Címke: Aston Martin

  • Honfitársa szerint Vettel nem tudta úgy motiválni az Aston Martint, mint Alonso

    Honfitársa szerint Vettel nem tudta úgy motiválni az Aston Martint, mint Alonso

    Christian Danner elmondta, miért tudja jobban motiválni Fernando Alonso az Aston Martint.

    2021-ben a Racing Point nevet és arculatot váltott, így került a rajtrácsa az Aston Martin. A kanadai-brit istálló Sebastian Vettellel és Lance Strollal indult útnak, ám a kezdeti két év nem sikerül zökkenőmentesen.

    Tavaly a négyszeres világbajnok úgy döntött, szögre akasztja a sisakot, hogy több időt töltsön a családjával. Ezután kereste meg Lawrence Stroll a spanyol világbajnokot, aki szinte azonnal igent mondott a kínálkozó lehetőségre.

    A zöldek 2023-as autója sokkal versenyképesebb az elődjeinél. Így a 41 éves pilóta három futamból háromszor állhatott dobogóra. A csapat azzal számol, hogy Alonso még a 33. győzelmét is megszerezheti, ha továbbra is ilyen jól mennek a dolgaik.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Lewis Hamilton, Max Verstappen, Rob Marshall és Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    A szakértőként tevékenykedő Danner úgy látja, Alonso attitűdje jobban ki tudja hozni a csapatból a rejtett tartalékokat. A német szerint ez mind az „all-in” hozzáállásnak köszönhető.

    „Mindig is nagy Vettel-rajongó voltam, de nem hinném, hogy ő képes lett volna erre. Alonso mindig nagyon világosan fogalmaz: ‘nincs B tervem, én autóversenyző vagyok.’ Ennyi a különbség. Csak beszélni kell Tom McCullough-val. Elképesztő, mennyire fel tudja Alonso villanyozni az embereket. Van energiája, és képes megvalósítani, amit kitűzött maga elé. Kezdetben ez a hozzáállás Vettelben is megvolt, viszont az elmúlt évek alatt nagyon távol került a Forma-1-től. Ott volt a méhhotel, a környezetvédelem, és az otthoni dolgai, így már nem tudta úgy motiválni a csapatot, mint ahogy most Alonso teszi” – nyilatkozta a német szakértő.

    Danner üdvözölte az Aston Martin további lépéseit is. A csapat tavaly megszerezte a Red Bulltól Dan Fallowst, és további mérnököket is elcsábított az istállótól.

    „Ha kiemeled a jó szakembereket a korábbi mérnöki struktúrájukból, és új környezetbe teszed őket, nincs akadálya annak, hogy jól működjenek. Ugyanakkor ez a siker meglepett. Úgy tűnik, van valami az autóban, amit Alonso nagyon érez.”

  • Alonso elmondta, melyik versenyző állíthatja be Schumacher és Hamilton rekordját

    Alonso elmondta, melyik versenyző állíthatja be Schumacher és Hamilton rekordját

    Fernando Alonso úgy véli, hogy már rég a mezőny tagja az a versenyző, aki beállíthatja Michael Schumacher és Lewis Hamilton rekordját.

    A spanyol világbajnok jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel. Legutóbb a holland versenyző drukkolt annak, hogy a 41 éves pilóta megszerezze az Aston Martinnal idén a 33. győzelmét. A Red Bull pilótája kifejtette, ellenfele sokkal több első helyet érdemelt volna meg.

    „Szerintem Fernandónak (Alonso) sokkal több futamot kellett volna nyernie. Sokkal többet érdemel. Szóval igen, örülnék neki, ha a megszerezné a 33. győzelmét. Azt is szeretném, ha többször nyerne, meglátjuk, hogyan alakulnak a következő futamok.”  – nyilatkozta korábban Verstappen.

    Max Verstappen, Fernando Alonso, Red Bull, Aston Martin
    Max Verstappen és Fernando Alonso – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Alonso nemrég a kedves szavakat viszonozta, és 7 bajnoki címet is jósolt a 25 éves pilótának.

    Az Aston Martin versenyzője a legtöbbször elismerően beszél a Verstappenről. Alonso szerint sokban hasonlítanak ők ketten a holland versenyzővel.

    „Öt, hat vagy hét bajnoki címet is nyerhet. Max (Verstappen) nagyon jó versenyző, de nyilvánvalóan neki is szüksége van egy versenyképes autóra. Mind ketten olyan országból származunk, ahol nem volt korábban népszerű a Forma-1. Az én időmben Spanyolország kékké változott, most pedig mindenhol narancssárgát látunk. Továbbá mindkettőnket agresszív, udvariatlan és politikailag nem korrekt versenyzőnek tartanak. Nem tudom miért.” – nyilatkozta a spanyol.

  • Az Aston Martin újabb lépéssel másolná a Red Bullt?

    Az Aston Martin újabb lépéssel másolná a Red Bullt?

    Egy friss értesülés szerint most rájuk koncentrál a visszatérésre készülő Honda a motorszállítói együttműködésben.

    A Honda 2021 végén elvileg kivonult a Forma-1-ből, de szakmai együttműködés formájában tovább segíti a motorjait használó Red Bullt 2025, a jelenlegi motorszabályok kifutásának évéig. Az új érára a Fordot választották szövetségesként a bikások, ennek ellenére a Honda kacérkodik vele, hogy maradjon/hivatalosan visszatérjen a világbajnokságba.

    Három reális opciójuk van az együttműködésre az Aston Martin, a McLaren és a Williams személyében, jelenleg mindhárom istálló a Mercedes partnere, és ez némely esetben kiterjed a Mercedes-autó hátsó futóművének és a sebességváltójának az átvételére is.

    A Williams új csapatvezetője, James Vowles nemrég kijelentette, nem tűnik valószínűnek, hogy ők átváltsanak a Hondára, a McLaren kapcsán ennél hangosabban szólnak a pletykák. A Motorsport.com olasz kiadásának tudósítója azonban úgy értesült, hogy a Honda felsővezetésében immár az Aston Martinnal való együttműködés lehetőségét mérlegelik leginkább.

    Önbizalomhiányt kellett kúrálni az F1 legtöbbet fejlődő csapatánál

    Több érv felhozható rá, hogy ezzel miért járna jól Lawrence Stroll csapata, a legfontosabb nyilván az, hogy így nem lennének alárendelve a Mercedesnek – nagyon ritka, hogy egy autógyár ügyfele hosszú távon le tudja győzni azt a csapatot, amelytől a motorokat vásárolja.

    Most már az Astonnál dolgozik az a Martin Whitmarsh, aki annak idején a McLaren csapatfőnökeként megkötötte a (végül gyászos eredménnyel végződő) megállapodást a Hondával, ez is segítheti az együttműködés létrejöttét.

    A Honda a 2010-es évek közepi válsága után megmutatta, hogy képes reagálni a kihívásra és a termékeivel felzárkózott a legmagasabb szintre, a Red Bullt bajnoki címhez segítette, így a felkészültségük miatt nem kell aggódni az Astonnál.

  • Álljon össze újra a Hamilton-Alonso páros? – Az egyik versenyző benne lenne

    Álljon össze újra a Hamilton-Alonso páros? – Az egyik versenyző benne lenne

    A szurkolók régi álma, hogy újra lássák Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont egy csapatban versenyezni, és az egyikük még a visszavonulása előtt vállalná is ezt a kihívást.

    2007-ben szinte minden a McLarenről szólt. A frissen átigazoló spanyol világbajnok és az újonc brit versenyző csatája az egész évet körül ölelte, míg a kémbotrány árnyékként vetült az eredményeikre.

    Pontegyenlőséggel zárták azt az évet (109 pontot szereztek mindketten), bár a rangsorban a hétszeres világbajnok került előrébb, mivel ő több második helyet szerzett akkori csapattársánál.

    Az ominózus év után Hamilton a McLarennél majd a Mercedesnél folytatta karrierjét, míg Alonso a Renault-nál, a Ferrarinál, újfent a wokingiaknál és az Alpine-nál próbált szerencsét. A 41 éves pilóta már egy „visszavonuláson is túl van”, ám egyelőre nem szándékozik újra kényszerpihenőre menni.

    Alonso viszont még a végleges F1-es búcsú előtt szívesen bevállalna pár évet Hamilton mellett. Az Aston Martin versenyzője szerint már nem lenne olyan puskaporos a hangulat kettejük között, hiszen érettebben kezelnék a parenterkapcsolatot, mint 16 évvel ezelőtt.

     

    F1, Alonso, Hamilton Räikkönen
    Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Jó lenne együtt befejezni a pályafutásunkat, én nagyon örülnék ennek. Nehéz szezonunk volt, de tiszteltük amit a másik csinált a pályán, most is ez a helyzet. Mindketten tehetséges versenyzőnek tartjuk a másikat, az egyik legkeményebb pilótának, akivel valaha találkoztunk.” – nyilatkozta Alonso a Daily Mailnek.

    Mi okozott gondot 2007-ben?

    A spanyol versenyző szerint a csapatvezetés nem kezelte megfelelően a helyzetet, ezért is maradtak le a bajnoki címről. Ron Dennis kijelentése után a 41 éves pilóta már tudta, hogy nem maradhat az akkori McLarenben, hiszen ‘őt nem látják szívesen’.  A közös évük után Alonso azonnal visszament a Renault-ba, míg a McLaren a brit versenyzővel és Heikki Kovalainennel folytatta tovább a munkát.

    „Fiatalok voltunk és éretlenek. Mások voltunk, olyanok, amilyenek már nem vagyunk és emiatt szükségünk lett volna a vezetőség segítségére. Ezt viszont nem kaptuk meg. A csapat szeme mindig csak a garázs egyik oldalára nézett. Ahogy Ron Dennis is (a McLaren akkori csapatfőnöke) mondta a 2007-es Kínai Nagydíj után: ‘a mi versenyünk nem Massa ellen folyik, hanem Fernando ellen.’ Mikor a csapatod egy ilyen kijelentést tesz, akkor ott már nincs maradásod.”

  • Váratlan fordulat: a brit riporter szerint még idén visszatér Vettel!

    Váratlan fordulat: a brit riporter szerint még idén visszatér Vettel!

    Ted Kravtiz, a Sky Sports riportere nemrég elmondta, szerinte még idén visszatér a Forma-1-be Sebastian Vettel.

    A német versenyző 2022 végén intett búcsút a száguldó cirkusznak. Tavaly többször is elmondta, hogy a családjával szeretne több időt tölteni, ezért is hagyja hátra a versenyzést egy időre.

    Lance Stroll balesete kapcsán az Aston Martin elgondolkodott azon, hogy visszahívja a négyszeres világbajnokot, ám végül Felipe Drugovichot nevezték meg beugrónak. Ám nem kellett a brazilnak debütálnia, hiszen a kanadai pilóta részt tudott venni az első versenyen.

    Kravizt, aki jó barátságot ápol Vettellel, elmondta, a német nem tért volna vissza Stroll helyén. A brit riporter hozzátette, a 35 éves pilóta becsületes és tartja a szavát, így nem ment volna bele egy ilyen helyzetbe. Vettel visszatérése ugyanakkor ott van a levegőben, ám nem feltétlenül a versenyzői fronton kell kutatni a leendő pozícióját.

    sebastian vettel, helmut marko
    Sebastian Vettel és Helmut Marko – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Helmut Marko már többször elmondta, azt szeretné, ha a német venné át majd a helyét a Red Bullnál. Az osztrák tanácsadó már 80 éves lesz, így nem biztos, hogy sokáig akar még harcolni a száguldó cirkuszban. Így Kravitz szerint Vettel meglepetészszerűn még felbukkanhat idén a paddockban.

    „Lehet, hogy még idén visszatér Sebastian Vettel, de nem versenyzőként. Ő döntött úgy, hogy nem vezet többé. Én tiszteséges embernek ismerem őt, aki tartja a szavát, így nem hiszem, hogy csalódást fog okozni ezen a téren. Nem fogja azt mondani: ‘tudják mit, nem voltam őszinte, visszatérek és újra autóba ülök’. Mindenki úgy reagálna: ‘várjunk csak, hiszen már elbúcsúztattunk téged, nem?’ Az is lehet, hogy az Audi szerzi meg őt magának, de úgy gondolom, hogy nagyobb esély van arra, hogy Red Bull oldalán tér vissza. Szerintem Helmut Marko helyét fogja át venni, és ő lesz a csapat tanácsadója” – magyarázta álláspontját a Sky Sports riportere.

  • Ezt az F1-es versenyzőt csodálja a DTM első embere

    Ezt az F1-es versenyzőt csodálja a DTM első embere

    Ugyan Fernando Alonso idén már 42 éves lesz, de egy jó igazolásnak köszönhetően másodvirágzását éli a Forma-1-ben. Az Aston Martin spanyol pilóta az eddig megrendezett futamok mindegyikén fel tudott állni a dobogóra, és ezt a fajta jó teljesítményét Gerhard Berger is élvezettel nézi.

    Az Aston Martin egy rendkívül ütőképes konstrukcióval rukkolt elő az idei szezonra, aminek segítségével rögtön az élmezőnybe kerültek a Zöldek a középmezőny sűrűjéből. A spanyol klasszis rendre képes felvenni a versenyt a Mercedesekkel és a Ferrarikkal, amit az összetettben elfoglalt 3. helye és az eddig megszerzett 45 pontja is tökéletesen példáz.

    Alonso megnevezte, ki volt a legkeményebb és legjobb riválisa

    Ugyan a Red Bull jelen pillanatban kimagaslik a mezőnyből, ha mégis történne valami mindkét autójukkal, akkor Alonsónak esélye nyílhat arra, hogy a 2013-as Spanyol Nagydíj óta először ünnepelhessen a dobogó tetején. Berger szerint erre minden esély megvan.

    „Ez egy álom, amit csinál” – fogalmazott Berger, aki anno a Ferrarinál és a McLarennél is megfordult az F1-ben. – Mindig is az Alonso-szurkolók táborát erősítettem. Ha a Hamilton féle utat járta volna be, akkor most 6 vagy 7 világbajnoki cím is szerepelhetne a neve mellett.”

    „Fernando egy igazi harcos, aki irgalmatlanul tehetséges is mindezek mellett. Öröm nézni, ahogy minden interjú után mosolyog, és a jó eredményeknek köszönhetően a másodvirágzását éli. Ő az az ember, aki elhozhatja a várva várt sikert az Aston Martin számára.”

    Itt tart a projekt, amely újra világbajnokká teheti Alonsót (videó)

  • Alonso csőbe húzta volna Strollt? – „Véget kell vetnie a karrierjének”

    Alonso csőbe húzta volna Strollt? – „Véget kell vetnie a karrierjének”

    Damon Hill szerint Lance Strollnak fókuszpontot kell váltania, és vissza kell vonultatnia Fernando Alonsót, ha maradandót akar alkotni az F1-ben.

    A kanadai versenyző még a tesztek előtt szenvedett biciklis balesetet, így hátránnyal kezdte az évet. Sikerült kellőkép rendbe jönnie, bár még csavarokkal a kezében teljesíti a versenyeket.

    Az első futamon a hatodik helyen ért célba, míg a másodikon egy technikai hiba vetett véget a versenyének. Ausztráliában, Carlos Sainz büntetése után a negyedik lett, így jelenleg a 6. pozíciót foglalja el az egyéni listán.

    Mindaddig világbajnok csapattársa mind a három futamon dobogóra állhatott. Jelenleg 25 pont a különbség a két versenyző között.

    Lawrence és Lance Stroll azt hitte, hog Alonso csak egy-két évig marad, így a jól összerakott csapatot majd a fiatal kanadai irányíthatja tovább. Ám azzal nem számoltak, hogy a spanyolnak megjön a kedve újfent a versenyzéshez. A kétszeres világbajnok most már nem sietne annyira, sőt, legutóbbi nyilatkozatai alapján hosszabb távra tervez.

    Lance Stroll, Aston Martin
    Lance Stroll – Fotó: Aston Martin F1 Team

    1996 világbajnoka úgy látja, Strollnak muszáj legyőznie Alonsót, ha fenn akar maradni a vízen. Így neki kell a visszavonulás útjára terelnie újfent a 41 éves pilótát.

    „Tartania kell ezt a formát. Az nem jó, ha ez csak egy fellángolás a részéről, és nem tartós a dolog. Azt kell kitűznie, hogy visszavonultatja Fernando Alonsót. Meg kell valósítania ezt a célt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez brutálisan hangzik, de ezt próbálja George Russell is elérni Lewis Hamiltonnál a Mercedesben. Nico Hülkenberg célja is ez Kevin Magnussen esetében. Meg kell alapoznod a helyedet, és neked kell a királynak lenned a csapatban.” – nyilatkozta Hill.

    Hill szerint Strollban is van potenciál, de csak kemény munka és áldozatok árán vihetne véghez egy ilyen missziót.

    „Ugyan meg vannak a képességei, viszont nem hinném, hogy ott van benne az a lehetőség, mint Max Verstappenben és Lewis Hamiltonban. Ha csakúgy meg lenne benne, akkor Fernando Alonsótól is elvenné a jó pozíciókat. Ha a következő szintre akar jutni, akkor ezt kell fejlesztenie. Saját tapasztalatból beszélek. Amíg nem kerültem olyan helyzetbe, fogalmam sem volt arról, hogy ilyen oldalam is van. Minden versenyzőben van némi potenciál. A kérdés az: hogyan lehet ezt kiaknázni? Borzasztóan nagy kötelezettség – és áldozatvállalás szükséges ehhez.

  • Önbizalomhiányt kellett kúrálni az F1 legtöbbet fejlődő csapatánál

    Önbizalomhiányt kellett kúrálni az F1 legtöbbet fejlődő csapatánál

    Mike Krack elmondta, hogy nagyjából egy éve ilyenkor jutott mélypontra az Aston Martin. A csapatfőnök elmesélte, hogyan ugrottak a mezőny végéről közvetlenül a Red Bull mögé.

    A jelenlegi formája alapján az istállótól már egy dobogós eredmény sem számít nagy meglepetésnek, Fernando Alonso mindhárom idei versenyen így ért célba. Egy éve ilyenkor viszont még a pontszerzés is kisebb ünnepséget okozott volna az Aston Martinnak, amely 2022-ben három futam után a mezőnyből egyedüliként pont nélkül állt.

    Mike Krack csapatfőnök elismerte, hogy 2022-ben pont az Ausztrál Nagydíjat követő időszak jelentette a fordulópontot a csapat életében. „Mondhatjuk, hogy katasztrofális állapotban voltunk. Nagyjából ezidőtájt összegyűltünk beszélni. Ilyenkor sok frusztráció gyülemlik fel, és ha mindenki tüzel a másikra, gyorsan félrecsúszhat minden. De megoldottuk a helyzetet” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

    „Melbourne után lépésről lépésre haladtunk előre. Egyszerre úgysem lehet mindent megoldani. A versenyzőkkel együtt azonosítottuk az autó legfőbb hiányosságait, ezeket fokozatosan eltüntettük.”

    Alonso szerint az idei szezonjuk máris sikeresnek tekinthető

    Májusban jelentek meg a “zöld Red Bullnak” csúfolt, a riválisukéra kísértetiesen hasonló autóval, amellyel a szezon végére már jellemzően megvetették a lábukat a középmezőnyben, az Alfa Romeóval szemben csak a legjobb eredményük miatt vesztették el a konstruktőri 6. helyet.

    Most pedig már ott tartunk, hogy az Alpine-tól leigazolt Fernando Alonsóval pályától függően nagyjából egy szinten (illetve pályától függően kicsit előrébb) vannak, mint a Ferrari és a Mercedes, csak a Red Bullnak figyelik a hátát. Krack szerint viszont utóbbival szemben nehéz lesz behozni a lemaradást, mert minden területen erősebbnek érzik az autójukat.

    „Pont ez a nehéz benne. Ha csak egyetlen területen lennének jobbak, könnyebb helyzetben lennénk, rögtön tudnánk, mivel foglalkozzunk. Mindegyik sebességtartományban jobbak egy kicsit – mondta. – Ez legjobban a csúcssebességben mutatkozik meg, a DRS-ük hatékonyabb. Ez láthatóbb, mint a lassú kanyarokban lévő 2 km/h-s előnyük.”

    „Fel kell ismernünk, hogy száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy a másik két csapat előtt maradjunk, és ne szakadjunk le túlságosan a Red Bulltól.”

    Így tervezi végrehajtani agresszív fejlesztési tervét az Aston Martin

    Kiemelte, hogy a Red Bulltól és a Mercedestől mérnökök, Dan Fallows és Eric Blandin gyorsan megtalálták a közös hangot, és akadt teendőjük a szigorúan szakmai feladatokon túl is.

    „Jó az emberi természetük, rászánták az időt az összehangolódásra. Nem úgy jöttek ide, hogy mindent jobban tudnak a másiknál, vagy hogy a Mercedesnél vagy a Red Bullnak minden jobb. Alaposan áttanulmányozták, mit ért el addig a csapat, és hogyan javulhatnának. Ez volt a kulcs, ettől megnőtt a tekintélyük” – közölte a csapatfőnök.

    „Úgy látták, adott a minőségi tudás, de kevés az emberek önbizalma. Az előző években ez hiányzott, és bizalmat kellett önteni beléjük anélkül, hogy elvennének dolgokat.”

    Példaként a Hungaroringen megmutatott, a szélén leleményes kialakítású hátsó szárnyat említette, aminek a bevetését megkérdőjelezték, de úgy döntöttek, az önbizalom növelése érdekében megpróbálkoznak vele.

  • Kiborította a csontvázakat a szekrényből a Ricciardo-dráma?

    Kiborította a csontvázakat a szekrényből a Ricciardo-dráma?

    Zak Brown szerint előkerültek a csontvázak a szekrényből Daniel Ricciardo rossz teljesítménye kapcsán a McLarennél.

    Az ausztrál versenyzőnek érvényes szerződése volt a csapattal, ám a wokingiak mégis úgy döntöttek, hogy idő előtt vállnak meg tőle. Még a nagy összegű kompenzációt is kifizették annak érdekében, hogy elváljanak az útjaik.

    Oscar Piastri érkezett a csapatba, ám az alakulat a tavalyi szezonkezdésénél is gyengébb startot produkált. Látványos változtatásokat eszközölt ezután a papaya színű istálló. James Key technikai igazgatótól búcsút vettek, a Ferraritól elhozták David Sanchezt (csak januárban állhat munkába), míg az Aston Martintól Mariano Alperint csábították el.

    Ugyanakkor a vezérigazgató szerint a háttérben már tavaly elindult valami. Az első dominót az ausztrál döntötte le, ám a körülötte kialakult dráma el is vonta a sajtó figyelmét a megújulásról.

    „2022-ben némi fékproblémával kezdtük a tesztidőszakot, de az autó rendben volt. Utána jöttek az egyik versenyzőnkkel kapcsolatos problémáink, ami el is vonta a figyelmet a többi folyamatról. Viszont én a felszín alatt nem voltam elégedett az autó fejlesztésének ütemtervével. Ez a tavalyi év második felére vonatkozik. Láthatjuk, hogy bizonyos istállók hol kezdték az évet, és milyen pozícióban fejezték be azt. Miközben azt is megnézhetjük, nekünk meddig sikerült elérnünk.” – magyarázta az amerikai vezető.

    Lando Norris
    Will Joseph, Lando Norris, Andreas Seidl és José Manuel López – Fotó: McLaren
    Seidl távozása nagy hullámot vetett:

    Brown elmondta, meglepte őket Andreas Seidl eligazolása, viszont a német távozása csak felgyorsította a már mozgásban lévő folyamatokat.

    „El kezdtünk beszélgetni, majd az év végén volt egy elég komoly változás a csapatvezetői székben. Ez lehetőséget adott arra, hogy agresszívebben folytassuk a munkát, és dolgozzunk össze Andreával (Stella). Megkértem őt arra, hogy nézze át a csapatot és a struktúránkat, és ő pontosan ezt is tette. Az a tény, hogy már évek óta velünk van és nem a nulláról kezdte, sokat segített. Végül egy olyan modellel állt elő, ami a belső munkánkat segíti, és van értelme a számunkra. Ezeket a terveket kezdte el megvalósítani. Így azok a bejelentések már egy ideje tervben voltak, csak a véletlenül műve az, hogy a gyenge szezonkezdés idejére estek.”

  • A saját büszkesége miatt bukott el a Mercedes és a Ferrari az Aston Martinnal szemben?

    A saját büszkesége miatt bukott el a Mercedes és a Ferrari az Aston Martinnal szemben?

    Felipe Massa szerint a Mercedes és a Ferrari is javulhatott volna annyit, mint az Aston Martin, ám ők a büszkeségükre hallgattak.

    A brazil ex-versenyző nem lepődött meg azon, hogy egykori csapattársa az idei szezon egyik legnagyobb szenzációja. Három futamból háromszor állhatott dobogóra Fernando Alonso, sőt a csapattal már a 33. győzelme felé masíroznának.

    Massa elmondta, a spanyolnak csak egy jó autó kellett arra, hogy megvillanjon, és ezt a kanadai-brit csapat meg is tudta adni neki:

    „Mindannyian tudjuk milyen erős. Ha megfelelő autó van alatta, akkor ugyanolyan gyors lesz, mint amikor világbajnokságot nyert. Ő az egyik leghosszabb ideje versenyző pilóta, és az eredményekkel együtt nő az éhsége a folytatásra. Fernando volt az a csapattárs, aki ellen a legnehezebb volt küzdeni.” – nyilatkozta a La Gazetta dello Sportnak a brazil.

    Alonso Aston Martin szerelők ünneplés
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team
    Emiatt javult sokat az Aston Martin:

    A tavalyi eredményeikhez képest hatalmas ugrást hajtottak végre a „zöldek”. Lawrence Stroll rengeteg erőforrást fektetett az új struktúra kiépítésébe, sőt tehetséges szakembereket is elcsábított a nagycsapatoktól. Massa úgy véli, amiatt sikerült ekkorát ugrania a csapatnak, mert készek voltak az „új koncepciók” felé nyitni.

    „Néhány évvel ezelőtt még úgy nézett ki az autójuk, mint a Mercedesé. Változtak a szabályok, így őket már nem érte meg lemásolni. Ezért elmentek a Red Bullhoz, és szereztek maguknak onnan egy technikai igazgatót. Ő (Dan Fallows) és a csapata pedig megépítette ezt az autót. Jól csinálták. A Mercedes, a Ferrari és a McLaren azért nem csinálják ezt, mert a presztízsüket féltik, és csak a saját udvarok előtt söprögetnek. Ám anno a Red Bull is úgy kezdte, hogy elvitte egy nagycsapattól Adrian Neweyt.”