Címke: aszfalt

  • Folyamatban van Silverstone újraaszfaltozása

    Folyamatban van Silverstone újraaszfaltozása

    Egy teljesen új pályafelületet kap Silverstone, a következő Brit Nagydíjra, pedig még az is előfordulhat, hogy ez az utolsó előtti alkalom, hogy birtokba veszik a királykategória járgányai a tradicionális F1-es helyszínt.

    A pályát üzemeltető BRDC tavaly élt a jogával, és felbontotta a szerződését, melynek értelmében az utolsó Brit Nagydíj Silverstoneban 2019-ben lehet. Persze a British Racing Drivers’ Club vezetése titkon abban reménykedik, hogy sikerül egy teljesen új kontraktust kiharcolnia a Liberty Mediától, melyben sokkal kedvezőbbek lennének már a pénzügyi feltételek.

    Addig is azonban az élet nem áll meg, sőt újraaszfaltozzák a pályát, és erről a Twitter bejegyzésükben ennyit írnak:
    „Ez egy különleges nap a számunkra, mert megkezdődött nemzeti pályánk újraaszfaltozása, majd a nemzetközi mezőny által is használt rész is sorra kerül az elkövetkezendő hetekben.”

  • Új aszfalt várja a csapatokat Barcelonában

    Új aszfalt várja a csapatokat Barcelonában

    Fejleszt a katalán pálya: a február végén kezdődő téli teszteken már új aszfalt várja a Barcelonába utazó csapatokat.

    A szezon előtt kétszer négy nap áll majd a csapatok rendelkezésére, hogy felkészüljenek a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra: első ízben február 26 és március 1, majd március 6 és 9 között gurulhatnak pályára a Spanyol Nagydíj helyszínéül szolgáló Circuit de Catalunyán.

    Legutóbb 2005-ben hajtottak végre hasonló munkálatokat a Montmeló melletti versenypályán.