Címke: átigazolás

  • Leclerc tárt karokkal fogadná Hamiltont

    Leclerc tárt karokkal fogadná Hamiltont

    Charles Leclerc elmondta, nem rettenne meg attól, ha Lewis Hamilton úgy döntene, csatlakozik a Ferrarihoz, ugyanis szívesen tanulna egy s mást a bajnoktól.

    A szezonzáró hétvégén érdekes információk kerültek napvilágra. A Mercedes brit versenyzője állítólag már kétszer is járt Maranellóba idén, sőt a Scuderia nyíltan hangoztatta, örül annak, hogy a brit szerződése jövőre lejár a csillagosokkal.

    Hamilton Abu Dhabiban gondosan válogatta meg a szavait az üggyel kapcsolatban a futam utáni sajtótájékoztatóan, majd a figyelem a Ferrari ifjoncára irányult, aki ott és akkor szembesült a pletykákkal először. A monacóit arról kérdezték, örömmel fogadná-e ha a hatszoros világbajnok lenne a csapattársa, Leclerc a következőket válaszolta:

    ,,Természetesen. Végtére is a Formula 1-ben vagyunk, ahol a legjobbak ellen szeretnénk küzdeni. Nagy lehetőséget kaptam azáltal, hogy Seb (Vettel) van mellettem, aki nem mellesleg egy négyszeres világbajnok. Nagyon sokat tanultam tőle, ilyen nagyszerű bajnokoktól sok mindent el lehet lesni, így igen, szívesen fogadnám.”

  • Binotto: Túl korai Hamiltonnal tervezni 2021-re

    Binotto: Túl korai Hamiltonnal tervezni 2021-re

    Attól a pletykától volt hangos az abu dhabi-i paddock, hogy Lewis Hamilton a Ferrarihoz igazolhat 2021-ben, de Mattia Binotto szerint korai még ezen gondolkodni. A hatszoros világbajnok nem cáfolja, hogy az olaszok elnökével, John Elkann-nal találkozott.

    „Minden, ami a zárt ajtók mögött zajlik, az teljes mértékben privát ügy. Évekkel ezelőtt soha nem gondoltam volna, hogy leülök más csapatokkal tárgyalni, ugyanis mindig egyenes utat követtünk” – nyilatkozta Hamilton.

    Sebastian Vettel szerződése lejár a következő év végén, ami egy Hamilton-Leclerc párost vetíthet előre az olaszoknál. Charles azt nyilatkozta, hogy ő nem gondolkozik ezen.

    „A lényeg az, hogy mindannyian itt vagyunk a Forma-1-ben. Nagyon nagy esélynek éltem meg, hogy egy négyszeres világbajnok a csapattársam. Rengeteg dolgot lehet tanulni egy ilyen kaliberű versenyzőtől” – mondta Leclerc.

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elárulta, hogy még korai a 2021-es pilótapároson gondolkodni.

    „Korai még ezen gondolkodnunk. Most ért véget a 2019-es szezon, és most minden erőnkkel a jövő évi autón dolgozunk” – vallja az olasz.

    Lewis Hamilton jelenlegi főnöke, Toto Wolff nyilatkozta, hogy a maranellói alakulatnak meg lesz az esélye arra, hogy leigazolják a britet.

    Mikor arról kérdezték, hogy százalékban mekkora esélyt lát arra, hogy Lewis a csapatnál marad, Wolff az nyilatkozta, hogy 75 százalék.

    „Január és február között le fogunk ülni és beszélgetni fogunk erről. De jó esélyt látok arra, hogy közösen fogjuk folytatni. Mikor Hamilton elhagyta a McLarent, és a Mercedeshez igazolt, mindenki azt mondta, hogy hibát követett el. De bebizonyította, hogy tévedtek. És én sem fogom elkövetni azt a hibát, hogy alábecsülöm a Ferrari szándékait.”

  • Villeneuve: Ha Hamilton átigazol a Ferrarihoz, megkoronázza vele a pályafutását

    Villeneuve: Ha Hamilton átigazol a Ferrarihoz, megkoronázza vele a pályafutását

    Időről-időre megjelenik kérdésként a sajtóban, hogy Lewis Hamilton átigazolhat-e valaha a Ferrarihoz. Erre maga az érintett rendre nemleges választ szokott adni.

    Most éppen Jacques Villeneuve hozta fel ezt a témát, és szerinte minden idők legsikeresebb brit pilótájának pályafutásában a vörösökhöz való igazolás tenné fel a pontot az i-re.

    „Lewis Michael Schumacher összes rekordját célba vette, és szerintem a munkáját a Ferrarihoz való csatlakozás koronázná meg. Egy hetedik címmel nem csak utolérné Schumachert, hanem utána a Ferrarinál is vezetne, ezzel végleg legendává válhatna.”

    A hétvégén hatodik bajnoki sikerét bezsebelő Hamiltonnak még egy év van a Mercedes-es szerződéséből, és jövő januárban a 35. életévét tölti majd be. A kérdés az az, hogyan tovább?

  • Ricciardo: Nehéz volt meghozni a döntést, miszerint elhagyom a Red Bullt

    Ricciardo: Nehéz volt meghozni a döntést, miszerint elhagyom a Red Bullt

    Daniel Ricciardo visszatekintett arra a tavalyi döntésére, miszerint a Renault kedvéért otthagyta a Red Bull csapatát.

    „Természetesen nem volt könnyű döntés” – idézi az ausztrált a Forma-1 hivatalos oldala. „Eljutottam egy olyan pontra, melyen készen álltam egy váltásra. Új kihívásra vágytam, megújult motivációval. Voltak álmatlan éjszakáim, a jövőm szempontjából a lehető legjobb megoldást kerestem. Egyszer csak ’meghúztam a ravaszt’, és utána kényelmesen éreztem már magam.”

  • Ricciardo nem bánkódik: A Red Bull semmit nem fejlődött

    Ricciardo nem bánkódik: A Red Bull semmit nem fejlődött

    Daniel Ricciardo tavaly távozott a Red Bull csapatától a Renault kedvéért, és az eddigi eredmények ellenére sem bánt meg semmit.

    Az ausztrál tavaly két versenyt is nyert, míg idén eddig egy 4. pozíció a legjobbja. A csapat, melyhez csatlakozott, azzal a célkitűzéssel ment neki az idei szezonnak, hogy stabil negyedik erőként közelebb kerülnek a három nagycsapathoz. Ehhez képest beelőzte őket az ügyfélcsapatuk, a McLaren, és emiatt csak az 5-ek a konstruktőri bajnokságban. Eközben Ricciardo volt csapattársa, Max Verstappen már nyert két futamon a Red Bull Hondával.

    „Ami engem illet, nem bántam meg semmit” – nyilatkozta Ricciardo a Fairfax Mediának. „Megpróbáltam elképzelni magam a Red Bullban idén, és átgondolni, milyen eredményeim lehettek volna. Viszont nem érzem azt, hogy ezek mások lettek volna, mint a tavalyi év. Nem érzem úgy, hogy fejlődtem volna. Max nyert néhányszor, de nem tartanak előrébb, mint amikor én ott voltam. Talán álltam volna párszor dobogón, de ezt már többször megtettem, és nem ez a célom az F1-ben. A Red Bullnál tehát szerintem ezt nem tudnám véghezvinni. Ha visszanézek egy évvel ezelőttre, akkor igaz, hogy előrébb voltam a bajnokságban, de ezzel együtt jóval frusztráltabb is voltam.”

    Ricciardo mindezek mellett kiemelte, fejlődött a Renault-nál: „Személy szerint többet tudtam kihozni magamból idén, mint tavaly. Megtanultam, hogyan kell másképp vezetni, különösen az év elején, amikor nem éreztem kényelmesen magam az autóban. Végül sikerült javulnom, és felülkerekednem ezen.”

  • Sok kiadó hely van 2020-ra, de nem biztos, hogy nagy mozgás lesz

    Sok kiadó hely van 2020-ra, de nem biztos, hogy nagy mozgás lesz

    Elkezdtük összerakni szokásos táblázatunkat arról, hogy alakul a 2020-as mezőny.

    9 versenyzőnek van már fix és hivatalosan is bejelentett szerződése a következő szezonra, bár vehetjük akár 11-nek is, mivel a Racing Point versenyzőit bár hivatalosan nem jelentették még be, aligha lesz változás a csapatnál.

    Räikkönen csapattársa is szinte biztosan Antonio Giovinazzi marad, mivel a csapat fejlesztőversenyzői Tatiana Calderon és Juan Manuel Correa nem rendelkeznek elég szuperlicensz ponttal.
    Ugyan jövőre még vélhetően velük sem kell számolni az F1-ben, de érdemes odafigyelni Robert Shwartzmanra és Mick Schumacherre. Előbbinek pár pont híján meg van a szükséges 40 pontja, és jelenleg vezeti az F3-as bajnokságot, így év végére vélhetően bőven meg lesz neki. Schumacher még híján van a pontoknak, azonban ha legalább a 6. helyig felküzdi magát az F2 összetettjében, neki is meg lesz a 40 pontja.

    A Haastől Magnussen és/vagy Grosjean közül valaki szinte biztosan menni fog. Helyére újoncként főleg Pietro Fittipaldi lehetne esélyes, de neki sincs elég pontja. A pletykák szerint Nico Hülkenberg fog ott kikötni, miután a Renault leigazolja majd Ocont.

    A Red Bull kijelentette, hogy míg a szezon első felében Pierre Gasly lehetett Verstappen csapattársa, a másodikban Alexander Albon lesz majd az, aki bizonyíthat, így döntik majd el, hogy 2020-ban melyikül ülhet a másik Red Bullba. Azonban vélhetően az is lényeges lehet majd, hogy Kvjat miként szerepel a szezon hátralévő részében.

    Valtteri Bottas helyére Esteban Ocon pályázik nagyon, de nagyon úgy fest, hogy a finn megtarthatja helyét 2020-ra.
    Így aztán Ocon jó eséllyel a Renault-hoz fog szerződni.

    A Toro Rossóra elsősorban Albon, Gasly, és Kvjat esélyes, értelemszerűen kivéve az közülük, aki Red Bullos lehet majd. A másik kérdés, hogy a „maradék” két versenyző biztosan beülhet-e az egyik Toro Rossóba, vagy az egyiküket kiteszik a csapatból? Nincs most könnyű helyzetben a Red Bull/Toro Rosso a fiatalok tekintetében, mivel számításaink szerint egyedül a 19 éves Jüri Vips az a junior, akinek elegendő szuperlicensz pontja lehet ahhoz, hogy jövőre az F1-ben szerepeljen. Amennyiben legalább 3. lesz idén az F3-ban, meg lesz a 40 pontja. Vips jelenleg a 2. helyen áll a bajnokságban.

    A Williams nincs a helyzet magaslatán idén, mégis sok kritika éri Robert Kubicát is, annak ellenére, hogy a csapat egyetlen pontját eddig ő szerezte. Kubica menesztése esetén helyére vélhetően Nicolas Latifi érkezne. Ő ha idén minimum az 5. helyen zár F2-ben, lesz elegendő pontja. Jelenleg 2. a bajnokságban.

    Csapat Versenyzők Kik pályáznak az ülés(ek)re?
    Alfa Romeo Racing 7 Kimi Räikkönen Giovinazzi,
    Shwartzman,
    Schumacher
    Ferrari 5 Sebastian Vettel 16 Charles Leclerc
    Haas ? ? Magnussen, Grosjean, Hülkenberg
    McLaren-Renault 4 Lando Norris 55 Carlos Sainz
    Mercedes 44 Lewis Hamilton ? Bottas, Ocon
    Red Bull Racing 33 Max Verstappen ? Albon, Gasly, Kvjat(?)
    Renault 3 Daniel Ricciardo Ocon, Hülkenberg
    Scuderia Toro Rosso ? ? Albon, Gasly, Kvjat(?),  Vips, 
    Williams 63 George Russell ? Kubica, Latifi
    Racing Point 18 Lance Stoll 11 Sergio Perez
  • Lehetséges lehet egy Hamilton-Verstappen csere 2021-re?

    Lehetséges lehet egy Hamilton-Verstappen csere 2021-re?

    Az olasz sajtóban újabb pletyka röppent fel a 2021-es átigazolások kapcsán, mely akár meghökkentő is lehet, de talán mégsem az.

    Jövőre még elég valószínű, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton is marad a helyén, noha a hollandot nagyon sokan szeretnék a bajnok autóban látni. 2021 azonban még igencsak kérdőjeles, akár még Hamilton számára is, hiszen ekkora várhatóan a szabályok is jelentősebben változnak majd.

    Giorgio Terruzzi olasz újságíró szerint esély van arra, hogy 2021-ben Verstappen és Hamilton nem csapattársak lesznek, hanem inkább helyet cserélnek! Persze mindez annak is a függvénye, hogy miképp alakul majd a helyzet a Ferrarinál.

    Mindemellett a Brit Nagydíj hétvégéjén Eddie Jordan azt vetette fel, hogy Verstappen a Mercedeshez, míg Hamilton talán a Ferrarihoz tart 2021-ben. Noha elmondása szerint ő ezt csak viccnek szánta, az egykori csapattulajdonos híres arról, hogy jól tippeli meg az átigazolásokat.

    Noha a Ferrari Sebastian Vettel távozása esetén minden bizonnyal bajnokot szeretne faragni Charles Leclercből, így feltételezhetően nem akarnak mellé olyan versenyzőt, aki ragaszkodik az elsőszámú szerephez, márpedig Hamilton és Verstappen ilyenek.

    Másik kérdés, hogy biztosan marad-e a mezőnyben Lewis Hamilton 2021-re. Elsődleges célja most, hogy beérje Michael Schumacher hét bajnoki címes rekordját. Jelenleg öt van neki, de jó eséllyel idén meg lesz a hatodik is. Amennyiben jövőre is ő lesz a bajnok, 2020 végére utol is éri Schumachert. De vajon sikerül-e, és beéri-e ennyivel?

    Ugyanakkor a Red Bullnlál Pierre Gasly nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így ha Verstappen elmenne a csapattól, nagy gondban lennének az energiaitalosok. Ők minden bizonnyal örülnének a helyére egy már világbajnok versenyzőnek, legyen az akár Vettel, aki eleve velük szerezte bajnoki címeit és vannak pletykák a Red Bullhoz való visszatéréséről, vagy akár Hamilton, aki most merült fel, mint esetleges opció.

    „A Red Bull már nem a (leendő) bajnokok otthona. A fiatal, erős versenyzőknek már van helyük.” – mondta Terruzzi. „Nem lehet évente termelni egy nagy tehetséget. Termeltek egy Verstappent, de ő talán távozik. Norris foglalt, Russel a Mercedes versenyzője, Leclerc pedig határozottan a Ferrarié.”

    Ráadásul jelenleg a Red Bull Junior Teamben sem tündököl senki…

  • Ha Verstappen nem nyer a nyári szünetig, akkor szabadon tárgyalhat más csapatokkal

    Ha Verstappen nem nyer a nyári szünetig, akkor szabadon tárgyalhat más csapatokkal

    Spanyolországból származó sajtóhírek szerint Max Verstappen szerződésében van egy olyan záradék, amely hamarosan érvénybe léphet. Nevezetesen, ha a holland a Magyar Nagydíjjal bezárólag nem nyer versenyt, akkor szabadon tárgyalhat más csapatokkal az átigazolásról.

    Verstappen a tavaly év végén remek formát mutatott, és versenyeket nyert még a Renault motoros Red Bullal. Ezzel szemben idén eddig két dobogós helyezést tud felmutatni, és önerejéből pedig nem képes felvenni a versenyt a Mercedesekkel.

    Öt éve van már a száguldó cirkuszban, és csupán öt futamgyőzelme van, de világbajnoki címre eddig nem igazán volt esélye, márpedig ő nem azért van itt, hogy a negyedik helyért küzdjön, saját elmondása szerint.

    A spanyol Marca szerint Verstappen kontraktusában van egy teljesítmény alapuló záradék, amit a forrás úgy értelmez, hogy ha a nyári szünetig hátralévő négy verseny egyikén sem tud nyerni, akkor szabadon tárgyalhat más csapatokkal. Konkrét csapatokról ugyan nem írtak, de Verstappen számára csupán a Ferrari és a Mercedes jöhet szóba.

  • Marko szerint Ricciardot átverte a Renault, azért csatlakozott hozzájuk az ausztrál

    Marko szerint Ricciardot átverte a Renault, azért csatlakozott hozzájuk az ausztrál

    Helmut Marko szerint a Renault lóvá tette Daniel Ricciardot, ezért csatlakozott a versenyző a tavalyi szezon végén az alakulathoz.

    A 2018-as nyár szüneti időszak az ausztrál pilóta bejelentésétől zengett, ugyanis szinte mindenkit meglepett a hír, hogy Ricciardo ott hagyja a Red Bullt és helyette inkább a Renault-hoz igazol. A francia gyári csapata ígéretes eredményeket produkált, negyedikként zárták a konstruktőri bajnokságot, és ezzel a középmezőny legjobbja címet is elnyerték. A téli időszakban viszont már az esetleges dobogós helyeket és győzelmeket prognosztizálták, míg jóslataik szerint 5 éven belül világbajnokok is lehetnek.

    Azonban az idei év nem indult számukra zökkenőmentesen, megbízhatósági problémák tarkítottak a hétvégéiket, és az autóban rejlő esetleges potenciált sem tudják kiaknázni, aminek köszönhetően a csapat a 7. helyen áll jelenleg a pontversenyben.

    Marko szerint a Renault nagyon is jó munkát végzet azzal kapcsolatban, hogy adatokat mutogatott, annak érdekében, hogy alátámassza a jövendőbeli célkitűzéseit, és ezeknek a fals ígéreteknek köszönhetően csábították át Ricciardot is.

    ,,A Renault jó ebben. Nekünk is mutogatták a papírjaikat újra és újra bizonyításképp, hogy a motor a következő évben már sokkal erősebb lesz. Ő (Ricciardo) is ennek dőlt be.”

    A Red Bull és a Renault kapcsolatára tavaly került pont, mikor az osztrák istálló bejelentette, 2019-ben már Honda motorokkal fog versenyezni, azonban Ricciardo nem bízott a japán erőforrásokban, ezért új alternatívák keresésével töltötte el az idejét. A 29 éves versenyző abban bízott, hogy a Mercedes és a Ferrari is érdeklődni fog iránta, viszont mikor ez nem történt meg, az szinte sokkolta az ausztrál pilótát.

    ,,A történet szerint nyáron kellett döntenie, vagy csatlakozik a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez, vagy marad a Red Bullnál. Ez az egész nagyon nem úgy sült el, ahogy azt elképzelte, vagy, ahogy a Netflixes emberek akarták.”

    Helmut Markot elmondta nagyon meglepődött, mikor Ricciardo nem írta alá a szerződéshosszabbítást az osztrák csapattal.

    ,,Számomra úgy tűnt, hogy minden rendben van. Módosítottunk az ajánlaton és beszélgettünk arról is, hogy szerinte mi szükséges még ahhoz, hogy kedvezőbbek legyenek a feltételek, beleértve az ausztrál szponzorait is, relatíve nagyon sokáig tárgyaltunk erről. Azonban a magyarországi teszt után már sejtettem, hogy nincs tovább.” –nyilatkozta az osztrák tanácsadó a Motorsport-Total-nak.

  • Horner: Verstappen nagy szerepet játszott Ricciardo távozásában

    Horner: Verstappen nagy szerepet játszott Ricciardo távozásában

    A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner szerint Ricciardo azért döntött úgy, hogy távozik a Red Bulltól, mert az ausztrál csakis Verstappen „vízhordója” lehetett volna a jövőben. Ricciardo az előző héten lepett meg mindenkit azzal, hogy öt év után otthagyja a Red Bull istállót és a Renault-hoz szerződik.

    „Azt hiszem az járhatott Daniel fejében, hogy öt év után ideje kipróbálni valami mást”- mondta Horner. „Azt hiszem az nyilvánvaló, hogy miért pont a Renault-hoz szerződött. Nagyon jól ismeri őket, ugyanis abban öt évben, amit Daniel nálunk töltött, a francia gyártó erőforrásait használta.”

    „Szerintem Daniel egy vezéregyéniség szeretne lenni egy másik csapatnál. A verseny közte és Max között nagyon intenzív, és színvonalas volt. Max egyre erősebb és erősebb lesz. Véleményem szerint Daniel ezért döntött így, hogy elhagy minket és kipróbál valami újat.”

    Horner elmondása szerint mindig egyenlően kezelték Verstappent és Ricciardót csapaton belül, de azt gondolja, hogy Verstappen jobb teljesítménye sarkallta Ricciardót a távozásra.

    „Látta azt, hogy Max az időmérőkön és a futamokon is egyre erősebb lett, és ő nem akarta a „vízhordó” szerepét betölteni a csapatnál. Nem tudom, de valószínűleg ez nagy szerepet játszhatott Daniel távozásában”- tette hozzá Horner. „Megértettem volna a dolgot, hogyha a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez szerződik. Ez viszont nagyon kockázatos húzás volt tőle, és ez a döntése sokat befolyásolhatja a további karrierjét.”

    A Red Bull felkészült arra, hogy teljesítse Ricciardo kéréseit. „Ez kicsit olyan, mintha egy lányt próbálnál meggyőzni arról, hogy járjon veled.

    „Danielnek voltak beszélgetései Dietrich Mateschitz-cel, a Red Bull csapat tulajdonosával, Dr. Helmut Markoval és velem. Megállapodtunk a feltételekben, már minden sínen volt.”

    „A nap végén mindent megadtunk Danielnek, amire csak vágyott, de ez neki még mindig nem volt elég. Mintha az járt volna a fejében, hogy ő a Red Bullnál akarja tovább folytatni a pályafutását. Nem a leendő fizetéséről, nem is a csapaton belüli pozíciójáról szólt az egész. Azt gondolom, hogy azt érezte Daniel, hogy a karrierje ezen pontján szüksége van valami új kihívásra. Olyanra, amiben eddig még nem volt része.”

    Horner nem gondolná azt, hogy Ricciardot a Honda motor lehetséges problémái motiválták volna abban, hogy a Renault-hoz szerződjön. A RedBull ugyanis 2019-től a japán motorgyártó erőforrásait fogja majd használni.

    „Felkészültünk arra, hogy csak egy éves szerződést kötünk Daniellel azért, hogy az év leteltével legyen lehetősége az egyik top csapathoz szerződnie (Mercedes, Ferrari). Valószínűnek tartom azt, hogy Danielnek még így sem lett volna sok esélye a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz szerződnie, mert mindkét csapatnak megvannak a megfelelő versenyzői, és megannyi fiatal pilótával is rendelkeznek.”

    Ricciardo a döntését úgy hozta meg, miközben egy repülőn ült, aminek az úticélja az Amerikai Egyesült Államok volt.

    „Azt hittem, hogy csak viccel azzal, hogy a Renault-hoz fog szerződni,”- vallotta be Horner. „Utána viszont világossá vált, hogy ez a végleges döntése. Ezt el kell ismerni. A Renault egy fejlődő csapat, akik elkövetnek mindent a fejlődés érdekében. Lehet, hogy ez egy inspiráló döntés volt Daniel számára.”