Címke: Aston Martin

  • Váratlan fordulat: Elválasztaná Andrettitől a Forma-1 a Cadillac-et?

    Váratlan fordulat: Elválasztaná Andrettitől a Forma-1 a Cadillac-et?

    Sajtóértesülések szerint a Forma-1 feltett szándéka az, hogy elválassza egymástól az Andretti csapatot és a Cadillecet.

    Az FIA hetekkel ezelőtt jóváhagyta a sportágba belépni kívánó Michael Andretti pályázatát, ám az F1-et hidegen hagyja az érdeklődő. Pedig az amerikai ex-versenyző a General Motors egyik márkáját is maga mellé állította, de a FOM és a csapatok egyelőre hajhatatlannak bizonyulnak.

    Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke kihangsúlyozta, egy kissé zavarban van amiatt, hogy a királykategória el akar engedni egy olyan lelkes és neves gyártót, mint az amerikai General Motors, csak azért mert nem kívánnak tovább osztozni. A Forma-1 az elmúlt években nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, így egy helyi gyártóval és csapattal még inkább növelhetné az értékét a sportág a területen.

    Christian Horner nemrég elmondta, kifejezetten örülne annak ha a General Motors a saját neve és erőforrásai alatt lépne be a száguldó cirkuszba. A színfalak mögött a csapatok már egy alternatív megoldáson dolgoznak, aminek nem része az Andretti csapat.

    A General Motors jöhet, de Andretti nem?

    Az AP értesülései szerint a FOM arra kérte az említett gyártót, hogy szakítson az Andrettivel, mivel a belépni kívánó istálló komoly akadályokba fog ütközni.

    Az Egyesült Államok Nagydíja előtt Toto Wolffnak (Mercedes), Zak Brownnak (McLaren) Günther Steinernek (Haas) és Mike Kracknek (Aston Martin) felvetette a helyi média, hogy személyes ellentét vélnek felfedezni köztük és Michael Andretti között.

    Andretti beszólt Wolffnak: Miért akarnak megfosztani minket ettől?

    A csillagosok csapatfőnöke ellenezte a legtöbbször és a leghangosabban az amerikai F1-es törekvéseit. Mario Andretti az év első felében leült az osztrák vezetővel Miamiban, és egy órán keresztül beszélt vele a fennálló helyzetről. Wolff így elutasította azokat a feltételezéseket, mik szerint haragszik az Andretti családra, és azért nem akarja őket a sportágban csapatként látni.

    „Nem ismerem őt személyesen (Michael Andrettit). Úgy gondolom, hogy az édesapja (Mario Andretti) fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött, ő a sportág egyik csillaga. Az Andretti versenycsapat jól teljesít az Egyesült Államokban és megnyerték a Formula E bajnokságát is. Nincs harag közöttünk. Ha nem igazán találkoztál még az illetővel, nem is lehet személyes ellentéted vele.”

    Brown kihangsúlyozta, jó barátok Michael Andrettivel, így szerinte nem haragszik rá a belpolitikai vita miatt. Az Aston Martin csapatfőnöke is „csak jót tud mondani” az amerikairól.

    Pénz, pénz, pénz:

    Az FIA elnöke hozzátette, minden a pénzről szól a csapatoknál, így azért nem akarnak új résztvevőt. A nyereményalap továbbosztása kevesebb bevételt hozna a konyhára az esetükben, ezért ellenzik ilyen vehemensen az újabb kezet, ami a markát tartaná.

    10 millió dollárnál is többet bukhatnak a csapatok, ha csatlakozik Andretti?

    „Nyilván a pénzről van szó, mindig csak a pénz. Ez az ami személyes és összeköti őket. Nem akarnak még egy féllel osztozkodni” – hangsúlyozta ki Ben Sulayem.

    Mindaddig Stefano Domenicali és a Liberty Media a nyilvánosság elől eltűnve figyeli az eseményeket.

  • Alonso káromkodva szokta felhívni az FIA elnökét

    Alonso káromkodva szokta felhívni az FIA elnökét

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke nemrég elmondta, ha Fernando Alonso nem elégedett a sportággal, akkor káromkodva felhívja, hogy elmondja a véleményét.

    A spanyol versenyző idén töltötte be 42. életévét, de még esze ágában sincs újra visszavonulni. Kiválóan indult a szezon az Aston Martin számára, Alonso a pódium állandó vendégének számított, ám a fejlesztési verseny során alul maradt a kanadai-brit csapat. A Mercedes a McLaren és a Ferrari is átugrotta őket, sőt a konstruktőri tabellán már a negyedik pozíciójukat is elvesztették a wokingiakkal szemben.

    Alonso az évek alatt már sok mindent megtapasztalt a száguldó cirkusszal kapcsolatban, ám időről időre felbosszantja magát a sportágon. Az FIA elnöke az AS-nek kiemelte, megérti a versenyzők frusztrációját a saját tapasztalati kapcsán, és szívesen meghallgatja a spanyol világbajnokot. Ben Sulayem hozzátette, Alonso hatalmas értékkel bír a sport számára, így különösen örül annak, hogy még a mezőny tagja.

    „Fernando egy igazi példakép a fiatal versenyzők számára. Remek karrierje volt az F1-ben, visszavonult, majd visszajött és éhesebb a sikerre, mint valaha. Ám a Forma-1 egy nagyon extrém és bonyolult sportág. Ő (Alonso) viszont nem csak egy kiváló bajnok, hanem rendkívül okos is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többiek nem azok, de Fernando egy igazán intelligens bajnok és jót tesz a sportnak. Amikor dühös lesz, általában felhív:’főnök! Elnök!’ Majd utána káromkodik. Ám versenyzők vagyunk, és én megértem a frusztrációjukat. Ő tényleg kiemelkedő ebben a sportban, jó ötletei vannak és hatalmas értéket hoz. A gyorsasága, és a fejlődés amit a csapatához visz, tagadhatatlan.”

  • Átverte az Aston Martint a technika ördöge

    Átverte az Aston Martint a technika ördöge

    Az Aston Martin F1-es csapatának teljesítménye látványosan visszaesett a szezon eleje óta, a csapat magyarázata szerint ezt részben a szimulációkban rejlő, a fejlesztési irányt is érintő probléma okozta.

    Fernando Alonso az első nyolc versenyből hatot a dobogón fejezett be, az azóta eltelt tízen viszont csak egyetlen alkalommal érte el ezt. A választóvonal környékén az Aston Martin még a Mercedesszel csatázott a konstruktőri 2. helyért, jelenleg azonban már csak az 5. helyet foglalja el a tabellán, a Ferrari és a McLaren is elhúzott mellettük.

    A csapat helyettes technikai igazgatója elárulta, hogy egy háttérben megbúvó hibát csak nemrég fedeztek fel, és ez magyarázat lehet a visszaesésük okára.

    „A szimulációs eszközökkel egy bizonyos irányba indultunk el az aerodinamikával, de kiderült róla, hogy rossz út volt. Úgy vélem, az új fejlesztési csomaggal orvosoltuk a problémát” – idézte Eric Blandint a Motorsport-Total. Bár nem részletezte a probléma hátterét, nem ritka a Forma-1-ben, hogy a gyárban rosszul kalibrálják be a szimulációs berendezéseket, és az azokból származó téves, a valóságot nem jól tükröző adatok zsákutcába terelik a mérnököket.

    Stroll már az Aston Martin eladásán gondolkodik?

    Szintén a rossz szimuláció okozta, hogy a fékek előzetes beállítását elrontotta az Aston Martin a legutóbbi futamon, az USA Nagydíjon, emiatt rajtolt mindkét versenyzője a bokszutcából

    Tom McCullough, az istállónál az autó teljesítményéért felelős mérnök egy másik tényezőre is rávilágított, amiben javulniuk kell.

    „Az autónk nem különösebben erős egyszerre a gyors és lassú kanyarokban. Ezen nem tudtunk javítani a szezon eleje óta – mondta. – Megpróbálunk olyan megoldást kitalálni, ami által alacsony és magas tempónál is erősek leszünk. Az autó vezethetőségén sem javítottunk egészen a legutóbbi frissítésig, de azzal egyszerűbbé válik majd a vezetése.”

  • Norris nem tudta megállni, odaszúrt a szenvedő Aston Martinnak

    Norris nem tudta megállni, odaszúrt a szenvedő Aston Martinnak

    Lando Norris megjegyezte, hogy az Aston Martin egyre lassabb fejlesztésekkel áll elő a szezon folyamán.

    A kanadai-brit csapat az év elején még a Red Bull mögött gyűjtötte a dobogós pozíciókat, ám a fejlesztési verseny során lemaradtak, és visszacsúsztak a mezőny hátsó részébe. Addig a gyengén kezdő McLaren erőre kapott, és a zöldekhez képest fordított utat bejárva került a Bikák mögé.

    A konstruktőri tabella negyedik helyéért zajlik a küzdelem a két istálló között. A brit versenyző második helyével a wokingi alakulat át is vette a pozíciót az Aston Martintól, mivel a zöldek Lance Stroll révén csak hat pontot gyűjtöttek.

    Mikor a verseny után az kanadai-brit csapat teljesítményéről kérdezték Norrist, a brit megjegyezte, hogy minden fejlesztéssel egyre lassabbak lesznek.

    „Az Aston Martin, hát nem is tudom… Úgy tűnik, minden egyes fejlesztéssel lassabbá teszik az autót. Az év elején még a Red Bull-lal harcoltak… Nem tudom hol végeztek ma (vasárnap), de már pénteken a Q1-ben kiestek és azóta küszködnek. Nem tudom milyen problémáik vannak, a szezon első felében még erősek voltak és sok pontot szereztek. A szezon második felében, viszont visszaestek, nálunk ez épp fordítva van” – nyilatkozta a futam után Norris.

    A 23 éves versenyző a rajt után vezette a futamot, ám Max Verstappen és Lewis Hamilton tempójával nem tudott mit kezdeni. A brit pilóta ugyanakkor nem csüggedt el, hiszen nagy utat járt be a csapat az első verseny óta.

    „A legfontosabb az, hogy megnézzük mennyit fejlődtünk Bahrein óta. Rengeteg másodpercet veszítettünk akkor a pole pozíciót érő köridőhöz képest, a versenyen pedig hat boxkiállásom volt. El is vesztettem azonnal az erőforrásomat. Az elején elég rosszul alakultak a dolgaink. Most viszont már a Red Bull-lal és a Mercedesszel küzdünk, ami akkor még elég irreális gondolatnak számított.”

     

  • Alonso inkább a bokszból rajtol, csak ne az új fejlesztésekkel kelljen versenyeznie

    Alonso inkább a bokszból rajtol, csak ne az új fejlesztésekkel kelljen versenyeznie

    Mindkét csapat, amely komoly fejlesztéseket hozott az USA Nagydíjra, küszködik az ideális beállítások megtalálásával, ezért pár órával a futam előtt úgy döntöttek, hogy két-két autójukat egyaránt a bokszutcából rajtoltatják el a vasárnapi versenyen.

    Az Aston Martin és a Haas is áldozatául esett annak, hogy sprintversenyes hétvégére készültek jelentősen átalakított autóval, hiszen emiatt Austinban csak egyetlen 60 perces szabadedzés állt rendelkezésükre ahhoz, hogy belőjék a beállításokat, mielőtt érvénybe léptek volna a további változtatásokat megtiltó parc fermé-szabályok.

    Különösen látványos volt az Aston Martin mellényúlása, hiszen az idén korábban minden időmérőn Q3-ba jutó Fernando Alonso csapattársához hasonlóan már az első szakaszban kiesve csak a 17. lett. A szabadedzésen fékhiba hátráltatta Alonso számára az adatgyűjtést, és a szombati sprintversenyen is távol állt a pontszerzéstől – az autó viselkedésével elégedetlen spanyol az időmérő után ki is jelentette, hogy a hétvége további részére a jövő évre szóló tesztelésként tekint.

    Fájdalmas áldozatra készül az Aston Martin a katasztrofális időmérő után

    Az Aston Martin aztán vasárnap délelőtt úgy döntött, kiemeli autóit a 17. és a 19. helyről, és a parc fermé-szabályokat megsértve változtat azok beállításain. A csapat helyettes technikai igazgatója, Eric Blandin az Autosportnak elmondta, meggyőződésük szerint a tervezett változtatásokkal sokkal több időt nyerhetnek, mint amennyi időveszteséget bevállaltak a bokszutcai rajttal.

    A csapat ráadásul ennél is messzebbre megy, a két autó specifikációját is megváltoztatva: Lance Stroll AMR23-asán fennmaradnak az új fejlesztések, Alonso viszont megszabadul tőlük, ő az autó Katari Nagydíjon használt változatával vág neki az austini futamnak.

    Hasonló cipőben jár a Haas is. A csapat a számára 15. és 18. hellyel végződő sprintversenyt követően bizonyosodott meg arról, hogy változtatni kell a beállításokon, többek között az intenzív gumikopás mérséklésének céljából is. Emiatt a 14. és a 16. pozícióba kvalifikáló Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg is a bokszutcából fog rajtolni – összesen négy autó, vagyis a mezőny ötöde nem fog kiállni a rajtrácsra a közép-európai idő szerint 21 órakor startoló futamon.

    A bokszutca végéről rajtolók sorrendje, amennyiben mindannyian kihajtanak oda legkésőbb öt perccel a felvezető kör kezdete előtt, az időmérőn kiharcolt sorrendjükkel megfelelő lesz: Magnussen, Hülkenberg, Alonso, Stroll. Ha valaki késve érkezik, a sor végére kell beállnia.

  • Fájdalmas áldozatra készül az Aston Martin a katasztrofális időmérő után

    Fájdalmas áldozatra készül az Aston Martin a katasztrofális időmérő után

    Az USA Nagydíj legnagyobb negatív meglepetése eddig egyértelműen az Aston Martin. Fernando Alonso szerint a kudarcba fulladt kvalifikációt követően el kell engedniük a hétvégét, és tesztelniük kell a következő szezon érdekében.

    A kétszeres világbajnok mindössze a 17. rajthelyet volt képes megszerezni magának a vasárnapi versenyre. Lance Stroll még a spanyol pilótát is alulmúlta, csupán Logan Sargeant-et tudta megelőzni, és a 19. pozícióban lett rangsorolva.

    Ferrari-pole és egy ritka Verstappen-hiba – ez történt az austini időmérőn

    A Zöldek rossz szereplése már csak azért is meglepő, mert egy jelentős újítással készültek a hétvégére. A silverstone-i istálló újragondolta az AMR23 motorborítását, és karosszária elemeit, de a sprint miatt nem volt elég idejük kipróbálni őket az egyetlen szabadedzés során.

    Alonso szerint fájdalmas volt számukra a mostani időmérő, és ugyan nagy áldozat lesz, de az austini hétvége hátralévő részét egy 2024-re való tesztként kellene felfogniuk a saját maguk érdekében.

    „Holnap reggeltől indulva teljes mértékben meg kell ismétlenünk a mai napot – nyilatkozta a 32-szeres futamgyőztes a kiesését követően. – Szörnyű edzésünk volt. Lance egy értelmes kört sem ment, és én is csak 6-7 kört tudtam futani az új csomaggal. A túl sok ismeretlen nem jött jól a számunkra, mert nem tudtuk megfelelő módon kezelni az autót.”

    „Vakon mentünk bele az időmérőbe, és ez meg is látszik a végeredményen. Azonban ez ellen sajnos már semmit nem tudunk tenni. Még ha fájdalmas is lesz, de az idei hétvége hátrlévő részét egy tesztkén fogjuk fel, ami a 2024-es év szempontjából jöhet majd jól. Meglátjuk, hogy a hátrlévő edzésekből mennyit tudunk majd tanulni.”

    Alonso 55 ezredmásodperccel maradt le a Q2-ről, de állítása szerint ez volt a maximum, amit elérhetett. A spanyol azt is hozzátette, hogy a gyorsköre semmilyen szempontból nem volt ideális, miután a kivezető körén rosszul kezelték a forgalmat, a gyorsköre során pedig túl közel volt hozzá az egyik előtte lévő autó.

    Alonso: Az emberek nagy része úgy sem érti, miről beszélünk verseny közben

  • A szervezők már „lecserélték” Strollt, és Ricciardo nevét is elírták

    A szervezők már „lecserélték” Strollt, és Ricciardo nevét is elírták

    Lance Strollt véletlenül lecserélték Felipe Drugovich-ra, míg Daniel Ricciardo nevét rontották el Austinban.

    A kanadai versenyző az elmúlt időszakban nemigen vívta ki a szurkolók és a szakértők támogatását. Rendre alulteljesít Fernando Alonsóhoz képest, ezen felül etikai vizsgálat is indult ellen, amiért élő adásban lökte meg az edzőjét az időmérős kiesése után. Katarban rosszul lett a 25 éves versenyző, és alig tudott a pályakórházig elmenni, míg állítása szerint volt olyan pillanat a futamon végén, mikor elsötétült előtte a világ.

    Stroll kapcsán már a nyáron felreppentek olyan pletykák, hogy inkább teniszezni fog, mintsem vezetni. Sőt, a pletykák szerint édesapja még az Aston Martin F1 részvényeitől is meg akar válni.

    A csapat megvédte a gyengén teljesítő kanadait, de Austinban érve a szervezők „lecserélték” a fiatalt. A képeken és a plakáton a spanyol világbajnok mellett nem Stroll arca köszönt vissza a rajongókra hanem Felipe Drugovich-é.

    Mikor a közösségi médiás felületeket elárasztották a szurkolók a hibás képekkel, a szervezők gyorsan korrigálták a tévedésüket, és Stroll fotóját helyezték csapattársa mellé.

    Ricciardo nevét sem sikerült helyesen leírni:

    Az ausztrál versenyző a Holland Nagydíj második szabadedzésén szenvedett kézközépcsonttörést, így eddig az autóját Liam Lawson vezette. Ám a 34 éves versenyző a héten visszatér, viszont a garázsa fölé nem sikerült helyesen leírni a nevét a pálya dolgozóinak. Ricciardo helyett ugyanis Riccardo szerepel a boxutca feletti névtáblán.

  • Alonso: Az emberek nagy része úgy sem érti, miről beszélünk verseny közben

    Alonso: Az emberek nagy része úgy sem érti, miről beszélünk verseny közben

    Fernando Alonsót egyáltalán nem izgatja, hogy ha a rádiózásait bejátsszák az élő közvetítésekben. A kétszeres spanyol világbajnok szerint az emberek úgy sem értik a részleteket, és nem hallják a teljes beszélgetést.

    Alonso jól indította a szezont, és számos versenyen volt képes Max Verstappen első számú kihívója lenni. Azonban ahogy a Mercedes, a Ferrari és a McLaren erőre kapott, az Aston Martin teljesítménye azzal a lendülettel esett vissza. A spanyol pilótánál ez a tény pár alkalommal frusztrált rádióüzenetekben nyilvánult meg.

    Visszalép egy fontos szereplő Alonso csapatában

    A Japán Nagydíjon is ez történt, amikor a bejátszott rádiózásban azt mondta a versenymérnökének, hogy a korai kiállásuk miatt ’oroszlánok közé dobták őt’, mivel a mögötte később kereket cserélő pilóták sokkal frissebb abroncsokkal támadhatták őt.

    A kétszeres világbajnoknak – aki korábban ellenezte a rádióüzenetek élő közvetítésekben való bejátszását – most már semmi problémája nincsen a szóban forgó problémával, mert állítása szerint azért nem érthetik meg őt az emberek, mert nem hallják a teljes kontextusát a beszélgetéseiknek.

    „Egyáltalán nincs problémám [a csapattal] – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Szuzukában nyilvánvalóan nehéz volt pontot szerezni. Azt hiszem, [a futam után] még a Motorsport.com is úgy tüntette fel a rádiózást, hogy a kiállásom után forgalomba kerültem. Kicsit meglepődtem, mert nem tudom, mi ebben a negatív, megbeszéltem a csapattal.”

    Alonso pedig számos alkalommal bírálta élesen a csapatát. Elég csak a 2017-es szezonra gondolni, amikor Barcelonában azt mondta a Honda motorról, hogy „a motor nagyon jónak érződik, sokkal lassabb, mint korábban” vagy amikor az Orosz Nagydíjon megállt az autója, és a három újraindítási próba után azt mondta a mérnökének, hogy „már megpróbáltam elégszer, most teszteld magadat,”

    „Az embernek nyilvánvalóan nincs információja arról, hogyan telik a hétvége, [mi történik] a vasárnap délelőtti megbeszéléseken – magyarázta Alonso. – Vagy ott van még a rajtrács is: Szuzukában arról szólt a vasárnapi beszélgetésünk a rajtrácson, hogy »ne álljunk ki túl korán, mert akkor forgalomba kerülünk, és a gyenge egyenesbeli sebességünk miatt beragadunk«. Szóval, amikor a rádiózás kikerül, az emberek kilencvenkilenc százaléka nem érti a megszólalások érettségét és összetettségét.”

    Alonso azzal is tisztában van, hogy ha valaki érdekeset mond, az úgy is ki fog kerülni [az élő közvetítésbe – a szerk.], és olyan is előfordul, hogy az adott rádióüzenetből mém lesz, és nagyon sokáig szolgáltat beszédtémát az F1-es szurkolók berkein belül.

    Alonso olcsón megúszta, hogy beesett a pályára Leclerc elé

  • Meglepő név válthatja Strollt az Aston Martinnál egy tulajdonosváltás esetén

    Meglepő név válthatja Strollt az Aston Martinnál egy tulajdonosváltás esetén

    A legfrisebb bokszutcai pletykák szerint Lawrence Stroll nem zárkózik el az Aston martin eladásától. Ha pedig a Zöldeknél megtörténik a tulajdonosváltás, Lance Stroll is távozhat, és sajtóértesülések szerint Yuki Tsunoda válthatná fel őt.

    A hírek megjelenésére egy szaúdi befektetési csoport állítólag be is jelentkezett a kanadai milliárdosnál, és már az első ajánlatuk eléri a 800 millió dollárt az F1 Insider értesülései szerint. Az új tulajdonosok Fernando Alonsót szívesen tudnák a soraikban, azonban ez Strollról már egyáltalán nem mondható el.

    Stroll még Raikkönenen is túltett flegma nyilatkozatával (videó)

    A kanadai pilóta látványosan szenved idén, és a rossz teljesítménye miatt jelentősen alulmarad a csapattárs Fernando Alonso eredményeihez képest. A kétszeres spanyol világbajnok 7-szer is dobogóra tudott állni, és a 176 megszerzett pontjával jelen pillanatban az egyéni bajnokság 4. helyén áll. Strollnak ehhez képest csak 47 pontja van, és a legjobb eredménye egy Melbourne-ben elért 4. hely volt.

    A forrás szerint Stroll helyére az a Tsunoda érkezhetne, aki a 2024-es szezont is az AlphaTaurinál fogja tölteni. A japán pilóta idei produkcióját nehéz megítélni, mert a faenzai kiscsapat teljesítménye jelentősen visszaesett az előző évekhez képest. Tsunoda neve mellett így is 4 pont szerepel, amivel csapata húzóemberének számít.

    Tsunoda már csak azért is illene bele az Aston Martinba, mert a silverstone-i istálló a Honda erőforrásait fogja használni 2026-tól, és a japán gyártó vélhetően előszeretettel dolgozna együtt egy japán versenyzővel a jövőben. A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko azonban finoman jelezte, hogy Tsunoda velük áll szerződéseben, és hogy ha az Aston Martin igényt tartana a szolgálataira, akkor először velük kellene dűlőre jutnia.”

  • Visszalép egy fontos szereplő Alonso csapatában

    Visszalép egy fontos szereplő Alonso csapatában

    A SportBusiness írt arról, hogy az Aston Martin egyik névadó főszponzora, a Cognizant a következő szezontól csak „sima” szponzorként kíván jelen lenni a csapatnál.

    A hivatalos nevezési listákon „Aston Martin Aramco Cognizant Formula 1 team” néven indul az általunk Aston Martinként ismert csapat, ebből tűnhet el az egyik vállalat neve, miután nem óhajtják meghosszabbítani a 2021 óta érvényes megállapodást a névadó főszponzori címről.

    Az üzleti portál viszont úgy tudja, a Cognizant marad a csapattal hosszú távon hagyományos szponzorként. A cég központja az Egyesült Államokban található, és üzleti, valamint technológiai szolgáltatásokkal foglalkozik, a legnagyobb bevételű amerikai vállalatok legfrissebb listáján a 185. helyen áll.

    A Cognizant részéről elmondták, hogy a lépést pusztán az indokolja, hogy a vállalat az  ismertsége bővítésére vonatkozó célkitűzéseket teljesítette, és eleve így kalkuláltak a névadó szponzori tisztséggel, a csapattal pedig ennek ellenére is szorosabbra fűzik az együttműködést. Az Aston Martin 2024 elején jelentheti be, mi lesz az új hivatalos neve.

    Az Aston Martin F1-es istállója kapcsán egyébként felröppentek olyan hírek is, hogy Lawrence Stroll új tulajdonost keres neki.

    Rekord nagyságú veszteséggel zárta az Aston Martin a tavalyi évet