Jó ideje pletykálják, hogy Toto Wolff és az Aston Martin közelednek egymáshoz, most már megtörtént egy nagy lépés is: az osztrák szakember részvényes lett. A brit márka új vezérigazgatója Lawrence Stroll is tisztességes mennyiségű részvényt vásárolt, és a jelenleg Racing Point néven ismert istállója is 2021-től megkapja ezen identitást.
Wolff szóvivője azonban sietett leszögezni, hogy Toto marad a Mercedes F1-es csapat főnöke:
„Ez egy pénzügyi befektetés, de ezen tranzakció nem érinti Toto együttműködését és kiemelt szerepét a Mercedesnél.”
A szóvivő szerint Toto Aston Martin részvénycsomagjának az értéke az egy százalékot sem éri el, melynek az értéke körülbelül 46 millió dollár.
A RETRO CLASSICS® STUTTGART a világ egyik legnagyobb autós kiállítása. Meg is kapta a „Show of the Year” elismerést a Historic Motoring Awards-on 2018-ban. A történelmi autókollekciók rajongóinak, a márkák képviselőinek és a komoly veterános klubok már régóta egy olyan nemzetközi eseményként tekintenek rá, ahol gyakorlatilag kezdődik a szezon.
Idén az autósport rajongóinak azzal kedveskedtek, hogy bemutatásra került a ROFGO Gulf történelmi kollekció. A 60-as, 70-es években igen ismert színekben pompázott több autó is a nemzetközi motorsportokban, a mára kultikussá érett Gulf Oil-nak köszönhetően. Negyven éve volt az első narancs-kék győzelem Le Mansban.
Az egykori versenyző, vállalkozó és a Gulf motor racing sports rajongója, Roald F. Goethe pedig 2008-ban létrehozta a ROFGO Gulf Heritage Collection-t. Mára itt vagy 40 jármű található a motorsport történelem azon autói közül, amelyet az amerikai olajvállalat óriás támogatott. A gyűjtemény fele pedig egy kiemelt show keretében itt volt a 2020-as RETRO CLASSICS STUTTGART-on.
Karl-Ulrich Herrmann, a RETRO Messen GmbH részvényese és ügyvezetője így nyilatkozott:
„Büszkék vagyunk arra, hogy létrehoztuk ezt a kiállítást a látogatóinknak, a sajtónak és a szakértőknek. A múltban meg lehetett már csodálni ez a kiállítást nemzetközi szinten, de ilyen széles körűen kiállítva még soha nem voltak.”
Roald F. Goethe le volt nyűgözve a Gulf JW Automotive Team sportautóitól a világbajnokságon, amelyekkel indultak 1968-ban és ’69-ben. Elárulta, hogy azért kezdte el gyűjteni őket, mert egész életében rajongott értük, fiatal kora óta. Így fogalmazott:
„Ez a gyűjtemény azért jött létre, hogy megőrizzünk egy különleges örökséget.”
Mindez egy Ford GT40 megvásárlásával kezdődött, amely egy olyan klasszikus versenyautó, amelyet Henry Ford II teremtett meg, miután nem sikerült felvásárolnia a Ferrarit.
A veteránautókon kívül további legendás járműveket is bemutattak, mint például az Aston Martin DBR9-est, amelyet 2006/2007-ben használtak, de volt ott Porsche 917 K is. Végül bemutatták az első autót, amelyen megjelent a híres narancs-kék Gulf festés, a Mirage M1-et. Ezt a prototípust John Wyer és John Willment tervezték, és Le Mansban debütált 1967 áprilisában a teszt hétvégén, David Piperrel és Richard Attwooddal a volánnál.
Toto Wolff azt állítja, hogy továbbra is a Mercedes a fő prioritás a szakmai karrierjében. Mégis, az elmúlt hetekben-hónapokban rendre arról szóltak a pletykák, hogy az osztrák szakember szövetkezhet Lawrence Strollal. Ő szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy 2021-től a Racing Point Aston Martin néven folytatja, és a helyzet ellenére is minden a tervek szerint halad. A milliárdos így fogalmazott:
„Eltökélt vagyok a Forma-1 iránt hosszútávon, és ez a koronavírusos helyzet is csak egy pillanatnyi szünet ezen kalandunkban.”
A híresztelésekre reagálva, mely szerint az Aston Martin projektjében kaphat szerepet, Wolff az ORF-nek így nyilatkozott:
„Semmi alapja azon értesüléseknek, hogy én vezetném a jövőben az Aston Martin csapatát. A fő célom továbbra is az, hogy a Daimlernél dolgozhassak, a csapatunknál. Egy konzorcium élén Lawrence Stroll megszerezte az Aston Martin részvényeinek egy részét, ami egy pénzügyi kérdés. Az, hogy kapjak bármilyen szerepet is az Aston Martinnál, nem téma. Csapatunk a Forma-1-ben tökéletesen működik Mercedes márkanéven, és minden jel szerint további évekig ez így is marad. Nyolc éve vagyok már a Mercedesnél, és igazán szeretek ezekkel az emberekkel dolgozni. Ugyanakkor egyeztetek Ola Kalleniusszal is, hogy miképp mehet tovább az együttműködésünk.”
A jól értesültek szerint Wolff és az új Daimler vezér viszonya nem túl jó.
Hivatalossá vált, hogy 2021-től belép a Forma-1-be az Aston Martin, akik a Racing Pointból alakulnak majd át gyári csapattá. A csapat első embere természetesen az Aston újonnan kinevezett vezérigazgatója, Lawrence Stroll lesz.
„Az utóbbi pár hónapban sok időm és energiám ment el erre és természetesen volt pár álmatlan éjszakám emiatt” – mesélte a kanadai üzletember. „Ugyanakkor, ha más szemszögből nézzük, ez a legjobb üzlet, amit valaha kötöttem. Az autók a szenvedélyem, ráadásul az Aston Martin mindig különleges helyet foglalt el a szívemben.”
„Egy olyan brand, mint az Aston Martin, a motorsport legmagasabb szintjén kell versengjen” – tette hozzá. „Szerintem ez az egyik leggyönyörűbb dolog a Forma-1 jelenkori történelmében, nincs is jobb név, ami visszatérőként jöhetne. Az Aston Martin számos kategóriában remekel, most viszont lehetőség nyílt a csúcson való brillírozásra.”
Az már eddig is ismert volt, hogy 2021-ben a Racing Point már Aston Martin néven szerepel majd a Forma-1-ben, köszönhetően annak, hogy Lawrence Stroll bevásárolta magát a brit márkához. Most azonban hivatalosan is megerősítették, hogy a gyártó visszatér az F1-be.
„Az Aston Martin visszatérése a Forma-1-be megerősített.” – áll a Racing Point közleményében. „A 2021-es szezonban látható lesz a legnagyobb autógyártók egyike, az Aston Martin, visszatér a mezőnybe gyári F1-es csapatként, silverstone-i bázisáról folytatva a működést.”
„A motorsport élvonalába való visszatérés előnyei világosak. Nincs jobb mód az Aston Martin globális márkaépítésére, és a fogyasztói bázisunk elköteleződésére annál, hogy legyen egy sikeres csapatunk a Forma-1-ben.”
Az már egy ideje biztos, hogy jövőre kvázi gyári csapatként tér vissza a Forma-1-be a Lawrence Stroll vezette Aston Martin. Azok ellenére is, hogy a vállalat számításai szerint az év végére a vállalat összes pénze el fog fogyni.
Az Aston Martin tegnap jelentette be, hogy Lawrence Stroll újabb részvényeket vett magának a vállalatnál és április 20.-tól az egész cég első embere lesz.
A kanadai milliárdos rengeteg pénzt fektetett be eddig a legendás luxusmárkába, akiknek eddig is szorosan kellett tartaniuk a nadrágszíjat. Ám mint szinte mindenhol, náluk is komoly negatív hatása van a koronavírusnak, de olyan mértékben, hogy a vállalat részvényei drasztikusan elkezdtek zuhanni, és további pénzekre lenne szükségük a túlélésre.
Stroll újabb befektetése lehetővé teszi, hogy április közepén újraindítsák a DBX SUV modellek gyártását, ám a vállalat a belső kalkuláció igen borús képet festenek a jövőre nézve.
„Figyelembe véve a tőkeemelést is, a vállalat azon a véleményen van, hogy nem áll rendelkezésre elegendő üzemi tőke, hogy eleget tudjon a 12 hónapra tervezett feladatainak. Ennek az oka az egyre nagyobb bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot magával hozó COVID-19.” – áll az Aston Martin közleményében.
E hírek hallatán felmerül a kérdés, hogy mi lesz az F1-es tervükkel. Stroll pedig most megnyugtatott mindenkit.
„Jómagam és a befektető társaim szenvedélyesen hiszünk az Aston Martin Lagonda jövőjében. Ezt a legszembetűnőbben a 262 millió fontos befektetésünk mutatja, amely pénzügyi stabilitást ad a társaságnak. Ez része egy 536 millió fontos tőkeemelésnek. Ez teszi lehetővé, hogy új alapokra helyezzük a vállalat hosszú távú jövőjét, amelynek egyik része a Forma-1-be való visszatérés gyári csapatként. Már nagyon várom, hogy a menedzsmenttel karöltve véghezvigyük ezeket a terveket.” – nyilatkozta a kanadai üzletember.
Hétfő este az Aston Martin hivatalosan bejelentette, hogy április 20-tól Lawrence Stroll veszi át a vezérigazgatói posztot.
A kanadai üzletember emellett 262 millió fontot invesztál a márkába. Mindezt természetesen azért teszi, hogy 2021-től belépjenek a Forma-1-be, viszont motort egyelőre nem fognak gyártani.
Mindazonáltal a cég jelenleg gazdasági mélyponton van, a jövője az új DBX SUV bemutatásán áll vagy bukik gyakorlatilag. Stroll támogatása viszont biztosítja a gyártás zökkenőmentes folytatását, az új modell pedig várhatóan nyáron debütálhat.
A korábbi híreket tagadva Toto Wolff elmondta, hogy semmiféle megkeresést sem kapott a Lawrance Stroll vezette Aston Martintól.
Bernie Ecclestone utalt rá legutóbb, hogy az igen meglepő váltásra komoly esély mutatkozik. Alapozta ezt arra, hogy Wolff állítólag kihagyott egy fontos telefonos konferenciát, ahol a koronavírus-helyzetet egyeztették a Forma-1 vezetőivel. Ezt ugyancsak kihagyta a Racing Point tulajdonosa Lawrence Stroll is. Előbbit James Allison utóbbit pedig Otmar Szafnauer helyettesítette a konferencián.
Stroll és Wolff régóta jó barátok, és több lap is arról számolt, hogy a kihagyott konferencia helyett egymással tárgyaltak.
Az osztrák csapatvezető ráadásul többször is nézet eltérésbe kerekedett a Daimler első emberével, Ola Kallenius-szal, először a vállalat költségvetésének csökkentésében nem értettek egyet, legutóbb pedig az Ausztrál Nagydíj tekintetében. Kallenius vissza akart lépni a futamtól a paddockban diagnosztizált koronavírus miatt, míg Wolff versenyezni akart.
Ezek mind alapot adtak a pletykáknak, mikre most maga Wolff röviden, de lényegre törően reagált.
„A sztori nem igaz, nem leszek az Aston Martin vezérigazgatója.” – jelentette ki tömören a Mercedes csapatfőnöke.
A Forma-1 korábbi ura Bernie Ecclestone nagyon is valós forgatókönyvnek tartja, hogy Toto Wolff az Aston Martin kedvéért elhagyná a Mercedest.
A 89 éves üzletember 40 évig volt részese a száguldó cirkusznak, de a nyugdíjba vonulása után is élénken rajta tartja a szemét és fülét a sorozaton és a háttérben futó dolgokon.
Lawrence Stroll januárban lett az Aston Martin többségi tulajdonosa, és neki köszönhető a brit márka F1-es visszatérése is. Az új (gyári) csapat kapcsán rengeteg pletyka kapott szárnyra, az egyik Wolff személye, akit az új csapatfőnöknek prognosztizálnak.
Ecclestone szerint ez pedig igencsak valószínű, hogy meg fog történni.
„Toto Wolff egyre jobb barátságba került Strollal. Elég okos ahhoz, hogy a jó baráti társaságát kiválassza, és szerintem több, mint valószínű, hogy csatlakozni fog Lawrence-hez az Aston Martinnál.” – kezdte a brit.
„Lawrence néhány emberével együtt vette meg a vállalat irányítását, amibe Wolff is csatlakozhat vezérigazgatóként.” – tette hozzá.
A kanadai milliárdos, Lawrence Stroll nagyobb szerephez juthat az Aston Martinon belül, miután a márka részvényei komolyat zuhantak a múlthéten.
A Stroll által vezetett konzorcium 239 millió dollárnyi részvényt vásárolt eredetileg a brit autómárkánál januárban, ez 16,7%-nyi tulajdonrészt jelent. Továbbá abban is megállapodtak, hogy 72,8 milliót fektet a cégbe rövidtávon.
Eredetileg 5,27 dollárért vettek volna egy részvényt, de a mostani ár 1,72 dollárra zuhant. Emiatt tárgyalták újra az üzletet, így Strollék 2,76 dollárt fizetnek végül részvényenként és így egy kicsit többet is vásárolnak: 25%-nyit. Az is megváltozott, mennyit fektetnek be: 92,8 millió dollárt.
Stroll úgy tűnik, átveszi az elnöki posztot Penny Hughes-tól, ez tehát marad az eredeti megállapodás szerint. Az átalakulás várhatóan április 20-án megy végbe.
„Jelentős változás történt a világpiacon, melyben az Aston Martin Lagonda működik” – mondta Stroll. „Habár a jelenlegi helyzet nagy kihívásnak tűnik, teljes mértékben elkötelezett vagyok az Aston Martin iránt és várom, hogy megvalósítsuk a terveinket.”