Címke: Aston Martin

  • Schumacher: Hirtelen elhalkultak a Vettel körüli pletykák

    Schumacher: Hirtelen elhalkultak a Vettel körüli pletykák

    Ralf Schumacher szerint Sebastian Vettel úgy fog dönteni, hogy kihagyja a 2021-es szezont.

    A négyszeres világbajnok és az Aston Martin/Racing Point története úgy tűnik, hogy stagnál, ugyanis semmi jele nincs annak, hogy a felek a megegyezés felé közelítenek. Az ex-pilótából szakértővé avanzsált német meg is jegyezte, hogy honfitársa körül hirtelen elcsendesedtek az átigazolását megerősítő hírek. Ezzel párhuzamosan Sergio Pérez magabiztosan nyilatkozik azzal kapcsolatban, hogy folytatni szeretnék a közös munkát a Racing Pointtal, sőt a mexikói szerint annyira meg vannak elégedve egymással, hogy nincs ok a változtatásra.

    Vettel ugyan többször is hangoztatta, hogy még nem határozott a jövőjéről, sőt azt is hozzátette, hogy nem is fog el sietni semmit ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor Schumacher úgy véli, azért nincs még hír, mert a német megváltoztatta a döntését.

    ,,Ami Vettelt illeti, számára az a fő kérdés, hogy megelőzi-e a csapattársát a versenyeken, majd utána haza megy és azon gondolkodik mihez kezdjen a jövőben. Ebben a pillanatban minden elcsendesült körülötte. Talán ez azért van, mert úgy döntött, hogy kihagy egy évet.”

    A 33 éves pilóta mikor csatlakozott a Ferrarihoz nagy tervekkel érkezett meg, ám azokat nem sikerült valóra váltania. Ugyanakkor nem bánta meg azt, hogy az olaszokhoz szerződött:

    ,,Nem bánom azt, hogy a Ferrariba mentem. Talán nem voltam képes bajnoki címet nyerni, de teljesen kiállok az akkori döntésem mellett. Voltak jó és rossz időszakaink, viszont én többnyire a mában élek. Végső soron minden véget ér egyszer, ez már csak ilyen. Már dolgozom az új céljaimon. – nyilatkozta a heppenheimi a La Gazetta dello Sportnak.

    Vettel korábban már elmondta, szeretne a Forma-1-ben maradni, ám ha nem talál magának versenyképes csapatot, akkor nem fog csak azért a sportágban versenyezni, hogy elautókázzon:

    ,,Le tudok állni, és otthon tudok ülni a kanapén, viszont még mindig úgy gondolom, hogy a Forma-1 egy nagyon király hely. Azt viszont biztosan tudom, hogy csak olyan csapat mellett döntenék, ahol nagy és ambiciózus célokat tűztek ki.” – tette hozzá.

  • Pérez magabiztos, Stroll hallgatag, míg Vettel továbbra sem tud mit mondani

    Pérez magabiztos, Stroll hallgatag, míg Vettel továbbra sem tud mit mondani

    A héten is előkerült a sajtótájékoztatón Sebastian Vettel és a Racing Point esetleges megegyezése.

    Hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy a német versenyzője jövőre az Aston Martin/Racing Point istállónál folytathatja a pályafutását, ám az ügy kapcsán konkrétumok még nem történtek. Ugyan Otmar Szafnauer már utalt arra, hogy beszélgetéseket folytatnak a négyszeres világbajnokkal, ám mindannyiszor kihangsúlyozta, mindkét versenyzőjükkel érvényes szerződésük van.

    Olasz illetve osztrák lapértesülések a hétvégére prognosztizálták a szerződés aláírását, ám a német RTL cáfolta ezeket a pletykákat. A csütörtöki sajtótájékoztatón természetesen megkérdezték Vettelt is a lehetséges folytatásról, míg a német jó kedélyűen a következőket válaszolta:

    ,,Ebben a pillanatban rengeteg opció áll nyitva előttem. Egy dolog azonban biztos: versenyezni fogok jövőre. Most tudni akarjátok, hogy hol, viszont erre még én sem tudom a választ. Őszintén… ezért nincs új hír ezzel a témával kapcsolatban. Rengetegen írják meg azt, hogy már aláírtam vagy alá fogok írni a közeljövőben valamit. Sok toll van nálam, de nem kifejezetten ezért. Nincs új fejlemény – egyszerűen csak másoljátok ki és illesszétek be a legutóbbi sajtótájékoztatón elhangzott választ.

    Sergio Pérez azonban nem félti a helyét, sőt azt is elárulta, hogy nem tárgyal más csapatokkal, hiába véli úgy a többség, hogy neki kell átadni az „autóját”, ha a német pilóta érkezik az alakulatba.

    ,,Mindannyian folytatni akarjuk és bízunk egymásban és a projektben. Így hát nincs miről beszélni. Úgy vélem jó nektek (média) az, hogy van miről értekeznetek. Én nagyon jól érzem magam a csapattal. Egy ideje már itt vagyok és látom azt, ahogy lépkedünk felfelé. Mindannyian úgy érezzük, hogy minden jól működik, ezért nincs okunk arra, hogy bármin is változtassunk. Remek szezont élünk meg a pályán, a dolgok nagyon jól működnek a csapatban. Ezért nem számítok arra, hogy változás fog történni.” -nyilatkozta a mexikói.

    Lance Stroll azonban elég szűkszavúan válaszolt a neki feltett kérdésre a témával kapcsolatban:

    ,,Nem tudok erről mit mondani.” – válaszolta.

    A kanadai pilóta korábban már megpedzegette azt, hogy nem neheztelne az apjára, ha esetleg neki kellene távoznia. Pérez magabiztosság előre vetítheti azt is, hogy ez a forgatókönyv lép életbe, így a 30 éves pilóta mellé érkezhet majd Vettel, ha sikerül megegyeznie az Aston Martinnal.

  • Német sajtó: Nem fog megállapodni Vettel és az Aston Martin Belgiumban

    Német sajtó: Nem fog megállapodni Vettel és az Aston Martin Belgiumban

    A német sajtó szerint Sebastian Vettel és az Aston Martin nem fog megállapodni Belgiumban.

    Májusban derült ki, hogy a Ferrari nem kíván hosszabbítani jövőre a 33 éves pilótával, így a páros útjai elválnak az év végén. Míg a Scuderia két nappal később bejelentette, hogy Carlos Sainz fog versenyezni 2021-től Charles Leclerc mellett, addig Vettel sorsa még mindig ismeretlen. A német versenyzőt már több helyre prognosztizálták a hónapok alatt, a legtöbben a Racing Point/Aston Martin istállót tartják a legjárhatóbb útnak. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy a négyszeres világbajnok kihagy egy évet, vagy akár más kategóriában találja meg a számításait, sőt, az is elképzelhető, hogy végleg szögre fogja akasztani a sisakot.

    Vettel többször utalt arra, hogy szeretne a királykategóriában maradni, ám azt is hozzátette, ha nem talál magának egy jó csomagot, akkor nem fog csak azért versenyezni, hogy pénzt keressen.

    A Racing Point nagy fejlődésen ment keresztül tavaly óta, jelenleg a Mercedes és a Red Bull mögött a harmadik erőt képviselik. Azonban mindkét versenyző érvényes szerződéssel rendelkezik, ám egyes pletykák szerint Sergio Pérez lehet az, akit adott esetben távozásra kényszeríthetnek. Az osztrák sajtó hetekkel ezelőtt azt jósolta, hogy a heppenheimi Spa-ban fogja aláírni a szerződését. Az olasz média ezen felül már azt is tudni vélte, hogy több évre kötelezi majd el magát Vettel, sőt 15 millió dollárt kereshet majd évente. Felix Görner, a német RTL riportere azonban nemrég elmondta, a fent említett jelentések nem bizonyulnak igaznak, ugyanis nincs aláírva semmi a két fél között, továbbá ez nem is fog megtörténni Belgiumban. A rajongóknak így még várniuk kell.

    Vettel tárt karokkal várják a WEC-ben:

    Ha a négyszeres világbajnok nem találja meg a számításait a Forma-1-ben, akkor sem kell letennie a versenyzésről, ugyanis egy csapat a WEC-ben már örömmel látná őt. James Glickenhaus a Dyler.com-nak nyilatkozva kijelentette, hogy nagyon is érdeklődik a német pilóta iránt.

    ,,Nem tudok semmit a Ferrari belső működéséről, ám kívülállóként tudom azt, hogy hosszúra nyúló történelme van már annak, hogy milyen rosszul bánnak a versenyzőikkel. Ez már akkor is fennállt, mikor Enzo még (Ferrari) élt.” – jegyezte meg Glickenhaus. – Visszatérve Sebastianhoz (Vettel), úgy tűnik a Ferrari követi ezt a tradíciót, ami véleményem szerint nem egy jó dolog. Ha Sebastian valaha úgy dönt, hogy szeretne versenyezni Le Mans-ban, akkor lesz egy ülés nálunk a számára. Nagyon boldog lennék, ha magunk között tudhatnánk őt!”

  • Berger tanácsa: Csak olyan autóba üljön Vettel, amivel nyerni tud

    Berger tanácsa: Csak olyan autóba üljön Vettel, amivel nyerni tud

    A Spanyol Nagydíj alatt Sebastian Vettel megmutatta, hogy mire képes egy versenyautóban, és hetedik helyen végzett a Ferrarival. De végül mit fog csinálni a németek négyszeres világbajnoka, miután az olaszok nem hosszabbítottak vele szerződést?

    „Első nekifutásra a Mercedes és a Red Bull lenne ideális választás, azonban, ha nincs semmilyen különleges szituáció, ennél a két csapatnál nem lesz helye. Melyik másik csapat tudna nyerni jelenleg? Azt mondanád, hogy még talán a Racing Point, de elég jók ahhoz, hogy jövőre a Mercedes és a Red Bull ellen versenyezzenek? Nekem vannak kétségeim a dologgal kapcsolatban.” – mondta Gerhard Berger a Sky Germany-nek.

    „A legnagyobb kérdés az persze, hogy ő hogyan látja a jövőjét? Szeretne támadni, meg szeretné próbálni még egyszer? Az egyetlen dolog, amit tanácsolhatok neki az az, hogy egy olyan autóba üljön, ahol legalább tud versenyeket nyerni. De ez jelenleg nem látom ezt megvalósíthatónak.”

    Időközben a Ferrarinál egyre nagyobb és nagyobb indulatok keletkeznek. Vettel elmondása szerint autója miatt frusztrált, azonban ez a Ferrari rengeteg elhibázott stratégiája miatt is lehet. Az olaszok úgy tálalják ezt a nyilvánosságnak, mintha nem is történne semmi, azonban nem ez a helyzet. Berger szerint Vettelnek semmi veszítenivalója:

    „Kihúzott mellkassal kell mellette elsétálnia. Vettelnek már a zsebében van négy világbajnoki cím, ezzel ellentétben Charles Leclercnek először nyerni kellene egyet. Mindenki tudja, hogy Sebastian nem felejtette el vezetni, ott valami nagyon félrecsúszhatott, ha Leclerc folyton egy másodperccel veri.” – zárta Berger.

  • Kolles: Kizárt dolog az, hogy fotók alapján autót lehet másolni

    Kolles: Kizárt dolog az, hogy fotók alapján autót lehet másolni

    Colin Kolles felkavarta az állóvizet azzal, hogy állítja, hogy szerinte kizárt az, hogy a Racing Point a nagyon is kezes RP20-ast simán a Mercedes W10-esről készült képek alapján építette volna meg. Persze, ezen kijelentéseivel rúg egyet a Mercedes csapatvezetőjébe, Toto Wolffba is. A Renault rendre fel óvást is nyújt be a Racing point ellen. A FIA végül a fékrendszer miatt ítélte el őket, amit az RP20-asban használnak. Ez nem listázott alkatrész, így azt a csapatoknak házon belül kell azt megtervezni.

    Otmar Szafnauer annyit elismert, hogy a technikai csapatuk lemásolta a bajnoki Mercedes tavalyi megoldását. Ugyanakkor szerinte ez a szabályok adta kereteken belül történt, így fellebbeztek a pénzbüntetésük és a 15 pont elvétele miatt a FIA-nál.

    A Magyarországon szakképzett fogorvos Kolles, korábban Forma-1-es csapatok irányítása után ma már a WEC-ben aktív. A Sport1-en beszélt arról, hogy miképp zajlik egy F1-es autó tervezése, egészen a koncepciótól kezdve, annak a bemutatásáig:

    „Kizárt dolog az, hogy fényképek alapján le lehetne másolni egy autót. Nem csak a fékről van itt már szó, hanem az egész koncepcióról. Azt mondták nekem, hogy megengedték nekik, hogy használhassák a 60%-os nagyságú szálcsatorna modelljüket. Továbbá a demó autójukat mintaként, ezeknek az alkatrészeit beszkennelték, majd konvertálták CAD rendszerekbe. Másképp ezt lehetetlen lenne megcsinálni.”

    Kollesnak volt már afférja korábban Toto Wolffal, amikor 2013-ban azzal fenyegetőzött, hogy a felvett beszélgetésüket nyilvánosságra hozza, amelyben az osztrák elég kemény megjegyzései is hallhatóak. Állítólag az F1 akkori ura, Bernie Ecclestone beavatkozásával rendezték a vitás kérdéseket, míg a Mercedes a bíróságon szerzett érvényt annak, hogy a beszélgetés részletei ne kerülhessenek napvilágra.

    A Spanyol Nagydíjat követő beszélgetős műsorban Kolles újra megragadta az alkalmat, hogy taszajtson egyet régi ellenségén Wolffon, akinek részvénye is van Lawrence Stroll Aston Martin projektjében. Nem kétséges, hogy a csapatok és annak a főnökeik között a szövetség sokkal barátibbá vált, mióta a kanadai milliárdos megmentette a Force Indiát, majd újra elindította azt Racing Point néven, és jövőre már Aston Martin néven kell keresnünk az istállót. A ByKolles Racing WEC csapatfőnöke így zárta a mondandóját:

    „Amennyiben Mercedes igazgatósági tag lennék, feltenném a kérdést, hogy a csapatvezető miért vakációzik állandóan egy hajón, és látogatja meg Gstaadot. Ez csak egyike azon dolgoknak, amely szerintem nem egészen megfelelő. Úgy gondolom, hogy nagyon is szoros közöttük a kapcsolat. Ugyan ez a saját álláspontom, de tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, és mások is osztják ezt a véleményt.”

  • Vettel: Nincs már túl sok szabad ülés, ezt mindenki tudja

    Vettel: Nincs már túl sok szabad ülés, ezt mindenki tudja

    Köztudott, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari útjai év végén elválnak. A német pedig még nem írt alá sehová jövőre, új csapatot keres.

    A pletykák régóta arról szólnak, hogy a négyszeres világbajnok az Aston Martinhoz igazol majd. Vettelt már látták a paddockban Lawrence Strollal, de a jövőre Astonná alakuló Racing Point csapatfőnökének, Otmar Szafnauernek a kocsijában is. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a rózsaszín csapat pilótája, Sergio Pérez azt nyilatkozta, a pletykák el fognak csendesedni, és nem érkezik a helyére senki.

    „Jelenleg nincs semmi újdonság, és ez még egy ideig így is maradhat” – mondta a helyzetéről Vettel. „Azonban nem kell zseninek, vagy pletykaszakértőnek lenned ahhoz, hogy tudd, nem sok ülés van már szabadon.”

    „Ami most a legfontosabb számomra, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jó csomagot kapok. Jó autót akarok, amivel az élen harcolhatok. Ezenkívül a csapatnak törekednie kell arra, hogy még jobb legyen. Nem utolsó sorban pedig nekem is élveznem kell” – zárta gondolatát a német.

  • Sajtó: Belgiumban fog szerződést kötni Vettel és az Aston Martin

    Sajtó: Belgiumban fog szerződést kötni Vettel és az Aston Martin

    Sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel egy több évre szóló kontraktus fog aláírni a Belga Nagydíjon.

    A májusi bejelentés óta a Forma-1 szereplői azt találgatják, vajon melyik csapatnál fog versenyezni jövőre a német pilóta. Eleinte még a McLaren és a Mercedes is esélyesnek számított, ám a wokingiak Daniel Ricciardo mellett döntöttek, míg a csillagosok a jelenlegi párosukkal szeretnék folytatni a munkát. Ezután az Aston Martin/Racing Point és a Red Bull emelkedett a lehetséges opciók közé A Bikák azonban már többször is elmondták, 2021-re nem tudnak helyet biztosítani egykori pilótájuknak. Ugyanakkor Alex Albon teljesítménye miatt akár felszabadulhat egy hely az osztrákoknál. A kanadai-brit istálló eleinte cáfolta a híreket, majd elismerték azt, hogy beszélnek Vettellel, ugyanakkor azt is kihangsúlyozták, hogy mindkét versenyzőjüknek érvényes szerződése van 2021-re.

    A Krone Zeitung azonban úgy tudja, hogy a négyszeres világbajnok és az Aston Martin a következő futamon fog megállapodni. A La Gazetta dello Sport is megerősítette ezt a pletykát, sőt az olaszok azt is tudni vélik, hogy Vettel fizetése 15 millió dollár lesz évente.

    Pérez szponzorai akcióba lendültek:

    További sajtóértesülések szerint a mexikói versenyző támogatói meg akarják akadályozni azt, hogy a 30 éves versenyző elveszítse ülését Vettellel szemben. Mivel Lawrence Stroll birtokában van a csapat, vajmi kevés esély van arra, hogy saját fiát küldi el. Maga Pérez is elmondta korábban, megértené, ha így döntene a kanadai milliárdos, ugyanis apaként át tudja érezni a helyzetet. Ugyanakkor a Spanyol Nagydíj hétvégéjén Pérez már azt nyilatkozta, hogy a csapat azt közölte vele, hogy folytatni akarják a közös munkát.

    A német Speedweek szerint a pilóta magabiztossága abból fakadhat, hogy a szponzorai készek és hajlandóak még több pénzt fizetni azért, hogy a mexikói megtarthassa ülését.

  • Stroll nem neheztelne apjára, ha kitenné a csapatból

    Stroll nem neheztelne apjára, ha kitenné a csapatból

    Lawerence Stroll igen nehéz döntés előtt áll. Nagyon úgy néz ki, hogy Sebastian Vettel a jövőre Aston Martinná alakuló gárdához fog szerződni, ám ha ez ténylegesen valóra válna a csapatnak búcsút kellene intenie egyik jelenlegi pilótájának.

    Két variáció áll fent Vettel érkezése esetén. Vagy Perezt teszik parkolópályára, aki egyébként 2014 óta versenyez a csapatnál, és 2022 végéig szerződése van, vagy a tulajdonos fiát, Lance Strollt kellene félreállítani.

    Utóbbi megértené, ha végül neki kellene átadnia helyét a csapatnál a németek négyszeres világbajnokának:

    „Ilyen az élet. Vannak a munkakapcsolatok, és van az apa-fia kapcsolat. Ha kitenne a csapatból, nem neheztelnék miatta. Ez a biznisz. El kell fogadnom, és tovább kell lépnem az életben, és küzdeni a holnapért.” – mondta Stroll a Channel 4-nek.

    A fiatal kanadai versenyző egyébként nagyon pozitívan beszél a közte és apja között lévő viszonyról:

    „Nagyon könnyű kapcsolatunk van. Jó kapcsolatunk van, és hagy nekem elég helyet. Azt teszi, amit tennie kell a pálya széléről. Próbálja a lehető leggyorsabbá tenni az autót, és összehozza a megfelelő embereket.” – zárta Stroll.

  • Állítólag a Daimler nem elégedett Wolff viselt dolgaival

    Állítólag a Daimler nem elégedett Wolff viselt dolgaival

    Toto Wolff és a Daimler kapcsolata egyre keserédesebb, állítja a Hollandiában köztiszteletnek örvendő nu.nl weboldal. Először is a Mercedes csapatfőnöke központi alakja lett a másolási botrányba fulladó „rózsaszín Mercedes” esetnek, melyben már öt csapat is tiltakozik. Wolff erre ennyit reagált:

    „Ez egy kisebbfajta forradalom. Viszont minden szinten kicsi. Azt hiszem, hogy valójában csak idegesíti őket az, hogy nem tudják hozni a Racing Point teljesítményét.”

    A Haasnál is kihúzta a gyufát Wolff. Amikor védte a Racing Point dolgait, azt találta mondani, hogy az amerikai csapat egy komplett autót kapott a Ferraritól, amikor beszálltak a Forma-1-be. Günther Steiner természetesen nonszensznek nevezte ezt az állítást:

    „Csak azt használtuk fel, amit legálisan is megvásárolhattunk. Azt hiszem, hogy a bűnös lelkiismerete mondatja ezt vele. Szerintem Toto sarokba lett szorítva, így most próbál terelni.”

    Az említett oldal tudósítója, Patrick Moeke állítja, hogy a Mercedes anyavállalatánál a Daimlernél kifelé azt mutatják, hogy Wolff élvezi a bizalmukat, valójában azonban elégedetlenek az osztrákkal a társaságon belül. Több Mercedeshez közeli forrás is utalt rá, hogy a Daimler nem értékeli Wolff egyes más tevékenységét. Ezek egyike az, hogy bevásárolhatta magát Lawrence Stroll új Aston Martin projektjébe. Wolff és a Daimler mindeközben egyeztetnek a 48 éves üzletember 2020 utáni szerződéséről. Olav Mol, a holland Ziggo Sport F1-es kommentátora is úgy tudja, hogy nem jön ki Wolff és az új Daimler vezérigazgató, Ola Kallenius, de figyelmeztetett erre is:

    „Csak akkor lesz ilyesmiből komoly probléma, ha az eredmények csalódást keltővé válnak.”

  • Vettel elárulta, hogy mit keresett a Racing Point főnök autójában

    Vettel elárulta, hogy mit keresett a Racing Point főnök autójában

    Sebastian Vettel elárulta, hogy miért láthatták meg Otmar Szafnauer, Racing Point csapatfőnök autójában a múlt heti Brit Nagydíj után. Mark Sutton látta meg, amikor a német beszállt, majd együtt hagyták el a versenypályát. Mindeközben egyre inkább bizonyossá válik az, hogy Vettel jövőre az Aston Martin gyári csapat pilótája lehet. Azt is sokan felhánytorgatják Vettel esetében, hogy a könyöke találkozott a csapattulajdonos Lawrence Stroll könyökével üdvözlés gyanánt azon futam előtt, ahol végül csak a csalódást keltő 10. helyen végzett.

    Csütörtökön persze, hogy rákérdeztek Vettelnél, hogy ugyan mit keresett Szafnauer autójában. Elismerte, hogy együtt utaztak:

    „Elmentünk egy benzinkútra. Utána ő ment tovább haza, én pedig máshová mentem. remek autója van, egy Ferrari Pista, amire emlékszem már évek óta, mert mondogatta, hogy van neki is egy, de mondta, hogy kifogy az üzemanyagból. Kérdeztem, hogy merre megy, és mivel egy irányba tartottunk, ezért vele mentem a benzinkútra, majd a dolgomra.”

    Vettel persze közismerten vicces és okos, és egy lépéssel a média előtt jár, ezért elegánsan még ennyit hozzátett:

    „Manapság elég kellemetlen, hogy emberek mindent nagydobra vernek, én viszont nem… Ennyi ennek a hírértéke.”

    Ne feledjük, a Racing Point gyára egy utcányira van a silverstone-i pályától, ami simán jelentheti azt, hogy Vettel meglátogatta a bázist, a jövőbeni főnökével. Megpróbálták kihúzni ezt Vettelből úgy, hogy esetleg talált-e Szafnauer autójának a kesztyűtartójában egy aláírandó szerződést, mire a német nevetve felelt:

    „Igen, aláírtam valamit, de nem vagyok benne biztos, hogy mi az. Azt mondta, ez valami felmentés lenne arra az esetre, ha ütközne. Csak vicceltem… de meg akartam bizonyosodni róla, hogy az emberek manapság mindent kicsit rosszul tesznek. Az én oldalamról nézve nincs újdonság, nincs mit bejelenteni. Jó ideje ismerem már Otmart, és ültem már az autójában korábban is, de akkor ez senkit sem érdekelt… ha beszélgetnétek oylanokkal akiket ismertek is, azért ez nem annyira szokatlan.”

    Vettel tehát hárította annak a fontosságát, hogy gyorsan kell döntenie a jövőjéről, de maradt még pár opciója a Forma-1-ben maradásra. Az egyik az lett volna, hogy csatlakozik a Mercedeshez, de Valtteri Bottas csütörtöki bejelentésével 2021-re, ez a kapu bezárult. Lewis Hamilton pedig feltehetően marad. A Red Bull Racing is egy lehetőség, hiszen a csapattulajdonos Dietrich Mateschitz feltett szándéka visszaszerezni a németet, de jelenleg úgy néz ki, hogy a legerősebb jelölt a Racing Point.