Címke: Aston Martin

  • Alonso: Sokat kell tanulnom Strolltól

    Alonso: Sokat kell tanulnom Strolltól

    Fernando Alonso ragaszkodik ahhoz, hogy a korai szakaszban tanulnia kell Lance Strolltól, akinek több tapasztalata van az Aston Martinnál.

    Ugyan sokan kérdezhetik is, hogy a kétszeres világbajoknak mi tanulni valója lenne a még csak ötödik szezonját kezdő Strolltól, viszont Alonso úgy érzi, hogy ez az időszak hasonló lesz a 2021-es visszatéréséhez, amikor két évnyi kihagyás után tért vissza a Forma-1-be.

    „A tapasztalata, ami van ezzel a csapattal, az kifejezetten fontos számomra az első pár versenyen. Emlékszem arra amikor 2021-ben visszatértem, és az első négy vagy öt versenyen küzdöttem az autó orrával, a kormányt is nehezen éreztem és még voltak egyéb problémáim.”

    „Arra számítok, hogy ez a folyamat ugyanúgy meg fog történni, mivel ez egy új csapat, új szervokormány és új versenyzési filozófia. Majd próbálom megfigyelni, hogy Lance mit csinál, és hogy én mit emelhetek ki abból. Szerintem ez mindenképpen egy win-win szituáció, mivel mind a csapat, mind én tanulunk egymástól, amivel a gyorsulás a célunk.”

    Alonso egy két éves szerződést írt alá az Aston Martinnal, így kétségkívül hosszútávra tervez a csapattal.

    „A gyárban sok időt töltöttünk a szimulátorral, mindketten, de a fejlesztő versenyzők is, mint Stoffel [Vandoorne] és Felipe [Drugovich]. Emellett a szélcsatornával párhuzamosan is fejlesztettünk néhány dolgot a szimulátorban.”

    „Mind a ketten érezzük, hogy ez egy fontos szezon lesz a számunkra. Mint ahogy Lance-nek van pár év tapasztalata a csapattal, itt az ideje, hogy egy magasabb szintre vigyük az egészet, amiből minannyian profitálhatunk.”

    Az idei autót tegnap mutatták be a csapat gyárában, amit a mai nap során meg is futtatnak majd a Silverstone-i pályán.

    Az Aston Martin idei autója egy „zöld Ferrari”?

  • Ha őszinte akar lenni, Alonso tudja, hogy idén még nem nyerhet az Aston Martinnal

    Ha őszinte akar lenni, Alonso tudja, hogy idén még nem nyerhet az Aston Martinnal

    Fernando Alonso várja már karrierje új fejezetét az Aston Martin pilótájaként. Az új kaland a tegnapi autóbemutatóval gyakorlatilag megkezdődött, hiszen először vett részt hivatalos eseményen zöld overálban.

    A 41 esztendős versenyző nagy potenciált lát az új csapatában, és nyilván mielőbb nyerni szeretne, de ha reálisan kell nézni, akkor tudja, hogy idén erre még nincs sok esély. Inkább a középmezőny élére való felkapaszkodást tűzné ki célként.

    „Azt hiszem, mindkét lábunkkal a földön kell állnunk, meg kell értenünk, hogy a Forma-1-ben nincsenek csodák egyik évről a másikra” – kezdte Alonso a többek között GPBlognak adott nyilatkozatát. „Még csak néhány hónap telt el Abu Dhabi óta, és még mindig nagy a lemaradásunk a topcsapatokhoz képest. Mindenképpen a középmezőny élére kellene állnunk, és közelebb kell kerülnünk az elejében lévő három csapathoz. Számomra idén az a legfontosabb, hogy ezzel az autóval lerakjuk az alapokat, amelyekre a jövőben építhetünk.”

    Alonso nem sok esélyt lát a győzelemre

    Természetesen még mindig a győzelem a hosszú távú cél, ami a spanyol szerint lehetséges lesz, csak még nem idén.

    „Szerintem van rá lehetőség. Nem hiszem, hogy idén, ebben őszinte vagyok. Nem mondom senkinek, hogy idén a győzelmekért fogunk harcolni, hazudnék, ha ezt mondanám, de ugyanakkor, ahogy mondtam, szeretnénk, ha már a rajtnál jó autónk lenne, amit tovább tudunk fejleszteni a szezon során” – folytatta, hozzátéve, hogy inkább a szezon második felében bízik. „Talán a nyár után közelebb kerülhetünk egymáshoz. Ha adódik egy lehetőség, ha változnak a körülmények, ha van valami, nem hagyjuk ki. De az elején nehéz versenyekre számítok, amíg nem tudjuk, hogyan működik az autó, és milyen beállításokkal kell dolgoznunk.”

    Az idei év abból a szempontból is nehéz lesz, hogy összesen három napnyi tesztlehetőségük van a csapatoknak. Ez versenyzőként másfél napot jelent, ennyi idő alatt kellene hozzászokni az új autóhoz. A tavalyi év fényében pedig Alonso számára ez problémás is lehet, mivel akkor 5-6 versenybe telt megtalálni a megfelelő egyensúlyt az Alpine-nál.

    „Idén még kevesebbet tesztelünk, így tudom, hogy nem leszek 100 százalékos, sem Jeddah-ban, sem talán Ausztráliában. Szóval ez egy kicsit igazságtalan. Úgy értem, szerintem ez az egyetlen olyan sportág, ahol télen másfél napot edzel, és utána versenyezned kell a világbajnokságon” – zárta gondolatát.

    Az Aston Martin idei autója egy „zöld Ferrari”?

  • Az Aston Martin idei autója egy „zöld Ferrari”?

    Az Aston Martin idei autója egy „zöld Ferrari”?

    A tegnapi nap folyamán bemutatásra került az Aston Martin idei autója, az AMR23. Az új konstrukció jelentős változásokat tartalmaz a tavalyihoz képest, és ha jobban megnézzük a képeket, az autó leginkább a tavalyi Ferrarihoz hasonlít.

    A Zöldek technikai igazgatója, Dan Fallows szerint az Aston Martin „95 százalékban újult meg”, és azért változtattak annyit a tavalyi autón, mert szerintük így lesz a legjobb esélyük előrébb kerülni az idén elért konstruktőri 7. helyhez képest.

    „A mérnökeink elhivatottak voltak a feladat iránt és próbálták kompromisszumok nélkül megtervezni az idei autónkat. Szeretnénk előrébb kerülni és akár az élcsapatoknak is problémát okozni. Ezt pedig nem lehet úgy csinálni, hogy egy kijelölt utat követünk a konzervatívok módján.”

    „Az AMR23 egy jelentős fejlesztése a tavalyi szezon második felében használt versenyautónknak. Próbáltuk finomra hangolni az ott alkalmazott megoldásokat, amikről azt gondoltuk, hogy időt nyerhetünk a használatukkal.”

    A szemfüles szurkolók azonnal kiszúrhatták az AMR23 oldaldobozait, amiknek a kialakítására nagyon hasonlít a Ferrari tavalyi megoldásához, ami végül remek mechanikus tapadást és jó vezethetőséget biztosított az F1-75-nek. Nyilvánvaló, hogy ez nem csupán az oldaldobozoknak volt köszönhető, de ha minden jól alakul, akkor Lawrence Stroll csapata képes lehet jobb pozíciókért harcolni idén a tavalyi évhez képest.

    Horner meglepetést vár az Aston Martintól

  • Strollnak gyerekként nem Alonso volt a kedvenc versenyzője

    Strollnak gyerekként nem Alonso volt a kedvenc versenyzője

    Mielőtt az Aston Martin leleplezte volna az AMR23-at, a csapat pilótái, Fernando Alonso és Lance Stroll is nyilatkozott a nagyközönség számára. A kanadai többek között azt is elárulta, hogy már kisgyerekként figyelemmel követte a sportág eseményeit.

    Stroll többek között Alonso és Michael Schumacher csatáin nőtt fel. A fiatal spanyol és a veterán német számos emlékezetes momentumot okozott a Forma-1-et kedvelők számára, különösen a 2006-os bajnoki párharcuk, amit végül a spanyol nyert meg egy végletekig kiélezett harcot követően. Stroll azonban, mint az kiderült, nem a csapattársának szurkolt.

    „Rengeteg emlékem van gyerekkoromból, ahogyan Fernando (Alonso – a szerző) Schumacherrel harcol. Nem fogok hazudni, Schumachernek szurkoltam” – jegyezte meg Stroll nevetve a silverstone-i istálló autóbemutatóján.

    „Elképesztő, hogy Fernando még ilyen idősen is ennyire motivált. Már anno is ő volt az a pilóra, akire érdemes volt figyelni a versenyek folyamán. Nagyszerű érzés, hogy most már a csapatunk tagja és együtt dolgozhatunk a jövőben.”

    Új „ügynökkel” a fedélzeten köszönt be James Bond csapata, az Aston Martin

  • Új „ügynökkel” a fedélzeten köszönt be James Bond csapata, az Aston Martin

    Új „ügynökkel” a fedélzeten köszönt be James Bond csapata, az Aston Martin

    Bemutatkozott Fernando Alonso is az Aston Martinál, továbbá megmutatták milyen színű lesz a 2023-as autó.

    A kanadai-brit istálló lassan túl van a költözésen, bár nem kellett messzire vinniük a dolgaikat. A silverstone-i csapat ugyanis pár méterrel ment arrébb, az újonan épített gyárába. Ám nem csak az új helyszín jelent újdonságot a gárda életében.

    Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy szögre akasztja a sisakot és inkább a családjával tölti az idejét. A csapat viszont nem sokáig húzta az időt, pár nappal később be is jelentették, hogy a spanyol kétszeres világbajnok érkezik a német helyére.

    Fernando Alonso:

    A 41. életévét betöltő spanyol még most is tartogatott egy csapatváltást. Az Alpine-t is meglepte, hogy faképnél hagyja őket, így kényszerből be is jelentették Oscar Piastrit. Ám az ausztrál addigra már a McLarennek ígérkezett el. A spanyol tehát ismét megkavarta a szálakat, és új csapata életébe is szeretne pezsgést hozni. Ugyan az elmúlt évben az Aston Martin nem muzsikált jól, ám Alonso változtatna a tendencián. Szeretne a pontszerző helyeken autózni és ha a szerencse úgy hozza, akkor a dobogóra is felállna.

    Lance Stroll:

    A kanadai versenyző ismét egy új mentort kap maga mellé, aki az elmúlt napokban dicsérő szavakat intézett felé. Ám Stroll is kilépne már a hátsó sorból, és az új évet megragadva feljebb kapcsolna.

    AMR23:

    Az Aston Martin nem forgatta fel a színvilágát, a már jól megszokott brit zölddel vonta be autóját. Silverstone-ban be is járatják majd a versenyzők a gépet, ám a meglepetéseket a téli tesztre és az első versenyre tartogatják.

  • Horner meglepetést vár az Aston Martintól

    Horner meglepetést vár az Aston Martintól

    Amikor Christian Horner véleményét a lehetséges meglepetés-ellenfelekről kérték ki, ő a nagyon magabiztosnak tűnő Aston Martint nevezte meg.

    A Red Bull bajnoki címvédőként természetesen idén is favoritnak tűnik, miután tükörsimán nyerték a tavalyi bajnokságot a már kétszeres világbajnok Max Verstappen vezetésével. A legközelebbi üldözőket alighanem a Mercedes és a Ferrari párosa alkotja majd. Az viszont még lehet egy kérdés, hogy a maradék hét csapatból valaki meg tudja-e őket közelíteni.

    Az Alpine egy kézenfekvő tipp lehet, miután tavaly ők végeztek a középmezőny élén, de Horner rajtuk kívül még felvetett egy csapatot, név szerint az Aston Martint. A silverstone-i csapat jelentős befektetéseket hozott, például elkészült az új gyáruk, de leigazolták Fernando Alonsót is.

    Az Auto Motor und Sport kérdésére Horner egész pontosan így válaszolt: „Soha nem lehet tudni, úgy értem, az Alpine az év második felében előrelépett. Ott van az Aston Martin, folyamatosan nagy számokról beszélnek, így nem lehet tudni, hogy mi lesz a sorrend. De a McLaren is talán összeszedi magát idén. Szóval elkerülhetetlen, hogy a rajtrács a stabil szabályokkal elkezdjen tömörülni.”

    Jó néhány csapat került tehát említésre, és nyilván elképesztő lenne, ha közülük valamennyien harcolni tudnának az élen. Ugyanakkor ha már csak a felükre is igaz lenne ez, akkor a Red Bullnak nem lesz olyan könnyű dolga, mint tavaly. Horner pedig tisztában van vele, hogy az elképesztő számaikat megismételni hihetetlenül nehéz lesz, így nem tűzi ezt ki célként.

    „Csodálatos 2022-es évünk volt” – tette hozzá. „Visszatekintve arra, amit elértünk, 17 győzelem, két sprintverseny-győzelem, konstruktőri bajnokság, versenyzői bajnokság, hihetetlen év volt. Tehát ha ennek az 50%-át elérjük a futamgyőzelmek és a végeredmény tekintetében, az is elég lehet a bajnokság megnyeréséhez. De természetesen a Ferrarinak tavaly nagyon jó autója volt, idén is keményen fognak küzdeni. A Mercedes, biztos vagyok benne, hogy kiheveri a tavalyi szörnyűségeit. Szóval meglátjuk, de a versenyzők nagyon-nagyon erősek lesznek.”

    Horner mindenesetre azt nem tippelte meg, a két nagy rivális közül melyik lehet a nagyobb ellenfél: „Szerintem mindketten. Egyikőjüket sem becsüljük le. Nekünk csak magunkra kell koncentrálnunk, és a csapat keményen dolgozott a téli hónapokban, az RB19 pedig remélhetőleg az RB18-ban tapasztalt pozitívumokból fog meríteni.”

    A Red Bull, az Alfa Romeo és a Haas is bejáratta az idei autóját

  • Alonso akkor is büszke lesz, ha az Aston Martin nélküle nyer

    Alonso akkor is büszke lesz, ha az Aston Martin nélküle nyer

    Fernando Alonso az idén már az Aston Martin színeiben áll rajthoz a Forma-1-ben, és a célja nyilván a győzelem, előbb vagy utóbb. Ugyanakkor elmondása szerint ő akkor is büszke lesz, ha már csak nélküle jön össze a győzelem.

    A spanyol ugyanis már nem tartozik a legfiatalabbak közé, sőt ami azt illeti, mostanra ő a Forma-1 történetének legtapasztaltabb pilótája. Ennek ellenére többéves szerződése van az Astonnal, és ki tudja, meddig marad még a 2021-es visszatérése után.

    „Az Aston Martin F1 megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a közeljövőben győzni tudjon” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok. „A csapat eltökélt szándéka, hogy bajnokesélyes legyen, és mindent megtesz, hogy ezt elérje. Ez az ambíció minden autóversenyző számára vonzó. Látod a befektetéseket, az új gyárat, a csapathoz csatlakozó tehetségeket, és szeretnél részese lenni ennek. És ott van még a név, az Aston Martin. Ez egy ikonikus márka a motorsportban és az autóiparban, és mindig is az lesz. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a márka történetének következő fejezetét írhatom, és az Aston Martin család tagja lehetek.  Ez egy nagyon különleges lehetőség számomra ezzel a csapattal, a karrieremnek ebben a pillanatában.

    „Fizikailag és mentálisan is készültem erre a kihívásra, és úgy látom, hogy ez a projekt győztes lesz” – tette hozzá bizakodva. „Csak idő kérdése, hogy az Aston Martin versenyeket és bajnokságokat nyerjen. Hogy ez az idő a lehető legrövidebb legyen, ez a legnagyobb kihívás számomra – de készen állok rá. Akkor is nagyon büszke leszek, ha a csapat úgy nyer, hogy én nem ülök az autóban. Nagyon büszke leszek a folyamatra és a projekthez való hozzájárulásomra.”

    Alonso szerint egyébként a csapattársa, Lance Stroll is lehet az, aki majd learatja a munka gyümölcsét, hiszen bajnoki potenciált lát a kanadaiban.

    Alonso: A szupertehetséges Stroll potenciális világbajnok

  • Túl hangosan hallatja a hangját az Andretti az F1-es pályázatuk miatt?

    Túl hangosan hallatja a hangját az Andretti az F1-es pályázatuk miatt?

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali kritizálta az Andretti Global hozzáállását az F1 11. csapatává válásáért folytatott pályázatában.

    Domenicali szerint Michael Andretti a pályázatot támogató megjegyzései nem voltak bölcsek. Azzal a kockázattal jártak, hogy elbizonytalanítják a már meglévő csapatokat, ami megnehezíti a sikeres pályázatot. Az FIA új procedúrát indított az F1-be 2025-ben, 2026-ban vagy 2027-ben beszállni kívánó új csapatok számára. Az irányító testület elnöke, Mohammed Ben Sulayem az Andretti és más felek ajánlatai mellett foglalt állást.

    A jelenlegi csapatfőnökök azonban határozottan elutasítóak voltak az ötlettel szemben, arra hivatkozva, hogy aggályaik vannak azzal kapcsolatban, hogy Andretti mekkora értéket képviselne, és hogy a pénzdíjak felhígulnának, annak ellenére, hogy az új istállóknak 200 millió dolláros belépési díjat kell fizetniük.

    Ezúttal Domenicali is csatlakozott az Andretti megközelítésével kapcsolatos kritizálókhoz, miközben nyitva tartja az ajtót minden érdeklődő előtt. A héten a Sky Sports F1-nek elmondta, hogy a sportág „nagyon szívesen lát mindenkit, aki értéket hoz a versenyzésbe”:

    „Azt hiszem, hogy a folyamatot, ami végbemegy, komolyan, a megfelelő módon fogjuk elvégezni. Ha minden elem megvan, akkor nagyon szívesen látjuk őket de sok szempontot kell figyelembe venni. Nem kell túlreagálnunk azt, ha valaki túlzóan nyomasztja a rendszert. Cselekednünk kell, mert úgy vélem, hogy ma sokkal fontosabb, hogy megvédjük a sportág növekedését, valamint azoknak a csapatoknak a fenntarthatóságát, amelyek befektetnek a Forma-1-be azokban az időkben, amikor a dolgok nehezebbé váltak. A befektetés értéke ma tisztán kereskedelmi szempontból sokkal másabb, mint akár pár éve. Senki sem teheti ezt a szorongással, hogy a helyes döntést hozza meg akkor, ha valaki kiabál, és néhányan meg kevésbé kiabálnak.

    Tiszteletben kell tartanunk mindenkit. Vannak csapatok, mint Mario és Michael Andretti, akik igen hangosan hangoztatják, hogy be akarnak lépni a Forma-1-be. Ugyanakkor szerintem nem volt okos dolog azt mondani, hogy a csapatok kapzsik, hogy megvédjék magukat. Persze, ez csak az én véleményem. Vannak mások, akik sokkal kevésbé hangoztatják, hogy szeretnének bejönni a Forma-1-be. Tehát van egy folyamat, amit tiszteletben kell tartani, és mi az FIA-val együtt gondoskodunk arról, hogy a folyamatot tiszteletben tartsák.”

    Andretti tavaly év eleje óta próbál helyet szerezni a száguldó cirkusz rajtrácsára, miután sikertelenül próbált társulni vagy átvenni egy már létező csapatot, például a McLarent, az Aston Martint vagy az Alfa Romeót. Időközben az FIA megerősítette az új pályázati eljárást. Az Andretti erre bejelentette, hogy megtámogatta a pályázatát azzal, hogy megállapodást kötött a General Motors leányvállalatával, a Cadillac-kel.

    Az Andretti – amely már az IndyCarban, a Formula E-ben, az Extreme E-ben és az IMSA-ban is versenyez – egy 200 millió dolláros új székhely építését kezdte meg Indianapolisban, hogy felkészüljenek a Forma-1-ben való részvételre. Miközben az FIA lebonyolítja a jelentkezési folyamatot, a Forma-1-nek és a jelenlegi csapatoknak is bele kell egyeznie abba, hogy új csapatok csatlakozzanak a bajnoksághoz.

    Andretti bajnoki Lotus F1-es autója akár 9,5 millió dollárt is érhet az árverésen

     

  • Főnöke nem aggódik a „csapatgyilkos” Alonso miatt

    Főnöke nem aggódik a „csapatgyilkos” Alonso miatt

    Fernando Alonso az idei évet az Aston Martin csapatánál kezdi, viszont új csapatfőnöke nem aggódik a spanyol rossz híre miatt.

    Alonso többéves szerződést írt alá az Astonnal, akik Vettel pótlására hozták. Néhány csapatával nem vált el a legszebben Alonso, viszont Mike Krack nem gondolja, hogy lesz problémájuk.

    „Nem aggódom, szerint nem vagyok olyan, mint más csapatfőnökök” – szögezte le a motorsport-magazinnak nyilatkozva. „Nem érdekel a média – engem a csapat érdekel. És az egyik fő feladatom most az, hogy Fernandót is bevonjam. Nyitottak és őszinték vagyunk. Ha valamivel nem tudunk megbirkózni, akkor elmondjuk neki. Ha úgy döntünk, hogy egy bizonyos módon fogunk cselekedni, akkor tájékoztatjuk őt erről. Úgy gondolom, hogy amíg így dolgozunk, addig nem lesznek problémák. Fernando egy „csapatgyilkos”? Hát legyen. Ha segít a csapatnak, akkor nem bánom. Az a célom, hogy Alonso hosszú éveken át fontos tagja legyen a csapatnak. Ki kell használnunk a tapasztalatát. Szerintem másképp látja a dolgokat, mint 10-15 évvel ezelőtt. Szóval alig várom a szezonkezdetet, még ha tudom is, hogy nehéz lesz.”

    A visszavonulását már nyáron eldöntő Sebastian Vettellel kapcsolatban is megszólalt a luxemburgi szakember, aki szerint a négyszeres bajnok megbánja majd döntését: „Szerintem Sebastian Szingapúr és Suzuka után ismét vérszemet kapott. Éles volt, és nagyon benne volt az flow-ban. Az utolsó néhány futamon látszott, hogy az autója több visszajelzést és jobb teljesítményt adott neki, ami motiválta őt. Remélem, hogy megbánja majd.”

    Hamilton, Russell és Alonso is Jerezben tesztel

  • Kik lehetnek a Honda partnerei 2026-tól?

    Kik lehetnek a Honda partnerei 2026-tól?

    2026-tól a Honda is visszatér a Forma-1-be, ám addigra a jelenlegi „partnerük” a Red Bull Ford erőforrásai fog váltani, így a japánok jelen pillanatban csapat nélkül vannak.

    Az új motorformula 2026-os bevezetése jelentősen felkeltette a motorgyártók figyelmét. Eddig összesen hat gyártó kötelezte el magát az F1 iránt, az Audi és a Ford, mint két új mellett, a Honda is jelen lesz az új korszakban.

    Honda erőforrásokat jelenleg a Red Bull és az AlphaTauri használ, saját motorként futtatva, 2026-tól azonban a szintén visszatérő Forddal léptek együttműködésre.

    Azonban most még nincs egy csapat sem, akinek szállíthatnának erőforrásokat, ám addig van még három szezon, és jelöltekből sincs hiány, szóval nem kell aggódniuk az ázsiai szigetországban.

    A planetf1.com pedig sorra vette, hogy ki miért jöhet szóba a Hondánál.

    Az első ilyen jelölt, az Aston Martin. A britek jelenleg a Mercedes erőforrásait használják, ám a szerződésük nem vonatkozik már 2026-ra. A Lawrence Stroll által vezetett csapat az elmúlt időszakban zsákszámra lapátolta a pénzt az infrastrukturális fejlesztésekbe, nem titkoltan a magasztosabb célok érdekében. Jelenleg Mercedes-partner csapatként kevésbé számítanak függetlennek, így nem lenne meglepetés, ha a nagyobb önállósodás reményében szakítanának a Mercedes-szel, és egy gyári csapattal nem rendelkező motorra esne a választásuk, amelynek tökéletesen megfelel a Honda.

    Szóba jöhet még azon privátcsapatok is, akiknek nem ismert a 26-os motorpartnere. Ilyen a Haas, noha a Hondának náluk lesz a legkevesebb esélye, miután az amerikai istálló a 2016-os bemutatkozása óta a Ferrari partnere. Az évek során pedig egyre szorosabbra fűzte a viszonyt az olaszokkal, sőt Maranellobban egy saját részleget is felépítettek, hogy könnyebb legyen a közös munka a Ferrarival. Az esély vajmi kevés, de a Forma-1-ben már megtanultuk, hogy amíg valami nincs biztosra bejelentve, addig teljesen kizárni semmit sem lehet.

    Nagyobb esély mutatkozik két olyan partnerre, akikkel már dolgoztak együtt a Hondánál. Mindketten jelenleg Mercedes erőforrást használnak. A McLaren-Honda eddig egy két részes házasság volt, egy igen sikeres – 90-es évek – és egy nagyon sikertelen, szenvedő – 2010-es évek második fele – korszakkal. A McLaren 2024-ig rendelkezik szerződéssel az ezüst nyilakkal, ám a közös, várva várt nagy siker elmaradt. A siker reményében pedig elgondolkozhatnak a váltáson, ráadásul látva a Honda sikereit (két egyéni és egy konstruktőri világbajnoki cím) harmadszor is elképzelhető az összeállásuk.

    Hasonló cipőben jár a Williams istálló is. A Hondával a 80-as évek végén szép sikereket értek el, a gárda azonban most messze van fénykorától. Náluk azonban kevésbé várható a közeljövőben egy motorváltás, mivel a Mercedes legszorosabb partnercsapatának tekinthetőek. Nekik köszönhetően egyre inkább érik utol a mezőnyt, ráadásul James Vowles személyében egy olyan csapatfőnök érkezett, aki nagyon jól ismeri a Mercedest, és jó viszonyt ápol velük, így meglepő lenne, ha nem velük akarná folytatni.

    Egyelőre tehát négy, de reálisan inkább csak két jelöltje van a Hondának, ám nem szabad elfelejteni, hogy a tervek szerint két új csapat érkezése is várható a száguldó cirkuszba, így bőven lesz lehetőségük válogatni Japánban.

    Adhat-e motort a Honda a Forma-1-be vágyó Andretti Cadillacnek?