Címke: Audi R8 LMS

  • Értékes díjazással Indul a SIM LIGA IRACING SUMMER CUP

    Értékes díjazással Indul a SIM LIGA IRACING SUMMER CUP

    Az idei szezontól több bajnoksággal is kedveskedik a versenyzőknek – és rajongóknak – a TRP E-Sport szakága, a SIM Liga. 

    Az MNEB-vel közös szervezésben zajló 2020-as és 2021-es iRacing bajnokság sikerein felbuzdulva a SIM Liga az idei esztendőtől saját bajnokságot is indít, melynek első kiadásán idén nyáron mérettethetik meg majd magukat az indulók. 

    A bajnokság az előző évekhez hasonlóan GT3-as autókkal fog zajlani, melyekkel a versenyzők a világ legszebb, és legnagyobb kihívást jelentő pályáin mérhetik össze egymás ellen tudásukat. 

    A SIM Liga nyári versenynaptárában olyan pályák is megtalálhatóak lesznek, mint Road America, az ausztrál Bathurst, vagy a Forma-1-ből már jól ismert Montreal és Spa-Franchorshamps. 

    SIM Liga Road America
    Fotó: Bodnár Boglárka

    A szezon Július 19-én kezdődik Road Americában, előtte azonban már egy prekvalifikáción mérhetik össze tudásukat a versenyzők, mely a Hockenheimringen kerül megrendezésre. Itt dől el, hogy ki lesz az a 30 pilóta, aki részt vehet majd az első fordulón. 

    Nem kell csüggednie annak sem, aki nem jut be az A szerverre, hiszen a B szerveren indulók is kapnak pontot, sőt a B szerver legjobb helyezettjei automatikus indulási jogot szereznek a következő fordulóra az A szerverre. 

    Fontos szempont, hogy az idei bajnokságban Fixed setupok lesznek, ami azt jelenti, hogy mindenki azonos esélyekkel vághat neki a SIM Liga Summer Cup-nak. 

    A SIM Liga egyik szponzora a Samsung Odyssey, így természetesen értékes nyeremények is kiosztásra kerülnek majd – legyen szó A, vagy B szerverről. 

    Az előző bajnokságok mintájára idén is lesznek VIP versenyzők a mezőnyben, így a nevezők jól ismert, magyar pilótákkal is összemérhetik majd tudásukat. 

    SIM Liga GT3 autók hátulról
    Fotó: Bodnár Boglárka

    A bajnokság futamait ÉLŐben is lehet majd követni a TRP Media csatornáin, a magyar autósport és E-Sport világból már ismert személyiségekkel, az Eurosport kommentátorával Molnár Dáviddal és a wannaBEE SRT iRacing csapat alapítójával Módos Jánossal.

    A bajnokságban választható autók:

    • McLaren MP4-12C GT3 
    • Ford GT GT3 
    • Audi R8 LMS 
    • BMW M4 GT3 
    • Lamborghini Huracán GT3 EVO 
    • Porsche 911 GT3 R 
    • Ferrari 488 GT3 Evo 2020 
    • Mercedes-AMG GT3 2020 

    SIM LIGA SUMMER CUP Versenynaptár

    PREKVALIFIKÁCIÓ: 2022. július 9-13.- HOCKENHEIMRING (Grand Prix ) 

    1. FORDULÓ: 2022. július 19. – ROAD AMERICA (Full Course)
    2. FORDULÓ: 2022. július 26. – SPA-FRANCORCHAMPS (Endurance)
    3. FORDULÓ: 2022. augusztus 2. – MOUNT PANORAMA (Bathurst)
    4. FORDULÓ: 2022. augusztus 9. – MONTREAL 
    5. FORDULÓ: 2022. augusztus 16. – VIRGINIA INTERNATIONAL RACEWAY (Grand East)
    6. FORDULÓ: 2022. augusztus 23. – HOCKENHEIMRING (Grand Prix )

    JELENTKEZÉS

    SIM Liga TRP események
    TRP Media
  • Hatalmasat csattant az Audi Makaóban!

    Hatalmasat csattant az Audi Makaóban!

    Az évente megrendezésre kerülő Makaói Nagydíj hétvégéje rendre magában foglal különféle formaautós, GT, és motorversenyeket. Az ezen a hétvégén aratott győzelmek mindig extra értékkel bírnak, azonban Makaó a jókora balesetekről is híres. Elég, ha például Sophia Flörsch 2018-as F3-as esésére gondolunk.

    Most a kínai Ya Qi Zhang bukott jókorát a Sands China Macau GT Cup warm upján. A kínai pilóta Audi R8 LMS GT3-asa a 15 perces bemelegítő edzésén ütközött nagy tempóval a korlátnak. Az edzést persze azonnal piros zászlóval leintették.

    Állítólag a versenyzőt kórházba szállították. Az orvosi közlemény szerint Zhang jobb oldali, többszörös bordatörést, jobb oldali tüdőtágulatot, könnyű tüdőzúzódást és néhány horzsolást szenvedett. Eszméleténél volt, de a vesrenyhétvégét nem tudta/tudja folytatni.

  • Ügyfélsportos bevetésre készen az Audi R8 LMS új, továbbfejlesztett változata

    Ügyfélsportos bevetésre készen az Audi R8 LMS új, továbbfejlesztett változata

    Az Audi Sport ügyfélsport programja negyedik modelljét mutatja be mindössze négy év alatt. A teljesen új alapokra építkező második generációs Audi R8 LMS (2015), az Audi RS 3 LMS TCR túraautó (2016) és az Audi R8 LMS GT4 versenyautó (2017) megalkotása után az Audi R8 LMS GT3 új evolúciós lépcsőfokhoz érkezett. Michael-Julius Renz, az Audi Sport GmbH ügyvezető igazgatója és Chris Reinke az Audi Sport ügyfélsport programjának vezetője október 2-án a Párizsi Autószalonon mutatta be a modellt a nemzetközi kiállítás látogatóinak. A gyorsasági és megbízhatósági versenyeken világszerte sikerrel szereplő modell új verziója kifejezetten az ügyfelek igényeire szabva készült mind technológia, mind üzemeltetési költségek tekintetében.

    Bathurst, Daytona, Dubai, Laguna Seca, Nürburgring, Sepang és Spa: az Audi R8 LMS a modell 2015-ös debütálása óta szerepel a legnevesebb megbízhatósági versenyek győzteseinek listáján. Világbajnoki címek, a FIA GT Világkupán és az Intercontinental GT Challenge versenyeken elért nemzetközi sikerek teszik teljessé győztes modell sorozatát.

    Ennek ellenére van még mód a fejlődésre az Audi Sport számára: „Az autó továbbfejlesztése során még nagyobb hangsúlyt fektettünk az ügyfeleinkre és az  igényeikre.” – nyilatkozta Chris Reinke. „A jelenlegi modellgeneráció második evolúciójának tervezési folyamatát számos egyeztetés előzte meg a csapatainkkal.” A sikeres profi pilótákon kívül amatőr versenyzők is számos kategóriagyőzelmet vagy bajnoki címet zsebeltek be az Audi versenyautójával az Egyesült Államokban, Ázsiában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Európában.

    A legújabb változat fejlesztési munkái során az Audi Sport arra fókuszált, hogy ezeket az ügyfeleket minden eddiginél jobb műszaki alapokkal szolgálják ki. Az aerodinamika és a hűtés optimalizálása a dinamikusan változó versenykörülmények között is nagyobb stabilitást kínál. A hajtáslánc elemeinek hosszabb élettartam szintén központi terület volt a fejlesztés során. A csapatok számára ez az evolúciós csomag mind versenyteljesítmény, mind gazdaságosság szempontjából kifizetődő, hiszen a teljes koncepció apróbb módosításai, a tengelykapcsoló és a váltó hosszabb szervizintervalluma érzékeny kiadásokat jelentenek, ugyanakkor ígéretes versenyeredményeket sejtetnek, és optimális támogatást jelentenek az amatőrök számára is. Mindegy, hogy egy csapat már rendelkezik egy második generációs Audi R8 LMS versenyautóval vagy éppen az új modellt vásárolja meg, a változtatások mindenkinek kedveznek és lehetővé teszik a már meglévő versenyautók átalakítását is.

    A párizsi világpremiert követően az Audi Sport az első ügyfélautókat novemberben adja át 398 000 eurós (áfa nélkül) áron. A korábbi modellgenerációk átalakításához szükséges evolúciós csomag 28 000 euróba (áfa nélkül) kerül. A FIA homologizációt követően a versenyautók januártól már pontokért, győzelmekért és bajnoki címekért szállnak
    versenybe a nemzetközi porondon.