Címke: Aston Martin

  • Íme a bizonyíték, hogy Newey érkezése nem csak a jövő évi autó miatt fontos az Aston Martinnak

    Íme a bizonyíték, hogy Newey érkezése nem csak a jövő évi autó miatt fontos az Aston Martinnak

    Adrian Newey sokak szemében annak a kulcsa és záloga, hogy az Aston Martin jövőre igazán versenyképes autóval rukkoljon elő. Azonban Andy Cowell csapatfőnök rámutatott, hogy ennél jóval többről van szó, és a veterán mérnök hatása számos területen már most érződik.

    Adrian Newey 2025 márciusában hivatalosan is csatlakozott az Aston Martinhoz. A közvélemény jelentős része úgy tekint rá, mint a silverstone-iak jövő évi versenyképességének legfőbb záloga, aki ki fogja aknázni az új szabályok adta lehetőségeket. Azonban Andy Cowell, az istálló csapatfőnöke a The-Race.com-nak adott interjújában elmagyarázta, hogy honfitársa több területen máris komoly hatást váltott ki.

    Newey korábbi sikereinek egyik kulcsa, hogy mindig a maximumot követelte, legyen szó akár saját magáról, akár a vele együtt dolgozó szakemberekről. Ez az Aston Martinnál sincsen másképp, hiszen most is magasak az elvárásai. Mindez pedig annak ellenére is felélénkítette a körülötte lévőket, hogy minden eddiginél „mélyebbre kell ásniuk”.

    Nemcsak arról van szó, hogy legyen egy gyár és legyenek eszközeink, hanem arról is, hogy legyenek embereink, és ezek az emberek jól működjenek együtt csapatként – nyilatkozta Cowell. – Tűzzünk ki nagyszerű célokat, és legyünk bátrak, amikor nagyszerű célok kitűzéséről van szó. Aztán ássunk bele a részletekbe, próbáljuk ki, és legyen meg az elszántságunk, hogy tovább hajszoljuk ezeket a nehéz célokat.”

    Adrian senkinek sem könnyíti meg a mérnöki munkát a gyárban – folytatta. – Mindenben beszűkítette a teret. Azt mondja, hogy »meg kell próbálnunk elérni ezt, ezt és ezt«. Én pedig tudom, hogy nem minden illik össze, de megtaláljuk a módját, és ezt imádom. Személy szerint kedvelem ezt a mérnöki hozzáállást, mert ha az ember ezt meg tudja csinálni, akkor olyan gépet fog készíteni, amely jobb az ellenfelekénél, legyen szó akár a korábbi pályafutásom során használt erőforrásról, akár a mostani versenyautótól. Szükség van ilyen mentalitású, ilyen ambíciójú személyekre. Nem hiszem, hogy Adrian érti azt a kifejezést, hogy »elég jó«. Folyamatosan lehet javítani mindenen.”

    Adrian Newey túl őszinte volt, amikor az Aston Martin gondjairól beszélt?

    Amióta hivatalosan is a csapatot erősíti Newey csak a Monacói Nagydíj hétvégéjén mutatkozott nyilvánosan, ahol többek között arról is beszélt, hogy az Aston Martinnál hiányzik a tudás a létesítmények és a folyamatok teljesítményértékelésének terén. Bár voltak elképzelések, de ezek nem voltak határozottak, a 66 éves szakember viszont ezen a téren is javulást hozott, és például a szimulátor és a valóság közötti korreláción is elkezdtek dolgozni. Ráadásul nemcsak azt tudja, hogy mi nem működik jól, hanem azt is, hogy milyen szempontból, emellett pedig meglehetősen gyakorlatias.

    Mindannyian tudtuk és sejtettük, mely területeken kell javítani – fogalmazott Cowell. – Szóval tisztában voltunk vele, hogy jó irányba kell terelnünk a dolgokat. Azonban nem tudtuk, milyen mértékben. Adrian képes volt elvégezni a lemaradás kielemzését azáltal, hogy megadta a célponton, így ezután tudtuk, milyen utat kell megtennünk.”

    Bár Adrian a rangidős mérnök az üzletágunkban, és az ilyen idős emberek néha nem ismerik az eszközök pontosságát, Adrian teljes mértékben ismeri, mert használja őket, bár a CAD-rendszert talán nem – jelentette ki. – Amikor viszont a CFD-eszközökről van szó, a szélcsatorna kimenetéről, arról, hogy egy valós pilótával végzett szimulációnak mit kellene tudnia a beállítások pontossága terén ahhoz képest, amit az első vagy a második szabadedzésen látunk, pontosan tisztában van vele, mire kell képesnek lenniük, illetve milyen pontossággal. Ez pedig így rendkívül hasznos.”

    Newey emellett az alakulaton belül uralkodó kultúrán is igyekszik változtatni. A McLaren például nem a személyzet teljes átalakításával érte el a mostani sikereit, hanem azzal, hogy többet hoz ki az alkalmazottak közötti interakcióból. A mérnökzseni Monacóban megemlítette, hogy az Aston Martin a tehetséggondozás terén nem működik olyan egységként, mint kellene, és a sok jó szakembernek szervezettebben kellene együtt dolgoznia.

    Newey leigazolása akár évtizedekre legyengítheti az Aston Martin riválisait

    Az elmúlt három-négy évben minden részleg növekedett, tehát nőtt a kapacitásuk és az eszközkészletük, de vajon csapatként fejlődtek? Ezt megkérdőjelezném – válaszolta meg saját felvetését Cowell. – Az emberek a »silók« szót használják. Siló mentalitású kultúrával rendelkezünk? Szerintem többet tehetnénk azért, hogy együtt dolgozzunk, mint hogy egyszerűen arra koncentrálunk, hogy mindannyian a versenyautóért vagyunk itt. Úgy vélem, ebben sokat segít, hogy Adrian az egyik legtapasztaltabb a paddockban, így elég egyértelmű, hogy ki hozza meg a végső döntéseket.”

    Newey érkezése abból a szempontból is előnyt jelent, hogy nem gondolja, hogy képes mindent egyedül megoldani. A csapatfőnök észrevett, hogy honfitársa sokat konzultál a körülötte lévőkkel, amivel potenciálisan új ötleteket adhatnak egymásnak. Mindez pedig nemcsak neki segít, hanem mindenkire pozitív hatással van.

    Gyakran kialakulnak ilyen kis mérnöki csoportok – árulta el. – Adriant a nagy rajzasztalánál lehet látni, amint egyedül dolgozik, vagy esetleg egy másik emberrel, akivel megbeszél valamit az irodájában vagy a közvetlenül azelőtt található fő mérnöki területen. Két-három mérnökkel áll egy CAD-képernyő előtt, mindent akarnak, azon dolgoznak, hogyan kell megvalósítani, és megvitatják a tapasztalataikat. Hihetetlen az arcukról sugárzó energia. Az a felemelő, hogy ezáltal mindenki láthatja, mit fogunk kipróbálni, és hogyan fogjuk ezt megtenni, ami nagyszerű. Felismerik, hogy ahelyett, hogy egy kis hegyre sétálnánk fel, az Everestre megyünk, és erről izgalmas beszélni, nem igaz? Szóval Adrian versengő hozzáállása miatt a mérnökök új lendületet kapnak.”

    Bár néhányan talán így látják, Newey valójában nem a kirakós utolsó darabjaként érkezett az Aston Martinhoz, hiszen az F1-es csapatok folyamatosan fejlesztik a személyzetüket. Abból a szempontból viszont kétségtelenül nagy hatása lehet, illetve már volt is, hogy a neve katalizátorként hathat más kiváló szakemberek elcsábításában, hiszen meg vannak győződve, hogy a jövőt illetően jó helyre érkeznek. „Az emberek olyan környezetben akarnak dolgozni, ahol az Adriannel való közös munka nemcsak a tanulásukat és fejlődésüket szolgálja, hanem azt is, hogy olyan helyen lehetnek, ahol az Everestet másszuk meg” – mondta Cowell.

    Newey csak elköhinti magát, és a következő héttől már vele dolgozik a Vettel-korszak egyik kulcsembere

    Newey-nak rálátása van a teljes szervezeti struktúrára, és érkezése óta néhány részleget már bővítettek is, különösen aerodinamikai fronton, ahol az Aston Martinnál felismerték, hogy vannak hiányosságaik. A veterán szakember pedig lényegében minden igazolásban szerepet vállal, hiszen szívesen segít az állásinterjúkon, hogy a legjobbakat szerződtessék.

    Az interjú során nem feltétlenül megy bele a részletekbe, hanem inkább az utolsó tizenöt percben beszélget el az emberekkel arról, hogy »miért akarsz idejönni és itt dolgozni? Mi érdekel téged? És min dolgoztál már?« – magyarázta a csapatfőnök. – Ha az emberek a távozásuk után azt mondják, hogy »Adrian Newey eltöltött velem egy kis időt, érdekli a csatlakozásom«, az csak egy újabb szintre emeli a csapat erejét, és összefogja az egészet.”

    Ez utóbbinak pedig lényegében a csúcsa, hogy Newey az utódját is igyekszik megtalálni, vagyis azt a mérnököt, aki néhány év, évtized múlva hasonlóan hozzá hasonlóan nagy hatású lehet. Ő maga már biztosan nem lesz túlságosan sokáig munkában, így ezzel is azt a célt szolgálja, hogy a silverstone-i istálló szervezete készen álljon a jövőre.

    Mindannyian nagyon törekszünk a fenntarthatóságra – szögezte le Cowell. – Hogyan fektessünk be a fiatalokba? Hogyan invesztáljunk többet a gyakornokokba, szakmai gyakorlatosokba, diákokba, diplomásokba? Hogyan tudjuk biztosítani, hogy amikor belépnek, akkor az Adrian Newey-féle F1-es autótervezési iskolába járjanak? Miként alakítjuk át Adrian tapasztalatát és ítélőképességét egy versenyautó tervezésének formulaszerű módjává? Tehát nem csupán Adrianről mint rendkívül rutinos aerodinamikai szakemberről van szó, hanem arról, hogy legyenek ötvenen, akik mindannyian ugyanazt a megközelítést alkalmazzák. Ennek érdekében erőfeszítéseket teszünk, és ebben Adrian is kivételes módon nyitott. Ők jó cimborák a CAD-képernyő körül, és nem egy diktátor áll ott. Készen áll rá, hogy meghozza a döntést. Kemény határokat szab meg, de ez csak egy nagyon optimális mérnöki szinten történő megbeszélés.”

  • Newey csak elköhinti magát, és a következő héttől már vele dolgozik a Vettel-korszak egyik kulcsembere

    Newey csak elköhinti magát, és a következő héttől már vele dolgozik a Vettel-korszak egyik kulcsembere

    Új szakemberekkel erősödött az Aston Martin technikai stábja, ami annak is bizonyítéka, hogy a csapat egyáltalán nem veszi félvállról Adrian Newey meglátásait, és képes szélsebesen intézkedni a probléma megoldásáért.

    Nagy átalakuláson megy át az Aston Martin a színfalak mögött, a tavaly átadott új silverstone-i gyár és az azóta is folyamatosan erősödő és bővülő szakembergárda pedig magában hordozza annak lehetőségét, hogy a csapat valami nagyot dobjon a 2026-os új szabályrendszer érkezésével.

    Newey leigazolása akár évtizedekre legyengítheti az Aston Martin riválisait

    A technikai részleget átfogó, a csapathoz idén márciusban csatlakozott Newey is a kameráktól távol, a főhadiszálláson végzi a munkáját, de amikor Monacóban idén eddig egyetlen alkalommal ellátogatott egy versenyhétvégére, nem tett lakatot a szájára, és felfedte legfőbb aggodalmát, ami visszavetheti az Aston Martin fejlődését: a szimulátorból kinyert adatok nem korrelálnak azzal, amit élőben, a pályán tapasztalnak, ez pedig a tesztkorlátozások mellett rendkívül fontos lenne, hiszen a virtuális tér vált az F1 legfontosabb gyakorlóterepévé.

    Ennek fényében aligha véletlen, hogy az Aston Martin legújabb neves igazolása éppen az a Giles Wood, aki szimulációs elemzőként 2004-ben a McLarennél kezdte a karrierjét, majd 2007 és 2014 között a Red Bull alkalmazásában állt, ahol az eltöltött ideje jelentős részében szintén a szimulátorokkal foglalkozott. Erre az időszakra tehető, amikor a Red Bull középcsapatból élcsapattá vált, s sorozatban négy éven át hódította el mindkét bajnoki címet Sebastian Vettel vezetésével az autóban.

    Wood aztán 2017-ig még a Red Bull F1-en kívüli technológiákkal foglalkozó részlegénél ténykedett, majd Kaliforniába költözött, ahol az Apple munkatársa lett. Innen sikerült most visszacsábítania őt az F1-be az Aston Martinnak, hogy ismét Newey oldalán dolgozzon, új posztja szerint szimulációs és járműmodellezési igazgatóként.

    Egy másik fontos erősítés is érkezett mostanság a csapathoz, Gioacchino Vino veszi át az aerodinamikai részleg vezetését. Ő is megfordult a Red Bullnál karrierje során, de az utóbbi 12 évet az egyik fő rivális, a Mercedes egyik vezető aerodinamikai szakembereként töltötte – ott tavaly novemberben távozott posztjáról, az Astonnál pedig idén áprilisban kezdett a The Race szerint.

    A lapnak nyilatkozó Andy Cowell csapatvezető szerint Wood és Vino beilleszkedése is rendkívül gördülékenyen ment az utóbbi hetekben.

    „Kettőjük Adriannal és a többiekkel való együttműködését figyelve érezhetően magasabb szinteket üt meg az energia és az elhivatottság. Elképesztő, hogy az olyan kulcsigazolások, mint Adrian és mások egyszerűen mindent jobbá tesznek, mindenkit megemelnek. Nem feltétlenül a munkatempó változik, inkább a célok kitűzése megy hatékonyabban” – összegezte érzéseit a csapatfőnök.

    Több mint másfél évtizedes átkot tört meg Antonelli, de ez szinte semmi Leclerc-ék csúcsához képest

  • A sikerhez ki kell rúgnia pilótáját az F1-es csapatnak

    A sikerhez ki kell rúgnia pilótáját az F1-es csapatnak

    A 21 éve Kanadában debütáló F1-es pilóta szerint a sikerhez vezető úthoz nehéz döntést kell meghoznia az élmezőnyt megcélzó csapatnak.

    Lance Stroll számára pocsékul indult a hazai versenyhétvége – noha nem annyira, mint Charles Leclerc-é –, hiszen a kanadai pilóta a második szabadedzés elején a falhoz csapta az Aston Martint, így lényegében a teljes gyakorlást ki kellett hagynia.

    Strollnak tehát a kézsérülés miatt kihagyott Spanyol Nagydíj után a kanadai forduló sem alakul zökkenőmentesen, hiszen egy teljes gyakorlás elvesztése mindenképpen hátrányosan fogja érinteni a folytatásban. Persze általában akkor is elmarad a 43 éves Fernando Alonsótól, ha az összes szabadedzésen ott van, és már évek óta téma, hogy egyáltalán helye van-e a mezőnyben.

    Stroll második szabadedzésen történt balesete:

    A 2026-os szezon előtt pedig még inkább előtérbe kerül Stroll jelenlétének létjogosultsága, hiszen az Aston Martin Adrian Newey vezérletével a jövő évi szabályváltozásokat kihasználva törne be az élmezőnybe, amihez két toppilóta sem ártana.

    Az F1-ben 2004 és 2012 között 91 nagydíjon induló, első versenyét 2004-ben pont a Kanadai Nagydíjon teljesítő, ráadásul rögtön pontot szerző Timo Glock pedig azon a véleményen van, hogy Strollt ki kellene tenni a csapatből az idei szezon végén.

    „Nem – felelte a háromszoros dobogós a német Sky adásában arra a kérdésre, hogy a kanadainak maradnia kellene-e 2026-ra. – Sportszemponrtból egyértelműen nem tart ott, ahol a Forma–1-ben eltöltött hosszú ideje után kellene. Viszonylag egyértelmű vereségei voltak, és az idén sem tudott meggyőzni a következetességével. Mindig jön egy hétvége, ahol úgy tűnik, felzárkózik Fernando Alonsóra, de egy teljes évet tekintve egyszerűen túl messze van és túlságosan hiányzik belőle a következetesség. Ennek megfelelően pedig hibákat követ el… A jelen helyzetben a csapatnak újra kellene pozíciónálnia magát ahhoz, hogy sikeres legyen.”

    Strollnak az idei a 9. szezonja a Forma–1-ben, és bár voltak villanásai, mint 2017-es bakui dobogója vagy 2020-as törökországi pole-ja, összességében egyáltalán nem igazolta, hogy miért lenne helye egy topcsapatban. A menesztése ugyanakkor igencsak valószínűtlen (hacsak ő maga nem dönt úgy, hogy ennyi elég volt a Forma–1-ből), hiszen az Aston Martin istállót apja, Lawrence Stroll tulajdonolja, a milliárdos célja pedig nem titkoltan az, hogy világbajnokot csináljon a fiából.

    A „morcos” Stroll feltűnően hallgatott a kínos feltételezésről

  • Meglepetés, kizárás és elvérző nagy nevek a Le Mans-i időmérőn

    Meglepetés, kizárás és elvérző nagy nevek a Le Mans-i időmérőn

    Lezajlott a 93. Le Mans-i 24 órás időmérő edzésének első felvonása, amelyen született kisebb és nagyobb meglepetés is.

    Az idei évre megváltoztatott időmérő formátum első részét tartották szerdán késő este Le Mans-ban. A Hypercar mezőnyben ez arról döntött, hogy a 21-ből melyik 15 autó jusson tovább a csütörtök esti Hyperpole-ba, ahol majd két részletben eldől a pole pozíció sorsa. A négy, biztos kiesőnek tartott autóból egy továbbjutott, míg olyanok is elvéreztek, akiket előzetesen biztos továbbjutónak gondolhattunk.

    Két legendás márkának esélye sincs, de így is szoros csatát hozhat az idei Le Mans-i 24 órás

    Abban semmi meglepő nem volt, hogy az idei Le Mans-ra bevezetett teljesítmény-kiegyenlítás (BoP) által nagy mértékben visszavetett Peugeot-ok közül egyik sem jutott tovább, a tempóhátrányuk pedig továbbra is akkora volt, hogy inkább egy újabb szabadedzésnek fogták fel a kvalifikációt. Végül a kettő közül a gyorsabbik egység autóját kvalifikáló Stoffel Vandoorne 2,3 másodperccel maradt el a leggyorsabb körtől.

    A 99-es számú Cadillacet és a 007-es Aston Martint azért így is legyőzte a két Peugeot, a 009-es Valkyrie meglpetésre azonban előttük végzett és a 16. helyet szerezte meg Marco Sorensennel. Ez eredetileg nem ért továbbjutást a Hyperpole-ba, de az időmérő után kizárták a 6-os rajtszámú Porschét, ezzel pedig az Aston bejutott a mai folytatásba. A 2024-ben pole pozíciót szerző Kevin Estre kezei között a 4. időt autózó stuttgarti egység a minimumsúlyra vonatkozó előírások be nem tartásával bukott meg, ami azt jelenti, hogy a Hypercar-mezőny végéről vághat majd neki a 93. Le Mans-i 24 órásnak.

    A múlt vasárnapi teszten mutatot tempó alapján meglepetésnek számított az is, hogy a Toyoták közül csak az egyik van ott a legjobb 15-ben, miután Brendon Hartley a 8-as autót a 11. helyre hozta be szerda este, 1,1 másodperccel elmaradva a legjobb időtől. Nyck de Vries a 7-essel pedig ettől is közel további 1,1 másodperccel ment rosszabbat és 2,2 másodperces hátránnyal csak a 17. helyen zárt (amiből a Porsche kizárása után 16. hely lett). Ezzel eldőlt az is, hogy Kamui Kobayashinak az idén sem lesz lehetősége megszerezni a rekordot jelentő ötödik Le Mans-i pole-ját.

    De Vries-nek legyen mondva, hogy a legjobbnak ígérkező körében sárga zászló miatt lassítania kellett, majd a második körében, amikor a gumik már nem voltak a legjobb állapotban, az utolsó sikánban utolérte az egyik Alpine-t. A holland szerint enélkül a két autójukkal a 10. és 11. helyen zárhatta volna.

    A kiesett autók névsora:

    #7 Toyota (Conway/Kobayashi/De Vries)
    #94 Peugeot (Duval/Jakobsen/Vandoorne)
    #93 Peugeot (Di Resta/Jensen/Vergne)
    #99 Porsche (Jani/Pino/Varrone)
    #007 Aston Martin (Tincknell/Gamble/Gunn)
    #6 Porsche (Estre/Vanthoor/Campbell)

    NE HASZNÁLD!!!
    Az elvérzett 8-as Toyota / Fotó: Frédéric Le Floc’h / DPPI

    A BMW és a Cadillac is villantott

    A Le Mans-ban korábban is gyorsnak számító, tavaly a Hyperpole-ban második és harmadik helyet szerző Cadillac érte el a legjobb időt (3:22,847) Alex Lynn révén, míg a másik három egység Sébastien Bourdais, Jack Aitken és Filipe Albuquerque vezérletével a 4., a 9. és a 13. pozícióba ért oda, azaz mindegyikük továbbjutott. Amennyiben ezt a teljesítményt csütörtökön sikerül megismételni, meglehet az amerikai márka első Le Mans-i pole-ja.

    Ehhez persze a Ferrariknak és BMW-knek is lesz egy-két szava. Az idei verseny favoritjának tartott olaszok ugyanis úgy végeztek a 3., a 6. és a 12. helyen, hogy a riválisaik többségével ellentétben csak egyetlen szett gumit használtak, ami alapján a Hyperole-ban bőven lehet esélyük az első helyre.

    NE HASZNÁLD!!!
    Lynn diktálta a tempót szerdán, de ez semmire sem garancia a Hyperpole-ra nézve / Fotó: Fabrizio Boldoni / DPPI

    A második pozícióba Lynn idejétől mindössze 0,040 másodperccel elmaradva Dries Vanthoor hozta be a 15-ös BMW-t, míg a 20-assal Robin Frijns a nyolcadik lett.

    Nem szerepelt ennyire jól az elmúlt két fordulóban, Imolában és Spában egyaránt dobogóra álló Alpine, amely jobb eredményre számított a 10. és 15. helynél (a Porsche kizárása után 9. és 14.).

    Rossiék nyeregben

    Ami az LMP2-es és LMGT3-as kategóriát illeti, a közös időmérő edzésükön előbbiben az AO by TF csapat 199-es autójával Louis Deletraz érte el a legjobb időt a United Autosports 23-as egységét kvalifikáló Ben Hanley, illetve az Algarve Pro Racing 45-ös autóját vezető Alex Quinn előtt.

    Az LMP2 időmérőjének nagy vesztese a háromszoros Le Mans-i győztes Andre Lotterer lett, aki a 18-as rajtszámú IDEC Sport autóban 2,5 másodperccel maradt el Deletraztól és 3 tizeddel a még továbbjutást érő 12. helytől.

    Az LMGT3-ban a Valentino Rossi nevével fémjelzett Team WRT volt a leggyorsabb Ahmad Al Harthy révén. Őt két tizedre a 27-es rajtszámú Aston Martin követte, a 3. hely pedig a 92-es Porschéé lett. A csütörtöki Hyperpole-ba az összes gyártó, azaz az Aston Martin, a BMW, a Porsche, a Ford, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes is képviseltetni fogja magát, a Le Mans-ba 1999 után visszatérő csillagos márkának ez azonban kis híján nem jött össze, mert miután a 60-as rajtszámú Iron Lynx Mercedes megállt a pályán és mért idő nélkül utolsó lett (a 63-as az első szabadedzésen elszenvedett balesete miatt nem is tudott részt venni az időmérőn), a csapat 61-es autója a 11. helyen csusszant tovább.

    Az időmérő edzés részletes eredményei ITT találhatók.

    A 93. Le Mans-i 24 órás hátralevő programja

    Június 12 (csütörtök)

    • 14:45 – 17:45 – 3. szabadedzés
    • 20:00 – 20:20 – LMP2/LMGT3 Hyperpole 1
    • 20:35 – 20:50 – LMP2/LMGT3 Hyperpole 2
    • 21:05 – 21:25 – Hypercar Hyperpole 1
    • 21:40 – 21:55 – Hypercar Hyperole 2
    • 23:00 – 00:00 – 4. szabadedzés

    Június 14 (szombat)

    • 12:00 – 12:15 – bemelegítő edzés
    • 16:00 – a 93. Le Mans-i 24 órás rajtja
  • Két legendás márkának esélye sincs, de így is szoros csatát hozhat az idei Le Mans-i 24 órás

    Két legendás márkának esélye sincs, de így is szoros csatát hozhat az idei Le Mans-i 24 órás

    A mai napon az első szabadedzéssel kezdetét veszi a 93. Le Mans-i 24 órás hivatalos programja, ennek apropóján pedig megnéztük, mit várhatunk az év egyik legnagyobb autóversenyétől.

    Az előttünk álló hétvégén – noha Forma–1-es Kanadai Nagydíjat is rendeznek –, ismét a Circuit de la Sarthe-ra szegeződik majd a világ és különösen az autósport-rajongók szeme, hiszen jön az idei Le Mans-i 24 órás. A verseny hivatalos programja ma, azaz június 11-én, kedden veszi kezdetét a 14 órakor induló első szabadedzéssel, de 18:45-től 20 óráig már az idei évre megváltoztatott lebonyolítású (erről majd később) időmérő első felvonását is megtartják.

    Nem először gurul azonban pályára a mezőny a legendás helyszínen ebben az évben, hiszen múlt vasárnap megrendezték a kétszer három órás hivatalos tesztet, amelyből azért messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, de néhány dolgot igen. Például azt, hogy melyik, Hypercar osztályban induló csapatoknak van vajmi kevés esélye a győzelemre.

    Az összesen nyolc gyártó közül kettő az, amelyről már most ki lehet jelenteni, hogy a dobogó közelébe sem nagyon kerülhet, akkora teljesítményhátrányban van a többiekhez képest. Az egyik nem meglepő módon az Aston Martin, amely első Le Mans-i bevetésére készül a Valkyrie-rel, és amely a teszten több mint 3 másodperccel volt lemaradva a legjobbaktól.

    A két Aston Martin továbbra is csak V12-es motorjának páratlan visításával tűnik ki a mezőnyből:

    Ebben azonban semmi meglepetés nincs, nem is várta senki a zöldektől, hogy labdába rúgjanak, a visszatérése óta harmadik szezonját taposó, a 90-es évek elején zsinórban két Le Mans-i 24 órást nyerő Peugeot-tól viszont azért többet remélhettünk azok után, hogy Spában, a legutóbbi WEC-fordulóban a 93-as autóval akár dobogón is végezhettek volna, ha nem csúszik hiba a kommunikációba és maradnak kint a pályán akkor, amikor sárga zászló alatt mindenki más kiállt.

    Le Mans-ra azonban változott a teljesítmény-kiegyenlítési rendszer, azaz a BoP, ennek tükrében pedig már a teszt előtt várható volt, hogy a Peugeout nem lesz jó. Az első három órát a 19. és 20. helyen zárták a 21 autós Hypercar-mezőnyben, majd a másodikban a 19. és a 21. helyen végeztek, miközben 3,1 másodpercnél nem tudtak közelebb kerülni a legjobb időhöz. És bár az idén csak 1 kW-tal (1,3 lóerő) használhatnak kevesebb energiát, és az autójuk is „csak” 8 kg-mal nehezebb, mint tavaly, az eltérés az idei szezon legutóbbi két versenyéhez viszonyítva már jelentős, hiszen Imolában és Spában az 1030 kg-os minimum súlyhatáron, illetve az 520 kW-os (697 lóerő) teljesítménymaximumon üzemelhetett a két 9X8-as.

    Nyilván ez még csak teszt, de az Audival 2013-ban Le Mans-t nyerő Loic Duval rossz kedvű, lemondó nyilatkozata sokat elárul a Peugeot folytatásban várható teljesítményéről: „A Le Mans-ra alkalmazott szabályok nem kedveznek nekünk, és nehezebb dolgunk lesz annál, amilyen Spában volt. Ez van, de nyilván fáj egy kicsit” – mondta, amivel nyilván a BoP-re utalt anélkül, hogy kiejtette volna a három betűs rövidítést, a teljesítmény-kiegyenlítési rendszer nyílt bírálatát ugyanis tiltják a szabályok.

    NE HASZNÁLD!!!
    Sokatmondó kép: a Peugeot az LMP2-es autókat azért legalább megveri / Fotó: Julien Delfosse / DPPI

    És hogy miért változott ekkorát a Peugeot-ra vonatkozó BoP a legutóbbi verseny óta? Azért, mert Le Mans-ra különleges előírások vonatkoznak e téren, erre a versenyre ugyanis nem a többi WEC-futamhoz hasonló, az elmúlt versenyeken mutatott teljesítményt is figyelembe vevő komplex számításokkal határozzák meg a BoP-t, hanem az autók homologizációs paramétereit, azaz az egyéni tulajdonságaikat alapul vevő szimulációkkal teszik ezt.

    Alább a The-Race.com által közzétett táblázat mutatja a BoP változásait a legutóbbi idei versenyhez, illetve a 2024-es Le Mans-i 24 óráshoz képest (bal oldalon egymás alatt: minimumsúly; maximum motorerő 250 km/óra alatt; súly/teljesítmény arány; motorerő nyereség 250 km/óra fölött; maximum motorerő 250 km/óra fölött; felhasználható energia etaponként)

    Le Mans BoP
    Forrás: The-Race.com

    Szoros lehet az eleje

    Jó hír azonban, hogy a Peugeot-n és az Aston Martinon kívül a tesztnap alapján egyik gyártó sem lóg ki lefelé, ami rendkívüli izgalmakat vetít előre, hiszen jelen állás szerint a Ferrari, Toyota, Alpine, Porsche, Cadillac, BMW hatos fogat bármelyike képes lehet a győzelemre.

    Az Autosport információi szerint a Peugeot-t leszámítva egyetértenek a gyártók abban, hogy az FIA és az Automobile Club de l’Quest (ACO) megfelelő BoP-vel állt elő a 24 órásra, de ezzel együtt a Ferrarit tartják a favoritnak, hiszen az eddigi három idei versenyt egyaránt az olaszok nyerték, Le Mans-ban pedig a topkategóriába történő visszatérésük óta nem találtak legyőzőre.

    A maranellóiak jól is kezdtek, hiszen az első három órás teszten Robert Kubica volt a leggyorsabb az AF Corse által futtatott ügyfélautóban, majd a második szakaszban a lengyel a harmadik helyre hozta be a sárga 499P-t a James Calado által második helyre állított 51-es egység mögé. Ezt a három órás felvonást a Toyota 8-as autója zárta az élen fél másodperces előnnyel Brendon Hartley-nak köszönhetően.

    Le Mans, Toyota
    A Toyoták az idén először a győzelemért mehetnek? / Fotó: Toyota Gazoo Racing

    Ez jól mutatja az idén eddig a Ferrari nyomát csak bottal ütő japánoknak, de David Floury technikai igazgató igyekezett hűteni a kedélyeket, mondván ez csak teszt, és nem tudják, hogy a többiek min dolgoztak (gumik, üzemanyag-mennyiség, stb.) és mennyire akartak egyáltalán villantani egy körön. Floury ezután szintén arra utalt, hogy a Ferrari a fő esélyes, a többi 5 gyártó pedig az üldözőboly tagja nagyon egyforma teljesítménnyel.

    A Toyota-Ferrari-Ferrari hármas mögött az Imolában és Spában is dobogón záró Alpine-egység végzett a negyedik helyen Mick Schumacher révén kicsit több mint 1 másodperces hátránnyal, majd mögötte következett a 6-os Porsche Kevin Estre-vel; a 4-es Nick Tandyvel; aztán a 12-es Cadillac Alex Lynnel és az 50-es Ferrari Miguel Molinával.

    A nap összesített legjobb eredményei gyártók szerint az alábbiak szerint alakultak:

    1. Buemi/Hartley/Hirakawa (Toyota #8) – 3:26,246s
    2. Calado/Pier Guidi/Giovinazzi (Ferrari #51) – 3:26,777s (+0,531)
    4. Schumacher/Makowiecki/Gounon (Alpine #36) – 3:26,902s (+1,067)
    5. Estre/L. Vanthoor/Campbell (Porsche #6) – 3:27,536s (+1,110)
    8. S. van der Linde/Rast/Frijns (BMW #20) – 3:27,554s (+1,308)
    9. Lynn/Nato/Stevens (Cadillac #12) – 3:27,610s (+1,374s)
    18. Gamble/Tincknell/Gunn (Aston Martin #007) – 3:29,249s (+3,003)
    19. Vergne/Jensen/Di Resta (Peugeot #93) – 3:29,386s (+3,140)

    A tavalyi tesztből és a Porsche ottani jó szerepléséből kiindulva persze könnyen lehet, hogy minden borul majd (az nem, hogy az Aston Martinnak és a Peugeot-nak nem lesz sansza), hiszen a stuttgartiak 2024-ben remekeltek, majd a versenyen már nem volt reális esélyük a győzelemre.

    Le Mans, Ferrari
    A legtöbben továbbra is a Ferrarit tartják a favoritnak / Fotó: Ferrari

    Az viszont biztos, hogy ma már okosabbak leszünk, hiszen legkésőbb az időmérő edzésen már senki nem fog tartalékolni, mert be akar kerülni a legjobb 15-be. Holnap, azaz csütörtökön ugyanis ennyi autó folytathatja majd a Hyperpole-ban (az LMP2-es és LMGT3-as mezőnyben csak 12), hogy aztán ott előbb egy 20 perces szegmensben 10 autósra csökkenjen a mezőny, és aztán ez a 10 autó küzdjön meg a pole-ért. A két kisebb kategóriában először a 12-12 állva maradt autó lép pályára, majd végül kategóriánként 8 dönt a legjobb rajthelyek sorsáról.

    A 93. Le Mans-i 24 órás részletes programja magyar idő szerint

    Június 11 (szerda)

    • 14:00 – 17:00 – 1. szabadedzés
    • 18:45 – 19:15 – LMP2/LMGT3 időmérő
    • 19:30 – 20:00 – Hypercar időmérő
    • 22:00 – 00:00 – 2. szabadedzés

    Június 12 (csütörtök)

    • 14:45 – 17:45 – 3. szabadedzés
    • 20:00 – 20:20 – LMP2/LMGT3 Hyperpole 1
    • 20:35 – 20:50 – LMP2/LMGT3 Hyperpole 2
    • 21:05 – 21:25 – Hypercar Hyperpole 1
    • 21:40 – 21:55 – Hypercar Hyperole 2
    • 23:00 – 00:00 – 4. szabadedzés

    Június 14 (szombat)

    • 12:00 – 12:15 – bemelegítő edzés
    • 16:00 – a 93. Le Mans-i 24 órás rajtja
  • Kiderült, ki lesz Alonso csapattársa a hétvégi versenyen

    Kiderült, ki lesz Alonso csapattársa a hétvégi versenyen

    Lance Stroll visszalépett a Spanyol Nagydíjtól, és az Aston Martin szerdán adott tájékoztatást arról, készen áll-e a visszatérésre Kanadában.

    A csapat hivatalos kommunikációja szerint Stroll a két évvel ezelőtti kerékpáros balesetének folyományaként érzett fájdalmat a kezében, de elterjedtek olyan pletykák, hogy a kanadai pilóta tört-zúzott a garázsban dühében a Q2-es búcsúja után, és ekkor sérült meg.

    A hazai versenyét a hétvégén rendezik, és az Aston Martin közleménye szerint Stroll a műtéti beavatkozás után jobban érzi magát, megszűntek a fájdalmai, így visszafoglalja a helyét az autóban, a csapatnak nem kell bevetnie valamelyik tartalékpilótáját.

    Stroll egy régebbi F1-es autóval megtett néhány kört a Franciaországban található Paul Ricard pályán is, amely során meggyőződhetett arról, hogy minden rendben van, nem kell aggódnia a fájdalmak kiújulása miatt.

    Elképzelhetetlennek hitt lépést és Verstappen csapatváltását készíti elő a rejtélyes sérülés?

  • Newey leigazolása akár évtizedekre legyengítheti az Aston Martin riválisait

    Newey leigazolása akár évtizedekre legyengítheti az Aston Martin riválisait

    Miközben az F1 egyik legizgalmasabb kérdése, hogy hol áll majd a 2026-os erősorrendben az Aston Martin az első Adrian Newey által tervezett autójával, a csapat nagykövete szerint a szakember érkezése hosszú távon is pozitívan befolyásolja az istálló versenyképességét.

    A Red Bulltól tavaly távozott, a silverstone-i csapatban a munkát márciusban megkezdő Newey azonnal teljes kapacitással a 2026-os, új szabályok szerint épülő autóval kezdett foglalkozni, az Aston Martin így az idei, egyelőre elég gyenge szezont hajlandó is beáldozni a remélhetőleg sokkal fényesebb jövő érdekében.

    Newey jelenleg 66 éves, és még ha társtulajdonosi pozíciója révén hosszú távon részese is marad az istálló életének, kérdéses, hogy mennyi ideig fog a tervezőasztal mellett tevékeny szerepet vállalni a sikerekben. Szemernyit sem aggódik viszont a jövő miatt az Aston Martinhoz 2022-ben nagykövetként csatlakozó korábbi versenyző, Pedro de la Rosa, aki szerint Newey puszta jelenléte máris olyan folyamatokat indított el az F1-es munkaerőpiacon, ami már most megalapozhatja a csapat következő évtizedeit a legtehetségesebb fiatal mérnökök bevonzásával.

    Newey becsónakázott idei első versenyére, majd tett egy népszerűtlen kijelentést

    „Amióta egyáltalán bejelentettük Newey érkezését, hatalmas változás vette kezdetét. Hirtelen rengetegen akartak az Aston Martinnál dolgozni, az összes csapattól, és különösen az egyetemekről jöttek érdeklődések. Egyikünk sem számított erre a hatásra, de kézenfekvő, hogy a fiatal mérnökök a szakma legjobbjával szeretnének dolgozni, hogy minél többet tanuljanak” – fogalmazott de la Rosa a SoyMotor interjújában.

    „Angliában hatalmas felvevőpiaca van a mérnököknek, hiszen egy 100 kilométeres körzetben található szinte az összes csapat bázisa. Nagy verseny folyik köztük a tehetségek bevonzásáért, és Adrian jelenlétének nagy szerepe van abban, hogy inspirálja a jövő F1-es mérnökeit.”

    „Ezen szerepe felett pedig könnyű elsiklani, hiszen a sportban Adrian Newey-ra mindenki olyasvalakiként tekint, aki győztes autókat tervez, de ugyanilyen fontos lesz a Newey-k új generációja, hiszen ők építik majd az Aston Martin jövőjét. Csodálatos látni a csapat belső átalakulását és gyarapodását. Amikor én csatlakoztam, még csak nagyjából 600-an dolgoztak a cégnél, de most már több mint 900-an vagyunk.”

    Persze Newey érkezésével sem vált azonnal minden rózsássá az Aston Martinnál, és a közelgő nagy szabályváltozások ellenére nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a trendet, hogy a csapat eredményessége 2023 óta folyamatosan hanyatlik. A brit szakember attól sem ódzkodik, hogy nyilvánosan beszéljen a problémás területekről, szerinte például az Aston szimulátorából nyert adatok nem igazán korrelálnak a valóságban látottakkal.

    Adrian Newey túl őszinte volt, amikor az Aston Martin gondjairól beszélt?

  • Kapós portékának tűnik Russell, újabb érdeklődő tűnt fel a láthatáron érte

    Kapós portékának tűnik Russell, újabb érdeklődő tűnt fel a láthatáron érte

    A Forma–1-ben 2019-ben debütáló és eddig három nagydíjgyőzelmet arató George Russell bizonyára nem marad csapat nélkül, ha a Mercedesnél létszám fölöttivé válik.

    A brit versenyző mercedeses szerződéshosszabbításáról továbbra sem érkezett fejlemény, még mindig nincs biztos helye 2026-ra a csapatnál. Ez táplálja azokat a pletykákat, hogy Toto Wolffék kivárnak, hátha Max Verstappen mégis elérhetővé válik, és ebben az esetben valószínűleg Russell távozna, nem pedig a következő szupertehetségnek tartott Kimi Antonelli.

    Már hallottunk olyan találgatásokat, hogy a Red Bull is tett lépéseket annak biztosítására, hogy Verstappen utódja is egy magasan értékelt pilóta legyen, nevezetesen a piac legjobb szabadügynökét, Russellt keresték meg. A Times ugyanakkor azt írja, itt nem ért véget a brit iránt érdeklődő csapatok listája: úgy tudják, az Aston Martin jelöltjei között szintén szerepel Russell.

    Jogosan merül fel a kérdés, hogy kinek a helyére érkezne, hiszen Fernando Alonso és Lance Stroll egyaránt szerződéssel rendelkezik 2026-ra (utóbbi talán örök élet +1 évre is). Nos, természetesen a kevésbé tehetségesnek tartott utóbbi versenyző – noha Adrian Newey jó véleményt fogalmazott meg róla – jövője kétséges, főleg a rejtélyes barcelonai kézsérülése után. Ez egyébként beindította a pletykagyárat, van, aki szerint az Aston Martin ezzel az ürüggyel készíti elő a terepet másnak, nevezetesen Verstappennek.

    Vagy esetleg mégis Russellnek? A Forma–1-ben mindenki szereti letudni a következő évi szerződéssel kapcsolatos teendőket a nyári szünetig, így két hónapon belül valószínűleg okosabbak leszünk.

    Alonso várja, hogy végre ne kelljen már furfangosnak lennie

  • Alonso várja, hogy végre ne kelljen már furfangosnak lennie

    Alonso várja, hogy végre ne kelljen már furfangosnak lennie

    Fernando Alonso a szezonbeli legjobb eredménye után kijelölte az egyik területet, amiben az Aston Martinnak fejlődnie kell.

    Alonso zsinórban harmadszor jutott el az időmérő utolsó felvonásáig, majd a hazai futamán a 9. hellyel (ami a pályán csak 10. volt, de Max Verstappen büntetése segített rajta) megszerezte első idei pontjait, így megállapítható, hogy az Aston Martin a legutóbbi fejlesztési csomagjával valóban előre lépett. Ettől függetlenül természetesen még bőven akad teendője a csapatnak, hogy erőssé tegye az autóját.

    „Többre számítottam a versenytől. Az időmérőn ütőképesebbnek éreztem magam, mint a futamon, ahol a bal első gumi kopása nagyon erős volt, már az etapok hetedik körére elhasználódtak. Alacsony volt a csúcssebességünk is, az egyenesekben sok időt vesztettünk” – mondta Alonso.

    „Egyetlen előzést sem hajtottam végre DRS-sel, mindet a 3-as kanyar külső ívén csináltam meg. Az nem megszokott hely az előzésre, de fel kellett találnunk az ottani manővereket – mutatott rá. – Imolában a 7-es kanyar [a Tosa hajtű] külső ívén előztem többször az utolsó körökben. Megoldást kell találnunk arra, hogy az egyenesekben, DRS-sel is tudjunk előzni, ahogy mindenki más képes erre.”

    Az elérhető adatok viszont nem támasztják alá az állítását, legalábbis abból a szempontból, hogy az Aston Martin végsebessége kirívóan lassú lett volna: Alonso az időmérőn (326,9 km/h) a 9., a futamon (338,4 km/h) a 10. legnagyobb tempót jegyezte, vagyis a középmezőnybe tartozott ebben a mutatóban. Inkább amiatt volt balszerencséje, hogy akiket például az utolsó körben megelőzött – Esteban Ocont, Gabriel Bortoletót, Liam Lawsont –, azok legalább 3 km/h-val magasabb csúcssebességre voltak képesek a versenyen.

    Alonso a korábbi futamokon sem a rangsor végén kullogott a legmagasabb regisztrált végsebességek listáján – leszámítva Kínát, ahol korán kiesett, tehát még nagyon sok benzin volt az autójában –, bár ezt természetesen befolyásolja, ki mekkora szélárnyékot kap, illetve mennyire tekeri fel a motorját a hajrában.

    Rekordgyanús eltiltás: az Alpine pilótájának összejött, amire Verstappen is csak csettintene

  • Elképzelhetetlennek hitt lépést és Verstappen csapatváltását készíti elő a rejtélyes sérülés?

    Elképzelhetetlennek hitt lépést és Verstappen csapatváltását készíti elő a rejtélyes sérülés?

    Érdekes pletykákat osztott meg az F1 egyik ismert újságírója arról, miként történhet meg az eddig elképzelhetetlennek hitt lépés, ami megnyithatja az utat Max Verstappen csapatváltása előtt.

    Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Lance Stroll csuklósérülés miatt kihagyni kényszerült a múlt vasárnapi Spanyol Nagydíjat, és egyelőre kérdéses, hogy felépül-e időben jövő hétvégi hazai futamáig. Amennyiben nem, Kanadában a Aston Martin tartalékja, Felipe Drugovich kaphat lehetőséget.

    Stroll még a 2023-as idény előtt szenvedett kerékpáros balesetet, amelyben mindkét csuklója megsérült. A csapat hivatalos tájékoztatása szerint ez a sérülés újult ki és nehezítette már hetek óta Stroll életét, a barcelonai időmérő után pedig olyan méreteket öltött a fájdalma, hogy a kanadai a kötelező mérlegelés helyett azonnal orvosi vizsgálatra ment, majd bejelentették, hogy nem indul a versenyen.

    Azóta azonban olyan sajtóhírek láttak napvilágot, amelyek szerint Stroll dührohamot kapott a Q2-es kiesése után, a garázsban tartózkodókkal minősíthetetlen hangnemben beszélt, miközben tört, zúzott, és valójában ekkor sérült meg a csuklója. Az Aston Martin csak annyit ismert el, hogy versenyzőjük „dühös volt”, úgyhogy a pontos részleteket nem ismerjük.

    Ian Parkes, a New York Times és a RacingNews365 újságírója ugyanakkor érdekes hírekkel szolgált utóbbi oldal podcastjában Stroll-lal kapcsolatban, és levezette, hogy a történtek az F1-ben 2017 óta versenyző, ez idő alatt három dobogós helyezést elérő versenyző távozását készíthetik elő.

    Lance Stroll
    Strollt dühe juttatta bajba? / Fotó: Zak Mauger/LAT Images

    „Azt hallottam, hogy bizonyos emberek az Aston Martinnál most hallottak először erről a növekvő fájdalomról Lance jobb csuklójában. És én is hallottam pletykákat arról, hogy ez az első lépése egy olyan pályaívnek, amelynek végén Lance az idei szezont követően elhagyja a Forma–1-et. Hogy ez lesz a kifogás, amit adott esetben fel lehet hozni arra, hogy miért távozik.”

    „Ahelyett, hogy csak úgy kirúgnák a szezon végén, figyelembe véve, hogy van még egy éve a szerződéséből. Ugyanis már nincs az a határozatlan idejű szerződése, ami a múltban, és legutóbb két évre, az idei és a következő szezonra írtak vele alá. De ez alkalommal felvetődött, hogy végre elkezdett leesni a tantusz” – mondta Parkes, kiemelve, hogy az Aston Martin magasztos céljaihoz egy Strollnál jobb pilóta kellene.

    „Amennyiben az Aston Martin mindkét világbajnoki címért – és nem csak a versenyzők címéért – komolyan versenybe akar szállni, akkor kell valaki más az autóba Fernando Alonso mellé. És ki lenne jobb erre, mint Max Verstappen?” – tette fel a költői kérdést az újságíró.

    Verstappen már többször is szóba került az Aston Martin kapcsán, Adrian Newey, a silverstone-i istálló 2026-os autójának szülőatyja pedig bő egy hete Monacóban kijelentette, Verstappent azzal tudnák a leginkább elcsábítani, ha győztes autót építenek. A négyszeres világbajnokot 2028 végéig szerződés köti a Red Bullhoz, de az Autosport értesülései szerint abban az esetben már az idén aktiválhatná az abban szereplő kilépési záradékot, ha az Osztrák Nagydíj után nem állna a pontverseny első négy helyének valamelyikén. Mivel Barcelonában csak 10. lett, a matematikai esély még megvan erre.

    Ami Strollt illeti, az nem derült ki Parkes szavaiból, hogy az esetleges távozása közös döntés eredménye lenne, vagy az apja, Lawrence Stroll által tulajdonolt Aston Martin egyszerűen leváltja, de utóbbira azért nem mutatkozik túl nagy esély akkor, ha ifjabb Stroll nem akar menni.

    Élete legnehezebb döntése előtt áll Alonso főnöke?