsorolt neveknek be kell fizetniük a díjat, hogy szavazati joggal élhessen a szabálymódosítások terén. Viszont a nevezés dátumáról még tárgyal az irányító testület a meglévő gyártókkal.

    „Van ugyan egy dátum, de az nem zárja ki, hogy utána is létrejöjjön egy megállapodás. A Red Bull Powetrains azonban 2026-ban két csapatot fog ellátni erőforrással. Ennek az volt a célja, hogy integrált megoldás legyen a motorok és a karosszéria között. Mindent egy fedél alá viszünk, így ez egy egyértelmű terv.” – tette hozzá Horner.

     

  • Bottas az Audi érkezésével is folytatná Hinwilben

    Bottas az Audi érkezésével is folytatná Hinwilben

    Az Audi pénteken jelentette be, hogy 2026-ban beszállnak a Forma-1-be. Noha egyelőre csak motorszállítóként érkeznének, azt még nem erősítették meg, hogy melyik istállóval fognak partnerségre lépni.

    Leginkább a jelenleg Alfa Romeo néven futó Sauber istállóval boronálták össze, amelynek igen is komoly alapja lehet, ugyanis a svájci gárda bejelentette, hogy 2023 végén szakítanak az Alfa Romeoval, amellyel gyakorlatilag megágyaznak a német óriás érkezésének.

    A csapat jelenlegi húzóembere Valtteri Bottas remekül érzi magát a csapatnál, ahová a Mercedestől érkezett az idei év elején, most pedig megkérdezték tőle, hogy 2023 után is folytatná-e a csapatnál:

    „Jelen pillanatban úgy érzem, hogy miért ne? Nagyon élvezem itt az életet. Továbbra is azt érzem, hogy tudok gyorsan vezetni és nem látom azt, hogy a jövőben ez miért ne maradna így.” – felelte a finn.

    „Még mindig sokat adhatok a sportnak, persze sosem lehet tudni, hogy két vagy három év múlva, hogy fogod érezni magadat, de most nagyon élvezem az egész F1et, illetve azt, hogy milyen magasságokban van ez a sport. Minden hétvégén remek az atmoszféra, egy remek csapatban vagyok és a munka/magánélet egyensúlya is kiváló most számomra, úgy érzem, hogy még egy darabig képes vagyok ezt fenntartani.”

    Hogy dolgozna-e egy újabb nagy, német gyártónál, arra is egyértelmű választ adott:

    „Nem igazán gondolkoztam még ennyire előre, de miért is ne? De ez a projekt, amiben benne vagyok, szeretném, ha csapatként közelebb kerülnénk az élbolyhoz, aztán pedig majd meglátjuk. A gyárunk és az embereink jelenlegi minőségét nézve igenis lehetünk top csapat, de az is tény, hogy vannak olyan csapatok, ahol több munkaerő áll rendelkezésre.”

    „Még mindig a költségvetési plafon alatt vagyunk, hiányzik néhány ember még a gyártásból, ami azt jelenti, hogy gyorsan megtudnak tervezni egy-egy alkatrészt, de annak az előállítása lassabban megy. Ez azt bizonyítja, hogy több potenciál van még bennünk, de így is közeledtünk a legjobbakhoz. Amit pedig a gyárban, a szélcsatornában látok, semmi nem utal arra, hogy ne lehetne nyerni.”

  • Bottas felkészült a folytatásra akár az Audival is

    Bottas felkészült a folytatásra akár az Audival is

    Valterri Bottas elkötelezett a hosszú távú jövő mellett jelenlegi Forma-1-es csapatánál, hogy esetleg a német autóipari óriás, az Audi által történő átvételig folytassa. Bottas, az év elején került a csapathoz, miután öt szezont töltött Lewis Hamilton mellett a Mercedesnél. Jelenleg leszerződött, hogy a következő szezon végéig az Alfa Romeónál marad. Arra a kérdésre, hogy szeretné-e ezen túl is folytatni, így felelt:

    „Jelenleg úgy érzem, hogy miért is ne? Igazán élvezem ezt az egészet. Még mindig úgy érzem, hogy tudok gyorsan vezetni. A jövőben sem látok más okot arra, hogy miért is ne tennék így. Még mindig azt érzem, hogy sokat tudok adni a sportágnak. Nyilvánvalóan sosem tudhatod, miképp érzed majd magad két-három év múlva. Most azonban nagyon élvezem az egész Forma-1-et, azt, hogy milyen magas szinten áll a sportág jelenleg. A hangulat minden versenyhétvégén nagyszerű, egy jó istállónál vagyok. A munka és a magánélet egyensúlya is remekül működik nekem, és úgy érzem, hogy még elég sokáig folytathatom a munkát.”

    Pénteken az Audi megerősítette 2026-os F1-es belépését, mint motorgyártó, de elmaradt a leendő partnerük megerősítése. Ugyanakkor a Sauber lehet a befutó, mert az Alfa Romeo órákkal az Audi bejelentése után megerősítette, hogy 2023 után nem lesz partnere a svájci székhelyű szervezetnek. Arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni magát egy másik nagyvállalatnál, ennyit mondott:

    „Nem igazán gondolkodtam ennyire előre, de miért is ne? Ugyanakkor ez az a projekt, amiben most benne vagyok, csapatként közelebb akarunkk kerülni az élmezőnyhöz, aztán majd meglátjuk. Ami a gyárat és a jelenlegi embereinket illeti, igen, lehet újra győztes a csapat, de tény, hogy vannak olyan istállók, amelyeknek több munkaerejük, több emberük van. Azt hiszem, továbbra is némileg a költségvetési plafon alatt vagyunk. A gyártásnál hiányzik egy kis emberi erő, ami azt jelenti, hogy ha vannak olyan részek, amelyeket megrajzolnak és tesztelnek, amelyek gyorsabbak, egyszerűen nem tudjuk elég gyorsan legyártani őket. Ez tehát azt jelenti, hogy lenne még potenciál. Úgy vélem, hogy közeledünk hozzá, és abból, amit a szélcsatornából, a gyárból és a létesítményekből láttam, semmi sem utal arra, hogy ne nyerhetnénk.”