Címke: Aston Martin

  • Vettelt Damon Hill is inspirálta az Astonhoz való szerződésekor

    Vettelt Damon Hill is inspirálta az Astonhoz való szerződésekor

    Az Aston Martin sportigazgatója elmondta, hogy Sebastian Vettel annak reményében igazolt az Aston Martinhoz, hogy hasonló csodákra lesz majd képes, mint Damon Hill a Jordan versenyzőjeként.

    Miután a Ferrari nem hosszabbította meg a négyszeres világbajnok német pilóta 2020 végén lejáró szerződését, Vettel a silverstonei istállóhoz szerződött Sergio Pérez helyére.

    A bejelentést követően sokan értetlenül álltak a dolog mögött, mert abban a szezonban a mexikói pilóta mérföldekkel jobb volt a németnél, aki jelentősen alulmaradt egykori csapattársához Charles Leclerchez képest.

    Andy Stevenson – aki a Lawrence Stroll által vezetett csapat sportigazgatói pozícióját tölti be – szerint Vettel azért igazol hozzájuk, mert számára rendkívül pozitívan hatott az, amikor Hill a csapat elődjénél a Jordannél versenyzett 1998-ban és 1999-ben.

    „Mivel a csapat egy nagyon komoly megújulás előtt állt, le szerettünk volna igazolni egy világbajnokot, hogy megerősítsük magunkat. Ez egy nagy projekt volt a számunkra, ugyanis korábban még soha nem volt ilyen kaliberű pilótánk,” – árulta el Davidson a Forbesnak.

    „Seb a múltból – amikor még Jordan néven futott a csapat – jól ismerhette Damon Hill történetét, aki 1998-ban hihetetlen mennyiségű tapasztalattal és szakértelemmel érkezett meg a Jordanhez. Ez egyszerűen fenomenális volt az akkor még kiscsapatnak számító Jordan számára.

    „Hasonlóan gondolkodtunk Seb esetében is. Sikerült meggyőznünk őt, hogy ez lesz a legmegfelelőbb hely a számára a karrierjének folytatása szempontjából.

    „2020-ban egy nagyon nehéz szezonja volt Sebnek, de nem csak neki, hanem a Ferrarinak is. Az autójuk egyszerűen nem volt jó, ráadásul még az erőforrásuk sem volt ütőképes.

    „Már alig várjuk, hogy meglássuk, miként lesz képes előre vinni a csapatot és rámutatni azokra a területekre, ahol még fejlődésre szorulunk.”

    Vettel új csapatának teljesítménye azonban visszább esett, mivel 2021-re a Ferrari és a McLaren is átugrotta őket többek között. Ugyan a négyszeres világbajnok dobogóra tudott állni Bakuban, de a csapatnak továbbra is a realitás talaján kell maradnia és elfogadni azt, hogy maximum a pontszerző helyekért harcolhatnak majd ideális esetben.

  • Az Aston Martin leszerződtette az Alfa Romeo főtervezőjét

    Az Aston Martin leszerződtette az Alfa Romeo főtervezőjét

    A patinás brit márka csütörtökön jelentette be, hogy megszerezték az Alfa Romeo egyik kulcsemberét. Ez az igazolás csak az első az Aston Martin új szerződtetései közül.

    Luca Furbatto a mérnöki igazgató pozíciót fogja betölteni a silverstone-i csapatnál, és már a 2022-es szezon előtt munkába állhat.

    Az olasz már két évtizede dolgozik a Forma-1-ben, korábban a McLarent és az Toro Rossót is erősítette.

    Az átszervezés részeként az eddigi technikai igazgató, Andrew Green technikai vezető lesz, azonnali hatállyal.

    „Ez az első a sok kinevezés közül, ami ahhoz kell, hogy az Aston Martint a mezőny élére juttassuk.” – mondta a Francia Nagydíj helyszínén Green.

    A csapatfőnök, Otmar Szafnauer további 250 fős bővítésről beszélt, akik jövőre már az új gyárban kezdhetik majd meg a munkát. Ennek ellenére kiemelte, a költségvetési sapka korlátozni fogja őket is az új emberek felvételében.

  • Vettel: Volt idő ünnepelni, de most már újra koncentrálok

    Vettel: Volt idő ünnepelni, de most már újra koncentrálok

    Sebastian Vettel már teljesen a hétvégi Francia Nagydíjra fókuszál, és át akarja menteni a jó formáját ide is, miután az Aston Martinnal második helyen végzett Bakuban. Lassan indult be a szezon Vettelnek, majd önmagára talált, és előbb Monacoban ötödik lett, majd kiváló versenyzéssel az Azerbajdzsáni Nagydíjon megszerezte az Aston Martin első dobogós helyezését, mióta visszatértek a királykategóriába.

    Hogy a csapat ilyen versenyképes tud-e maradni, ahogy a Forma-1 eltávolodik az utcai pályáktól és a megszokott pályák felé veszi az irányt, nem tudni, de a silverstone-i csapatnál egyértelműen nagy most az önbizalom. Vettel elismerte a hétvége előtt, hogy megadta a módját annak, hogy megünnepeljék a sikerét Azerbajdzsánban, de most már csak a következő feladatára koncentrál:

    „Azt hiszem, hogy a bakui siker után most feldobottan érkezünk a versenyre Volt időnk ünnepelni, de most már teljesen arra koncentrálok, hogy megtartsuk a lendületünket Franciaországban is. Rengeteg pontot szereztünk Monacóban és Azerbajdzsánban, meg kell őriznünk ezt a stabil formát az idei rendkívül szoros csatában, a középmezőnyben.”

    Lance Stroll is siker várományosa volt Bakuban, és az első etapot rendesen megnyújtotta, majd az egyik gumijának a meghibásodása miatt falnak ment, így a pontszerzései esélyei elszálltak. Stroll ugyanakkor Vettel második helyét pozitívan értékeli, és a csapat teljesítményét is hasonlóképp látja:

    „Csalódást keltő volt a bakui futamom, de az alakulatunk pozitívan értékelheti a versenytempónkat, és azt a lökést, amit ad nekünk Sebastian dobogós helyezése. Eltökélt szándékom Franciaországban, hogy még erősebben térjek vissza. Paul Ricard egy jó minden szempontot jól kielégítő teszt lesz, hiszen próbára teszi minden elemét egy Forma-1-es autónak, így nagyon várom már, hogy miképp teljesít ezen a hétvégén az AMR21.”

  • Az Aston Martin öt éven belül bajnokságot nyerne

    Az Aston Martin öt éven belül bajnokságot nyerne

    Miután Sebastian Vettel megszerezte az Aston Martin első dobogóját a Forma-1-ben, egyből világossá tették, komoly célokkal érkeztek a száguldó cirkuszba.

    „Ha három-négy éven belül a bajnoki címért harcolhatunk, illetve öt éven belül megnyernénk a világbajnokságot, azt már sikernek tartanám” – idézi a Formel1.de Otmar Szafnauer csapatfőnököt.

    „Ha megnézzük azokat a csapatokat, amelyek a közelmúltban több világbajnoki címet nyertek egymás után, a Mercedesnek négy évbe telt, miután megvásárolta a Brawnt, és ha jól emlékszem, a Red Bull esetében is hasonló volt az eltelt idő a Jaguar Racing megvásárlása után, szintén három-négy év” – indokolta meg előző kijelentését.

    Szafnauer azonban igyekszik realista maradni, azt állítja, az Aston Martin helyzete eltérő a felsorolt csapatokétól: „Azt hiszem, mi rosszabb alapról indulunk. Amikor a Mercedes megvásárolta a Brawnt, a csapat éppen világbajnok volt. Néhányszor negyedikek lettünk, és soha nem voltunk esélyesek a világbajnoki címre. Hosszabb időbe telik, amíg egy csapat a középmezőny éléről az első helyre kerül.”

  • Nem teljesen szakadt el egymástól a Red Bull és az Aston Martin

    Nem teljesen szakadt el egymástól a Red Bull és az Aston Martin

    Egy bizonyos projekt mentén továbbra is együtt fog dolgozni egymással a Red Bull és az Aston Martin.

    A brit autógyár visszatérése nem új keletű dolog, hiszen évek óta a Bikák névadó szponzoraként tekinthettek a Forma-1 világára. Ám miután Lawrence Stroll vette át a vezetést a manufaktúrában, a teljes visszatérés lehetősége a Racing Point által elérhetővé vált a számukra. Így a száguldó cirkusz berkein belül elszakadt egymástól az Aston Martin és a Red Bull, ám van egy projekt ami továbbra is összeköti a két márkát. Nem tettek le ugyanis arról a felek, hogy közös erővel tovább fejlesztik az Aston Martin és Adrian Newey szerelemgyermekét, a Valkyrie-t.

    ,,Azon bejelentés ellenére, miszerint az Aston Martin és a Red Bull Racing között a névadó szponzori megállapodás 2020-ban megszűnik, a Red Bull Advance Technologies továbbra is együtt fog működni a gyárral a Valkyrie projekt kapcsán. A két fél 2016-os egyességének keretein belül ugyanis tavaly a Brit Nagydíjon a prototípus már teljesíthette első bemutatóját.”

    Akik az előrendelés során már lefoglaltak maguknak egy példányt, azok hamarosan megkapják az áhított járművet.

    ,,A két üléses, középmotoros Valkyrie fejlesztése továbbra is kulcsfontosságú a Red Bull Advance Technologies számára. Az év végén így az utcai használtra szánt első 150 tétel a tulajdonosaihoz fog kerülni.”  – olvasható a Red Bull sajtóközleményében.

  • Berger: Vettel már túl van a fénykorán

    Berger: Vettel már túl van a fénykorán

    Sebastian Vettel a második helyen végzett a legutóbbi, Azeri Nagydíjon, ezzel először állhatott pódiumon az Aston Martin színeiben egy igazán nehéz szezonkezdet után. Sok dicséretet kapott a német ezt követően, valamennyit például Gerhard Bergertől is.

    „Ő egy négyszeres világbajnok, több mint 120 dobogóval. Ő minden idők egyik legjobbja, ezt hamar elfelejtik” – szögezte le Berger az F1-insider.com-on.

    Az osztrák úgy gondolja, néhányan leírták Vettelt a tavalyi éve után: „Teljesítményét tekintve úgy gondolom, hogy túl van a fénykorán. De ez nem jelenti azt, hogy ebben a szezonban nem tud javulni.”

  • Marko: Vettel az elsőszámú pilóta Stroll csapatában

    Marko: Vettel az elsőszámú pilóta Stroll csapatában

    Sebastian Vettel újra „első számú” versenyző lett az Aston Martinnál, állítja a német korábbi főnöke, Dr. Helmut Marko. A Red Bull versenyzői programjának ismert vezetőjeként Marko hozta Vettelt még tinédzserként a Forma-1-be, aki a Ferrari kedvéért hagyta ott őket, akkor már négyszeres világbajnokként. Ez a kaland tavaly már nagyon rosszul ment neki, de 2021-ben is először szenvedett az Aston Martinnal a ma már 33 éves pilóta. Monacóban és Bakuban ugyanakkor rátalált Vettel a régi formájára. Marko szavaival élve, „ez az a Vettel, akit mindenki ismer”, fogalmazott a bakui dobogós helyezése után az Auto Motor und Sportnak:

    Öröm volt látni őt a pódiumon, és mindenekelőtt az előzéseit. A Gaslyval folytatott küzdelmét. Az első körét. Elégedettséggel tölt el az, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült fordítania. Remélem, hogy más pályákon is ez lesz vele.”

    Markonak ismert a körülményes viszonya a Mercedesszel, ezért nem állta meg végül, hogy a Lawrence Stroll által tulajdonolt Aston Martinnak szóljon be a 78 éves szakember, így poénkodott egy sort a milliárdoson és Lance nevű fián:

    „Vettel az elsőszámú a Stroll csapatban, aminek apu feltehetően nem nagyon örül.”

  • Vettel el van ragadtatva: „Az újraindítás kiválóan működött!”

    Vettel el van ragadtatva: „Az újraindítás kiválóan működött!”

    Sebastian Vettel a mai Azerbajdzsáni Nagydíjon elért második helyezésével megszerezte az Aston Martin első dobogós helyezését. Ez volt a német pilóta második pontszerzése idén, egyben ez a brit csapat eddigi legjobb eredménye is eddig. A Sky Sportsnak Bakuban adott interjújában Vettel nem rejtette véka alá az örömét:

    „Nagyszerű nap volt ez a mai, el vagyok ragadtatva. Nem számítottunk itt dobogóra.”

    Vettelnek remek volt a versenytempója, és az, hogy a Q3-on kívül végzett az időmérőn, feltehetően segített a négyszeres világbajnoknak. Át tudta hámozni magát a mezőnyön, majd vezette is a versenyt a felénél. Elárulta, hogy mennyit is jelentett neki az, hogy újra a dobogóra állhatott:

    „Ez nagyon sokat jelent! Nyilvánvalóan nehéz volt számunkra a rajt, de ez egy jó futam volt. Megvolt a tempónk, ez volt a kulcs. Jól rajtoltam, és rögtön pozíciókat javítottunk, és vigyáztunk a gumijaimra, amikor mindenki a boxba ment.”

    Úgy fejezte be az interjút, hogy elmondta, mennyire fontos volt az újraindítás a sikeréhez: „Nagyon jó tempót diktáltam ahhoz, hogy legalább Yukit megelőzzem, végül az újraindítás ragyogóan működött, és ott további két pozíciót szereztem, a frissebb és jobban előmelegített gumiknak köszönhetően.”

  • Az Aston Martin együtt fog működni a Racing Pride-dal

    Az Aston Martin együtt fog működni a Racing Pride-dal

    Az Aston Martin csapata bejelentette a legújabb partnerét, a Racing Prideot. A silverstonei istálló ezen együttműködésének a célja pedig nem más, mint a sokszínűség népszerűsítése a motorsport világán belül.

    A Racing Pride nevezetű cég 2019 óta létezik és nemrégiben állapodtak meg a brit Stonewall nevezetű vállalattal. Ezen mozgalom azon célból jött létre, hogy felhívja a figyelmet a motorsport világában levő sokszínű emberekre.

    A Racing Pride feliratait a Francia Nagydíjtól láthatunk majd Sebastian Vettel és Lance Stroll AMR21-ein a #WeRaceAsOne (egyként versenyzünk) kezdeményezés mellett, amit a Forma-1 vezetői indítottak 2020-ban.

    Azonban a két fél együttműködése többről fog szólni pár darab szponzormatricáról. A Racing Pride csoportos képzéseket fog tartani a Lawrence Stroll által vezetett istálló dolgozói számára, ezzel is javítva a csapaton és a Forma-1-es Paddockon belüli kultúrát és gondolkodás módot.

    Az Aston Martin négyszeres világbajnoka kifejezetten örül ennek a kezdeményezésnek és örül, hogy ezzel is jó példát mutathatnak az emberek számára.

    „Szeretném kiemelni a hasznosságát ennek a mozgalomnak és átadni az elfogadás üzenetét a szurkolóknak,” mondta Vettel, aki a tavalyi szezonban ennek alkalmából több versenyen is egy szivárvány mintás sisakban versenyzett, amit végül jótékony célból el is árverezett

    „Szeretnék gratulálni azon embereknek, akik ezt terjesztik, mert az egyenlőség nagyon fontos fogalom a mai világunkban. Tisztában vagyok vele, hogy további intézkedések szükségesek a negatív dolgok visszaszorításához, azonban szerintem jelen pillanatban nagyon jó úton járunk ezen téren.”

  • Villeneuve: Őrültség arra várni, hogy Vettel kiszáll a Forma-1-ből

    Villeneuve: Őrültség arra várni, hogy Vettel kiszáll a Forma-1-ből

    Jacques Villeneuve szerint az egyik legőrültebb kérdés amit feltesznek neki Forma-1-es pilótákkal kapcsolatban, hogy miért nem döntenek azonnal a kiszállás mellett, ha a teljesítményük kezd visszaesni. 1997 világbajnoka elismerte, hogy szomorú néznie ahogy a négyszeres világbajnok szenved azt követően is, hogy a Ferraritól az Aston Martinhoz igazolt. Aztán Vettelnek lett hirtelen egy jó hétvégéje Monacóban, amiről így beszélt a kanadai a Motorsport-magazin.com-nak:

    „Nem teljesítesz jól Monacóban, ha nincs meg benned már a tűz. Ő jelentette ezúttal a különbséget, az autó nem olyan, mint amire számítottak. A régi Mercedes nem működik az új szabályok adta keretek között, csapatként meg nem nagyon tudják fejleszteni.”

    Egyesek úgy vélik, hogy a 33 éves német pilótának inkább vissza kellett volna vonulnia 2021-ben versenyzés helyett, de Villeneuve nem ért ezzel egyet:

    „Miért is? A Forma-1-ben van, keres egy rakás pénzt. Nem számít az, hogy egy négyszeres világbajnok. Az emberek mindig azzal jönnek, hogy ha már nem nyer, akkor inkább jobb, ha távozik. Ugyanakkor ez egy komoly munka is. Mókás persze versenyezni, de ez egy olyan meló, amiből fizeted például a gyermekeid oktatását is. Így ha továbbra is vezethetsz a Forma-1-ben, és valamennyire versenyképes vagy, örömmel vezeted az autót és ezzel milliókat keresel, akkor miért is kellene lemondanod erről, kivéve persze, ha félsz a haláltól vagy ilyesmi? Mindig ez a legőrültebb kérdés, amit feltesznek nekem.”