Címke: Aston Martin

  • Barcelonában már Vettel is meg fogja kapni az Aston Martin újításait

    Barcelonában már Vettel is meg fogja kapni az Aston Martin újításait

    Sebastian Vettel a soron következő Spanyol Nagydíjon már az újításokkal felszerelt Aston Martinnal versenyezhet majd.

    A silverstonei istálló továbbfejlesztett padlólemezét Lance Stroll már az előző heti Portugál Nagydíjon használhatta. Azonban hiába az újítás, a két Aston Martin egy újabb nehéz hétvégét zárt, miután Vettel a tizenharmadik, Stroll pedig a tizennegyedik helyen ért célba a 66 körös verseny végén.

    A kanadai pilóta egyenesen katasztrofálisnak titulálta a kvalifikáción nyújtott teljesítményét. A silverstonei istálló csapattulajdonosa Lawrence Stroll fia egyáltalán nem volt magabiztos az autóban ülve és ez abban is meglátszott, hogy a kanadai versenyző már a Q1-ben kiesett.

    A problémák és a gyenge tempó ellenére Vettel szerint a csapat előrébb tudott lépni az új padlólemezzel. A négyszeres világbajnok német pilóta a verseny végén elárulta, hogy helyezett volna nyomást az előtte haladókra, azonban nem volt meg hozzá a kellő tempója.

    „Pozitívan tekintek a barcelonai hétvégére, ugyanis most már én is meg fogom kapni azokat az újításokat, amik jól szerepeltek Portimaoban,” – mondta a német pilóta. „Az elsődleges az lesz a számunkra hétvégén, hogy egy problémamentes szombati napot zárjunk, mert elengedhetetlen feltétele annak, hogy a versenyen is jól szerepeljünk.”

    Az Aston Martin elődje, a Racing Point a tavalyi szezonban a konstruktőri harmadik helyért harcolt a szezon legvégéig a McLarennel és az egyik, hanem a legerősebb csapat volt a középmezőnyből. Ehhez képest az idei szezonban három futamot követően mindössze 5 pont szerepek a nevük mellett és csak a hetedik helyet foglalják el a gyártók versenyében.

    A Lawrence Stroll vezette istállóra emiatt hatalmas nyomás nehezedik és így kell elutazniuk majd Barcelonába, ami az egyik legjobban ismert F1-es helyszín, mivel az esetek túlnyomó réészében itt szokták rendezni a téli teszteket.

    „Nyilvánvalóan csalódottak vagyunk, hogy eddig még nem sikerült túl sok pontot szereznünk,” – nyilatkozta az Aston Martin csapatfőnöke Otmar Szafnauer, aki már többször is kifejezte nem tetszését az idei szabályváltozásokkal kapcsolatban.

    „Azonban a jó hír számunkra az, hogy a héten lesz a Spanyol Nagydíj és ez egy azonnali javítási lehetőséget biztosít a számunkra. Reméljük, hogy sikerül majd kiküszöbölnünk valamilyen szinten a csorbát és javítanunk a jelenlegi helyzetünkön.”

  • Hülkenberg nem gondolja, hogy Vettelt lecserélnék év közben

    Hülkenberg nem gondolja, hogy Vettelt lecserélnék év közben

    Nico Hülkenberg elhessegette azokat a pletykákat, miszerint Sebastian Vettelt kellene majd a szezonban helyettesíteni az Aston Martinnál.

    A német négyszeres világbajnok jelenleg még nagyon küszködik új munkahelyével, és felröppentek olyan pletykák is, hogy nem Vettel fogja befejezni a 2021-es szezont az Aston Martin volánja mögött.

    Természetesen a pletykák szerint Vettelt az Aston hivatalos tartalékpilótája váltaná a volán mögött. Tavaly mind Sergio Pérez, mind pedig Lance Stroll helyére beugrott, igaz akkor a koronavírusnak köszönhetően.

    Amikor erről megkérdezték az illetékes Hülkenberget a következőt válaszolta:

    „Nem, nem gondolnám. Szerintem maradni fog minimum a szezon végéig.” – mondta a német, aki hozzátette, hogy különben kedveli is Vettelt.

    „Továbbra is szüksége van még időre az autóban, mivel még nem érzi tökéletesen. Ezt tökéletesen látni a stopperórán is. De ez egyébként sem az én döntésem.”

    Vettel nehéz helyzetét a héten Mark Webber is kommentálta, aki a Marca sportnapilapnak nyilatkozva elmondta, hogy korábbi Red Bullos csapattársa jelenleg „hihetetlenül alacsony önbizalommal” küzd.

  • Vettel: Nem tudtuk még kihozni az autóból a maximumot

    Vettel: Nem tudtuk még kihozni az autóból a maximumot

    Az Aston Marin Forma-1-be való visszatérése eddig nem alakul túl rózsásan. Két futam után mindösszesen öt ponttal a hatodik helyen állnak a tabellán. Vettel pedig még nem szerzett pontot zöld színekben

    A márka sok évnyi Red Bullos szponzoráció után tért vissza csapatként is a mezőnybe. Az bizonyos, hogy eddig ebben az évben ez a csapat mutatta a legnagyobb meglepetést, a negatív szempontból.

    Sebastian Vettel sem tudott még teljes mértékben összeszokni új autójával, miután levette a vörös színeket, azokat zöldre cserélve. Csupán csalódást keltő hétvégéi voltak eddig a németek négyszeres világbajnoknak eddig Olaszországban, illetve Bahreinben.

    „Azt gondolom Portimao egy olyan helyszín, ahol végre lehet egy problémamentes hétvégénk.” – mondta Vettel a Motorsport-total.com-nak.

    A német azért is várja már a hétvégét, hogy végre kiderüljön hol is áll jelenleg az Aston Martin jelenleg:

    „Ez a pálya egy nagy átlagsebességű aszfaltcsík, nagyon ritmusos, nagyon sok lejtővel. Nagyon jó itt vezetni, és azt gondolom, ez egy jó helyszín lesz arra, hogy megtaláljuk az AMR21 határait. Tudom, hogy még nem sikerült kihoznunk az autóból a maximumot, de az, hogy mindezt mi értjük, egy újabb indok arra, miért nyomjuk továbbra is.” – mondta Vettel

    Vettel számára komoly hátrány lesz az, hogy nem használhatja majd, az amúgy rendkívül szükséges fejlesztéseket, amelyekről azt remélték, ezen a hétvégén már elérhetőek lesznek. A német versenyző ezzel ellentétben Barcelonáig nem számolhat majd fejlesztésekkel.

  • Webber: Sokan azt hiszik, hogy élvezettel nézem Vettel vesszőfutását, pedig nem

    Webber: Sokan azt hiszik, hogy élvezettel nézem Vettel vesszőfutását, pedig nem

    Mark Webber elmondta, hogy szeretné az egykori csapattárását Sebastian Vettelt újra egykori fényében látni az Aston Martinnál. Az ausztrál szerint a négyszeres világbajnok azért nem teljesít manapság jól, mivel az elemek összefogtak ellene és egyszerűen semmi nem jön össze a számára.

    Vettel az utolsó Ferrarinál töltött évében elég egyhangú vereséget szenvedett Charles Leclerctől és az olasz istállótól az Aston Martinhoz távozott és sokan úgy gondoltak, hogy a csapatváltás és az új környezet hatására a német pilóta visszanyerheti régi jó formáját.

    Azonban az Aston Martin pilótájának első két versenyén jelentősen alulmaradt az elvárásokhoz képest, ráadásul mindkét alkalom során kikapott a csapattársától Lance Strolltól. A kanadai pilóta emellett már hat ponttal is rendelkezik, miközben Vettel továbbra is pont nélkül áll az egyéni tabella hátsó régiójában.

    Mindezek mellett a némettel Imolában zsinórban tizenötödjére esett meg, hogy nem jutott be a Q3-ba és Webber szerint ennek az lehet az oka, hogy új generációs autók egyáltalán nem passzolnak vezetési stílusához.

    „Szerintem Seb jelen pillanatban egyáltalán nem magabiztos ebben az autóban,” – idézi Webber szavait a Marca. „A Ferrarinál sem tudta végül elérni a legfőbb célját. A sport néha próbára tesi az ember, azonban Seb számára már túl hosszúra húzódott ez a megpróbáltatás a Ferrarinál.

    „Szerintem ezen típusú autók nem esnek Seb kezére, egyszerűen nem passzolnak a vezetési stílusához. Seb azon autókban érzi jól magát, ami jól tapad és sok leszorító erővel rendelkezik. Mindezek mellett ő egy rendkívül kifinomult versenyző és nagyon jól érzi az autói mozgását.

    „Emlékeztek a 2008-as esős futamra monzai versenyre? Hihetetlen volt, hogy mindenki elől meg tudott lógni és simán nyert azzal az autóval. Azonban az az autók tapadásának csökkenése és a Pirelli az új fajta gumijai egyáltalán nem jöttek jól a számára és azóta kezdett el romlani a teljesítménye.

    „A Ferrariba pedig egyszerűen belefáradt. Hiába adott bele mindent az ott töltött hat éve alatt, egyszer nem tudott világbajnok lenni és emiatt előbb vagy utóbb, de el kellett jönnie onnan. Egyszerűen semmi nem szól mellettt, hanem sokkal inkább minden ellene szól.”

    A két pilóta viszonya a 2013-as Maláj Nagydíjon romlott meg a híres „Multi 21-nek” elnevezett csapatutasításos botrányt követően. Vettelt arra kérték, hogy ne előzze meg a versenyt vezető Webbert, azonban a német ezt mégis megtette, fittyet hányva ezzel a csapat érdekére.

    Webber azonban mindezek ellenére a régi formájában szeretné látni őt versenyezni. A Red Bull egykori pilótája azt szeretné, ha a négyszeres világbajnok legalább olyan eredményesen tudna versenyezni, mint azt a Red Bullnál tette a négy évig tartó sikersorozata során.

    „Az emberek azt hiszik, hogy élvezettel nézem végig Seb hanyatlását, azonban ez egyáltalán nem így van,” – tette hozzá Webber. „Újra a régi Sebet szeretném látni, mert rendkívül ijesztő nézni a jelenlegi formáját abban a tudatban, hogy régen milyen domináns volt.”

  • Korábbi versenyzők szerint Vettelnek már vége van a Forma-1-ben

    Korábbi versenyzők szerint Vettelnek már vége van a Forma-1-ben

    Két korábbi pilóta is azon a véleményen van, hogy Sebastian Vettel legversenyképesebb napjainak vége már a királykategóriában. 2021-re pedig nagy reményekkel érkezett a Ferraritól az Aston Martinhoz a négyszeres világbajnok. Jelenleg azonban két verseny után az új csapatával Vettelről így nyilatkozott Jason Watt egykori F3000-es versenyző az Ekstra Bladetnek:

    „Vettel bevégeztetett. Már régóta nem csinál semmi jót. Számtalanszor hibázik, és úgy viselkedik, mint akin nyomás van.”

    Watt szerint a 33 éves pilóta talán a szezont se fejezi be:

    „Nem tudom, hogy mentálisan képes-e még tartani magát. Remélem, hogy idén még marad, mert gondolom abban reménykedik, hogy a dolgok elkezdenek alakulni hirtelen az ő szájíze szerint.”

    Watt szerint azonban nem valószínű az, hogy az Aston Martin kirakja őt:

    „Az emberek arról beszélnek, hogy sokba kerül a csapatnak, de azt is figyelembe kell venni, hogy rengeteg szponzorpénzt hozott a csapatnak, így gyakorlatilag kifizetik neki a fizetését.”

    Mindeközben Gerhard Berger, aki Vettel első csapatfőnöke is volt a Forma-1-ben is arra utalt a Sport Bildnek, hogy a német ideje a rajtrácson feltehetően lejárt:

    „Amennyiben sikeres autóversenyző vagy, és továbbra is minden tapasztalatoddal és szenvedélyeddel űzöd ezt a sportot, akkor lehetsz még eredményes. Ugyanakkor saját tapasztalatból tudom, hogy eljön az idő, amikor már túl vagy a fénykorodon. Ezt is figyelembe kell venni.”

  • Colin Kolles: Toto Wolffot csak úgy becézik, hogy Lawrence Stroll ölebe

    Colin Kolles: Toto Wolffot csak úgy becézik, hogy Lawrence Stroll ölebe

    Colin Kolles szerint Toto Wolffot páran csak Lawrence Stroll ölebének hívják a háttérben.

    A korábbi csapatfőnök, aki a silverstone-i gárdát is irányította (még a Spyker és a Force India korszakban), markáns véleményt fogalmazott meg egykori kollégájával szemben.

    ,,Mr. Wolff valamikor az üzleti partnerem volt. Én vittem őt be a Forma-1-be, bár néhányan nem akarnak erről tudomást venni. Azt a struktúrát (Mercedes) amiben most van, különben Ross Brawn álmodta meg és hozta létre.” -nyilatkozta a korábbi román-német vezető a Sport1.de-nek.

    Az osztrák csapatfőnök az elmúlt években, részesedést vásárolt az Aston Martinból, aminek többségi tulajdonosa végül a kanadai milliárdos lett. Így nemcsak az autógyárak kapcsolata lett szorosabb, hanem némileg a két istálló barátsága is megerősödött. Kolles ugyanakkor nem nézi jó szemmel kettőjük üzleti kapcsolatát, ezért még az Aston Martinhoz szerződő Sebastian Vettelt is figyelmeztette arra, hogy nagyon vigyázzon újdonsült munkaadóival.

    ,,Az a véleményem, hogy Sebastian Vettel számára nagyon is veszélyes a Stroll-Wolff kombináció. Rengeteg dolog folyik ugyanis a háttérben. Különben is a háta mögött, csak úgy hívják őt (Wolff), hogy Mr. Stroll ölebe. Ezt még Bernie Ecclestone aggatta rá.”

  • Vettel: Az FIA nem volt túl profi az imolai büntetés terén

    Vettel: Az FIA nem volt túl profi az imolai büntetés terén

    Sebastian Vettel szerint az FIA nem volt túl ügyes büntetésének kiosztása során az Emilia Romagna Nagydíj során. A rajtprocedúra során elkövetett szabálytalanságért a német csak a futam második harmadában kapta meg a büntetést.

    Az Aston Martin versenyzője egy 10 másodperces stop and go büntetést kapott, amiért nem voltak fent autóján abroncsai az öt perces tábláig. A büntetést egyébként a 22. körben kapta meg, ami azért valljuk be még pizza rendelésnél is igencsak nagy csúszás lenne.

    A versenyt végül váltóhiba végett nem fejezte be, de a német igencsak bosszús volt a Nemzetközi Autómobil Szövetség lassúsága végett:

    „A srácok mindent megpróbáltak a rajtrácson, és azt gondolom, hogy remek munkát végeztek, éberek voltak.” – mondta Vettel a Motorsport.com-nak.

    „Azt gondolom, jobb versenyünk lehetett volna, ha az FIA figyelmesebb, lett volna. Azt hiszem megszegtünk egy szabályt, és ezért büntettek meg minket, de csak a verseny későbbi szakaszában foglalkoztak vele, így a büntetés sokkal többet ártott nekünk, mintha a verseny korábbi szakaszában letölthettük volna.”

    „Ez egyszerűen nem volt túlságosan profi.” – mondta Vettel.

    A versenyigazgató, Michael Masi szerint egyáltalán nem szokatlan az, hogy egy ilyen döntés ennyi idejébe kerüljön a versenybíráknak:

    „Nem tudok róla, hogy tovább tartott volna, mint kellene. Nyilvánvalóan a technikai delegáltuk jelentette az esetet.”

    „Egyszer jelentette a technikai delegált, majd a papír alapú jelentésnek meg kell jelennie a rendszerben, ezután a versenybíróknak meg kell néznie a szabálykönyvben, hogy valóban szabálytalanság történt-e, és el kellett dönteniük, milyen büntetést szabnak ki erre.” – mondta Masi.

    Vettel büntetését egyébként az idézhette elő, hogy a rajt előtt fékproblémát vettek észre nála, és csapattársánál is (bár ott szenzorok nélkül is ment a dolog) mely probléma a túlmelegedés volt mindkettőjüknél. A rajtrácson próbálták megjavítani az autót, de ez nem sikerült nekik, így a német csak a boxutcából tudott rajtolni. A csapat egyszerűen kifutott az időből.

  • Aston Martin: Imola egy új lehetőség lesz a számunkra

    Aston Martin: Imola egy új lehetőség lesz a számunkra

    A tavalyi szezonban az Aston Martin elődje, a Racing Point még a harmadik helyért küzdött a konstruktőri bajnokságban és az egyik legerősebb középcsapatnak számított. Azonban a dolgok gyorsan változnak a Forma-1-ben és az Aston Martin már jóval hátrébb helyezkedik el az erőssorrendben.

    A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon mindenki az mezőny elejébe várta a silverstonei istálló versenyzőit. Ehhez képest a vasárnapi versenyen Lance Stroll csak az utolsó pontot jelentő tizedik, amíg Sebastian Vettel egy elrontott időmérő után csak a tizenötödik helyen látta meg a kockászászlót. A négyszeres világbajnok a rossz eredménye mellett a hibái miatt még 5 büntetőpontot is kapott a szuperlicenszére, ami elég soknak számít, ha azt nézzük, hogy 12 pontnál már egy futamos eltiltást kap az adott versenyző.

    Az Aston Martin az imolai verseny előtti beharangozójukban azt írták, hogy egy új lehetőségként tekintenek a soron következő versenyre és mindent bele fognak adni, hogy javítsanak az első versenyen elért eredményeiken.

    „Izgatottan várom az imolai versenyt,” – mondta Vettel. „Imola egy teljesen más karakterisztikájú pálya, mint Bahrein. Ez egy olyan pálya, ahol igazán tud az ember támadni, szóval már alig várom, hogy ott versenyezzünk.”

    Stroll is egy jobb szezonkezdetben reménykedett csakúgy, mint mindenki, aki az Aston Martinnál dolgozik, azonban a kanadai fiatal is optimistán tekint a soron következő hétvégére.

    „Csapatként jobb eredményt szerettünk volna elérni Bahreinben, azonban a dolgok másképpen alakultak,” – véli Stroll. „Imola egy új lehetőség lesz a számunkra. A középmezőny csapatai nagyon közel vannak egymáshoz, szóval fontos lesz, hogy az összes edzésen jól szerepeljünk és hogy találjuk meg az autó ideális egyensúlyát. Ezek elengedhetetlenek lesznek ahhoz, hogy jól szerepeljünk.”

  • A Ferrari korábbi csapatfőnöke kész csatlakozni az Aston Martinhoz

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke kész csatlakozni az Aston Martinhoz

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke Marco Mattiacci kész arra, hogy visszatérjen a Forma-1-be az Aston Martin csapatával.

    Az 50 éves olasz szakember Steffano Domenicalli távozását követően vezethette a Vörösöket a 2014-es szezon folyamán, minden komolyabb F1-es tapasztalat nélkül.

    A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Mattiaccit mindössze egyetlen lépés választ el a silverstonei istállótól, amit a multimilliárdos Lawrence Stroll vezet. A bennfentes Lorenzo Pastuglia pedig úgy tudja, hogy a növekedésért és az autó fejlesztéseivel foglalkozóosztályért fog majd felelni.

    „Az értesüléseimet a Gazzetta Motori is megerősítette,” – mondta Pastuglia.

    Az újságíró hozzátette, hogy Mattiacci és Stroll kapcsolata egy évtizede erősödött meg, amikor az olasz még a Ferrari eladásaiért felelt Észak-Amerikában.

  • Stroll eladja a Kanadai Nagydíj korábbi versenyhelyszínét!

    Stroll eladja a Kanadai Nagydíj korábbi versenyhelyszínét!

    Lawrence Stroll eladja Mont-Tremblant versenypályáját, amelyet már az elmúlt 20 évben birtokolt. A ma már Aston Martin főnök és üzletember Stroll úgy döntött, hogy a Montreal melletti pályának új gazda kell, amely ismert a festői környezetéről, hiszen egy síparadicsom is. Ráadásul a Kanadai Nagydíjat is itt rendezték 1968-ban és 1970-ben.

    A pályát 2000-ben vásárolta meg, és jelentős összeget költött a helyszínre, hiszen teljesen újra aszfaltoztatta azt és modernizált mindent, hogy megfeleljen az FIA előírásoknak. Ennek ellenére nem rendelkezik a szervezet hivatalos minősítésével. A felújításnak köszönhetően 2007-ben volt itt Champ Car verseny is.

    A létesítmény megfelel a nemzetközi szabványoknak, rendelkezik a legmagasabb szintű gokartengedéllyel is, amely a pályán belül található.

    Mivel Stroll most már a Forma-1-es csapatára és az Aston Martin üzletmenetére koncentrál, úgy határozott, hogy eladja a versenyhelyszínt. Az új tulajdonosok pedig egy olyan vállalkozáshoz juthatnak, ahol egy idényben folyamatosak a pályanapok és a helyiek is örömmel használják a teljes szezon alatt.

    Aki ajánlatot tenne, itt megteheti.