Címke: Aston Martin

  • Egyre több a jelentkező Vettel 2023-ban megüresedő helyére

    Egyre több a jelentkező Vettel 2023-ban megüresedő helyére

    Kezd már az Aston Martinnál összeállni a potenciális utódok listája a visszavonuló Sebastian Vettel helyére.

    Mike Krack csapatfőnök az elmúlt hetekben és napokban sem titkolta, hogy új szerződést szeretne kötni a 35 éves versenyzővel 2023-ra. A német Skynak Magyarországon nyilatkozott:

    „Ez egyértelműen visszaesés a csapatnak, de ilyen az élet. Most azt kell biztosítanunk, hogy a lehető legjobban folytassuk. Persze, most már sok versenyző van a listán, így egyértelmű, hogy megindulnak a találgatások. De most ezek Sebastian napjai. Ezt ma kell értékelnünk, és nem most vagy a hétvégén spekulálni az utódról. Először is értékelnünk kellene azt, amit elért, és megnézni, mi a véleménye. Bármi mással majd ezen hétvége után foglalkozunk.”

    Egyértelmű, hogy Vettel első számú kiszemeltje a helyére honfitársa és pártfogoltja, Mick Schumacher. Vettel így beszélt róla a La Gazzetta dello Sportnak a Hungaroringen:

    „Megvan a képessége, de még nagyon fiatal. Egyértelmű, hogy ő olyasvalaki, aki úgy tanul és fejlődik, ahogy mások nem. A döntés ugyanakkor nem én hozom meg, de ha véleményt kérnek tőlem, akkor azt el fogom mondani.”

    A másik top jelölt a csapat tartalékversenyzője, Nico Hülkenberg – aki a jövő héten a zöld autót teszteli majd a Pirelli gumitesztjén. Erről már az Aston Martin csapatmenedzsere, Andy Stevenson nyilatkozott:

    „A teszt már jó előre megtervezett volt.”

    Egy további lehetőség Fernando Alonso, miközben Magyarországon olyan pletykák keringenek, hogy a spanyol és az Alpine jelenleg a 2023-tól érvényes új szerződésének hosszáról vitatkoznak. Hazánkban a kétszeres bajnok a spanyol médiának ennyit árult el:

    „Minden olyan csapat, amelynek nincs két igazolt pilótája, opció. Ugyanakkor ahogy már mondtam, az Alpine az elsődleges nekem, mert két éve fejlesztjük ezt a projektet, és egyre versenyképesebbek vagyunk.”

    Alonso persze hozzátette, hogy amikor végül komoly szerződési tárgyalásokba kezd, „10 perc elég lesz”:

    „Nem lehet pisztolyt tartani senki fejéhez, amikor a szerződésért harcolunk. Ha sokat kellene hadakoznunk, az furcsa lenne.”

  • Alonso nem zárja ki, hogy Vettel helyén folytatja

    Alonso nem zárja ki, hogy Vettel helyén folytatja

    Fernando Alonso elmondta, hogy azt sem zárja ki, hogy az Aston Martin pilótája lesz jövőre, miután még mindig nem biztos a jövője az Alpine színeiben. Alonso a visszavonuló Sebastian Vettel helyére érkezne ebben az esetben, aki csütörtökön jelentette be, hogy a 2022-es lesz az utolsó Forma-1-es idénye.

    A spanyol hiába fut remek szezont idén, így is veszélyben van az ülése az Alpine juninorja, Oscar Piastri miatt, akit mindenképp a Forma-1-ben szeretnének látni a franciák. Alonso prioritása továbbra is az Alpine marad, habár egyik olyan csapatot sem zárja ki, ahol egyetlen szabad ülés is van.

    „A nyári szünet kezdetén jön el az a pont, amikor le kell ülnöm és jutnom kell valamire” – nyilatkozta Alonso Magyarországon. „Minden csapat opció, akinél van szabad hely. Az én prioritásom az Alpine. Már két éve dolgozunk és fejlesztjük együtt ezt a projektet. Egyre versenyképesebbek vagyunk. Az a vágyam, hogy maradjak. De még nem ültünk le és nem léptünk előre a dolgokkal kapcsolatban. Még mindig minden folyamatban van.”

    Alonso idén nagyon formában érzi magát, tehát mindenképp maradna az F1-ben, semmi más nem jöhet szóba.

    „Szerintem friss vagyok, nagyon motivált” – mondta. „Nagyon várom már a jövő évet, hogy mit hoz az új szabályok második éve. Versenyzünk Las Vegasban, talán Dél-Afrikában is. Ezek a dolgok nagyon vonzóak. Idén nagyon gyorsnak érzem magam, a tavalyi év egy kicsit küzdelmes volt, de idén 100 százalékos vagyok. Most még a sportautózásra vagy az IndyCarra gondolva is úgy érzem, hogy nem most van az ideje. A fejemben már csak az jár, hogy felejtsük el őket, és az F1-re akarok koncentrálni.”

  • Ki ülhet Vettel helyére jövőre? – Schumacher és Ricciardo megszólalt

    Ki ülhet Vettel helyére jövőre? – Schumacher és Ricciardo megszólalt

    Mick Schumacher nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egy napon az Aston Martin versenyzője legyen, Daniel Ricciardo viszont egyértelműen fogalmazott.

    Tegnap Sebastian Vettel csatlakozott a közösségi média világához, majd Instagram-oldalán bejelentette visszavonulását. Ugyan lógott már a levegőben ez az eshetőség, mégis a legtöbb F1-es szereplő meglepetten és csalódottan nyilatkozott.

    Az Aston Martin még nem döntött arról, hogy ki ülhet jövőre Lance Stroll mellé. A sajtó a legesélyesebbnek Mick Schumachert tartja, aki így nyilatkozott az esetleges csapatváltásról:

    „Nekem itt van munkám (Haasnál). Azt nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Soha se mondd azt, hogy soha, de én a jelenre szeretnék koncentrálni.” – magyarázta a német versenyző.

    A Haas pilótája elmondta, szomorú volt, mikor értesült Vettel döntéséről:

    „Nem mondanám, hogy meglepődtem. Tudom, hogy sok más dolog érdekli. Ha a megérzése azt súgja, hogy itt az ideje továbblépni, akkor rendben van. Természetesen jobban örültem volna annak, ha Seb (Vettel) még legalább három évig itt marad, de ez nem rólam szól, hanem róla. Én egy gyermek szemszögéből is látom a helyzetet. Emlékszem arra, mikor apa abbahagyta a versenyzést, azt gondoltam, milyen mesés, hogy annyi ideje lesz rám és Gina-Mariára.”

    A McLaren ausztrál versenyzőjét is lehetséges opciónak tartják Vettel helyére, ám Ricciardo gyorsan próbált véget vetni a találgatásoknak:

    „Olvastátok a múlt heti interjúimat? Úgy értem, semmi bajom velük, de ahogy már mondtam, a jövőm egyértelmű. Adjatok nekem egy nyerő autót, és én nyeri fogok vele. Nem hinném, hogy valaha is elszalasztottam volna egy győzelmet. Ez olyan, mint mikor kitaláltok valamit és együtt vállaljátok a kihívásokat. Ha te ezt adod nekem, akkor ezt tudom nyújtani cserébe.”

  • Így reagált az F1 világa Vettel búcsújára

    Így reagált az F1 világa Vettel búcsújára

    A Magyar Nagydíj csütörtökjén Sebastian Vettel bejelentette, hogy az idény végén szögre akasztja a sisakot. A négyszeres világbajnok a modern éra egyik kiemelkedő alakja, négy világbajnoki címével pedig hamar beírta magát a sportág legnagyobbjai közé. A 2007-ben debütáló német előtt természetesen a paddock jelentős része tiszteletét tette.

    Vettel legnagyobb sikereit a Red Bull istálló színeiben érte el, 2010 és 2013 között velük szerezte négy bajnoki elsőségét, így a milton keynes-i istálló nyilván nem volt rest megemlékezni a közös időkről.

    Vettel a Williams Forma-1-es autóját is tesztelte 2005-ben, a Formula 3 Euro Series-ben elnyert újoncoknak kiírt kupagyőzelméért, így a grove-iak az akkor készült képekkel fejezték ki tiszteletüket.

    A McLarennél ugyan soha nem fordult meg, de főleg a Red Bullos időkben, nagy riválisnak számítottak.

    Az Alpine is hamar köszönetet mondott, a franciák egy közös Vettel-Alonso képpel búcsúztak. A német egyik legnagyobb riválisa épp Alonso volt, amikor a bajnoki címekért harcoltak.

    A sorból nem maradhat ki Vettel jelenlegi csapata, az Aston Martin sem, akik igyekeztek őt megtartani, de miután a döntés megszületett, csak megköszönni tudták Vettelnek, hogy náluk vezetett.

    A korábbi versenyző, Martin Brundle biztos benne, hogy még sokat hallunk a négyszeres világbajnokról.

    Mick Schumacher, Vettel egyik jóbarátja is szép szavakkal búcsúzott, de a kötelékük alighanem továbbra is szoros marad: „Nagyon szomorú vagyok, hogy elmész, ugyanakkor izgatottan várom életed ezen új fejezetéért. Nagyon fontos ember voltál számomra, és az is maradsz, hálás vagyok a barátságunkért.”

    Egy nagy rivális, Lewis Hamilton ezekkel a szavakkal köszöntötte Vettelt: „Seb, megtiszteltetés volt, hogy versenytársamnak hívhattalak, és még nagyobb megtiszteltetés, hogy a barátomnak hívhattalak. Mindig az a cél, hogy jobb emberként hagyd el ezt a sportot, mint ahogyan elkezdted. Nincs kétségem afelől, hogy bármi is következik számodra, izgalmas, tartalmas és kifizetődő lesz. Szeretlek, haver.”

    Habár a Ferraris pályafutása vége alakulhatott volna szebben, természetesen az olaszok is sok sikert kívántak a négyszeres világbajnoknak.

    Ferraris utódja, Carlos Sainz egy hosszabb üzenettel tisztelgett Vettel előtt: „Öröm és nagy megtiszteltetés volt, hogy tölthettem el egy olyan ember mellett, mint te. Egyértelműen te vagy az egyik oka annak, hogy beleszerettem ebbe a sportba, és mindig is te voltál az egyik fő referenciám a versenypályán, és azon kívül is. Mindig is nagy becsben fogok tartani minden együtt töltött pillanatot, és nagyon várom, hogy még sok ilyen pillanat jöjjön. Biztos vagyok benne, hogy a következő fejezet ugyanolyan izgalmas és kifizetődő lesz, mint az előző, és őszintén kívánok neked és a családodnak minden jót a jövőre nézve.”

    A világbajnoki címvédő Max Verstappen is gratulált Vettelnek.

    Az új generációból Lando Norrisnak is sokat jelentett Sebastian Vettel: „Egy srác, akira a kezdetektől felnéztem. Köszönöm, hogy olyan példakép vagy, amilyenre szükségünk van, és hogy fejleszted a sportot, amit imádunk.”

    Végül, de nem utolsósorban Danyil Kvjat is megemlékezett Vettelről, a tisztelgés mellé utóiratként pedig felidézte híres oroszországi ütközésüket, odaírva mellé, hogy „nem fékezz túl korán”.

     

  • Stroll: Az Aston Martin akarta volna, hogy Vettel maradjon

    Stroll: Az Aston Martin akarta volna, hogy Vettel maradjon

    Lawrence Stroll szerint az Aston Martin egyértelműen jelezte, hogy azt szerették volna, ha Sebastian Vettel 2023-ig folytatná, de a német csütörtökön bejelentette visszavonulását.

    Vettel a hétvégi Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy a 2022-es szezon végén visszavonul a Forma-1-től, ezzel lezárva rendkívül a sikeres pályafutását. Vettel a 2021-es szezon előtt többéves szerződéssel csatlakozott az Aston Martinhoz, és Stroll hangsúlyozta, hogy az alakulat szeretné, ha a német maradna. Stroll így nyilatkozott most:

    „Szeretném szívből megköszönni Sebastiannak azt a remek munkát, amit az elmúlt másfél évben az Aston Martinért végzett. Világossá tettük számára, hogy szeretnénk, ha jövőre is velünk folytatná, de végül azt tette, amit jónak lát saját magának és a családjának, és ezt természetesen tiszteletben tartjuk. Volt pár fantasztikus versenye velünk, és a színfalak mögött a mérnökeinkkel szerzett tapasztalata és szakértelme rendkívül értékes volt. Ő a Forma-1 legnagyobbjainak az egyike, és megtiszteltetés volt, hogy együtt dolgozhattunk vele. A 2022-es Abu Dhabi Nagydíjig bezárólag, amely a 300. nagydíjon való indulása lesz, továbbra is nálunk fog versenyezni. Mesés búcsúztatóban lesz része.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack szintén tisztelettel beszél a honfitársáról:

    „Sebastian egy nagyszerű versenyző – gyors, intelligens és stratéga – és természetesen hiányozni fognak nekünk ezen képességei. Ugyanakkor mindannyian tanultunk tőle, és az a tudás, amit a vele való közös munka során szereztünk, még jóval a távozása után is hasznára lesz a csapatunknak. Amikor teljes mértékben versenyképessé válunk – márpedig azok leszünk -, ennek a jövőbeli sikernek az egyik építője Sebastian lesz, és ezért mindig hálásak leszünk neki.”

  • Vettelt féktesztelte a csapattársa, de ő (legalábbis nyilvánosan) nem hibáztatta érte

    Vettelt féktesztelte a csapattársa, de ő (legalábbis nyilvánosan) nem hibáztatta érte

    Sebastian Vettel akár dühös is lehetett volna Lance Strollra, amiért csapattársa megkérdőjelezhető módon védekezett ellene, ő azonban a nyilatkozatai során igyekezett nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani mindennek.

    A fedélzeti kamerás felvételek alapján Sebastian Vettel nem igazán örült annak, amit csapattársa, Lance Stroll csinált vele a Francia Nagydíj utolsó kanyarjában, a négyszeres világbajnok azonban utólag nem akarta kritizálni a kanadait, mondván teljesen mindegy, hogy melyikük szerez pontot a csapatnak.

    A verseny utolsó köreiben a német pilóta utolérte a gumijaival egyre inkább küszködő Strollt, majd az utolsó kör utolsó kanyarjában megpróbált aláfordulni, hogy jobb kigyorsítással lehagyja őt a célvonalig. A kanadai azonban sejtette, hogy csapattársa mire készül, és már a kanyar előtt középre helyezkedett, majd a kanyarcsúcspont után közvetlenül egy kicsit megtorpant, ami miatt Vettel kis híján belerohant.

    A négyszeres világbajnok fedélzeti kamerájából látszott, ahogy Vettel a bal kezével gesztikulálva értetlenkedik Stroll manőverén. Utólag elmondta: meglepte, hogy csapattársa befékezett előtte. 

    „Az utolsó előtti körben csökkentettem a különbséget, és szerintem gyorsabb voltam, de nem számít, a csapatnak ugyanannyit ér a pont. Nyilvánvalóan ismét a fékre lépett, mielőtt kigyorsított, ami meglepetésként ért, és lendületet veszítettem. Végső soron azonban, mint mondtam, a csapat szempontjából az eredmény ugyanaz, így ez nem jelentett különbséget.”

    Ami Stroll illeti, szerinte semmi kirívó nem történt.

    „Szenvedtem a gumikkal, és mindent megtettem, amit kellett, hogy megtartsam az egy pontot. Szerintem minden rendben volt és mindent az irányításom alatt tartottam. A VSC utáni körökben úgy éreztem, hogy lendületbe jöttem Ricciardóval szemben, és talán meglehet a kilencedik hely, de aztán elvesztettem a lendületet, és Seb nyomás alá helyezett.”

    „Jó csata volt, és örülök, hogy szereztem egy pontot. Mindenki versenyez, és ő is ugyanúgy pontot akar szerezni minden hétvégén, ahogyan én. Nem csináltam semmi meggondolatlant, bárki más ellen is így védekeztem volna” – szögezte le a 10. helyen záró kanadai.

  • Seidl kizártnak tartja, hogy Vettel a McLarenhez igazoljon

    Seidl kizártnak tartja, hogy Vettel a McLarenhez igazoljon

    Andreas Seidl elutasította azokat a spekulációkat, mely szerint Sebastian Vettel 2023-ra hirtelen a McLarenhez válthat.

    Ugyan a négyszeres világbajnok Vettel a Paul Ricardon elmondta, hogy a szerződési tárgyalások az Aston Martinnal már megkezdődtek, megkérdezték a pletykákról, amelyek őt a szenvedő Daniel Ricciardo ülésével hozzák összefüggésbe. A 35 éves pilóta elviccelte a dolgot:

    „Ismerek ott néhány arcot, de szerintem ez csak pletyka. Azt hiszem, hogy Lando Norrisnak van szerződése.”

    Miután Ricciardo már eloszlatta a McLarentől és potenciálisan a Forma-1-ből való távozásáról szóló híreket, pénteken megismételte, hogy a 2023-as szerződésének utolsó évében is kitart. Korábbi közösségi médiában tett nyilatkozatához hozzátette a Speed Week kérésére:

    „Ezzel akartam elmondani, hogy továbbra is rajtam múlik az, hogy mikor hagyom el a Forma-1-et. Annyi duma volt róla, annyi bizonytalanság, ezért fontos volt nekem, hogy tudassam az emberekkel – itt akarok lenni,”

    Az ausztrál pilóta csapatfőnöke a McLarennél, Seidl Franciaországban megerősítette ezt:

    „Szerződésünk van Daniellel a jövő évre. Tehát ott se legyenek kétségek.”

    A csapat fő menedzsere, Zak Brown hasonlóképp nyilatkozott nemrég Silverstone-ban, így arra a kérdésre, hogy a főnök szavai kőbe vannak-e vésve, Seidl így felelt az ntv-nek:

    „Igen, abszolút. Ahogy azt Daniel maga is állítja, nem titok, hogy idén nehéz dolga volt az új autóval, hogy megtalálja azt az utolsó százalékot, amit Lando rendszeresen megtalál. Ugyanakkor nagyon intenzíven dolgozik a wokingi csapattal a szimulátorban, hogy lássa, mit tud tenni, hogy megtalálja ezeket az utolsó százalékokat.”

    Ami pedig Vettelt illeti, hogy van-e esélye a narancssárga színű ülésre 2023-ban, Seidl kitartott az alábbiak mellett::

    „Ezt egyértelműen ki tudom zárni. Nagyon tisztelem őt, versenyzőként és emberként, de ennél többről szó sincs.”

    Seidl ugyanakkor elmondta, reméli, hogy Vettel az idei év után is a Forma-1-ben marad:

    „Mindenképpen ezt kívánom neki és a Forma-1 rajongóinak, de végül ezt magának és a csapatával kell megoldania.”

  • Megkezdődött Vettel tárgyalása a szerződéshosszabbításáról

    Megkezdődött Vettel tárgyalása a szerződéshosszabbításáról

    Sebastian Vettel elárulta, hogy most kezdődnek meg a tárgyalások az Aston Martinnal egy új, 2023-as szerződésről. A silverstone-i székhelyű csapat egyértelművé tette, hogy szeretné megtartani a négyszeres világbajnokot, de a 35 éves Vettelt a McLarenhez való váratlan váltással is szóra hozták. Utóbbival kapcsolatban már Paul Ricardon és pimaszul válaszolt a német a Bild kérdésére:

    „Szerintem, Lando Norrisnak szerződése van. Nos, valóban ismerek ott néhány embert, de azt hiszem, hogy ez csak egy pletyka.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack nemrég azt mondta, hogy Vettel a csapat „A terve” – és jelenleg nincsenek tárgyalások olyan „B terv” alternatívákkal, mint például Mick Schumacher. Vettel ezért így folytatta:

    „Nemcsak én vagyok az Aston Martinnak az A terv, hanem ők is az A terv nekem. Most kezdünk neki az egyeztetéseknek.”

    Az Aston Martin természetesen elismeri, hogy egy gyorsabb csomagot kell összerakniuk, hogy meggyőzzék Vettelt a maradásról, miután a legutóbbi fejlesztések nem váltották be az ígéretüket. A német így látja a helyzetét:

    „Silverstone-ba hoztunk egy frissítést, amit még nem sikerült teljesen kiaknázni. Talán ez a versenyhétvége segít nekünk abban, hogy egy kicsit több választ kapjunk.”

    Arra, hogy mi lesz a következő lépés Forma-1-es karrierjében, így felelt:

    „Nos, ezen a hétvégén és a következőn is versenyzek. Persze azt mondtam, hogy egy bizonyos ponton elkezdünk beszélgetni, és egyeztetek a csapattal. Azt hiszem, egyértelmű a szándék, hogy folytassuk. Hamarosan látjuk már, hogy ebben hol tartunk.”

  • Az Aston Martinnak nincs B terve, ha Vettel visszavonulna

    Az Aston Martinnak nincs B terve, ha Vettel visszavonulna

    Mike Krack elismerte, hogy jelen pillanatban nincsen alternatív megoldásuk arra az esetre, ha Sebastian Vettel az idei szezon végén szögre akasztaná a bukósisakját.

    Nagy döntés előtt áll a németek négyszeres világbajnoka. Az Aston Martin kiválóságának 2022-ben jár le a szerződése a Zöldekkel és emiatt két lehetősége van: folytatja a 2021-ben megkezdett projektjét az Astonnal vagy pedig véget vet a 2007-ben elkezdődő F1-es pályafutásának, amely során 4 világbajnoki címet, 53 győzelmet és 57 pole-pozíciót szerzett.

    Vettel számára azok az idők véget értek, amikor még egy élcsapat pilótájaként harcolhatott futamgyőzelmekért és világbajnoki címekért, ugyanis az Aston Martinnal az utóbbi időben csak a pontszerző helyért képes vívni a többi középcsapat pilótáival. A Zöldek pedig nem fejlődnek, mert hiába változtak nagyot a szabályok, a két zöld autó továbbra is a mezőny hátsó régióiban kullog. Ezt pedig a konstruktőri bajnokságban elfoglalt 9. helyük tökéletesen példázza.

    A nagy kérdés pedig az, hogy a 35 éves Vettelnek meddig lesz türelme ehhez, illetve az is, hogy van-e még elegendő motivációja ahhoz, hogy továbbra is a legmagasabb szinten versenyezzen.

    „Jó kapcsolatot ápolunk Sebastiannal, ezért nem szeretnénk megszabni neki egy határidőt, amíg döntést hozhat a jövője kapcsán” – nyilatkozta az Aston Martin csapatfőnöke német SPORT1-nek.

    „Szerintem tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi nagyon szeretnénk, hogy ha folytatná velünk a versenyzést. Nem hiszem, hogy az idővel játszik, ha tudni fogja, mit szeretne, akkor azt azonnal mondani is fogja.”

    „Egy idő után azonban már nekünk is reálisan látnunk kell egy összképet és szerintem Sebastian a nyári szünet után már akár egy bővebb válasszal is fog majd tudni szolgálni nekünk. Addig ugyanis nincsen B tervünk, ha esetleg a visszavonulás mellett döntene.”

    Krack – aki „nem gondolkozik B tervben”, mert nagyon szeretnék megtartani Vettelt – hozzátette, hogy továbbra is folytatniuk kell a kemény munkát, mert szerinte a folyamatos jó eredményekkel könnyen meg lehet győzni a német pilótát a maradásról.

  • Százéves Aston Martint visz pályára Vettel Franciaországban

    Százéves Aston Martint visz pályára Vettel Franciaországban

    Különleges megtiszteltetésben lesz része az Aston Martin német világbajnokának. Sebastian Vettel ugyanis élesben is kipróbálhatja a legelső Aston Martin versenyautót, ami részt vett egy Grand Prix versenyen.

    Az időzítés nem véletlen, ugyanis július 15.-én volt napra pontosan száz éve, hogy 1922-ben a brit márka először állt rajthoz egy autóversenyen, a sors érdekessége, hogy a helyszín akkor is pont Franciaország volt.

    Vettel számára nem ez lesz rövid időn belül az első nosztalgikus élménye, a Brit Nagydíj hétvégéjén ugyanis Nigel Mansell legendás vörös ötös Williamsét vezethette.

    A német klasszis egyébként hatalmas szerelmese és tisztelője a motorsport történelmének, így nagy megtiszteltetésnek tartja ezt a lehetőséget.

    „Szenvedélyem a sport történelme, így nagyon különleges élmény lesz számomra vezetni az Aston Martin eredeti 1922-es autóját ezen a hétvégén.” – örömködött Vettel.