Címke: Atlanta Motor Speedway

  • TikTok csatornát indít a Hendrick Motorsports

    Néhány hete Jeff Gordon, a Hendrick Motorsport alelnöke azt sugallta, hogy nyitott az olyan dolgokra, mint a TikTok.

    A Gordon szerint szerint a sportág csak akkor tud fejlődni, ha halad a korral ezen a téren is.

    Úgy tűnik, hogy a csapat marketingesei nagyon figyeltek a Hendrick alelnökére, tekintettel a közelmúltbeli döntésükre.

    A Hendrick Motorsports ugyanis bejelentette saját TikTok csatornáját. Az első epizód pedig az atlantai hétvégéről szól, a Hendrick versenyző Chase Elliott hazai pályájáról, aki öt futam után a szezonban is vezeti a pontversenyt.

    @teamhendrick

    Making our debut with the Georgia boy and points leader @Chase Elliott.

    ♬ On the Way – Ian Post

    A négyszeres NASCAR Cup Series bajnok valóban a sportág azon ikonjai közé tartozott, aki a stock car versenyzést a rajongók egy teljesen új generációjának mutatta be, különösen az Egyesült Államokban.

    Szivárványos DuPont festése, a popkultúrában való megjelenései a rajongók fiatalabb generációjának beáramlását eredményezték.

    És most, hogy versenyzőből a Hendrick Motorsport alelnökévé lépett elő, Jeff Gordon azt szeretné, ha versenyzői az ő nyomdokaiba lépnének, hogy segítsék magukat, a csapatukat, és ahogy ő is tette, a sportot.

    Azt akarom, hogy a versenyzőink természetesek legyenek, és nem akarom, hogy olyanná váljanak, ami nem illik a személyiségükhöz. Bármiben is érzik jól magukat, azt akarom látni, hogy egy picit lépjenek ki komfortzónájukból” – mondta Gordon a Sports Business Journalnak adott interjújában.

    Nos ilyen lehet a TikTok is, ami a fiatalok által használt egyik legnépszerűbb platform.

    A TikTok egy rövid videomegosztó alkalmazás, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy 15 másodperces videókat készítsenek és osszanak meg bármilyen témában.

    A TikTok alkalmazás népszerűsége indulása óta óriási mértékben növekszik. 2018 októberében ez volt az Apple Store legtöbbet letöltött fotó- és videóalkalmazása, világszerte.

    Az alkalmazás állítólag több mint 500 millió havi aktív felhasználót gyűjtött össze, a legnépszerűbb ország az Egyesült Államok, ahol több mint 80 millió alkalommal töltötték le.

  • Fantasztikus videóval reklámozza magát a NASCAR

    A NASCAR Cup Series-t bemutató 30 másodperces reklámvideót az atlantai verseny hétvégéjén kezdte el játszani a széria.

    Az „I am NASCAR” (azaz, Én vagyok a NASCAR – a szerk.) névre keresztelt videó az atlantai versenyhétvégétől kezdődően egészen az április végi, talladegai versenyig fog futni.

    Az új reklám nagyon izgalmas, és felpörgeti az adrenalint! Ráadásul a legjobb pillanatokat örökíti meg, egy erőteljes hangalámondással.

    A videóban szerepel Austin Cindric daytonai győzelme, de bekerült Kyle Larson, Bubba Wallace, valamint Denny Hamlin és Alex Bowman bristoli párbaja is.

    Természetesen jópár csattanás is látható a videóban, ami – akár pozitív, akár negatív szempontból nézve – szoros velejárója a sportág versenyeinek.

  • Pontlevonás, pénzbüntetés: Súlyos büntetést kapott a NASCAR csapat

    Brad Keselowski csapata L2-es büntetést kapott a múlt hétvégi, Atlanta Motor Speedwayen rendezett futamot követően.

    Brad Keselowski Ford Mustangja egyike volt annak a két autónak (Chase Elliottéval együtt), amelyet a NASCAR illetékesei bevittek a kutatási és fejlesztési központba az atlantai verseny után – írja a Racer.

    Ez rutinszerű gyakorlat, különösen egy új autó esetében, hogy a tisztviselők nyomon követik, hogyan dolgoznak a csapatok az autókon, és hogy van-e olyan kialakuló tendencia, ami figyelmet igényel.

    Keselowski autójának további vizsgálata után az illetékesek négyhetes eltiltással és 100 000 dolláros pénzbírsággal büntették Matt McCall csapatfőnököt, valamint 100 pilóta- és 100 tulajdonosi pontot vontak le a csapattól „egyen forrásból származó alkatrész módosítása” miatt.

    Emellett, ha Keselowski bejut a NASCAR Cup Series rájátszásába, 10 rájátszáspontot vonnak le tőle.

    A büntetés a szabálykönyv 14.5 A és D szakaszában szerepel, amely az autó karosszériájával foglalkozik.

    Az A pont alatt ez áll: „A karosszériáknak a NASCAR által jóváhagyott eredeti karosszériaelemeket és rögzítőelemeket kell használniuk.

    A D pont szerint: „A karosszériaelemek külső felületei lehetnek beburkolva vagy beburkolva, a burkolatra festékkel felhordva. Bármilyen külső borításnak vagy bevonatnak eltávolíthatónak kell lennie. Texturált festék vagy vinil nem megengedett.

    A büntetéssel Keselowski a 16. helyről a 35. helyre esik vissza a ponttáblázaton.

    A NASCAR a szezon előtt frissítette a szabálykönyvét, hogy a Next Gen autó körül szigorúbb büntetéseket vezessen be. A lépcsőzetes rendszerben a csapatokat L1-től L3-ig büntethetik a szabálytalanságokért.

    Az L2 szintű büntetés, amelyet az RFK Racing kapott, 75-120 pont közötti pontlevonást, 10-25 rájátszáspont elvesztését, négytől hat hétig terjedő felfüggesztést és 100 000-250 000 dollár közötti pénzbírságot ír elő.

  • Petty csak legyintett Kyle Busch panaszáradatára

    A korábbi NASCAR-pilóta, Kyle Petty szerepelt nem értett egyet Kyle Busch-al, miszerint a felújított atlantai pálya rossz lenne a sportágnak.

    Az Atlanta Motor Speedway-en rendezett verseny óta eltelt néhány napban rengeteg kérdés merült fel a pályával kapcsolatban.

    Kyle Busch nagyon nyíltan beszélt a pályáról, sőt, odáig ment, hogy azt mondta, a pálya inkább előadóművésznek, mint versenyzőnek teszi őt.

    Azonban láthattuk, hogy Atlanta egy nagyon szórakoztató pálya volt a rajongók számára. Sőt, az idei versenyen volt a legtöbb szurkoló a lelátókon.

    Az egykori versenyző, Kyle Petty így nyilatkozott: „Tetszett, élveztem a szurkolók szemszögéből. Biztos vagyok benne, hogy versenyzőként utálnám.

    Kyle Busch ugyanakkor arról beszélt, hogy az atlantai kanyarok nem elég szélesek, amire Petty azt mondta: „A versenyzőknek inkább a pálya biztonságával kellene foglalkozniuk.

    Hozzátette, nem ért egyet Busch panaszaival. Sőt, azt mondta, hogy Atlantában a kanyarok szélesebbek, mint Daytonában. Ráadásul kijelentette: „A probléma nem az, hogy a kanyarok nem elég szélesek. Hanem az, hogy a versenyzők nem használják ki eléggé a pályát.

    Mindent egybevetve, Petty megérti Kyle Busch és más versenyzők nézőpontját. Azonban úgy érzi, hogy a versenyzők biztonsága fontosabb, mint a versenyzés minősége. Különösen az Atlantában történt baleseteket figyelembe véve.

    A 1,5 mérföld hosszú oválpályát újraaszfaltozták és átalakították, hogy a Daytonához és Talladega-hoz hasonló superspeedway stílusú versenyek számát növeljék.

    Közvetlenül a 2021-es júliusi futam után az atlantai kanyarok dőlésszögét 24 fokról 28 fokra változtatták.

    Emellett a NASCAR kiszélesítette a pálya első részét, hogy még inkább elősegítse a Superspeedway stílusú versenyzést. Az autók azonban ugyanazokat a csomagokat használják majd, amelyek a 2,5 mérföldes daytonai és talladegai pályákon szerepelnek.

  • Bubba Wallace csodával határos módon úszta meg balesetét – VIDEÓ

    Az Atlanta Motor Speedway átalakított versenypályája szórakoztató versenyt hozott, persze erről Bubba Wallace-nak nem ez a véleménye.

    A verseny tele volt sárga zászlókkal, előzésekkel, és persze balesetekkel. Talán az egyik ütközés sem volt rosszabb, mint az, amelyik a vége felé történt Bubba Wallace-al, mely elmondása szerint pályafutásának legnagyobb esése volt.

    A 23XI Racing versenyzője a győzelemre esélyes helyről másodpercek alatt a falba került, ami rosszabb volt számára, mint amilyennek látszott.

    Wallace spottere, Freddie Kraft nemrég elárulta, milyen súlyos volt a helyzet, és a pálya azon részét, ahol az eset történt, „valószínűleg a lehető legrosszabb helynek” nevezte, ahol az ember ilyen incidensbe keveredhet.

    Olyan kemény volt, ahogy Bubba még soha nem csapódott a falnak” – mondta Kraft. „Az emberek Poconóról beszélnek, de tegnap annyira hirtelen állt bele a falba az autó, hogy tudtam, hogy egy ideig nem fog szóhoz jutni.

    Nem tudott beszélni, nem tudom, egy percig, másfél percig kb. Hallottam, ahogy próbált levegőt venni.

    A futam utáni interjújában Bubba Wallace elmondta, mi a véleménye a balesetről, és a pályáról.

    Egyszerűen csak azt vettem észre, hogy beleépültem a falba. Biztos, hogy fájni fog mindenem holnap” – mondta Wallace, majd ezután azt kérdezték tőle, megszerette-e az Atlanta pályát: „Nem, mert nem én nyertem” – válaszolta.

    Összességében ez egy újabb felejthető hétvége volt Bubba Wallace számára, aki valahogy nem tud jó versenyt összerakni az idei szezonban annak ellenére, hogy mindig a jó helyek közelében van.

    Spottere azt is hozzátette, hogy a végeredmény „nyilvánvalóan sz*r”, és hogy „szuper frusztráló” olyan pozícióban lenni, hogy futamokat nyerhetsz, és a végén egyszerűen nem sikerül.

  • William Byron szerint az atlantai győzelem már nagyon kijárt neki

    William Byron úgy érzi, az utóbbi versenyeken nyújtott jó teljesítményei végre kifizetődtek a hétvégi NASCAR Cup Series atlantai versenyén.

    Byron vasárnap az Atlanta Motor Speedwayen megszerezte első győzelmét a 2022-es szezonban, és pályafutása harmadik győzelmét.

    A 325 körből 111-et vezetett – nem könnyű feladat egy olyan versenyen, amelyen rekordszámú, 46 vezetőcsere történt 20 különböző versenyző között.

    Byron, aki immáron ötödik szezonját tölti a HMS-nél, azt mondja, hogy soha nem érezte még magát ilyen jól a csapatban, és autójában.

    Ez a komfortosság az év során jött létre. Azt mondanám, hogy még a Chaddel (Knaus) való közös munka idején is egyre kényelmesebben éreztem magam a megbeszéléseken, egyre kényelmesebben éreztem magam a műhelyben, és egyik dolog követte a másikat” – mondta Byron.

    Úgy érzem adnak a véleményemre a srácok, és elmondhatom, mit csinált az autó, tehát kritikus lehetek.

    Amikor a tavalyi szezonban Rudy Fugle lett a crew chiefem, akivel már dolgoztam együtt a múltban, akkor még egy szintet léptem. Hozzá kell tenni, hogy egy elképesztően jó csapat dolgozik körülöttem, akikben megbízok.

    Remekül indult az év. Nagyon gyors az autó. Nyilvánvalóan néhányan kiestek, de alapvetően úgy éreztem, hogy megérdemelten nyertünk.

    A 24 éves William Byron lett a harmadik különböző Hendrick pilóta, aki a szezon első öt futamán győzött – ez némileg meglepő statisztika, tekintve, hogy a sorozatban még mindenki tanulja a Next Gen autó fortélyait.

    Mivel a sorozat a hétvégén a Circuit of the Americas versenypályára látogat, ezért a hétvégén ez akár négyre is nőhet, hiszen Chase Elliott köztudottan épített pályás menő.

  • „SEGÍTSETEK MÁR NEKI!” így húzták ki Hailie Deegan-t a tűzből – VIDEÓ

    Drámai jelenetek játszódtak le Hailie Deegan atlantai balesete utána, melyet most első kézből nézhetünk meg vlogjában.

    A videó nyugodt hangulatban kezdődik, Hailie Deegan és csapat Atlantába indul, és itt még nem tudták, hogy milyen szörnyű események várnak rájuk.

    Deegan már az edzések után azt mondta, hogy majd kiugrott a szíve a helyéről, annyira brutális versenyzés volt már a gyakorlás során.

    A versenyen aztán már korán bajba került az 1-es autója versenyzője, hiszen hátulról kapott egy ütést, ami miatt összement egy másik autóval a hölgyversenyző.

    Ennek köszönhetően az autó bal hátulján a karosszéria elem meghajlott, így folyamatosan hozzáért a kerékhez, ami először egy defektet, majd később folyamatos gumifüstöt okozott a kocsiban.

    Deegan érezte a füst lehetetlen szagát, de a csapat azzal nyugtatta, hogy kívülről úgy tűnik, nincs semmi baja az autónak.

    Azt hiszem tűz van. Nagyon meleg van az autóban srácok!” – mondta Hailie Deegan a rádióban.

    Álljatok készen a tűzoltókészülékkel, tűz van!” – válaszolta crew chiefje a rádióban csapatának. „”Vége, vége! Segítsetek már neki!” – folytatta, miután az autó megérkezett a pitbe.

    Ezután Deegant nagy nehezen kiszedték szerelői a füstölgő, forró kabinból. A versenyző láthatóan nem volt teljesen öntudatánál, köhögött, és alig kapott levegőt.

    Szerencsére 20 perc múlva már jobban érezte magát, és a következőket nyilatkozta.

    Elég szépen jöttünk át a mezőnyön, nagyon gyors volt az autó. Sajnos a 91-es nagyon durván nekemjött, ami miatt én Ross Chastainbe ütköztem. Ezután bal hátsó defektem lett” – magyarázta Deegan.

    Éreztem, hogy valami nincs rendben. Nagyon forró volt minden. Azt terveztem, hogy ha el tudják oltani a tüzet, akkor talán még folytatni is tudjuk a versenyt.

    Amikor a tűzoltókészülékkel füstje elkezdett beszivárogni az autóba, nem kaptam levegőt, és nem láttam semmit. Majdnem megfulladtam. Szerencsére a csapatom kihúzott az autóból.

    Sajnos ez az ára annak, ha van egy rossz versenyed. A következő versenyen is hátulról kell indulnod.

  • Bubba Wallace egyszerűen lehülyézte az atlantai nézőket

    Csak gyűlt és gyűlt a feszültség Bubba Wallace-ban, akinek nem igazán indult jól az éve. Atlantában sem járt szerencsével.

    Wallace ahelyett, hogy a győztesnek járó trófeát adta volna csapatának az Atlanta Motor Speedway-en, helyette egy összetört autót nyújtott át nekik.

    Ráadásul egy olyan ütközést, amelyet saját bevallása szerint karrierje eddigi legkeményebbjeként jellemez. Ehhez még hozzájött, hogy a szurkolók a nem éppen ideális módon viselkedtek a 23XI Racing versenyzőjével, arra kérve őt, hogy ne jöjjön vissza Atlantába.

    Talán ez volt az oka annak, hogy a 2021-es talladegai győztes a frusztrációját a „hülye s*gg autósport rajongók„, vagy ahogy Wallace fogalmazott, „darfs” (Dumb Ass Race Fan)-okon vezette le.

    A futam után így tweetelt: „A fenébe. Sz*r befejezés. Első hely a legnagyobb ütközések listáján… Üdvözlöm azokat a srácokat, akik azt mondták, hogy ne jöjjek vissza… Találkozunk júliusban darfs.

    A verseny utáni interjújában Bubba Wallace elmondta, hogyan próbált az élre törni.

    Megpróbáltam Byron elé kerülni. Nagyon jó munkát végzett, az autója gyors volt, persze blokkolt, ami a helyes döntés volt számára” – mondta Wallace.

    Próbáltam blokkolni én is Chastaint, de megelőzött, majd egy picit belassult az ő soruk, mi pedig megpróbáltunk összeállni Ryan Blaney-vel, de nem alakult jól.

    Ami ezután történt, az egyszerűen „rossz időzítés” volt, hiszen Bubba Wallace és egyik legjobb cimborája, Ryan Blaney egy Daytonához és Talladegához illő roncsderbiben vettek rész.

  • Brutális balesetek az atlantai NASCAR-on, összegyűjtöttük őket – VIDEÓ

    Cikkünkben nem fog sok szó esni a hétvégi, atlantai verseny történéseiről, helyette inkább beszéljenek a videók.

    Korábban már megírtuk, hogy William Byron győzelmével zárult a NASCAR Cup Series Atlanta Motor Speedway-en rendezett versenye.

    Az átalakított pályán az elvárásoknál talán még durvább versenyzés folyt, hasonlóan Daytonához és Talladegához.

    A mezőny háromnegyede belekeveredett valamilyen balesetbe, a második helyezett Ross Chastain például sérült autóval botorkált be a célba.

    Jól mutatja a verseny jellegét, hogy a 325 körös versenyen 11 sárga zászlós szakasz volt, és 65 kört mentek összesen lassan, a pace car mögött a versenyzők.

    Ross Chastain balesetekor az első helyen ment, és mint már írtuk ezek után sikerült behoznia autóját a második helyre.

    Kyle Busch nagyon mérgesen nyilatkozott a verseny után, elmondása szerint ez a versenyzési típus inkább „szórakoztatás, mint sport”.

    Ahogy a fenti videóban látható Tyler Reddick sem úszta meg Atlantát, ráadásul ő magával húzta a fél mezőnyt.

    Az utolsó körben még az is összetörte, akinek még nem volt baja. Bubba Wallace g-erő mérője biztos kiakadt, olyan csúnyán nekicsapódott a falnak.

    Őrületes volt, az biztos” – mondta Chase Elliott atlantai hatodik helyezése után. „Remélhetőleg jó volt nézni, mert az autómból úgy éreztem, hogy elég vad volt.

    Ez egy átlagos superspeedway” – panaszkodott a 9. helyezett Joey Logano. „Egyszerűen csak folyton balesetet szenvedünk. Mire számítottunk? Ugyanaz történik mindig…

  • Hailie Deegan majdnem megfulladt saját autójában – VIDEÓ

    A népszerű hölgyversenyző, Hailie Deegan, a NASCAR Truck Series Texasi versenyén járt pórul, és ki kellett menekíteni saját autójából.

    Bár Hailie Deegan abban reménykedett, hogy 2022-ben tűzesen kezdi a szezon, a tűz egyelőre nem igazán bizonyul sem átvitt értelemben, sem a javára.

    Deegan atlantai Truck versenye ugyanis újabb katasztrófával végződött, miután a autója szó szerint kigyulladt a pitben.

    Ezzel nemcsak a versenye ért véget idő előtt, de a rajongóit is alaposan megijesztette, miután nem túl jól nézett ki amikor kiszállt a füsttel teli kamionjából.

    Szerencsére nem esett baja. Deegan egy tweetet tett közzé, amiben többé-kevésbé megmagyarázta az állapotát és az eseményeket, amelyek a pitben álló a truck szerencsétlen állapotához vezettek.

    Igen, már jól vagyok” – nyugtatta rajongóit twitter bejegyzésében Hailie Deegan.

    Az autónk időnként elképesztő tempóra volt képes. Az első defektet az okozta, hogy a 91-es ok nélkül belém szállt a 7. körben. Több körön keresztül lángoltam.

    Elkezdtem fuldokolni, és nem tudtam lélegezni amikor a tűzoltó készülék füstje, és fekete füst nyelte el a kamiont a pitben.

    Nem tudtam kiszállni, mert nem láttam az ablakhálót. Visszautasítottam az interjút, mert nem tudtam 2 szót mondani köhögés/hányás nélkül.

    Daytonában, annak ellenére, hogy a verseny nagy részében a top10-ben ment, Hailie Deegan csak a 17. helyet tudta megszerezni. Las Vegasban. a 28. körben egy balesetbe keveredett, most, Atlantában pedig az autója szó szerint kigyulladt.

    Hailie Deegan egyszerűen nem tudja lerázni magáról a balszerencsét ebben a szezonban.