Címke: Aston Martin

  • Vettel abszolút mélyponton: Egyszerűen lassúak voltunk

    Vettel abszolút mélyponton: Egyszerűen lassúak voltunk

    Sebastian Vettel az Osztrák Nagydíjon is a Q1-ben búcsúzott az időmérő edzésen, amivel egy negatív rekordot állított fel a saját maga szempontjából.

    Az Aston Martin négyszeres világbajnoka előzőleg Kanadában és Silverstone-ben is kiesett az időmérő edzés első szakaszában, ezért már zsinórban harmadjára volt kénytelen csalódni. Ilyenre pedig a német 16. éve tartó Forma-1-es karrierje során még soha nem volt példa, egészen mostanáig.

    Vettel a holnapi sprintkvalifikációt az utolsó 20. helyről kezdheti majd meg, miután a Q1-ben futott utolsó gyorskörét törölték a versenybírák egy 4 kerekes pályaelhagyás miatt.

    „Egyszerűen lassúak voltunk és ez nagyon frusztráló” – nyilatkozta a német, aki nagyon csalódott volt az újabb elkeserítő időmérőjét követően. „Az utolsó próbálkozásomnál mér az egyes kanyarban sok idő ment el, ami dupla büntetés volt a számomra a pályaelhagyás miatt. Szóval igen, a mai időmérő egyáltalán nem volt jó a mi szemszögünkből nézve.”

    „Nem tudom, miért voltunk ma ennyire gyengék, de ez mindenféleképpen óriási csalódás. A végére kell járnunk, hogy mi mehetett félre.”

    A Zöldek garázsának másik fele sem lehetett boldogabb, mert Lance Stroll számára is a Q1 jelentette a végállomást az időmérő edzésen.

  • Bottas és Hamilton került az élre az eső áztatta első szabadedzésen

    Bottas és Hamilton került az élre az eső áztatta első szabadedzésen

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    Az angol időjárás nem hazudtolta meg magát, ugyanis csapadákkal várta a száguldó cirkuszt. A Mercedes versenyzői hajtottak ki először a pályára, hogy elvégezzék installációk körüket és megörvendeztessék a haza szurkolókat.

    Az eső mindeközben jobban rákezdett, így a mezőny többsége inkább a boxban maradt. Carlos Sainz és Charles Leclerc is megnézte magának a pályát.

    A monacói versenyző maradt kint legtovább a nedves aszfaltcsíkon, hozzá Sergio Pérez, Fernando Alonso, Esteban Ocon és Alex Albon zárkózott fel. Kis idő elteltével Yuki Tsunoda is csatlakozott a többiekhez.

    Daniel Ricciardo, Lance Stroll és Sebastian Vettel is kimerészkedett, a többiek addig nyugodtan üldögéltek a boxukban. Mért kört csak Leclerc, Sainz, Magnussen, Stroll, Tsunoda és Vettel teljesített.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz állt az élen, Valtteri Bottas és Charles Leclerc előtt. Mögöttük még Mick Schumachernek Guanyu Zhounak, Kevin Magnussennek, Lance Strollnak, Yuki Tsunodának és Sebastian Vettelnek volt mért ideje.

    Az utolsó 10 percben Lewis Hamilton hajtott ki egyedül a pályára, hogy megörvendeztesse a közönséget. Az utolsó percekben már előkerültek a száraz pályás gumik, így egyre többen merészkedtek ki az aszfaltcsíkra.

    Lando Norris révén megmutatták a pedálkamerát is, míg végül az edzésnek a piros zászló vetett véget, ugyanis Lance Stroll ásta el az autóját a sóderágyban.

    Végül Valtteri Bottas bizonyult a „leggyorsabbnak” Lewis Hamilton a második legjobb időt autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lesz. Az első 10-be még Charles Leclerc, Mick Schumacher, Guanyu Zhou, Kevin Magnussen, Lance Stroll, Yuki Tsunoda és Sebastian Vettel fért be. A többiek nem teljesítettek mért kört.

    1 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:42.249 9
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.781 + 0.532 10
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:42.967 + 0.718 8
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:43.801 + 1.552 7
    5 Mick Schumacher Haas 1:43.895 + 1.646 3
    6 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:46.171 + 3.922 4
    7 Kevin Magnussen Haas 1:48.161 + 5.912 3
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:51.243 + 8.994 5
    9 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:51.373 + 9.124 5
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:59.168 + 16.919 5
    11 George Russell Mercedes 2
    12 Sergio Pérez Red Bull 3
    13 Esteban Ocon Alpine 2
    14 Fernando Alonso Alpine 1
    15 Alexander Albon Williams 1
    16 Daniel Ricciardo McLaren 4
    17 Pierre Gasly AlphaTauri 3
    18 Lando Norris McLaren 4
    19 Nicholas Latifi Williams 1
    20 Max Verstappen Red Bull 3
  • Berger brit, amerikai és japán gyártókat csábítana a DTM-be

    Berger brit, amerikai és japán gyártókat csábítana a DTM-be

    A DTM első embere, Gerhard Berger elárulta, hiába a mostani bővülés, további márkákat szeretne bajnokságában tudni.

    Az új GT3-as korszak azonban a Mercedes visszatérése mellett a Porsche, a Ferrari és a Lamborghini érkezésével járt, de ez még nem minden. A sorozat vezető szervezete, az ITR további márkákkal is bővítené a mezőnyt. Berger Imolában elárulta, egy brit gyár volt a listáján.

    Nagy valószínűséggel az Aston Martinról van szó, ugyanis az ő autóik már korábban is szerepeltek a DTM-ben. Három éve az R-Motorsport által üzemeltetett csapat 2019-ben azonban nem bírt az Aston Martin gyári támogatásával, ezért is kényszerültek ki a sorozatból.

    Nicki Thiim, a britek egyik gyári pilótája elkotyogta is eredetileg velük indult volna idén, és amikor nem valósult meg a program, akkor kérte át magát egy másik csapathoz.

    „Persze, legyen még több, mert – bár a Lamborghini és a Ferrari révén vannak olasz gyártóink – jó lenne egy angol, egy amerikai és jó lenne egy japán márka is.” ismertette álláspontját a DTM főnöke.

    2019-ben Berger megpróbálta magához csábítani a Lexus, Honda és Nissan hasonló autóit a Super GT-ből, sikertelenül. Most furcsa módon a japán bajnokság másodosztálya az, ami egy tempót képvisel az új GT3-as autókkal.

    „Még mindig tartom a kapcsolatot a Toyotával, a Hondával és a Nissannal. Fontos a gyártók jelenléte, én pedig mindig jó érzéssel fordultam a japánokhoz. Ők mindig jó partnerek voltak, akkor is, amikor versenyeztem és utána is.

    Így nyilvánvaló, hogy tartom a kapcsolatot, és meglátjuk, mi lesz belőle.”

    Berger kiemelte, az új autók mellett a marketingtevékenységet is fejlesztené, hogy „megmutassa, hogy ez a világ legnehezebb GT bajnoksága”.

  • Az Aston Martinnál tér vissza a BOSS a Forma-1-be

    Az Aston Martinnál tér vissza a BOSS a Forma-1-be

    Az Aston Martin nemrég bejelentette, hogy jövőre a BOSS fogja készíteni a csapat ruházatát.

    A német márka neve nem ismeretlen a száguldó cirkuszban. Korábban a McLarennel és a Mercedesszel is dolgoztak együtt, majd szériát váltva a Formula E-ben kötöttek ki. 2023-tól viszont az Aston Martint erősítik majd. A kanadai-brit csapat közleményében tudatta, hogy nem csak a versenyzői ruházatot gyártja majd a cég, hanem a csapatruházatot és a hivatalos rajongói termékeket is átveszik.

    Ezen felül a Brit Nagydíjon felkerül a márkajelzés is az AMR22-es konstrukciókra.

    Aston Martin x BOSS
    Fotó: Aston Martin F1 Team
    Lawrence Stroll, az AMF1 Group vezérigazgatója:

    „A BOSS érkezése újabb megerősítése annak a hihetetlen munkának, amit egy világszínvonalú platform kiépítése érdekében végeztünk. A világmárkák így nemzetközi szinten lehetnek partnerek, erősíthetik és aktivizálhatják magukat. Ismerem és értékelem a kiváló kézműves munkákat, a stílust és a részleteket, amik a BOSS-t is jellemzik. Alig várom már, hogy megerősítsem ezeket az értékeket, miközben új és innovatív kollekciót fejlesztünk közösen. Alig várjuk már a közös munkát.”

    Daniel Grieder, a HUGO BOSS vezérigazgatója:

    „A célunk mindig is az volt, hogy olyan erős partnerekkel dolgozzunk együtt, akiknek meghatározó értékeik megegyeznek a mi márkánk értékeivel. Az Aston Martin lenyűgöző ereje a technológiában, a kézművességben, az ikonikus és luxus dizájnban rejlik. Ezek olyan elemek, amikkel a BOSS is azonosulni tud.

     

  • Kiszámíthatatlan autó és önbizalomhiány – Stroll továbbra is szenved

    Kiszámíthatatlan autó és önbizalomhiány – Stroll továbbra is szenved

    Lance Stroll továbbra sem bízik meg az Aston Martin idei autójában, az AMR22-ben, és emiatt továbbra sem képes olyan teljesítményt nyújtani, amit saját magától elvárna normál esetben.

    A fiatal kanadaira nagy árnyékot vet idén a csapattársa, Sebastian Vettel, aki az időmérők és a versenyek túlnyomó részében is felül tudta múlni őt. Annak ellenére, hogy a négyszeres világbajnok német pilótának ki kellett hagynia a szezon első két futamát a koronavírus fertőzése miatt, többször jutott be a Q3-ba Strollhoz képest és csak Miamiban kapott ki tőle egyedül az eddigi időmérőkön. A pontok tekintetében is Vettel vezet, ugyanis neki 13 pontja van, amíg Strollnak csupán 3 egység szerepel a neve mellett, amit három 10. hellyel hozott össze.

    A Zöldek csapatfőnöke, Mike Krack elmondta, hogy a szezon elején mindkét pilóta szenvedett az autó kiszámíthatatlan viselkedése miatt. Azonban a silverstone-i istálló Barcelonában egy nagyon komoly fejlesztési csomagot vetett be, aminek köszönhetően az AMR22 jelentősen megváltozott az első versenyeken használt konstrukcióhoz képest. Vettel azóta képes jobb eredményeket szállítani a csapatnak, azonban Stroll továbbra sem találja az összhangot az autóval, ami miatt továbbra is küszködik.

    „Versenyről versenyre ismerjük meg jobban az autót, azonban én még nem érzem magam kényelmesen benne és ezen sürgősen szeretnék javítani” – árulta el a kanadai, aki a hazai versenyén is tudott pontot szerezni.

    „Tovább kell dolgoznunk, hogy olyan érzésem legyen vezetés közben, mint tavaly vagy tavalyelőtt, amikor tudtam, mire mit fog reagálni az autó. A jelenlegi helyzet rendkívül frusztráló a számomra. Ha azonban képes leszek szorosan együttműködni a mérnökeimmel, akkor biztosan meg fogjuk tudni oldani a problémáinkat.”

    Stroll szerint „nem a rossz beállítások okozzák a nehézségeket”, annál egy komolyabb dologról van szó. A kanadai fiatal ugyanakkor azt is elmondta, hogy „az idei autókat sokkal nagyobb kihívás vezetni a tavalyiakhoz képest.”

  • Hamilton is reagált Piquet megjegyzésére, a Red Bull viszont hallgat

    Hamilton is reagált Piquet megjegyzésére, a Red Bull viszont hallgat

    Lewis Hamilton és George Russell sem hagyta szó nélkül Nelson Piquet megjegyzését.

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a háromszoros világbajnok egy Youtube-videóban rasszista kifejezéssel illette a brit versenyzőt. A Forma-1 és a Mercedes elítélte a megnyilvánulást, ám azóta többen is csatlakoztak hozzájuk.

    Hamilton is felszólalt az üggyel kapcsolatban, a hétszeres világbajnok a következőket írta Twitteren.

    „Ez több, mint egyszerű nyelvhasználat. Meg kell változtatni ezt az archaikus gondolkodásmódot, ezeknek nincs helye a sportágunkban. Egész életemben ilyen attitűddel és célkereszttel szembesültem. Rengeteg időm volt tanulni, eljött a cselekvés ideje.”

    Chris Medland szakíró, ma a Red Bullnál járt a legújabb Hypercar bemutatójuk kapcsán. A brit újságíró a Bikák véleményét is kikérte, ám ők nem kívánnak nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

    Hamilton csapattársa is állást foglalt:

    George Russell is kiállt a hétszeres világbajnok mellett. A 23 éves pilóta a következő bejegyzést írta a Twitteren:

    „Hatalmas tisztelet LH-nek. Többet tett a sportágért, mint bárki más a történelem során, nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Az a tény, hogy neki és még sok más embernek ilyen viselkedéssel kell szembesülnie elfogadhatatlan. Együtt kell fellépnünk mindenfajta diszkrimináció ellen.”

    A csapatok egy része kiállt Hamilton mellett.

    A Ferrari jelezte, hogy együttérez a hétszeres világbajnokkal, csakúgy, mint az Aston Martin és a McLaren. Mindannyian elítélték a diszkriminatív megnyilvánulást és cselekvésre szólították fel a száguldó cirkuszt.

     

  • Ecclestone: Vettel már nem tud nyerni, így politikus lett

    Ecclestone: Vettel már nem tud nyerni, így politikus lett

    Bernie Ecclestone úgy véli, mivel Sebastian Vettel már nem az élmezőny tagja, van ideje politizálni.

    A négyszeres világbajnok az elmúlt években előszeretettel kampányol a környezetvédelem és az LMBTQ+ közösség jogai mellett. Idén több alkalommal is sisakjaival és pólóival üzent, míg tavaly több projektben is részt vett. Nem rég még egy politikai műsor vendége is volt az Egyesült Királyságban.

    Kanadában viszont nem mindenkinek tetszett a német pilóta fellépése. Az egyik miniszter képmutatással vádolta Vettel, hiszen a száguldó cirkusz nem a spórolásról és a környezetvédelemről híres. Az F1 egykori ura nem akart ilyen messzire menni, viszont azt elismerte, hogy a 34 éves versenyzőt már nem köti le a sportág. Mivel Vettel nem tud a győzelmekért harcolni, túl sok ideje van másra koncentrálni.

    „Már nem koncentrál annyira, mint korábban. Amikor először kezdett el futamokat nyerni, alig volt fogalma arról, hogy mi történik a világban. Képtelen volt másra koncentrálni. Most viszont már csak a világ jövője érdekli. Szerintem igaza van, de nem hinném, hogy a versenyzői mivoltát kellene ehhez felhasználnia. Szeretném őt egy másik autóban látni, miközben Max Verstappennel versenyzik. Ez neki is előnyös lenne. Teljes mértékben az F1-re kell koncentrálnia. Attól függ, hogy politikus akar-e lenni, vagy versenyző?” – nyilatkozta Ecclestone.

  • Kissé csalóka az Aston Martin javulása, ezért tovább fejlesztik a B-autót

    Kissé csalóka az Aston Martin javulása, ezért tovább fejlesztik a B-autót

    Fejlesztésekkel készül a Brit Nagydíjra az Aston Martin, amelynek csapatfőnöke szerint muszáj javulniuk, ha tartani akarják az elmúlt három versenyen látott teljesítményüket.

    Az elmúlt futamokon látványos formajavuláson ment át az Aston Martin, ami a csapatfőnök szerint részben az autójuknak kedvező pályáknak köszönhető. Nem elégszik azonban meg ennyivel a silverstone-i gárda, amely azok után, hogy Barcelonában bevetett egy B-autót, hazai futamára újabb fejlesztési csomaggal készül.

    „Barcelonában bevetettük az új fejlesztést, de emlékezhetnek rá, hogy elég egyértelműen nem volt meg a tempónk, az autó pedig nem változott azóta. [A jobb teljesítmény] annak a kombinációja, hogy a kocsi egyértelműen jobb lett, de a pályák is segítettek egy kicsit versenyképesebbnek tűnni annál, mintha az elmúlt három futamot Barcelona-stílusú pályán rendezték volna” – nyilatkozta Mike Krack az Autosportnak.

    A csapat az elmúlt három futam mindegyikén pontot szerzett (a legjobb eredményük Sebastian Vettel révén egy bakui 6. hely volt), de a német szakember elmondása szerint ezt a sorozatot csak akkor tudják folytatni, ha fejlesztenek. „Két lábbal a földön kell maradnunk. Tudjuk, hogy fejlesztéseket kell hoznunk az ilyen típusú pályákra, amilyenek most következnek, ezért is döntöttünk amellett, hogy így teszünk. Fejlesztenünk kell az autót, hogy versenyképesek maradjunk, mert tudjuk, hogy Silverstone-ba mindenki fejlesztésekkel fog érkezni.”

    „Ha nem fejlesztenénk az autót, akkor igen – felelte Krack arra a kérdésre, hogy a silverstone-i hétvége a barcelonaihoz hasonló nehézségekkel állíthatja-e szembe őket. – De mint mondtam, viszünk fejlesztéseket, utána pedig attól függ, hogy mennyire lesz nehéz dolgunk, hogy mennyit lépünk előre azokhoz képest, akik szintén visznek. A tervek szerint haladunk, találtunk teljesítményt nagyobb és kisebb fejlesztési csomagokkal is, és ahogy jönnek a versenyek, behatároltuk az autónk gyengepontjait.”

    A B-autó tehát egyértelmű előrelépésnek bizonyult, már csak azért is, mert a csapat sokkal többet variálhat a beállításokkal, mint tehette azt az előző változattal. Néhány tizedes javulás azonban még kelleni fog a többi istállóhoz képest ahhoz, hogy az Aston Martin oda kerüljön, ahol a csapatvezetés látni szeretné.

    „Meg kell nézni, hogy mennyire szoros a középmezőny. Nem kell nagy előrelépés, hogy valaki sok pozíciót javítson. Ez a múltban egy kicsit másként volt, mert amikor valaki nagyon lemaradt, nagy különbségek voltak az előtte levőkhöz képest. De például Bakuban, a harmadik szabadedzésen 0,4 másodperc volt az ötödik és a tizenötödik helyezett között. Ha az embernek sikerült ez előtt a csoport előtt lennie, sokkal több pontot tud szerezni, mint akkor, ha hiányzik az a 2-3 tized, ami ehhez kell. Ezért nem mondhatjuk, hogy elkezdünk foglalkozni a 2023-as autóval. Ennek a csoportnak az élére kell kerülnünk, utána pedig könnyebb lesz a pontokért harcolni. Nem fejezhetjük be ott a szezont, ahol elkezdtük” – szögezte le a csapatfőnök.

  • Capito továbbra is néma a Renault-motorral kapcsolatos pletykák kapcsán

    Capito továbbra is néma a Renault-motorral kapcsolatos pletykák kapcsán

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito nem kívánt nyilatkozni azokról a spekulációkról, amelyek a csapatot a jövőben Renault-motorokkal hozták összefüggésbe.

    A Renault-motor csak egy csapatot, az Alpine-t hajtja a jelenlegi Forma-1-es mezőnyben, miután a 2018-as idény végén a Red Bull és az AlphaTauri alakulatokat elvesztették ügyfélként.

    Az Alpine vezetői kijelentették, hogy nyitottak arra, hogy újra ügyfélcsapatot vegyenek fel a soraikba. Ennek egyik fő előnye, hogy a rendelkezésre álló adatok száma jelentősen nő, mivel több autó tesz meg kilométereket. Így több értékes információhoz juthatunk a motoregységek teljesítményéről és megbízhatóságáról.

    A Williamst a 2014-es turbóhibrid-korszak kezdete óta Mercedes-motorok hajtják. A Mercedes-főnök Toto Wolff azonban utalt rá, hogy az Ezüstnyilaknak „egy ideális világban” csak két ügyfelük lenne a jelenlegi három helyett. Ezek jelenleg a Williams, a McLaren és az Aston Martin.

    Ez azóta felerősítette azon pletykákat, hogy a Williams lehet az a csapat, amelyik elköszönhet a Mercedes-tábortól. Capito szerint ugyanakkor még hosszú út áll előttük, mielőtt lejár a csapat jelenlegi megállapodása az Ezüstnyilakkal. A GrandPx.news kérdezte erről Capitót:

    „Jelenleg mindez csak spekuláció. 2025 végéig szerződésünk van a Mercedesszel, 2026-ban pedig új szabályok jönnek. Addig még sok víz folyik le a Rajnán.”

    A Williams korábban már volt Renault erőforrással ellátva. Először 1989 és 1997 között egy négy versenyzői és öt konstruktőri bajnoki címet eredményező partnerségben, majd 2012-ben és 2013-ban rövid további együttműködés következett.

    Ez nem eredményezte azt, hogy a Williams trófeaszekrényébe egyetlen további versenyzői vagy konstruktőri cím is bekerült volna. Ugyanakkor Pastor Maldonado dicsőséges győzelmét hozta ez a kapcsolat a 2012-es Spanyol Nagydíjon – ez volt az utolsó alkalom, amikor a Williams a dobogó legfelső fokára állhatott.

    A Williams pilótafelállása körül is folytatódnak a találgatások, nem csak 2023-ra, hanem az idei szezon hátralévő részére is.

    A teljesítményében elmaradó Nicholas Latifi óriási nyomás alatt áll, hogy megtartsa a helyét, az Alpine tartalékpilóta Oscar Piastri pedig alig várja, hogy megkapja első Forma-1-es lehetőségét, miután megnyerte a Formula 2-es bajnoki címet 2021-ben.

  • Szafnauer: A Netflix kamerái „drámát teremtenek” a Forma-1-ben

    Szafnauer: A Netflix kamerái „drámát teremtenek” a Forma-1-ben

    Egyértelmű, hogy a csapatfőnökök pattanásig feszült montreali találkozója szerepel majd a Netflix következő hivatalos, Forma-1-ről szóló sorozatában.

    Miközben a csapatfőnökök háborúztak az FIA úgynevezett „delfinezés” elleni szigorítása miatt, a Red Bull-vezér Christian Horner elárulta, hogy a Netflix kamerái akkor forogtak, amikor Toto Wolffot „elöntötte a sz*r”. Az Auto Motor und Sportnak az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack, így elemzett:

    „A megbeszélés enyhén érzelmessé vált. Volt ott egy kamera, és azt hiszem, Christian volt az, aki megkérdezte, hogy ki lehet-e kapcsolni. De nem tudom megmondani, hogy még mindig rögzítették-e, vagy a mikrofonok végig vettek-e minket.”

    A német Bild című lap idézte Horner szavait, aki megerősítette, hogy a montreali találkozónak voltak „színházi elemei”, ezért epésen megjegyezte:

    „Érkezik Lewis új filmje, talán Toto kap benne egy szerepet.”

    Otmar Szafnauer, a Renault tulajdonában lévő Alpine csapat irányítója a Sport1-nek nyilatkozott a kamerák jelenlétéről:

    „Az a tény, hogy a Netflix ott volt, bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy nem voltam hajlandó semmit se mondani. Olyan drámát okoz, amely egyébként nem lenne? Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy az emberek azt feltételezik, hogy van hatása. Talán így is van.”

    Nikita Mazepin, a Haas elbocsátott versenyzője szerint mivel a Netflix „üzletet próbál csinálni” a Forma-1-ben való részvételéből, „néhány unalmas pillanatot” fel kell fűszerezni. A Sport-Expressnek beszélt erről:

    „Azt hiszem, hogy a szerkesztők munkája nagyon nehéz, és természetesen nem irigylem őket. Összességében minden, ami a sportot népszerűsíti, jó projekt, hiszen elsősorban a fiatalokat célozzák meg. Lehet, hogy 10-20 év múlva pár fiatal srác nem a kocsmába megy majd este a tanulás után sörözni, hanem gokartozni fognak. Akkor azt hiszem, azt mondhatnánk, hogy ez egy eredményes projekt volt.”