Címke: átigazolás

  • Villeneuve szerint Strollnak minél hamarabb le kell lépnie a Force Indiához

    Villeneuve szerint Strollnak minél hamarabb le kell lépnie a Force Indiához

    Jacques Villeneuve azt mondja, hogy a Force Indiának minél hamarabb, már Spában be kellene ültetnie a 19 éves Stroll-t az egyik VJM11-be!

    A Force Indiát egy a kanadai pilóta édesapja, Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport mentette meg, ezért nyilván nem kérdés, hogy Lance Stroll hol versenyez jövőre. Azonban az a Jacques Villeneuve, aki nemrég még a „Forma-1 valaha volt legrosszabb újoncának” kiáltotta ki Stroll-t azt gondolja, hogy honfitársa minél előbb ül át a Force Indiába, annál jobb.

    „Lance-nek a Force Indiánál kéne befejeznie a szezont. Nem kéne várnia. Már a hónap végén, Belgiumban ott kéne vezetnie” – mondta 1997 világbajnoka a Le Journal de Montreal-nak. „Jobb lenne az autója, a jövő évet így akár kezdeti előnyből is kezdhetné, fejlődhetne a Force India mérnökeinek segítségével.”

    Villeneuve nem gondolja, hogy a csapat két jelenlegi, szilárd szerződéssel rendelkező pilótái közül ne lehessen egyiket se elmozdítani.

    „Minden megtörténhet az F1-ben” – mondta. „Láttunk már pár dolgot korábban, meg lehet vásárolni a szerződéseket. Kivitelezhetők a pilótacserék a szezon közben is.”

    Nyilván annak az esélye, hogy Stroll már idén rózsaszínbe öltözhessen, elenyésző. Attól függetlenül, hogy ez megtörténik-e, Villeneuve szerint nem túl rózsás a Williams jövője – azé a csapaté, ahol bajnoki címet szerzett -, úgy látja, a csapat haldoklik.

    „Nem csak Lawrence-t, hanem még a főszponzor Martinit is elvesztették, ez az utolsó szög a koporsóban.” – tette hozzá. „Kevés pénz fog befolyni nekik a TV-s jogokból, mert a bajnokság legalján vannak. Még a fizetős pilóták sem akarnak majd ott pénzt költeni.

    Villeneuve úgy gondolja, hogy a Force India jó befektetés Lawrence Stroll számára.

    „Ez az alakulat jobb a Williamsnél. Csak azért álltak le a fejlesztésekkel, mert elfogyott rá a pénzük. Lawrence mindig is naggyá tette a márkákat. Ez az egyik erőssége. A Williamsnél ezt nem tudta megcsinálni, mert nem ő volt a tulajdonos, azonban a Force Indiánál nagyobb lesz a befolyása. Segíteni fog nekik. A Force India egy versenyistálló maradt, nem úgy, mint a Williams” – tette hozzá.

  • Villeneuve egyetért Ricciardo döntésével

    Villeneuve egyetért Ricciardo döntésével

    Jacques Villeneuve támogatja Daniel Ricciardo meglepő döntését, miszerint a Renault-hoz igazol.

    Az ausztrál sokkolta a Forma-1 világát azzal, hogy otthagyta a Red Bullt a francia alakulat kedvéért.

    Azonban 1997 világbajnoka, Villeneuve a Journal de Montreal-nak elmondta, nincs meglepve:

    „Már hónapokkal ezelőtt megmondtam, de senki sem hitt nekem” – mondta. „Mindenki azt gondolta, marad a Red Bullnál, de remek, hogy átment a Renault-hoz. Ez egy gyári csapat kiváló erőforrásokkal.”

    „A Red Bull Honda együttműködés nem hiteles. A Red Bull meg amúgy is Max Verstappen csapata, ő van a figyelem középpontjában” – zárta gondolatát.

  • A McLaren közel került Ricciardo leigazolásához

    A McLaren közel került Ricciardo leigazolásához

    A McLaren úgy gondolja, elég közel voltak ahhoz, hogy leigazolják Daniel Ricciardót, azonban a Red Bullt elhagyó ausztrál végül a Renault-t választotta.

    Ricciardót hírbe hozták a McLarennel és a Renault-val is a Francia Nagydíj hétvégéjén, hiszen a McLaren egyik pilótájának sincs szerződése jövőre. Habár ezek a pletykák abbamaradtak az elmúlt hetekben, pénteken bejelentették, hogy Ricciardo mégis úgy döntött, átigazol a Renault-hoz. A McLaren vezetője, Zak Brown elmondta a Racer-nek, versenyben voltak Ricciardóért addig, amíg a hét elején meg nem tudták a döntést.

    „Találkoztunk néhányszor és nagyra tartjuk Danielt” – mondta Brown. „Szerintem ő egy jó srác és remek versenyző. Arra csak Daniel tudja a választ, hogy milyen közel is kerültünk a leigazolásához.”

    „Ha versenyképesebbek lettünk volna, az növelte volna az esélyeinket. Szerintem nagyon el akarta már hagyni a Red Bullt és szoros volt a verseny érte köztünk és a Renault között, de Daniel lenne a legjobb, aki elmondhatná mennyire szoros volt. Természetesen nagyra tartjuk őt, jó fickó és jó pilóta.”

    Ricciardo távozása egy üres helyet hagyott a Red Bullnál 2019-re, Alonso pedig még nem döntött a jövőjéről, Brown azonban nem aggódik túlságosan, hogy a spanyol továbbállna.

    „Szerintem ez felborította pár csapat tervét, de nem a miénket, amit Ricciardo csapatváltása nem befolyásol. Fernando fejében már körvonalazódik, mit akar. Soha ne mondd, hogy soha, de szerintem Fernando elképzeléseit nem befolyásolja ez az átigazolás.”

    Megkérdezték Brown-tól, hogy Sainz szerepel-e a terveikben, ezt válaszolta: „Nem feltétlen. Tartom magam az elképzeléseinkhez és ez az igazolás semmit sem változtat az én nézőpontomból.”

  • A Sauber nem zárja ki Räikkönen szerződtetését

    A Sauber nem zárja ki Räikkönen szerződtetését

    Frederic Vasseur, az Alfa Romeo-Sauber csapatfőnöke nem zárta ki Kimi Räikkönen lehetséges szerződtetését a 2019-es szezonra.

    Az Autosport.com információi szerint a Ferrari jövőre előlépteti Charles Leclercet, aki 2017-ben domináns teljesítménnyel nyerte meg a Forma-2-es sorozatot, idén pedig már a királykategóriában, a Sauber színeiben csillogtatja tehetségét.

    Amennyiben a svájci székhelyű istálló elveszíti Leclercet, Kimi Räikkönen vagy Antonio Giovinazzi érkezhet a helyére.

    Fred Vasseurnak határozott elképzelése van csapata jövő évi felállásával kapcsolatban: „A legjobb versenyzőket akarom az autóban látni. Ez a legfontosabb a csapat számára, így nem áldozunk fel semmit a teljesítményért. Sokkal jobb egy világbajnok, mint olyasvalaki, aki nem nyert semmit.”

    „A teljesítmény érdekel. Nekem az a legfontosabb, hogy a legjobb versenyzőpárossal rendelkezzünk jövőre és az elkövetkezendő években. Ez az egyetlen, ami foglalkoztat.”

    Räikkönen 2001-ben éppen a Sauber színeiben debütált a Forma-1-ben, így visszatérésével keretbe zárhatná Forma-1-es pályafutását.

    Vasseur azonban elmondta, nem az alapján fog dönteni, hogy ki volt korábban már a csapat tagja vagy kivel dolgozott együtt kisebb kategóriákban.

    „Hogy őszinte legyek, nem ez a megfelelő út.  Egy versenyző kiválasztásakor meg kell lennie a közös nevezőnek, nem az alapján választunk, hogy 15 évvel ezelőtt dolgoztam együtt valakivel az F3-ban vagy 10 évvel ezelőtt a Sauber versenyzője volt” – tette hozzá.