Címke: Aston Martin

  • Vettel „megszabadul” a Ferrari és német autós kollekciójától

    Vettel „megszabadul” a Ferrari és német autós kollekciójától

    Sebastian Vettel nyolc autójától is „megszabadul„, a 2021-es Forma-1-es szezonkezdet előtt. A német pilóta alig pár héttel azelőtt teszi mindezt, mielőtt bemutatkozna az Aston Martin F1 csapat színeiben.

    A Motoring Research mai írása szerint Vettel öt Ferrarit és három német különleges sportkocsit ad el, Tom Hartley Jnr-on keresztük, aki kifejezetten ilyen járgányokra szakosodott. Vettel eladja a 2004-es Ferrari Enzóját, egy 2016-os LaFerrarit, ugyanezen évjáratból az F12DF-t, egy 1996-os F50-est, valamint egy 2015-ös 458 Speciale-t.

    A négyszeres világbajnok eladja szintén a 2009-es Mercedes-Benz SL65 AMG Black Series modelljét, a 2002 BMW Z8 Roadsterét, és egy 2010-es Mercedes-Benz SLS AMG-t.

    A LaFerrarit és az F50-est máris sikerült eladni, de nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyiért. Az Enzo árát pedig csak komoly érdeklődőnek hajlandóak elárulni. A maradék öt autó együttes értéke kb. 1.7 millió font.

  • Rosberg: Vettel újra hőssé válhat a száguldó cirkuszban

    Rosberg: Vettel újra hőssé válhat a száguldó cirkuszban

    Sebastian Vettel újra hős lehet a Forma-1-ben, miután a tavalyi horrorisztikus Ferraris szezonja után 2021-ben már az Aston Martinnál versenyez majd, állítja Nico Rosberg. 2016 világbajnoka a négyszeres világbajnok honfitársáról az Augsburger Allgemeinének nyilatkozott:

    „Szüksége volt már a változásra. A Ferrarinál negatív spirálba került. Az Aston Martinnál újra ő lesz a hős, és ünnepelni fogják. Továbbra is minden idők egyik legjobbja.”

    Egy másik korábbi német nagydíjgyőztes, Ralf Schumacher is egyetért Rosberggel, Vettel átigazolásával kapcsolatban, ő az f1-insider.com-nak nyilatkozott:

    „Amennyiben Sebastian kap egy olyan autót, amellyel újra azonosulni tud, akkor többet várhatunk tőle. A Forma-1-ben az ördög a részletekben rejlik. Kicsit előbb fékezel itt, később fordulsz ott, és máris három tizedet kaptál a csapattársadtól, aki eközben jobban kijön a technikával. A versenyen ez pedig még jobban összeadódik.”

    Szerinte a 33 éves Vettel profitálhat abból, hogy a Ferrari helyett már a Mercedes erőforrásával dolgozhat:

    „Nem csak a legerősebb motor a mezőnyben, hanem a leginkább vezethető.”

    Rosberg ugyanakkor arra számít, hogy 2021-ben is volt csapattársa, Lewis Hamilton dominál majd újra, a gyári Mercedes alakulatával:

    Hihetetlenül tehetséges, és övé a legjobb autó. Az, hogy le tudtam őt győzni ugyanazzal az autóval, külön megerősít a saját sikeremben.”

  • Rosberg nem kételkedik Hamilton lenyűgöző tehetségében

    Rosberg nem kételkedik Hamilton lenyűgöző tehetségében

    2016 világbajnoka Nico Rosberg egykori csapattársát lenyűgöző tehetségnek nevezte, miközben ugyanakkor az idei bajnoki cím legnagyobb esélyesének is tartja.

    A német ex-pilóta a német Augsburger Allgemeine lapnak adott interjújában tért ki az idei évre, amelyben nem vár semmiféle meglepetést.

    „Hamilton egy hihetetlen tehetség, ráadásul neki van a legjobb autója. Emiatt őt tartom az idei szezon legnagyobb favoritjának. Az egyetlen, aki egy kicsit is meg tudja majd őt közelíteni az Max Verstappen. Talán még az új csapattársa Sergio Pérez is ott lehet majd, ha jó autót épít a Red Bull. Ott van még a Mercedeses csapattársa Valtteri Bottas is, de az ő esélyei évről-évre csökkennek.” – vizionálta Rosberg.

    A már négy éve visszavonult bajnok Sebastian Vettelre és az új csapatára is kitért.

    „Vettelnek változásra volt szüksége. A Ferrarinál egy negatív spirálba került, ami végül már nem volt kellemes élmény a számára. Örülök, hogy talált egy új lehetőséget, az Aston Martinnál ismételten egy ünnepelt hős lesz. Újra a régi lehet a sikerek hatására. Még mindig mindenidők egyik legjobbja.” – vélekedett honfitársáról.

  • Vettelnek kevés idő kellett annak idején a Toro Rossonál is

    Vettelnek kevés idő kellett annak idején a Toro Rossonál is

    Sebastian Vettel új kalandba kezd az Aston Martinnál idén, miután az álma a Ferrarinál keserű lett. A brit márka örül a négyszeres világbajnok érkezésének, és azt remélik, hogy vele újabb magasságokba érnek. A csapatfőnök Otmar Szafnauer szerint Vettelnek nem kell sok idő, hogy hozzászokjon az új csapatához, még ha ahhoz is szokott hozzá, hogy nagyobb csapatokkal versenyez, mint a Ferrari vagy a Red Bull. Az Auto, Motor und Sportnak így nyilatkozott:

    „Ne feledjük, hogy Sebastian Vettel volt pár évet a Toro Rossónál is, ők méretben hasonló csapat, mint mi. A memóriája meg elég jó, ezért már most szeretjük. Ugyanaz a filozófiánk azon tekintetben, hogy miképp akarunk versenyezni, a teljesítmény nálunk a top prioritás. A célunk az, hogy a lehető leggyorsabb autónk legyen. Ez más területeken is érvényes, mint például a bokszutcai munka a kerékcseréknél. A legtöbbet akarjuk kihozni a versenyekből, beleértve a győzelmeket is. Erről szól ez az egész. Sebastian is így látja ezt.”

  • Hogyan szerezd be a versenyzők autogramkártyáját?

    Hogyan szerezd be a versenyzők autogramkártyáját?

    Így, hogy nem nagyon lehet menni a futamokra, felértékelődnek a versenyzők autogramkártyái. Régen is művészet volt megszerezni ezeket, és bár már manapság ez jóval egyszerűbb mint korábban, két dolog azért kelleni fog a sikerhez: leginkább angol nyelvtudás és türelem.

    Nézzük is, miképp szerezhetők meg ezen relikviák. A legegyszerűbb ha emailt írunk, csak az a nem mindegy, hogy hova, milyen címre. A legtöbb csapatnál azonban ez működik. Hamarosan túl leszünk úgyis az autóbemutatókon, utána pedig már akár idei autogramkártyákat kaphatunk.

    Mercedes AMG Petronas
    A tapasztalatok szerint négy hónap az átfutási idő. Nem kell a dolgot nagyon túlbonyolítani, ide kell emailt írni: enquiries@mercedesamgf1.com
    Red Bull Racing
    Itt sem kell nagyon aggódni, az ő email címük ahol a versenyzők kártyáit lehet igényelni, az ez: feedback@redbulltechnology.com
    McLaren
    Itt külön ember van erre a dologra, így neki kell írni: louise.ramsey@mclaren.com
    Aston Martin
    Itt jelenleg kicsit még bajban vagyunk, hiszen nem teljesen éles az F1 csapat oldala, de Sebastian Vettel elérhető ilyen szempontból a saját weboldalán, itt: https://www.sebastianvettel.de/index.php/fans

    Alpine

    Ugyan ők is még dolgoznak az új sportos márkájukon, de addig is érdemes próbálkozni a Renault oldalán, bár nem mindig reagálnak rá:  https://www.renaultsport.com/spip.php?page=contact
    Érdemes ezért itt hagyományos levelet írni nekik a kívánt versenyző autogramkártyájának a megjelölésével az alábbi címre, mert ez már bevált:
    Renault Sport Racing Ltd
    Whiteways Technical Centre
    Enstone
    Chipping Norton
    Oxfordshire
    OX7 4EE, UK

     

    AlphaTauri

    11 hónap volt valakinek az, hogy válaszoltak, viszont eredeti kézzel írt és nem nyomtatott szignó volt rajta! Ők sem bonyolították túl, az email ahová írni kell: info@scuderiaalphatauri.com

    Alfa Romeo

    Őket is a kapcsolattartós oldalukon érdemes megkeresni emiatt, amely elérhető itt:  https://www.sauber-group.com/corporate/contact/

    Haas

    Hagyományos úton, levél formájában érdemes megkeresni őket, az alábbi címen:

    Haas F1 Team
    Overthorpe Road
    Banbury, Oxfordshire
    OX16 4PN, UK

    Ferrari

    Őket is emailen érdemes keresni előszor: ferrarif1club@ferrari.com. Amennyiben ez sikertelen lenne, akkor mehet a klasszikus postai levél ide:

    Ferrari S.p.A.,
    Via Abetone Inferiore n. 4,
    41053 Maranello (MO), Italy

    Ferrari SpA,
    Via Ascari 55-57,
    41053 Maranello, Italy

    Williams

    Ők talán a leginkább rajongóbarát csapat ilyen szempontból, hiszen külön, dedikált weboldaluk van ilyen igényekre. Azonban előre szólunk, hogy az átfutási idő lehet akár fél év is! Elérhető a dolog mindenesetre itt: https://www.williamsf1.com/autograph-card

    Reméljük, tudtunk segíteni.

  • Hülkenberg szignója az Aston Martinnál már csak az idő kérdése

    Hülkenberg szignója az Aston Martinnál már csak az idő kérdése

    Nico Hülkenberg az állandó teszt- és tartalékpilótája lehet 2021-ben az Aston Martinnak. Tavaly a 33 éves pilóta helyettesítette Sergio Perezt és Lance Strollt is három alkalommal, amikor megfertőződtek a koronavírussal. A partnerség jól működött, és úgy néz ki, hogy lesz folytatás. Erről cikkezett a megbízhatónak mondható F1-Insider. Még nem írták ugyan alá a szerződést, de várhatóan ez hamarosan megtörténik. A csapatfőnök Otmar Szafnauer nemrég elmondta, hogy Hülkenberg egy remek lehetőség lenne számukra.

    Hülkenberg jelenlegi célja pedig az lehet, hogy minél inkább a csapat részévé válhasson. A német pilóta segítené a szimulátoros munkát is, hogy még jobban megértse az autót. Hülkenberg ugyan nem lenne ott minden versenyhétvégén, de rajtra készen állna, és a helyszínre repülne, amennyiben szükség lenne rá.

  • Az Aston Martin megerősítette, teljesen új kasztnival készülnek

    Az Aston Martin megerősítette, teljesen új kasztnival készülnek

    Otmar Szafnauer, a visszatérő Aston Martin csapatfőnöke kizárta, hogy megismétlődjön a tavalyi „rózsaszín Mercedes” botrány, mivel csapata teljesen új autóval készül az idei szezonra.

    A koronavírus miatt az F1 eltolta az új szabályok bevezetését 2022-re. Idén a tavalyi autók továbbfejlesztett változatával indulnak a költségcsökkentés végett.

    A csapatok két helyen eszközölhetnek változtatásokat a szabályok szerint.  A McLaren már jelezte, a Mercedes motor miatt szinte új autóval kell készülniük. Most riválisuk, az Aston Martin fedte fel nagy változtatásról szóló terveit.

    Ők a kasztnin változtatnak majd, főleg a padlólemezt érintő, leszorítőerő-csökkentő módosítások miatt.

    „Nem volt annyi mozgásterünk idén, a fejlesztésekkel, de az FIA így jelentős változtatásokat eszközölt az aerodinamika terén. Mindezt azért, hogy lelassítsanak minket, de emiatt újra kellett terveznünk az egészet.”

    „Ez az első eset, hogy a szabályok átmentése ennyi új elemmel jár, ez számunkra új kasznit jelent. Hasonló lesz a tavalyihoz, de mégis nagyrészt új autóról beszélhetünk.”

    Otmar Szafnauer, Racing Point, racingline
    Fotó: Racing Point F1

    Szafnauer a tavaly elvesztett konstruktőri harmadik helyről is elmondta a véleményét:

    „Idén sem lesz annyira könnyű, mert erős ellenfeleink lesznek. A Ferrari keményen fog dolgozni azért, hogy ne olyan telet zárjanak, mint tavaly. A McLaren új motort kap, olyat, ami nekünk is van. Biztos vagyok benne, hogy azért döntöttek így, hogy versenyképesebbek legyenek.”

    „Voltak pilótamozgások is, meglátjuk, az hogyan alakul majd. Lesznek különbségek. És persze ott vannak a szabályváltozások is.”

    „Minden attól függ, ki hogyan tudja pótolni az elveszített leszorítóerőt, ez nagy hatással lesz az erősorrendre.” – emelte ki a csapatfőnök.

  • Jordan szerint a Mercedes is közrejátszott Vettel Astonhoz igazolásában

    Jordan szerint a Mercedes is közrejátszott Vettel Astonhoz igazolásában

    Miután a Red Bull nevelésű Sebastian Vettel négy bajnoki címet szerzett a Red Bull Racing színeiben, átigazolt a Ferrarihoz. Hat évet töltött az olaszoknál, ami lássuk be, nem tett jót a karrierjének.

    Idén azonban tiszta lappal indulhat, immáron az Aston Martin Racing színeiben. A váltásnak pedig Eddie Jordan szerint a Mercedes is az oka.

    „A csapat azért a tudásért választotta Vettelt, ami egy négyszeres világbajnoknak van” – véli Eddie Jordan, egykori F1-es csapatfőnök a The Race-nek. „Tapasztalatból beszélek. Mikor Damon Hill a csapatomba érkezett, nem feltétlenül volt a leggyorsabb versenyző, de rendkívüli volt a tudása, rendkívül tehetséges volt és képes volt arra, hogy megossza a tudását velünk ahhoz, hogy jobb autót építsünk.”

    „Szerintem ez olyasmi, amiben Vettel nagyon erős lesz. És szerintem ennek eredményeként a csapat is sokkal erősebb lesz.”

    Persze Vettel Astonhoz igazolásában az is közrejátszott, hogy a Ferrari szakított vele, de Jordan szerint szerepe van ebben a Mercedesnek is.

    „Ez nem a Mercedes gyári csapata, de a vállalatnak erősen része van az Aston Martin F1-ben. Nem kérdés, hogy ők is szerették volna, hogy Vettel is a része legyen ennek.”

    Jordan szerint Vettel semmit nem akar jobban, minthogy végre korábbi legnagyobb riválisának (Mercedes) erőforrásával dolgozhasson.

  • Lawrence Stroll jelenleg a legokosabb ember a Forma-1-ben

    Lawrence Stroll jelenleg a legokosabb ember a Forma-1-ben

    Amikor Lawrence Stroll keményen beinvesztált a Williamsbe, és versenyülést vásárolt a fiának, a kanadai üzletembert kétkedve fogadták. Eddie Jordan szerint Stroll a legokosabb ember ugyanakkor jelenleg a sportágban.

    A Force India mindig is némileg kínos helyzetben volt. Elég tehetségük volt ahhoz, hogy remek dolgokat érjenek el, ugyanakkor soha nem volt elég pénzük ahhoz, hogy mindezt meg is mutathassák. Ez akkor változott meg, amikor Lawrence Stroll vette át a csapat irányítását. Mára a kanadai jelentős részesedést vásárolt az Aston Martinban is, és most már az alakulata a top csapatokkal akar küzdeni az elkövetkezendő években. Eddie Jordan úgy véli, hogy mindez megtörténhet már Lawrence Stroll vezetése mellett, és ezt el is mondta a The Race-nek:

    „Soha ne zárjuk ki a képletből Lawrence Strollt, az apát. Midász kezét tudhatja magáénak, amihez csak hozzáér, az arannyá változik. Ő jelenleg a legokosabb ember a Forma-1-ben, efelől kétségem sincs.”

    A két üzletember ismeri egymást már egyébként egy ideje, erre így emlékezik vissza a korábbi ír csapattulajdonos, aki továbbra is megőrül a versenyekért:

    „Igazán barátságos volt velem, amikor a Jordan csapat először ment Kanadába. Ennek már jó ideje, de emlékszem még, hogy negyedik és ötödik helyen végeztünk. Ez még az istállónk korai szakaszában volt, és Lawrence volt az egyik első, aki gratulált nekünk. Ki merem mondani, hogy ő az egyik legnagyobb vállalkozó, akire csak gondolni lehet. Mindent arannyá változtat, legyen az a Michaels Kors, a Tommy Hilfiger, vagy egy farmermárka. Megérkezett a Forma-1-be, átvett egy becsődölt csapatot, és tavaly megnyerték az első versenyüket. Ki gondolta volna, hogy ez fog történni? Nagyon hálásnak kell lennünk neki.”

  • Az Aston Martin célja a 3. hely, Vettel pedig újra a régi lesz

    Az Aston Martin célja a 3. hely, Vettel pedig újra a régi lesz

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elmondta, hogy a csapat célja az, hogy 2021-ben a harmadik helyen végezzen a konstruktőri bajnokságban.

    Tavaly, még Racing Point néven a negyedik helyen zártak, így reális cél lehet, hogy idén már a top 3-ban legyenek.

    Ráadásul a versenyzőpárosuk is módosult: Lance Stroll csapattársa Sergio Perez helyett idén már Sebastian Vettel lesz.

    „Tavaly a harmadik helyet tűztük ki célul magunk elé” – mondta Szafnauer az RTL-nek.

    Végül azonban a McLaren beelőzte őket.

    „Harmadiknak kellett volna lennünk. Szóval idén erre van értelme koncentrálnunk, és megcélozni a harmadik helyet újra.”

    Szafnauer arra a kérdésre is válaszolt, hogy vajon a harmadik hely-e a maximum, vagy akár többre is lehet esély…

    „Nos, meglátjuk, hogy haladunk. A második hely nagyszerű lenne. Ha fel tudjuk venni a versenyt a Red Bullal és a Mercedesszel, az is nagyszerű lenne.”

    „Amit eddig a legjobban szerettem a versenyzőinkben, az az, hogy nagyon jól tudtak együtt dolgozni és arra számítok, hogy Lance és Seb esetében ugyanez lesz a helyzet; előbb legyenek csapattársak, és másodszor versenyezhetnek egymással.”

    „Tanulni fognak egymástól és ez fogja előre vinni a csapatot.”

    A csapat abban is biztos, hogy a Ferraritól érkező Vettel minden tőle telhetőt megtesz majd a csapat előrelendítéséért.

    „Mi másként működünk itt és másként kezeljük a versenyzőinket, mint más helyeken, ahonnan ő érkezett” – mondta Szafnauer. „Természetesen újra megszerettetjük vele a versenyzést, ezt is szerette volna. Nagyon biztos vagyok benne, hogy ki fogjuk hozni belőle a legjobb formáját.”

    „Azt gondolom, hogy be fogja bizonytani a világnak, hogy a megfelelő környezetben, megfelelő motivációval és jókedvvel, nagyszerű munkát fog végezni.”