Címke: Aston Martin

  • Rejtélyes sisakcsere: Vettel behódolt az olajnak, vagy csapata tette helyre?

    Rejtélyes sisakcsere: Vettel behódolt az olajnak, vagy csapata tette helyre?

    Sebastian Vettel hirtelen lecserélte a kanadai kormányt és az országban folyó olajhomok-bányászatot bíráló sisakfestését, majd nem volt hajlandó megindokolni, hogy miért tette ezt. Az Aston Martin csapatfőnöke állítja, hogy nem ők kérték erre, de valami nagyon nem stimmel.

    Sokaknak feltűnhetett, hogy Sebastian Vettel nem azt a sisakot viselve állt rajthoz a Kanadai Nagydíjon, mint amellyel a versenyhétvége pénteki és szombati napján körözött. A négyszeres világbajnok fejvédőjén (és pólóján) az albertai olajhomok-bányászat által okozott természeti károkra hívta fel a figyelmet, mondván Kanada ezzel bűnt követ el, és nem szabadna megengedni, hogy erdőket és mocsarakat letarolva bányássza az olajhomokot.

    Vettel ezután kapott is a fejére az albertai energiaügyi-minisztertől, aki még nem látott ekkora képmutatást. A miniszter kiemelte, hogy Vettel csapatának az az Aramco a főszponzora, amely naponta a legtöbb olajat termeli ki az egész világon, és 1965 óta a legnagyobb mértékben járult hozzá a globális szén-dioxid kibocsátáshoz.

    A német pilóta erre reagálva elismerte, hogy valóban lehet képmutatással vádolni őt, de inkább a tágabb képet szereti nézni, és csalódott amiatt, hogy a politikusok egyből személyeskedni kezdtek vele.

    https://twitter.com/JMD_helmets/status/1537861959445528577

    Vettel sisakfestése, amellyel az olajhomok bányászatának leállítását követelte

    Vasárnapra azonban valami történt, a négyszeres világbajnok ugyanis már nem a tiltakozásul készített sisakjában, hanem a hagyományos festésével ellátott változattal ment ki a rajtrácsra, és teljesítette a 70 körös Kanadai Nagydíjat. Majd miután a 12. helyen ért célba, nem volt hajlandó elárulni, hogy hová tűnt az olajhomok-bányászat ellen tiltakozó bukója.

    „Erről semmit nem akarok mondani. Végső soron egynél több sisakom van” – mondta a német Sky-nak, majd miután Peter Hardenacke, a csatorna riportere rákérdezett, hogy a csapat nyomására cserélt-e sisakot, Vettel annyit felelt: „Van még egyéb kérdés?”, majd befejezte az interjút.

    Az Aston Martin tagad, de nagyon kilóg a lóláb

    Vettel szűkszavúságát nehéz volt nem úgy értelmezni, hogy az Aston Martin szólt rá a főszponzornak bizonyára kínos perceket okozó sisak miatt. Már csak azért is lehetett ezt gondolni, mert vasárnapig a csapat közösségi média felületein és médiaoldalán sem szerepeltek közeli képek Vettel sisakfestéséről, azaz az istálló láthatóan igyekezett ignorálni a sisakon található üzenetet.

    Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke azonban állítja, nem ők kérték Vettelt a sisak használatának mellőzésére. „A sisakjával és a pólójával csak fel akarta hívni a figyelmet a problémára, egy ponton pedig úgy döntött, hogy ezt elérte. Végső soron pedig nem viselheti minden nap ugyanazt a pólót” – érvelt igencsak átlátszóan a csapatfőnök, akinek magyarázata nem igazán áll összhangban Vettel nyilatkozatával.

    Sebastian Vettel, Aston Martin, Kanadai Nagydíj
    Vettel vasárnap már egy szinte teljesen fehér, a szokásos német trikolórral díszített bukót viselt Fotó: Aston Martin

    Krack hangsúlyozta, hogy Vettel mindig előre egyeztet az istállóval az ehhez hasonló akcióiról, amelyek a múltban is volt, hogy a pénteki és szombati napra korlátozódtak. „Természetesen szabadon dönthet, ő egy szabad ember” – jelentette ki a német szakember.

    Az Aston Martin a szokásával ellentétben azonban ezúttal nem állt ki külön posztban a Vettel által közvetíteni kívánt üzenet mellett, és a csapat fotóadatbázisában található 352 képből egyetlen egy közeli fotót sem tett közzé a különleges sisakfestésről, holott a hazai futamára szintén új dizájnnal készülő Lance Stroll sisakjáról több ilyet is kiadott.

    Az F1 is kiakadt Vettelre?

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint ráadásul nemcsak az Aston Martinnak, hanem a Forma-1 vezetésének sem nyerte el a tetszését Vettel montreali akciója, ami annak tükrében nem csoda, hogy az F1.comon az Aramco szerepel a sportág globális partnereit felvonultató lista első helyén. A német szaklap szerint az F1 nem szeretné, ha a négyszeres világbajnok potenciális új partnereket ijesztene el, illetve a futamrendezésért súlyos összegeket fizető kormányokat haragítana a sportágra.

  • Horner örül annak, hogy Vettelnek „jó autója” van

    Horner örül annak, hogy Vettelnek „jó autója” van

    Christian Horner örömmel nézte, hogy egykori versenyzője pontokat szerzett Bakuban.

    Az Aston Martin idei legjobb eredményét érte el múlt vasárnap. A négyszeres világbajnok a hatodik helyet szerezte meg, ezzel 8 egység került a neve mellé. Az átalakított AMR22 jól muzsikál a 34 éves pilóta alatt, amit persze a Red Bull csapatfőnöke meg is jegyzett.

    Spanyolországban egy újragondolt koncepcióval rukkolt elő a brit-kanadai csapat. Ám az átformált versenygépük kísértetiesen hasonlít a Bikák autójára. Még a szabadedzésen elő is került a zöld Red Bull az osztrák csapat pitwallján, így a silverstone-i gárda versenygépe akkor új gúnynevet kapott.

    Helmut Marko egyenesen azt állította, bizonyítékuk van arra, hogy kényes adatokat töltöttek le tőlük. Mivel a Red Bulltól tavaly többen is átmentek az Aston Martinhoz, így felmerült a szellemi termék eltulajdonításának gyanúja is.

    Horner meg is jegyezte: jó látni, hogy ilyen „jó autója” van Vettelnek:

    „Nagyszerű munkát végzett. Jó autója van, és remek azt látni, hogy ilyen elől van. Jó nézni azt, hogy az öreg fiúkban még mindig meg van a plusz.” – nyilatkozta nevetve a brit vezető a Formula1news.co.uk előtt.

    Horner ugyanakkor kijelentette, hogy az FIA-ra bízzák a vizsgálatokat:

    „Ezt teljesen az FIA-ra hagyjuk, viszont én tényleg nagyon örülök annak, hogy Sebastian ilyen jó munkát végzett.”

  • Vettel: A politika fontosabb, mint a Forma-1

    Vettel: A politika fontosabb, mint a Forma-1

    A politikai kérdések fontosabbá váltak a Forma-1-nél, legalábbis Sebastian Vettel szerint. A négyszeres világbajnok a környezetvédelmi, szociális, LMBTQ-párti és háborúellenes üzeneteiről kezd legalább annyira ismerté válni, mint arról, hogy az Aston Martinnál versenyez. Bakuban az FIA új elnöke, Mohammed Ben Sulayem visszakozott, miután azt állította, hogy a versenyzők túlságosan is hangoztatnak politikai kérdéseket:

    „Mindez azt bizonyítja, hogy világunk milyen sokszínűvé vált, számos olyan kérdéssel, amelyekkel foglalkozni kell. Ugyanakkor arról is szól, hogy ne erőltessük rá a világnézetünket másokra, és ne helyezzük azt a sport fölé.”

    A 34 éves sportoló elismerte a német Skynak, hogy ő és politikai kampánytársa, Lewis Hamilton „sok mindenben egyetértenek”:

    „Ezek a kérdések fontosabbak minálunk, sőt fontosabbak a sportnál is. Továbbra is fel kell hívnunk ezekre a figyelmet, és meg kell mutatnunk az embereknek, hogy sok dolgot, jobban is tudnánk csinálni.”

    Vettel végül egy nyilvánvaló utalással Ben Sulayemre így zárt:

    „Azt gondolom, vannak emberek, akik egy némileg le vannak maradva a hozzáállásuk tekintetében. Ezért jó az, ha továbbra is felhívjuk ezekre a figyelmet. Nem kell elviselnem olyan dolgokat, amelyek nem megfelelőek, és nem is fogom”.

  • Vettel: Az ötödik hely akkor ment el, mikor kicsúsztam

    Vettel: Az ötödik hely akkor ment el, mikor kicsúsztam

    Sebastian Vettel szerint meg lehetett volna neki az 5. pozíció is, ám a kicsúszása miatt azt elbukta.

    Az átépített Aston Martinnal a négyszeres világbajnok nagyon jól vitézkedik. Bakuban az időmérőn a 9. pozícióból rajtolhatott, míg a futamon a 6. helyig jött fel. A német pilóta életét az Alpine végsebessége, és a saját hibája nehezítette meg leginkább. A már kopott gumikon autózó Esteban Ocont üldözte, mikor egy előzési kísérlet után kénytelen volt a menekülőutat választani.

    Vettel helyből megforgatta autóját, majd pozíciókat bukva (Yuki Tsunoda és Lewis Hamilton is megelőzte) visszatért a versenybe.

    Körökkel később sikerült átrágnia magát a francia pilótán, viszont Pierre Gaslyt már nem tudta üldözőbe venni.

    „A hatodik pozíció nagyon jó eredmény, elégedettnek kell lennünk. Csodálatos boxkiállásunk volt, ott vertük meg Lewist (Hamilton) és a Mercedest. Utána kerültem Esteban (Ocon) mögé. Próbáltam megelőzni, és egy kicsit későn fékeztem, mert tudtam, hogy belemegy a csatába. Ám abban már nem voltam biztos, hogy sikerül-e bevennem a kanyart, így a bukóteret választottam. Ott sok időt vesztettem. Ha nem lett volna ez a hiba, akkor harcolhattunk volna az 5. helyért is. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy jó eredményt értünk el.” – nyilatkozta Vettel.

    A négyszeres világbajnok megköszönte a gyárban dolgozók munkáját. A német versenyző szerint lassan kezdik kiaknázni az autóban lévő potenciált.

    „Most már jobban feszegetjük az autó határait, és ez kifizetődik. Ám reálisnak kell lennünk. Ezen a hétvégén egy kicsit erősebbek voltunk a Saubernél (Alfa Romeo), és talán egy szinten voltunk az Alpine-nal, és a … Toro Rossóval (AlphaTauri). Így egy újfajta helyzetbe kerültünk. Nagyon elégedettek vagyunk, köszönet jár mindenkinek a silverstone-i bázison.”

  • Stroll elmondta, miért állt kétszer is falba

    Stroll elmondta, miért állt kétszer is falba

    Lance Stroll magára vállalta a felelősséget az Azeri Nagydíj időmérőjén elszenvedett ütközései miatt, melyek közül a második edzése végét és egyben Q1-es kiesését is jelentette.

    Az Aston Martin versenyzője a kettes kanyar kijáratán törte meg az autóját, miatta került elő a piros zászló is az első szakasz végéhez közeledve. Ezelőtt pedig a 7-es kanyarban is megtalálta a falat, de akkor kisebb volt a becsapódás, illetve Tecpro falat érintett, így még a bokszba sem jött be javításra.

    Stroll azt nem tudta megmondani, hogy a második ütközés az első következménye volt-e, de minden bizonnyal főleg rajta múlott.

    „Meg kell néznünk az autót, nem tudom, talán az első szárny törött volt, de végső soron későn fékeztem és ütköztem” – mondta, majd szót ejtett a fallal való első találkozásról is. „Igen, csak túl későn fékeztem, és ez okozta a balesetet.”

    Ugyanakkor Bakuban sok minden megtörténhet, így a 19. helyről sem lehet reménytelen Stroll: „Itt mindig történnek dolgok, vannak előzési lehetőségek, úgyhogy meglátjuk, mit tehetünk.”

  • Vettel: Még jobb is lehetett volna

    Vettel: Még jobb is lehetett volna

    Idei legjobb kvalifikációs eredményét beállítva Sebastian Vettel a 9. helyet szerezte meg az Azeri Nagydíj időmérő edzésén, de ez lehetett volna szerinte még jobb is.

    Ami azt illeti, valójában rosszabb is lehetett volna, hiszen a Q2-ben falba állt a 15-ös kanyarban, de tovább tudott menni és „okosan elkerülte” a komolyabb balesetet.

    „Nagyon szoros volt, de a végén reménykedtem egy szélárnyékban, ami talán a 6. helyre juttatott volna minket. Talán több barátot kéne szereznem” – értékelt viccesen a Sky Sports hasábjain, majd összességében elégedetten folytatta.

    „Elégedett voltam az utolsó körömmel, és csak egy szett gumiabroncsunk volt. Szóval összességében azt gondolom, hogy jó edzés volt. Azt hiszem, fél tized volt a hátrányom Yukihoz képest a 8. helyért, de ezzel is jó helyre kerültünk.”

  • A soron következő versenyeken dől el Vettel visszavonulása

    A soron következő versenyeken dől el Vettel visszavonulása

    Több dolgot is mérlegel pályafutása folytatásával kapcsolatban a magát 2022 utánra egyelőre nem elkötelező Sebastian Vettel, elmondása szerint pedig a soron következő futamok alapján hozhat döntést arról, hogy visszavonuljon-e a szezon végén vagy sem.

    A nyár beköszöntével hamarosan alighanem a pilótakeringő is beindul, és szépen lassan elkezdenek helyükre kerülni a dominók a 2023-as szezonra. A mezőnyből több pilótának kérdéses a jövője, köztük Sebastian Vettelnek is, aki bevallottan nem döntötte még el, hogy 2023-ban is a mezőnyben lesz-e. A négyszeres világbajnok a PA hírügynökségnek beszélt arról az Azeri Nagydíj előtt, hogy milyen egyéb dolgokat mérlegel.

    „Az autó vezetését élvezem, de vannak dolgok, amik nem tetszenek. Ennyi év után előjönnek a szokásos dolgok, amiket az ember a pályafutása elején még nem ért, mint például az utazás. Nagyon időigényes, nekem pedig gyerekeim és családom van otthon, és ez tőlük veszi el az időt – nyilatkozta a négyszeres világbajnok, majd kijelentette, továbbra sem döntött a folytatás vagy a visszavonulás mellett. – A jövőm ezen a szezonon és a soron következő versenyeken múlik, de még nem döntöttem. Általában a nyáron kezdődnek el ezek a beszélgetések, úgyhogy meglátjuk.”

    Vettel a visszavonulás gondolatát ijesztőnek tartja, hiszen lényegében egész életben mást sem csinált, csak versenyzett. „A teljes életemben versenyeztem, ez pedig biztonságot ad abból a szempontból, hogy mások osztják be az idődet. Nem tudom, hogy miként néz ki a Forma-1 utáni élet, szerintem egyetlen sportoló sem tudja, hogy milyen a visszavonulás után. Eltervezhet az ember bizonyos dolgokat, de az igazság az, hogy akkor sem tudja.”

    Azt pedig kétli, hogy lesz még egy olyan dolog, amiben annyira, jó, mint az autóversenyzésben. „Nem számítok rá, hogy holnap találok valamit, amiben nagyon jó vagyok, mert már van ilyen az életemben, és nehéz újra ilyet találni. Az ember hány alkalommal nyerheti meg a lottó ötöst?” – tette fel a költői kérdést.

  • Vettel: Egy meleg versenyző segítene eloszlatni az előítéleteket

    Vettel: Egy meleg versenyző segítene eloszlatni az előítéleteket

    Sebastian Vettel örülne annak, ha egy meleg versenyző is csatlakozna a Forma-1 világához.

    A német pilóta már évek óta küzd az LMBTLQ+ jogaiért. Szivárványos cipő, póló, sisak, esernyő és bicikli is megjelent már a repertoárjában az elmúlt futamok alatt. A négyszeres világbajnok az akcióival arra törekszik, hogy minél többen fogadják el a közösség tagjait.

    Nemrég az Attitude magazinnak elmondta, mikor meghallja, hogy valaki negatívan beszél az LMBTQ+ közösségről, akkor rosszérzés fogja el.

    „Mikor régebben hallottam, hogy negatívat mondanak az emberek, mindig rossz érzésem volt. Most viszont már magabiztosabb vagyok, felmerek szólalni, és le merem állítani őket. A homofóbia megbélyegzést és előítéletet szül, ez pedig rossz dolog. Ilyen egyszerű.” – magyarázta az Aston Martin versenyzője.

    A Forma-1 történetében Mike Beuttler vállalta fel nyíltan, hogy a másik nemhez vonzódik. A 1970-es években versenyző brit rejtélyes életét élt, ugyanis az utolsó 14 évéről még legjobb barátai sem tudtak semmit. 48 évesen (1988), AIDS-ben hunyt el.

    Vettel szerint az F1-es közösség tárt karokkal fogadna egy meleg pilótát. Ugyanakkor a négyszeres világbajnok tisztában van azzal, hogy régen máshogy alakultak volna a dolgok:

    „Úgy érzem, hogy egy meleg versenyző segítene abban, hogy minél gyorsabban tűnjenek el az előítéletek. Segítene jobb irányba terelni a sportágunkat.”

    A Pride hónapra készülve két istálló már változtatott a szokásos logóján. Az Aston Martin és a Mercedes szivárványos emblémával kampányol az LMBTQ+ közösség elfogadása mellett.

  • Vettel inkább Bathurstba menne Las Vegas helyett

    Vettel inkább Bathurstba menne Las Vegas helyett

    Sebastian Vettel szívesebben versenyezne Bathurstben, más néven az ismert, kihívásokkal teli ausztráliai Mount Panorama pályán, mint Las Vegasban.

    A Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media állítólag 240 millió dollárt fizet Las Vegas egy részéért, ahol az F1-es paddockot rendeznék be, a legendás „Strip”-en végigfutó versenyre. A McLaren vezérigazgatójának, Zak Brownnak alapvetően tetszik az ötlet:

    „Megpróbálják felépíteni a saját üzletüket, a mi üzletünket, és az a tény, hogy befektetéseket eszközölnek a Forma-1 építésére – azt hiszem, ezért csak tapsolni lehet nekik.”

    Az Aston Martin négyszeres német világbajnokát Vettelt azonban mindez kevésbé hatja meg:

    „Őszintén szólva, én már jártam Vegasban. Nem igazán jött be. Szerintem túl zsúfolt és az emberek nem viselkednek rendesen. Inkább mennék Bathurstba – fogjuk a pénzt, amit Vegasba viszünk, és fektessük be a már létező remek pályákba. Az egy igazi kihívás lenne. Szerintem az a pálya állati. Még sosem voltam ott, de egy nap remélem, hogy elmegyek és megtapasztalhatom, hogy milyen.”

  • Az energiaitalosok lezárták a „zöld Red Bull” ügyet

    Az energiaitalosok lezárták a „zöld Red Bull” ügyet

    A Red Bull úgy határozott, hogy ejti az Aston Martin „zöld Red Bull” autójának ügyét. Az energiaitalosok csapata nemrég belső vizsgálatot indított, azt állítva, hogy az Aston Martin esetleg szellemi tulajdonra vonatkozó információkat lopott el, mielőtt bemutatták volna a már ismerős ‘B’ specifikációjú autójukat. Dr. Helmut Marko nyilatkozott a motorsport-total.com-nak:

    „Az a helyzet, hogy semmi konkrétumot nem tudunk bizonyítani. Nem foglalkozunk ezzel, mert nem tekintjük az Aston Martint közvetlen versenytársunknak. Amit nem tudsz feketén-fehéren bizonyítani, azt inkább hagyd.”

    A 78 éves osztrák szakember azt is tisztázta, hogy soha nem vádolta közvetlenül az Aston Martint védett információk ellopásával:

    „Annyit állítottam, hogy adatokat töltöttek le, arról nem beszéltem, hogy hova kerültek,

    Ugyanakkor szeretnénk, ha az FIA tisztázná, hogy meddig mehetünk el. Van egy testvércsapatunk, az AlphaTauri, és ha következetesen értelmezzük a történteket, akkor az AlphaTaurinak jobban a Red Bullra kellene hasonlítania már.”