Címke: Aston Martin

  • Vettel: Stroll nem kényszerített bele a visszavonulásba

    Vettel: Stroll nem kényszerített bele a visszavonulásba

    Sebastian Vettel tagadta, hogy Lawrence Stroll miatt kellett majd visszavonulnia a Forma-1-ből az idei szezon végén. A 4-szeres világbajnok szerint a visszavonulás a saját maga döntése volt.

    Az 53-szoros futamgyőztes Vettel még a Magyar Nagydíjat sokkolta a világot azzal, miután az Instagram oldalán bejelentette, hogy számára nem lesz tovább a Forma-1-ben a 2022-es szezon végeztével. A németnek csakis kizárólag saját maga döntött így és nem a Lwrence Stroll által teremtett rossz munkakörnyezet miatt akasztja majd szögre a bukósisakját.

    „A teniszjátékosoknak is rendkívül sokat kell utazniuk” – idézi az Aston Martin versenyzőinek szavait az Autosprint. – Általában a tehetségünk miatt kell hajszolnunk a céljainkat. Ha ebből a szemszögből nézzük a dolgokat, akkor elégedett vagyok, mert a Forma-1-ben meg tudtam élni az álmaimat. Versenyzőként imádunk egymás ellen teljesíteni. Még fizettem is volna azért, hogy itt versenyezzek, ha másként nem lett volna rá lehetőségem.”

    Sokak szerint Vettel csak azért döntött a visszavonulás mellett, mert ezzel csak azt a tényt próbálta meg elrejteni, hogy Lawrence Stroll szimplán Fernando Alonsót szeretné a helyén látni a 2023-as szezontól kezdődően. A német klasszis tagadta, hogy emiatt cselekedett volna így.

    „A visszavonulás a saját döntésem volt” – folytatta a német, aki az F1 után először a Race of Champions-on áll majd rajthoz. – Ezzel sem a csapat, sem pedig Stroll (Lawrence – a szerző) nem tudott és nem is volt képes mit kezdeni.”

    Vettel azt is hozzátette, hogy „lehetséges, hogy már pár hónap múlva meg fogja bánni a döntését”, de „biztosan nem lesz jelen a paddockban az idei évet követően” és „szeretné élvezni a családos életet”.

    Egyesek szerint Vettel pályafutás akkor siklott félre, amikor a 2014-es szezon végén a Ferrari kedvéért otthagyta a Red Bullt, ahol a sikereinek a túlnyomó részét aratta. A német azonban „semmit nem bánt meg”.

    „Nagyon jó korszakom volt a Ferrarinál. Kétszer is közel kerültünk a bajnoki címhez, de végül egyszer sem tudtunk felérni a csúcsra. Ennek megvannak az okai, de már nem idegeskedem ezen. Sok időt töltöttem a Ferrarinál és nagyon tisztelem a csapatot és az az ott dolgozó embereket is.”

  • Fittipaldi kimarad az olasz parlamentből

    Fittipaldi kimarad az olasz parlamentből

    A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi olasz választásokos politikai karrierje akadályba ütközött. Amikor egy versenyző befejezi Forma-1-es pályafutását, a gondolatainak arra kell irányulniuk, hogy mihez kezdjen, ha már szögre akasztotta a kesztyűt és a sisakot a sorozat után.

    A politika világába való belépés is egy lehetőség. Fittipaldi 42 évvel utolsó Forma-1-es futama után ezt az utat kívánta követni, amikor a Fratelli d’Italia (Olasz Testvérek) párt – egy 2012-ben alapított konzervatív és jobboldali populista politikai párt – jelölte őt az olasz parlamenti választásokra. A tizennégyszeres futamgyőztes korábban így nyilatkozott erről:

    „Nagyon örülök, hogy indulhatok a szenátusi székért. Már több javaslatot is beadtam a Dél-Amerikában élő olaszok támogatására, akik még mindig erős szálakkal kötődnek hazájukhoz.”

    Úgy tűnik azonban, hogy Fittipaldi próbálkozása hasztalan volt. Az olasz Motorsport.com arról számol be, hogy Fittipaldi „a dél-amerikai külföldi választókerület szenátorjelöltje volt, de nem választották meg”. Fittipaldi brazilként is jogosult lett volna a képviselői helyre. Olaszország ugyanis a külföldön élő állampolgárok számára is tart fenn képviselői helyeket. Annak ellenére, hogy Sao Paulóban született, Fittipaldi olasz útlevéllel rendelkezik nagyapja, Pasquale okán, aki Dél-Olaszországból vándorolt Brazíliába, és apja, Wilson révén.

    A MAIE (Movimento Associativo Italiani all’Estero/Associative Movement of Italiani Abroad) képviselője, Mario Alejandro Borghese győzedelmeskedne Fittipaldi felett, a Motorsport.com pedig azzal zárta, hogy Fittipaldi így „elhagyja a politikai színteret”.

    Bár a Forma-1-es versenyzői karrierje már a múlté, Fittipalditól még mindig nem idegen, hogy véleményt nyilvánítson a sportágról. Nemrégiben azt sugallta, hogy Fernando Alonso még akár háromszoros világbajnok is lehet, miközben arra készül, hogy 2023-ra az Alpine-tól az Aston Martinhoz igazoljon. Ezt már a spanyol Efe hírügynökségnek mondta, amelyet a Mundo Deportivo idézett:

    „Persze, hogy van esélye. Ő a legtapasztaltabb versenyző, motivált és igen tehetséges. Ezt idén is megmutatta, tudja mit csinál. Egy versenyző döntése akkor, amikor csapatot vált, az egy személyes döntés, amely olyan körülményeket foglal magában, amelyekről nem tudunk. Kívülről nehéz ebbe belelátni. Nem tudom, hogy az Aston Martin milyen lesz, vagy hogy hol lesz jövőre. Ez egy összetett dolog, ahhoz, hogy most véleményezzem.”

  • „Az Aston Martin a korai Red Bullra emlékeztet”

    „Az Aston Martin a korai Red Bullra emlékeztet”

    Az Aston Martin technikai igazgatója, Dan Fallows lát párhuzamokat mostani csapata, és a korábbi Red Bull között.

    Fallows a 2000-es években dolgozott a Red Bullnál, ahol az aerodinamikai csapat vezetője lett, mielőtt áprilisban csatlakozott volna jelenlegi csapatához. Az Aston 2021-ben lépett be a Forma-1-be jelen formájában, a Racing Pointból átalakulva.

    A Red Bull ezzel szemben annak idején a kilépő Jaguarból nőtte ki magát, 2005 óta vannak jelen a Forma-1-ben. Fallows pedig az Astonnak adott interjújában épp azt a korai időszakot emelte ki, amikor formálódott a későbbi bajnokcsapat.

    „Egy nagyon korlátozott költségvetéssel rendelkező kiscsapat hirtelen jelentősen nagyobb költségvetéssel, több erőforrással és nagyobb technikai erővel rendelkezett” – kezdte. „Hihetetlenül izgalmas volt látni a csapat növekedését, részese lenni ennek a növekedésnek, részese lenni a sikernek, illetve elkövetni a hibákat és tanulni belőlük. Ami most az Aston Martin F1-nél történik, nagyon hasonlít ahhoz, ami akkor a Red Bullnál történt. Az Aston Martin F1-nél komoly ambíciók vannak – Lawrence Strolltól kezdve, egészen az egész csapatig.”

    A silverstone-i csapat annak ellenére, hogy idén már sok esélye nem mutatkozik az előrelépésre, még Szingapúrba hoz fejlesztést, bár ez főleg már a jövő évről szól.

    „Az autó gyorsabbá tételéről van szó, de már a jövő évi autóról is” – folytatta Fallows. „Nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlesszük az autót, és ne pazaroljunk el egyetlen lehetőséget sem, hogy kipróbáljuk dolgokat a pályán. Annyira bízhatsz a szélcsatornában és a CFD-eszközökben, amennyire csak akarsz, de az igazi válasz az, ami a pályán történik. Ahhoz, hogy bizalmat építhessünk abba, amit a ’23-as évre készítünk, folyamatosan frissítéseket kell a pályára vinnünk. A pilóták visszajelzései az idei szezonban végrehajtott változtatásokkal kapcsolatban jók voltak, és az autó teljesítménye is javult, ami azt mutatja, hogy jó úton haladunk.”

  • Krack: Stroll nem fél Alonso érkezése miatt

    Krack: Stroll nem fél Alonso érkezése miatt

    Lance Stroll újabb világbajnok csapattársat kap maga mellé az Aston Martin csapatánál, ugyanis Fernando Alonso érkezik a brit csapathoz a visszavonuló Sebastian Vettel helyére.

    Talán abban sok pilóta egyetért, hogy nem Alonso csapattársának lenni a legkönnyebb, Stoffel Vandoorne erről például biztosan tudna mesélni. Az Aston-csapatfőnök, Mike Krack mindenesetre kijelentette, hogy Strollon nem látni az ezzel kapcsolatos aggodalmakat.

    A jövőre már hetedik szezonját kezdő, de még mindig csak 23 esztendős pilótáról gyakran hallani, hogy csak édesapja pénze tartja a Forma-1-ben, de nem árt megjegyezni, hogy voltak már emlékezetes villanásai az évek alatt. Például 2020-ban a Racing Pointtal pole-t szerzett Törökországban, majd a versenyt is sokáig vezette dominálva. Ezenkívül tavaly ugyan kikapott a csapattárs Vetteltől, de nem voltak egymástól olyan messze, a német 43 pontja ellenében a kanadai 34 egységet gyűjtött.

    „Az emberek alábecsülik, mennyire jó Lance – azt hiszik, hogy csak azért van itt, mert az apja a csapat tulajdonosa, és őt ültette az autóba” – dicsérte Krack a pilótáját. „De nem véletlenül teljesít valaki olyan jól egy négyszeres világbajnok ellen, mint ő, és nem véletlenül nyersz annyi junior együléses bajnokságot sem. Nem szabad elfelejteni, hogy Lance-nek soha nem volt igazán nyerő autója a Forma-1-ben, vagyis egy olyan autója, amelyben megmutathatná, mire képes, hogy valóban kamatoztassa a tehetségét.”

    A nyári szünet elején sokakat meglepett, hogy bejelentették Alonso érkezését Vettel helyére, de Stroll készen áll a kihívásra egy újabb világbajnok ellen, sőt Krack szerint meglepetést is okozhat.

    „Amikor Sebastian csatlakozott a csapathoz, az emberek azt mondták, hogy Lance-nek nincs esélye, de Lance hihetetlenül jól teljesített egy négyszeres világbajnok ellen – szorosan egymás mellett voltak” – tette hozzá. „Az emberek ugyanezt mondják most, hogy Fernando csatlakozik a csapathoz, de várjuk ki a végét. Lehet, hogy Lance meglep néhány embert. Nem tudom, hogy Fernando alábecsüli-e Lancet. Biztosan nem fél attól, hogy ugyanabban az autóban versenyezzen ellene – vagy bárki más ellen, ha már itt tartunk –, de van közöttük tisztelet. Sok éve ismerik egymást, versenyeztek már egymás ellen, és Fernando tudja, hogy Lance milyen kvalitásokkal rendelkezik. Igazi tisztelet van köztük.”

  • Stroll jobb, mint Ricciardo

    Stroll jobb, mint Ricciardo

    Lance Stroll alulértékelt a korábbi Forma-1-es versenyző, Marc Surer szerint. A 23 éves kanadai versenyzőt a felületes nézők gyakran elítélik, mint akinek csak azért van biztos helye, mert milliárdos édesapja, Lawrence az Aston Martin tulajdonosa.

    Surer szerint ugyanakkor Stroll „sokkal jobb versenyző, mint gondolnánk”, és ezt el is mondta a motorsport-total.com-nak:

    „Igen, nehéz őt olyan kiemelkedő tehetségnek nevezni, mint Fernando Alonsót vagy Sebastian Vettelt, de jó versenyzője a csapatnak. Nem annyira rossz, és ezt újra és újra bizonyítja azzal, hogy pontokat szerez, még ha figyelembe vesszük is, mennyire rossz most az autójuk. Nem vészes a sebességét tekintve Vettel ellen sem. Összehasonlítható a helyzet a McLarennel – Stroll közelebb áll Vettelhez, mint Daniel Ricciardo Lando Norrishoz. Amennyiben jobb lenne az autó, Lance folyamatosan pontokat szerezne.”

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve rendszeresen kritizálja honfitársát, Strollt, de egyetért Surer értékelésével, mely szerint Ricciardo jelenleg jobban szenved, mint Stroll.

    Valóban, mivel a 2023-as versenyülések még mindig nyitva vannak a Williamsnél, az Alpine-nál, a Haasnál és az Alfa Romeónál, az ausztrál Ricciardót mégsem hozzák egyikükkel sem komolyan kapcsolatba. Villeneuve feltette a költői kérdést:

    „Miért is tennék? Volt két szörnyű éve a Renault-nál és két még borzasztóbb a McLarennél. Ez négy év. A Forma-1-es pályafutásának majdnem a fele rossz volt. Úgy néz ki, a modern versenyautók egyszerűen nem illenek a vezetési stílusához. A Red Bullnál parádés volt, de utána úgy tűnik, valami történt, és ebből soha nem tudott kilábalni.”

  • Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Az Alpine csapat a Hungaroringen tartózkodik, ahol holnap Antonio Giovinazzi elsőként vezetheti az A521-est azon a szétlövésen, amellyel a francia gyártó kiválasztja Esteban Ocon 2023-as csapattársát.

    Szerdán Nyck de Vries lesz a soros, míg csütörtökön Jack Doohan zárja a tesztnapokat. Feltéve, ha a holland nem ír alá időközben az AlfaTaurihoz, mert akkor Pierre Gasly lenne a kiválasztott. Giovinazzi előtt három ajtó is nyitva áll, hogy újra F1 versenyeken induljon: az Alpine mellett a Haas és a Williams is lehetőséget adna neki.

    Az olasz már a Hungaroringen van, és egyeztet az Alpine mérnökeivel. Holnap ő lesz az első azon három pilóta közül, akit az enstone-i csapat meghívott Magyarországra arra az összehasonlító tesztre, amelyet a francia gyártó indított Esteban Ocon csapattársának kiválasztására.

    Holnap tehát Giovinazzi az A521-es, azaz a tavalyi együlésesük volánja mögé ül majd. Ezt még utoljára az augusztus eleji „árulása” előtt Oscar Piastri használta. Szerdán Nyck de Vries jön, aki az Olasz Nagydíjon a Williamsszel való remek bemutatkozása után került a címlapokra a vakbélműtéte miatt kórházba kényszerült Alexander Albon helyén.

    Csütörtökön, a harmadik és egyben utolsó napon Jack Doohan, Formula 2-es versenyző, az ötszörös motoros világbajnok fia lesz a helyszínen. Ő idén csatlakozott az Alpine Akadémiájához, miután korábban a Red Bull Junior Teamben nevelkedett.

    Feladta a szétlövést Colton Herta annak tudatában, hogy az FIA nem fogja megadni neki a Forma-1-es szuperlicencet. Ennek oka, hogy az IndyCar pilóta csak hatodik lett az amerikai bajnokságban és így nem szerezte meg a szükséges 40 pontot.

    Három pilóta játszik tehát arra, hogy alkalmazza az enstone-i csapat. Ők jelenleg a konstruktőri világbajnokság negyedik helyén állnak a három topcsapat (Red Bull, Ferrari és Mercedes) mögött. Fernando Alonso „elmenekült” ugyebár az ‘Aston Martinba, Oscar Piastri pedig elutasította őket. De vajon tényleg így lesz-e, vagy de Vries szerződtetésével kezdődik a játék az AlfaTaurinál, felszabadítva Pierre Gasly-t az Alpinenak?

    Az enstone-i csapat minden bizonnyal nem okoz nagy meglepetést amiatt, hogy a pilóták kiválasztásában saját sportpolitikai irányvonala van. Sőt, egyfajta gyengeséget mutat, ha a 2023-as végső jelöltjük nem lenne ott a hungaroringi teszten.

    Giovinazzi tehát visszatérhet a Forma-1-es rivaldafénybe, és jelen pillanatban három ajtó is nyitva áll előtte, hogy újra belépjen a száguldó cirkusz világába. Az A521-es nap után az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén, Austinban beülhet a Haasba. Igazából megvárhatja Logan Sargeant eredményét, aki Jost Capito első neve a Williamsnél. Ha az amerikai, ahogy az lehetségesnek tűnik, megszerzi az F1-es szuperlicencet, akkor a grove-i pilótafülke az övé lesz. Ellenkező esetben Antonio előtt nyílna meg az ajtó.

    Az olasz szemszögéből a lényeg, hogy három lehetőségből legalább az egyik működjön…

  • Vettel: Erre a hétvégére nem fogok emlékezni

    Vettel: Erre a hétvégére nem fogok emlékezni

    Sebastian Vettel szeretett volna jó versenyt futni Monzában, ám az autója nem működött együtt vele.

    A német versenyző jövőre szögre akasztja a sisakot, így csak versenye maradt arra, hogy kiélvezze a száguldó cirkuszt az autóban ülve. A négyszeres világbajnok szeretne szépen búcsúzni, ám a nagyon várt Olasz Nagydíjon nem tudott maradandót alkotni.

    A verseny elején megadta magát az Aston Martin, így Vettel pár kör erejéig mehetett első győzelmének helyszínén.

    „Összességében egy nehéz hétvége volt a számunkra. Egy tisztességes versenyben reménykedtem, de küzdöttünk a tempóval és végül jött egy probléma ami miatt fel kellett adnunk a futamot. Erre a hétvégére bizonyára nem fogok emlékezni, de ettől függetlenül szép volt.” – nyilatkozta Vettel.

  • Alonso szívesen szerepelne egy James Bond filmben

    Alonso szívesen szerepelne egy James Bond filmben

    Fernando Alonso az idény végén átigazol az Aston Martin csapatához, és nem akármilyen kéréssel állt elő jövőbeli csapata előtt.

    A brit márka leginkább arról ismert, hogy ők gyártják azokat az autókat, melyeket a fiktív titkosügynök, James Bond vezet. Az Astont mint márkát tehát ily módon gyakran láthatjuk a mozivásznakon, és most a Forma-1-es csapat jövőbeli pilótája, Fernando Alonso is viszont látná magát a nagyképernyőkön csapata közbenjárásával. A spanyol egy Instagram live-jában beszélt erről anyanyelvén.

    „Szeretnék szerepelni egy James Bond-filmben, most, hogy az Aston Martinhoz szerződtem” – jelentette ki mosolyogva.

    Az egyelőre a jövő zenéje, hogy az ilyesfajta lehetőségek mellett vajon mit tartogat a kétszeres világbajnok számára az Aston Martinos kaland, hiszen a jelenleg konstruktőri negyedik helyen álló Alpine-t hagyja el a kilencedik helyezett csapat kedvéért. Alonso mindenesetre elmagyarázta, miért ezt a döntést hozta meg.

  • Az Alpine és a Williams is szemmel tartja de Vries-t

    Az Alpine és a Williams is szemmel tartja de Vries-t

    Lehetséges, hogy Alpine lehet az a csapat, amely a Forma-1 friss újoncának, Nyck de Vriesnek 2023-ban teljes munkaidős szerződést ajánl.

    Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a holland Szingapúrban már a második egymást követő nagydíjon ülhet a Williams volánja mögött, mivel kiderült, hogy Alex Albonnak légzési nehézségei akadtak az intenzív osztályon töltött időt vakbélműtétje után.

    A 27 éves De Vries volt az Aston Martin pénteki edzéspilótája Monzában, de a silverstone-i székhelyű csapat leszerződtette a 2023-as tartalékosi szerepkörre az új Formula 2-es bajnok Felipe Drugovichot. De Vries reménykedik egy versenyzői ülésben, de a Williams csapatfőnöke, Jost Capito Monza után figyelmeztetett, hogy más tényezők is számítanak abban, hogy Nicholas Latifi helyére érkezhet-e 2023-ra. A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers a NOS-nak ennyit mondott róla:

    „Nyck kvalitásaihoz kétség sem férhet. A sportág Latifijával, Strolljával és Mazepinjével együtt élte meg a pályafutása csúcsát. Akkor azonban a Forma-1-ben három szabad hely is foglalt volt. Ez igen megnehezítette a dolgát.”

    Úgy tűnik azonban, hogy a Williams versenyzője, Latifi most különösen ingatag lábakon áll, miután a monzai időmérőn és a versenyen is egyértelmű vereséget szenvedett de Vries-től. Capito így látja most a helyzetet:

    „Rendkívül nehéz neki. Az, hogy egy új versenyző ül a másik autóban, aki gyorsabb, igen nagy nyomást jelent. Forma-1-es pilótaként tudnod kell kezelni a nyomást, hiszen csak 20 hely van. Ők a legjobbak, és ezt el kell viselned. Ezt most majd meglátjuk, miképp kezeljük.”

    A Williams lehet, hogy közelebbről is megvizsgálja de Vries-t lehetőségként, mivel úgy tűnik, hogy más csapatok is így tesznek, amelyeknek 2023-ra szabad helyük van.

    Nemrég például arról számoltunk be, hogy az Alpine szeptember végén a Hungaroringen az Indycar sztárjának, Colton Hertának ad egy esélyt a tavalyi autóval. De Vries, valamint az F2-es élmenő Jack Doohan most úgy néz ki, hogy hasonló tesztre készül a 2021-es Alpine-nal Magyarországon. De Vries a De Telegraafnak viccelődött, amikor arról kérdezték, hogy bizonyos csapatok most érdeklődnek-e iránta:

    „Talán készítenem kellene egy Powerpoint prezentációt. A Forma-1 egy elég dinamikus világ, és emiatt nehéz megjósolni, hogy mik az esélyeim. Ami vasárnap történt, természetesen adott lökést. Ugyanakkor nem rajtam múlik, hogy ki ül be az autójukba. Történjen bármi is, Monzát most már senki sem veheti el tőlem.”

  • Drugovich az Aston Martinnál folytatja

    Drugovich az Aston Martinnál folytatja

    Hivatalossá vált, hol folytatja pályafutását a Formula 2 friss bajnoka, Felipe Drugovich. A bajnokságot utcahosszal nyerő brazil az Aston Martin újonnan alapított pilótaprogramjának első növendéke lesz.

    A brazil már az Aston Martin idei autóját is vezetheti, méghozzá az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén, Lance Stroll helyére beülve. Ezenkívül a silverstone-i gárda őt jelöli ki a fiatal pilóták tesztjére is, amit szintén a yas marinai versenypályán rendeznek, a szezonzárót követően.

    A programban való részvétellel Drugovich lehet majd az Aston egyik tartalékpilótája, sőt jövőre egy széleskörű tesztprogram keretein belül is lehetőséget kap, ahol majd a 2021-es autót fogja vezetni.

    „Az, hogy az AMF1 versenyző programjának tagja lettem, fantasztikus lehetőség számomra, és csak még jobbá teszi ezt a rendkívül élvezetes és sikeres 2022-es szezont” – nyilatkozta a 22 esztendős brazil a bejelentés kapcsán. „A Formula-2-ben való győzelmet régóta a lehető legjobb kiindulópontnak tekintik a Forma-1-es karrierhez, és úgy látom, hogy az AMF1-nél betöltött szerepem minden eszközt megad nekem ahhoz, hogy megtegyem ezt a döntő fontosságú következő lépést. Számomra 2023 egy tanulási folyamat lesz. Együtt fogok dolgozni az F1-es csapattal, de az elsődleges célom az, hogy tanuljak és fejlődjek versenyzőként. Remélem, ez lehetőséget ad majd arra, hogy a jövőben a Forma-1-ben versenyezzek.”