Címke: Aston Martin

  • Krack: A Red Bull által indított vizsgálatok nem vezetnek sehova

    Krack: A Red Bull által indított vizsgálatok nem vezetnek sehova

    Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke, meg van győződve arról, hogy a Red Bull vizsgálatainak nem lesz eredménye.

    A fejlesztési dömping idején a brit-kanadai istálló ismét meglepetést okozott. Újraszabott autójuk ugyanis kísértetiesen hasonlít a Bikák konstrukciójára. Az osztrák alakulat természetesen nem nézte jó szemmel az ellenfelé versenyautóját, így kérdésekkel fordult az FIA-hoz.

    Tavaly többen is távoztak a Red Bulltól, és az Aston Martinnál találtak menedéket. Így felmerült a szellemi érték eltulajdonításának gyanúja is. Helmut Marko egyenesen kijelentette, hogy adatokat töltöttek le tőlük. Krack viszont nem fél a Szövetség és a Bikák vizsgálataitól: a vezető szerint ugyanis nem fognak semmit találni.

    „Őszintén szólva nem számítok semmire. Mi magunkra fogunk koncentrálni. Véleményem szerint a nyomozásuk nem vezet sehova. Inkább a bajnoki küzdelemre kellene koncentrálniuk. Nem aggódunk, ugyanis nem tettünk semmi rosszat.” – nyilatkozta a német csapatfőnök.

    Krack bízik abban, hogy az új irány mentén előreléphetnek, és maguk mögött tudhatják a vészterhes időszakokat.

    „Még a szezon egyharmada sem telt el. Matematikailag még világbajnokok lehetünk. Nem adjuk fel. Még nem írjuk le a szezont.” -vicelődött a vezető.

  • Cáfolja az Aston Martin a Schumacher-pletykát

    Cáfolja az Aston Martin a Schumacher-pletykát

    Az Aston Martin főnöke igen komolyan biztos abban, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 2023-ban is a csapatnál marad.

    Olyan pilóták, mint Fernando Alonso és Oscar Piastri is szóba kerültek a német helyére, mivel a silverstone-i székhelyű alakulatnál úgy tűnik, hogy nem történt előrelépés, és Vettel motivációja is csökkenhet.

    Mike Krack azonban azt állítja, nem látja jelét annak, hogy a 34 éves versenyző szögre akasztaná a sisakot. Az Aston Martin csapatfőnöke az n-tv-n mondta ezt:

    „Ha látod őt egy eligazításon vagy telefonon, ahogyan törődik a dolgokkal, nos senki sem vezet így, ha nem akar vezetni. Senki sem viselkedik így, amennyiben nem akar versenyezni.”

    Krack szerint Vettel Monacóban tökéletesen bemutatta ezt, majd hozzátette, hogy az Aston Martin célja 2022 hátralévő részében az, hogy megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a német „ki tudja használni a tehetségét”:

    „Csúcsteljesítményt nyújtott az első körtől kezdve,”

    Szerinte nincs olyan határidő, ameddig Vettelnek alá kell írnia az új szerződését, ezért így folytatta Krack:

    „Amennyiben van olyasvalakid, mint Sebastian, akkor meg kell próbálnod megtartani őt. Ő az extrém vezetési minőség, a tapasztalat és egy nagyon pozitív személyiség elegye, aki segít minket a fejlődésben.”

    Elmondása szerint a csapat azon dolgozik, hogy jobbá tegye az autót és a csapatot, hogy meggyőzzék Vettelt, ami meg biztos, hogy őt sem kell noszogatni.

    A német szakember úgy tűnt, elutasítja azon pletykákat is, melyek szerint Mick Schumacher lehet Vettel utódja zöldben. Amikor a Haas szenvedő pilótájáról kérdezték, így felelt:

    „Világosan megvan a magunk útja, amit Sebastiannal akarunk folytatni. Minden más megoldást majd később vizsgálunk csak.”

    Krack szerint az Aston Martin minden Forma-1-es versenyzőt szemmel tart, beleértve Schumachert is, akinek szerinte jelenleg „nehéz időszaka van”, így erről csak ennyit mondott:

    „Nem ismerem eléggé a csapatának és a környezetének a részleteit ahhoz, hogy megítélhessem.”

  • Wolff: A Mercedes dobná az egyik motorpartner ügyfelét?

    Wolff: A Mercedes dobná az egyik motorpartner ügyfelét?

    A Mercedes egy Forma-1-es motormegrendelőjétől szeretne megválni, árulta el Toto Wolff, a márka F1-ért felelős főnökeként. Jelenleg a németek az Aston Martin, a McLaren és a Williams mellett saját gyári csapatának is szállít erőforrásokat. Wolff azonban a Financial Timesnak elmondta, hogy a Forma-1-ben bevezetett új pénzügyi korlátok miatt a Mercedes nem keres jelentős összegeket a kisebb csapatoknak származó motoreladásból:

    „Sajnos a motorok bérbeadásának üzletága nem meggyőző és nem érdekes, mert az FIA a kisebb csapatok védelme érdekében meghatározott egy bizonyos plafont, amit felszámíthatsz az ügyfeleidnek.”

    Wolff megjegyzései egybeesnek a Mercedes gyári csapatának jelentős teljesítménycsökkenésével is, mivel a Forma-1 2022-re teljesen új, a talajhatást kihasználó szabályzásra állt át. Az osztrák ugyanakkor jelezte, hogy a Mercedes három jelenlegi motorügyfele közül kettőt szívesen megtartana:

    „Inkább lenne csak hat autó, tovább optimalizálnám a fejlesztést, és akkor két motorral kevesebbet gyártanék, mert kettővel kevesebbet kell gyártani, de lenne két tartalék minden csapatnak. Egy ideális világban talán kettővel többet látnék magunknál, de végsősoron egy kicsit leépítenénk a darabszámból.”

    Ugyan nem árulta el, hogy a Mercedes jelenlegi partnerei közül melyiket tartanák meg vagy ejtenék, de mindhármat kapcsolatba hozták a Volkswagen 2026-ra tervezett új F1-es beszállásával.

  • Danner: Schumacher, ezt így nem csinálhatja tovább

    Danner: Schumacher, ezt így nem csinálhatja tovább

    Mick Schumacher Haas versenyülése bizonytalanná vált, miután a fiatal német a szezon eddigi legnagyobb balesetét szenvedte el Monacóban. A még mindig pont nélkül álló és az egyre frusztráltabb csapatfőnöke, Günther Steiner nyomása alatt álló Schumacher elismerte, hogy a 2022-es autóját kettészakító nagy sebességű baleset oka az volt, hogy 10 centiméterrel szélesebben futott a kelleténél:

    „Az autók némileg szélesebbek, mint tavaly, ezt egy kicsit rosszul ítéltem meg.”

    A korábbi versenyző, Christian Danner szerint ugyanakkor az F1-es legenda, Michael Schumacher 23 éves fiának most már be kell ismernie, hogy problémája van, mivel a paddockban egyesek a sportág „balesetes srácaként” kezdik emlegetni. Így nyilatkozott a Sport1-nek:

    „A sebesség tekintetében tudja tartani a lépést, de a dolgok nem mehetnek így tovább a baleseteivel. Milliós károkat okoz, és egy olyan csapat, mint a Haas, okosabban is elkölthetné ezt a pénzt.”

    Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna Schumachernek, Danner így felelt:

    „Neki magának kell megtalálnia a megoldást – semmilyen tanács nem segítene rajta. De be kell fejeznie egy versenyt incidens nélkül. Günther majd beolvas neki, és elbeszélget vele.”

    Egy másik korábbi F1 pilóta, a GPDA jelenlegi elnöke, Alex Wurz azt mondta a Schumacherrel történt balesetről:

    „Az az autó, ami azon a horgon lógott, már csak demózni lesz jó.”

    Steiner csapatfőnök tömören fogalmazott Schumacher vasárnapi ijesztő balesetével kapcsolatban, kitartva amellett, hogy:

    „Nyilvánvalóan láttuk, mi történt. Nem igazán tölt el elégedettséggel, hogy megint egy nagy baleset történt. Meg kell néznünk, miképp lépünk innen tovább.”

    Schumachert, aki a Haasnál van a csapat Ferrarival kötött technikai megállapodásának értelmében, összefüggésbe hozták azzal, hogy 2023-ra az Alfa Romeóhoz vagy akár az Aston Martinhoz igazolhat. Mások már azon tűnődnek, hogy a fiatal német az idei év után egyáltalán a Forma-1-ben maradhat-e. Az érintett a vasárnapi nagy baleset után, amely fizikailag sértetlenül hagyta, így zárt a német Skynak:

    „A szezon továbbra is hosszú, nagyon gyorsan fordulhat a kocka. Már korábban is megmutattam, hogy mire vagyok képes, és biztos vagyok benne, hogy megmutatom idén is.”

  • Nagy árat fizethet, aki autót tör – Vetteléknek különösen figyelnie kell

    Nagy árat fizethet, aki autót tör – Vetteléknek különösen figyelnie kell

    Az idei Monacói Nagydíj a szokottnál is nehezebb lesz a pilótáknak, mert egy-egy nagyobb, vagy adott esetben akár csak kisebb találkozás a fallal többszörösen is megbosszulhatja magát.

    Az eddigieknél jobban oda kell majd figyelnie a pilótáknak, hogy távol maradjanak a korlátoktól a szűk monacói pályán, mivel az Auto Motor und Sport beszámolója szerint a csapatok a szokottnál is kevesebb tartalék alkatrésszel rendelkeznek. Ennek részben az idei évre tovább csökkenő költségplafon, részben pedig az új fejlesztések az oka.

    Miután az átfogó szabályváltozások első évében még óriási tér van az autók fejlesztésére, a csapatok a lehető legtöbb pénzt erre igyekeznek fordítani. Teszik ezt még annak árán is, hogy kevesebb tartalék alkatrészt tudnak legyártani. Az AMuS szerint az Alfa Romeónak például első és hátsó szárnyból is csak 5-5 darab áll a rendelkezésére, míg a múltban Monacóba a baleset során nagy eséllyel összetörő elemekből mindenki legalább hatot, a topcsapatok akár nyolcat is elvittek.

    Alfa Romeo, Spanyol Nagydíj, hátsó szárny
    Kevés van az új fejlesztésű elemekből Fotó: Xavi Bonilla / DPPI / Alfa Romeo

    De nemcsak a költségek, hanem a Barcelonára az utolsó pillanatban elkészülő fejlesztések is korlátozzák őket. Mivel a Spanyol Nagydíj óta csak egy hét telt el, nem nagyon volt idő újabb elemeket legyártani, így például az Aston Martin nagy port kavart oldalszekrényeiből is csak az a két darab áll rendelkezésre, ami a két autón van. Az átdolgozott hűtési rendszerrel ugyanez a helyzet.

    „Amennyiben ezen elemek egyike összetörik, az adott pilótának vissza kell váltania az A-modellre” – idézi Andy Stevenson csapatmenedzsert az Auto Motor und Sport. Az Alfa Romeo eközben például az új aerodinamikai elemekből két garnitúrával rendelkezik, és mind a kettőt Valtteri Bottas rendelkezésére bocsátotta, míg Guanyu Zhou amolyan hibrid autóval versenyez.

    A korábbi alkatrészekre váltás pedig nem csak azért jelenthet extra problémát, mert az adott pilótának a papíron lassabb autóval kell majd versenyeznie, hanem azért is, mert amennyiben az időmérőn történik sérülés a kocsin, a sérült elemet pedig a csapat nem tudja ugyanolyan specifikációjú tartalékkal pótolni, a versenyzőnek automatikusan a bokszutcából kell rajtolnia. Mondani sem kell, hogy Monacóban ez egyenlő a pontszerzési esélyek nullára csökkenésével.

    Sebastian Vettel, Aston Martin, Barcelona
    Nagy árat fizethet Vettel és Stroll, ha összetörik a B-modellt Fotó: Aston Martin

    Persze nem csak az Aston Martin esetében fordulhat elő ilyen, hanem bárkivel, akinek nincs pótalkatrésze az adott elemből. Mivel Barcelonába hét csapat vitt komoly fejlesztési csomagot, igen sokan veszélyeztetettek. Stevenson elmondta, hogy a padlólemez esetében az apróbb sérüléseket például képesek javítani, de mivel a padlólemez nagy része egy elemből áll, nagyobb baleset esetén muszáj cserélni.

    És nemcsak a középcsapatok, hanem a topcsapatok is kerülhetnek ilyen helyzetbe. Az AMuS szerint ugyanis a Barcelonában új padlólemezt bevető, azzal az utolsó pillanatban elkészülő Mercedesnek szintén csak két legyártott változata van az új elemből, így amennyiben George Russell vagy Lewis Hamilton összetöri az egyiket, a régebbi verziót kell használnia.

  • Schumacher az Aston Martinhoz kerülhet?

    Schumacher az Aston Martinhoz kerülhet?

    A Haas versenyzője, Mick Schumacher egy riport szerint az Aston Martin listájának élén áll, és Sebastian Vettel helyére kerülhetne.

    Az Aston Martin nem a legjobban kezdte a 2022-es szezont és az új szabályozási korszakot. A silverstone-i alakulat jelenleg a 9. helyen áll a konstruktőri bajnokságban, és az eddigi futamokon hat pontot szereztek. A csapat a Spanyol Nagydíjon felkavarta az állóvizet, amikor bemutatta a továbbfejlesztett AMR22-es modellt. Ez az RB18-ashoz való hasonlósága miatt hamar felkeltette a Red Bull, és állítólag korábban az FIA figyelmét is. Az új Aston Martint azóta mindenre engedélyezték. Ez a frissítés azonban Barcelonában nem hozta meg a várt eredményt, Vettel és Lance Stroll is lemaradt a pontokról.

    Vettel jövője körül egyre nagyobb a bizonytalanság a csapatnál. A négyszeres világbajnok ugyanis jelentős előrelépés jeleit szeretné látni, ha az idei szezonon túl is elkötelezné magát náluk. A Motorsport.com szerint ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, hogy Vettel 2022 végén búcsút int az Aston Martinnak és a Forma-1-nek. Arról is beszámoltak már, amennyiben Vettel valóban távozik, akkor az Aston Martin csapattulajdonosa, Lawrence Stroll szívesen alkalmazná a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót. Ő még nem írta alá a szerződéshosszabbítást az Alpine-nál a jelenlegi szezonon túlra.

    A Motorsport.com azonban azt állítja, hogy most egy új név került szóra, mégpedig Schumacher.

    A jelentés szerint az Aston Martin a német piacra kiélezve próbálja javítani európai eladásait. Így egy ilyen nemzetből származó, és a leghíresebb versenyző vezetéknevével rendelkező pilótát erős marketingelemnek tartanak ezen erőfeszítéseikben. A riportban azt is megemlítik, hogy az Aston Martin – nem meglepő módon – nem mozdult rá, hogy megerősítse, Schumacher van a 2023-as listájuk élén.

    Természetesen Schumacher szerződése a Haasszal egy kicsit bonyolultabb, mint a legtöbb szerződés, hiszen valójában kétirányú, mivel a Ferrari versenyzői akadémiájának tagjaként is tevékenykedik. A beszámoló szerint ugyanakkor a Haas az egyetlen csapat, ahol a Ferrari helyet tud ajánlani Schumachernek a Forma-1-ben, ami kevésbé bonyolítja a helyzetet.

    Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az Aston Martin már rendelkezik egy második német pilótával a soraiban, mégpedig Nico Hülkenberggel. Ő Vettel helyére érkezett a 2022-es év első két fordulójában, mivel Vettelnek pozitív lett a COVID-19 tesztje.

    Schumacher idén még nem szerzett pontot, bár a kezdeti nehézségek után, hogy elérje az új csapattárs, Kevin Magnussen által felállított mércét, a legutóbbi, miami és spanyol futamokon sokkal versenyképesebbnek tűnt.

  • Vettel: Csak a Red Bull mutogat az autónkra

    Vettel: Csak a Red Bull mutogat az autónkra

    Sebastian Vettel nem hinné, hogy a Red Bullon kívül más is megkérdőjelezi az AMR21 fejlesztéseit.

    Spanyolországban mutatkozott be a tovább gondolt Aston Martin, amire a Bikák egyből felhúzták a szemöldöküket. A konstrukció ugyanis kísértetiesen hasonlít az RB18-ra. Mivel az elmúlt időszakban több szakember is átigazolt a kanadai-brit csapathoz, a Red Bull belső vizsgálatot tart. Felmerült ugyanis a szellemi termék eltulajdonításának gondolata is.

    Az FIA mindent rendben talált az Aston Martin háza táján, így engedélyezték az újításokat. A négyszeres világbajnok szerint csak egykori csapata fújja fel az ügyet, mást ugyanis nem érdekel a fejlesztésük.

    „Miért ellentmondásos az autónk? Ki mondja ezt? Szerintem csak a Red Bull, de más nem igazán foglalkozik ezzel.” – magyarázta a német versenyző.

    Az időmérőn Vettel meglepődött, mikor nem kerültek be a Q2-be, ugyanis jobb eredményekre számított a fejlesztések miatt. Ugyanakkor a futamon sem alakult jól a helyzetük. Egyik versenyző sem szerezett pontot.

     

  • A BMW nem követi az Audit és a Porschét vissza az F1-be

    A BMW nem követi az Audit és a Porschét vissza az F1-be

    A BMW M vezére szerint a márka prioritásai máshol vannak. A Forma-1, legalábbis Amerikában, láthatóbbá vált, mint valaha. A világ top motorsport-kategóriája nehezen kiérdemelt figyelmet élvez az ottani nyilvánosság előtt. A múlt hónapban a Miami Nagydíj amerikaiak tömegeivel ismertette meg a sportágat, a helyi háziasszonyok legnagyobb bánatára.

    A Porsche és az Audi is felfigyelt az F1-re. Azt tervezik, hogy az új szabályok 2026-os hatálybalépésekor valamilyen formában belépnek a sportágba. A BMW M új főnöke, Frank van Meel szerint azonban a márkának nincsenek ambiciói a Forma-1-ben, annak ellenére, hogy a sportág népszerűsége egyre nő. A BMW-nek van némi múltja a királykategóriában, de egyértelművé tették, hogy a részvételük csak ennyi marad: történelem.

    Utoljára a BMW a Sauber – akik ma már az Alfa Romeóval vannak összekötve – kapcsán szerepelt az F1-ben. Ekkor a BMW Sauber egyetlen győzelmet szerzett, Robert Kubica vezetésével, és Nick Heidfelddel együtt 1-2. helyezést szereztek Kanadában, 2008-ban. Ez a partnerség 2009-ben ért véget, amikor a BMW elhagyta a száguldó cirkuszt, hogy „új hajtástechnológiák és projektek fejlesztésével foglalkozzon a fenntarthatóság területén”.

    Frank Van Meel, az M főnöke szerint a BMW ehelyett egy másik élvonalbeli motorsportra, a hosszútávú versenyekre fog összpontosítani. A márka már jó ideje fejleszt egy Le Mans-i hiperautót. Ez olyanok ellen versenyez majd, mint a Toyota és a Porsche, és olyan hibrid hajtásláncot használ, amely könnyen szolgálhat az utcai M autók fejlesztésének alapjaként.

    Van Meel egy interjúban kijelentette, hogy „a Forma-1 még mindig tárgyal az elektrifikációval kapcsolatos szabályokról. Szóval számukra ez nagyon egyértelmű helyzet volt. Menjenek gyorsan ebbe a villamosítási irányba. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az F1 nem igazodik a BMW fenntarthatósággal kapcsolatos elképzeléseihez.

    Bár a BMW számos jelenlegi versenyautója, például a BMW M4 GT versenyautó továbbra is tisztán belső égésű motorral működik, a márka felismerte a változás szükségességét. Van Meel szerint a BMW és az M számára fontos, hogy „az elektromossá válás történetét minél gyorsabban felkarolják”.

    Ez a kijelentés összességében a motorsport és az iparág környezeti hatásával kapcsolatos növekvő aggodalmakra is utal. A Miami Nagydíj alatt az Aston Martin pilótája, Sebastian Vettel egy olyan pólóval tiltakozott a klímavédelmi tétlenség ellen, melyen ez állt: „Miami Grand Prix 2060, First Grand Prix Under Water”. Cselekedj most, vagy ússz később”.

    Magyarán, hacsak nem látunk nagyobb nyomást az F1 elektronizálása felé, nem valószínű, hogy egyhamar olyan F1-es autót fogunk látni, amelynek szárnyára a „BMW POWER” felirat lesz írva.

  • Miért késlekedett a Red Bull a rajt előtt?

    Miért késlekedett a Red Bull a rajt előtt?

    Kis híján nem tudott felállni a két Red Bull a rajtrácsra Spanyolországban.

    A riválisok csodálkozva konstatálták, hogy a Bikák mennyi ideig munkálkodnak a boxukban. Kísértetiesen hasonlított az eset Sebastian Vettel és Lance Stroll problémájához Miamiban. Az Aston Martin ugyanis túl hűtötte az üzemanyagot, így megfelelő hőmérsékletre kellett hozniuk azt.

    A szabályok szerint a levegő hőmérsékletéhez képest csak 10 fokkal lehet hidegebb az említett folyadék. Az FIA ellenőrei a boxutca megnyitása után valós időben nézik a hőmérsékletet, és ellenőrzik az autókat.

    A Red Bull viszont arról beszélt, hogy a DRS probléma miatt késlekedtek a rajt előtt. A The Race és az Auto Motor und Sport szerint más áll a háttérben. Az osztrák istálló is úgy járhatott, mint a „zöld Red Bull”. A túlhűtött üzemanyag szabályellenesnek minősül, így gyorsan kellett cselekedniük. 8 másodperccel a boxutca zárása előtt tudtak csak felérni a kijelölt pozíciójukba.

    A szabályzat azonban azt is kimondja, hogy a határértéket akkor kell produkálniuk, mikor az „autó használatban van”. A Ferrari ezt úgy értelmezi, hogy a motor beindításának pillanatában kell elérni a meghatározott hőmérsékletet. Az Aston Martin és a Red Bull nem értett ezzel egyet. Az autó használatnak pillanatát ők a rajtrácsra való fellálástól számítják.

  • Vettel: Olyan volt a sebességünk, mint az F2-esek tempója az időmérőn

    Vettel: Olyan volt a sebességünk, mint az F2-esek tempója az időmérőn

    Sebastian Vettel szerint olyan tempót autóztak, mint a Formula 2-esek az időmérőn.

    A hőség beköszöntött Barcelonába, így nem csak a nézőknek, de a versenyzőknek is meggyült vele a bajuk. A 49 fokos aszfalthőmérséklet miatt gyorsan elhasználódtak a Pirelli abroncsai, így a 3 kiállásos taktika lett a nyerő. Az Aston Martin azonban más elgondolást választott.

    A gumik menedzselése fejtörést okozott a négyszeres világbajnoknak és Lance Strollnak. A német versenyző elmondta, úgy érezte magát, mintha az F2-esek időmérőjén lenne:

    „Nagy hőség volt az autóban is. Mindenki számára megterhelő volt, mert a gyorsan kopó abroncsok miatt még lassan is kellett mennünk. A Formula 2-esek kvalifikációs tempóját autóztuk, de  még így is jobban sáfárkodunk az abroncsokkal a többieknél.”

    Vettel használt lágy keveréket kapott, amin 21 kört tett meg. Ám a végén jobb volt a tempója, mint Fernando Alonsónak és Yuki Tsunodának, akik 10-11 kört pakoltak az adott szettbe.

    „Mindenkinek kezdett szétesni a gumija. Sok versenyző elég korán kiment a boxba, ezért is próbáltunk valami mást csinálni. A 11. hely nem a legnagyobb jutalom, de tisztességes versenyt teljesítettünk. Tisztában voltunk azzal, hogy az új csomag nem azonnal segít rajtunk. Ám úgy vélem, hogy a jövőre nézve ez a jó irány. Haladunk előre, és ez az ami számít.” – nyilatkozta Vettel.