Címke: Aston Martin

  • Saját versenyzői akadémiát is indíthat az Aston Martin

    Saját versenyzői akadémiát is indíthat az Aston Martin

    Otmar Szafnauer szerint az Aston Martin a jövőben még saját versenyzői akadémiával is előrukkolhat.

    A kanadai-brit istálló azon kevés csapatok egyike, akik nem rendelkeznek saját pilótaneveldével. Rajtuk kívül még a Haas tartozik bele ebbe a kategóriába, ugyanis a Red Bullnak/AlphaTaurinak, a Mercedesnek, a Ferrarinak, a McLarennek, az Alpine-nak, a Williamsnek és az Alfa Romeónak is van utánpótlás programja.

    Az évek során kifizetődött a fent említett alakulatok tehetséggondozása, ugyanis többek között Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo, vagy a fiatalok közül Charles Leclerc, Max Verstappen, George Russell és Lando Norris is „megtérítette a befektetéseket”.

    Az Aston Martin még nem igazán gondolkodott el ezen a lehetőségen, viszont az öt éves tervük részét akár egy ilyen beruházás is képezheti majd:

    ,,Ez egy nagyon jó kérdés. Sok mindent kell tennünk ahhoz, hogy bajnok esélyes csapattá váljunk. Ugyanakkor több alakulatnál is vannak ilyen programok. Nem igazán gondoltunk még erre, de úgy vélem, hogy a jövőben erre is hangsúlyt kell fektetnünk.” – nyilatkozta Otmar Szafnauer a GPfans.com-nak.

    Ugyanakkor az amerikai csapatfőnök szerint nehéz lesz a toborzás, mivel a legtöbb tehetség már kötődik valamilyen akadémiához. Így Szafnauer szerint két lehetőségük van: vagy nagyon fiatal versenyzőket foglalkoztatnak, vagy előbb topcsapattá válnak és így érik el, hogy az „idősebbek” csatlakozzanak hozzájuk.

    Azonban azt még nem tudja az 57 éves vezető, hogy melyik megoldás lenne célravezetőbb:

    ,,Korán kell kezdeni. Biztos vagyok abban, hogy nagy lesz a harc a fiatal tehetségekért, karakterekét, hiszen mindenkinek van már ilyen programja. Szóval vagy nagyon fiatalon vesszük fel őket, vagy olyan jó csapattá válunk, hogy akik már készen állnak az F1-re, azok nálunk akarjanak bekopogni az ajtón. Ez a két út áll előttünk, de még nem igazán morfondíroztunk ezen. A jövőre nézve viszont lépnünk kell e téren is, de nem tudom melyik megoldás lenne jobb.” – magyarázta Szafnauer.

  • Stroll közel került az eltiltáshoz

    Stroll közel került az eltiltáshoz

    Ugyan Lance Stroll még a 10 másodperces büntetése ellenére is megtarthatta az Orosz Nagydíjon szerzett 11. helyét, de az újabb két büntetőpontjával immáron nyolcnál jár a kanadai, amivel mindössze négy pontra került az egy versenyes eltiltáshoz.

    Amint az eső megérdekezett a Sochi Autodrom felé, a káosz eluralkodott pályán. A veszélyes körülmények egyik áldozata pedig az Aston Martin kanadai versenyzője volt, aki a falba is tette az AMR21-ét, valamint összeütközött Pierre Gasly AlphaTaurijával, ami miatt a stewardok meg is büntették őt.

    Stroll ugyan az időbüntetése miatt nem veszített pozíciót, de újabb két büntetőpontot is kapott, amivel már nyolcnál jár. Ha egy versenyző egy 12 hónapos periódus alatt összeszed tizenkét büntetőpontot, akkor automatikusan ki kell ülnie egy futamot. Stroll pedig vészesen közel került ehhez, ugyanis mindössze csak négy pont választja őt el ettől.

    Ez pedig nem minden, ugyanis a kanadai fiatal mindezek mellett még a saját csapattársával, Sebastian Vettellel is ütközött. A négyszeres világbajnok a tizenegyes kanyar külső ívén próbálta megelőzni a 2020-as Török Nagydíj időmérőjének győztesét, azonban Vettel a falhoz lett szorítva és neki is ment annak, de folytatni tudta a száguldást.

    „Nagyon trükkösek voltak a körülmények, kár, hogy nem tudtunk pontokat szerezni” – nyilatkozta Stroll az Orosz Nagydíjat követően. „Kár, hogy az eső érkezése elvette tőlünk azt a lehetőséget, hogy egy jó eredményt könyvelhessünk el és ezáltal fontos pontokat szerezzünk a csapatnak.”

    „Ha egy körrel előbb állunk ki interekért, minden másként alakult volna, de utólag már könnyen beszél az ember. Végül én mondtam azt, hogy maradjunk kint, szóval az én felelősségem az egész történet. Ez azonban nagyon rossz érzés, különösen amiatt, hogy a rajt után még a negyedik helyen haladtam és rendkívül élvezhető csatákat vívtam az élmezőnyben.”

  • Vettel nem döntött még a 2022 utáni F1-es karrierjéről

    Vettel nem döntött még a 2022 utáni F1-es karrierjéről

    Miután 2022-re újra elkötelezte magát az Aston Martinhoz, Sebastian Vettel még nem tudja megjósolni, hogy Forma-1-es karrierje ezen túl is kitart-e. A jövő évi szerződésének megerősítéséig arról is folytak a találgatások, hogy a négyszeres világbajnok már nem élvezi-e a Forma-1-et – és esetleg visszavonul. Arra a kérdésre, hogy elégedetlen-e az F1-gyel általában, a 34 éves Vettel így felelt:

    „Természetesen vannak dolgok, amelyek már évek óta kevésbé mókásak, mint például az, hogy most is itt vagyok, és kérdésekre kell válaszolnom.”

    A német persze csak viccelt, de sokan megfigyelték, hogy idén megváltozott a hangulata – és az általános politikai hozzáállása a társadalmi és környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatban. Vettel utalt rá:

    „A szerződés soha nem volt egy pillanatig sem kétséges.”

    Ugyanakkor azt is elismeri, hogy „sok mindent át kellett és kell gondolni” a hosszú és sikeres pályafutása folytatásával kapcsolatban:

    „De irreleváns olyan dolgokról beszélni, amelyek nem történtek meg. Hogy abbahagytam-e volna, ha az autók rosszak lennének jövőre? Talán, de már nem így lesz.”

    Végső soron azonban azt mondta, amit továbbra is amit a legjobban szeret az F1-ben, az a vezetés. Örül továbbá annak, hogy a korábbi McLaren-főnök, Martin Whitmarsh hamarosan az Aston Martinhoz kerül, ami egy másik nagy pozitívum a jövőre nézve:

    „Imádok vezetni. Imádok nyerni. Lenyűgöző a csapat víziója és elkötelezettsége. A sikerek előbb-utóbb eljönnek. Csak a kérdés, hogy mikor. Én már nem leszek fiatalabb. Az idő majd választ ad erre. Vajon öt évbe telik, amíg Lawrence Stroll nyerni fog az F1-ben? Lehet, hogy öt év múlva már nem leszek itt. Az F1-ben sosem lehet túl pontos jóslásokba bocsátkozni. Talán előbb, talán később jönnek majd a sikerek. Ki tudja, mit hoz majd a jövő?”

  • Horner tagadja, hogy Newey az Aston Martinhoz tartana

    Horner tagadja, hogy Newey az Aston Martinhoz tartana

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint szó sincsen arról, hogy Adrian Newey elhagyná őket az Aston Martin kedvéért, akik nemrégiben egy óriási gyárépítési projektbe fogtak.

    A Lawrence Stroll által vezetett istálló a JCB együttműködésével nemrégiben tette le a leendő Forma-1-es gyárépületük alapköveit. Az építkezési munkálatok mellett pedig egy komoly szakember, egészen pontosan a McLaren korábbi csapatfőnökét, Martin Whitmarsht is sikerült magukhoz csábítaniuk. A brit szakember – aki még a 2014-es szezon végén távozott Wokingból – a silverstone-i gárda F1-es részlegének közvetlen vezetője lesz majd.

    Az AMuS pedig nemrégiben arról számolt be, hogy az Aston Martin jelenlegi csapatfőnöke, Otmar Szafnauer búcsút inthet a Zöldeknek. A mindig jól értesült F1-es újságíró, Tobias Gruner szerint a Romániában született szakembernek nehéz lesz megmagyaráznia azt, hogy a csapata a tavalyi negyedik hely után idén csak a hetedik helyen áll a konstruktőri bajnokságban.

    A zseniális tervező guru Adrian Newey kapcsán pedig többször is felmerültek olyan pletykák, hogy új kihívásra vágyik és emiatt szeretné elhagyni az energiaitalosokat.

    „Adrian továbbra is örül annak, hogy itt dolgozhat nálunk. Többek között ezért is hosszabbította meg a szerződését velünk” – magyarázta a Red Bull csapatfőnöke a La Gazzetta dello Sportnak. „Az utóbbi 16 évet nálunk töltötte és nagyon élvezi az itteni légkört és a munkatársaink hozzáállását a munkához.”

  • „Amikor az Aston címekért fog küzdeni, Vettel már nem lesz az F1-ben”

    „Amikor az Aston címekért fog küzdeni, Vettel már nem lesz az F1-ben”

    Nem sokkal ezelőtt az Aston Martin bejelentette, hogy Sebastian Vettel még egy évig biztosan tagja lesz a mezőnynek. A német az első szezonját tölti az Astonnál, miután a Ferrari nem kívánta meghosszabbítani szerződését.

    Voltak olyan pletykák, hogy Vettel az idei szezon után visszavonulhat, azonban ez igen távol áll az igazságtól. A korábbi világbajnokot jövőre újra a rajtrácson láthatjuk. Lance Stroll 2022-ben is Vettel csapattársa marad.

    „Amikor az Aston Martin végre a bajnoki címért fog küzdeni, nem gondolnám, hogy Vettel még a Forma-1-ben fog versenyezni. Jelenleg negatívan látom az Aston Martin számára a helyzetet.” – mondta el véleményét Ralf Schumacher a Motorsport.com-nak.

    Schumacher szerint akadnak olyan csapatok, akiknek jobb és nagyobb esélyük van a világbajnoki cím elhódítására a közeljövőben:
    „Mások jobb pozícióban vannak, gondolok itt például a McLaren csapatára.”

    „Vettel jelenleg folytatni akarja, ami szerintem nekünk is jó, Németországban. A karrierjének jelenlegi állomásán két dolog közül választhatott: vagy a családjával marad, vagy tovább versenyez.” – mondta Schumacher.

    Vettel tehát az utóbbit választotta. Hogy lesz-e valaha is esélye újra a világbajnoki címért küzdeni, azt még nem tudni, de a jövőre életbe lépő új szabályokkal sok dolog változhat.

  • Hivatalos: Martin Whitmarsh visszatér a Forma-1 vérkeringésébe

    Hivatalos: Martin Whitmarsh visszatér a Forma-1 vérkeringésébe

    A McLaren korábbi csapatfőnökét nevezte ki az Aston Martin a Perfomance Technologies részlegének igazgatójává.

    Az új részleg feladata magában foglalja a márka Forma-1-es tevékenységeit, valamint fejleszti, alkalmazza és piacra viszi a csoport műszaki képességeit és szellemi tulajdonát. Célja pedig, hogy a legszínvonalasabb innovációs, mérnöki, tesztelési és gyártási szolgáltatásokat nyújtsa számos kulcsfontosságú iparágban.

    Whitmarsh feladata lesz tehát ennek az egésznek az irányítása. A brit szakember ezzel, hanem is a legszorosabban, de visszatért a Forma-1 életébe. Korábban 25 éven keresztül, egészen 2014-ig dolgozott a McLarennél, amelynek 2008-tól csapatfőnöke is volt. Tevékeny részese volt több, mint 100 futamgyőzelemben és számos világbajnoki címben is. E feladata mellett 2009 és 2013 között az F1-es csapatok szervezetének az elnöke is volt.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy Lawrence Stroll engem nevezett ki október 1.-jétől az Aston Martin Performance Technologies élére. Sok éve ismerem és csodálom Lawrencet, mindig is nagy hatással volt rám a félelmetes üzleti érzéke és a kimeríthetetlen ambíciója.” – kezdte a frissen kinevezett Whitmarsh.

    „Mindig is tiszteltem a silverstone-i csapatot, akárhogy is hívták őket éppen. Mindig erőn felül teljesítettek, és most olyan körülmények vannak náluk, amivel minden eddiginél erősebben tudnak odaverni. Lawrence célja, hogy az Aston Martin Forma-1-es világbajnokságot nyerjen, és nem csatlakoztam volna ehhez a törekvéshez, ha nem lennék teljesen meggyőződve arról, hogy ez a cél elérhető.”

    „Tudom, hogy mi kell a győzelemhez a Forma-1-ben, és Lawrence vezetése alatt inspirálva, valamint a munkatársak képességei, szenvedélye és elszántsága által támogatva mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy csapatunk egy olyan győztes vállalkozás legyen, amilyennek Lawrence meghatározta.”

  • Schumacher aggódott, hogy Vettel otthagyja az F1-et

    Schumacher aggódott, hogy Vettel otthagyja az F1-et

    Ralf Schumacher nagyon örült annak a hírnek, hogy 2022-ben még biztosan versenyezni fog Sebastian Vettel a Forma-1-ben. A korábbi versenyző elmondta tartott attól, hogy honfitársa az év végén visszavonul.

    Amikor tavaly Vettel az Aston Martinhoz szerződött, akkor a közbeszédben ez a szerződés egy többéves kontraktusként szerepelt, azonban a csapatfőnök Otmar Szafnauer elárulta valójában ez egy „1+1 éves szerződés volt.”

    Ez azt jelenti, hogy a 2022-es szezonra eredetileg egyik fél sem kötelezte el magát a másik mellett, hanem erről csak ideje eljöttével beszélnek majd. Ez az idő most jött el, hiszen nem sokkal ezelőtt az Aston bejelentette, hogy változatlan Vettel-Stroll felállással vágnak neki az új szabályrendszernek.

    Schumacher sokáig tartott attól, hogy honfitársa nem fogja folytatni a versenyzést az F1 berkein belül:

    „Nagyon örülök, hogy végül ez a döntés született, hiszen ez nagyon fontos mind a német motorsport, mind pedig a Forma-1 számára.” – mondta Ralf Schumacher a Sky Germany-nek.

    „Nagy kár volna elveszíteni egy ilyen személyiséget, és egy olyan világbajnokot, mint amilyen Sebastian. Jó párszor nagyon kritikus a dolgokkal kapcsolatban. Tudjuk, hogy nagyon érdekli a környezetvédelem, ami szerintem nagyszerű. Támogatja a dolgokat. És mindig is volt egy kis aggodalom – folytatja-e vagy sem.”

    „Szerintem Zandvoortban még mindig nagyon-nagyon rossz hangulatban volt, és nagyon kritikus volt az egész Forma-1-es környezetvédelmi kérdéssel és mindennel, ami ezzel kapcsolatos.”

    „Majdnem aggódtam: hmm, most már készen áll, és mindenre gondol, illetve talán a családdal is szeretne időt tölteni.”

    „Én csak a saját példámat tudom mondani. Amikor már nincs meg az ebből fakadó örömöd, de továbbra is ott vagy, utazol, miközben a családod távol van tőled. Egyedül vagy a versenypályán, majd felteszed magadnak a kérdést, hogy mi az élet értelme.” – mondta Schumacher.

    „Éppen ezért aggódtam miatta.”

    „Azonban most már ragyognak a szemei. Már látható az a Sebastian, akit megismerhettünk.” – zárta Schumacher.

  • Alonso: Az Aston Martin és az AlphaTauri jobb autó, mégis mi vagyunk előrébb

    Alonso: Az Aston Martin és az AlphaTauri jobb autó, mégis mi vagyunk előrébb

    A konstruktőri bajnokság igazán érdekesen alakul idén, több külön csata kialakult a tabella egyes részein. A középmezőny közepében például az Alpine, AlphaTauri és Aston Martin hármasa vív az ötödik helyért. Előbbi áll közülük a legjobban, az Alpine 11 ponttal előzi meg az AlphaTauri csapatát.

    A francia csapat színeiben idén visszatérő Fernando Alonso pedig elégedett ezzel az állással.

    „Szerintem minden téren jól teljesítünk” – idézi a spanyolt a Motorsport-Total.com. „Az autónk talán nincs az AlphaTauri és Aston Martin szintjén, de vasárnaponként tudunk velük harcolni, és pontokat szerezhetünk.”

    Az Alpine a legutóbbi Olasz Nagydíjon is kettős pontszerzést ünnepelhetett, habár nem kedvezett nekik túlságosan a pálya: „Az, hogy még mindig pontokat szereztünk, fantasztikus. Úgy tűnik, ez a csapat erőssége: a pontszerzés vasárnap.”

    „Vélhetően nem nekünk van a leggyorsabb autónk a középmezőnyben, de valószínűleg nekünk van itt a legjobb csapatunk. Ezért szerzünk pontokat minden vasárnap” – zárta gondolatát Alonso, aki az elmúlt kilenc versenyből csak az igazából meg sem történő Belga Nagydíjon maradt pont nélkül.

  • Hivatalos az Aston Martin 2022-es felállása is!

    Hivatalos az Aston Martin 2022-es felállása is!

    Az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team is hivatalosan is bejelentette a 2022-es felállását: marad Lance Stroll és Sebastian Vettel is.

    Mind Lance, mind Sebastian az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team szerves részévé váltak. Várjuk a Forma-1 új korszakát, amelyet ezen két versenyzőnk vezet.

    Lance Stroll, Aston Martin Cognizant Formula One™ Team pilóta

    „A következő szezonban a hatodik évemet kezdem meg a Forma-1-ben, csapattársammal, Sebastian mellett. Az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team idei szezonját együtt kezdtük, és nagyon várom, hogy jövőre vele együtt folytassuk az utat. Idén nem értük el azt, amit kitűztünk magunk elé, de ez csak tovább erősítette a következő idénybeli éhségünket és a siker iránti vágyunkat. Most, az Aston Martin presztízsével és támogatásával, valamint ragyogó új szponzor-partnerekkel, akiket egy ilyen tekintélyes márka vonzott, jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy 2022-ben még jobb teljesítményt nyújtsunk.”

    Sebastian Vettel, Aston Martin Cognizant Formula One™ Team pilóta

    „Nagyon várom már, hogy a Forma-1-es autók új generációjával versenyezhessek. Nagyon más a kinézetük, és az új technikai szabályoknak köszönhetően olyan autókat kapunk, amelyekkel sokkal közelebb lehet egymáshoz versenyezni, mint a közelmúltban. A kiélezettebb versenyzés nagyszerű lesz a versenyzőknél és a rajongóknak egyaránt. A változások olyan nagyok, hogy minden istálló újrakezdi. Így ez egy nagyszerű lehetőség lesz számunkra az Aston Martin Cognizant Formula One™ Teamnél. Hiszek az új, növekvő csapatunk erejében, így már most nagyon várom 2022-t.”

    Lawrence Stroll, az Aston Martin Lagonda és az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team ügyvezető elnöke

    „Az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team első szezonja kiábrándítóan indult, köszönhetően a télen bekövetkezett szabályváltozásoknak. Ezek hátrányos helyzetbe hozták azt a két csapatot, amelyek autói a „low-rake” aero filozófiát alkalmazzák. Az elmúlt hónapokban azonban szépen haladtunk előre, és mind Lance, mind Sebastian remek teljesítményt nyújtottak. A balszerencse is bőven kijutott nekik, de örülünk, hogy 2022-ben a fiatal tehetség és a tapasztalt szaktudás ilyen kiváló elegyével folytathatjuk.”

    Otmar Szafnauer, csapatfőnök és vezérigazgató, Aston Martin Cognizant Formula One™ Team

    „Lance a modern Forma-1 egyik legtehetségesebb versenyzője, és ehhez a nyers tálentumhoz most már komoly versenyzői képességeket is hozzáad. A négyszeres világbajnok, aki 271 nagydíjon vezetett, és melyek közül 53-at megnyert, Sebastian szintén hatalmas értéket képvisel csapatunk számára. Jövőre mindkettőjüktől azt várjuk, hogy jól versenyezzenek a jelenlegi szabályzástól nagyon eltérő formulában. Soha nem becsüljük alá az ellenfeleinket, így nem áll szándékunkban túl sokat ígérni. Tudjuk azonban, hogy Lance és Sebastian a lehető legtöbbet fogja kihozni azokból az eszközökből, amelyeket a rendelkezésükre bocsátunk.”

  • Lengyel sajtó: Kubica Vettel helyére pályázik?

    Lengyel sajtó: Kubica Vettel helyére pályázik?

    Újabb vad pletykák keringenek Robert Kubica jövőjéről, és úgy tűnik, hogy a pilótakeringőnek még egyáltalán nincs vége. A Kimi Raikkönen által bejelentett visszavonulás után komoly helycserék történtek, amelyet az a hivatalos megerősítés zárt le, hogy Alexander Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be.

    Miután Zandvoortban és Monzában is beugrott Kimi Raikkönen helyére, a tapasztalt lengyel pilótát nemrég Sebastian Vettel helyével hozták hírbe. Ez azonban csak egy pletykán alapuló híresztelés, hiszen a négyszeres világbajnok távozása sem nyert megerősítést.

    A forgatókönyv másik fontos szereplője a lengyel Orlen cég, amely jelenleg az Alfa Romeo egyik főbb támogatója. A cég nemrég megerősítette, hogy folytatja együttműködését a csapattal, ahol Kubica jelenleg tartalékversenyzőként dolgozik, számolt be róla a lengyel Sportowe Fakty.

    A médium szerint Kubica is számíthat az Orlen segítségére, akár úgy dönt, hogy marad az Alfa Romeónál, akár az Aston Martinnál köt ki, vagy esetleg egy teljesen más versenyosztályba vált. Az idő majd eldönti, hogy mi lesz az ő további sorsa.