Címke: Atlanta Motor Speedway

  • Íme a NASCAR teljes 2023-as naptára, kezdési időpontokkal

    Kevesebb, mint 100 nap múlva kezdődik a NASCAR Cup Series 2023-as szezonja, a széria pedig kiadta a teljes versenynaptárat.

    A NASCAR Cup Series 2023-ban jubileumi 75. évfordulóját ünnepli, így tökéletes alkalom lesz arra, hogy a széria egyik leglegendásabb pályája, North Wilkesboro visszatérjen, méghozzá All-Star versenyként.

    Bár a szezon első két, bemutatóversenye az éjszakai baglyoknak fog kedvezni, utána egészen a szezon 8. versenyéig nem kell sokáig fennmaradniuk a magyar rajongóknak.

    Míg az Egyesült Államokban 2023-ban március 12-én és november 5-én állítják át az órákat (először egy órával későbbre, majd egy órával korábbra), addig Magyarországon ezt március 26-án és október 29-én tesszük meg.

    Ennek köszönhető, hogy Phoenix-i és az atlantai versenyen nem a szokásos 6 órás időeltolódás lesz érzékelhető, hanem 7 óra, míg az október 29-ei martinsville-i kulcsfontosságú rájátszás verseny már elég korán, magyar idő szerint 7 órakor látható lesz.

    Természetesen feltűnik a naptárban az a chicagói utcai verseny is, amelyet először fognak megrendezni, s melynek rajt időpontja helyi idő szerint 17:30 lesz, így nekünk majd a szokásosnál egy kicsit később kell majd álomra hajtanunk a fejünket, hiszen 23:30-kor kezdődik majd magyar idő szerint.

    Arról egyelőre nincs információ, hogy Magyarországon melyik televíziós csatorna fogja adni a NASCAR Cup Series küzdelmeit 2023-ban.

    https://500miles.hu/nascar/hivatalos-2023-ban-a-nascar-chicago-utcain-versenyez-majd/

    A 2023-as NASCAR Cup Series versenynaptára

      Verseny Dátum Idő Helyszín
    🇺🇸 – Busch Light Clash at The Coliseum* 2023.02.06 2:00 LA Coliseum
    🇺🇸 – Daytona Duel* 2023.02.17 1:00 Daytona
    1 🇺🇸 – Daytona 500 2023.02.19 20:30 Daytona
    2 🇺🇸 – WISE Power 400 2023.02.26 21:30 Auto Club
    3 🇺🇸 – Pennzoil 400 2023.03.05 21:30 Las Vegas
    4 🇺🇸 – Ruoff Mortgage 500 2023.03.12 22:30 Phoenix
    5 🇺🇸 – Ambetter Health 400 2023.03.19 22:00 Atlanta
    6 🇺🇸 – EchoPark Automotive Grand Prix 2023.03.26 21:30 COTA
    7 🇺🇸 – Toyota Owners 400 2023.04.02 21:30 Richmond
    8 🇺🇸 – Food City Dirt Race 2023.04.10 1:00 Bristol (dirt)
    9 🇺🇸 – Blue-Emu Maximum Pain Relief 400 2023.04.16 21:00 Martinsville
    10 🇺🇸 – GEICO 500 2023.04.23 21:00 Talladega
    11 🇺🇸 – DuraMAX Drydene 400 2023.04.30 20:00 Dover
    12 🇺🇸 – AdventHealth 400 2023.05.07 21:00 Kansas
    13 🇺🇸 – Goodyear 400 2023.05.14 21:00 Darlington
    🇺🇸 NASCAR All-Star Race* 2023.05.22 2:00 North Wilkesboro
    14 🇺🇸 Coca-Cola 600 2023.05.29 0:30 Charlotte
    15 🇺🇸 Enjoy Illinois 300 presented by TicketSmarter 2023.06.05 0:30 Gateway
    16 🇺🇸 Toyota/Save Mart 350 2023.06.12 0:30 Sonoma
    17 🇺🇸 Ally 400 2023.06.26 1:00 Nashville
    18 🇺🇸 Cup Series Race at Chicago 2023.07.02 23:30 Chicago
    19 🇺🇸 Quaker State 400 Presented by Walmart 2023.07.10 1:00 Atlanta
    20 🇺🇸 Crayon 301 2023.07.16 20:30 New Hampshire
    21 🇺🇸 Pocono 400 2023.07.23 20:30 Pocono
    22 🇺🇸 Federated Auto Parts 400 2023.07.30 21:00 Richmond
    23 🇺🇸 FireKeepers Casino 400 2023.08.06 20:30 Michigan
    24 🇺🇸 Verizon 200 at the Brickyard 2023.08.13 20:30 Indy Road Course
    25 🇺🇸 Go Bowling at the Glen 2023.08.20 21:00 Watkins Glen
    26 🇺🇸 Coke Zero Sugar 400 2023.08.27 1:00 Daytona
    27 🇺🇸 Cook Out Southern 500 2023.09.04 0:00 Darlington
    28 🇺🇸 Hollywood Casino 400 presented by Barstool Sportbook 2023.09.10 20:00 Kansas
    29 🇺🇸 Bass Pro Shops Night Race 2023.09.16 1:30 Bristol
    30 🇺🇸 Autotrader EchoPark Automotive 500 2023.09.24 21:30 Texas
    31 🇺🇸 Yellawood 500 2023.10.01 20:30 Talladega
    32 🇺🇸 Bank of America Roval 400 2023.10.08 20:00 Charlotte Roval
    33 🇺🇸 South Point 400 2023.10.15 20:30 Las Vegas
    34 🇺🇸 Dixie Vodka 400 2023.10.22 20:30 Homestead
    35 🇺🇸 Xfinity 500 2023.10.29 19:00 Martinsville
    36 🇺🇸 Cup Series Championship Race 2023.11.05 21:00 Phoenix

    *Ezen a versenyen pontokat nem osztanak

  • Megjöttek a nézettségi adatok, meglepő emelkedés több helyen

    A hétvége folyamán izgalmas nézettségi verseny alakult ki Amerikában, hiszen a NASCAR Atlantába, az F1 pedig Ausztriába látogatott.

    A NASCAR Cup Series atlantai futama a RACER adatai szerint átlagosan 1,51-es Nielsen nézettséget és 2,626 millió nézőt ért el a kábeles USA Networkön.

    Ez magasabb volt, mint az az 1,47/2,5 millió néző, akik tavaly ugyanezen a hétvégén a már megszűnt NBCSN csatornán nézték ezt a futamot. Az előző heti Road America-i Cup Series közvetítéshez (1,15/1,93 millió) képest is javult a nézettség.

    Az Xfinity Series azonban nem követte ezt a mintát, mivel a szombati atlantai USA-televízió átlagosan 0,51/828 000-en nézte a versenyt, szemben a tavalyi, NBCSN-en sugárzott 0,62/1,1 millióval.

    A Forma-1 folytatta a fantasztikus nézettségi számok sorozatát az ESPN2-es közvetítésével az Osztrák Nagydíjról, amely átlagosan 0,58/1,066 millió nézőt ért el, ami töredékesen magasabb a tavalyi 0,57/980 ezres átlagnál, és mindezt úgy, hogy a 2021-es futamot a sokkal több helyen elérhető ESPN-en adták.

    Ez volt az Osztrák Nagydíjak történetének eddigi legnagyobb amerikai tévés nézettsége, írja az ESPN, hozzátéve, hogy a 11 futamon keresztül elért 1,3 milliós szezonátlag 34%-kal magasabb, mint a 2021-es átlag ugyanebben az időpontban (965 ezer).

    A NASCAR és a Forma-1 részesedése a 18-49-es demóból is majdnem újra megegyezett, az atlantai cup futam átlagosan 480 ezer nézőt ért el ebben a korosztályban, az osztrák F1-es verseny pedig 472 ezret.

    A hat futamból álló Camping World SRX sorozat 4. fordulója Nashville-ből a CBS-en 0,63/981,000-es átlagot hozott, ami töredékesen meghaladta az előző heti 0,61/975K-t, de az első három SRX-versenyhez hasonlóan ez is elmaradt az ezen a hétvégén rendezett tavalyi SRX-futamtól (0,74/1,28m).

    A NASCAR Camping World Truck Series szombaton történelme során először látogatott Mid-Ohio-ba, és átlagosan 0,36/627 000 nézőt hozott az FS1-en, ami szinte semmiben sem változott a Truck legutóbbi szombati, Knoxville-i futamához képest (0,39/625 000).

  • VIDEÓ: Christopher Bellen röhög az egész NASCAR rajongótábor

    Szegény Cristopher Bell megkapta Bubba Wallace boxcsapatát, és az első versenyén azonnal el is hagyta egy kerekét.

    Az Atlanta Motor Speedway-en megrendezésre kerülő futam előtt a Joe Gibbs Racing és a 23XI Racing úgy döntött, hogy intézkedést tesznek Bubba Wallace borzalmas boxutcai helyzetének rendezésére.

    Végül úgy döntöttek, hogy Christopher Bell legénységéből tesznek át néhány tagot Wallace csapatához.

    És ez bejött a #23-as versenyzőnek. A verseny során nem sok problémával kellett szembenéznie a boxutcában.

    Bellről azonban ugyanez nem mondható el. Bár a kép árnyaltabb ennél, hiszen nem az a két ember volt a hibás, aki Wallace csapatától érkezett, mégis a köztudatban az fog megmaradni, hogy ez egy tipikus kiállás volt a 23-as csapattól – igaz ezúttal a 20-as csapattal történt meg a baj.

    Az eset minden valószínűség szerint 4 futamos eltiltást fog eredményezni Christopher Bell crew chief-jének, Adam Stevens-nek.

    A rajongók sem kímélték a Joe Gibbs Racing gárdáját.

    Tipikus Bubba Wallace bokszkiállás” – írta az egyik twitter felhasználó. „DeHáT eZ bUbBa HiBáJa” – írta egy másik szurkoló.

    A Joe Gibbs Racing, és Christopher Bell egyik fő rajongója pedig nem kertelt, és csak ennyit kért kedvenc csapatától: „Rúgjátok ki azt a k******tt legénységet. Bocs, de egyszerűen nem a Cup Series szintjére valók. Abszolút borzalmas. Egyszerűen elfogadhatatlanul rosszak.

    Hogy mi lesz ennek a történetnek a folytatása, New Hampshire-ben megtudjuk.

     

  • Chase Elliott végre győzni tudott a hazai pályáján

    2022-ben harmadszor nyert Chase Elliott, miután domináns teljesítménnyel megnyerte az Atlanta Motor Speedwayen rendezett futamot.

    Az Atlanta Motor Speedwayen rendezett futamon Elliott lett a NASCAR Cup Series 2022-es szezonjának első háromszoros győztese. Emellett ő lett mindössze a második georgiai versenyző, aki győzött Atlantában, miután édesapjának, Bill Elliottnak ez ötször sikerült.

    Annak ellenére, hogy Elliott vezette a legtöbb kört és megnyerte az első két szakaszt, csak két körrel a vége előtt vette át a vezetést a nap meglepetésemberétől, Corey LaJoie-tól.

    Az utolsó két körben ez a két versenyző harcolt a győzelemért, azonban egy utolsó körös blokkot követően LaJoie a falban kötött ki (Kurt Busch-al egyetemben), így Elliott a sárga zászló alatt szelte át a célvonalat.

    Elliott megvédte a mozdulatát, az NBC-nek nyilatkozva:

    Ezt kellett tennem. Ha mész a győzelemért, ez a blokk belefér” – jelentette ki Elliott.

    Az atlantai futam hőse, Corey LaJoie, aki karrierje csúcsát jelentő 19 kört vezetett, végül a 21. helyen zárt a balesete után.

    „Büszke vagyok a csapatomra” – mondta LaJoie. „Próbálkoztam, de nem jött össze, ő jól blokkolt. Ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen superspeedway stílusú versenypályán vezettem egy újraindítást, és egyszerűen nem volt elég tapasztalatom ahhoz, hogy elől tudjak maradni.

    Szóval, amikor újra ilyen helyzetbe kerülök, egy kicsit felkészültebb leszek, és remélhetőleg jobb munkát tudok majd végezni.

    Annak ellenére, hogy a versenypálya csúszósabb volt, mint amire a legtöbben számítottak – sőt Kyle Larson már az első körben majdnem tömegkarambolt okozott emiatt -, a mezőny nem balesezett az első szegmensben.

    A köröket vezető Chastain, Denny Hamlin és Ryan Blaney minden igyekezete ellenére Georgia kedvenc fia, Elliott volt az, aki az első szakaszgyőzelmet megszerezte.

    Atlantában is Chastain lett a negatív főhős

    A második szakaszban aztán eljött a várt káosz. Először BJ McLeod megpördülése érintette Chris Bueschert és Ty Dillont. Aztán a 91. körben jött a délután első nagy balesete.

    Chastain csúnyán meglökte Martin Truex Jr.-t a kettes kanyar közepén, és a 19-es versenyautó beforgott a mezőny elé, amit nem tudott kikerülni Michael McDowell, Austin Dillon, Kyle Larson, Joey Logano és Kyle Busch. A legrosszabbul Dillon járt, aki keményen a SAFER korlátnak csapódott.

    A Richard Childress Racing versenyzőjének volt néhány kemény szava Chastainhez.

    Megint csak Ross Chastain áldozatai voltunk” – mondta Dillon az NBC-nek.

    Végül egy újabb sárga zászló – ezúttal Alex Bowman 48-as rajtszámú autójának jobb hátsó defektje miatt – vetett véget az atlantai verseny második szakaszának, ahol a pontversenyben vezető Elliott ismét az élen végzett.

    Az utolsó szakasz elején egy második „Big One” is történt, amelyet Garrett Smithley és Ty Dillon ütközése váltott ki, és több gyors autót is kiszedett. Ezekbe bele tartozott William Byron és Tyler Reddick, valamint Brad Keselowskit, Bubba Wallace és Todd Gillilandet is.

    A folytatásban a dolgok megnyugodtak, Elliott mögött egy sorban sorakozott fel a mezőny, de egy sárga zászló Christopher Bell miatt 24 körrel a vége előtt felborzolta a kedélyeket.

    Truex, Elliott és LaJoie az élre állt, Chastain pedig ismét összetalálkozott Denny Hamlin 11-es rajtszámú autójával.

    A balesetben való részvétele ellenére Chastain így is második lett a célban, őt követte az újonc Austin Cindric, aki a februári daytonai győzelem óta a legjobb eredményét érte el, és a negyedik egymást követő top 10-es helyezését könyvelhette el.

    Erik Jones lett a negyedik a Petty GMS Motorsports számára, őt Blaney követte az ötödik helyen. Mögöttük Daniel Suarez, Justin Haley, Aric Almirola, Truex és Kevin Harvick egészítette ki a top 10-et Atlantában.

  • Bell szerint az ő emberei sem jobbak, Wallace ugyanúgy szenvedni fog?

    Christopher Bell és Bubba Wallace is elmondta a véleményét arról, hogy mit gondolnak boxcsapataik hétközi felfordulásáról.

    Bubba Wallace-nak és Christopher Bellnek van egy közös vonása: valószínűleg mindkettejük már csak egy győzelemmel kerülhetnek be a NASCAR Cup Series rájátszásába.

    Ezen a héten pedig lett egy újabb közös pontjuk: mindketten új csapattagokkal vágnak neki a vasárnapi versenynek, miután a héten mindkét csapatban személyi változások történtek.

    Mindkettőnknek megvoltak a maga rossz pillanatai, az biztos” – mondta Bell. „És ez mindkettőnknek néhány lehetséges jó eredménybe került.

    Houston Stamper és Joe Crossen Bell 20-as rajtszámú csapatától Wallace 23-as rajtszámú alakulatához költözik, ahol az első kerékcsere és a gumihordás szerepét veszik át.

    Bell autóján eközben Jackson Gibbs és Nick McBeath veszi át az első kerékcserés és a gumihordozó szerepét, AJ Rosini pedig a hátsó kerékcserés szerepkörét.

    Mindkét csapat szenvedett a 2022-es szezon során, a 23-as számú autó boxutcai botladozásai pedig azt eredményezték, hogy Wallace kifakadt, és nem volt hajlandó beszélni csapatával.

    Megpróbálunk javítani a csapatunk minden aspektusán” – mondta Wallace a változásokról. „Ezt nem tudom befolyásolni. Mindannyian próbáljuk jobbá tenni a dolgokat, és ha ez egy lépés ebbe az irányba, akkor én benne vagyok.

    De, ahogy Bell megjegyzi, a boxutcában felmerülő problémák nem korlátozódtak Wallace 23-as számú autójára.

    Nálunk is bőven voltak problémák” – mondta Bell. „Nem volt minden csak móka és kacagás. Azt hiszem, mindketten javulást várunk a cserétől. Azt mondtuk, hogy javulásra törekszünk. Ez egy lépés, hogy remélhetőleg mindkét csapat javulni fog, de persze majd meglátjuk mi lesz.

  • Eső borzolta a kedélyeket Atlantában, elmaradt az időmérő

    Chase Elliott indulhat az élről a NASCAR Cup Series atlantai versenyén, miután az eső egész nap szakadatlanul esett.

    A NASCAR Cup Series kvalifikációja elmaradt, ami azt jelenti, hogy a mezőny a szabálykönyv szerint meghatározott sorrendben fog indulni vasárnap.

    Chase Elliott, aki az elmúlt két NASCAR Cup Series versenyen az első és a második helyen végzett, az első helyről indulhat majd Atlantában. A 26 éves pilóta pályafutása első hazai pályán aratott győzelmére hajt.

    Elliottnak volt a legjobb „metrikus” pontszáma (1,500), amely a teljesítménytényezők kombinációján alapuló súlyozott képlet, beleértve a célba érést, a pontszerző helyezést és az előző heti futam leggyorsabb körét.

    Ross Chastain, aki a Trackhouse Racing 1-es számú autóját vezeti, az 1. sor külső részéről indul indul.

    Kyle Larson, a múlt heti futamgyőztes Tyler Reddick és az újonc Austin Cindric a harmadik és az ötödik helyről indulnak majd.

    Ryan Blaney, Daniel Suarez, Alex Bowman, Martin Truex Jr. és Kevin Harvick egészíti ki a vasárnapi futam első 10 indulóját.

    Az újonnan átalakított Atlanta Motor Speedwayen rendezett első NASCAR Cup Series futamon William Byron szerezte meg a győzelmet. Byron a 13. helyről indul vasárnap, és arra törekszik, hogy megszerezze szezonbeli harmadik győzelmét.

    Ha már átalakítás: A nézők most is kaotikus versenyre számíthatnak Atlantában, hiszen a sebességek inkább hasonlítanak a Daytonában és Talladegában látottakra.

  • Jöhet a NASCAR atlantai káosza – íme a hétvégi közvetítések listája

    Ezen a hétvégén csak a NASCAR rendez futamot, azt viszont a felújított Atlantában, ahol márciusban is őrült verseny volt.

    NASCAR

    Road Americában Tyler Reddick megszerezte első győzelmét. Nagy kő eshetett le a szívéről, mert Atlantába sok nagy név úgy látogat, hogy nincs bebiztosítva a rájátszásban való indulása.

    Ilyen Martin Truex Jr. és Ryan Blaney is. Truex márciusban 8. lett a kaotikus, balesetekkel teletűzdelt versenyen, míg Blaney csak a 17. helyen ért célba.

    Itt azonban bárki nyerhet, hiszen az újjáépítés óta Atlanta inkább hasonlít egy Superspeedway versenyre (Daytona, Talladega) mint egy sima, másfélmérföldes pályára.

    És mint a múltban láttuk, ezeken a helyszínen minden egyes versenyzőnek van esélye a győzelemre.

    A márciusi versenyt William Byron nyerte, és bizony erősen kell vele számolni most hétvégén is, hiszen a Hendrick Motorsports, és talán a mezőny egyik legerősebb superspeedway versenyzőjét ismerhettük meg személyében az utóbbi években.

    A Cup Series mellett az Xfinity Series is pályára fog lépni Atlantában, a Truck mezőnye viszont Mid-Ohioba látogat.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Július 8., péntek

    15:35 — Truck Series Edzés (Mid-Ohio)
    21:35 — Truck Series IDŐMÉRŐ (Mid-Ohio)

    Július 9., szombat

    16:06 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ (Atlanta)
    17:35 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ (Atlanta)
    19:30 — NASCAR Truck Series VERSENY (Mid-Ohio) (67 kör)
    23:00 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (Atlanta) (163 kör)

    Július 10., vasárnap

    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (Atlanta) (260 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Elvesztette felebezését Keselowski csapata, maradnak a büntetések

    Az RFK Racing elvesztette a Brad Keselowski 6-os rajtszámú csapata elleni büntetés után benyújtott felebezését.

    Keselowski Ford Mustangján még az atlantai verseny után talált a NASCAR módosított alkatrészt, és emiatt szabták ki rá az L2-es büntetést.

    A háromtagú Nemzeti Motorsport Fellebbviteli Testület helybenhagyta az eredeti büntetést, amely Matt McCall csapatfőnök négy futamra szóló eltiltását, 100 versenyzői és 100 tulajdonosi pont elvesztését, valamint 10 rájátszásbeli pont levonását jelentette,  – amennyiben Keselowski megszerezné a posztszezonbeli indulási jogot.

    Keselowski csapatát azután büntették meg, hogy a NASCAR a március 20-i Atlanta Motor Speedwayen rendezett futamot követően további vizsgálatra vitte autóját a kutatási és fejlesztési központjába.

    A NASCAR úgy találta, hogy a csapat egy egyetlen forrásból származó, szállított alkatrészt módosított a Next Gen autóján. Azt sem a NASCAR illetékesei, sem a csapat nem árulta el, hogy mi volt az az alkatrész, de feltételezhetően egy hátsó karosszériaelem volt.

    McCall már két hetet letöltött felfüggesztéséből. Keselowski a 31. helyen áll a pontversenyben a hétvégi Martinsville Speedway-i futam előtt.

    Az RFK Racing nem nyújt be újabb fellebbezést.

    Bár csalódottak vagyunk a fellebbviteli meghallgatás kimenetele miatt, a NASCAR által meghatározott eljárás hívei vagyunk, és nagyra értékeljük a lehetőséget, hogy elmondhattuk az álláspontunkat ebben az ügyben” – áll a csapat közleményében.

    Ezt szem előtt tartva nem kívánjuk tovább folytatni az ügyet, és továbbra is a közelgő futamokra koncentrálunk, amelyek közül a hétvégén Martinsville lesz az első.

  • Keselowski fellebbezett a NASCAR súlyos bütnetése ellen

    Az RFK Racing és annak társtulajdonosa, a 6-os rajtszámú Ford Mustangot vezető Brad Keselowski fellebezést nyújtott be.

    A csapatot még a hét elején sújtották kemény büntetéssel. Keselowski autójának vizsgálata után az illetékesek négyhetes eltiltással és 100 000 dolláros pénzbírsággal büntették Matt McCall csapatfőnököt, valamint 100 pilóta- és 100 tulajdonosi pontot vontak le az alakulattól “egyen forrásból származó alkatrész módosítása” miatt.

    Bob Pockrass információ szerint csak annyi derült ki, hogy valami az autó hátuljánál nem volt rendben a 6-os autón.

    Keselowski büntetése még súlyosabb, hiszen ha be is jut a NASCAR Cup Series rájátszásába, 10 rájátszáspontot levonnak tőle.

    A csapatnak természetesen lehetősége volt a felebezésére, de az idei tapasztalatok alapján nehéz elképzelni, hogy a NASCAR megváltoztatja eredeti döntését.

    Nem ez az első alkalom, hogy a Brad Keselowski féle RFK Racing bajba kerül. Már Daytonában is az orrukra koppintottak, amikor meg nem engedett változtatást hajtottak végre a kerekeken.

    Ekkor még megúszták a büntetést, azonban most már nem voltak ilyen szerencsések.

  • Corey Lajoie az atlantai ötödik helye után: Ez még csak a kezdet!

    Corey Lajoie, aki második teljes szezonjában versenyez a Spire Motorsports színeiben a 7-es Chevrolet-nél, 5. lett Atlantában.

    LaJoie-nak ez az első top 5-ös helyezése 169 NASCAR Cup Series indulás után, csapatának, a Spire Motorsportsnak pedig mindössze a második top 5-ös helyezése 154. versenyükön.

    Azt hiszem a szurkolók jobban örültek ennek, mint én” – mondta a 30 éves LaJoie.

    Király volt jó eredményt szállítani a szurkolóknak, a partnereinknek, és mindenkinek, aki részese volt a karrieremnek, aki hitt a képességeimben.

    Egy ilyen eredményt elérni nagyszerű, és végre megszereztem az első top 5-ös helyezést ezeknek a srácoknak, és remélhetőleg nem az utolsót.

    Számomra ez nem az út vége. Még csak most kezdtük el.

    Bár a Spire nincs egy Hendrick Motorsports vagy a Joe Gibbs Racing szintjén, LaJoie a szezon első öt futamán keresztül jobb helyen áll a sorozat tabelláján (24.), mint néhány élvonalbeli pilóta (Denny Hamlin, 26. és Christopher Bell, 30.).

    A Next Gen autó bevezetése a Cup Series-ben – és a NASCAR-versenyzés forradalmi változásai – segítettek kiegyenlíteni a versenyzői feltételeket, legalábbis a szezon kezdetén.

    Minden csapat és versenyző újratanulja, hogyan kell vezetni és beállítani az autót, de LaJoie úgy véli, hogy a legjobb csapatok előnye a szezon előrehaladtával még így is ki fog alakulni.

    Kicsit furcsa a pontokat nézni. Nem hiszem, hogy ez sokáig így marad, mert egy olyan srácot, mint Denny vagy Christopher Bell, nem lehet túl sokáig távol tartani a győzelemtől” – jelentette ki Corey LaJoie.

    Öt futammal az év kezdete után magad mögött látni Hamlint és Bellt egy kicsit különleges érzés, de mi nem ezekkel a srácokkal versenyzünk. Rá fognak érezni majd erre az új autóra, és simán bejutnak a rájátszásba.

    LaJoie elmondta, hogy csapata reális célokra összpontosít, mint például a top 20-ba kerülés és a körülöttük lévő hasonló csapatokkal szembeni előnyszerzés a tabellán.

    Corey Lajoie
    Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    A java még csak most jön?

    A következő három futam – vasárnap a Circuit of the Americas, majd a rövid oválok, Richmond és Martinsville – jó lehetőségeket kínál LaJoie számára, hogy továbbra is ott legyen a versenyben.

    Úgy gondolom, hogy a következő egy hónapban előnyt szerezhetünk azokkal a csapatokkal szemben, akiket úgy érezzük, hogy megverhetünk a pontversenyben, és remélhetőleg a top 25-ben tudjuk befejezni majd a szezont.”

    Továbbra is csak magunkkal fogunk foglalkozni, a többi dolog pedig majd kialakul magától.

    Vasárnap LaJoie is balesetbe került, azonban mégis 5. tudott lenni, amely két dolgot mutatott meg LaJoie-nak – a Next Gen autó tartósságát és a csapat által a pályára vitt termék javulását.

    Szerencsénk volt, ember. Nem sűrűn fordul elő, hogy az ember ilyen balesetet él át aztán a végén az első ötben végez. Gyors autónk volt” – mondta.

    Úgy értem, ez megkönnyíti a munkámat, és amikor olyan autód van, hogy tudsz támadni, akkor minden könnyebb.