Címke: Audi Hungaria Zrt.

  • Elektromos járműveket is gyárt a jövőben az Audi Hungaria Zrt.

    Elektromos járműveket is gyárt a jövőben az Audi Hungaria Zrt.

    Az Audi Hungaria idén ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát. A csütörtökön megtartott jubileumi rendezvényen Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, Bram Schot, az AUDI AG igazgatótanácsának megbízott elnöke és Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke méltatták a közösen elért sikereket, valamint kiemelték az Audi Hungaria vezető szerepét a magyar járműiparban. A rendezvény keretében első alkalommal mutatkozott be az új Audi Q3 a hazai publikumnak.

    „Az Audi Hungaria konszernünk meghatározó oszlopa, valamint a magyar járműipar legnagyobb beruházója és munkaadója“, mondta Bram Schot, az AUDI AG igazgatótanácsának megbízott elnöke. „Küldetésünk az elektromobilitás: 2025-ig az Audi valamennyi modellsorozatában elérhető lesz egy elektromos változat vásárlóink számára. Ennek jegyében a jövőben az Audi Hungaria is gyártani fog elektromos meghajtású autókat.”

    Az Audi Hungariát 1993-ban alapították, a termelés a négyhengeres ötszelepes motorok gyártásával indult. A következő években a vállalat folyamatosan bővítette teljesítményspektrumát: a motorgyártás mellett 1998-ban a legendás Audi TT-vel útjára indult a járműgyártás Győrben. Ma az Audi Hungaria több mint ötmillió négyzetméteren 9 000 motort és 700 autót gyárt naponta. Emellett Győrben működik Közép-Európa egyik legnagyobb szerszámgyára. A vállalat műszaki fejlesztésén mintegy 400 szakember dolgozik különböző fejlesztési projekteken.

    „Az elmúlt 25 év közösen elért eredményei erőt adnak, hogy sikereinket a jövőben is folytassuk“, mondta Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke. „Az Audi Hungaria mindig bizonyította magas fokú kompetenciáját, teljesítőképességét és rugalmasságát. High-tech termékeinkkel és magasan képzett munkatársaink elkötelezett munkájának köszönhetően tovább írjuk vállalatunk sikertörténetét.“

    1993 óta az Audi Hungaria 34 milliónál is több motort és mintegy 1,21 millió autót gyártott. Jelenleg 12 900 munkatárs dolgozik a vállalatnál. A szolgáltató cégeken és a beszállítókon keresztül az Audi Hungaria több mint 30 000 embernek biztosít munkahelyet, mellyel a vállalat a magyar járműipar legnagyobb munkáltatója. Az elmúlt 25 évben az Audi Hungaria több mint 8,9 milliárd eurót fektetett be a győri gyártótelephelybe. A magyar szériabeszállítók száma évről évre növekszik: jelenleg az Audi Hungaria 90-nél is több magyar beszállítóval dolgozik együtt.

    A vállalat felkészül a jövő kihívásaira és konzekvensen halad az elektromobilitás és a digitalizáció útján: júliusban kezdődött Győrben az elektromos motorok sorozatgyártása. Ezzel tovább bővült a vállalat motorpalettája: a folyamatosan továbbfejlesztett belsőégésű motorok és a CNG-motorok mellett immár elektromos motorok is készülnek Győrben. Ennek köszönhetően a vállalat jubileumi évében az e-motorgyártás központjává vált az Audi-Konszernben. Az e-motorgyártásban bevezetett új gyártási koncepció, a moduláris gyártás még nagyobb rugalmasságot és a hatékonyságot eredményez.

    Néhány héttel ezelőtt indult el az első Győrben gyártott SUV-modell sorozatgyártása: az Audi Q3 új generációja az Audi Hungaria járműgyártásának ötödik modellje. Az Audi A3 Limousine és Cabriolet, valamint az Audi TT Coupé és Roadster mellett az új Audi Q3 is ugyanazon a gyártósoron készül, teljes gyártási mélységben. A következő évben pedig indul egy újabb SUV-modell sorozatgyártása Győrben, mellyel a vállalat tovább erősíti hosszú távú versenyképességét.

  • Audi: elindult Győrben az elektromos motorok sorozatgyártása

    Audi: elindult Győrben az elektromos motorok sorozatgyártása

    Elindult az Audi Hungaria Zrt. győri járműgyárában az elektromos motorok sorozatgyártása – jelentette be az ez alkalomból tartott keddi ünnepségen Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke.

    Mint mondta, 25 éve kis motorgyárként indult – 700 munkatárssal, 60 ezer négyzetméteren napi kétezer erőforrást előállítva – a győri üzem, amely napjainkban, több mint nyolcmilliárd eurós beruházásokat követően ötmillió négyzetméteren, 12 és fél ezernél több munkatársat foglalkoztatva kilencezer motort és ötszáz járművet bocsát ki naponta.

    Achim Heinfling hangsúlyozta: ez a fejlődés minden negyedszázaddal ezelőtti elképzelést és várakozást felülmúl, az itt felhalmozott technikára és szaktudásra pedig komolyan épít az Audi, amikor az elektromobilitásban játszandó fontos szerepre készül.

    Ennek célja, hogy fenntartható módon, hosszú távra biztosítsák a vállalat versenyképességét, hangsúlyozta a cégvezető, aki emlékeztetett arra: nem csupán termékeik, de gyártási eljárásaik is innovatívak, a futószalag helyett ugyanis például moduláris, szigetszerű rendszerben zajlik a munka az új egységekben.

    Az eseményen Peter Kössler, az Audi AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatója azt emelte ki: a győri járműgyár – amelyben eddig 33 milliónál több erőforrás és több mint 1,1 millió autó készült az elmúlt negyedszázadban – példamutató az Audi-konszern számára.

    Kiemelte: a győri üzem fontos része a konszernnek, a brüsszeli gyárban nemsokára sorozatgyártásba kerülő teljesen elektromos SUV-juk „szíve” is Győrben készül.

    Peter Kössler emlékeztetett: 2025-re minden alapmodelljük elérhető lesz elektromos meghajtású változatban is, amivel minden szegmensben jelen lesz a konszern a nem hagyományos meghajtással. Az Audi csúcsmenedzsere kijelentette: a győri gyár felkészült a jelen és a jövő kihívásaira.

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a modern kori ipari forradalom megjelenítőjeként beszélt az Audi győri gyáráról.  Kiemelte, hogy az elmúlt hét-nyolc évben megduplázódott, tavaly meghaladta a 8 ezer milliárd forintot a magyar autóipar teljesítménye.

    Ma Magyarország az európai autógyártás, az európai autóipar egyik meghatározó fellegvára – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

    Az ágazatnak kiemelkedően fontos szerepe van abban, hogy négy százalék fölött maradjon a gazdasági növekedés mértéke – tette hozzá.

    Mint mondta, a világgazdaságban zajló – a gazdaság szereplőit és a szabályozókat is komoly kihívás elé állító – versenyben a siker záloga az, hogy minél több, az új ipari korszakot meghatározó beruházást vonzunk magunkhoz.

    Hozzátette: ebben a versenyben komoly érv lehet, hogy Európán belül Magyarországon a legalacsonyabbak a társasági és a személyi jövedelemadó kulcsai, valamint évről évre csökken a munkára rakódó adóteher.

    Simon Róbert Balázs (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője beszédében azt emelte ki: a beruházás egyfelől mutatja az Audi vezetésének bizalmát a magyar szakemberek iránt, a német munkakultúrára és a magyar kreativitásra épülő szakemberképzés eredményeit, valamint a magyar kormány, Győr városa, az itt működő egyetem és a járműgyártó együttműködésének sikerét.

    Negyed százada kevesen gondolták, hogy az Audi mostanra nyolcmilliárd eurónál nagyobb összeget ruház be Magyarországon, és közvetlenül 12 ezer 600, a beszállítókkal együtt mintegy 30 ezer embernek ad munkát a régióban, a világ legnagyobb autóipari motorgyárát üzemelteti, és Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata lesz – jelentette ki.

    Hozzátette: az Audi folyamatos fejlődése nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű, ezért is támogatja a kormány a cég beruházásait.

    Peter Kössler, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke 2016 őszén beszélt először arról az MTI-nek, hogy 2018 végén, 2019 elején indul az Audi elektromos autók sorozatgyártása Győrben, s ekkor kezdik meg az elektromos motorok előállítását a magyarországi üzemben.

    Akkor jelezte: ez a gyár látja majd el a társaságot elektromos motorokkal.