Címke: Aston Martin

  • Az FIA új módosításának az egyik csapat nagyon nem fog örülni

    Az FIA új módosításának az egyik csapat nagyon nem fog örülni

    Megszüntetné a csapatok újabb trükközését az FIA, így egy technikai direktívával egészíti ki a szabályzatot.

    A rugalmas szárnyak kérdése szinte minden évben előkerül a Forma-1-ben. A túlságosan hajló és mozgó elemeket nem engedi használni a Szövetség, ám az istállók a szürke zónás területeket kihasználva elérik, hogy a megfelelő sebesség mellett „hajlékonyabb” legyen a szárny.

    A Motorsport.com információi szerint az FIA ismét próbál gátat szabni a furfangos megoldásoknak, így az Olasz Nagydíj után egy újabb direktívát vezetnek be a helyzet tisztázása érdekében.

    A Holland Nagydíj előtt kaptak a csapatok értesítést a TD018-as iránymutatásról. Az FIA a direktívában leírta, hogy az alakulatok „szándékosan alakítottak ki olyan komfort területeket, amik a szomszédos alkatrészek közötti relatív mozgást segítik elő. Így a mechanizmust az aerodinamikai teljesítmény jelentős javítására használják.

    A pletykák szerint ezzel a módszerrel leginkább az Aston Martin kísérletezett. A kanadai brit csapat első szárnya túl trükkösnek bizonyult, ugyanis nagy sebességnél az elem lefelé hajlott, ami a tempó növekedését segítette elő.

  • Nemzetközi sajtó: hétköznapivá vált Verstappen uralma, miközben ő túllépett a hétköznapiságon

    Nemzetközi sajtó: hétköznapivá vált Verstappen uralma, miközben ő túllépett a hétköznapiságon

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen és a Red Bull sikerét méltatták, miközben Fernando Alonso és Sergio Pérez teljesítményére is kitértek.

    Rögtön a rajtot követően megtréfálta az eső a mezőnyt Zandvoortban. A korán kereket cserélő versenyzők jártak jobban, míg a kockáztatók több pozíciót is buktak. A versenyt a harmadik körben a mexikói versenyző vezette, ám holland csapattára a hazai futamán megfordította a sorrendet.

    Az újabb eső és a boxutcai gyorshajtás visszavetette Pérezt, így a dobogóra az Aston Martin spanyol versenyzője és Pierre Gasly állhatott még fel.

    A neves lapok így értékelték a korántsem átlagos verseny eseményeit.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Úgy nevetett és szórakozott Willem-Alexander király a családjával, mintha egy fogadáson lenne, és nem egy kimerítő, több, mint kétórás versenyen, amit Max Verstappen a maga jellegzetes és domináns módján nyert meg. A holland versenyző számára minden normális, könnyű és kiszámítható volt. Istenien vette az akadályokat, és vezetett a változó körülmények mellett, a verseny minden pillanatát uralta. Teljesen nyugodt és koncentrált maradt, pedig a lelátókon százezer elázott holland ült, akik azért jöttek az Északi-tenger partjára, hogy lássák kedvencük diadalát. Hihetetlen, hogy ez a 25 éves, rendkívüli tehetséggel megáldott fiatalember, hogyan tud együtt élni az elvárások hadával. Csak a himnusz pillanatában mutatott némi érzelmet, mikor könny szökött a szemébe az oly sokat jelentő dallam elindulása után.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappennek keményen meg kellett dolgoznia a sikerért, holott azt a benyomást keltette, könnyedén vezeti a mezőny legjobb autóját. A verseny elején egy körrel tovább maradt kint, így a vezetést csapattársának kellett átadnia. Ám a bajnokság éllovasa záporozó golyóként ért fel Pérez mögé. Folyamatosan a leggyorsabb köröket autózta, és csapata is megkönnyítette a dolgát azzal, hogy engedte az alávágást. Az újabb csapadékhullásnál már nem adta át a vezetést, és sorozatban harmadszor nyert a hazai közönsége előtt.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen végig koncentrált maradt, nem engedte, hogy bármi is kizökkentse. A koncentrációja és a keze dicséretes. Csak egyetlen versenyző tudta tempóban megközelíteni őt: Fernando Alonso.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Újabb győzelmet ünnepelhetett Max Verstappen és a Red Bull – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Bild (Németország):

    „Verstappen az időjárás okozta káoszban nyerte meg hazai versenyét. A holland kétszeres világbajnok birkózott meg lejobban a változó körülményekkel, és újfent meggyőző győzelmet aratott. A szezonban a 11. elsőségét szerezte meg, zsinórban pedig a 9. győzelmét ünnepelhette. A lenyűgöző holland ezzel az eredménnyel egy 10-es rekordot állított be.

    The Telegraph (Egyesült Királyság):

    „Egy rövid zápor felborította a rajtsorrendet, így a futam elején Verstappen elveszítette az előnyét, és a 13. helyre esett vissza. Ám 13 körrel később már ott autózott a második helyen, majd egy alávágásnak köszönhetően már vezette ismét a versenyt. Verstappen a 11. győzelmét ünnepelhette, miközben gőzerővel robog a harmadik bajnoki címe felé.”

    HLN (Belgium):

    „Igen, neki van a legjobb autója, de a hétvége során neki kell elérnie azt, hogy a hibáknál ne bukjon nagyot. Teljesen hétköznapivá vált Verstappen dominanciája, miközben ő maga csendben túllépett a hétköznapiságon. A mexikói csapattáras ugyanazzal a munícióval rendelkezik, de az időmérőn és az esőben is másfél másodperccel volt lassabb. Mikor a korai kerékcseréje miatt vezetett, a felzárkózó Verstappen körönként két másodpercet vert rá. A második boxkiállás után 20 kör alatt Pérez hátránya már 10 másodperc lett. Hogyan lehetséges mindez? Mert Verstappen ennyivel jobb versenyző. Sokkal tisztább, koncentráltabb tehetség. Ne legyen már az kifogás Pérez számára, hogy Max ízlése szerint fejlesztik az autót. Ne vegyünk el semmit Verstappen érdemeiből. A Forma-1-ben ez bevett szokás, így a Red Bullnál sincs másképp: egy csapat mindig próbálja optimálisan fejleszteni és beállítani az autóját… a legjobb versenyzőjét nézve.”

  • Ha Pérez nem lesz idén második, akkor vége a karrierjének?

    Ha Pérez nem lesz idén második, akkor vége a karrierjének?

    Nathalie Pinkham szerint Sergio Péreznek illene az egyéni tabellán megszereznie a második helyet. Ám ha ez nem történik meg, akkor a Red Bullnak ajtót kell mutatnia.

    Míg Max Verstappen szárnyal az osztrák csapat konstrukciójában, addig a mexikói pilótának meggyűlik a baja az elemekkel és saját hibáival. Az időmérőkön általában alulteljesít, így a futamokon a felzárkózással kell foglalkoznia.

    Az utóbbi versenyeken a 33 éves versenyző javuló tendenciát mutatott, így Helmut Marko és Christian Horner elégedetten konstatálta az eredményeit. Ám a Sky Sports riporternője szerint nem a mexikói fogja megszerezni az ezüst érmet az év végén, hanem Lewis Hamilton. Pinkham úgy véli, ha ez valóban megtörténik, akkor Péreznek el kellene veszítenie az ülését.

    „Ellentmondásos lesz a véleményem, de szerint Lewis Hamilton lesz a második az év végén. Ezt a kijelentést azzal pontosítanám, hogy ha Péreznek nem sikerül Max Verstappen mögött zárnia, akkor el kellene veszítenie az ülését. Az autó hihetetlen teljesítményre képes, egy elképesztő konstrukció. Én hiszem azt, hogy Péreznek meg van a tehetsége és a képessége ahhoz, hogy ezt véghez vigye, ám ha nem teszi meg, akkor a Red Bullnál véget ér a karrierje” – nyilatkozta a brit a Sky Sports legújabb podcast adásában.

    Blake Hinsey, Verstappen korábbi teljesítménymérnöke megérti Pinkham álláspontját, de ennek ellenére arra számít, hogy a mexikói továbbra is Hamilton és Alonso előtt marad a világbajnoki tabellán. Pérez és Alonso között jelenleg 40 pont a különbség, míg Hamilton 41 egységgel van lemaradva a mexikói mögött.

  • Az Aston Martin egyik versenyzője csak később utazik Zandvoortba

    Az Aston Martin egyik versenyzője csak később utazik Zandvoortba

    A helyszínen lévő újságíróknak elárulta az Aston Martin, hogy Lance Stroll később utazik csak a holland pályára.

    A szezon második fele a héten indul, ugyanis a mezőny már Zandvoortban van, hogy ismét felvegy a fonalat. A kipihent versenyzők már nyilatkoznak a médiának, és tanulmányozzák a pályát, ám a helyszínen csak 19-en tartózkodnak.

    A kanadai versenyző egy nappal később érkezik a pályára, ugyanis még lábadozik. A csapat szerint összeszedett egy fertőzést, és abból próbál teljesen felépülni.

    Chris Medland, a Racer.com szakértője leszögezte, nincs veszélyben Stroll indulása.

    „A csapat hozzátette: fitt és jól van, így versenyezni fog a Holland Nagydíjon.”

    A sajtó ma nagyon várta a kanadai versenyzőt, ugyanis tegnap olyan pletykák kaptak szárnyra, mik szerint sportágat vált a pilóta. Stroll a hírek szerint úgy érzi, hogy a teniszben fényesebb lenne a karrierje, így az autókról a labdákra és ütőkre nyargalna át.

    Sportágat váltana az F1 ezüstkanállal a szájában született pilótája?

  • Az Aston Martin a Mercedes szemléletét követi, nem a Ferrariét

    Az Aston Martin a Mercedes szemléletét követi, nem a Ferrariét

    Másképp tervezik az autó fejlesztését, mint a maranellóiak: az Aston Martin a szezon végéig készül újításokat bevetni az autón, nem állnak le a 2023-as modellel.

    Ez nem is tűnik rossz gondolatnak, mivel a Fernando Alonsónak köszönhető pompás idénykezdés után a csapat hullámvölgybe került – amelyet egyesek azzal magyaráznak, hogy az FIA szigorúbban próbálja száműzni a hajlékony szárnyakat –, így ha tartani akarják a lépést a Ferrarival és a Mercedesszel, netalán ismét közelebb akarnak lépni a Red Bullhoz, nem lazíthatnak.

    Közben a Ferrari részéről kijelentették, hogy befejezték a 2023-as autó fejlesztését, az Aston Martin autójának teljesítményéért felelős mérnök, Tom McCullough azt mondta, ők nem ezt az utat járják. A Mercedes egyébként hasonló filozófiát követ, mert úgy véli, az idei autóval szerzett tapasztalatok jövőre is hasznosíthatók lesznek.

    „A szezon második felében is érkeznek fejlesztések a kocsihoz, amik orvosolják a hiányosságokat azokon a területeken, ahol nem vagyunk erősek. Zandvoort-tól kezdve folyamatosan készítünk frissítéseket, ahogy egész évben tettük” – nyilatkozta McCullough, vagyis elvileg a nyári szünet utáni első versenyen, a hétvégi Holland Nagydíjon is látunk majd új elemeket a zöld autókon.

    Alonso vígan vonul a nyári szünetre

    „Erőteljes fejlesztést határoztunk meg az évre, és maradt hozzá keretünk a költségvetésben. A bajnokság végéig készítünk újításokat, amennyit csak tudunk. Valamikor teljes mértékben a 2024-es autóra kell váltani a figyelemmel, de jelenleg mindkét kocsival foglalkozunk.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack egyúttal közölte, hogy az istállónál eleve nem számítottak sétagaloppra a nagy év eleji javulás után.

    „Már az év elején is mondtam, amikor sok dobogós eredményt szereztünk, hogy lesznek nehezebb időszakok, és az első sokkal hamarabb beütött, mint vártam – vallotta be. – Ez a Forma-1 valósága. Nagyon versengő a környezet, és amint mások is kemény fejlesztésbe kezdenek, változik az erősorrend. Már ahhoz is rengeteg munka kell, hogy egy adott pozícióban maradjunk.”

    „Ez mutatja, hogy mindenki keményen dolgozik. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű az egész idény.”

  • Alonso szerint az F1-es közeg néha túl önző és fals

    Alonso szerint az F1-es közeg néha túl önző és fals

    Fernando Alonso szerint az F1 sokszor „hamis és önző”, de olyan varázsa van, amit nem lehet újraalkotni.

    A spanyol versenyző nemrég a High Performance Podcast vendégeként a karrierje fontosabb állomásaira, az elszalasztott lehetőségekre és az igazán fontos döntéseire emlékezett vissza.

    2005-ben és 2006-ban sikerült megnyernie a bajnoki címet, ám azóta a spanyolnak „csak” a futamgyőzelmekkel kellett beérnie. Ugyan 2010-ben és 2012-ben nagyon közel volt az újabb sikerhez, ám mindkétszer Sebastian Vettel és a Red Bull húzta keresztül a terveit.

    A második mclarenes korszak alatt a 42 éves versenyzőnek „elege lett a Forma-1-ből és a nyeretlenségből.” Búcsút intett a sportágnak, és más kategóriákban is kipróbálta magát, ám állítása szerint a száguldó cirkuszt körülölelő nyüzsgés hiányzott neki.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „A Forma-1 nagyon különbözik a többi kategóriától, sokkal önzőbb és csillogóbb, de bizonyos szempontok alapján sokkal hamisabb is. Szerintem a Le Mans, az Indy vagy a Dakar sokkal tisztább, de kétségkívül az F1-nek van egy bizonyos vonzereje és varázsa. Az emberek részt akarnak venni a versenyeken, és követni akarják az eseményeket a tévében” – magyarázta Alonso.

    A spanyol versenyző mikor a kanapén ülve nézte a sportot, rádöbbent arra, hogy bizonyos dologok nagyon is hiányoznak neki, és azokat más kategóriák nem tudnak pótolni. Ezért is döntött a visszatérés mellett.

    „Néztem a tévében a Forma-1-et, és elkezdtem jobban értékelni azokat a dolgokat, amiket versenyzőként nem igazán szerettem. Olyan dolgokra kell gondolni, mint a himnuszok, a felvezető parádé, a média és a kamerák közelsége, ezeket versenyzőként nemigen szereted. Ám amikor a nappaliban ültem, nagyon hiányoztak ezek a pillanatok.”

  • Vettel elárulta, irigy-e Alonsóra a jó eredményei miatt

    Vettel elárulta, irigy-e Alonsóra a jó eredményei miatt

    A 2006-os szezon óta először fordul elő, hogy egy Forma-1-es szezonban egyetlen futamon sem láthatjuk Sebastian Vettelt. A négyszeres világbajnok német pilóta a tavalyi szezon legvégén vonult vissza a királykategóriából. Az 53-szoros futamgyőztes nemrégiben a Red Bulletin magazinnak mesélt az F1 nélkül megszerzett tapasztalatairól.

    Sok szurkoló gondolta azt, hogy Vettel nagyon bánhatta a visszavonulását, mert az Aston Martin pont az idei szezonra lett erős Fernando Alonsóval. A kétszeres spanyol világbajnok a szezon első 8 versenyén 6 alkalommal is a dobogón ünnepelhetett, és ugyan az utóbbi futamokon visszább esett a teljesítményük, a Zöldek így is büszkék lehetnek magukra.

    Valóban visszatérhet a versenyzéshez Vettel? A német egyértelmű választ adott

    Ugyan Vettel már nem utazik a mezőnnyel versenyhétvégéről versenyhétvégére, és az utolsó éveiben már a családja miatt is nehezen ment el otthonról, ennek ellenére mégsem szakadt el teljesen a Forma-1-től, és szorosan követi az idei szezon eseményeit.

    „Igen, nagyon is követem a történéseket – kezdte a mondandóját Vettel, aki a Monacói Nagydíjat a helyszínről tekintette meg, és Daniel Ricciardo silverstone-i gumitesztjén is feltűnt. – Az első verseny kicsit furcsa volt, de azóta minden a legnagyobb rendben van. Talán egyes dolgokat másként látok, de már nem vagyok olyan szomorú, amikor meglátom a korábbi kollégáimat.”

    Vettel – aki az Aston Martin első dobogós helyezettjének mondhatja magát – a tavalyi szezon végén úgy vonult vissza, hogy Lawrence Strollék nem jól alkalmazkodtak az új szabályokhoz, és a felzárkózásuk is csak a konstruktőri bajnokság 7. helyéig repítette őket előre.

    Azonban az idei szezonban Alonso jó eredményeinek köszönhetően az Aston Martin soha nem látott fellegekben jár, és jelen pillanatban a 3. pozíciót foglalja el a gyártók versenyében. A szurkolók nagy része van azon a véleményen, hogy a német klasszis emiatt biztosan a fejét veri a falba, de a négyszeres világbajnok elmondta, hogy örül Alonso és a régi csapata remeklésének is.

    „Mindenki azt kérdezte a gyors Aston Martint látva, hogy jól vagyok-e, miként viselem [a helyzetet] – folytatta a négyszeres világbajnok. – Nyilván könnyebb lenne a helyzet, ha nem lenne ilyen jó az autó, mert akkor tényleg nem hiányozna semmi.”

    „Azonban semmi ilyesmiről nincsen szó, örülök a csapat jó eredményeinek. Fernandónak különösen, mert éveken keresztül nem volt meg a megfelelő autója, és most megmutathatja a képességeit. Most újfent az élmezőnyben bizonyíthat [az Aston Martin fejlődésének köszönhetően].”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull Deutschland (@redbullgermany) által megosztott bejegyzés

  • Alonso: Mindenki örül, hogy újra az élmezőnyben vagyok

    Alonso: Mindenki örül, hogy újra az élmezőnyben vagyok

    A szezon első felét „álomszerűnek” nevezte azzal, hogy ő és az Aston Martin is a 3. helyen áll a tabellán, ilyesmire szerinte nem is gondolhattak a szezon előtt.

    Tavaly 7. lett az Aston Martin a konstruktőri tabellán – ugyanannyi pontszámmal, mint az előtte végző Alfa Romeo –, és az előző év második felében mutatott fejlődést überelve úgy vonult az idei nyári szünetre, hogy jelenleg csak a Red Bull és a Mercedes áll előtte. Sőt, ha Lance Stroll jobban teljesítene, a 2. hely is a markukban lehetne, hiszen az egyéni értékelésben Fernando Alonsót csak a Red Bull párosa előzi meg.

    A kétszeres világbajnok spanyol, aki az idei szezontól lépett az istálló kötelékébe, alig hiszi el a nagyszerű formát. „Ez hihetetlen. Álomszerű volt a szezon első fele, a 3. helyen állunk a konstruktőri bajnokságban, a Ferrari előtt, míg én 3. vagyok a versenyzők között, Lewis-szal szinte holtversenyben. Bahrein [a szezonnyitó] előtt lehetetlen lett volna erre gondolni” – nyilatkozta Alonso a nyári szünet előtti utolsó versenyen.

    Úgy látja, a Forma-1 közössége egyértelműen örül az erős teljesítményének. Még Max Verstappen is azt mondta, szívesen látná újra futamgyőztesként a spanyolt.

    Alonso vagy Verstappen jobb idén? – így látják a szakírók

    „Mindenki nagy örömmel fogadta, hogy újra versenyképes pozícióba kerültem. Annak is mindenki örül, hogy egy új csapat beszállt a küzdelembe. A lelátókon sok a zöld szín” – mondta Alonso a BBC-nek.

    „A régi szurkolók még emlékeznek a szép napjaimra, és jó bebizonyítani nekik, hogy még mindig gyors tudok lenni, élvezem a vezetést. Az új szurkolók pedig, akik talán még sohasem láttak a dobogón, megkapják erre a lehetőséget.”

    Alonso azért messze volt attól, hogy az eredménytelen napjain rendszeresen kritikát kapjon, a mezőny sűrűjében vagy épp a végén kullogva is rendszeresen mutatott az autójához képest elképesztően jó teljesítményt. A 2014-es Magyar Nagydíjtól a 2021-es Katari Nagydíjig viszont valóban egyszer sem végzett az első három helyezett között.

  • Újra versenyezhet az ülés nélkül maradt F2-es bajnok

    Újra versenyezhet az ülés nélkül maradt F2-es bajnok

    Bár idén a partvonalon ragadt, a tavalyi F2-es szezont fölényesen nyerő Felipe Drugovich újra versenyautóba ülhet 2024-ben.

    A brazil pilóta az Aston Martin kötelékébe tartozik tartalékpilótaként, és majdnem be is mutatkozott a száguldó cirkuszban, amikor Lance Stroll röviddel a szezonkezdet előtt biciklis balesetet szenvedett.

    Drugovich ezután más sorozatban kezdett el ülés után nézni, a Formula E újonctesztjén csak két tizedre maradt el a hétvége legjobb idejétől, majd beugróként a teljes szezonos pilótákat is megverve végzett az egyik római szabadedzés élén.

    Ez pedig felkeltette az idei bajnok csapatának figyelmét is, ugyanis a The Race riportja szerint az Andretti vetette ki rá a hálóját. Az alakulattól távozik az ezentúl endurance karrierjére koncentráló André Lotterer, így felszabadul a címvédő Jake Dennis melletti ülés.

    Tizenévesen még az F1-et sem nézte, ma már világbajnok és Verstappen egyik fő segítője

    „A Formula E egy nagyszerű bajnokság, és biztos vagyok benne, hogy élvezném. Persze a másik oldaltól is függ, de én benne lennék.” nyilatkozta Drugovich.

    A brazilt jövőre is várják az Aston Martinnál, számár a két kötelezettség kombinálása lenne a legmegfelelőbb, a naptárban azonban három ütköző hétvége is van.

    Drugovich már a második F2-es bajnok lehet, aki az FIA elektromos világbajnokságában köt ki Nyck de Vries után, de ha hozzávesszük a GP2-es időszakot is, akkor csak negyedik a sorban még Stoffel Vandoorne és Pierre Gasly mögött.

    Tekintve a sorozatot és az Andretti idei tempóját, ha összejön az egyezség, érdemes lesz odafigyelni, Drugovich mire lesz képes a bajnokságban.

  • Egy titkos felszólítás vetette vissza Alonso csapatát?

    Egy titkos felszólítás vetette vissza Alonso csapatát?

    Lehet, hogy a szezont pompásan kezdő Aston Martin méregfogát kihúzta az FIA egy intézkedéssel.

    A zöldek nagyot ugrottak előre az erősorrendben, Fernando Alonso a Kanadai Nagydíjig bezárólag majdnem mindegyik futamon dobogós lett, a vezérletével a csapat a Mercedesszel, ő maga Lewis Hamiltonnal vív a Red Bull mögötti mezőny legjobb pozíciójáért.

    A montreali óta eltelt négy versenyen azonban egyszer sem volt hivatalos Alonso a díjátadóra, és úgy tűnik, a megtorpanás nem a véletlen, nem a szezon közben megváltoztatott gumi, és még csak nem is a riválisok (=Mercedes, Ferrari) fejlesztéseinek a műve: az Autosport azt írja, a bokszutcában az a hír járja, hogy az Aston Martin gyengülésének hátterében az FIA egyik intézkedése áll, amellyel elvették a csapat egyik versenyelőnyét.

    A mozgó aerodinamikai alkatrészek űzése jegyében a szövetség ugyanis az Azeri Nagydíj környékén több istállót nem hivatalosan értesített, hogy a problémák elkerülése végett módosítson az első légterelőjén, mivel azok a felvételek alapján az egyenesekben túlságosan deformálódtak. Fontos leszögezni, hogy a jelenség nem szabálytalan, ha a statikus ellenőrzésnél mindent rendben találnak az autón, illetve a jelenséget nem is lehet teljesen eltüntetni a fizika törvényei miatt.

    Alonso nem a pályán okoz meglepetést, az Aston pedig nem is esett vissza annyira a csapatfőnök szerint

    Az FIA szigoríthatna a vizsgálatokon, de egyszerűbbnek látta az informális kérést a változtatásra, az érintett csapatoknak szólva (a többi érintett kilétéről egyelőre nincs hír). Ezzel a konkurens istállók tiltakozását, esetleges óvását is megelőzték.

    Az Aston formája vissza is esett már Spanyolországban, főleg alacsonyabb tempónál, és Kanadában is vélhetően csak azért szerepeltek jobban, mert az ottani alacsony leszorítóerős konfigurációnál nem domborodott ki, hogy a módosított, merevebb első szárny kevesebb leszorítóerőt termel a korábbinál.

    Spában, szintén csekélyebb leszorítóerő mellett újra ütőképesebbek voltak Alonsóék, így érdekes lesz figyelni, marad-e a tendencia.