Címke: Aston Martin

  • Még a pórul járt Russell is bírálta az FIA-t: Némi józan észre lenne szükség

    Még a pórul járt Russell is bírálta az FIA-t: Némi józan észre lenne szükség

    George Russell a GPDA nevében arra kérte a Szövetséget, hogy használják a „józan eszüket” a büntetésekkel kapcsolatban.

    Fernando Alonso nem megfelelően állt be a számára kijelölt rajtkockába, amiért meg is kapta a jogos büntetését. A boxkiállása előtt a spanyol letöltötte a rá kiszabott szankciót, ám a 49. körben újra vizsgálta a versenyigazgatóság az esetet.

    A verseny leintését követően újfent megbüntették a kétszeres világbajnokot, mivel „nem megfelelően járt el a csapat a büntetés alatt”. Az emelőt ugyanis az autó alá tolták, így hozzáértek a konstrukcióhoz. A regulák szerint csak dolgozni nem lehet ilyenkor a versenygépen, így azzal a mozdulattal a szerelő nem vétett a szabályok ellen. Sőt, az elmúlt évek alatt több esetben is így jártak el a csapatok.

    Ahogy Russell elvitte a díjat, úgy viheti is vissza – mégis Alonso lett a harmadik!

    Ugyan az istállók beszéltek arról, hogy az érintés is tekinthető „munkának”, ám nem sikerült egyöntetű döntést hozniuk a témával kapcsolatban. Így menekült meg a kanadai-brit csapat, és kapta vissza a dobogós helyezését.

    Russell viszont már Ausztráliában leülne a Szövetséggel, és tárgyalna a helyzetről. A GPDA igazgatója szerint „túl szélsőségesek” manapság a szankciók.

    „Úgy vélem, néhány büntetés azért túl szélsőséges volt és túlment egy határon. Némi józan észre lenne szükség. Azzal, hogy Fernando egy kissé balra állt (a rajtnál) nem szerzett előnyt, és nem nyert azzal semmit. Az 5 másodperces büntetés túl sok volt. Majd jött az az eset a boxkiállással… a 10 másodperces büntetéssel egyértelműen túllőttek a célon.” – magyarázta a Mercedes versenyzője.

  • Azt suttogják a paddockban, hogy ez a csapat nyomta fel az Aston Martint

    Azt suttogják a paddockban, hogy ez a csapat nyomta fel az Aston Martint

    A paddockban azt pletykálják, hogy a Mercedes nyomta fel az Aston Martint, és kérte a büntetés végrehajtásának felülvizsgálatát.

    Fernando Alonso időbüntetést kapott, amit az első boxkiállásánál le is töltött. 35 körön keresztül úgy ítélte meg a versenyigazgatóság, hogy megfelelően hajtotta végre a csapat a szankciót, majd a 49. körben egy olyan üzentet kaptak, hogy mégsem volt minden rendben.

    A hátsó emelő hozzáért az autóhoz, így a díjátadó után 10 másodperces büntetést kapott a a spanyol. A trófea George Russell és a Mercedes kezébe vándorolt egy pár óra erejéig. A csillagosok már a futamon figyelmeztették versenyzőjüket, hogy lépjen oda, ugyanis a harmadik helyen haladó ellenfele ismét büntetést kaphat. Ugyan a 23 éves versenyző „őrültként hajtott”, mégsem tudott 5 másodpercen belülre kerülni.

    Az Aston Martin felülvizsgálatot kért, és meg is nyerték az ügyet, így a trófea és a pontok is visszakerültek a kétszeres világbajnokhoz.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team
    A Mercedes nyomta fel az Aston Martint?

    A paddockban azt pletykálják, hogy a Mercedes panasza miatt vizsgálták újra Alonso ügyét a 49. körben. Ted Kravitz, a Sky Sports riportere a műsorában a következőket mondta az esetről:

    „Ha büntetés kapsz, és mikor le kell azt töltened, akkor nem lehet semmilyen munkát végezni az autón. A genfi irányítóközpont nem látta pontosan milyen mértékben ért hozzá a hátsó emelővel a fickó az autóhoz. Úgy voltak vele, ha hozzá is ért a konstrukcióhoz, akkor azt megfelelően tette. Ám később egy másik csapat, akinek elég nagy haszna származott ebből – a pletykák szerint a Mercedes, de ezt nem erősítette meg senki – panaszkodni kezdett, és arra kérte a stewardokat, vizsgálják meg jobban az esetet. Úgy vélték, hogy a Sporttanácsadói Bizottság (SAC) azt mondta, az autóhoz való hozzáérés is szabálytalannak minősül. Ám az Aston Martin bebizonyította, hogy a SAC sosem állított ilyet. Hozzá lehet érni az emelővel az autóhoz, ám érdemi munkát nem végezhetnek a segítségével. Korábban is történt már olyan, hogy a csapatok hozzáértek a konstrukcióhoz az emelővel. A végén így lett Alonso ismét harmadik.” – magyarázta a brit riporter.

    Ocon is megbüntették Bahreinben ezért:

    Ugyanakkor a szezonnyitón hasonló okok miatt kapott a francia is büntetést.

    „Ez nehéz kérdés, mivel Esteban Ocon is 5 másodperces büntetést kapott, majd a boxutcában az egyik csapattag hozzáért az autóhoz, így később 10 másodperccel sújtották a versenyzőt. Van tehát némi következetlenség, de az Aston Martin be tudta bizonyítani a SAC jegyzőkönyve által, hogy igazuk van. Alonso nem szerzett előnyt azzal, hogy a csapat egyik tagja egy emelőt tolt az autó alá. Sportszakmai szempontból helyes döntés volt visszaadni nekik a dobogós helyezést.” – folytatta Kravitz.

  • Ezt üzente Alonso Russellnek, mikor visszakapta a trófeát

    Ezt üzente Alonso Russellnek, mikor visszakapta a trófeát

    Fernando Alonso a Twitteren küldött üzenetet George Russellnek, miután újfent ő lett a harmadik a Szaúd-Arábiai Nagydíjon.

    A spanyol nem megfelelően állt be a rajtkockájába a felvezető kör után, így a versenyen 5 másodperces büntetést kapott. Ezt az első boxkiállása előtt le is töltötte, így nem számolt további szankciókkal. Ám a hátsó emelő hozzáért az autóhoz ez idő alatt, így a díjátadó után megduplázták a kétszeres világbajnok büntetését.

    A szabály úgy szól, hogy nem lehet dolgozni az autón amíg a büntetését tölti a versenyző és a csapat, ám az vitatható, hogy a konstrukcióhoz való „hozzáérés” munkának minősül-e. A csapatok ugyan beszéltek arról, hogy az érintést is ebbe a kategóriába sorolják, viszont egyöntetű megállapodás nem született a tárgyalások során.

    Ahogy Russell elvitte a díjat, úgy viheti is vissza – mégis Alonso lett a harmadik!

    Erre a kitételre alapozva büntették újra Alonsót, de az Aston Martin tudott új bizonyítékkal szolgálni. Hét olyan videófelvételt mutattak az elmúlt időszakból, mikor nem büntették emiatt a versenyzőt. Tovább az FIA segítségével bebizonyították, hogy a már említett megbeszélésen nem született egyértelmű döntés azzal kapcsolatban, hogy büntetni kellene-e az autóhoz való hozzáérést is. Így az stewardok visszavonták a 10 másodperces büntetés, ezért George Russell adhatta vissza a korábban kapott trófeát.

    Az eredmény kihirdetésé Alonso nem bírt magával, és így ugratta a potyadíjat kapó brit pilótát. A Mercedes versenyzője miután átvette az Aston Martin garázsából a kupát, megünnepelte a harmadik helyet. Ám amikor vissza kellett szolgáltatnia a díjat, Alonso a következő fényképet és emojikat küldte Russellnek.

  • Olasz sajtó: A Ferrari teljesítménye elkeserítő, a Red Bull a saját ligájában játszik

    Olasz sajtó: A Ferrari teljesítménye elkeserítő, a Red Bull a saját ligájában játszik

    Az olasz média is a Red Bullt éltette, miközben a Ferrari újabb lemaradását taglalta.

    Max Verstappen vállára is ráült a technika ördöge, így idejekorán kellett befejeznie az időmérőt. A 15. helyről rajtolva viszont a második pozícióig ért fel, miközben csapattársa megnyerte a versenyt. Ugyanakkor Fernando Alonso harmadik helye és a Ferrari szereplése is nagy figyelmet kapott a futam után.

    A híres olasz sajtóorgánumok így vélekedtek a Szaúd-Arábiai Nagydíjról:

    Sky Italia:

    „A Ferrari versenyzői leginkább az autójukkal küzdenek, ami horrorisztikus. Voltak ugyanakkor jó dolgok is, amiket Maranellóból magával vitt a Ferrari Jeddah-ba. A boxkiállások és a jó stratégia ebbe a kategóriába tartozik. A futam egy bizonyos pontján mindkét versenyző Lance Stroll előtt autózott. Ugyanakkor aggasztó a lemaradásuk a Red Bullhoz képest. Pérez teszi a dolgát, és ha kell, akkor az első helyen végez. Verstappent pedig hagynunk kellene a pályán kívül rajtolni, hiszen majdnem megnyerte a versenyt a 8. sorból indulva.”

    La Gazetta dello Sport:

    „Verstappen és Pérez eddigi szereplése a McLaren 1988-as szezonját idézi. Már az első futamon is ijesztő volt az előnyük. Már akkor mindenki azt mondta, hogy a játéknak így vége. Tegnap még a legoptimistábbak is kénytelenek voltak feladni a reményt, Verstappen és Pérez már most elhúzott a bajnokságban. Eközben Fernando Alonso 41 évesen oroszlánként küzd az Aston Martinnal. Míg a Ferrari a verseny második felében léket kapott hajóként süllyedt el. Az autó nagyon lassú volt a keménykeverékű gumikon. Ugyanaz a gondjuk, mint Bahreinben.”

    Corriere dell Sera:

    „A Ferrari teljesítménye lehangoló, míg a Red Bullnál az egyetlen izgalmas pont a két versenyző rivalizálása lehet. A Red Bull a bajnokság első négy helyét birtokolja (az Aston Martinnal kiegészülve), míg az SF-23 teljesítménye nem elég jó. Olyan sokkterápiára lenne szükség, mint amilyet a Mercedes is tervez. Jeddah-ban a boxkiállások jól működtek, de az eredmény lehangoló.”

    La Repubblica:

    „Visszatért a Ferrari és ismét bajban van. Nem számított ilyen rossz kezdésre a csapat, elég nagy slamasztikában vannak. A vörösök egy unalmas szaúdi versenyen a negyedik erő szerepében tetszelegtek. Verstappen mindaddig a tőle megszokott módon az utolsó körben futja meg a verseny leggyorsabb körét. Ezzel a mutatvánnyal megtartotta vezető helyét a tabellán.”

    Autosprint:

    „A jeddah-i tűzijáték alatt Alonso ünnepelt, és egy destabilizáló üzentet küldött a többieknek. A spanyol alatt egy olyan autó van, ami egész évben a dobogós helyezésekért harcolhat. Az RB19 ugyanakkor egy egyéni ligában játszik. Ha az Aston Martin nem művel valami mesterit, vagy a Ferrari és a Mercedes nem ébred fel, akkor Max és Checo osztozhat végig a győzelmeken.”

  • Ahogy Russell elvitte a díjat, úgy viheti is vissza – mégis Alonso lett a harmadik!

    Ahogy Russell elvitte a díjat, úgy viheti is vissza – mégis Alonso lett a harmadik!

    Mégis Fernando Alonso lett a harmadik Szaúd-Arábiában, a 2023-as szezon második futamán.

    A spanyol versenyző nem megfelelően állt a rajtkockába, így a futam első köreiben büntetést kapott. A szabályoknak eleget téve az első boxkiállás alatt letöltötte azt, majd a verseny végén a harmadik pozícióban látta meg a kockás zászlót.

    Ugyanakkor a Mercedes figyelmeztette a 49. körben George Russellt, hogy újfent büntetést kaphat a 41 éves pilóta, ezért próbáljon meg ledolgozni a hátrányából. A brit versenyző nagyon igyekezett, de végül az Aston Martin spanyolja 5.1 másodpercet vert ellenfelére.

    A pezsgőzés után jött a feketeleves. Alonso 10 másodperces időbüntetést kapott, mivel a csapat nem megfelelően járt el a büntetés letöltése alatt. Az autó hátulját ugyanis felemelték, így hozzárétek a konstrukcióhoz.

    Még Russell sem tartotta fairnek a dolgot:

    Alonso kénytelen volt átadni a serleget a Mercedes versenyzőjének. A brit pilóta azonban elmondta, ellenfele teljesen megérdemelte a dobogós helyezést.

    „Szerintem Fernando (Alonso) büntetése elég kemény volt. Megérdemelték a dobogós helyezést, viszont egy plusz trófeát elfogadnék.” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a 23 éves pilóta.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    A kétszeres világbajnok mindaddig a Szövetség lassúságát bírálta:

    „Őszintén szólva, annyira nem fáj a dolog. Ott voltam a dobogón, csináltam pár képet, átvettem a trófeát és ünnepeltem. Most három ponttal kevesebb van, eddig 15 egységről volt szó, most csak 12 maradt. Ez inkább az FIA gyenge műsora volt ma. Nem lehet 35 körrel a boxkiállás után büntetést kiszabni. Elég idejük volt arra, hogy tájékoztassanak. Ha időben szólnak, akkor el tudtam volna lépni, és akár 11 másodperces különbséget is ki tudtam volna autózni. Ma nem nyújtottunk jó műsort a szurkolóknak. Tudom, hogy a csapat megpróbálja felülvizsgáltatni a dolgot, mivel a második büntetéssel nem értettünk egyet. Érdekel a dolog ugyan, de annyira azért nem. Ünnepeltem egy jót, és három ponttal kevesebb egységet kaptam. Oké, próbáljuk meg ezt helyrehozni Ausztráliában.” – nyilatkozta Alonso.

    Emiatt kapott a kétszeres világbajnok 10 másodperces büntetés:

    Az FIA-nak gondjai akadtak a rendszerével, így csak 23:00 óra tájékán derült ki pontosan miért kapott 10 másodperces büntetést az Aston Martin versenyzője. Mikor a spanyol a boxutcába hajtott, és beállt a kijelölt helyre, a szerelők vártak, és csak az után dolgoztak az autón. A Genfben található irányítóközpont szerint a csapat megfelelően töltötte le a büntetését. A helyszínen tartózkodó stewardok is így látták a dolgot, ezért nem is vizsgálták tovább az esetet. Ám az utolsó körben a versenyirányítás közbeszólt és jelentette az irányítóközpontnak, hogy nem megfelelően hajtották végre a büntetést az Aston Martinnál.

    „A SAC megbeszélésen arról beszéltek a csapatok, hogy az autó semelyik részéhez sem lehet hozzáérni a büntetés letöltése alatt, mivel az a versenygépen való dolgozásnak minősül. Ebben az esetben egyértelmű volt, hogy a hátsó emelővel hozzányúltak a konstrukcióhoz.” – áll az FIA közleményében.

    Mivel a csapatok abban maradtak, hogy nem érhetnek hozzá az autóhoz a büntetés időtartama alatt a szerelők, így a versenyfelügyelők megduplázták az eredeti szankciót. Utólag ki is zárhatták volna Alonsót, de mivel érdemi munkát nem végeztek az autóján, így azt túl szigorú büntetésnek titulálták a stewardok.

    Alonso rejtélyes bejegyzése és a büntetés visszavonása:

    Míg az F1-es paddock szépen-csendben összepakolt, addig az Aston Martin az igazát védte a stewardok előtt. Már mindenki a következő futamra koncentrált, mikor egy érdekes bejegyzés jelent meg a közösségi médiás felületeken. Fernando Alonso karrierje 100. dobogós helyezését ünnepelte.

    Mivel a spanyol versenyzőről volt szó, többen úgy vélték, csupán csak okosan üzent az FIA-nak a képekkel. Sőt, technikailag igaza volt a spanyolnak mivel fizikailag tényleg felállt a dobogóra.

    Ám az FIA rendszere szépen-lassan kiküldte az üzeneteket. Így derült ki, hogy a kanadai-brit csapat még mindig küzd azért a harmadik helyért, és meg is nyerte a csatát.

    Miért vonták vissza Alonso büntetését?

    A felülvizsgálati kérelemnek helyt adtak a stewardok, ugyanis „jelentős és releváns” új bizonyítékkal tudott szolgálni az Aston Martin. A csapat bebizonyította, nem volt egyértelmű megállapodás azzal kapcsolatban, hogy az „érintés” munkának minősül-e vagy sem. 7 olyan estet hoztak fel példaként, mikor az emelővel hozzáértek a konstrukciókhoz a szerelők, és mégsem kaptak azután büntetést a versenyzők. A stewardok végül visszavonták a 10 másodperces büntetést, így a trófea újfent Alonso tulajdonába került.

     

  • Hiába nyomta Alonso, a futam után elvették tőle a harmadik helyet

    Hiába nyomta Alonso, a futam után elvették tőle a harmadik helyet

    Fernando Alonso mindent megtett azért, hogy megtartsa harmadik helyét, ám végül a versenyigazgatóság nagyobb büntetéssel jutalmazta.

    A spanyol versenyző hibázott a rajt előtt, ugyanis nem megfelelőn állt be az előre felfestett rajtkockába. Ugyan megelőzte az első méterek után Sergio Pérezt, ám csapata szólt neki, büntetés vár rá az eset miatt.

    Ki is osztotta a versenyigazgató a szokásos 5 másodperces időbüntetést, amit a kétszeres világbajnok zokszó nélkül vett tudomásul.

    Csapattársa meg is csinálta Alonso szerencséjét, ugyanakkor még nagyobb büntetésre „kárhoztatta”. Lance Strollnak le kellett parkolnia az autóját, így a Safety Car is tiszteletét tette az eseményen. Alonsót is behívták a boxba kereket cserélni, és szerencséjére le is tölthette komolyabb időveszteség nélkül a büntetését.

    A verseny végén azonban a Mercedes rászólt a negyedik helyen autózó George Russellre, hogy próbáljon meg közelebb kerülni a 41 éves versenyzőhöz. A brit „nyomta, mint a pokol”, de végül nem sikerült az 5 másodperc alá kerülnie. Természetesen erre az üzenetre Alonso figyelmét is felhívta az Aston Martin. A spanyol rá is kapcsolt, és némileg kényelmesen fejezte be a futamot.

    A ceremónia lement, a díjakat átadták, majd a versenyzők a média rendelkezésére álltak. Ekkor derült ki, hogy Alonsót 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, mivel nem megfelelően hajtották végre az előzőleg kiszabott szankciót.

    Így a spanyol visszaesett a negyedik helyre, míg George Russell végzett hivatalosan a „dobogón”.

    Az első versenyen Esteban Ocon járt porul, ugyanis az FIA mérése szerint előbb nyúltak hozzá a szerelők az autóhoz (a munkálatokat még nem kezdték el). Ezúttal az Aston Martinnál is ez volt a helyzet.

     

  • A Red Bull és a Mercedes mutogat, Alonso viszont csak nevet rajtuk

    A Red Bull és a Mercedes mutogat, Alonso viszont csak nevet rajtuk

    Fernando Alonsót nem érdekli, hogy melyik csapat autójához hasonlítják az Aston Martin konstrukcióját.

    Már az autóbemutató során látszott, hogy a kanadai-brit csapat a Bikákról is inspirálódott. A sikeres projekthez azok a szakemberek is hozzájárultak, akik az osztrák csapatot hagyták ott az Aston Martin kedvéért. Így az első futamon egy viszonylag versenyképes AMR23 mutatkozott be, ami a dobogó legalsó fokára repítette a kétszeres spanyol világbajnokot.

    A futam után a Red Bull azzal viccelődött, milyen jó látni, hogy a tavalyi autójuk idén is versenyképes. Sergio Pérez a sajtótájékoztatón hozzátette: örül annak, hogy „három Red Bull” végzett a dobogón.

    Ugyanakkor a Mercedes számára is ismerős elemek jelentek meg az autón. A csillagosok szerint az Aston Martin versenygépének hátsó része hasonlít a tavalyi kialakításukhoz.

    Mindaddig a 41 éves spanyol csak nevet a megjegyzéseken. Alonsót nem zavarja, hogy a többiek miket mondanak az autójáról.

    Fernando Alonso, Aston Martin, Bahreini Nagydíj
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Egyáltalán nem érdekelnek a megjegyzések. Én a csapatomra koncentrálok, ugyanakkor lehet látni, hogy van különbség a konstrukciók között. Példának okáért, a Mercedes azt állítja, hogy az autónk 50%-át róluk másoltuk, míg a Red Bull a maradék 50%-ot tulajdonítja magának. Ám a két koncepció nagyon eltérő. Ez bizonyítja azt, hogy az elméletek nem igazak. Nekünk más koncepciónk van, mint nekik, bár vizuálisan minden autó hasonlít némileg egymásra. A Ferrari, a Haas és az Alfa Romeo is nagyon hasonló. Az igazat megvallva én inkább azt mondanám, hogy a mi konstrukciónk az Alpine autójához hasonlít” – magyarázta Alonso.

    Mindenkit meglepett az Aston Martin:

    Alonso szerint azért váltott ki ilyen reakciókat az autójuk a riválisaikból, mert meglepődtek azon, hogy ilyen versenyképes lett a konstrukció.

    „Minden csapat küzd a költségvetési plafonnal, és most próbálják itt-ott javítani a versenygépüket. Így amikor azt látják, hogy egy másik csapat 1 másodpercet javít, akkor megpróbálják megérteni, hogyan érték ezt el. Bizonyos szempontból ez jó, hiszen ez dicséret a jól végzett munkáért. Bátrak voltunk a télen a koncepciónkkal kapcsolatban, Dan Fallows nagyon eltökélt volt. Mindazonáltal meg kell őriznünk a hidegvérünket. Meg kell néznünk, hogy a következő versenyeken is ilyen versenyképesek leszünk-e, mint Bahreinben. Lehet, hogy Szaúd-Arábiában negatív meglepetés ér minket” – tette hozzá a spanyol.

  • Ez a különbség Alonso és Vettel között a világbajnok szerint

    Ez a különbség Alonso és Vettel között a világbajnok szerint

    1997 Forma-1-es világbajnoka, Jacques Villeneuve tisztában van azzal, mi szükséges a sikerhez a száguldó cirkuszban. A Williams egykori pilótája nem gyakran szokott ilyesmit csinálni, de most megdicsérte a szezonnyitón brillírozó Fernando Alonsót.

    A kétszeres világbajnok kitűnő érzékkel váltott csapatot 2023-ra, ugyanis az Aston Martin egy remek konstrukciót épített, amivel a spanyol már Bahreinben borsot tört a Mercedesek és a Ferrarik orra alá. Ugyan Charles Leclerc kiesése is kellett hozzá, de Alonso 3. helye még így is hatalmas bravúr, ugyanis a pályán George Russellt, Lewis Hamiltont, valamint Carlos Sainz-t is meg kellett előznie.

    Hamilton megölelte, csapata énekelve éltette Alonsót a dobogója után (videók, képek)

    Villeneuve szerint az Alpine nagyon rosszul járt, hogy elveszítette a 32-szeres futamgyőztest. A spanyol szentül hiszi azt, hogy ha folytatják ezt a tendenciát a Zöldekkel, akkor akár a 3. világbajnoki címét is célba veheti.

    „A kornak döntő szerepe lehet a jövőben” – véli Villeneuve. – Ha eljut az ember egy olyan szintre, ahol már nincs meg benne a tűz, valamint a kockázat vállalás sem a régi, akkor inkább a visszavonul.”

    A kanadai az utolsó mondatában arra a Sebastian Vettelre gondolt, aki a tavalyi szezon végén vonul vissza. A német pilóta tesztbeszédén már látszódott, hogy sokkal inkább a politikai dolgokkal és a környezetvédelemmel foglalkozik, nem pedig a versenyzéssel. A négyszeres világbajnok pedig vissza is vonult az év végén, ahogyan azt sokan várták.

    Alonso azonban tényleg nagy dolgokat vihet véghez idén, miután a csapat újdonsült technikai igazgatója, Dan Fallows szerint rengeteg potenciál van az AMR23-ban.

    Alonso kitűzte a célt: irány a harmadik bajnoki cím

  • Még a Red Bull is beállt emiatt a Mercedes mögé: ez teljes képtelenség!

    Még a Red Bull is beállt emiatt a Mercedes mögé: ez teljes képtelenség!

    Még az ellenfelek is cáfolták a Mercedes körül keringő vad pletykákat.

    Az elmúlt időszakban olyan hírek kaptak szárnya, amin még a többi csapat is meglepődött. Az Aston Martin kedvező helyzete miatt különböző sajtóorgánumok úgy vélték, hogy a Mercedes-Benz fókuszpontot válthat idén.

    A pletyka szerint három versenye lett volna a csillagosoknak arra, hogy jobb teljesítményt érjenek el a kanadai-brit csapatnál. Baku után ugyanis Fernando Alonso kapta volna meg a „jobb” motort, így a gyári csapat helyett a „zöldek” mögé állt volna be a Mercedes.

    Ám ezeket a híreket nem csak az Ezüst Nyilak tartják nonszensznek, még legnagyobb riválisuk is csak nevet ezeken a híreken.

    „A szabályok egyértelműen leírják, hogy minden ügyfélnek és gyári csapatnak ugyanazt a technikát kell kapnia. Én amennyire tudom, fokozottan figyel mindenki arra, hogy ezt betartsa mindenki. Tehát tilos és irreális egy másik csapatot előnyben részesíteni.” – magyarázta Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke.

    Fernando Alonso, George Russell, Aston Martin, Mercedes
    Fernando Alonso, George Russell – Fotó: Aston Martin F1 Team
    A Red Bull is megvédte a Mercedest:

    Helmut Marko sem értette, honnan szedte a média ezt a feltételezést:

    „Miért kellene a Mercedesnek egy versenytársát erősítenie? Végső soron a Mercedes és az Aston Martin egymás ellen küzdenek. A Mercedes mindent megtesz azért, hogy feledtesse a csalódást keltő szezonnyitót. Így a terveik között biztos nem szerepel az, hogy segítsék az Aston Martint.”

    Gerhard Berger kihangsúlyozta, hogy szerinte a Mercedes és az Aston Martin az autóiparban még szorosabbra fűzte a viszonyát, ám ez a kapcsolat nem fog jobban kiterjedni az Forma-1-es csapataikra.

    „A rajongók szemében a Mercedes, a Ferrari, az Aston Martin, a Renault és mindenki más ellen versenyez. Őket kell legyőzniük, ha növelni akarják az imázsukat. Így biztosan nem segítenek a riválisuknak. A következő hetekben úgyis kiderül, hogy csak az első versenyen volt erősebb a Mercedesnél az Aston Martin, vagy tartósabb lesz ez az állapot.”

  • Barátnője szerint ekkor fog visszavonulni Alonso

    Barátnője szerint ekkor fog visszavonulni Alonso

    Fernando Alonso barátnője, Andrea Schlager nemrégigen elárulta, hogy az Aston Martint erősítő kétszeres spanyol világbajnok mikor akaszthatja végleg szögre a bukósisakját.

    A 41 éves Alonsót nagyon soka kritizálták, miután otthagyta az Alpine-t az Aston Martin kedvéért. Azonban a spanyol már a 2023-as szezon első versenyén a kritikusai arcára fagyasztotta a mosolyt, miután a Mercedeseket és a Ferrarikat legyőzve végzett a 3. helyen a két Red Bull mögött. Azonban Alonso már bőven benne van a korban, ami miatt nem biztos, hogy meg fogja hosszabbítani a 2024-es évad végén lejáró mostani szerződését.

    A spanyol pilóta barátnője – aki az osztrák Servus TV riportereként számos F1-es versenyen van jelen – nemrégiben erről beszélt az televíziós csatorna egyik élő adásában. „Jelen pillanatban egy 2 éves szerződés köti az Aston Martin, de nagy valószínűséggel nem fogja meghosszabbítani azt” – véli Schlager.

    Mivel Alonso és Schlager a téli szünetben egyáltalán nem posztoltak semmit arról, hogy együtt csinálnának valami, sokan elkönyvelték, hogy szakítottak. Az osztrák riporternő azonban most tiszta vizet öntött a pohárba és elmondta, hogy a 32-szeres futamgyőztes intenzív edzései miatt folyton együtt teniszeztek vagy sítúrára mentek.

    Barátnője szerint Alonso úgy teljesít, mint egy fiatal