Címke: Aston Martin F1 Team

  • Az Aston Martin is jócskán megfizetheti a pontatlanság árát

    Az Aston Martin is jócskán megfizetheti a pontatlanság árát

    Az Aston Martint 450 000 dolláros pénzbírsággal sújtotta az FIA, amiért a tavalyi Forma-1-es költségvetési maximumot túllépték.

    Az FIA a Japán Nagydíj után jelentette be, hogy az Aston Martin és a Red Bull is megsértette a 2021-es pénzügyi szabályzatot.

    Bár az Aston Martin a tavalyi költségplafon alatt volt – ellentétben a Red Bull-lal, amely pénteken 7 millió dolláros bírságot és az aerodinamikai tesztek csökkentését kapta büntetésül -, az FIA úgy ítélte meg, hogy eljárási szabálysértést követett el, ami azt jelenti, hogy tárgyalásokat kell kezdenie az F1 irányító testületével egy elfogadott szabálysértési megállapodásról.

    Az FIA pénteki közleményében kifejtette, hogy az Aston Martin „pontatlanul hagyta ki és/vagy módosította a költségeket a vonatkozó költségeinek kiszámításakor”, beleértve olyan területeket, mint az új főhadiszállásuk költségei, a szélcsatorna kiegészítő díjai és az új F1-es szimulátorával kapcsolatos költségek. Ennek eredményeként az Aston Martin 450 000 dolláros bírságot kapott, amelynek kifizetésére 30 nap áll rendelkezésükre.

    Az FIA szerint „nincs olyan vád vagy bizonyíték”, amely szerint az Aston Martin bármikor is rosszhiszeműen, tisztességtelenül vagy csalárd módon próbált volna cselekedni az eljárás során. Úgy ítélte meg hogy az Aston Martin ráadásul nem is szerzett vagy nem is próbált előnyt szerezni a pontatlan összegek kapcsán.

    „A költségplafon-felügyelet e körülmények között helyénvalónak tartotta, hogy az Aston Martinnak az ügy megoldására az alábbiakban ismertetett feltételek mellett, a kérdéses jogsértés korlátozott jellegére és az AMR arra való hajlandóságára tekintettel, hogy elfogadja a jogsértés tényét és együttműködik a költségplafon-felügyelettel”.

  • Erre nem számítottunk! Vettel Red Bull sisakban vezet majd Mexikóban!

    Erre nem számítottunk! Vettel Red Bull sisakban vezet majd Mexikóban!

    A négyszeres világbajnok, év végén visszavonuló Sebastian Vettel jelenleg az Aston Martin versenyzője. Előtte a Ferrari színeiben rótta a köröket, de ha valaki, akkor ő aztán nem felejtette el, hogy honnan indult.

    Ahogy azt sem, hogy kik, mikor és mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy Forma-1-es versenyző, majd világbajnok lehessen.

    Mindebben pedig hatalmas szerepe volt a Red Bullnak, és annak alapítójának, Dietrich Mateschitznek. Mateschitz múlt szombati halálhíre megrázta a Forma-1-es paddockot, beleértve Vettelt is.

    A német versenyző a hétvégi Mexikói Nagydíjon újból egy régi, red bullos sisakjában fog vezetni, így tisztelegve az energiaitalos cég néhai tulajdonosa előtt.

    Az információt az Aston Martin közölte, a következő szöveggel:

    „Dietrich Mateschitz nemcsak a @redbullracing, hanem sportágunk úttörője és legendája volt.”

    „Tiszteletünk jeléül @sebastianvettel a hétvégi #MexicoGP-n visszatér az egyik eredeti, ikonikus sisakdizájnjához.”

    „Mindenkitől a @astonmartinf1-nél: Danke Didi. #F1”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

  • Alonso egykori „kémjét” is leszerződtette az Aston Martin

    Alonso egykori „kémjét” is leszerződtette az Aston Martin

    Újabb F1-es versenyzőt igazolt az  Aston Martin F1-es csapata. Nyugi, nem az történik, mint a Saubernél Monisha Kaltenborn idején, mikor több versenyzőnek is „eladtak” egy versenyzői ülést.

    A McLaren egykori versenyzője, Pedro de la Rosa csatlakozik a csapathoz, melynek 2023-as versenyzőpárosát Lance Stroll és Fernando Alonso alkotja majd. Utóbbival dolgoztak már egy csapatnál korábban, mikor Alonso a McLaren versenyzője volt, honfitársa de la Rosa pedig a csapat tesztpilótája volt (majd később ugyanezen felállásban dolgoztak együtt a Ferrarinál is). Ő is érintett volt a „legendás” McLaren és Ferrari közti kémbotrányban, állítólag adatokat szerzett az olaszoktól a wokingiak számára.

    Az 51 éves spanyol most teljesen új szerepkörében kommunikációs, média, PR, marketing, promóciós, kereskedelmi és általános tanácsadói feladatokat lát majd el, az Aston Martin közlése szerint. Emellett a csapat új versenyzőfejlesztési programjának tanácsadója is lesz, segítve a fiatal tehetségek kiválasztását, képzését és fejlesztését.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

     „Nagy örömmel csatlakozom az Aston Martin Aramco Cognizant Formula One™ csapathoz, mint csapatnagykövet” – mondta de la Rosa.

    „Sok arcot már ismerek a csapaton belül, mivel a McLarennél és a Ferrarinál töltött időm alatt sokat dolgoztam együtt Fernando Alonsóval, és alig várom, hogy mindenkit megismerjek a szervezeten belül.”

    „Tapasztalatomat és szakértelmemet arra fogom felhasználni, hogy segítsek a csapatnak növekedni és továbbfejleszteni azt a lendületet, amelyet a 2023-as szezon előtt összegyűjtött, különös tekintettel a marketing és a kereskedelmi oldal támogatására.”

    „Számomra egyértelmű, hogy az AMF1-ben hatalmas potenciál rejlik, és az új technikai vezetők és új vállalati partnerek briliáns névsorának kinevezése, valamint Fernando jövő évi érkezése tovább erősíti a csapat kapacitását és a sikerre való elszántságát.”

    „Alig várom, hogy együtt dolgozhassak Fernandóval, aki régi barátom és honfitársam, valamint Lance Stroll-lal, a tehetséges versenyzővel, aki a Forma-1-be vezető úton az összes junior kategóriát megnyerte.”

    Mike Krack, csapatfőnök így nyilatkozott: „Pedro csapatnagyköveti pozíciója központi szerepet fog játszani a partnereinkkel végzett munkánk javításába, a médiával és a rajongókkal való kapcsolattartásba, valamint az új versenyzőfejlesztési programunk elindításába fektetett erőfeszítéseinkben.”

    „A Forma-1-ben senki sem tagadhatja le Pedro szakértelmét és tapasztalatát – ezek páratlanok -, és biztos vagyok benne, hogy nem csak a feladatkörén belül fog nekünk segíteni, hanem új utakat fog találni, hogy más területeken is segítsen nekünk fejlődni és javítani.”

  • A Red Bull-botrány egy fontos teszt az FIA számára

    A Red Bull-botrány egy fontos teszt az FIA számára

    A Red Bull és az Aston Martin feltételezhetően túllépte a 2021-es költségvetési sapkát. Ezzel kapcsolatban szerdán vártunk döntést az FIA-tól, a Forma-1-et felügyelő szervezettől. De csak azt jelentették be, hogy majd valamikor bejelentést tesznek…

    Leginkább a Mercedes és a Ferrari reménykedik abban, hogy a Red Bullt alaposan megbüntetik.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azonban igyekszik tartózkodni attól, hogy részletesen belemerüljön az ügybe. Az amerikai csapat főnöke úgy véli, hogy az emberek „ártatlanok, amíg bűnösnek nem bizonyulnak”.

    Tisztában van azzal, hogy ha bármelyik csapatról kiderül, hogy túllépte a költségvetési sapkát, akkor az „nem tesz jót” a bajnokság hírnevének.

    „Először is, én mindig azon a véleményen vagyok, hogy mindenki ‘ártatlan, amíg be nem bizonyosodik a bűnösség’. Szóval nem akarok senkit megvádolni azzal, hogy valamit tett, amíg nem hivatalos, mert itt még csak spekulálunk” – mondta Steiner.

    „De ha van is jogsértés, azt mondanám, hogy biztosnak kell lennünk abban, hogy tájékoztatást kell adni arról, ha voltak kiskapuk – amit feltételezünk – hogy mindenki megismerje őket. És nyilvánvalóan a kiskapuk a szabályozás különböző értelmezéseit jelentik, tehát tisztázni kell, hogy mi az.”

    „Továbbá, a jövőre nézve tudjuk, hogy mivel kell foglalkoznunk, és meg kell győződnünk arról, hogy a jövőre nézve nem hígítjuk fel a költségvetési plafont. Szerintem ez a legfontosabb dolog, és biztos vagyok benne, hogy az FIA elnöke gondoskodni fog arról, hogy ez rendben legyen.”

    „Ha elkezdjük felhígítani ezt a szabályozást, az véleményem szerint az nem lesz jó a sportágnak.”

    Steiner tisztában van azzal is, hogy milyen nagy „próbatétel” ez az FIA számára, hogy „szigorú” legyen.

    A Haas-főnök azt szeretné, hogy „ami a szabálykönyvben le van írva”, azt pontosan úgy kövesse mindenki, ahogyan az le van írva.

    „Nyilvánvalóan ez egy teszt” – tette hozzá a Haas-főnök.

    „Ha nem tartjuk be a saját szabályainkat, akkor nem haladunk sehová.”

    „Szóval ezt a szabályt együttesen hoztuk, és ezt kell betartani. Ezért ez egy teszt, egy nagyon fontos teszt, mert ha most nem tesszük meg, akkor továbbra is megpróbáljuk elkerülni.”

    „Szigorúan be kell tartanunk azt, ami le van írva.”

  • Amely csapatnál Alonso van, ott mindig fejek hullanak?

    Amely csapatnál Alonso van, ott mindig fejek hullanak?

    Az Aston Martint figyelmeztették, hogy Fernando Alonso érkezésével fejek hullhatnak majd a csapatnál, mivel az előző csapatainál „mindig” ez történt.

    Az Aston Martin a nyári szünet kezdetén jelentette be, hogy a kétszeres világbajnok Alonsót választották a szezon végén visszavonuló Sebastian Vettel helyére. A spanyol kétéves szerződést kötött, amely 43 éves koráig a sportágban tartja, de Alonso köztudottan nagyon igényes, ha arról van szó, hogy mit vár el a csapatától.

    A korábbi F1-es versenyzőből lett televíziós kommentátor, Marc Surer szerint ugyanez történhet az Aston Martinnál is, ha a csapat nem cselekszik bölcsen.

    „Teljesen motivált, hajtja a csapatot, és igen, politikus is” – idézi Surert a Motorsport-Total.com. „Azokban a csapatokban, ahol korábban dolgozott, mindig hullottak a fejek. Meglátjuk, hogy most az Aston Martinnál mi lesz.”

    Ennek ellenére Surer támogatja a 41 éves versenyzőt, ls reméli, hogy sikeres lesz az új csapatánál, ahol egy másik, nagy elvárásokat támasztó ember, Lawrence Stroll csapattulajdonos mellett fog dolgozni.

    Surer szerint „vicces” lesz a sajtó számára figyelni, hogyan boldogulnak, de ő hisz benne, hogy működni fog a dolog, mivel mindketten „egy irányba húznak”.

    „Úgy gondolom, hogy ők ketten hasonlóan vannak összedrótozva” – mondta a 71 éves Surer. „Minden eszközzel sikert akarnak elérni. Stroll örül, ha Alonso egy kicsit rálép a gázra – belsőleg is. Szerintem mindketten ugyanabba az irányba húznak.”

    Mike Krack csapatfőnök is kijelentette, hogy azt szeretnék, ha Alonso „kényelmetlen kérdéseket” tenne fel nekik, mert az jobb eredményekhez vezet.

    A 2022-es szezon eddig borzalmasan alakult a csapat számára, a konstruktőri bajnokságban a 9. helyen tanyáznak, csak a Williams van mögöttük.

  • Vettel, aki cáfolja, hogy amúgy is kirúgnák, erre költené pénzét

    Vettel, aki cáfolja, hogy amúgy is kirúgnák, erre költené pénzét

    Sebstian Vettel a nyár elején jelentette be, hogy a szezon végén elhagyja az Aston Martint és visszavonul az F1-ből, arra hivatkozva, hogy ideje több időt szánnia a családjára, és társadalmi tevékenységekre. Egyes elméletek szerint azonban csak a kilátásban lévő kirúgását igyekezett megelőzni.

    Ezen elméletek egyike szerint a csapat tulajdonosát, Lawrence Strollt felbosszantotta Vettel olajellenes álláspontja, melyet nyíltan vállalt a sajtó előtt, ezért amúgyis kitették volna a szűrét a csapattól a szezon végén.

    Vettel azonban elhessegette ezeket a felvetéseket és kitartott amellett, hogy ez teljes mértékben az ő döntése volt.

    „Nem, nem rúgtak ki” – mondta Vettel Monzában. „Sok minden vezetett a döntésemhez. A környezetvédelmi aggályok csak az egyik ok. Az, hogy lássam felnőni a gyerekeimet, egy másik.”

    Senki sem csinálja tökéletesen, nem is lehet

    A 35 éves versenyzőt az utóbbi időben képmutatással vádolták, amiért a környezetvédelem mellett kampányol, miközben versenyautókat vezet és a világ minden táján átrepül a versenyekre.

    „Az emberek azt mondják, hogy ez greenwashing* a részemről” – tette hozzá. „Ez így van, és mindenkivel így van, de igyekszem megtenni, amit tudok. Elég szerencsés vagyok abban, hogy van pénzem napelemeket telepíteni a tetőmre. Megengedhetek magamnak egy elektromos autót. Silverstone és Magyarország kivételével minden európai futamra inkább autóval megyek, mint repülővel.”

    *Greenwashing: Egy termék, vagy szolgáltatás „zöld” reklámja, környezetbarátnak való feltüntetése, miközben nem egészen az. Ebben az esetben Vettel arra céloz, hogy környezettudatosnak tartja magát és erre ösztönöz másokat is, miközben környezetszennyező a munkája. A környezetbarát, tudatos, zero waste hozzáállás mindig fokozható, és bár törekedni kell rá, azonban senki nem tudja 100%-ig tökéletesen alkalmazni.

    Látta a szomorú tényeket

    „A környezetvédelemmel kapcsolatos nézeteim nem egy trauma, egy hirtelen dolog eredménye. Egyszerűen csak sok helyen jártam a világban, és sok változást láttam. Most nincs hó. Erdőtüzek vannak Németországban, Franciaországban, Londonban. Nyáron aszály van.”

    „Rengeteg ötletem van, és amikor kiszállok a sportból, meglátjuk, mit tudok kezdeni a pénzemmel, bár ez egy nagyon magánjellegű kérdés. Szeretnék változást elérni és segíteni a gyerekeknek, talán létrehozni valamit – erre tudnék pénzt áldozni.”

  • 10 perc telefonálás után döntött Alonso az Aston Martin mellett

    10 perc telefonálás után döntött Alonso az Aston Martin mellett

    Fernando Alonso elmondta, hogy milyen „tárgyalásokat” folytatott az Aston Martinnal, mielőtt úgy döntött, hogy 2023-ra odaigazol. Elmondása szerint a döntés végül mindössze egy tízperces telefonbeszélgetés eredménye volt.

    Ez alapján kiderült, hogy ha az ember kétszeres világbajnok, és több, mint 20 éves F1-es tapasztalattal bír, akkor már kellően rutinos ahhoz, hogy az állásinterjúk már úgy menjenek, mint a karikacsapás.

    Alonso az F1TV-nek adott interjújában hangsúlyozta, hogy a megbeszélések meglepően lazán zajlottak.

    „Minden akkor kezdődött, amikor Sebastian csütörtökön bejelentette a visszavonulását. Csütörtök este telefonáltam Astonnal, leültünk, megegyeztünk valamiben, hétfőn aláírtuk, és hétfőn bejelentettük” – összegezte a történéseket a spanyol.

    „Megkérdezték, hogy van-e szerződésem az Alpine-nal a jövő évre, mondtam, hogy nincs, még nincs, eddig csak beszélgettünk, és azt kérdezték, hogy ‘mit akarsz?’.”

    „Elmondtam az igényeimet, ők teljesítik az összeset, megmutatják nekem a projektet, az embereket, akiket szereztek, az új létesítményeket. Szóval igen, ez egy 10 perces beszélgetés volt.”

  • Alonso és Stroll tutira összekülönböznek majd?

    Alonso és Stroll tutira összekülönböznek majd?

    Damon Hill szerint igen, és meg is indokolta véleményét.

    1996 világbajnoka megkérdőjelezte, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Lawrence Stroll és a 2023-as újonc Fernando Alonso képes lesz-e együtt dolgozni.

    Az Aston Martin azzal a bejelentéssel indította a Forma-1 nyári szünetét, hogy Alonso a szezon végén átigazol az Alpine-tól hozzájuk. A spanyol így 2023-ban már az akkorra frissen visszavonult Sebastian Vettel helyét tölti majd be.

    Alonso váltásának váratlan jellegén túl Hill úgy véli, hogy a kétszeres F1-es világbajnok szókimondó és őszinte személyisége miatt egy ponton biztosan összekülönbözik majd az Aston tulajdonosával, Strollal, aki hasonlóan nyílt és nyers temperamentumú.

    „Nagyon meglepett, hogy az Aston Martinhoz ment” – mondta Hill az F1 Nation legutóbbi podcastjában.

    „Az olyanfajta fickó, mint Fernando Alonso, és az olanfajta fickó, mint Lawrence Stroll, és az ambícióik, amiket a csapattal szemben támasztanak… egyszerűen nem látom [hogy ez működni tudna].”

    Hillt az is meglepte, hogy Alonso egy olyan csapathoz igazolt, amely szerinte nem valószínű, hogy az F1 középmezőnyének élén fog harcolni, pláne nem a futamgyőzelmekért.

    „Legyünk őszinték, Fernandónak előbb-utóbb vissza kell vonulnia, így valószínűleg ez lesz az utolsó csapat, amelyikhez kerül” – tette hozzá Hill.

    „Nem akarsz egy olyan csapatnál lenni, amelyik küszködik és frusztrált, így vagy meg van győződve arról, hogy valami hatalmas fordulat fog bekövetkezni, vagy…”

    „Ezt nem lehet a pénz miatt. Egyszerűen nem hiszem, hogy csak a pénz miatt csinálja.”

    Végül Hill elismerte, hogy Alonso „igazi érték” volt az Alpine számára, így fájhat nekik az elvesztése.

    „Mérjük fel, hogy Fernando Alonso mit tett hozzá az Alpine-hoz az ott töltött idő alatt” – mondta Hill.

    „Úgy gondolom, hogy egy olyan csapat, mint az Alpine, komoly játékos akar lenni, és Fernando személyében volt egy komoly játékosuk.”

    „Lehet, hogy ott van Esteban Ocon, vagy más versenyzők, de Fernando rendelkezik ezzel a kisugárzással és hírnévvel.”

    „Teljesen őszinte. Teljesen üzleties. Bemegy, és összeszedi a csapatnak, hogy mire kell koncentrálniuk, és úgy tűnik, még a versenyző ülésből is irányítja a dolgokat.”

    „Úgy gondolom, hogy ő egy igazi érték az Alpine számára, de most kijátszották őket. Teljesen meglepte őket, hogy máshova akart igazolni.”

  • Az Aston szeretné, ha Vettel egyeztetne velük aktivista akciói előtt

    Az Aston szeretné, ha Vettel egyeztetne velük aktivista akciói előtt

    Az Aston Martin azt szeretné, ha Sebastian Vettel konzultálna a csapattal, mielőtt meglepetésszerű környezetvédelmi kampányokat indít a Forma-1-es futamokon.

    A négyszeres világbajnok sok kritikát és dicséretet is kapott kulturális-, társadalmi- és környezetvédelmi aktivitásáért.

    Kanadában a helyi energiaügyi miniszter bírálta Vettelt, amiért olyan élesen kiállt az olajhomok-bányászat ellen, miközben a Saudi Aramco szponzorálja csapatát.

    „Mindenkinek megvan a véleménye erről” – mondta az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack a német Sport1-nek.

    „Nem hiszem, hogy el lehet hallgattatni az élvonalbeli, intelligens sportolókat, és szerintem nem fair kritizálni őt az elkötelezettsége miatt. Ami Kanadában történt, az a legjobb példa erre.”

    „De mint a csapat képviselője, azt szeretném, ha Sebastian még szorosabban együttműködne velünk a tetteivel kapcsolatban, és előzetesen megbeszélné velünk azokat. Együtt többet tudunk elérni” – tette hozzá.

    Egyesek szerint Vettel környezetvédelmi aktivitása, illetve az Aston Martin és az Aramco nagyköveteként végzett munkája közötti ellentét magyarázza a 2023-as új szerződésről szóló tárgyalások késlekedését.

    Krack azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a csapat nem gyakorol nyomást a Vettelre.

    „Nagyon jó a kapcsolatunk Sebastiannal, ezért nem akarunk határidőt szabni. Ismeri a véleményünket” – mondta.

    „Tudja, hogy nagyon szeretnénk vele folytatni. Vannak beszélgetések, amelyek során alapvetően arról zajlik az eszmecsere, hogy miként képzeljük el a közös jövőt, és ezzel nem sietünk.”

    „Persze, eljön egy pont, amikor dönteni kell, de nincs az az érzésem, hogy húzná az időt.”

    „Azt hiszem, a nyári szünet után jön el az az idő, amikor konkrétabbak lehetünk és kell is lennünk. Addig nincs B-tervünk” – tette hozzá Krack.

    Vettel pártfogoltját és barátját, Mick Schumachert is emlegették, mint egy lehetséges „B-tervet”, de Krack azt mondta, hogy ezt még nem hajlandó fontolóra venni.

    „Nem beszélünk potenciális utódokról. Sem vele, sem másokkal.”

    „Azt akarjuk, hogy Sebastian velünk maradjon.”

  • Hatalmas szaúdi beruházás menti meg az Aston Martint

    Hatalmas szaúdi beruházás menti meg az Aston Martint

    Az Aston Martin – amely 109 éves története során nyolcszor került a csőd szélére – jövőjét egy hatalmas új szaúdi beruházás segíti.

    Összesen 1,1 milliárd dollárt gyűjtöttek össze egy nagyszabású vállalati átszervezéssel, amelynek révén a Szaúd-Arábiai Állami Befektetési Alap 17 százalékos részesedést szerez az ikonikus brit sportautógyártó vállalatban.

    A szaúdi befektetés ugyanakkor felhígítja a vállalat többségi tulajdonosának, a kanadai milliárdos üzletembernek, Lawrence Strollnak a részvénycsomagját, miközben növeli a Mercedes-Benz részesedését.

    Stroll, aki 18,3 százalékot birtokol az Aston Martinban, most 16,3 százalékos partner a PIF (Public Investment Fund), míg a Mercedesnek mintegy 10 százalékos részesedése van.

    Az új tőkeijekciót az Aston rendkívül magas adósságainak fedezésére és a jövőbeli modelltervek finanszírozására fordítják, beleértve a középmotoros, 1,8 millió dolláros Valhalla plug-in hibridet.

    „Összességében ez egy olyan esemény, amely változást hoz az Aston Martinhoz, támogatja stratégiai terveink megvalósítását és felgyorsítja hosszú távú növekedési potenciálunkat” – mondta Stroll az új pénzügyi program bejelentésekor.

    „Átalakítja a mérlegünket, a likviditási és cash-flow profilunkat, és nagyobb egyértelműséget biztosít azon az úton, amelyen fenntarthatóan szabaddá, cash-flow pozitívvá válunk, és jelentős részvényesi értéket teremtünk.”

    Az Aston Martin különösen nehéz időket élt át az elmúlt években, annak ellenére, hogy műszaki kapcsolatban áll a Mercedes-Benzzel, amely magában foglalja a kulcsfontosságú alkatrészek, köztük az AMG teljesítményrészleg motorjainak szállítását. A Mercedes-AMG az Aston Martin technikai partnere a Forma-1-ben is.

    Stroll a 2020-as katasztrofális londoni tőzsdei bevezetés után vásárolta meg az Astont, amelynek következtében az értékbecslése mintegy 90 százalékkal zuhant. Az AMG korábbi vezetőjét, Tobias Moers-t nevezte ki vezérigazgatónak, de az év elején menesztette őt és a Ferrari korábbi vezetőjét, Amedeo Felisa került a helyére.

    Most egy óriási Forma-1-es „kampuszt” tervez, amely egy külön szélcsatornát is tartalmaz, valamint egy sor jövőbeli modellt, köztük a Valhallát és a DBX sikere után a SUV-k egyre növekvő sorát.

    A Valhalla várhatóan a jövő év második felében kerül az utakra. A közelgő Vanquish szupersportautó mellé kerül, amelyet először 2019-ben mutattak be, és 2025-re ígérik teljes értékű szériaautónak, nem csak limitált szériásnak.

    Az új szaúdi befektetés része a PIF agresszív terjeszkedésének, amely az Aramco üzemanyaggyártó cég anyavállalata, és amely az Aston Martin szponzora a Forma-1-ben, valamint versenypályák és versenyek egyik fő támogatója is.

    A PIF emellett a McLaren Group egyik fő részvényese is, és olyan nagynevű vállalatokban is részesedéssel rendelkezik, mint a Boeing, a Disney, a Facebook és az Uber.