Címke: Aston Martin

  • Ilyen lesz az Aston Martin biztonsági és orvosi autója

    Ilyen lesz az Aston Martin biztonsági és orvosi autója

    Kiszivárgott képeken lehet megtekinteni a Forma-1 első Aston Martin által biztosított biztonsági, valamint orvosi autóját.

    A Reditten és a Twitteren is kiszivárogtatott képein látható, hogy a biztonsági autó a Vantage legújabb modellje lesz, ami 528 lóerős és V8-as turbó motorral rendelkezik.

    Az orvosi autó pedig egy DBX SUV modell lesz, amelynek a végsebessége elérheti a 291 km/h-t órát is. Az autóban fellelhető lesz két tűzoltó készülék, valamint egy defibrillátor is.

    Az új modelleket a március 12.-14.-e közötti bahreini teszten fogják először élesben bevetni.

    Aston Martin Safety Car and Medical Car from r/formula1

  • Vettel szerint csapattársa, a kanadai Stroll alulértékelt

    Vettel szerint csapattársa, a kanadai Stroll alulértékelt

    Sebastian Vettel megvédte újdonsült csapattársa, Lance Stroll eddig elért eredményeit. A 22 éves srác az Aston Martin csapat tulajdonosának, Lawrence Strollnak a fia, akit gyakran kritizálnak azon kiváltsága miatt, ahogyan eljutott a Forma-1-ig. A német Skynak azonban a négyszeres világbajnok így nyilatkozott róla:

    „Lebecsülték őt. Manapság nagyon hamar ítélkeznek az emberek. Ezt én megtapasztaltam. Azt hiszem ugyanakkor, hogy tavaly óriási fejlődésen ment keresztül. Egyértelműen megvan benne a potenciál, így ha hozzájárulhatok ahhoz, hogy még kényelmesebben érezze magát, akkor ezt megteszem. Ha tudok tanítani neki valamit, én leszek az utolsó, aki rejtegetné ezt előle. Soha nem volt ilyen a hozzáállásom, vagy a filozófiám.”

    A La Presse-nek Stroll szerdán így nyilatkozott:

    „Személy szerint idén sokkal konzisztensebb eredményeket várok magamtól. Maximalizálni akarom a lehetőségeim számát, és minden versenyen pontot akarok szerezni. Tavaly jól kezdtem, de nem voltam következetes a szezon második felére.”

  • Az apja szerint Lance Stroll világbajnok alapanyag

    Az apja szerint Lance Stroll világbajnok alapanyag

    Lawrence Stroll szerint azok az emberek, akik megkérdőjelezik a fia képességeit, azok mind irigyek, mivel, ahogy fogalmazott, a fiatalabbik Strollban világbajnok vér csörgedez.

    Lance Stroll a közösségi médiában egy könnyű célpontnak számít, főleg mert a tehetős édesapja miatt a szokásosnál könnyebben jutott el a Forma-1-be, és azon belül is könnyedén lépkedett feljebb, köszönhetően Lawrence Stroll csapatvásárlásának.

    A fiatal kanadai pilóta a kritikák ellenére első Williamses évében már dobogóra is tudott állni, majd a Racing Point színeiben is tudott újabb pódiumot is szerezni. Ezeken kívül pedig a tavalyi Török Nagydíjon megszerezte karrierje első pole-pozícióját is.

    Idén pedig már a komoly ambíciókkal rendelkező Aston Martin versenyzője lesz a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel oldalán.

    „Rengeteg irigy ember van a világon – akik azt kívánják, hogy bárcsak Lance helyében lennének – hülyeségeket csinálnak és beszélnek. Ezeknek nem szentelek túl sok figyelmet, ahogy Lance sem.” kezdte az idősebbik Stroll a PA hírügynökségnek.

    „Hogy azt gondolom, hogy Lance tehetséges-e? Mérhetetlenül tehetséges. Nincs kétségem efelől, már bebizonyította, hogy világbajnoki vér folyik benne. Mindenki számára egyenlőek a körülmények, amikor ringbe szállnak. Megmutatta kvalitásait a török esőben, amikor megszerezte a pole-t. Nem sok ember lett volna képes akkor arra.”

  • Wolff szerint 2021-ben a Red Bull és az Aston Martin is eléjük kerülhet

    Wolff szerint 2021-ben a Red Bull és az Aston Martin is eléjük kerülhet

    Toto Wolff arra figyelmeztet mindenkit, hogy 2021-ben akár le is győzhetik a Mercedest. Energiaitalos kollégája, Christian Horner mégis azt mondja, hogy a regnáló bajnokcsapat egyértelműen favoritja ennek az évnek is, és megtartják majd a dominanciájukat:

    „Hihetetlen autójuk volt tavaly, és a fő előnyeikkel együtt állnak rajthoz idén is.”

    Wolff ugyanakkor azon a véleményen van, hogy a padlólemezekre vonatkozó kötelező 2021-es szabályzás miatt változhat a mezőny erősorrendje, és a Mercedes csapatfőnöke ezt el is mondta a Speed Weeknek:

    „A padlólemez változtatása, amelyből egy meghatározó részt ki kell vágni, technikai értelemben nézve meghatározó. Arra kényszerültünk, hogy újra gondoljuk ezt a koncepciót. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a Red Bull vagy az Aston Martin jobb megoldással él majd ezen a területen.”

  • Senki nem lesz rózsaszín: az Aston Martin hosszabbított a BWT-vel!

    Senki nem lesz rózsaszín: az Aston Martin hosszabbított a BWT-vel!

    Az osztrák víztisztító cég, a BWT nem pártolt át másik csapathoz, maradtak az átnevezett Aston Martin mellett.

    A csapat még 2017-ben Force India néven kezdte meg az együttműködést a céggel, akkor váltottak rózsaszín festésre. A „rózsaszín párducok” közben átváltottak a Racing Point névre, és Lawrence Stroll vette át az irányítást.

    Idén az Aston Martin égisze alatt indulnak, és elhagyják az eddigi színüket. Emiatt azt rebesgették, a BWT átállna a Haas vagy a Williams szolgálatába, amennyiben ők rugalmasak a festésüket illetően. Most azonban ennek ellenkezőjére derült fény.

    „Barátaink a BWT-nél hűséges támogatóink voltak a csapatnak, és örömmel jelentem be, úgy döntöttek, partnerei lesznek az Aston Martin Cognizant Formula One team-nek is.”

    „A BWT támogatja majd törekvéseinket, hogy fenntarthatóbb módon működjünk, minden területen, de főleg a pályán. Ez egyezik a Forma-1 saját törekvéseivel is.”

    „Ez egy erős és jó pár évre visszanyúló együttműködés, ami új korszakba lép be, kíváncsian várjuk, mit érünk el együtt.”

    A BWT elkötelezte magát, hogy csökkentsék az elhasznált műanyag mennyiségét, ezért újrahasználható tárolókat és újrahasznosítható szűrőket vezettek be, ezzel csökkentve a szennyezést.

  • Domenicali: Nem lesz ‘zöld Mercedes’ saga 2021-ben

    Domenicali: Nem lesz ‘zöld Mercedes’ saga 2021-ben

    Stefano Domenicali úgy véli, idén nem fog visszatérni a ‘rózsaszín Mercedes’ története a Forma-1-be.

    Az elkövetkezendő szezon módosított aero szabályainak tükrében, Toto Wolff szerint nem zárható ki az, hogy a Red Bull vagy az Aston Martin a mezőny elejére kerüljön. Tavaly ugyanis a Racing Point megalapozta konstrukciójának jó alapjait, miután állításuk szerint saját készítésű fényképek segítségével másolták le a Mercedest.

    Természetesen ezt az ellenfelek nem nyelték le, így ment a szezon elején az adok-kapok a Renault és ‘rózsaszín Mercedes’ gúnynevet viselő alakulat között. Végül elvették a kanadai-brit csapat azon pontjait, amit a Stájer Nagydíjon szerzetek meg, továbbá 400 ezer euró befizetésére kötelezték őket.

    Idén azonban Aston Martinként és Sebastian Vettellel a volán mögött jó páran már számítanak a ‘zöld Mercedes’ megjelenésére, ám Domenicali szerint nem fog megismétlődni a tavalyi ügy:

    ,,Nem. Ez a probléma nem fog további következményekkel járni. Minden elég egyértelműen lett kezelve.” -nyilatkozta az F1 új vezetője az olasz Corriere dell Serának.

    Ugyanakkor Domenicali szerint nem volt olyan komoly történés a ‘rózsaszín Mercedes’ története:

    ,,Az ilyen viták a Forma-1 történelmének a részét képezik. Biztos vagyok abban, hogy minden ezzel kapcsolatos nézeteltérés és gyanú már a múlté, mivel az összes szürkezónás területet tisztáztuk.”

    Az olasz vezető ezen felül megvédte azt a döntést is, miszerint 2022-től befagyasztják a motorfejlesztéseket, és elutasította azokat a nézeteket, amik szerint ez ellentmond az F1 állandó fejlődésének és DNS-ének.

    ,,Nem, ilyen technológiai szinten működő erőforrások a világon máshol nem léteznek. Gondolnunk kell így a stabilitásra. Egyetlen vállalat sem vághat bele úgy egy projektbe, hogy nem érti teljesen annak költségeit és előnyeit. Azt mondtuk magunknak: hozzunk létre egy másodlagos lehetőséget, ami során a csapatok létezhetnek, és más alakulatok kockázat nélkül beléphetnek.”

    Végül arról kérdezték a Ferrari egykori csapatfőnökét, hogy mit tanácsolna egykori kollégájának, Mattia Binottónak. Domenicali a következőket mondta:

    ,,Egy olyan céget látok, ami a stabilitást és az ezzel járó versenyképességet keresi. Nem tudok mit tanácsolni barátomnak, Mattia Binottónak. A Ferrarinak a prioritásokra kell fókuszálnia, anélkül, hogy a csapatnál jelenlévő nyomás, elvonná a figyelmüket.”

  • Jordan szerint a McLaren párosa erősebb lesz, mint az Aston Martiné

    Jordan szerint a McLaren párosa erősebb lesz, mint az Aston Martiné

    Idén is izgalmas középmezőnybeli csatára van kilátás, leginkább a harmadik helyért lehet komoly harc. A bronzéremre a tavalyi évhez hasonlóan ismételten a McLaren és az Aston Martin pályázhat komoly eséllyel.

    Mindkét csapat átalakuláson esett át pilóta fronton, Wokingban Carlos Sainz helyére Daniel Ricciardo érkezett, míg az Aston Martinnál a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel vette át a Red Bullhoz távozó Sergio Pérez helyét.

    Hogy e két csapattól mit lehet várni, arról eltérő vélemények vannak:

    „Nagyon hiszek mindkét csapatban. A McLaren a helyes lépét lépte meg a Mercedes motorral, az Aston Martin pedig Sebastian Vettellel választott jól, akinek most be kell bizonyítania, hogy a Ferrari az elmúlt években alulértékelte őt.” vélekedett Ralf Schumacher.

    „Vettelnek idén teljesítenie kell, és meg kell vernie Strollt. Lance tud gyors lenni, de hiányzik belőle a kiegyensúlyozottság. A McLarent pilóták tekintetében jobbnak látom most, Ricciardo a mezőny egyik legjobbja, míg Norris egy elképesztő tehetség.” – egészítette ki a német mondandóját Eddie Jordan.

  • A Williams lesz rózsaszínű 2021-ben, nem a Haas!

    A Williams lesz rózsaszínű 2021-ben, nem a Haas!

    A Williams csapata küzdötte magát a pole pozícióba a pink színért az idei évre, nem a Haas istállója. A Kölner Express azt állította a héten, hogy az Aston Martin zöld festése miatt a rózsaszínjéről ismert osztrák víztisztító vállalat, a BWT figyelme a Haas felé irányult. A német RTL csatorna azonban úgy tudja, hogy ez nem helytálló, és ennyit közöltek:

    „Információink szerint a BWT nem fogja támogatni az amerikai Haas versenycsapatot.”

    Az olasz La Gazzetta dello Sport ugyanakkor azt állította, hogy a BWT-t érdekelte volna az Alpine alakulatának a szponzorálása 2021-re, de megszakadtak a tárgyalások. Mindeközben Lorenzo Pastuglia újságíró úgy tudja, hogy az osztrákok már nagyon közel állnak ahhoz, hogy megegyezzenek a Williams csapatával. Az ismert olasz sportriporter így fogalmaz:

    „Az egyeztetések előrehaladott állapotban vannak, és közel állnak már a véglegesítéshez.”

    Pastuglia szerint a megbeszélések az Alpinenál is azért álltak le, mert a BWT ragaszkodott a látványos vállalati színükhöz 2021-re is, ahogy az már ismert volt a Racing Point esetében is.

  • Hülkenberg a Red Bull ajánlatához közelebb áll, mint az Astonéhoz

    Hülkenberg a Red Bull ajánlatához közelebb áll, mint az Astonéhoz

    A tavalyi évben kétszer is a Racing Point segítségére siető Nico Hülkenberg, elemzőként csatlakozhat a Red Bull médiás csatornájához, a Servus TV-ez.

    A német 2019 végén elvesztette ülését a Renault-nál, egy évvel később azonban korábbi csapatánál, a Racing Pointnál ugrott be Sergio Pérez és Lance Stroll helyén is. Teljesítménye miatt úgy tűnt, pontjai tartalékpilótai állást eredményeznek majd az Aston Martinnál.

    „Sebastiannak már van csapattársa, így rögtön nem fogok autóba ülni. De szeretnék a sport közelében maradni, és próbálok állandó ülést találni 2022-re. Ki tudja, mi történik idén. Várom, milyen lehetőségeim lesznek, ahogy 2020-ban is tettem.” – ismertette „konkrét” terveit Hülkenberg.

    „Nem érkezett még ajánlat, ez igaz. Voltak megbeszélések, de nem jött össze. Ezért azt mondtam magamnak, nem akarok minden áron visszajönni: inkább kihagyok egy évet, és kockáztatom, hogy nem térek vissza.”

    Hogy Hülkenberg egy kiscsapat ülését, vagy egy tartalékosi szerepet utasított vissza, nem tudni. De mindenesetre sejtelmesen nyilatkozott.

    „Tíz jó évem volt az F1-ben. Nem olyan típusú ember vagyok, aki folytatni akarja a vezetést. Főleg nem a mezőny végén, csak, hogy ott legyek. Ezért direkt nemet mondtam, mert ez a szünet jól esett.”

    A német azonban nem biztos, hogy elégedett lenne ezzel, inkább a Red Bull által birtokolt Servus TV stábtagjaként maradna az F1 közelében. Hülkenberg nemrég Verstappen mellett edzett Monacóban, és igaz, hogy közel laknak egymáshoz, de…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

  • Vettel elismerte: Tényleg eladja az utcai Ferrari gyűjteményét

    Vettel elismerte: Tényleg eladja az utcai Ferrari gyűjteményét

    Sebastian Vettel szóvivője megerősítette azon híreket, mely szerint a négyszeres világbajnok elad egyes darabokat a privát utcai autós Ferrari gyűjteményéből. Ezen információk alapján Vettel eladásra kínálja a BMW Z8-asát, két Mercedest, és a kereskedő állítása szerint mennie kell egy Ferrari Enzónak, egy LaFerrarinak, egy F50-esnek egy F12-nek és egy 458-asnak, a német pilóta kollekciójából.

    A 33 éves versenyző tavaly vesztette el a versenyülését a Ferrarinál, de 2021-re szerződtette az Aston Martin. Szóvivője, Britta Roeske elismerte, hogy igazak az információk, mely szerint Vettel elad bizonyos utcai autókat a gyűjteményéből. Az Auto Motor und Sport szerint Vettel nem akar bármiféle kommentárt fűzni ehhez nyilvánosan, hogy mi az oka az autói eladásának.