Címke: Aston Martin

  • Alonso szenvedő csapatánál bármikor lecsaphat a főnök haragja

    Alonso szenvedő csapatánál bármikor lecsaphat a főnök haragja

    A 2023-as szezon váratlan felívelését szerette volna meglovagolni idén az Aston Martin, ehelyett viszont visszazuhant a középmezőnybe a csapat. De mit szól ehhez a brit gyártó erőskezű vezetője, Lawrence Stroll?

    Fernando Alonso a silverstone-i istállóhoz tavaly megékezve azonnal dobogóesélyesként kezdte a szezont, ami önmaga számára és a korábban Force India, illetve Jordan néven is működő istálló életében is régen nem tapasztalt erős formát jelentett. A spanyol végül, bár győzelem nélkül, de nyolc dobogót szerzett az év során, ő maga negyedik lett az egyéni tabellán, az Aston Martin viszont végül visszacsúszott az ötödik pozícióba.

    Ennek részben a csapat szezon végére történt lendületvesztése volt az oka, másrészt az, hogy Lance Stroll Alonso pontjainak csak valamivel több mint harmadát tudta összekanalazni. Az új gyárépületbe költöző, komoly modernizáción és mérnöktoborzáson áteső csapat azonban joggal bízott abban, hogy idén sikerül még közelebb kerülnie a mezőny legjobbjaihoz.

    Ehhez képest az Aston Martin idén is az ötödik helyen áll a tabellán, és jó eséllyel ott is fejezi majd be a szezont, ez azonban már nagyon másmilyen ötödik hely az erősorrendben, mint tavaly: ezúttal nem a Mercedes, a Ferrari és a McLaren közvetlen ellenfele a csapat, hanem mögöttük jóval lemaradva, olykor légüres térben tengődve, máskor az RB vagy éppen a Haas ellen harcolva kell megélniük a szezont. A dobogó és az élcsapatok távolsága pedig immár a tavaly lelkes, az idei év elején türelmes Alonsóból is előhúzza a negatív megjegyzéseket.

    Alonso beismerő vallomást tett

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack szerint az, hogy az istálló többéves tervébe idén néhány hónapos megakadás csúszott, még nem jelent egyértelmű kudarcot, ugyanakkor a csapaton belüli hangulatra rányomja a bélyegét a jelenlegi teljesítmény, részben a tulajdonos, Lawrence Stroll fogyatkozó türelmétől is tartva.

    „Ennek két aspektusa van. Az egyik nézőpontból azt vizsgálhatjuk, mennyit léptünk előre a riválisokkal szemben az évek során. Ambiciózus céljaink vannak, de követnünk kell a tervet, mert tudjuk, hogy nem lehetséges a hetedik helyről azonnal az elsőre ugrani. Rengeteg összetevője van ennek, az eléréséhez pedig szükség van realitásérzékre és türelemre” – magyarázta Krack az Autosportnak.

    „Ha viszont közelebbről vizsgáljuk a helyzetet, vannak olyan időszakok, amikor bizonyos fejlesztések nem hozzák a várt teljesítményt, ez pedig növeli rajtunk a nyomást. Hatalmas nyomás helyeződött ránk azáltal, hogy az imolai fejlesztések nem váltak be. Igyekszünk a lehető leggyorsabban helyrehozni ezt, de érthető, hogy ilyenkor fogy a türelem.”

    „Lawrence azonban hosszú ideje benne van ebben a szakmában, így nagyon jól érti, hogyan működik a Forma-1, így azt is tudja, hogy időbe telik, amíg egy nem működő csomag helyét átveszi egy működő – hiszen le kell gyártani az új elemeket, és rengeteg a teendő.”

    „Az ötödik helyen kezdtük a szezont, volt egy tervünk arra, hogy hogyan kerülünk közelebb a legjobb autókhoz, de ezt nem sikerült megvalósítanunk.”

    Az istálló a közeljövőben újabb elismert szakemberrel erősíti stábját, októberben kezdi meg ugyanis a munkát a Mercedes motorrészlegének korábbi vezetője, Andy Cowell az addig Martin Whitmarsh által betöltött vezérigazgatói poszton.

    Megoldották, hogy most már azt is lehessen büntetni, amit Alonso korábban megúszott

  • Egyetlen pont volt a tét, Alonsóéknál mégis besült a csapatutasítás

    Egyetlen pont volt a tét, Alonsóéknál mégis besült a csapatutasítás

    Amit a McLarennél a futamgyőzelem tétjével is képesek voltak levezényelni, az az Aston Martinnál a 10. helyért sem ment – Lance Stroll a megbeszéltek ellenére sem engedte vissza maga elé Fernando Alonsót a Magyar Nagydíj végén.

    Bár Lando Norrisnak is meg kellett vívnia magában néhány morális dilemmát a hungaroringi futam végén, amikor a csapat arra kérte, adja át Oscar Piastrinak az első helyet, amit csak a kedvezőbb boksztaktikája által csípett el az utolsó kiállásokig vezető ausztrál elől, a brit végül félre tudta tenni az egóját, és a békesség megőrzése érdekében lemondott a győzelemről.

    Nem ugyanilyen helyzet szülte, de az Aston Martinnál Strollt is arra kérték, hogy adja vissza a helyét Alonsónak a verseny végén, és bár a két autó ekkor csupán a 10. és a 11. helyen haladt, vagyis csak az utolsó megszerezhető pont sorsa forgott kockán, a kanadai mégsem tette meg ezt a gesztust.

    A helyzet a következőképpen formálódott: a verseny második felében Alonso haladt előrébb a két Aston Martin közül, de hiába üldözte hosszú időn át Cunoda Juki RB-jét, nem jutott előzési lehetőséghez. A csapat ekkor helycserére kérte a spanyolt és a mögötte haladó Strollt, hátha a kanadai nagyobb sikerrel jár, viszont a csapatrádión azt ígérték a kétszeres bajnoknak, hogy ha Stroll sem tudja elcsípni a 9. helyet, a futam végén visszaadja a pozíciót. Ez végül nem történt meg, Stroll futott be az utolsó pontszerzőként, igaz, a leintésig ott loholt Cunoda nyakán, csupán hét tized választotta el őket a célban.

    Alonso persze jóval többet látott már annál a karrierjében, mint hogy izgalomba hozza egyetlen pont megléte vagy hiánya, így inkább az Aston továbbra is kilátástalan helyzetén méltatlankodott, megspékelve a csapat által választott stratégia kritikájával – hiszen a két zöld autó volt az egyedüli az első tízből, amelyek a lágy keverékeken rajtoltak, ennek nyomán pedig Alonsót már a 7. körben a bokszba hívták.

    „Nem volt helyes a stratégiánk, de persze utólag ezt már könnyű mondani. A 7. körben kiálltunk, így már a 8. körben tudtam, hogy nem fogunk pontot szerezni. Szerintem ezzel mindannyian tisztában voltunk a csapatban, szóval nem tudom, akkor miért álltunk ki ilyen korán” – mondta a DAZN-nek.

    A futamot Oscar Piastri nyerte a McLarennel, ezzel tovább növelve a szezon változatosságát, amely 13 futam alatt már 7 különböző győztest számlál. Alonsónak erről is van egy csapata számára lesújtó véleménye.

    „A nagy baj az, hogy ilyen sok győztes mellett mi még csak közel sem vagyunk ahhoz, hogy felkerüljünk erre a listára” – fogalmazott Alonso, aki úgy tűnik, 2023-ban ismét rosszkor volt a jó helyen, hiszen tavaly egy jóval kevésbé változatos szezonban halmozta a dobogókat, amelyben csak egyetlen futamon lehetett legyőzni a Red Bullt.

    Verstappen elküldte a fenébe a kritikáit kritizálókat

  • F1-en kívüli pályán csapott össze az Aston Martin és a Mercedes

    F1-en kívüli pályán csapott össze az Aston Martin és a Mercedes

    Az Aston Martin Mercedes és a Mercedes F1-es csapatának tagjai jótékonysági focimeccset játszottak csütörtökön.

    A Brackley Town Football Club pályáján megrendezett találkozón az Aston Martin és a Mercedes férfi, illetve női alkalmazottaiból felállított válogatottak azért léptek pályára, hogy a Brighter Future nevű szervezetet támogassák, amely rákbetegek gyógyulását próbálja segíteni egészségügyi ellátással és kezelésekkel.

    Ez a szervezet segített tavaly az Aston egyik tagjának, Ashley-nek is, akinek a feleségénél béldaganatot diagnosztizáltak. A jótékonysági esemény azonban nem idei újítás, már tavaly is összecsaptak a zöld gyepen a két istálló tagjai hasonló ügyért, akkor az Aston csapata 5:4-re nyert.

    Idén az Aston egyik Twitter/X bejegyzése alapján a Mercedes győzött 3:0-ra, bár az eredmény természetesen csak másodlagos volt. Azt nem tudni, hogy ez csak az egyik mérkőzés eredménye-e, vagy például az egyik félidőben csak a nők, a másikban pedig csak a férfiak léptek pályára, és a kettő összesítése adta a végeredményt.

    Mégis szövetkezne egymással a Red Bull és a McLaren?

  • Kínos megállapítást tett Stroll az Aston Martinról

    Kínos megállapítást tett Stroll az Aston Martinról

    Már egy éve egyetlen fejlesztés sem hozta meg a kívánt hatást az Aston Martin csapatánál, ami azért ritkaságszámba megy a Forma-1-ben.

    Az Aston Martin árnyéka a másfél évvel ezelőtti önmagának: 2023-at a Red Bull mögötti mezőny legerősebb autójával kezdték, de nagyjából egy éve pont ilyentájt kezdődött a lejtmenetük, aminek következtében a jelek szerint az erősorrendben már a mezőny első felében is elvesztették a helyüket

    A csapat a Miami Nagydíjtól kezdve számítva a száraz futamokon csak 4 pontot gyűjtött, az öt ilyen versenyen az RB (19 pont), a Haas (14 pont) és az Alpine (6 pont) is felülmúlta a termésüket.

    Lance Stroll elismerte, hogy zsákutcába jutott az Aston Martin. „Rossz irányt választottunk a fejlesztési szemléletben. Rossz irányba indultunk el, ezt utána lassan észleltük. Most fordulunk más irányba, és hagyunk időt fejleszteni, hogy ismét jók legyünk az új útnak köszönhetően” – mondta.

    Alonso lesújtó kórleletet adott csapatáról, de ennek is látja a jó oldalát

    „Sokat kísérleteztünk és sok aerodinamikai tesztet végrehajtottunk az elmúlt tizenkét hónapban. Az elmúlt egy évben egyik fejlesztés sem hozta meg a remélt hatást, amit bevetettünk. Azt gondolom, sokat tanultunk, és most próbáljuk megoldani a problémát és sokkal gyorsabbá tenni az autót.”  

    Előbb-utóbb mindegyik csapat szokott tévedni a műszaki frissítésekkel (lásd az elmúlt hetekben a Ferrari és a Red Bull problémáit), de az tényleg szokatlan, hogy valahol egy éven keresztül legalább egy picit ne lépjenek előre.

    Műszaki fronton sok követ megmozgat az Aston Martin a fejlődésért: bár Adrian Newey megszerzése egyelőre elvileg nem biztos, a Mercedes korábbi motorguruját, Andy Cowellt leigazolták, és náluk kötött ki a Ferraritól érkező Enrico Cardile is. Az infrastruktúrába is rengeteg erőforrást fektettek az elmúlt években, ebből a szempontból viszont, „Pénz nem számít!” mottóval kellemetlen, hogy ennyire vakvágányra futottak.

    15 éve elmenekült autógyártó térhet vissza az F1-be, de ezúttal nem önállóan

  • Newey helyett a közelmúlt másik nagy sikergyárosát igazolta le az Aston Martin

    Newey helyett a közelmúlt másik nagy sikergyárosát igazolta le az Aston Martin

    Az Aston Martin a Brit Nagydíj hetén bejelentette, hogy leigazolta Andy Cowellt, a Mercedes motorprogramjának korábbi vezetőjét, aki náluk már a Hondával fog együtt dolgozni, de ennél is komolyabb feladatokat kap, és csak egyetlen főnöke lesz. 

    Miközben a Forma-1-es közvélemény azt figyeli, az Aston Martin vagy esetleg egy másik csapat jelenti-e be a Red Bulltól hamarosan távozó sztártervező, Adrian Newey megszerzését, a silverstone-i istálló váratlan húzással egy olyan vezető műszaki szakember érkezéséről adott ki közleményt, aki néhány éve nem vállalt már aktív szerepet az F1-ben, de talán ugyanakkora, ha nem nagyobb hatása volt a hibridkorszak kezdete óta a sport erőviszonyainak formálására, mint Newey-nak. 

    Andy Cowell két évtizeddel ezelőtt kezdett el dolgozni a Mercedes motorrészlegénél, munkája és érdemei pedig akkortól kaptak a nyilvánosságban is nagyobb visszhangot, amikor a brixworthi gyár vezetőjeként a 2014-es hibridkorszak kezdetén toronymagasan a mezőny fölé növő hajtásláncok épültek az irányítása alatt. A Mercedes példátlan sikersorozatot mutatva egymást követő hét szezonban hódította el egyaránt az egyéni és a konstruktőri címet is a Forma-1-ben. Cowell ennek a duplázásnak az utolsó évében, 2020-ban távozott a Mercedestől, feladatait akkor Hywel Thomas vette át. 

    Az azóta eltelt négy évben a most 55 éves Cowell nem töltött be semmilyen tisztséget a Forma-1-ben, most azonban az Aston Martin F1-es csapata leigazolta őt a cégcsoport vezérigazgatójaként, ami a második legrangosabb tisztség az istállón belül, s csak a tulajdonos Lawrence Stroll felé tartozik majd elszámolással. Cowell az ezen pozíciót jelenleg is betöltő Martin Whitmarsh helyét veszi át október 1-jétől. Whitmarsh, aki korábban a McLaren vezetőjeként már dolgozott együtt mostani utódjával, lemond F1-es tisztségeiről, elmondása szerint elvégezte legfontosabb feladatát azzal, hogy irányba állította az Aston Martin projektjét.  

    Andy Cowell – Fotó: Aston Martin

    “Hosszú évek óta ismerem már Andyt, hiszen még 2004-ben vittem őt a Mercedes HPP-hez, ahol ügyvezető igazgató volt 2013 és 2020 között, hatalmas sikereket elérve a sportban. Felbecsülhetetlen érték lesz az Aston Martin számára, ahol jelentős szerepe lesz a jövőbeli stratégiánk meghatározásában. Andy októberi érkezése és a technológiai kampusz befejezése lehetővé teszi számomra, hogy hátralépjek, és az életem más projektjeivel foglalkozzak, tudva, hogy a csapatstruktúra, a víziók és a létesítmények által lefektettük az alapokat a Forma-1-es sikerekhez” – fogalmazott Whitmarsh. 

    Cowell tehát új munkahelyén jóval kiterjedtebb feladatot kap, mint amit a Mercedesnél betöltött – bár munkába állását követő első teljes évében még az Aston is a Brixworthben készült erőforrásokat fogja használni, 2026-tól a Honda érkezésével új fejezet nyílik a csapat történetében. 

    “Izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok Lawrence projektjéhez, és már várom, hogy együtt dolgozhassak ezzel a tehetséges szakembergárdával – mondta a közleményben Cowell. – Mindig is az F1-es versengés volt a szenvedélyem, és izgalmas időszakban érkezek az Aston Martinhoz a technológiai kampuszunk elkészülte és a 2026-ba való átmenet idején, az új korszakot pedig már teljes gyári csapatként kezdjük majd meg a Honda és az Aramco partnerségével.” 

    Az elmúlt hét olasz sajtóértesülése szerint a Ferraritól várhatóan távozó Enrico Cardile lehet az Aston Martin technikai igazgatója.

    Elhagyni készül a Ferrarit az egyik legfontosabb mérnöke

  • Alonso beismerő vallomást tett

    Alonso beismerő vallomást tett

    Fernando Alonso szerint az Aston Martin megérdemelte az újabb nullázást a Spanyol Nagydíjon, mert hiányzott a tempójuk, és további fájdalmas hétvégéket jósol.

    Miközben egy éve ilyenkor általában Alonso számított a Red Bull legközelebbi üldözőjének, a kétszeres világbajnoknak hosszabb ideje a dobogó is szinte elérhetetlen, újabban pedig a pontszerzés sem sikerül.

    Ez a lefelé liftezés elsősorban nem rajta, hanem a csapatán múlt, mert nem válnak be a műszaki újítások. „Sokat frissítettünk az utóbbi időben az autón, eredmény nélkül – mondta a Spanyol Nagydíj után. – Nem volt meg a tempónk. Barcelona jól beskatulyáz az erősorrendben, nincs mit takargatni, 66 kör után a megérdemelt helyen végzünk.”

    „Nem csaphatjuk be önmagunkat, jelenleg nem vagyunk olyan helyzetben, hogy pontokat szerezzünk. Nagyot kell előre lépnünk.”

    Alonso: 20 éve még hősök voltak az F1-es versenyzők, ma már minden túl könnyű

    Az Aston Martint tavaly is zsákutcába vezették a szezon közbeni fejlesztések, tehát mélyebben gyökerező problémától szenvednek. Eközben a McLaren rendre telibe talál a frissítésekkel, a Ferrari és a Mercedes szintén jó szelet fogott, sőt, a jelek szerint az Aston Martin helyet cserélt az Alpine-nal az F1-es mezőny két felében.

    „Nagyon nehéz úgy versenyezni, hogy az autó sokat csúszkál a kanyarokban, ez a gumikat is megöli – magyarázta a vasárnapi nehézségeit a lekörözött Alonso. – Azt hiszem, Ausztriában is fájdalmas lesz a hétvége, mert a pálya hasonlít a barcelonaihoz a hosszú kanyarokkal és a gyors részekkel. Nyilván Silverstone is nehéz lesz.”

    „De nem bosszankodhatunk nagyon, ideje keményebben dolgoznunk, kevesebbet beszélnünk, jobban teljesítenünk.”

    Most a bajnokság első tripla hétvégéje kezdődött, szünet nélkül folytatódik a menet Ausztriában és Angliában. Alonso 2026-ig leszerződött a csapatával, de a bejelentés óta nem sok sikerélménye volt.

    Leclerc szerint Sainznak nem ellene kellett volna menőznie, Sainz szerint Leclerc túl sokat reklamál

  • Alonso elmondta, mi igaz Newey Aston Martinnál tett látogatásából

    Alonso elmondta, mi igaz Newey Aston Martinnál tett látogatásából

    Sajtóhírek szerint a Red Bulltól jövő tavasszal távozó tervezőmérnök, Adrian Newey nemrég az Aston Martinnál tett látogatást. A Spanyol Nagydíj hétvégéjén Fernando Alonso elmondta, mit gondol a híresztelésről.

    A Red Bull a közelmúltban jelentette be, hogy Newey azonnali hatállyal kivonul az F1-es programból, 2025 tavaszán pedig 19 év közös munka után a csapatot is elhagyja, amit követően azonnal szabadon igazolhatóvá válik. Azóta a brit mérnök jövője hasonló fokon tartja izgalomban az F1-es közvéleményt, mint a versenyzői átigazolások. Eleinte úgy tűnt, Newey és a Ferrari kezdtek közeledni egymáshoz, a napokban azonban a The Times azt írta, a szakember az Aston Martin gyárában nézett körbe.

    Váratlan fordulat állhat be Newey Forma-1-es jövőjében

    Az Aston komoly beruházásokat valósított meg az elmúlt években, új főhadiszállást is épített Silverstone-ban, az anyagi erőforrások pedig ahhoz is rendelkezésére állnak a Lawrence Stroll által vezetett cégnek, hogy elismert szakembereket és versenyzőket csábítson magához – Fernando Alonso is elkötelezte magát amellett, hogy legalább két további szezonig, 45 éves koráig az autóban marad.

    Alonsót Barcelonában a planetf1 kérdezte meg arról, mit tud a csapat és Newey közötti híresztelt találkozóról.

    „Sokan kérdezgetik ezt. És igen, én is hallottam a pletykákat, olvastam a híreket. De ez nem ugyanattól a forrástól, ugyanarról a weboldalról származik, amely nemrég még azt írta, hogy [Newey] a Ferrarinál járt, és a kanadai verseny előtt 12 órakor bejelentik őt? A pletykák csak pletykák” – fogalmazta meg csípős véleményét a spanyol.

    A lap magát az istállót is megkereste azzal a kérdéssel, hogy mi igaz Newey lehetséges érkezése kapcsán, de aligha meglepő, hogy az erre kapott válasz sem tartalmazott semmi konkrétumot.

    „Az Aston Martin Aracmo F1 Teamet nagyon vonzó projektté teszi Lawrence Stroll víziója, az új Technology Campus és az Aramcóval és a Hodával való izgalmas partnerségünk. Számos nagy elismertségű személyt kötnek össze csapatunk minden részlegével, de nincs mit bejelentenünk” – üzente a csapat szóvivője.

    Újabb F1-es szörnyszülött jöhet létre egy csapat és egy motor házasságából

  • Váratlan fordulat állhat be Newey Forma-1-es jövőjében

    Váratlan fordulat állhat be Newey Forma-1-es jövőjében

    Ugyan eddig minden jel arra mutatott, hogy Adrian Newey következő csapata a Ferrari lehet, a napokban minden megváltozhatott. A Red Bulltól távozó brit tervezőguru aláírásáért az Aston Martin is bármit megadna, és sajtóértesülések szerint a csapattulajdonos Lawrence Stroll a tettek mezejére lépett.

    A Miami Nagydíj előtt vált hivatalossá, hogy a 61 éves brit szakember 2025 első negyedévében elhagyja a Milton Keynes-i istállót, és a maradék idejében az energiaitalosok hiperautójára, az RB17-re fog koncentrálni. A szóban forgó hír számos rivális F1-es csapat érdeklődését is felkeltette, többek között a Ferrari, az Aston Martin, de még a Williams is kijelentette, hogy szívesen tudná Neweyt a soraiban.

    Verstappen aggódhat, hogy Newey másik csapathoz viszi ötleteit a 2026-os autóról

    Az eddigi hírek alapján úgy nézett ki, hogy az olasz istálló áll legközelebb a brit szakember megszerzéséhez, de a The Times értesülései szerint Lawrence Stroll számos dolgot megtett annak érdekében, hogy forduljon a kocka. A kanadai üzletember legújabb húzása az volt, hogy végigvezette Newey-t a zöldek Silverstone-ban található gyárépületében.

    2026-ban jelentős mértékben meg fognak változni a Forma-1 technikai szabályai, és egy olyan kulcsember, mint a brit tervezőzseni, nagyon fontos lehet, mert ő már számos csapatnál képes volt bebizonyítani a tudását és a tehetségét.

    Ez a mostani szabályrendszerben is megnyilvánul, hiszen a bikások óriási mértékben dominálják a sportágat Max Verstappen révén a 2022-es szezon kezdete óta. A holland Red Bull-pilóta idén a negyedik világbajnoki címét szerezheti meg, és erre minden esélye megvan, hiába tudott közeledni hozzá a Ferrari és a McLaren is.

    Newey menedzsere tagadja, hogy ügyfele a Ferrarihoz tart

  • 45 fontos bejelentést tett Alonso csapata

    45 fontos bejelentést tett Alonso csapata

    Ez elég sok fontos bejelentés lenne így egyszerre. Kivéve persze, ha a brit fizetőeszközről van szó, mert akkor viszont egy egészen elfogadható ajánlat a csapat frissen bemutatott F1-es Lego-modelljeire.

    Fernando Alonso késik a megbeszélésről, mert éppen saját F1-es Aston Martinját próbálja nagy gonddal összerakni apró építőelemekből. Persze aligha maradt le bármi fontosról, hiszen a garázsban is mindenki a Lego-modellel foglalkozik – ezt mutatja be az a videó, amelyben az Aston bejelentette új partnerségét a dán játékgyártóval.

    A csapat büszkén hirdeti, hogy immár bárki beszerezheti és összerakhatja magának az Aston Martin 2023-as F1-es modelljét (halóstul, mindenestül), és mellé az Aston Martin Vantage safety cart, a két zöld csúcsgép kicsinyített mása egy 564 építőelemből álló dobozban lakozik.

    Ez a fajta építkezés is bizonyosan fáradságos, de aligha telik annyi időbe, mint amennyit a bajnoki ambíciókkal rendelkező F1-es csapat a saját építkezésére fordít.

    Alonso lesújtó kórleletet adott csapatáról, de ennek is látja a jó oldalát

    A Lego weboldala szerint a most piacra dobott készlet 45 brit fontos áron érhető el, ami átszámítva nagyjából 20000 forint.

    Fotó: Lego
  • Az Aston Martin elcsábítaná a Ferrari egyik legjobb szakemberét

    Az Aston Martin elcsábítaná a Ferrari egyik legjobb szakemberét

    Meglepő hírek jelentek meg a Ferrari technikai igazgatója, Enrico Cardile kapcsán. Az olasz tervezőt nemrég az Aston Martinnal hozták kapcsolatba, és nemrégiben megerősítette, hogy a silverstone-i istálló felvette vele a kapcsolatot.

    Lawrence Stroll azzal a céllal vásárolta fel az Aston Martint, hogy egy napon élcsapatot csinál belőlük. A grandiózus tervek mellett számos neves szakember is érkezett már a zöldekhez. Ebbe a csoportba tartozik a Red Bulltól érkező Dan Fallows is, aki jelenleg a technikai igazgató szerepét tölti be. A legújabb pletykák alapján az idősebb Stroll Cardilére is kivetné a hálóját.

    A Ferrari megérezte a vérszagot, pszichológiai hadviselést indított Verstappen ellen

    Az olasz szakembernek sokat köszönhet a Ferrari, mivel az idei konstrukció, az SF-24 koncepció az ő nevéhez fűződik. A Scuderia idén már két futamot is tudott nyerni, és Cardile a nagyszerű munkájával a rivális csapatok figyelmét is felkeltette.

    A brit csapat első számú célja Adrian Newey megszerzése volt, de miután a brit tervezőguru várhatóan a Ferrarinál köthet majd ki, így merült fel Cardile neve Strollban. A Milton Keynes-i istálló sikereinek egyik legnagyobb kovácsának érkezése nagy mértékben átalakítaná a technikai gárdát a vörösöknél, és ennek következtében akár az olasz mérnök pozíciója is sérülhet.

    Newey azonban a menedzsere, Eddie Jordan állítása szerint nem most fog döntést hozni a jövőjéről, és ez Frédéric Vasseur legutóbb adott nyilatkozataiban is meglátszódik. A maranellói istálló csapatfőnöke nem árult el sokat a brit tervezőguru megszerzésének esélyeiről, és emellett arról is beszélt, hogy jelen pillanatban a saját embereik megtartása számít elsődlegesnek a számukra, és nem a jövő miatt szeretnének aggódni.

    „Mindenkivel szoktam beszélni a paddockban, mert tanult emberek vagyunk – árulta el a francia szakember. – Ettől a ponttól kezdve nem szeretnék konkrét dolgokat elárulni, mert a válaszaimat bárhogyan lehetne értelmezni.”

    „A legfontosabb a csapat stabilitása. A korábbiakban már elmondta, hogy jó úton haladunk, és remek munkát végzünk. Azonban az is lényeges, hogy megőrizzük a csoportunk egységét, de e téren sincsenek problémáink. Ennek kifejezetten örülök.”

    Nem reagál az Aston Martin a fejlesztésekre, Alonsóékra zuhanás várhat