Címke: Aston Martin

  • Perez: Az Aston Martin a Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull kihívója lesz

    Perez: Az Aston Martin a Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull kihívója lesz

    Sergio Pereznek nincsenek kétségei azzal kapcsolatban, hogy az Aston Martin jövőre a három nagycsapat kihívója lehet, rögtön debütáló évében.

    A Racing Point 2021-től kezdődően Aston Martin lesz, Perez hiszi, hogy az első lépések megtörténtek – ideértve a költségvetési sapkát is – amely lépések majd biztosítják a csapat számára, hogy méltó ellenfelei legyenek a Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull triójának.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón a szezonnyitó Osztrák Nagydíj előtt a következőket mondta Perez: „A csapat jó állapotban, és pozícióban van a jövőre nézve.”

    „Mindenki láthatta, hogy mit tudtunk csinálni a múltban limitált költségvetéssel. Extrém eredményesek voltunk. Úgy gondolom most minden készen áll arra, hogy üdvözöljük az Aston Martint, és megtegyük a következő lépést.”

    Látva erős eredményüket a téli teszteken, a Racing Point erősen esélyes a ’best of the rest’ pozíciójára idén, Perez kíváncsi, hogy mit is tud valójában az RP20:

    „Extrém pozitív érzéseim vannak, extrém motivációm van, hogy jól kezdjük a szezont, és reméljük a legjobbakat”

    „Remélem tudunk harcolni a dobogóért, kihívva a legjobb három csapatot. Az valami különleges volna számunkra.” – zárta a mexikói.

  • Cowell a Mercedes után az Aston Martinba tart?

    Cowell a Mercedes után az Aston Martinba tart?

    A német Auto Bild szerint Andy Cowell, a Mercedes motorrészlegének korábbi vezetője az Aston Martinba igazolhat.

    Nemrég az Ezüst Nyilak hajtáslánc guruja bejelentette, hogy júliusban elhagyja posztját, ám tanácsadóként még a gyártónál marad egy ideig, ugyanis a Mercedes-Benz AG egy jövőbeli projektjét fogja felügyelni 2021-ig.

    ,,Most jött el a megfelelő idő arra, hogy elhagyjam a pozíciómat és új mérnöki kihívásokat keressek magamnak.” – nyilatkozta korábban a brit szakember.

    Az Auto Bild szerkesztője, Ralf Bach szerint Cowell nem Maranellóba tart, sokkal inkább egy másik, a Mercedeshez közelebb munkáltatót találhat magának.

    ,,A következő szint Cowell karrierjében egy autógyár testületében lehet.”

    A találgatások szerint az a gyár az Aston Martin lesz.

    A brit márkát a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll kaparintotta meg. A részvényeken azonban többek között Toto Wolffal és a Daimlerrel osztozik, sőt az autógyár élére az a Tobias Moers érkezett, aki korábban az AMG alkalmazásában állt. Így kézenfekvő lehet az, hogy a csillagosok korábbi szakértője az Aston Martin mellett teszi le a voksát.

  • Olasz sajtó: Vettel és Alonso egymással küzd az Aston Martin egyik üléséért

    Olasz sajtó: Vettel és Alonso egymással küzd az Aston Martin egyik üléséért

    Olasz sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel és Fernando Alonso is azért harcol, hogy megkaparintsa a jövőre Aston Martin néven futó Racing Point egyik ülését.

    Miután a német és a Ferrari bejelentette, hogy jövőre elválnak útjaik a pilótapiac felbolydult. Carlos Sainzot szerződtette a Scuderia a négyszeres világbajnok helyére, míg a spanyol „ülését” Daniel Ricciardo veheti át. A Renault-nál így megüresedett egy hely, amire a pletykák szerint Vettel és Fernando Alonso is esélyes lehet.

    A négyszeres világbajnok ugyanakkor nem tett le még a Mercedesről sem. Ugyan Toto Wolff elismerte, hogy nem a 32 éves pilóta az elsősszámú kiszemeltjük, ám azt is hozzátette, hogy bármi megtörténhet, így akár az is, hogy a német a csillagosoknál köt ki. A La Gazetta dello Sport szerint ugyan Vettel a Renault-val is felvette a kapcsolatot, ám gyorsan kiderült, hogy nem egyeznek a számításaik, így a heppenheimi a Racing Point felé fordult.

    Az olasz lap úgy tudja, hogy egy több éves kontraktusról tárgyal Vettel a kanadai-brit istállóval, és egyenesen Lance Stroll helyére érkezne. Ugyan meglepő az, hogy pont a kanadaitól búcsúznának, ám Sergio Pérez szerződése szinte érinthetetlen, ugyanis a szponzorain keresztül 15 millió érkezik a csapat kaszájába. A történet itt azonban még nem ér véget, azt is tudni vélik, hogy a négyszeres világbajnok 12 millióért szerződne az alakulathoz, sőt mivel fizetése jóval kevesebb lenne, mint eddig,  részesedést is kapna a csapatból.

    Ugyanakkor Lance Strollnak sem kelle majd aggódnia, ugyanis a pletykák szerint őt a Mercedes vinné magához Lewis Hamilton mellé. Ha beigazolódnak a német sajtó korábbi információi és valóban Toto Wolff és Lawrence Stroll irányítja majd a csillagosokat, akkor könnyen elképzelhető, hogy Valtteri Bottas helyére érkezik a kanadai. A Daimler, mint névadó és motorszállító továbbra is maradna az istállónál, így lecsökkentve a kiadásaikat, ám az irányítást Strollnak adnák át.

    Ám nemcsak Vettel érdeklődik az Aston Martin iránt, hanem Fernando Alonso is. A spanyol így a Renault listáján is, és a Racing Pointén is helyet kapott. Az olasz lap szerint a kétszeres világbajnok is tárgyalásokat folytat Lawrence Stroll-lal, így pedig a Vettel-Alonso csata egy másik formát öltve indulhat újra.

     

  • Szafnauer: Nem tárgyalunk Vettellel 2021-ről

    Szafnauer: Nem tárgyalunk Vettellel 2021-ről

    Otmar Szafnauer a Racing Point csapatfőnöke elárulta, nem folytatnak tárgyalásokat Sebastian Vettellel.

    A német pilóta jövője azóta tartja lázban a Forma-1-et, mióta a Ferrarival bejelentették, hogy elválnak közös útjaik. Sajtó hírek szerint a négyszeres világbajnok a Mercedesbe vágyik, ám néhány szakértő inkább a Racing Pointra és ezzel együtt az Aston Martinra terelné a figyelmét.

    A kanadai-brit istálló csapatfőnöke az F1 Nation legutóbbi podcast adásában azonban elmondta, ugyan régóta ismeri a 32 éves pilótát, de nem beszélt vele arról, hogy az alakulathoz szerződjön. Szafnauer ugyanakkor hozzátette: elégedettek a jelenlegi párossal (Sergio Perez és Lance Stroll).

    ,,Nem beszélhetek Seb nevében, azonban mindannyian tudjuk, milyen nagyszerű munkát végzett. Korábban nyert a Toro Rossóval, ami fantasztikus teljesítmény, majd később szerzett négy világbajnoki címet. Voltak nagyszerű versenyei, és úgy vélem 33 évesen (szerk: – Vettel jelenleg 32 éves, egy hónap múlva tölti be 33. életévét -) még relatíve fiatal, ezért még van benne jó pár év. Ám ezt nem nekem kell meghatároznom. Nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi párosunkkal, remek munkát végeznek. Ott van Checo (Sergio Pérez), aki vasárnaponként kiemelkedően jó. Nagyon analitikus és nagyon okos, egy nagyszerű versenyző, aki remekül menedzseli az abroncsokat. Lance (Stroll) sokkal fiatalabb, de gyorsan tanul, és gyors is. Kiváló rajtjai vannak és mikor a sűrűjében van, igazán jól megy. Úgy vélem Lance megfogja előzni Sergiot, és az a kombináció, hogy egy fiatal és egy tapasztalt versenyzőnk van, tökéletes a számunkra.”

    Az adásban megkérdezték Szafnauert, beszélte-e Vettellel a bejelentést követően. A Racing Point vezetője a következőt válaszolta:

    ,,Seb és én régóta barátok vagyunk, már azelőtt ismertem őt, mielőtt F1-es versenyző lett. Ironikus módon ő nem hívott fel engem, így nem beszéltem vele.”

  • Később költözik csak a Racing Point/Aston Martin az új székhelyre

    Később költözik csak a Racing Point/Aston Martin az új székhelyre

    Az Aston Martin új, F1-es, silverstone-i székhelye csak a tervezettnél egy évvel később, 2022-ben nyílik majd meg.

    A jelenleg még Racing Point néven ismert csapat eredetileg a 2021-es nyári szünet idején szeretett volna az új székhelyre költözni, azonban az idei koronavírus járvány kicsit átszabta az ütemtervet.

    „Úgy építjük meg, ahogy az igényeink kívánják, versenyképességi okokat is figyelembe véve, és a tényt, hogy Aston Martin leszünk, és azt, hogy ez a hely már 1990 óta üzemel és kinőttük” – mondta a csapatfőnök Otmar Szafnauer a Motorsport.comnak. „Csak annyi történt, hogy a koronavírus időben egy kicsit eltolta ezt. Nem tudunk mit tenni ezzel.”

    A költözésre várhatóan 2022 augusztusában kerül majd sor

    „Augusztus a megfelelő idő a költözésre, mivel rendszeresen akkor van nyári szünet” – mondta Szafnauer. „Úgy volt, hogy 2021 augusztusában költözünk, de eltoltuk ezt egy évvel, és így a költözés 2022 augusztusában lesz.”

    „Így van öt, vagy hat extra hónapunk, amit a versenyképes ajánlatok begyűjtésére fogunk használni, annak biztosítása érdekében, hogy a tervek részletesebbek legyenek. Általában ha részletesebb terveid vannak, akkor a költségbecslés is pontosabb és jobb döntéseket tudsz hozni.”

    Mindenre fel kell készülni

    „Most, hogy a vírus a nyakunkon van, nem tudom, mit tartogat a jövő, nem tudom, hogy örökre megmarad-e ez a társadalmi távolságtartás, vagy plexi kockák lesznek-e minen alkalmazott körül.”

    „Minden eshetőséget meg kell vizsgálnunk, arra az esetre, ha nem lesz védőoltás. Ez időt ad arra is, hogy átnézzük ezeket a dolgokat és minden esetre megtervezzük az óvintézkedéseket.”

  • Bajban az Aston Martin, elbocsátások tömkelege várható!

    Bajban az Aston Martin, elbocsátások tömkelege várható!

    Az Aston Martin háza táján egyáltalán nem mennek túl jók a dolgok és a koronavírus miatt kialakult helyzet még a brit autógyártó jelenlegi rossz helyzetére is rátesz egy lapáttal. Emiatt a cég kénytelen lesz megválnia ötszáz fizetett dolgozójától – írja Motorsport.com.

    Az Aston Martin jelen pillanatban a Red Bull Forma-1-es csapatával működik együtt, azonban a következő évben már vissza fognak térni a Forma-1-be egy különálló csapatként. Ez Lawrence Strollnak köszönhető, aki nem csak a Racing Point csapatának vezetése mellett jelentős részvényese a brit autómárkának.

    Az Aston Martin nemrégiben tette közzé a cég anyagi elszámolását az idei év első negyedére vonatkozóan. A számok nem túl jók, egészen pontosan 132 millió eurót veszítettek a jelenlegi helyzet miatt.

    A koronavírus miatt egyre kevesebben vásárolják a brit autógyár által készített luxusautókat és ez várhatóan a következő hónapokban sem fog megváltozni. Emiatt az Aston Martinnak nincsen más választása, búcsút kell inteniük ötszáz dolgozójuknak.

    Ezek az intézkedések elég komolyak, ugyanis az Aston Martin megközelítőleg 1800 embert foglalkoztat Nagy-Britanniában. Ez az átszervezés 12 millió fontba fog kerülni az angol gyártó számára, de összességében 28 millió fontot fog a konyhára hozni, ugyanis kevesebb embernek kell fizetést adniuk az elbocsátásokat követően.

  • A Racing Point nem akar új versenyzőket magukhoz jövőre

    A Racing Point nem akar új versenyzőket magukhoz jövőre

    2021-től megjelenik önállóan az Aston Martin név a Forma-1-ben, a Red Bull Racing névadójaként már nem lesz jelen, és a Racing Point kerül majd átnevezésre. A csapat új neve Aston Martin F1 Team lesz jövőre, és a két meglévő pilótájukkal szeretnének tovább dolgozni. Az istálló közleményében állítja ezt Otmar Szafnauer.

    A pilótakeringő az elmúlt hetekben beindult, de a Racing Point nagyon csendben maradt. A spekulációk ellenére ugyanakkor a Racing Point nem akar változtatni a felállásán. Tehát 2021-ben is Sergio Perez és Lance Stroll vághat neki az idénynek a versenygépükkel, utóbbi persze egyáltalán nem meglepetés. Így nyilatkozott a csapatfőnök:

    „Valóban érdekesen alakult az elmúlt hetekben a pilótapiac, komoly változások is történtek. Biztos vagyok benne, hogy ez szórakoztatta a rajongókat, a médiának meg munkát adott, de a mi szemszögünkből nézve a következő szezonban a gyárkapu feletti név lesz az érdekesebb, mint az, hogy kik is ülnek a versenyautóinkban.”

    Most, hogy a csapatok és a Forma-1 vezetése megegyeztek egy költségvetési korlátban 2021-től kezdve, kifejezetten rózsásan fest a Racing Point helyzete. A csapat minden szinten elégedett az eredménnyel, mondta el Szafnauer:

    „Hiszem, hogy egy olyan egyezségre jutottak a csapatok, a Forma-1 és a FIA vezetése, amely megfelelő és a sportágat pénzügyileg jobban fenntarthatóvá teszi. Ezek a gazdasági szabályzások jobban kiegyenlítik a csapatok lehetőségeit, ami egy pozitív löketet adhat a királykategóriának. A jövőnk tehát már világos, és a célunk az, hogy nagyon versenyképessé váljunk hamarosan.”

  • Marko: Sok minden történik mostanában a Mercedesnél

    Marko: Sok minden történik mostanában a Mercedesnél

    Dr. Helmut Marko szerint hirtelen sok lett a történés a Mercedesnél a háttérben. A Red Bull tanácsadó korábbi nevelt pilótája, Sebastian Vettel elhagyja a Ferrarit az év végén, és 2021-ben a pletykák szerint akár a Mercedesnél is kiköthet. Mások azt állítják, hogy Vettel az Aston Martinhoz tart, amely kvázi gyári szintű Mercedes lesz már jövőre. Az Österreichnek nyilatkozva Marko ennyit mondott erről:

    „Várjuk ki, hogy mi történik a Mercedesnél. Sok dolgot hallok a személyzetüktől, zajlanak az események.”

    Toto Wolff időközben elkezdett közeledni a Racing Point tulajdonosához Lawrence Strollhoz, hiszen részvénycsomagot vásárolt az Aston Martinból. A pletykák szerint a páros üzletelhet a részvényeikkel annak érdekében, hogy a Mercedes csapat felett is átvegyék a hatalmat. Marko elmondta a véleményét arról is, hogy mit szólna hozzá, ha a Mercedes 2021 után is maradna a Forma-1-ben:

    „Amennyiben akkor még itt lesznek, úgy is jó lesz. Le akarjuk győzni őket, ha nem lesznek itt, akkor az már egy másik csapat lesz.”

    Arról, hogy esetlegesen a Brackley és az Aston Martin vezetése tényleg egyesülne, az osztrák szakember már nem nagyon akart beszélni:

    „Nem akarok ezen spekulációkban részt venni.”

  • Német sajtó: Toto Wolff lemond, a Daimler átszervezi az F1-es programját

    Német sajtó: Toto Wolff lemond, a Daimler átszervezi az F1-es programját

    A német sajtó szerint Toto Wolff feladhatja csapatvezetői pozícióját, míg a Daimler drasztikus változtatásokat eszközölhet a gyári csapat kapcsán.

    Két héttel azután, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari bejelentette, hogy elválnak jövőre az útjaik, itt a következő esemény, ami „földrengést” okozhat az F1-ben.

    A Motorsport-Total.com márciusban már beszámolt arról, hogy a 48 éves szakember még a szezon megkezdése előtt otthagyhatja a vezetői széket. Ezt a pletykát erősítette az is, hogy az érintett részesedést vásárolt az Aston Martinból, így a távozásával kapcsolatos találgatások már akkor elkezdődtek.

    ,,Nemcsak arról van szó, hogy meghosszabbítom-e a szerződésemet, hanem arról is, mihez kezdünk ezzel a közös céggel A tárgyalások ezt is érintik.” –nyilatkozta Wolff az ORF-nek.

    Az osztrák lemondását alátámasztó bizonyítékok egyre csak gyűlnek, ugyanakkor az érintett nem hagyná ott teljesen a csillagosokat, továbbra is részt venne a csapat menedzselésében. Úgy, ahogy Niki Lauda is tette, Wolff a vezetőség tagja maradna, ugyanis 30%-os részesedést birtokol az istállóból.

    A Daimler és az Aston Martin közelebb kerülhet így egymáshoz?

    Wolff tehát 30%-ot birtokol a Mercedes F1-es csapatából, míg a fennmaradó 70% a Daimleré, ezért intenzív tárgyalások folynak arról, hogyan folytassák tovább. Olä Kallenius egyértelművé tette, hogy a jelenlegi programot ilyen formában nem akarják megtartani. Azonban motorszállítóként a márka jelen akar lenni a Forma-1-ben.

    A Motorsport-Total rákérdezett erre a Daimlernél, azonban ők tagadták, hogy bárminemű határozat létrejött volna ezzel kapcsolatban. Azonban már nyílt titok volt egy ideje, hogy a vállalat gondolkozik azon, hogy gyári csapatként elhagyja a sportágat, ugyanis őket is súlyosan érinti a fennálló gazdasági válság.

    Ugyanakkor a cég szóvivője írásban kijelentette, hogy a pletykáknak nincs alapja:

    ,,A kilépésről szóló spekulációk alaptalanok. A sportág megtetette megfelelő intézkedéseket a pénzügyi fenntarthatóság kezelésének érdekében.”

    Ám a Daimler részvényeinek értéke drasztikusan lecsökkent, így a találgatások halmaza növekedésnek indult. Ma az F1-Insider.com és az Auto Bild arról számolt be, hogy Lawrence Stroll átveheti a fennmaradó 70% nagy részét, fizetség gyanánt pedig Aston Martin részvényeket adna. A Daimler már így is részesedést vásárolt a brit autógyárból (AML, 5%), így a szorosabb együttműködés megalapozott lehet. Egy ilyen részvénycsere kapcsán a Daimler könnyedén megszerezhetné az AML többségi tulajdonát. Az Aston Martin így a csillagosok gyári csapatából jönne létre, míg a Mercedes-AG inkább a Formula E-re koncentrálna.

    Okosabb jövőképet tervez a Daimler:

    ,,Az elkövetkezendő években szeretnénk továbbra is gyári csapatként a Forma-1-ben maradni Toto Wolffal az élen.” – nyilatkozta korábban a vállalat.

    Azonban ez nem zárja ki a cserét. Ugyanis Stroll és Wolff szerezné meg a részvények többségét, a Mercedesre ezért kevesebb felelősség hárulna. A válság miatt így nem kellene a dolgozóknak elveszíteniük a munkájukat és hatékonyabban kezelhetnék a fennálló költségeket is, mert ezek a dolgok már nem az ő hatáskörük lenne.

    A szorosabb együttműködésre való hajlamot előrevetíti az is, hogy az a Tobias Moers lesz a brit autógyár első embere, akit Olä Kallenius egyik legfőbb bizalmasaként tartanak számon. Sőt, a bejelentést követően az AML részvényei 40%-os növekedést produkáltak.

    Mazepin megvásárolhatja a Racing Pointot?

    A sportág bennfentesei nem tartják valószínűnek, hogy Stroll egyidejűleg irányítja a Daimler gyári csapatát és a Racing Pointot, így elképzelhető, hogy a „rózsaszín istállót” eladásra bocsájtja. Itt jön a képbe az orosz üzletember, Dimitrij Mazepin, aki már korábban is érdeklődött a csapat iránt (2018-ban meg is akarta vásárolni az akkor még Force India néven futó alakulatot, ám végül alul maradt Strollal szemben). A két üzletember viszonya azonban nem felhőtlen, az orosz még pert is indított, mert úgy vélte, jobb ajánlatot tett a kanadainál, és így neki kellett volna nyernie.

    A találgatásokat az is erősíti, hogy a British Companies House a héten nyilvánosságra hozta, hogy a Yew Tree-konzorcium, ami Stroll irányítás alatt áll, szabadon sáfárkodhat a Racing Point részvényeivel.

    Ám mindez rengeteg kérdőjelet von maga után: Megbízhatóbb információnak Wolff „távozása” bizonyul, míg, a részvényügyekkel kapcsolatos hírek erős spekulációk. Ezen a héten egy-két dologra azonban fény derülhet.

  • Az AMG vezére lett az Aston Martin új vezérigazgatója!

    Az AMG vezére lett az Aston Martin új vezérigazgatója!

    Az Aston Martin ügyvezető igazgatója, Andy Palmer hivatalosan is távozik a brit autómárka elélről. A helyét pedig az AMG jelenlegi vezetője, Tobias Moers veheti majd át a helyét.

    A brit autómárka egy újjászervezésen megy keresztül, ugyanis az utóbbi években az eladásiak olyannyira visszaestek, hogy 2018-ban a cég 4,3 billió fontos értéke 540 millió dollárra esett vissza.

    „A cég megerősíti, hogy elkezdtük kivizsgálni a jelenlegi vezetésünk munkáját és a további bejelentések a megfelelő pillanatban, a vizsgálatokat követően várhatók,” – állt az Atson Martin által kiadott közleményben.

    Az Aston Martin nemrégiben kapott egy hatalmas tőkeinjekciót Lawrance Strolltól, aki hatalmas mennyiségű részvényt vásárolt magának a brit autómárkánál. Egyes források szerint pedig pont Lance Stroll édesapja volt az, aki mindezek mellett meggyőzte az egyik jó barátját, Toto Wolffot, hogy ő is tegyen ugyanígy.

    Stroll irányításával a Forma-1-es csapatát, a Racing Pointot az Aston Martin gyári csapatként találhatjuk majd meg a 2021-es szezontól kezdődően. A gyári csapat megnevezés nem teljesen pontos, ugyanis a motorokat a Mercedestől fogják beszerezni.

    Palmer a korábbiakban a Red Bullal működött együtt, aminek a legnagyobb eredménye az Adrian Newey által megtervezett szuperautó, a Valkyrie volt. Azonban a 2020-as szezon végén a felek útjai el fognak válni a Stroll-üzlet miatt.

    „Jelentős céljaink vannak a cég számára és mindent meg fogunk tenni ezen célok végrehajtásának érdekében,” – nyilatkozta Lawancre Stroll az Autosportnak.