Címke: Aston Martin

  • Bemutatkoztak a Pirelli Hot Laps autói

    Bemutatkoztak a Pirelli Hot Laps autói

    Korábban már beszámoltunk az F1 újabb újdonságot vezet be, mely egyedi élménnyel gazdagíthatja a rajongókat.

    A versenyhétvégéken lehetőség nyílik majd körbemenni az adott versenypályán egy szuperautóval és egy sztárversenyzővel, a “Pirelli Hot Laps” keretében.

    A program első partnerei az Aston Martin és a McLaren, akik autót és versenyzőket biztosítanak majd ehhez. Így rendelkezésre áll majd egy 4 literes, dupla turbófeltöltéses V8 Vantage az Aston jóvoltából, valamint egy McLaren 720S. Előbbi Daniel Ricciardóval és Max Verstappennel, utóbbi pedig Lando Norrissal, Mika Häkkinennel, Fernando Alonsoval és Stoffel Vandoorne-nal.

    “A Formula 1 Pirelli Hot Laps program újabb lehetőséget biztosít a Forma-1 rajongók számára, hogy közelebb kerüljenek a valódi, pálya-élményekhez.” – mondta az F1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches. “Egyszer adódik az életben olyan élmény, hogy valaki egy versenyzővel száguldhasson egy ikonikus versenypályán, egy álomautóban. A rajongók az elsők számunkra, ez is egy ezt bizonyító erőfeszítés. Mindemellett demonstrálja azt is, hogy képesek vagyunk többlet értéket adni az értékes partnereinknek, mint a Pirelli és a Forma-1-es csapatok.”

    Bahreinben bemutatkoztak a szóban forgó autók, és bár az alábbi képen egy Mercedes is szerepel,  úgy tudni, hogy egyelőre csak az Aston és a McLaren vesz részt az akcióban.

    Pirelli Hot Laps
    Fortó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
  • A Red Bullosok összefestettek egy Aston Martint

    A Red Bullosok összefestettek egy Aston Martint

    Daniel Ricciardo és Max Verstappen, immáron a 2018-as szezonnyitó helyszínén, Ricciardo hazájában, Ausztráliában, kaptak némi festékszórót és kidekoráltak két Aston Martin DB11-est. Mindezt a Hosier Lane-en, Melbourne híres, művészi graffitikkel teli utcácskájában.

    Azért nem a teles autódekoráció a versenyzők műve, azokat Julian Clavijo street art művész és barátai készítették elő: az autók kinézetét a Red Bull versenyzőinek sisakjai ihlették. Max és Daniel fejezték azokat be, sablon segítségével kiegészítették az autókat saját rajtszámukkal.

    „Megerősítem, hogy nem vagyok jó művész, de próbálkozom.” – mondta Ricciardo. „Szerintem a srácok nagyon jó munkát végeztek, mielőtt én tönkretettem!”

    „Tudtam, hogy festékszóróval fogunk festeni, de nem tudtam, hogy egy Aston Martinra! Szerintem az enyém jobb, mint Maxé…”

    „Szerintem az enyém megfelelően néz ki.” – mondta Verstappen. „Az én kis kiegészítésem azért nem túl profi, de jól éreztem magam! Ez elég király délelőtt volt. Ez az első alkalom, hogy autót festettem, elég vicces, hogy egy DB11-essel kezdtem.”

    Aston Martin DB11 graffiti
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bul Content Pool
    Daniel Ricciardo, Max Verstappen
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bul Content Pool
    Daniel Ricciardo
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bul Content Pool
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bul Content Pool
    Max Verstappen
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bul Content Pool
    Aston Martin DB11 graffiti
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bul Content Pool
    Daniel Ricciardo, Max Verstappen
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bul Content Pool
  • Az Aston Martin a Lagondával jelenne meg a Formula E-ben

    Az Aston Martin a Lagondával jelenne meg a Formula E-ben

    Az Aston Martin azt fontolgatja, hogy Lagonda nevű márkájával beszállna a Formula E-be.

    A Lagonda Vision koncepció, egy teljesen elektromos luxusautó, melyet a Genfi Autószalonon mutattak be.

    Az Aston Martin marketing vezetője, Simon Sproule a RaceFans-nek elmondta, hogy már vizsgálják a Formula E-t abban a tekintetben, hogy megfelel-e a márka számára.

    „Mivel mi leszünk egy első luxus elektromos márka a világon, úgy gondolom, hogy fontos alaposan megfonolnunk.” – mondta Sproule.

    Az Aston Martin jelenleg a Red Bull Racing oldalán van jelen a Forma-1-ben, és a hírek szerint azt tervezik, hogy 2021-től motorgyártóként is részt vennének a sportban. A TAG Heuer kacsán azonban a Formula E-hez is van közük.

    Az Aston Martin vezérigazgatója, Andy Palmer találkozott is az Formula E főnökével, Alejandro Agaggal, Genfben.

    „A Lagonda valami teljesen újat hoz a luxustérbe.” – mondta Sproule. „Meg kell keresnünk a lehető legjobb módot arra, hogy bevezessük a márkát a piacra, mert a természetes márkaismeret meglehetősen alacsony. Hol és hogyan építhetjük a márkaismertséget? A Formula E határozottam szerepel a megfontolandóink listáján.”

  • Íme a Red Bullosok új overálja!

    Íme a Red Bullosok új overálja!

    Daniel Ricciardo megmutatta, milyen overallban kezdik majd meg a tesztelést. Hasonlóan menő az autó is, amivel érkezik.

    A Red Bull 2018-as versenygépének megtekintéséért klikkelj ide.

  • A Red Bull RB14 az, amivel Ricciardo és Verstappen is többet nyerne

    A Red Bull RB14 az, amivel Ricciardo és Verstappen is többet nyerne

    Túlvállalta 2017-ben az ígérgetést a Red Bull, és a 13-as kódjel sem hozott szerencsét nekik tavaly. Ennek most vége, új év, új lehetőségek, még ha ez az utolsó év is, amikor a Renault motorjait használhatják TAG-Heuer néven. Mindkét ifjú titán elszánt, tehát Daniel Ricciardo és  Max Verstappen is sikereket akar, és bármelyiküket szívesen fogadná akár a Ferrari vagy a Mercedes is, ha ezen tervük nem sikerülne. Ezúttal időben sikerült a fejlesztéseiket befejezni, így tényleg adott egy remek csomag a jó szerepléshez.

    Íme a TAG HEUER ASTON MARTIN RED BULL RACING-TAG HEUER RB14

    Úgy tudni azonban, hogy ez még csak teszt festés, nem végleges.

     

  • Idén debütál a Pirelli Hot Laps: Szuperautóban száguldhatsz egy versenyző oldalán

    Idén debütál a Pirelli Hot Laps: Szuperautóban száguldhatsz egy versenyző oldalán

    Újabb exkluzív élménnyel szolgál majd idén a Forma-1 rajongóknak. A versenyhétvégéken lehetőség nyílik majd körbemenni az adott versenypályán egy szuperautóval és egy sztárversenyzővel, a „Pirelli Hot Laps” keretében.

    A program első partnerei az Aston Martin és a McLaren, akik autót és versenyzőket biztosítanak majd ehhez. Így rendelkezésre áll majd egy 4 literes, dupla turbófeltöltéses V8 Vantage az Aston jóvoltából, valamint egy McLaren 720S. Előbbi Daniel Ricciardóval és Max Verstappennel, utóbbi pedig Lando Norrissal, Mika Häkkinennel, Fernando Alonsoval és Stoffel Vandoorne-nal.

    „A Formula 1 Pirelli Hot Laps program újabb lehetőséget biztosít a Forma-1 rajongók számára, hogy közelebb kerüljenek a valódi, pálya-élményekhez.” – mondta az F1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches. „Egyszer adódik az életben olyan élmény, hogy valaki egy versenyzővel száguldhasson egy ikonikus versenypályán, egy álomautóban. A rajongók az elsők számunkra, ez is egy ezt bizonyító erőfeszítés. Mindemellett demonstrálja azt is, hogy képesek vagyunk többlet értéket adni az értékes partnereinknek, mint a Pirelli és a Forma-1-es csapatok.”

    „A Pirelli büszke és boldog, hogy exkluzív partnere lehet az F1 Hot Laps 2018 programnak. Ez az első olyan élményprogram, mely kifejezetten a rajongók számára jött lére, hogy megtapasztalhassák a sebességet, azt az érzést, mikor a határon autóznak, egy aktuális versenypályán.” – mondta a Pirelli F1-es vezetője, Mario Isola. „Most, a nyolcadik évben a Forma-1 legutóbbi érájában, a Pirelli bemutatja híres utcai autókra tervezett P Zero kínálatának teljesítményét és technológiáját a világ legkifinomultabb sportautóin és szuperautóin.”

    Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy mit kell tenni azért, hogy valakinek tényleg lehetősége legyen a pályán körözni egy versenyzővel…

     

  • Aston Martin Red Bull RB14 – egy hét múlva!

    Aston Martin Red Bull RB14 – egy hét múlva!

    Roppant egyszerű módon közölte az Aston Martonnal kiegészült Red Bull Racing az idei versenyautója bemutatójának az időpontját: kitettek egy animált gif-t a Twitter folyamukba. Eszerint az RB14-esre keresztelt csoda pont egy hét múlva érkezik, tehát február 19-én.

  • Az Aston Martin szívesen dolgozna a Cosworth-szal egy F1-es motoron

    Az Aston Martin szívesen dolgozna a Cosworth-szal egy F1-es motoron

    Az Aston Martin nem is annyira finoman utal rá, hogy készen állna egy együttműködésre a Cosworth-szal egy Forma-1-es motor gyártására. A brit luxusautó márka, mára a Red Bull névadó szponzorává vált, és érdekli őket a 2020 után gyártandó egyszerűbb és elérhetőbb F1-es motorok készítése.

    Andy Palmer, az Aston Martin ügyvezető igazgatójaként elárulta, hogy nagyon is érdekelné őket az, hogy közösen dolgozzanak a Cosworth-szal, a korábbi híres független motorbeszállítóval:
    „A Cosworth egyike a kulcsfontosságú partnereinknek a Valkyrie utcai autós projektünkben, és szorosan együttműködve velük alkotunk abba egy V12-es motort. Ezt kiterjesztve egy F1-es projektbe is kezdhetnénk, aminek lenne értelme, így elkezdtük ennek a lehetőségét tanulmányozni.”

  • A Ford visszatérne a Forma-1-be, ha az olcsóbb lenne

    A Ford visszatérne a Forma-1-be, ha az olcsóbb lenne

    A Ford azt állítja, hogy a hibrid erőforrásokkal kapcsolatos tapasztalatok használhatóak lennének az utcai autóikban is, és még vissza is térnének, ha nem lenne ilyen drága a Forma-1.

    A WRC-ben az MSporttal sikeresek, és sikerült is az ott összegyűjtött mérnöki tudományt a közútra szánt autóikban is kamatoztatni. Most a Ford elhintette, hogy készen állna valami hasonlóra az F1-ben is, és nagyon is sokat várnak egy esetleges költségvetési sapka bevezetésétől. Jelenleg persze a királykategóriában egy ilyen bevezetése lehetetlen küldetéssel ér fel, pedig a Fordnál ez a központi kérdés, és ők örömmel üdvözölnének egy ilyen lépést.

    A Ford Motorsport főnöke, Mark Rushbrook, állítja, hogy a Forma-1 hibrid technikája igenis tetszetős lehet egy olyan nagy autógyártónak is, mint ők. Ennyit mondott erről az Autocarnak:
    „A hibrid hajtás hosszabb távon fontos lesz a Fordnak, így nem mondanék nemet a Forma-1-re, főleg ha lenne költségvetési sapka. A költségcsökkentés persze a Forma-1-ben mindig relatív. Ha egy területen csökkented azt, akkor a gyártók egy másik részterületen többet költenek majd el.”

    Itt van tehát egy autóipari óriás, akiknek az utcai autójába is fontos lenne az F1 hibrid technológiája. Egy ilyen kinyilatkoztatás ígéretes lehet az F1 számára, és némi táptalaj is a Formula E ellen, akik egyre több autógyártót csábítanak el.

    Egy ilyen nyilatkozat a frissen FIA-nál kinevezett Martin Whitmarsra is rak terheket, akinek pont az a feladata, hogy álljon elő valami ultimátummal a költségkereteket illetően. Hosszú ideje tart ez a folyamat már, és elbeszélnek egymás mellett a felek, de az utcai autós, költséghatékony megközelítés a kulcsa lehet annak, hogy újabb nagy neveket lehessen üdvözölni a száguldó cirkuszban.

    Az Aston Martin már dolgozik egy egy Forma-1-es motoron, és pont a Cosworth, akik korábban Ford tulajdonban voltak, segítenének is nekik ennek a kifejlesztésében. A Ford ilyen kinyilatkoztatása, valamint az Audi és a Porsche pletyka szintű érdeklődése még érdekesebbé tehetné, 2021-től az F1-es motorok helyzetét, melyeket tovább kell egyszerűsíteni, hogy a sportág még szélesebb körben kapjon nagyobb figyelmet.

  • Kapós az Aston F1-es motorja

    Kapós az Aston F1-es motorja

    Amennyiben az Aston Martin F1-es motorszállítóvá lép elő 2021-től, nem kell aggódnia a kuncsaftok miatt, a hírek szerint ugyanis már számos csapat érdeklődését fejezte ki a független erőforrás iránt.

    A brit autógyár és az F1 kapcsolata az elmúlt évek során folyamatosan egyre szorosabbá vált: a Red Bull korábbi ’innovációs partnere’ a 2018-as szezonra a csapat főszponzorává lép elő, emellett pedig vezető szerepet vállalnak a 2021-től érvénybe lévő motorszabályok kialakításában. Andy Palmer vezérigazgató szerint a tárgyalások az Aston által preferált irányba haladnak (ami többek között a gyártási és fejlesztési költségek csökkentését jelenti), a munkálatok pedig Joerg Ross és Luca Marmorini felügyeletével már javában zajlanak az új generációs erőforráson.

    A Red Bull nyilvánvaló potenciális ügyfél lenne az Aston számára – Christian Horner csapatfőnök többször is hangoztatta csapata érdeklődését –, ami magával rántaná a Toro Rossót is, ám a legfrissebb hírek alapján a buli nem állna meg kettőnél: többen is lelkes érdeklődéssel figyelik az Aston Martin ténykedését, a fő kérdés azonban az, a briteknek van-e kapacitása három vagy négy csapat ellátására.

    „Vannak durva becsléseim arra vonatkozólag, mennyibe kerülne nekünk és mennyit kérnék másoktól” – magyarázta Palmer. „Az F1-ben azonban nem csak ezt az oldalt kell számításba venned, mivel a bevétel sokszor a marketingértékből folyik be, ami remélhetőleg az eladott utcai autók számában is manifesztálódik. Ezért vagyunk itt, így próbáljuk megacélozni magunkat azokra az időkre, amikor egy olyan középmotoros autót dobunk piacra, ami képes felvenni a versenyt a Ferrari 488-cal. A Valkyrie-projekt is erről szólt lényegében: a hitelesség felépítéséről, amire szükségünk lesz a Ferrari, a Lamborghini és a McLaren elleni utcai harcban. A 2021-es szabályok nem is jöhetnének jobbkor számunkra, ugyanis azidőtájt tervezzük bemutatni ezt a bizonyos autót.”