Az Audi elnöke, Dieter Gass szerint a 16 fős rajtrács lenne a legjobb a DTM számára a Mercedes nélkül, ugyanis a Mercedes már nem lesz tagja a DTM jövő évi mezőnyének.
A Mercedes távozásával csak a BMW és az Audi autói fognak szerepelni a sorozatban 2019-től. Ugyanakkor lehetséges, hogy lesz egy harmadik gyártó az Aston Martin személyében, ugyanis az angol gyártó lehet, hogy tagja lesz a mezőnynek 2020-tól.
A mezőny már régóta 18 főből áll, ugyanis mind a három gyártó (Mercedes, Audi, BMW) hat autóval képviselteti magát minden egyes versenyhétvégén. A csapatok elutasították a 24 fős rajtrácsot, a költségek csökkentése érdekében. Ha elfogadták volna a javaslatot, akkor mindegyik gyártónak 8 autót kellett volna építenie, ami nem egy olcsó mulattság.
Gass jelezte, hogy az Audi-nak is és a BMW-nek is nyolc autót kellene működtetnie a következő szezontól a 16 fős rajtrács érdekében.
„Erről a dologról tárgyalunk a BMW-vel jelen pillanatban,” – mondta Gass. Gass azt is felvetette, hogy a bónusz két autót az Audi helyett egyes ügyfél csapatok versenyzői is vezethetnék. Az autókat természetesen a legjobb technikával látná el az Audi.
„Jelenleg azt tervezem, hogy megfelelő autókat kapjak a vevőim számára, ugyanis Gerhardnak az a célja, hogy minél több gyártó szerepeljen a sorozatban,” – mondta Gass.
„Nagy lesz a különbség, ugyanis az előző években az ügyfélcsapatok autói mindig is régebbi modellek voltak. A következő évtől kezdve viszont az ügyfélcsapatok versenyzői is az adott év autójával versenyezhetnek.”
A következő évtől fog érvénybe lépni a DTM új szabálykönyve, amelyben a szabályok szinte teljesen megegyeznek a japán Super GT sorozat szabályaival.
A szabályok között fellelhető az, hogy a jövőben V4-es turbófeltöltős motorok fogják működtetni az autókat a klasszikus V8-as motorok helyett. A V4-es motorok bevezetését már 2017-ben meg akarták valósítani, azonban ezt a döntést a Mercedes megvétózta.
„Minden a tervek szerint halad,” – mondta Gass a felkészüléssel kapcsolatban.
„Nyilvánvalóan már évek óta dolgozunk ezen a projektem, ugyanis az újfajta V4-es motorok használatát már 2017-ben felvetették. Azonban a Mercedeses barátaink keresztbe tettek nekünk, ugyanis ők mondták azt, hogy „ez nagyon drága lenne és mi ezt képtelenek vagyunk megcsinálni”.
„Így későbbre halasztottuk az új motorok bevezetését a Mercedes miatt. Ezek után pedig kijelentik, hogy távoznak a szériából, ami egy kicsit kiábrándító. Azonban a munka megy tovább és mi nem állunk le,” – tette hozzá a német elnök.



„Jó móka volt. Nagyon élveztem. Egy pályán lehettem édesapámmal, mellette autózhattam. Próbáltunk mindenkit feltartani, de hát ez nem így alakult.” – mondta nevetve, hiszen ez nem komoly verseny volt, hanem egy show, így folyamatosan váltogatták a sorrendet, hogy mindenki autózhasson az élen is.
„Haha, nem, sosem történt meg, ez csak pletyka volt.” – legyintett Mathias.
És ha már Aston Martin… Rendre vannak pletykák arról, hogy mely márkák szeretnének önálló csapatként megjelenni a Forma-1-ben 2021-től, egyelőre azonban még egyik pletykát sem támasztották alá. Volt ilyen pletyka az Astonról is, Lauda szerint azonban a márka teljesen jól érzi magát jelenlegi helyzetében, és vélhetően nem is akar ezen változtatni.
2013-ban debütált a mozikban a Rush (magyar címén Hajsza a győzelemért), mely Niki Lauda és James Hunt 1976-os csatározását mutatja be. Természetesen nem kérdés, hogy Mathias is látta a filmet.








