Címke: Audi R8 LMS Cup

  • Felejthető szombati futam után a szezon utolsó versenyén szépített Keszthelyi Vivien

    Felejthető szombati futam után a szezon utolsó versenyén szépített Keszthelyi Vivien

    Németországba, a Nürburgringre látogatott az Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup mezőnye a hétvégén.

    A szombati, első versenyre Kris Heidorn szerezte meg az első rajthelyet, Mike Hesse és Pieniążek Przemysław előtt. Keszthelyi Vivien a hetedik helyre kvalifikált.

    A repülőrajtot követően átrendeződött a sorrend az élen. Egy kör elteltével Heidorn vezetett, őt azonban már Patrick Schneider és Fabio Citignola követte. Keszthelyi Vivien egy helyet javítva a hatodik pozícióban haladt tovább.

    A második körben Vivien Bartosz Paziewskivel csatázott, de meg tudta tartani hatodik helyét. Eközben a harmadik helyre Robin Rogalski érkezett meg Schneider mögé.

    Citignolát később Guido Heinrich megforgatta, így visszaesésével Vivien a harmadik kör végén már az ötödik volt.

    Vivien nyomában újra Paziewski volt, bár ő többször is hibázott a verseny során.

    Egy törmelék felszedésének idejére a biztonsági autó is a pályára hajtott, majd folytatóhatott a verseny. Ezt követően Heidorn továbbra is megtartotta az első helyett, mögötte azonban már Rogalski, Hesse, Paziewski, Keszthelyi volt a sorrend.

    Három perccel a verseny leintése előtt azonban Keszthelyi és Paziewski összeakadtak, utóbbi meg is forgott. Vivien a hatodik, Paziewski a 9. helyen folytatta tovább. Vivien autója az eset következtében sérülhetett is, fél perccel a vége előtt kicsúszott, de vissza tudott térni a pályára.

    A versenyt végül 6.9-es előnnyel Heidorn nyerte Rogalski és Hesse előtt.

    Paziewski végül befutott a 7. helyen, míg Keszthelyit a 10. helyen intették le.

    „A tiszta lelkiismeret fontosabb minden megszerezhető pontnál. Márpedig az enyém nem hagyott volna nyugodni, ha nem adok bele mindent. Az első versenyen a Nürburgringen egy jobb első defekttel értem célba, majd egy 30 másodperces büntetést követően a 11. helyen végeztem.” – értékelt Vivien hivatalos Facebook oldalán.

    A hétvége második, vasárnapi versenye egyben a szezon utolsó versenye is volt. Ismét Heidorné volt a pole, Rogalski és Schneider előtt, Keszthelyi pedig a 9. időt futotta az időmérőn. Heidorn autója azonban megsérült, így nem állt rajthoz a versenyen. Az első rajthelyet így Rogalsi örökölte meg, míg Vivien végül a 7. helyről indulhatott.

    Az első körben Felix van der Laden elkaszálta az egyik pályamenti reklámtáblát, melynek egy darabja ott is maradt a pálya szélén a verseny végéig.

    Mindeközben az élen teljesen átrendeződött a sorrend? Paziewski állt az élen, míg a második helyre Keszthelyi Vivien tört előre. Őt Przemysław követte, míg az élről induló Rogalski a 7. helyre csúszott vissza.

    Később Przemysław elkezdett komolyan felzárkózni Keszthelyire, ám mielőtt előzési pozícióba kerülhetett volna, megkapta a nyakába Rogalskit, aki a hetedik körben meg is előzte őt a harmadik helyért.
    Rogalski vágtatott tovább előre, aminek az lett az eredménye, hogy kiforgatta Keszthelyit, aki így a hatodik helyre esett vissza. Hamar az ötödik helyen találta azonban magát, miután Rogalskit az eset miatt boxutca áthajtásos büntetéssel sújtották.
    Az élen így a sorrend Paziewski, Przemysław és Citignola volt, míg nem Przemysław kiszélesítette az egyik kanyart, melynek eredményeként Citignola meg is előzte őt.
    5 perccel a verseny vége előtt Vivien kezdett felzárkózni a negyedik helyen autózó Jedrzej Szczesniakra, majd a 17. körben meg is előzte.
    A versenyt végül Paziewski nyerte, több, mint 9 másodperccel Citignola előtt. A dobogó harmadik fokára Przemysław állhatott fel, míg Keszthelyi Vivien a negyedik helyen zárt.
    A bajnokság hivatalos végeredménye ide kattintva lesz elérhető.

     

     

  • Keszthelyi Vivien is dobogóra állt a Hungaroringen

    Keszthelyi Vivien is dobogóra állt a Hungaroringen

    Az Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup második hungaroringi versenyére Kris Heidorn szerezte meg az első rajthelyet, megelőzve Keszthelyi Vivient és Mór Csabát.

    Bartosz Paziewski az első kanyarban kívülről próbálta megelőzni Mórt, de így lesodródott a pályáról és nem sikerült a manőver. Kovács József az első kört a 10. helyen zárta.

    A negyedik körben Mór megpördült, majd defekt miatt a boxba hajtott, majd körhátránnyal tudta folytatni a versenyt.

    A hatodik kör végén Heidorn előnye már majdnem hét másodperc volt, Keszthelyi pedig stabilan tartotta második helyét Paziewski előtt.

    A 8. kör után azonban elkezdett esni az eső, ezért pályára küldték a biztonsági autót, majd 10 perccel a tervezett leintés előtt, piros zászlóval fejezték be a versenyt.

    Végül Heidorn nyert Keszthelyi és Robin Rogalski előtt, míg Paziewski visszacsúszott a 7. helyre. Kovács a 9. helyen zárt, Mór pedig körhátránnyal a 12. helyen ért célba.

    „Hihetetlenül boldog vagyok, hogy pályafutásom talán eddigi legnagyobb eredményét éppen a Hungaroringen értem el. Csodálatos érzés volt fellépni a dobogó második fokára a magyar szurkolók ünneplése közben. Köszönöm mindenkinek ezt a felejthetetlen élményt.” – írta Keszthelyi Vivien, Facebook oldalán.

  • Heidorn nyert, Mór Csaba dobogós, Keszthelyi Vivien negyedik a Hungaroringen

    Heidorn nyert, Mór Csaba dobogós, Keszthelyi Vivien negyedik a Hungaroringen

    A hétvégén a Hungaroringre látogatott a DTM mezőnye, ezzel együtt pedig a Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup is. Az már közismert, hogy Keszthelyi Vivien is résztvevője az audis mezőnynek, a hungaroringi hétvégén azonban még két magyarral bővült a mezőny Mór Csaba és Kovács Márton József személyében.

    A szombati versenyre a bajnokság éllovasa, Kris Heidorn szerezte meg a pole-t, Mór Csaba és a lengyel Bartosz Paziewski előtt. Keszthelyi Vivien a 6., Kovács pedig a 9. rajthelyet szerezte meg.

    A rajt után Heidorn el is lépett a többiektől, Paziewski pedig megelőzte Mórt, bár a magyar versenyző szorosan a nyakán maradt és üldözte a lengyelt.

    Azonban Mórnak egyre inkább kellett hátrafelé is figyelnie, mivel közelített hozzá Mike Hesse, így Paziweski egy kicsit fellélegezhetett.

    A hetedik körre Heidorn előnye már öt másodperc volt az élen, Keszthelyi pedig Robin Rogalski elé került, így már az ötödik volt. Egy körrel később pedig már Kovács is a 8. helyen haladt.

    Mór jól állta Hesse támadásait, olyannyira, hogy a német hibázott is mögötte és megforgatta autóját. Ennek köszönhetően Keszthelyi is nyert egy pozíciót, így már a negyedik helyen haladt, noha nagyon kellett figyelnie a visszapillantó tükröt, mert Rogalski nem nagyon hagyta „pihenni”.

    A verseny végére Paziewski némileg felzárkózott Heidornra, de előzési pozícióba már nem tudott kerülni.

    Az eredmény már nem változott a leintésig: Heidorn nyert Paziewski és Mór előtt, míg Keszthelyi a 4., Kovács pedig a 8. helyen zárt.

    A bajnokság állása a top 3 helyen:

    1. Heidorn 74 p
    2. Paziewski 71 p
    3. Keszthelyi 62 p

    A hétvége második versenyére ma, 15.10-kor kerül majd sor, melyen szintén Heidorn indulhat majd az élről, Keszthelyi Vivien és Mór Csaba elől.

  • Heidorn nyert, Keszthelyi Vivien három helyet javított

    Heidorn nyert, Keszthelyi Vivien három helyet javított

    Az Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup lausitzringi második versenyére vasárnap került sor. A pole-t Kris Heidorn szerezte meg Bartosz Paziewski előtt. Három futam után abszolút úgy fest, hogy ők ketten a széria legerősebbjei, ők fognak ölre menni a bajnoki címért.

    Keszthelyi Vivien a hatodik helyről rajtolhatott.

    A repülőrajtot követően az első kanyart többen is túl szélesen vették, Vivien azonban javított egy helyet és üldözőbe vette Robin Rogalskit. Nem sokáig várt az előzéssel, és bár összeért a két autó, végül Rogalski alulmaradt.

    Így aztán az első kör végén Keszthelyi már a negyedik helyen autózott, bár Rogalski a nyomában maradt.

    Érdekesmódon a mezőny legvégén alakult még ki izgalmas csata Michael Yenci és Richard Bäther között.

    A hetedik kör végén Vivien valamivel több, mint 6 másodpercre volt a harmadik helytől, míg őt egy másodpercre követte Rogalski.

    10 kör elteltével Keszthelyi lemaradása több, mint 10 másodpercre nőtt a harmadik helyen autózó Maximilian Paultól, de tartotta negyedik helyét.

    Az utolsó körben Paul még hibázott egy kicsit és meglátogatta a füvet, de kényelmesen meg tudta tartani harmadik helyét.

    Végül Heidron nyert Paziewski és Paul előtt, míg Keszthelyi Vivien tőlük 20 másodpercre lemaradva ért célba, de megtartotta negyedik helyét.

    A mezőny másik női versenyzője, Michelle Halder a nyolcadik helyen zárt.

  • Még egy harmadik helyet szerzett Keszthelyi Vivien

    Még egy harmadik helyet szerzett Keszthelyi Vivien

    A Seyffarth Audi R8 LMS Cup második versenyére került sor vasárnap.

    Az első két rajthelyet Kris Heidorn, és Bartosz Paziewski szerezték meg az időmérőn, őket a Halder testvérek, Mike és Michelle követték. Keszthelyi Vivien az 5. pozícióból vághatott neki a versenynek.

    A repülőrajtot követően Michelle Halder visszacsúszott a mezőny végére, így Vivien feljött a negyedik helyre. Az első három viszonylag szorosan üldözte egymást, Vivien pedig kissé leszakadva róluk követte őket.

    Halder tapadt Heidornra, megelőzni azonban nem volt lehetősége, mivel 18 perccel a 30 perces verseny vége előtt defekt miatt ki kellett állnia a versenyből. Csak úgy, mint tegnap…

    Így Paziewski megörökölte a második, Keszthelyi pedig a harmadik pozíciót.

    A versenyt végül Heidorn nyerte Paziewski és Keszthelyi előtt. Így Vivien két harmadik helyezéssel indította szezonját.

    Végeredmény:

    https://www.facebook.com/AudiR8Cup/photos/a.200866860483144.1073741828.200716053831558/247038192532677/?type=3&theater

     

     

     

  • Dobogós lett szezonnyitóján Keszthelyi Vivien!

    Dobogós lett szezonnyitóján Keszthelyi Vivien!

    Keszthelyi Vivien a negyedik helyről vághatott neki a vadiúj Seyffarth Audi R8 LMS Cup első versenyének, Hockenheimben.

    Az első sorból Kris Heidorn és Mike Halder indultak.

    A 12 fős mezőny másik női versenyzője, Mike Halder testvére, a TCR Germany-ben is versenyző Michelle, a hatodik helyről várta a rajtot.

    Később Mike Halder átvette a vezetést Heidorntól, de nem sokkal utána defekt miatt kiesett a versenyből. Ezzel Vivien feljött a harmadik helyre, és tartotta is az ütemet a második helyen autózó Bartosz Paziewskivel, míg a többek több másodperce leszakadtak róluk.

    A verseny végéhez közeledve Vivien alábbhagyott Paziewski üldözésével.

    Végül Heidorn-Paziewski-Keszthelyi sorrendben értek célba, így Vivien is dobogóra állhatott.

    Úgy tűnik egyelőre, hogy az idei szezonra Vivien magára talált, de az is lehet, hogy David Schumacher támogatása segített neki, aki az online közvetítéshez kommentelt is. 😉

    Végeredmény:

    Ha az élő adás véget ért, a verseny itt lesz visszanézhető:

    https://www.facebook.com/AudiR8Cup/videos/246435712592925/?hc_ref=ARRl436ybxPOmpmkTTTIXU0vZ–ZLcn-lIlOf_IG40_lyAQAq9oYSeyO4XBAzj-cBGs

     

     

  • Keszthelyi Vivien az új Seyffarth Audi R8 LMS Cupban indul idén

    Keszthelyi Vivien az új Seyffarth Audi R8 LMS Cupban indul idén

    Keszthelyi Vivien tavaly az Audi TT Cupban versenyzett, idén azonban az új, Seyffarth Audi R8 LMS Cupban áll majd rajthoz, mely az Audi TT Cup-hoz hasonlóan a DTM betétfutamaként lesz majd látható, hat helyszínen: a Hockenheimringen, a Lausitzringen, a Hungaroringen, Brands Hatch-ben, Misanoban és a Nürburgringen.

    A mezőny 20 tagja egy-egy Audi R8 LMS GT4-et hajt majd. Az 1460 kilós Audiban V10-es motor van, maximum tejlesítménye 495 lóerő is lehet, és 7 sebességes, duplakuplungos sebességváltóval bír.

    A hat forduló során 2-2 versenyt rendeznek majd, így a szezon 12 futamból áll. Egy szezon egy versenyző számára 150 000 euróba kerül.

    A versenyzőket háromféle kategóriában értékelik majd:

    • profik
    • junior + női versenyzők
    • amatőrök + gentleman drivers

    Tévés közvetítés a német Sport1 csatornán lesz, illetve elvileg lesz hivatalos online stream is.

    Audi R8 LMS GT4
    Audi R8 LMS GT4 | Fotó: Audi AG

    A 2018-as versenynaptár:

    • Május 4-5: Hockenheim
    • Május 18-20: Lausitzring
    • Június 1-3: Budapest
    • Augusztus 10-12: Brands Hatch
    • Augusztus 24-26: Misano
    • Szeptember 7-9: Nürburgring