Címke: Aston Martin

  • Sainz külön is tesztelhet új csapatával, Ricciardo és Vettel viszont nem

    Sainz külön is tesztelhet új csapatával, Ricciardo és Vettel viszont nem

    Carlos Sainz tesztelheti majd a Ferrari 2018-as autóját, Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel viszont nem kap ilyen lehetőséget a McLarentől és az Aston Martintól.

    A jövőre életbe lépő korlátozások miatt csak három nap áll majd a csapatok és a versenyzők rendelkezésére, hogy teszteljék a 2021-es autókat. Másfél nap gyakorlás juthat így minden pilótának, ami a 26 éves spanyol szerint elég kevés. A csütörtöki sajtótájékoztatón Sainz ugyanis elmondta, hogy ő szeretne külön is tesztelni a Ferrarival, hogy jobban megismerje a csapatot és könnyebben szokjon bele a környezetbe.

    Mattia Binotto elárulta, hogy teljesíteni fogják Sainz kérését, ugyanis a versenyzőnek lehetősége lesz majd a 2018-as autót vezetni.

    ,,Másfél nap nagyon kevés. Fogunk valamit majd szervezni Carlosnak (Sainz) annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb csatlakozzon a csapathoz. Továbbá, hogy gyorsan ismerje meg az autót, és azt ahogy dolgozunk, valamint magát az alakulatot és a folyamatokat. A szimulátorban töltött munka most különösen fontossá válik, ugyanis így együtt dolgozhat a csapat mérnökeivel is.” – nyilatkozta Zoom híváson keresztül a svájci-olasz vezető.

    Ugyanakkor a McLaren már nem tud ilyen lehetőséget biztosítani Daniel Ricciardónak. Amiatt, hogy motorpartnert vált ismét a wokingi alakulat, a 2018-as konstrukciót nem használhatják, hiszen az még a Renault erőforrásaihoz lett igazítva.

    ,,Sajnos jelenleg mi nem rendelkezünk ilyen opcióval, a motorváltás miatt. Az erőforrásaink végesek, így el kell döntetnünk azt, hogyan tudjuk a lehető legjobban felhasználni őket. Egy két éves autóval való tesztelés most nem élvez akkora prioritást. Daniel (Ricciardo) nagyon tapasztalt versenyző, ahogy a csapatban dolgozó srácok többsége is az. Nagyon pozitívan közelítjük meg az új szezont. Biztos vagyok abban, hogy jó formában leszünk az első versenyre.” -magyarázta Andreas Seidl.

    Ugyanakkor Ricciardo integrálására máris készülnek a tervek:

    ,,Már dolgozom azon a terven, ami az összes részlegen keresztül – a technikai divíziótól a marketing és kommunikációs oldalig – segít Danielnek a beilleszkedésben január 1-jétől.” -tette még hozzá a német csapatfőnök.

    Vettelnek és az Ason Martinnak is türelmesnek kell lennie, hiszen a közös munkát élesben csak a téli teszten kezdhetik meg.

    ,,Nekünk sincs lehetőségünk arra, hogy egy két éves autóval teszteljünk. Ugyanakkor mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy segítsük Seb (Vettel) beilleszkedését a csapatba. Rengeteg munka vár majd ránk a szimulátorban annak érdekében, hogy a három napos tesztet arra tudjuk szánni, hogy felkészüljünk az első futamra.” – árulta el Otmar Szafnauer.

  • Hétfőn jelentiheti be Perez, hogy búcsúzik az F1-től?

    Hétfőn jelentiheti be Perez, hogy búcsúzik az F1-től?

    Több médiaforrás is egybehangzóan állítja, hogy Sergio Perez hétfőn estére összehívott egy sajtótájékoztatót Bahreinben. A mexikói pilóta jövője továbbra sem tisztázott, így nagy kérdés az, hogy mit jelent be majd ezen, hiszen jelenleg úgy tűnik, nem talált magának helyet 2021-re. Sebastian Vettel kerül a helyére a csapathoz, akiket már Aston Martin Racing néven kereshetünk majd. Lance Stroll lesz a csapattársa a németnek, a kanadai megtarthatja a helyét az istállónál.

    Rengeteg a spekuláció hónapok óta Perez körül. Nagy esélyes elviekben a Red Bull Racingnél Alexander Albon helyére, de felmerült a neve a Haasnál és a Williamsnél is. Utóbbiak azonban újfent megerősítették, hogy marad náluk a Latifi/Russell páros, így ez a lehetőség kilőve. A Haas nem jelentett be egyelőre senkit sem 2021-re, de feltehetően nem Perezzel terveznek.

    Így, most mindenki a mexikói tervezett hétfő esti kinyilatkoztatására vár. Senki sem tudja, hogy miről akar beszélni vagy mit akar elmesélni, de a jövőjéről biztosan lesz szó. A lehetőségei azonban szűkülnek, így talán azt jelentheti be, hogy búcsúzik a Forma-1-től.

  • Sebastian Vettel elárulta, hogy hol tartja a legújabb trófeáját

    Sebastian Vettel elárulta, hogy hol tartja a legújabb trófeáját

    Sebastian Vettel elmondta hova került az a trófea amit a Török Nagydíjon szerzett meg.

    A német pilóta idén először állhatott dobogóra, így a kapott serleg különleges helyre tette. A jókedvű versenyző a csütörtöki sajtótájékoztatón azt is elmondta, hol lehet megcsodálni házában az új szerzeményt:

    ,,Elég sok idő telt el a 120. dobogós helyezésem óta, így nagyon boldog voltam amiatt, hogy ismét trófeát kaptam. Most a konyhaasztalon van – mindaddig persze, míg valaki el nem pakolja onnan.” – mesélte jókedvűen a négyszeres világbajnok, majd hozzátette, hogy a konyhában a friss kupa mellett még a világbajnoki serleg is megtalálható.

    Vettel Bahreinben négy alkalommal állhatott már fel a dobogó legmagasabb fokára, így a jelenlegi mezőnyben ő számít „csúcstartónak” a szahíri aszfaltcsíkon. A Ferrari pilótája ezért kíváncsian várja, hogy a javuló SF1000-el mire lesznek képesek:

    ,,Az elmúlt versenyek során láthattuk, hogy javult az autónk teljesítménye. Tehát kíváncsian várom, hogy mennyire leszünk versenyképesek ezen a pályán.”

    Azonban az év vége felé közeledve Vettel gondolatai már új csapata körül forognak. A Ferrari is készül már a váltásra, ugyanis Carlos Sainz számára akár egy privát tesztet is szervezhetnek, ugyanis a spanyol nagyon kevésnek tartja a három napos tesztlehetőséget. A négyszeres világbajnok ugyanakkor elmondta,  ő csak a teszten ül majd be az Aston Martinba:

    ,,Jövőre kezdjük meg a közös munkát az Aston Martinnal, ám a téli tesztig nem fogok autóba ülni. Ha tényleg csak három nap áll a rendelkezésünkre, akkor az elég rövid lesz, viszont ezzel mindenkinek meg kell majd küzdenie. Sok mindent lehet tanulni másfél nap alatt.”

  • Versenyzői fizetések 2020: Hamilton itt is első helyen végzett

    Versenyzői fizetések 2020: Hamilton itt is első helyen végzett

    A hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton lett a leginkább fizetett versenyző a Forma-1-ben 2020-ban, hiszen a Mercedes a szolgálataiért 47 millió eurót ad.

    A Business Book GP 2020-as kiadásában, amely a Forma-1 pénzügyeit monitorozza. A lista annyiban még visszafogott is, hogy a bónuszokkal és szponzorpénzekkel nem is számol, de Hamilton első helye így sem meglepő, ráadásul jövőre ez emelkedhet is neki, miután a jelenleg érvényben lévő szerződése az év végén lejár.

    Utána a legtöbb pénzt a Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel viszi haza, akinek a mostani 35 millió eurós fizetése jelentősen csökkeni fog jövőre, amikor már majd az Aston Martin pilótája lesz.

    Harmadik helyen van Daniel Ricciardo, a Renault-tól kapott idei 20 millió eurójával. Ez utoljára lesz így, mert 2021-re ő is átigazol, a McLarenhez. Feltételezhetően ő is alacsonyabb fizetés mellett megy oda, de talán jobb pontonkénti bónuszrendszerbe kerül.

    Negyedik helyet ér Max Verstappen 16 millió eurós évi fizetése a Red Bulltól, míg Valtteri Bottas és Charles Leclerc osztoznak az ötödik helyen, és 9-9 millió eurón az idei idényben.

    2020-as versenyzői fizetések teljes listája:
    1. Lewis Hamilton (Mercedes) : € 47m
    2. Sebastian Vettel (Ferrari) : € 35m
    3. Daniel Ricciardo (Renault) : € 20m
    4. Max Verstappen (RBR): € 16m
    5. Valtteri Bottas (Mercedes) : € 9m
    6. Charles Leclerc ( Ferrari ): € 9m
    7. Kimi Raikkonen ( Alfa Romeo ): € 6m
    8. Carlos Sainz (McLaren) : € 4.5m
    9. Sergio Perez ( Racing Point ): € 4m
    10. Esteban Ocon ( Renault ) : € 4m
    11. Romain Grosjean (Haas) : € 2m
    12. Kevin Magnussen (Haas) : € 2m
    13. Alex Albon (RBR) : € 2m
    14. Lando Norris (McLaren) : € 1.5m
    15. Lance Stroll (Racing Point) : € 1.5m
    16. Pierre Gasly (AlphaTauri) : € 1m
    17. Daniil Kvyat (AlphaTauri) : € 750,000
    18. George Russell ( Williams ): € 750,000
    19. Nicholas Latifi ( Williams) : € 750,000
    20. Antonio Giovinazzi ( Alfa Romeo): € 500,000

  • Windsor a Racing Point helyében inkább Pérezt választotta volna

    Windsor a Racing Point helyében inkább Pérezt választotta volna

    Peter Windsor elmondta, hogy a Racing Point helyében, ő inkább megtartotta volna Sergio Pérezt, és nem szerződtette volna le Sebastian Vettelt.

    Miután a Ferrari kiadta az útját, a német pilóta még nem érezte azt, hogy vissza akar vonulni, így új lehetőségek után kutatott a sportágban. A Racing Point figyelmét fel is keltette a négyszeres világbajnok, ám a kanadai-brit csapatnak mindkét versenyzőjével érvényes szerződése volt. Lawrence Stroll azonban nem akarta elszalasztani a heppenheimit, így inkább felbontották a kontraktusukat a mexikói pilótával, hogy leigazolhassák Vettelt.

    A 30 éves Pérez így most ülést keres magának, ám lehetőségei igen csekélyek. A Red Bull dobhat neki igazán mentőövet, viszont a Bikák még számolhatnak Nico Hülkenberggel és Alex Albonnal is.

    Pérez a legutóbbi versenyen a második pozícióban végzett, így Windsor megkérdőjelezte az Aston Martin korábbi döntését:

    ,,Ha még mindig hajtana Serio Pérez és Sebastian Vettel  a második ülésért, akkor én valószínűleg Pérezt választanám. Ő még sok mindent bizonyíthat, éhes a sikerre és egyre jobb lesz. Példának okáért, én még sosem láttam őt ilyen jól vezetni esős körülmények között. Ez tehát sokat mond arról, hogy mennyit  fejlődött a jelenlegi környezetében.” – magyarázta az újságíró az álláspontját.

    Ugyanakkor a brit szerint a négyszeres világbajnok problémái az új csapatánál is előjöhetnek:

    ,,Vettel ismét új lappal indulhat: új, csapat, új autó, minden új …, csakúgy, ahogy a Ferrarinál volt. Azon viszont akkor nem változtatott, hogy milyen versenyző és hogyan versenyzik az autóval.”

    Windsor úgy véli, hogy Vettelnek egy kicsit többet kellene dolgoznia azon, hogy jobb legyen. A szakíró szerint ha szerencséje lesz, és az Aston Martin hátulja kedvező lesz a számára, akkor talán tud valamit kezdeni, ám ha nem, akkor nagyon nehéz időszak elé fog nézni.

  • Vettelhez hasonlóan az Aston Martin is négyszeres világbajnok akar lenni

    Vettelhez hasonlóan az Aston Martin is négyszeres világbajnok akar lenni

    Otmar Szafnauer abban reménykedik, hogy Sebastian Vettel hatására az Aston Martin is négyszeres világbajnok lesz.

    A német pilótával még májusban közölte a Ferrari, hogy nem hosszabbítják meg a kontraktusát. A négyszeres világbajnok visszavonulni még nem szeretett volna (habár saját elmondása szerint közel került ehhez a döntéshez), így a paddockban kezdett el érdeklődni a kiadó helyek felől. Az Aston Martinná váló Racing Point figyelmét felkeltette a 33 éves versenyző, így meg akarták kaparintani maguknak. Ugyan Sergio Pérezzel és Lance Stroll-lal is volt érvényes szerződésük, ám végül úgy döntöttek, hogy kiadják a mexikói pilóta útját.

    Szeptemberben meg is született a megállapodás. Vettel szerződése kötetlen időre szól, így a kanadai-brit istálló hosszú és gyümölcsöző kapcsolattal számol.

    A rózsaszín alakulat csapatfőnöke a Sport Bildnek elárulta, hogy a német versenyző tudásával felvértezve szeretnének többszörös bajnokká válni, csakúgy, mint „közeli barátjuk és partnerük” a Mercedes.

    ,,A segítségével minden részletet megtanulhatunk, legyen az akármilyen kicsi dolog is. Reméljük, hogy megtanítja nekünk azt, hogyan legyünk hozzá hasonlóan négyszeres világbajnokok.” -nyilatkozta Szafnauer.

    A szezon december 13-án ér véget, ám a 33 éves versenyzőt januárig a szerződése még a vörösökhöz köti. Szafnauer ugyanakkor elárulta, még nem kérték meg riválisukat arra, hogy engedjék el előbb Vettelt.

    ,,Januárig Sebastiant (Vettel) szerződés köti a Ferrarihoz, és mi még nem kérdeztünk arra rá, hogy előbb elengednék-e őt.” -tette hozzá a Racing Point csapatfőnöke.

  • Jövőre a Mercedes mellett az Aston Martin szolgáltathatja a Safety Cart

    Jövőre a Mercedes mellett az Aston Martin szolgáltathatja a Safety Cart

    Sajtóértesülések szerint jövőre a szezon egyik felében a Mercedes, míg a másikban az Aston Martin szolgáltathatja a Safety Cart.

    1996 óta egy Ezüst Nyíl tűnik fel akkor, mikor bármilyen oknál fogva a pályára kell küldeni a biztonsági autót. Akkoriban még Mercedes-AMG C36 model rótta a köröket, míg jelenleg a német gyártó GT R konstrukciója tűnik fel a szükséges esetekben.

    A Mercedes továbbra is elkötelezett e téren is, viszont tárgyalások folynak egy átdolgozott megállapodásról az új Concorde Egyezmény mentén. Végleges döntés ugyan még nem született, ám nagyon úgy tűnik, hogy az Ezüst Nyilak visszalépnek attól a privilégiumtól, hogy egyedüli gyártóként szolgáltassák a Safety Cart. A német vállalat ezután is kiemelkedő szerepet töltene be ezen a területen – ideértve az orvosi autó biztosítását is -, ám a Motorsport.com információ szerint a biztonsági autóval kapcsolatos felelősségen a Mercedes az Aston Martinnal szeretne osztozni.

    A lehetséges megegyezés szerint a két gyártó felosztaná a szezont, így 11 verseny erejéig a brit márka, míg a többi 12 versenyen a német biztosítaná a szóbanforgó járművet, ami megosztaná a pénzügyi terheket a két fél között.

    A Mercedes és az Aston Martin az elmúlt 12 hónapban szorosabbra fűzte kapcsolatát. Nemrég arról szóltak a hírek, hogy az Ezüst Nyilak  20%-ra növelték részesedésüket a brit autógyárban.  A két fél a részesedési megállapodás mellett, növelte a technikai együttműködés mértékét is.

    Toto Wolff már egy ideje szintén részvényesnek mondhatja magát, ezen felül baráti kapcsolatot ápol Lawrence Stroll-lal, a manufaktúra vezérigazgatójával. Nemrég kiderült, hogy újdonsült versenyzőjük, Sebastian Vettel is ‘bevásárolt’ az értékpapírokból, miután aláírta szerződését a kanadai üzletember F1-es alakulatával.

  • Vettel elismerte, hogy Ecclestone adott neki tanácsokat

    Vettel elismerte, hogy Ecclestone adott neki tanácsokat

    Sebastian Vettel elárulta, hogy a Forma-1 korábbi irányítója, Bernie Ecclestone segített neki a 2021-es szerződésben az Aston Martinnal. A 90 éves Ecclestone már ugyan nem vezeti az F1-et, de ennyit mondott erről a Sport1-nek:

    „Komoly nyomás alá helyeztem a csapattulajdonos Lawrence Strollt, hogy vegye magához Sebastiant.”

    A napokban pedig a korábbi F1 legenda Gerhard Berger nyilatkozta azt, hogy a négyszeres világbajnokot érdekelné az, ha a Forma-1-es tevékenységét tudná kombinálni DTM futamokon való indulással. Vettel ezt Isztambulban megerősítette, és még viccelt is vele:

    „Igen, mindez igaz, beszéltem mindkettőjükkel, ahogy sokan másokkal is. Egyeseket a barátaimnak is tartok, valakiktől pedig csak tanácsot kértem. A megbízást meg nem Bernie kérte. Szerintem nem is fogadna el tőlem pénzt.”

    Arra pedig, hogy az F1 kombinálható lenne a DTM-mel, amelyet Berger vezet, Vettel így reagált:

    „A múltban lehetséges lett volna, de most nem. Érdekelne is a dolog, de amikor 23 verseny van a naptárban, nem egyszerű erre időt szakítani. Nincs semmi valóságalapja.”

  • Stroll és Mazepin a bíróságon is össze fog csapni

    Stroll és Mazepin a bíróságon is össze fog csapni

    Jövő hétre tűzték ki Dimitrij Mazepin és Lawrence Stroll ügyét, ami a Force India megvételének szabályosságával foglalkozik.

    A Force India 2018-ban került csődeljárás alá, amit Sergio Pérez indított el annak érdekében, hogy megmentse a csapatot. Két ‘megmentő’ sietett a bajba jutott istálló megvételére, az egyik Mazepin volt, míg a másik Stroll.

    A kanadai üzletember került ki győztesen a csatából, ugyanis ő vásárolta fel az alakulatot, majd átnevezték Racing Pointra a csapatot, ami jövőre viszont már Aston Martin néven fog szerepelni. Stroll 90 millió fontot fizetett a gárdáért, majd az ügyet elindító mexikói mellé beültette fiát, Lance-t.

    Az orosz vállalkozónak is hasonló tervei voltak, ugyanis fia, Nikita már nagyon vágyott a Forma-1-be, ám a 61 éves ellenfelük elorozta előlük a csapatot. Mazepin már akkor azzal fenyegetőzött, hogy a bíróság elé viszi az ügyet, ugyanis meggyőződése szerint a licitálás, amit az FRP Advisory LPP bonyolított le, nem volt szabályos. Akkori kiadott közleményében az Uralkali (orosz vegyipari cég, ami Mazepin tulajdonában van) kijelentette, hogy a fent említett vállalat, „nem a legmagasabb ajánlatot tévőnek ítélte oda a szóbanforgó istállót.” Ezen kívül azt is hozzátették, hogy meglátásuk szerint ” az átláthatóság hiánya, valamint több ferdítés is jellemezte az FRP Advisory LPP ügyintézőinek munkáját.”

    Alig két évvel Stroll győzelme után azonban bíróságra viszi az ügyet Mazepin, amit Londonban fognak tárgyalni a jövő héten. A The Times információi szerint a bíróság arról fog ítéletet mondani, hogy szenvedett-e pénzügyi veszteséget az ügyintézők és Stroll miatt az Uralkali vagy sem.

    Miután Stroll és a kanadai konzorciuma megvette a csapatot Vijay Mallyatól, milliókat invesztáltak az alakulatba, miközben megerősítették és szorosabbra fűzték a gárda kapcsolatát a Mercedesszel. Ezen kívül az Aston Martin többségi tulajdonosa is a 61 éves üzletember lett, ami jövőre már nemcsak a nevét, hanem az ikonikus színét is adja az eddig rózsaszínben versenyző istállónak.

    A Racing Point jelenleg az ötödik pozícióban van a konstruktőri bajnokságban 134 ponttal, ám a McLaren is ennyi egységet szerzett magának, így pontegyenlőség áll fenn a felek között. Ugyanakkor a wokingiaknak több dobogós helyezésük volt idén, így ők birtokolják most a negyedik helyet a listán.

    Mazepinről nemrég azt pletykálták, hogy a Haast nézte ki magának, bár egyelőre a felek tagadnak bármi nemű megvásárlást. Ennek ellenére a fia, Nikita akár helyet is kaphat az amerikai csapatban jövőre, míg főszponzorként az Uralkali villoghat az autón.

  • Vettel hiányolni fogja a Ferrari ‘szellemiségét’ a csapatváltás után

    Vettel hiányolni fogja a Ferrari ‘szellemiségét’ a csapatváltás után

    Sebastian Vettel elárulta, hiányozni fog neki a Ferrari ‘szellemisége’ miután elválnak útjaik.

    Idén a német versenyző és vörös autója nem igazán tud dűlőre jutni egymással. Az elmúlt versenyek során csak 2 ponttal lett gazdagabb a heppenheimi, míg Charles Leclerc 40 egységet szerzett ez idő alatt. Kalandjuk azonban hamarosan véget ér, ugyanis a Scuderia májusban úgy határozott, hogy nem kötnek új szerződést a négyszeres világbajnokkal. Jövőre tehát Carlos Sainz fog versenyezni a monacói mellett, míg Vettel útja az Aston Martinba vezet majd.

    A 33 éves versenyző elárulta, hogy távozása után mi fog neki hiányozni a Ferrariból:

    ,,Végtére is ez olyan, mint egy kapcsolat, így az emberek fognak hiányozni. A szellemiség, a Ferrari ideája, a legenda. Gyerekkorom óta a szurkolójuk vagyok, még Michael (Schumacher) inspirált engem erre. Ám mikor te is a részesévé válsz, és megismered az embereket, mondhatni  a függöny mögé tekinthetsz. Így igen, az embereket fogom leginkább hiányolni. Viszont a jó hír az, hogy néhányukkal rendszeresen találkozhatok majd jövőre, még akkor is, ha ez most másmilyen lesz. Az emberi kapcsolatok ugyanakkor megmaradnak.” -nyilatkozta Vettel.

    A Racing Point jelenleg 31 egységgel a Ferrari előtt van, ám a világbajnokság még nem ért véget. A négyszeres világbajnok készül már az új kalandra, tervei szerint a következő év elején bele is veti magát a munkába.

    ,,Úgy vélem, hogy 2021 olyan lesz, mint a mostani szezon az autók tekintetében. Nagy kihívás lesz az a számunkra, hogy átlendüljünk mindenen, ezért úgy hiszem, hogy januárban, februárban vetem bele magam az új projektbe. Megpróbálok megbizonyosodni arról, hogy mindent megismertem-e még a vezetés, a tesztelés és a verseny megkezdése előtt. Nem konkrét dolgokról vagy személyekről van itt szó, inkább az egész csapatról, a munkafolyamatuk megismeréséről. Megpróbáljuk a különbségeket megállapítani, majd megpróbálok hozzájárulni ahhoz, hogy a dolgokat jobbá tegyük.” – tette hozzá Vettel.