Címke: Aston Martin

  • Korábbi mérnökök vitték át a Red Bull koncepcióját az Aston Martinhoz?

    Korábbi mérnökök vitték át a Red Bull koncepcióját az Aston Martinhoz?

    Timo Glock nem hisz abban az elméletben, hogy az Aston Martin csak „véletlenül” hasonlít a Red Bullra.

    A Spanyol Nagydíjon a kanadai-brit csapat mindenkit meglepett az átalakított autójával. A silverstone-i istálló konstrukciója ugyanis kísértetiesen hasonlít a Bikák megálmodott versenyautójához.

    Nem először keveredik ilyen jellegű ‘botrányba’ az Aston Martin. 2020-ban a Mercedes autóját sikerült lekoppintaniuk, amivel nagy port kavartak. Andy Green azonban tagadja, hogy ugyanaz a procedúra ment végbe, mint két évvel ezelőtt.

    A dolog pikantériáját az is megadja, hogy az elmúlt időszakban több Red Bullos mérnök távozott a kanadai-brit csapathoz. Dan Fallows-t több kollégája követte, így a Bikák szellemi termék eltulajdonítására gyanakodnak.

    Az Aston Martin technikai igazgatója azonban ezeket a vádakat is bőszen tagadta:

    „Teljes mértékben és kategorikusan kizárható az, hogy bármilyen információt kaptunk bármelyik csapattól az autó fejlesztéséhez. Ez az állítás teljesen megalapozatlan.”

    Mike Krack szerint csupán a véletlen műve az, hogy a versenygépük hasonlít a riválisuk konstrukciójára.

    „Két megközelítés mentén haladtunk – egészen a futómű kialakításáig. Ám 2021 vége felé rájöttünk, hogy ez rossz út. Az, hogy a Red Bull valami hasonlóval állt elő, megerősítette, amit korábban gondoltunk. Az elején rossz úton indultunk el. Biztató volt látni, hogy egy másik csapat milyen jól teljesít egy hasonló koncepcióval.”

    Timo Glock viszont nem hisz az Aston Martinnak:

    „A pilótafülke oldala, a szellőzőnyílás, a futómű alatti rész, ahol ott vannak azok a kis nyílások… mind megegyeznek a Red Bull elgondolásával. Túl sok az egybeesés. A Red Bull emberei még a koncepcióváltás előtt mentek oda, és egyedül náluk volt az, hogy két autót párhuzamosan fejlesztettek. Viszont ez a költségvetési plafon miatt nem kivitelezhető.” – nyilatkozta az ex-versenyző a német Skynak.

    Jost Capito, a Williams csapatfőnöke egyetért Glock gondolatával:

    „Csapatként tudni szeretnénk, hogy milyen vizsgálatot végzett az FIA. Mit néztek meg, hogy határozták meg ezt. Mi bízni akarunk a Szövetségben. Ha minden rendben van, akkor oké. Ám ha nem, akkor annak következményei lesznek. Az autók viszont nagyon-nagyon hasonlítanak.”

  • Az Aston Martin elmagyarázta, honnan ered a „zöld Red Bullja”

    Az Aston Martin elmagyarázta, honnan ered a „zöld Red Bullja”

    A Red Bullt nem hagyja nyugodni a Barcelonában megjelent, az ő autójukra egyes részeiben a megszólalásig hasonlító Aston Martin. A silverstone-i istálló ugyanakkor állítja, ők nem másoltak, és elmagyarázta, milyen folyamatok vezettek a B-autó bevetéséhez.

    A Spanyol Nagydíj pénteki napján újabb másolós botrány robbant ki az F1-ben, ezúttal az Aston Martin és a Red Bull között. Előbbi olyan, továbbfejlesztett autóval jelent meg Barcelonában, amely több elemében is kísértetiesen hasonlít a Red Bullra. Mint kiderült, ez az FIA-nak már az előzetesen továbbított CAD-adatokból kiderült, ezért a hét elején vizsgálatot tartottak az Aston Martin angliai központjában, és mindent rendben találtak.

    A Red Bull, és különösen Helmut Marko azonban a jelek szerint nem elégszik meg ennyivel, és tovább folytatja a vizsgálódást házon belül azzal kapcsolatban, hogy esetleg valamelyik korábbi mérnökük lopott-e el olyan adatokat, amelyeket az Aston Martinnak továbbítva jogosulatlan előnyhöz juttatta a silverstone-i csapatot.

    Sebastian Vettel, Aston Martin, Barcelona
    Az oldalszekrényeket mintha egy az egyben a Red Bullról emelték volna át Fotó: Aston Martin

    Miért gondolhatjuk, hogy nem történt szabályszegés?

    Az Aston Martin két módon véthetett (volna) a regulák ellen. Az egyik az úgynevezett visszafejtés, ami annyit tesz, hogy fényképeket és egyéb, legális módon szerzett információkat és adatokat alakítják át CAD-adatokká, és másolják le ez esetben a Red Bull megoldásait. Az FIA szerint ilyesmi nem történt.

    A másik, hogy valamilyen módon hozzájutnak a Red Bull szellemi tulajdonát képező adatokhoz, és azokat felhasználva hozzák létre a módosításokat. Utóbbi kézenfekvő lenne az átpártolt szakemberek miatt, hiszen a Red Bulltól tavaly hét mérnök igazolt át az Aston Martinhoz, köztük Dan Fallows, a bikások aerodinamikai főnöke. 

    Fallows azonban csak az idén áprilisban állt munkába, az Aston Martin állítása szerint azonban a Barcelonában bevetett B-verziót már tavaly november óta tesztelték a szélcsatornában. „Amennyiben csak az első verseny után kezdtünk volna el foglalkozni vele, soha nem lettünk volna képesek két B-autót a pályára vinni Barcelonában” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak a csapat egyik mérnöke.

    A valóságban ehelyett az történt, hogy az Aston Martin kezdetben két koncepciónak szavazott bizalmat, majd a most bevetett B-változatot parkolópályára tette, mert úgy ítélte meg, hogy a másik verzió a jobb. „A szélcsatornában kapott értékek egyre jobbak és jobbak lettek, a leszorítóerő mértékét előrejelző görbe pedig meredeken felfelé ívelt. Egy hónappal később azonban felfedeztük, hogy nem tudunk tovább előrelépni, mert minél nagyobb lett a leszorítóerő, annál jobban meg kellett emelnünk az autó alját. Ez pedig oda vezetett, hogy a kocsi nem tudott abban a tartományban működni, amelyhez tervezve lett, így hátrafelé lépdeltünk” – utalt a pattogás megjelenésére az Aston Martin szakembere.

    Sebastian Vettel, Aston Martin, Imola
    Az első öt versenyen használt változatról már rég kiderült, hogy nem válik be Fotó: Aston Martin F1 Team

    Véletlenül lett olyan, mint a Red Bull

    Amikor erre rájöttek, az Aston Martin szakemberei a korábban félretett B-változaton kezdtek dolgozni, amelynek Red Bull-lal való hasonlósága szerintük pusztán a véletlen műve. „Megmutattuk az FIA-nak a CAD-adatokat és fotókat a tavaly őszi szélcsatornás modellünkről, amellyel bizonyítottuk, hogy nem másoltunk.”

    Andy Green, az Aston Martin technikai főigazgatója az A-változat bemutatójakor jelezte, a kasztni úgy lett tervezve, hogy különböző elrendezések alkalmazását is lehetővé tegye. A B-verzióban a hűtés és a többi részegység elrendezését is meg kellett változtatni, ami szintén arra utal, hogy régóta tervezett változtatásról van szó, az ilyesminek ugyanis igen hosszú az átfutási ideje.

    „A kasztnit úgy kellett megépítenünk, hogy két különböző hűtési rendszert is be tudjon fogadni. Ha nem tettük volna ezt, lehetetlen lett volna az új kialakítású oldalszekrényekre váltani” – érvelt Green. 

    Arra ugyanakkor nem tért ki az Aston Martin, hogy mi van, ha a B-változat kialakítását a kezdetektől fogva a Red Bulltól hozzájuk került adatok határozták meg.

    Sebastian Vettel, Aston Martin, Barcelona
    Az egyértelműnek tűnik, hogy régóta tervezett és előkészített lépésről van szó, de ez még nem zárja ki, hogy a Red Bulltól ellopott adatokra támaszkodtak Fotó: Aston Martin

    Csak Silverstone-ban akartak váltani

    Az AMuS szerint miután az Aston Martinnál rájöttek, hogy nem az eredetileg választott koncepció a jó út, úgy tervezték, hogy csak a júliusi Brit Nagydíjon vetik be a B-autót, ám az idei első két futamon tapasztalt küszködést látva Andrew Green úgy döntött, hogy meggyorsítják a fejlesztéseket, és minél hamarabb pályára viszik a másik változatot. 

    A német szaklap szerint a silverstone-i istálló mérnökei úgy gondolják, hogy a Red Bull által is követett koncepcióval jobban kontroll alatt tudják majd tartani a pattogást, mert nem kell annyira feszes beállításokkal és alacsony hasmagassággal menniük a kívánt leszorítóerő eléréséhez. „Ez egy teljesen más megközelítése a leszorítóerő szerzésnek. A nagyobb rugóút ráadásul a versenyzőnek is kényelmesebb, illetve kíméletesebb a gumikkal” – idézi az AMuS a forrását. 

    Már csak az a kérdés, hogy a Red Bull talál-e valamit, ami bizonyítja, hogy valamelyik korábbi szakembere adatokat lopott, és ezzel segítette az Aston Martint. Amennyiben igen, annak komoly következményei lehetnek a silverstone-i istállóra nézve.

  • Provokatív kérdést kapott Vettel: „Milyen ézés újra Red Bullt vezetni”?

    Provokatív kérdést kapott Vettel: „Milyen ézés újra Red Bullt vezetni”?

    Sebastian Vettelt egy provokatív kérdés várta, mikor kiszállt péntek délután az autóból.

    Nagy port kavart a paddockban az Aston Martin, ugyanis a „B” autójuk kísértetiesen hasonlít az egyik ellenfél konstrukciójára. A „rózsaszín Mercedes” korszak után beköszöntött a „zöld Red Bull” éra, amit a Bikák nem néznek jó szemmel.

    Christian Horner „bűncselekménynek” nevezte a másolást és kihangsúlyozta, lesz még az ügynek folytatása. Ugyanakkor humoránál volt az osztrák istálló. Az első szabadedzésen ugyanis a pitwallon előkerültek a zöld Red Bull italok. Így akarták jelezni a másolást és némi fricskát tolni a kanadai-brit csapat orra alá.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

    Ugyanakkor a Red Bullnak nem kell rettegnie az Aston Martintól. A második gyakorláson a négyszeres világbajnok a 8. pozíciót foglalta el.

    A szabadedzés után, a német Sky lépett a 34 éves versenyzőhöz. Ekkor hangzott el a kérdés: milyen érzés újra egy Red Bullt vezetni? Vettel így felelt:

    „Véleményem szerint mindig van némi hasonlóság az autók között. Másképp kellene tekinteni a dologra. Kezdettől fogva hangoztattuk, hogy két koncepciót vittünk tovább a tél folyamán. Mind a két tervezetet szem előtt tartottuk, másképp ezt nem lehetett megcsinálni. Nem mintha, a Mercedes hirtelen hasonlíthatna az autónkra. Ez nem lehetséges a számukra, az konstrukciót körülvevő infrastruktúra miatt. Viszont nálunk nem ez a helyzet. Mi nyitva hagytuk az ajtót.” – magyarázta a négyszeres világbajnok.

  • Marko válaszokra vár: Az Aston Martin adatokat is lophatott tőlünk

    Marko válaszokra vár: Az Aston Martin adatokat is lophatott tőlünk

    Mindenkinek felnyitották a szemét az Aston Martin újításai Barcelonában. Az AMR22 oldaldobozai ugyanis rendkívül hasonlítanak a Red Bull RB18-on használt megoldáshoz. Ugyan az FIA megvizsgálta az esetet és nem talált semmi szabályellenest, Dr. Helmut Marko úgy gondolja, hogy a silverstone-i istálló nem csupán képekről másolhatta a megoldásukat, hanem adatokat is lophatott tőlük.

    Az osztrák tanácsadó egyáltalán nem nézte azt jó szemmel, hogy az Aston Martin egyes megoldásai kísértetiesen hasonlít az általuk használt elemekhez. Az FIA vizsgálatának eredményét pedig nem képesek elfogadni a Bikák és az osztrák szaktanácsadóval az élen próbálják bebizonyítani azt, hogy csontváz van Lawrence Stroll csapatának szekrényében.

    „Ha nem csak képekről másoltak minket, hanem adatokat is loptak, az már egyértelmű szabályszegésnek számít” – fogalmazott Marko.

    Christian Horner nem kertelt és kerek pere kijelentette, hogy az Aston Martin autója a RB18 „klónja”, az osztrák ex-F1-es pedig „hihetetlen másolatnak” nevezte a silverstone-i csapat megoldását.

    „Az FIA-nak tennie kellene valamit ez ellen a hihetetlen másolat ellen” idézi Marko szavait a Sky német kiadása. „A másolás nem tiltott, de a csapatunktól a legfőbb aerodinamikai mérnökünk pont az Aston Martinhoz távozott.”

    Marko továbbá azt is hozzátette, hogy „bizonyítékuk van arra, hogy a Zöldek fontos adatokat loptak tőlük, amik a fejlesztéseikkel voltak kapcsolatosak.” Ha az energiaitalosok ezt képesek lesznek bebizonyítani az FIA embereinek, akkor Sebastian Vettelék óriási slamasztikában találhatják majd magukat.

  • Leclerc volt a leggyorsabb, miközben „hamvaiból támadt fel” a Mercedes

    Leclerc volt a leggyorsabb, miközben „hamvaiból támadt fel” a Mercedes

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Az edzés elején a mezőny fele azonnal kiment a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, hogy minél előbb folytassák a felkészülést.

    Az első mérvadó időt Max Verstappen pakolta le a közepeskeverékű abroncsokon. Őt a két Ferrari követte Carlos Sainz és Charles Leclerc sorrendben. A Mercedes mögéjük ugrott fel, George Russell ideiglenesen elfoglalta a negyedik, míg Lewis Hamilton az ötödik helyet.

    Az Aston Martin az átalakított autójával továbbra is „tesztre” használta a gyakorlást, míg Lando Norris hordott egy kis kavicsot a pályára.

    Valtteri Bottas átalakított Alfa Romeója nem sokáig bírta az iramot. A finn versenyző autója megállt a pálya szélén, így előkerült a sárga zászló is.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc áll az élen, George Russell és Carlos Sainz előtt. Max Verstappen visszacsúszott a negyedik helyre, míg mögötte Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, Mick Schumacher és Pierre Gasly alkotta az első 10-et.

    Az AlphaTauri francia versenyzőjének a pedálokkal gyűltek meg a baja. A mezőny nagy része közben megtankolt autóval készült a versenyre. Lando Norris korán befejezte az edzést, mivel a korai időszakban átvágtatott a 9-es kanyar megemelt rázókövein. A McLaren szétszedte az autóját, hogy megnézzék a padlólemezen felült sérült-e valami.

    A Scuderia versenyzői korán kezdtek el panaszkodni az abroncsokra. Leclerc úgy fogalmazott, hogy „szétesik a gumi” alatta.

    A második szabadedzés utolsó perceiben nem történt változás, így Charles Leclerc ismét az élen végzett. Mögé meglepetésre a két Mercedes került (George Russell – Lewis Hamilton), míg Carlos Sainznak meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. Max Verstappen ideje az 5. helyre volt elég, mögötte, Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Esteban Ocon és Mick Schumacher került be még az első 10-be.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett kör
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:19.670 28
    2 George Russell Mercedes 1:19.787 + 0.117 26
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.874 + 0.204 25
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:19.990 + 0.320 30
    5 Max Verstappen Red Bull 1:20.006 + 0.336 27
    6 Fernando Alonso Alpine 1:20.203 + 0.533 25
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:20.632 + 0.962 29
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:20.703 + 1.033 30
    9 Esteban Ocon Alpine 1:20.745 + 1.075 26
    10 Mick Schumacher Haas 1:20.757 + 1.087 24
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.917 + 1.247 27
    12 Kevin Magnussen Haas 1:21.013 + 1.343 24
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:21.249 + 1.579 31
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:21.285 + 1.615 28
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:21.385 + 1.715 21
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:21.828 + 2.158 3
    17 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:21.866 + 2.196 29
    18 Alexander Albon Williams 1:22.319 + 2.649 30
    19 Nicholas Latifi Williams 1:23.197 + 3.527 24
    20 Lando Norris McLaren 1:23.388 + 3.718 6
  • Az FIA vizsgálatot folytatott a Red Bullra hasonlító Aston Martin miatt

    Az FIA vizsgálatot folytatott a Red Bullra hasonlító Aston Martin miatt

    A Nemzetközi Automobil Szövetség embereinek már korábban feltűnt, hogy az Aston Martin Spanyol Nagydíjon debütáló fejlesztései nagyon hasonlítanak a Red Bull egyes megoldásaira, ezért elutaztak Silverstone-ba, hogy vizsgálatot folytassanak le. Végül mindent rendben találtak, a Red Bull viszont kételkedik.

    Nemcsak a riválisok, az újságírók és a rajongók figyelmét keltette fel az Aston Martin Barcelonában debütált B-autója, hanem az FIA szakembereiét, akik – mint kiderült – a Spanyol Nagydíj hetének elején látogatást tettek a csapat silverstone-i gyárában, hogy megbizonyosodjanak róla, az Aston Martin nem vétett a szabályok ellen.

    Pont a silverstone-i gárda miatt vezették be korábban ugyanis azt a szabályt, amely tiltja egy rivális autójának úgynevezett visszafejtés útján történő lemásolását, azaz nem lehet például az arról készült fényképeket számítógépes tervezőprogrammal adatokká alakítani. Mivel a csapatoknak kötelezően el kell küldeniük a CAD-adatokat az FIA-nak egy-egy fejlesztés előtt, a szöveségnek is feltűnt a számos hasonlóság az Aston Martin B-autója és a Red Bull RB18-as között.

    Lance Stroll, Aston Martin, Barcelona
    Az autó oldalszekrényei megszólalásig hasonlítanak a Red Bulléra Fotó: Aston Martin

    A szövetség emberei ezért ezen a héten kedden és szerdán látogatást tettek az Aston Martin központjában, és végül mindent rendben találtak. Azaz a silverstone-i istálló nem másolta le tiltott eszközökkel a Red Bullt, illetve nem is kapott a bikások szellemi tulajdonát képező külső segítséget. 

    Az FIA szerint versenyhétvége előtti „rutinellenőrzést” folytattak, miután „nyilvánvalóvá vált, hogy az Aston Martin számos fejlesztése hasonlít egy rivális autójára.”

    „A CAD-ellenőrzéseket és a fejlesztési folyamat részletes elemzését magában foglaló vizsgálat megerősítette, hogy nem követtek el szabályszegést, ennélfogva az FIA a szabályoknak megfelelőnek tartja az Aston Martin aerodinamikai fejlesztéseit” – olvasható az FIA jelentésében.

    „A 17.3-as cikkely specifikusan meghatározza és tiltja a visszafejtést, azaz a fényképek, vagy egyéb adatok CAD-modellekké alakításának digitális folyamatát, és tiltja a szellemi tulajdon csapatok közötti átvitelét. Ugyanakkor ez a cikkely megengedi, hogy az autók tervezését a versenytársak autói befolyásolják, ahogyan az a Forma-1-re mindig is jellemző volt.”

    „Az elvégzett elemzés megerősítette, hogy az Aston Martin által követett folyamat összhangban van a szabályok által támasztott követelményekkel.”

    Az Autosport idézi az Aston Martin egyik szóvivőjét, aki szintén elmondta, hogy az FIA mindent rendben talált. „Megosztottuk a fejlesztéseink részleteit az FIA technikai szakértőivel, akik a fejlesztés létrejöttéhez használt adatokat és folyamatokat elemezve írásban megerősítették, hogy a fejlesztés törvényes, független munkafolyamatok révén, az előírásokkal összhangban jött létre.”

    Red Bull: Ez nagyon hízelgő 

    A szabályszegés gyanúja többekben azért merült fel, mert a tavalyi év során az Aston Martin összesen hét szakembert csábított el a bikásoktól, köztük Dan Fallows aerodinamikai főnököt is. A Red Bull szakembereiben ezért felmerült, hogy korábbi alkalmazottaik esetleg bizalmas adatokat vittek magukkal, hiszen mint azt Lance Stroll és a csapattulajdonos Lawrence Stroll a Sky Sportsnak megerősítette, nem az idei szezon kezdetekor kezdtek el dolgozni a most bemutatott, Red Bullra hasonlító autón, hanem már tavaly ősszel, azaz egymással párhuzamosan fejlesztették az idény elejétől mostanáig használt, illetve a Barcelonában bevetett modellt.

    Sebastian Vettel, Aston Martin, Barcelona
    Mindkét pilóta megkapta az új fejlesztéseket a Spanyol Nagydíjra Fotó: Aston Martin

    „A másolás a leghízelgőbb dolog. Az már valami, ha valaki arra utasítja a csapatát, hogy az autónk egy nagyon hasonló klónjával álljon elő” – idézi Christian Horner élcelődő szavait a Red Bull közleményéből a BBC.

    „Természetesen néhány ember átigazolt a téli időszak alatt, azt pedig nem tarthatjuk ellenőrzésünk alatt, hogy a fejükben mit visznek el – ecsetelte a Red Bull csapatfőnöke. – Az ugyanakkor nyilvánvalóan aggodalomra adna okot, ha bármilyen szellemi tulajdon bármilyen módon gazdát cserélne. Ezért támaszkodunk az FIA-ra, hogy elvégzi a munkáját, a kutatásait, az ellenőrzéseit. Megvan minden hozzáférésük, és mi nagy mértékben támaszkodni fogunk rájuk, hogy biztosítsák, a Red Bull semmilyen szellemi tulajdona nem talált utat abba az autóba.”

    Hogy az ügynek a Red Bull szerint még nincs vége, arra abból lehet következtetni, hogy a közlemény megjegyzi: a bikások „érdeklődve fogadták” az FIA magyarázatát, majd leszögezték, hogy a szellemi tulajdon Aston Martinhoz áramlása egyértelmű szabályszegés.

    Az új Aston Martin azonban jelen állás szerint szabályos, a Red Bull pedig a jelek szerint egyelőre nem tehet mást, mint lenyeli a békát. Hogy mi a véleményük Vettelék új versenygépéről, azt az azért nem rejtették véka alá: a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén az istálló teljes vezérkara zöld Red Bull-lal maga előtt ücsörgött a boxutca fala mellett levő irányítóközpontban.

  • Ilyen lett Vettelék teljesen megújult autója –  többen is fejlesztést villantottak

    Ilyen lett Vettelék teljesen megújult autója – többen is fejlesztést villantottak

    A Spanyol Nagydíj csütörtöki napján több istálló is megmutatta, hogy milyen fejlesztéssel készült a ebből a szempontból mindig különösen fontos barcelonai futamra. Az Aston Martin szinte teljesen új autót hozott.

    A Haast leszámítva az összes csapat kisebb, de inkább nagyobb fejlesztésekkel érkezett a Spanyol Nagydíjra. A leglátványosabb változásokon az Aston Martin ment át, amely már előre beharangozottan tulajdonképpen egy B-autót vitt el a katalán fővárosba. Az AMR22-es első ránézésre is jelentősen eltér a Sebastian Vettel és Lance Stroll által eddig használt versenygéptől, és a pletykákkal ellentétben főként nem a Ferrari, hanem a Red Bull idei megoldásaiból merített ihletet.

    A silverstone-i istálló újításairól, vagy legalábbis azok egy részéről már csütörtökön lehullt a lepel: az AMR22-es teljesen átdolgozott oldalszekrényeket és padlólemezt kapott. Előbbi esetében a csapat szakított az eddigi, agresszív megoldással, és egy jóval szokványosabb verzióval rukkolt elő. Az oldalszekrény elülső része mélyen alávágott, ettől leginkább a Red Bull által alkalmazott megoldásra hasonlít, miközben a széles és lapos teteje a hátsó kerekek felé lejt. Ez a rész az Alpine oldaldobozaira hajaz. A változtatás hozományaként a hűtőnyílások az oldalszekrények tetejéről átkerültek a kasztni oldalára és a motorborításra.

    Az Aston Martin B-autója

    Ami az új padlólemezt illeti, az átdolgozott középső részt kapott, amitől a csapat azt reméli, hogy megszünteti, vagy legalábbis jelentősen csökkenti az autó delfinezését. 

    Tobias Grüner, az Auto Motor und Sport információi szerint az előzetes hírekkel ellentétben végül mindkét pilóta megkapja majd az átszabott kocsit.

    Többen is komoly újításokkal készülnek

    Ahogy említettük, természetesen nem az Aston Martin az egyetlen, amely új fejlesztéseket pakol az autóra. Az Alfa Romeo például új padlólemezzel és új első szárnnyal is készült. Grüner információi szerint náluk csak az egyik pilóta (vélhetően Bottas) kapja majd meg az összes újítást, amelyektől a szélcsatornás adatok alapján „nagy előrelépést” remélnek.

    Az Alfa Romeo C42 is megújult

    Természetesen hasonlóban bízik a McLaren is, amely új, karbon fékcsatornákkal vértezte fel az MCL36-ost, amely a szezon előtti teszteken tapasztalt problémák óta titániumból készült elemekkel versenyzett. Ezek a túlmelegedési gondokat orvosolták, de értelemszerűen kevésbé voltak hatékonyak. 

    Hogy mennyire lesz hatékony a Mercedes fejlesztési csomagja, az is kiderül a hétvége során. George Russell W13-asát figyelve már csütörtökön kaphattunk némi képet arról, hogy mivel készült a konstruktőri címvédő, amely a padlólemezének elején az először az Aston Martin által bevetett, majd a Red Bull és a Ferrari által is lemásolt légterelőt helyezett el.

    A Mercedes új padlólemeze

    A másik komolyabb változtatás a padlólemez szélének módosítása, amivel egyértelműen a pattogást akarja csökkenteni a csapat. Ezen kívül némi festéket is eltávolítottak a W13-asról, amelyről lekerültek a Miami-ban használt minták, de nem váltottak vissza a korábbi festésre, hanem festetlenül hagyták ezeket a területeket. Ebből is látszik, hogy a Mercedes is a továbbra is túlsúlyos autók közé tartozik, amelynél minden gramm fogyás jól jön.

    Hogy a Ferrari, a Red Bull, és a most nem említett csapatok pontosan mivel állnak elő, arról is lehetett már látni ezt-azt csütörtökön, de ők azért igyekeztek a lehető legkevesebbet megmutatni a fejlesztéseikből.

  • Surer: Vettel az év végén visszavonul

    Surer: Vettel az év végén visszavonul

    Marc Surer svájci ex Forma-1-es pilóta szerint Sebastian Vettel – noha mindent megtesz az Aston Martin előrelépéséért – a szezon végén be fogja fejezni az F1-es pályafutását.

    Továbbra is sokakat foglalkoztat Sebastian Vettel Forma-1-es jövője, amiről még mindig nem tudni konkrétumokat, csak annyit, hogy az idei szezon végén lejár a szerződése az Aston Martinnal. Na meg persze azt is, hogy a négyszeres világbajnok saját állítása szerint még nem döntött a folytatásról, illetve, ha egyszer befejezi, nem lesz belőle televíziós szakértő. Marc Surer szerint viszont ennek ellenére ez lesz Vettel utolsó éve az F1-ben.

    Vettel a 2020-as szezon után kimondottan azzal a céllal igazolt az Aston Martinhoz, hogy előbb-utóbb a világbajnoki címért, de legalábbis a győzelmekért küzdhessen a silverstone-i istállóval. A vártnál sokkal gyengébbre sikerült 2021-es szezon után az idei szabályváltozások pedig esélyt kínáltak az istállónak az előrelépésre, ám ez egyelőre nem történt meg, sőt.

    A gyenge kezdés után pedig egyre erősödnek azok a hangok, amelyek megkérdőjelezik Vettel jövőjét a csapatban, és ezáltal a sportágban. „Nem tűnik úgy, hogy a gárda világbajnok lehet. Akkor miért van még itt? Kitölti a szerződését, utána pedig búcsút fog inteni. Az Aston Martin volt az utolsó esélye, és itt sem működik a dolog” – jelentette ki az F1-ben 1979 és 1986 között 88 versenyen rajthoz álló Surer a Formel1.de YouTube-csatornáján közzétett videóban.

    Noha Vettel a francia AFP hírügynökségnek kijelentette, hogy „még nem döntöttem a jövőmről”, a négyszeres világbajnok azt is hangsúlyozta, nem a top tízbe kerülésért van itt, hanem a győzelmekért akar csatázni. 

    Surer úgy véli, Vettelen ennek ellenére látszik, hogy továbbra is elkötelezett a munkája iránt. „A tény, hogy visszatért a koronavírus-fertőzése után, magáért beszél. Próbálja segíteni és előrevinni a csapatot, és vannak fejlődésre utaló jelek. Vettel végzi a dolgát. Egyszerűen csak feladhatta volna, és a csapatot kivéve talán senki nem is haragudott volna rá.”

    A szakértő szerint a négyszeres világbajnok tempójával sincs probléma, ám az már más kérdés, hogy a motivációjával mi a helyzet. „Normál körülmények között Seb megveri Strollt, miközben Péreznek folyamatosan problémája volt ezzel, ami már önmagában megmutatatja, milyen szinten van Vettel. A kérdés a motiváció. A tizedik helyért zajló csata motiválhat egy négyszeres világbajnokot? Ezt nehéz megmondani.”

  • A Mercedes miatt lehet, hogy az Audi „titokban” száll be az F1-be?

    A Mercedes miatt lehet, hogy az Audi „titokban” száll be az F1-be?

    Érdekes megoldás merült fel az Audi F1-es beszállása kapcsán, hiszen amennyiben találnak is eladó istállót a németek, a Mercedes miatt akkor is komoly problémába ütközhetnek.

    Továbbra sem eldöntött kérdés, hogy a Forma-1-be 2026-ban a Porschéval karöltve beszálló Audi melyik istállót vásárolja meg, és teszi a gyári alakulatává. Miközben a Porsche esetében gyakorlatilag nyílt titok, hogy a Red Bull oldalán érkeznek (olasz sajtóhírek szerint a V6-os belső égésű motor gyártását is ők végzik majd, míg az energiaitalos istálló a hibrid rendszerért felel), addig az Audi igen nehéz helyzetben van azzal, hogy nem partnert, hanem eladó csapatot keres.

    Néhány évvel ezelőtt az ingolstadtiaknak alighanem jóval könnyebb dolguk lett volna nyélbe ütni egy ilyen üzletet, az F1 azonban azóta felszálló ágba került, a csapattulajdonosoknak pedig már nem igazán áll érdekében megszabadulni az istállójuktól. A korábbi jelöltek közül a McLaren már ki is jelentette, hogy nem lesz belőle gyári Audi, mostanra így lényegében az Aston Martin és a Williams maradt, mint lehetséges opció.

    Roberto Chinchero a Motorsport olasz kiadásában azt fejtegeti, hogy továbbra is az F1 iránt a sikerek elmaradása miatt már kevésbé elkötelezett Lawrence Stroll csapata az Audi első számú célpontja (az épülő új gyár és szélcsatorna mindenképpen vonzó lehet a németeknek), míg a Williamsre B-tervként tekintenek. 

    Az olasz újságíró szerint az Audi előtt két komoly probléma áll. Az egyik a már említett adásvétel, pontosabban az, hogy meggyőzzenek egy csapatot erről. Persze, van az a pénz, így ha hajlandóak eleget fizetni, ez nem megugorhatatlan feladat. 

    Az viszont már jóval kényesebb kérdéseket vet fel, hogy mi lesz a 2026-ig tartó átmeneti időszakban. Amennyiben ugyanis az Audi megvásárol egy istállót, hiába csak 2026-tól lesz a gyári alakulata, tulajdonosként onnantól fogva jelen lesz az istálló életében, és el kell kezdenie előkészíteni a gyári csapattá válást. Hogy mi ezzel a gond? Az, hogy az említett két csapat egyaránt Mercedes-erőforrásokat használ, ami marketing szempontból összeegyeztethetetlen az Audival.

    Sebastian Vettel, Aston Martin, Miami
    Az Aston Martinban (is) dolgozó Mercedes-motor bonyolítja a helyzetet Fotó: Aston Martin

    Chinchero szerint az kizárt, hogy az ingolstadtiak “gyorsan” építenek egy, a jelenlegi motorszabályoknak megfelelő erőforrást, nem mellesleg pedig ebbe a többi csapat aligha menne bele. Az egyik megoldás ezért az lenne, hogy meggyőzik a Mercedest, hogy a motorjait címkézze át Audivá. Miután a két gyártó nemcsak a versenypályákon, hanem a globális autóiparban is egymás riválisa, erre gyakorlatilag nulla az esély. 

    Így az egyetlen ésszerű opció az lehet, hogy amennyiben az Audi megvásárolja valamelyik istállót, mindenféle hivatalos bejelentés nélkül teszi meg azt, és 2025 végéig csendestárs marad. Természetesen az üzlet híre vélhetően így is kiszivárogna, de ha a felek egyike sem erősíti azt meg, és 2026-ig minden marad a jelenlegi felállásban, egy ilyen látszatmegoldás mindenkinek elfogadható lehet. Az Audi pedig a háttérben elkezdheti megtenni a szükséges lépéseket és befektetéseket arra az időre, amikor már hivatalosan is színre léphet.

  • Az Aston Martin a Mercedes után most a Ferrarit másolja?

    Az Aston Martin a Mercedes után most a Ferrarit másolja?

    Lehet, hogy csak egy készül el belőle, de jelentősen átalakított autóval érkezhet az Aston Martin a Spanyol Nagydíjra, amely a hírek szerint a Ferrari F1-75-ös megoldásait is felvonultathatja.

    A Spanyol Nagydíj rendszerint az évnek az a versenye, amelyen a csapatok bevetik első nagyobb fejlesztési csomagjukat. Nagy valószínűséggel az Aston Martin is így tesz, és az AMR22-es egyfajta B-verzióját küldi pályára Barcelonában, amelyet lehet, hogy csak az egyik versenyző kap meg. Egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen mértékben, de a hírek szerint az új autó szemre is jelentősen eltér majd az elődjétől.

    Sebastian Vettelnek és Lance Strollnak nem volt könnyű dolga az eddig öt verseny során (a németnek csak három, miután az első két futamot koronavírus-fertőzés miatt kihagyta), hiszen az Aston Martin idei autója nemcsak jócskán túlsúlyos lett, de a pattogás is extrém mértékben sújtotta. Utóbbi a Miami Nagydíjon mérséklődött – noha a csapat sem igazán értette, hogy mitől –, de ez korántsem jelenti azt, hogy Barcelonában is ez lesz a helyzet.

    De csak a régi autó esetében, ugyanis az Auto Motor und Sport és a The-Race.com is arról számolt be, hogy a silverstone-i istálló jelentős fejlesztésekkel érkezhet a katalán pályára, amelyet jó esetben az egyik pilóta kaphat. Új padlólemez szinte biztosan érkezik az AMR22-eshez, és pletykák szerint az oldalszekrényeket is teljesen átdolgozta a csapat. 

    Michael Schmidt, az AMuS újságírója azt is tudni véli, hogy a Ferrari megoldását próbálták lemásolni (nem ez lenne az első eset, hogy egy topcsapatot másolnak) az oldalszekrényekkel és az autó hátsó részével, amely az F1-75-öséhez hasonlóan szűk kialakítást kaphat. Noha hozzáteszi, az alkatrészek gyártási ideje miatt az is elképzelhető, hogy csak Monacóban vetik be az új autót, illetve az is, hogy Barcelonában csak az egyik pilóta kapja meg azt.

    „Első ránézésre a kocsi jelentősen el fog térni az elődjétől, és immunisnak kellene lennie a pattogásra” – mondta Schmidt.

    Sebastian Vettel Miami Nagydíjon tett nyilatkozata ugyanakkor arra enged következtetni, hogy az istálló nem tekint megváltásként az új fejlesztésekre, és hosszabb távon számít javulásra. „Barcelonában nagy fejlesztési csomag érkezik, de tudjuk, hogy teljesítmény szempontjából ez még nem jelent komoly előrelépést, úgyhogy meglátjuk. Mindenesetre már várom az újításokat” – tekintett előre a négyszeres világbajnok.