Címke: Aston Martin Vantage GT4

  • Egyre több valós csapat szeretné viszontlátni autóját az iRacingben

    Két IMSA-csapat is együttműködött az iRacinggel, hogy a Michelin Pilot Challenge sorozat két új autóját a virtuális világba hozzák.

    A Bryan Herta Autosport és az Automatic Racing az iRacing fejlesztőivel együttműködve reprodukálta a Hyundai Veloster N TCR-t és az Aston Martin Vantage GT4-et.

    A Hyundai számára ez a második TCR autó, amelyet a szimulátorba integráltak, miután tavaly megjelent az Elantra N TCR. Az Aston Martin eközben először tér vissza az iRacingbe a 2015-ös DBR9 GT1 megjelenése óta.

    A Bryan Herta Autosport versenyzője, Tyler Maxson részben véletlenül keveredett bele a Hyundai Veloster fejlesztésébe.

    Az IMSA Michelin Pilot Challenge-ben végzett versenyzői feladatai mellett Maxson az iRacingen különböző szimulátoros versenyek közvetítéseinek készítésében is részt vesz.

    Miután az iRacingnél dolgozó barátaitól és kollégáitól hallotta, hogy a vállalat egy Hyundai Elantra – ugyanannak az autónak, amelyet Maxson az IMSA-ban vezet majd – fejlesztésén dolgozik, tudni akarta, hogyan juthatna hozzá az autó egy előzetes verziójához.

    Részben viccből a barátai azt mondták neki, hogy küldjön egy e-mailt az iRacing ügyvezető alelnökének, Steve Myersnek, és kérjen tőle hozzáférést a fejlesztési autóhoz. Egy gyors e-mail váltást követően félóra múlva Maxson már a Hyundai Elantra volánja mögött ült.

    Nagyon, nagyon, nagyon hasonló volt rögtön az elején” – mondta Maxson. „Bepattantam, és egy percig kellett vezetnem, mire egyáltalán találtam valamit, amin javítani kellett.

    Az iRacing által beolvasott autó pontosan az a 77-es rajtszámú Hyundai Veloster N volt, amellyel Taylor Hagler és Michael Lewis a 2021-es IMSA Michelin Pilot Challenge TCR bajnoki címet szerezte meg.

    Az Aston is visszatért az iRacingbe

    Eközben az Automatic Racing, amely két Aston Martin Vantage GT4-est indít a Michelin Pilot Challenge-ben, szintén együttműködött az iRacinggel, hogy autóikat viszontláthassák a szimulátorban.

    Nagyon különleges dolog az Invisible Glass és a Stoner Car Care Racing színeit látni az iRacingben” – mondta Rob Ecklin, aki az Automatic Racing 09-es számú Aston Martinját vezeti az IMSA-ban.

    Az iRacing csapata hatalmas erőfeszítéseket tett az autók pontosságának érdekében, és hálás vagyok, hogy az Automatic Racing srácai tudtak segíteni az adatokkal és az Aston Martin GT4-hez való hozzáférés biztosításával.

    Az Automatic Racing tulajdonosa, David Russell és főszerelője, Dan Paskin az iRacinggel együttműködve szkennelte és fényképezte az autót, emellett információkat szolgáltatott a digitális műszerfal kijelzőjéről és az autó egyéb rendszereiről.

    Az Aston Martin és a Hyundai Velosterrel kiegészülve összesen nyolc Michelin Pilot Challenge autó vesz részt az iRacingben, köztük négy GT4-es autó.

    Tony Kanaan fejlesztette az új Brazilian Stock Car-t
    Tony Kanaan fejlesztette az új Brazilian Stock Car-t Fotó: iRacing.com

    Az iRacing az egyik legfontosabb fejlesztési eszköz

    Az, hogy ezek az autók elérhetőek a versenyrajongók számára a szimulátorban, fontos eszköz a gyártók és a csapatok számára – magyarázta Maxson.

    Ez nagymértékben növeli a rajongók elkötelezettségét. Számunkra, a versenyzők számára is nagyon jó, mert a Veloster és az Elantra is nagyon közel áll egymáshoz.

    Nagyon nagy plusz, hogy egy ilyen pontos szimulátoron tudunk gyakorolni az eseményekre. Volt egy tesztünk Sebringben, és egy csomó kört megtettem az Elantrával, mielőtt odamentünk volna, és hihetetlen volt számomra, hogy mennyire valósághű és mennyire közel volt a valósághoz.”

    Sok mindent, amit a szimulátorban tanultunk, a valóságban is tudunk alkalmazni” – jelentette ki a Bryan Herta Autosport versenyzője.

    Az iRacing Season 2-es frissítése tartalmazta a brazil Stock Cars-t is – az iRacing Tony Kanaan-nal közösen dolgozott ezen a projekten – és az 1987-es Buick LaSabre-t, egy olyan autót, amelyért Dale Earnhardt Jr. régóta kampányolt – és tesztelt is.

    E-Sport rovatunk partnere a Magyar iRacing HQ.

  • Újítások tárháza érkezik az iRacing 2022-es második szezonjára

    Az iRacing 2022-es második szezonjának frissítése kedden érkezik majd, és bizony, a felhasználóknak lesz miből csemegézniük.

    A kiegészítések, javítások és fejlesztések teljes listáját szombaton (március 5-én) jelentették be – írja a Traxion.gg.

    Néhány dologról tudtunk – például az 1987-es Buick Lesabre, a Winton Motor Raceway és a Federated Auto Parts Raceway érkezéséről – és természetesen a szokásos apró grafikai, és játékmenettel kapcsolatos frissítések is várhatóak voltak.

    Három további, eddig be nem jelentett jármű szerepelt a 2022-es évad 2. szezonjának kiemelt pontjai között.

    Egy Aston Martin Vantage GT4, egy Hyundai Veloster túraautó és egy Formula 4-hez kísértetiesen hasonlító Formula IR-04 jön új tartalomként. A Buick Lesabre és két korábban bejelentett brazil Stock Car Pro Series autó (a Chevrolet Cruze és a Toyota Corolla, amelyeket eredetileg 2021 októberében jelentettek be) is a versenyzők rendelkezésére fog állni.

    Emellett a NASCAR Camping World Truck Series járműveit vizuálisan is frissítették a 2022-es specifikációkhoz.

    Új szabályok kerültek bevezetésre a többféle gumikeverékkel rendelkező autókra, a spotterek működése is finomhangolva lett, a GT3-as besorolású járművek pedig a fejlesztők elmondása alapján forradalmi aerodinamikai és abroncs frissítéseket kaptak.

    Az egyik érdekes aspektusa a frissítési listának az a netcode javítása. Az iRacing egyik leggyengébb pontja a netcode, amely röviden az autók egymáshoz való viszonyulását javítja.

    Összességében ez egy elég jelentős frissítésnek tűnik.

    Sajnos még mindig várnunk kell majd az eső bevezetésére, annak ellenére, hogy néhány héttel ezelőtt a fejlesztők egy elég beszédes ízelítőt osztottak meg twitteren ezzel kapcsolatban.

    Az iRacing Season 2 legfontosabb frissítéseinek listája

    • Aston Martin Vantage GT4
    • Hyundai Veloster
    • iRacing Formula iR-04
    • NASCAR Buick LeSabre – 1987
    • Stock Car Pro Series Toyota Corolla
    • Stock Car Pro Series Chevrolet Cruze
    • Federated Auto Parts Raceway at I-55
    • Winton Motor Raceway
    • Netcode fejlesztésekÚj és frissített több gumiabroncs keverék szabályai
    • Új és frissített spotter bejelentések az üzemanyag-felhasználásra, a gumikeverék-szabályokra és a boxkiállásokra vonatkozóan
    • GT3 kategória aerodinamikai és gumiabroncs-frissítések
    • A NASCAR Camping World Truck Series 2022-es szezonjának frissített modelljei
    • Az új törésmodell már engedélyezve van az Aston Martin Vantage GT4, a Hyundai Veloster, az iRacing Formula iR-04 és a NASCAR Buick LeSabre – 1987 esetében.
    • AI versenyzés három új autóhoz (Aston Martin Vantage GT4, Hyundai Veloster és a Mercedes-AMG F1 W12 E Performance).
    • AI versenyzés hét új pályakonfiguráción (Autodromo Nazionale Monza – Nagydíj, Circuit of the Americas – Nagydíj, Circuit Gilles Villeneuve, Silverstone Circuit – Nagydíj, Suzuka International Racing Course – Nagydíj, Winton Motor Raceway).

    E-Sport rovatunk partnere a Magyar iRacing HQ.