Címke: Aston Martin F1 Team

  • Még az adatokat látva sem hitte el az Aston Martin új igazolása, hogy ennyire jó az autó

    Még az adatokat látva sem hitte el az Aston Martin új igazolása, hogy ennyire jó az autó

    Felipe Drugovich elárulta, a szezonkezdet előtt nem hitte el azt, amit a szimulátorban látott. Az Aston Martin teszt- és tartalékpilótája tudta, hogy tavalyhoz képest javulni fog a csapat, de azt nem, hogy ennyit.

    Az idei Forma-1-es szezon eddigi legnagyobb pozitív meglepetése egyértelműen az Aston Martin. A silverstone-iak tavaly katasztrofálisan kezdték az új korszakot, és bár az idény során egyértelműen javultak, a végén így is csak a hetedik helyen végeztek. A sportágra mostanában nem jellemző, hogy egy csapat egyik évről a másikra két-három helynél nagyobb mértékben elmozduljon a konstruktőri tabellán, de a brit alakulat egyelőre a kivételt jelenti.

    A csapat ugyanis öt futam után a konstruktőri tabella második helyén áll. Ez nagyban Fernando Alonso rendkívül stabil teljesítményének köszönhető, hiszen a kétszeres F1-es világbajnok négyszer a harmadik, egyszer a negyedik helyen ért célba. Csapattársa, Lance Stroll ennél halványabban szerepel, de hozzá kell tenni, hogy ő sérülten kezdte a szezont, hiszen februárban eltört a csuklója, aminek következtében kihagyta a tesztelést. A csapat tartalékversenyzője elárulta, eleinte arra gyanakodott, hogy az adatok félrevezetik őket.

    „Szeptember óta voltam a szimulátorban, és láttam, hogy milyen fejlesztések történtek az autón – nyilatkozta Felipe Drugovich a GiveMeSportnak. – Vicces egy történet ez. A köridőm révén láttuk az idei évre elért javulást, én pedig azt gondoltam, hogy »hm, ez vélhetően elég nagy tévedés«. Bahreinre néhány másodperccel gyorsabb [kört] jelzett, szóval igencsak lenyűgöző volt.”

    Forma-1, Felipe Drugovich, 2023
    Drugovich nem akart hinni a szemének (Fotó: Aston Martin F1 Team)

    Az Aston Martin tavaly szeptemberben szerződtette a Forma-2 2022-es bajnokát teszt- és tartalékpilótának. A brazil versenyző azóta leginkább a szimulátorban járult hozzá a csapat teljesítményéhez, bár Stroll sérülése miatt kétszer fél napot tesztelhetett Bahreinben. Amennyiben a kanadai pilóta a szezonnyitóra sem tudott volna visszatérni, úgy Drugovich kapott volna lehetőséget, de erre végül nem került sor. A 23 éves pilóta elárulta, nem számított az ilyen mértékű előrelépésre.

    „Jó ezt látni, de a csapat erőfeszítéseinek ismeretében nem lepődtem meg, hogy fejlődtünk, csak azon, hogy mennyit – fogalmazott az Aston Martin tartalékja. – Tudtam, hogy az istálló javulni fog, mert minden ebbe az irányba mutatott, de a [mértékéről készült] modellek eléggé megleptek. Ezt jó látni.”

    Az Aston Martin jelenleg 102 ponttal rendelkezik, 6-tal megelőzve a Mercedest, és 24-gyel a Ferrarit. A következő futamot Monacóban rendezik, és a hercegségbeli pálya kifejezetten kedvezhet nekik, hiszen az AMR23-as sokkal inkább a kanyarokban erős, mintsem az egyenesekben. Alonso pedig már feljebb szeretne lépni a dobogón a sok harmadik hely után.

  • Az Aston Martin ugrása lebeg Magnussen szeme előtt

    Az Aston Martin ugrása lebeg Magnussen szeme előtt

    Úgy véli, a Haasnak azt kell kitűznie célnak, hogy riválisuk fejlődését másolják.

    Az amerikai istálló örülhet, hogy miután két éve még a mezőny legvégén szerénykedett, tavaly és idén nyíltak esélyei a pontszerzésre. Nico Hülkenberg egy, Kevin Magnussen két futamon végzett idén a legjobb tízben, és a tény, hogy háromszor már eljutottak a Q3-ba, mutatja, hogy ez nem a véletlen műve.

    Magnussen ugyanakkor többre vágyik, és kiragadott egy valós példát, amivel a Haast motiválja. „Még szorosabb lett a mezőny. Nem úgy lesz, hogy az első versenyen használt autóval mindenki ugyanott marad egész évben abban a tudatban, hogy a 8., 9., akármelyik fix pozícióért fog harcolni. Idén mindent tökéletesen kell csinálni egy 8., 7. helyért, ami a maradék mezőnyben a legjobb helyezést jelenti” – idézte őt a RaceFans.

    „Az üldözőboly egyik csapata közelebb lépett az élmezőnyhöz, ez kicsit meglepett engem.”

    Schumacherrel sokáig türelmes volt, de a Haas most előbb akar tisztán látni

    „Úgy teljesítünk, ahogy reméltük, de más csapatok is kiváló munkát végeztek. Még mindig a középmezőnyhöz tartozunk, de nagyon örülnék, ha akkorát lépnénk előre, mint az Aston Martin. Ezt kell célként kitűznünk.”

    Az Aston Martin egy éve ezidőtájt mélyponton volt, talán csak a Williamsnél tűnt erősebbnek. Szívós munkával és némi agyelszívással azonban már 2022 végére fentebb kapaszkodott a rangsorban, és most már – Fernando Alonso zsenialitásának is köszönhetően – a második pozíciót foglalja el a konstruktőri tabellán.

  • Alonso menedzsere elmondta, miért forszírozta az Aston Martint

    Alonso menedzsere elmondta, miért forszírozta az Aston Martint

    Flavio Briatore meglátása és tanácsa gyümölcsözőnek bizonyult, Alonsónak bejött az Aston Martinhoz igazolás.

    A kétszeres bajnok spanyol versenyző két év kihagyás után az Alpine-nal tért vissza a Forma-1 vérkeringésébe, majd tavaly elfogadta az Aston Martin ajánlatát. Ahogy nemrég rámutatott, menedzsere, a korábbi F1-es csapatfőnök Flavio Briatore tanácsa sokat nyomott a latba a döntésekor, bár akkor még legfeljebb csak remélhette, hogy az istálló idővel a mezőny végéről az elejére ugrik.

    Ez meglepően hamar bekövetkezett, a zöldek a versenyek többségén idén valamelyest erősebb formát mutattak, mint a Ferrari vagy a Mercedes. Briatore kifejtette, miért érezte úgy, hogy Alonsónak ide érdemes szerződnie.

    „Fernando és az Aston Martin szereplése az idei világbajnokság igazi meglepetése. Ez a csapat tavaly nem volt ütőképes, de elhappolták a Red Bull és a Mercedes második számú [műszaki] emberét, egyúttal nagyon sok pénzt fektetnek a technológiába és az infrastruktúrába” – nyilatkozta az Il Riformistának.

    Mégis tovább maradhat Alonso az Aston Martinnál?

    „Emiatt győzködtem Fernandót, hogy menjen az Aston Martinhoz, amely jelenleg a második helyen áll a konstruktőri bajnokságban.”

    „Ha semmilyen váratlan esemény sem történik, a bajnokság már eldőlt, de néhány pályán, például Monte Carlóban lehetnek nagy meglepetések.”

    A két említett mérnök Dan Fallows és Eric Blandin, Silverstone-ban pedig egy vadonatúj bázist adnak át hamarosan, Briatore erre utalt az infrastruktúrafejlesztéssel.

  • Erre a motorszállítóra cserélheti le a Mercedest az Aston Martin

    Erre a motorszállítóra cserélheti le a Mercedest az Aston Martin

    Sajtóértesülések szerint az Aston Martin a Hondával köthet motorpartneri szerződést a 2026-os új motorkorszakra. A japánok a jelek szerint hivatalosan is vissza akarnak térni a mezőnybe, míg a silverstone-iak számára ők jelentenék az egyetlen megoldást céljaik elérése érdekében.

    A Honda hivatalosan 2021-ben hagyta el a Forma-1-et mint motorszállító, ám valójában azóta is jelen vannak a sportágban. A Red Bull-lal kötött megállapodásuk szerint ugyanis 2025-ig ők szállítják a motort a nagycsapatnak, illetve az AlphaTaurinak. Ám minden jel arra mutat, hogy 2026-tól hivatalosan is visszatérhetnek a sportágba, és a The-Race.com több forrásra hivatkozva azt állítja, hogy ez az Aston Martin oldalán történhet meg.

    A japánok 2015-ben szálltak be ismét a Forma-1-be, de a McLarennel kötött házasságnak katasztrofális vége lett. Ezt követően a Toro Rosso, majd a Red Bull partnerei lettek, de amikor a projekt elkezdett felfelé ívelni, akkor 2020 októberében teljesen váratlanul bejelentették, hogy egy évvel később kiszállnak a sorozatból. Ennek oka, hogy az akkori vezetés azokra a projektekre akart koncentrálni, amelyek csökkentik a szén-dioxid-kibocsátását.

    Honda, Forma-1, racingline.hu, alpha tauri
    A Honda 2021 végén hagyta el hivatalosan a Forma-1-et (Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool)

    2021-ben azonban Hacsigo Takahiro helyett Mibe Tosihiro lett a Honda vezérigazgatója, és az általa vezetett igazgatótanács újragondolta az F1-es szerepvállalást. Ezzel párhuzamosan a Red Bull-lal sikerült felérniük a csúcsra, hiszen Max Verstappen révén megszerezték az egyéni világbajnoki címet, miközben arra is fény derült, hogy év végén csak formálisan hagyják el a sportágat. A motorokat azóta is ők szállítják, csak éppen átcímkézik őket, de az idei évtől kezdve már már nem RBPT (Red Bull Powertrains), hanem Honda RBPT az erőforrás hivatalos neve.

    Eközben a japánok részt vettek a 2026-os motorszabályokat kidolgozni hivatott üléseken, ami szintén nem azt mutatja, hogy el akarnak szakadni a sportágtól, épp ellenkezőleg. Az új előírások alapja a fenntartható üzemanyag és a nagyobb teljesítményű elektromos rész, az MGU-H-t pedig eltörlik, ami a Honda számára is vonzó lehet. A gyártó végül beadta a jelentkezését a 2026-os szezonra mint motorszállító.

    Mindez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy ott is lesznek a rajtrácson. A portál szerint ellentmondásos információk vannak arról, hogy az igazgatótanács meghozta-e már a végleges döntést az ügyben, de egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Honda formálisan is visszatér a rajtrácsra. Ami viszont biztos, hogy ezt nem a Red Bull partnereként fogja megtenni.

    Az energiaitalosok azzal számoltak, hogy a Honda végleg kivonul az F1-ből, ezért felállították saját motorrészlegüket. A gyártást persze még nem itt végzik, de az új korszakban ez is itt fog történni. Bár pletykák szintjén felmerült, hogy a két fél megújítja az együttműködést, azóta hivatalossá vált, hogy a Ford lesz a Red Bull technikai partnere.

    Ezt követően szó volt arról, hogy a McLarennel vagy a Williamsszel kötnek szerződést, ám úgy néz ki, egyik sem fog megvalósulni, hanem az Aston Martin lesz a befutó. A silverstone-iak jelenleg a Mercedes erőforrását használják, de hosszú távon a gyári támogatás a céljuk, olyannyira, hogy korábban még a saját motor gyártása is felmerült. Mindez azonban nem megvalósítható, így innentől kezdve a Honda jelenti az egyetlen járható utat, amennyiben meg akarják valósítani ezt a célkitűzést.

    Lance Stroll, Lawrence Stroll, Martin Whitmarsh, Aston Martin
    Martin Whitmarsh (középen) fontos szerepet játszhat az egyezség megkötésében (Fotó: Aston Martin F1 Team)

    Hogy létrejöjjön ez a megállapodás, annak Martin Whitmarsh lehet a kulcsfigurája. A brit szakember még a McLaren csapatfőnökeként fontos szerepet játszott a Hondával való partnerség tető alá hozásában. Az Aston Martin Performance Technologies jelenlegi vezérigazgatója azonban még azelőtt távozott a wokingiaktól, hogy a japánok ténylegesen csatlakoztak volna 2015-ben, így ő már nem volt részese a két fél elmérgesedő kapcsolatának. Persze a jelenleg a silverstone-iaknál versenyző Fernando Alonso igen, de ő aligha lesz a rajtrácson a kérdéses időszakban.

    Amennyiben az Aston Martin és a Honda házassága megvalósul, úgy hat gyári vagy gyári támogatású istálló lesz a rajtrácson. Jelenleg ezt csak a Red Bull, a Ferrari, a Mercedes és az Alpine mondhatja el magáról, az pedig már biztos, hogy 2026-tól a jelenlegi Alfa Romeo az Audi gyári alakulata lesz. A mindenkori silverstone-i alakulatnak utoljára 1998-tól 2002-ig, még Jordan néven volt ilyesmiben része, nem véletlen, hogy 1999-ben aratták legnagyobb sikereiket.

  • Tartós megoldást ígérnek Alonsóék problémájára

    Tartós megoldást ígérnek Alonsóék problémájára

    Az Aston Martinokon nem üzemelt tökéletesen az állítható hátsó szárny az előző nagydíjon, de a csapat arra készül, hogy több probléma nem lesz vele.

    Bakuban a célegyenesben lévő DRS-zónában volt probléma a zöld autók hátsó szárnyával szombat délelőttig, emiatt a becslésük szerint körönként két tizedmásodpercet vesztettek mindkét időmérőn. A vasárnapi versenynek bizonytalanul vágtak neki, hogy megoldották-e a zűrt, de Fernando Alonso 4., Lance Stroll 7. lett, és a csapatot irányító Mike Krack úgy gondolja, az átmeneti kezelés után a következő, e héten esedékes Miami Nagydíjra végleg elhárítják a problémát.

    „Majdnem olyan volt, mint ha WD40-et használnánk – idézte Kracket a Motorsport.com a bakui műveletek kapcsán, mivel ott jobb híján csak olajozni tudták a szárnyak végét, hogy könnyebben mozogjanak az elemek. – A parc fermé hatálya alatt nem sokat tehettünk. Igyekeztünk megtisztítani a szárny felszínét és ellenőriztük a rések nagyságát.”

    „Azt gondolom, megoldottuk a problémát, persze szívesebben tettük volna meg hamarabb.”

    Alonso oktatja a padawanját, mert 10-15 évig neki kell vezetnie az Aston Martint

    „Inkább zavaró tényező volt, semmint komoly hátrány, mert a DRS a hátsó egyenesben működött. Csekély hátrányt okozott.”

    Az újonnan bevetett, kisebb légellenállású hátsó légterelő és az egyenetlen aszfalt okozta a problémát a váratlan rezgésekkel, emiatt ugyanis nem mindig aktiválódott a DRS. A miami pálya aerodinamikai követelményei hasonlítanak Bakuéhoz, ezért könnyen lehet, hogy ugyanazt a fajtájú hátsó szárnyat használják majd a csapatok ezen a hétvégén, mint az előzőn.

  • Alonso oktatja a padawanját, mert 10-15 évig neki kell vezetnie az Aston Martint

    Alonso oktatja a padawanját, mert 10-15 évig neki kell vezetnie az Aston Martint

    Ritkán hallani olyat, mint amit az Azeri Nagydíjon tett: a verseny során a rádión keresztül konkrét tanácsot adott a csapattársának, Lance Strollnak.

    Mivel a Forma-1-ben minden versenyzőnek a csapattársa az első számú ellenfele, igazán különleges volt, hogy Alonso szólt a csapatának, hogy javasolják Strollnak az általa használt fékerő-elosztást. Utóbbi pilóta a futam után elárulta, menet közben nem is tudta, hogy Alonsótól érkezett a tanács a beállítás megváltoztatására.

    A kétszeres bajnok veterán azonban kijelentette, hogy semmi szokatlant sem tett, az Aston Martinnál ugyanis így működik a munka. „Sokat beszélünk egymással a versenyhétvégéken, már csütörtöktől kezdve. Elmondjuk, az adott pályán korábban hogy éreztük magunkat, stratégiailag mik a terveink. Ha előjön valami a futamon, amiről korábban nem beszéltünk, és amivel segíthetjük egymást, általában szólunk róla a csapatnak” – magyarázta Alonso az Autosportnak.

    „Tudom, hogy én már csak néhány évig leszek ebben a sportban, ő pedig vezetni fogja a csapatot 10-15 éven keresztül. Remélem, hogy minél többet segíthetek Lance-nek a következő években.”

    Alonso van közelebb a győzelemhez, vagy a Ferrari?

    Ami Stroll jövőjét illeti az Aston Martinnál, nem valószínű, hogy agóddnia kellene, hiszen édesapja a csapat tulajdonosa.

    Alonso száját az elmúlt években cifrább, néha bántó mondatok hagyták el a verseny hevében, a közvetítésekben számos emlékezetes kritika hangzott el a részéről. Pedig szerinte máskor sem csak bosszankodott, csak az nem kapott ekkora figyelmet.

    „Régebben is csináltam ilyesmit, de a rádiózásomnak mindig csak más részleteit rakták adásba. Valamiért most már kedvesebbek velem az F1-es közvetítésekben” – mondta a Strollnak adott tanács kapcsán.

  • Itt tart a projekt, amely újra világbajnokká teheti Alonsót (videó)

    Itt tart a projekt, amely újra világbajnokká teheti Alonsót (videó)

    Az Aston Martin F1-es csapata közzétett egy videót, amelyben a projektmenedzser segítségével megmutatják, hogy hogy áll az új gyár, illetve szélcsatorna építése.

    Az Aston Martin most már jól láthatóan fejlődik, és egyre közelebb kerül a legnagyobb célhoz, azaz a Forma-1-es világbajnoki címhez. Ez persze aligha idén fog összejönni, és még jó néhány lépést meg kell tenniük, az egyik legfontosabb jelenleg is folyamatban van. A csapat új gyára, illetve szélcsatornája már jó ideje épül, és várhatóan jövőre lesz kész.

    Az alapkőletételt még 2021 szeptemberében ejtették meg, azóta folynak a munkálatok. A silverstone-i alakult most közzétett egy videót, amelyben megmutatják, hogy áll a folyamat. A „túravezető” Guy Austin, a projekt menedzsere, ő kalauzolja el a nézőket az épülő gyár, illetve szélcsatorna legfontosabb helyszíneire, emellett néhány érdekességgel is szolgál.

    A brit szakember elárulta, hogy már építik be az új gépeket. Ezek közül egy olyan eszköz már rendelkezésükre áll, amelynek segítségével nagy nyomás és magas hőmérséklet alatt szénszálat állítanak elő. Ebből összesen négy lesz, kettőt a régi gyárból szállítanak át, a másik kettő pedig vadonatúj lesz. Ezt követően arról is beszélt, hogy ezt hűteni is kell, amelyre szintén megvan a megfelelő terem.

    Ezután Austin kitért arra, hogy naponta körülbelül 200 ember dolgozik a gyár területén, köztük a talajért felelős szakemberek, valamint villany-, vízvezeték- és fűtésszerelők, illetve burkolók. Hozzátette, a nappali műszak reggel fél 8-kor kezdődik, és délután 4 és fél 5 között ér véget, az őket váltó gárda pedig este 10 és éjfél között fejezi be a munkát.

    Ezt követte a mérnöki iroda, ahol többek között Dan Fallows, a Red Bull korábbi szakembere is dolgozik majd. A szomszédban egy tárgyaló lesz, ahol az autóval kapcsolatos megbeszélések fognak zajlani, legyen szó a tervezésről vagy a fejlesztésekről. Ebben a mérnökök segítségére lesz egy körülbelül 280 centiméter szélességű óriásképernyő. Ezenkívül Mike Krack csapatfőnök, illetve az istállót birtokló konzorciumot irányító Lawrence Stroll irodáját, valamint a nagydíjhétvége alatt fontos szerepet betöltő mérnöki irányítóközpontot is láthatjuk.

    A gyár után következik a szélcsatorna, amelyet a Austin „modern Stonehenge-ként” jellemzett. Ez várhatóan 2024 harmadik negyedévében fog elkészülni, vagyis a 2025-ös idényre lehet érdemi hatással, kérdés, hogy Fernando Alonso akkor még a csapat tagja lesz-e. Az is kiderült, hogy a régi, még Eddie Jordan idejéből származó épületet nyár elején lebontják, a helyére pedig egy edzőteremként, illetve szimulátorként funkcionáló létesítmény kerül.

  • Schumacher, Hamilton vagy Vettel? – Alonso elmondta, melyikük volt a legnagyobb riválisa

    Schumacher, Hamilton vagy Vettel? – Alonso elmondta, melyikük volt a legnagyobb riválisa

    Fernando Alonso interjút adott, amelyben többek között a jövőbeli kilátásairól, a legszebb emlékeiről, valamint a rekordjairól is beszélt. Emellett azt is elárulta, hogy ki volt a legnagyobb riválisa hosszú pályafutása során.

    Szerdán megjelent egy interjú Fernando Alonsóval a Bang & Olufsen nevű, fogyasztói elektronikai termékeket gyártó dán cég YouTube-csatornáján. A beszélgetés során a spanyol pilóta múltja, jelene és jövője is szóba került különböző aspektusokból. A kétszeres F1-es világbajnok többek között a rivalizálásairól, a rekordjairól és a harmadik elsőség esélyéről is beszélt.

    Alonso az idei szezonra igazolt át az Alpine-tól az Aston Martinhoz. A csapatváltás meglehetősen váratlan volt, és sokan azt gondolták, hogy csak egy újabb sikertelen szerződés lesz belőle. Az első három futam azonban minden kétkedőre rácáfolt, hiszen a 41 éves versenyző Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Ausztráliában is a harmadik helyen ért célba. A kezdés tehát várakozáson felüli volt, de Alonso idén még nem gondol a bajnoki címre.

    Forma-1, Fernando Alonso, dobogó, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    Alonso és az Aston Martin számára várakozáson felül indult az év (Fotó: Aston Martin)

    „Egész biztosan ez a cél, de szerintem jelen pillanatban a földön kell maradnunk – utalt a végső győzelemre. – A csapat számára csak az a cél, hogy jó szezonunk legyen. 2022-ben nagyon szenvedtek, úgyhogy szerintem először kis lépésekben kell haladnunk. Úgy vélem, a 2023-as idény egyszerűen arról szól, hogy javuljunk, és jobban megismerjük az autót egy új projekt kezdetén. Momentán itt tartunk. Remélhetőleg lesznek még dobogóink, futamgyőzelmekért fogunk harcolni, de ahhoz, hogy a bajnokságért küzdjünk, szerintem le kell raknunk a csapat [alapjait], ahogyan mondtam.”

    Alonso hosszú idő után először ül igazán versenyképes autóban. Pályafutása első részében viszont sokáig volt esélye harcolni a győzelmekért, és előbb Michael Schumacherrel, majd Lewis Hamiltonnal, aztán Sebastian Vettellel vívott ádáz csatákat. Felmerül a kérdés, hogy hármuk közül melyiküket tartja a legnagyobb riválisának, és az Aston Martin versenyzője nem változtatott korábbi válaszán.

    „Nehéz egyet kiválasztani, mivel szerintem mindannyian nagyszerű riválisok, illetve remek, tehetséggel megáldott versenyzők voltak – fogalmazott. – Nem tudom, mert amikor bekerültem a sportágba, Michael Schumacher dominálta a futamokat és mindent. Talán mindig is a vele való csatát választanám. Michaellel nagyon különleges volt küzdeni, úgyhogy ezt mondom.”

    fernando Alonso, michael Schumacher, Racingline.hu
    Alonso Schumachert tartja a legnagyobb riválisának (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    Alonsónak életkorából adódóan nem a német versenyző, hanem egy korábbi generáció nagy alakja, Ayrton Senna volt a példaképe. Ezért is jelentene számára sokat, ha sikerülne még egy világbajnoki címet szereznie, hiszen a néhai brazil pilótának ez háromszor sikerült. Bár utoljára 2012-ben volt reális esélye erre, a 32-szeres futamgyőztes továbbra sem mondott le a harmadik végső győzelméről.

    „Mindig hiszem, hogy lehetséges, ezért versenyzek továbbra is – felelte az erre vonatkozó kérdésre. – Nyilvánvalóan nagy a kihívás, és le kell küzdeni néhány nehézséget, illetve pár élcsapatot, amelyek a sportág csúcsán vannak. Minden nap arra gondolva versenyzek és edzek, hogy van esély a harmadik világbajnoki címre.”

    Alonso jó néhány rekordot tart, de ezek közül szinte mindegyik részben vagy egészben a pályafutása hosszához kapcsolódik. A kétszeres F1-es világbajnok már a huszadik szezonját tapossa a Forma-1-ben, és mind a futamok számában, mind az első és eddigi utolsó versenye közötti eltelt időt figyelembe véve is neki van a leghosszabb karrierje. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a leghosszabb távot is ő tette meg versenyhétvégéken. Azzal viszont tisztában van, hogy a legfontosabb csúcs nem lehet az övé.

    „Olvasom, de nyilván nem ismerem az összes számot – jelentette ki. – Szerintem amikor az ember sok éven át versenyez, akkor nyilván elkezd rekordokat dönteni. Azonban úgy vélem, hogy az egyetlen dolog, ami számít, az a győzelem, és a bajnoki címek rekordjának megdöntése. Jelenleg ez vélhetően elérhetetlen, mert Michaelnek és Hamiltonnak is hét van, őket nem lehet [utolérni]. Végső soron viszont ez a cél.”

    Pályafutása során Alonso hivatalosan hat csapatnál fordult meg, bár a Renault és az Alpine valójában ugyanaz az istálló. A legszebb emlékei nyilvánvalóan az első enstone-i korszakából vannak, de a Ferrarinál is voltak kifejezetten szép időszakai, utána viszont nem kapott versenyképes autót. Nem véletlen, hogy ezen alakulatokon kívül csupán jelenlegi állomáshelyét említette meg ennek kapcsán.

    alonso, racingline.hu
    Alonso az első vb-címét tartja a legszebb emléknek (Fotó: Renault Sport)

    „Úgy vélem, a különböző csapatoknál szerzett emlékeket nagyon meghatározták az akkori eredmények – magyarázta. – A Ferraritól talán az első futamot választom, amelyet megnyertem. Az Aston Martintól nyilván a legutóbbi hétvégét [az interjú a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj között készült – a szerk.], amikor dobogóra álltunk, a Renault-tól pedig a bajnokságot. Szóval nagyon könnyű kiválasztani a hármat.”

    A kettőből érthető okokból az első bajnoki cím jelenti számára a csúcsot, hiszen az egy „valóra vált álom” volt. Ami a második elsőségét illeti, bár hivatalosan azt is Brazíliában nyerte meg, lényegében Szuzukában dőlt el, ahol Schumacher az élről esett ki, Alonso pedig nyert. Bár nem feltétlenül ezért, de a szigetországi helyszín a kedvenc pályája. „A Japánban [lévő] Szuzukát választom, szerintem az a kedvencem a sok tempós kanyar miatt – árulta el. – Összességében Monacót is kedvelem mint hétvégét, mivel sok minden történik a futamon, de a kedvencem Szuzuka.”

    Alonso 2001-es bemutatkozása óta most már bő két évtized telt el, így jó néhány korszakot megélhetett testközelből. Látta, hogy az évek során milyen irányba ment a sportág, így nem véletlen, hogy több dolgot is felsorolt, amikor azt a kérdést kapta, hogy mit jelent számára a Forma-1. Ami biztos, hogy a szurkolók fontos szerepe nem változott.

    „Ez nagyon érdekes, mert amikor a Forma-1-re gondolok, sok minden [eszembe jut] – mondta. – Nyilván ott van a motor, az erő, a garázsban folyó dolgok, a szerelők felől hallatszódó zaj, az általuk használt eszközök és a szurkolók is. A rajongók kulcsfontosságú részei a sportágnak. Amikor az ember vezet, nagy a kontraszt, mert akkor minden csendes, és egyedül van a kocsiban. Magára van utalva, csak a mérnökével kommunikál a rádión, és olyan, mintha a világ megállna erre az időre, másfél órára. Nagy a kontraszt aközött, hogy mit gondolunk az F1-ről, és hogyan érzékeljük azt, illetve aközött, amikor vezetek. Ez teljesen más érzés.”

    Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy egy versenyző mit csinál a futam rajtja előtt, hogyan készül fel a rajtra. Természetesen mindenkinél más a módszer, Alonso pedig most valamelyest betekintést nyújtott a sajátjába. A 101-szeres dobogós azt is hozzátette, hogy a rengeteg utazást igyekszik hasznosan tölteni, hogy a teste minél inkább regenerálódjon.

    „A futam előtt sokat beszélgetek a mérnökeimmel, illetve a csapatommal – kezdte a választ. – Felkészülök a stratégiából, illetve a verseny alatt meghozandó döntésekből: milyen gumikat fogok kapni a kiállásoknál, minden ilyesmi. Utána kicsit ellazulok vagy zenét hallgatok, ha utazom. Folyamatosan utazunk a világ körül, kéthetente van egy futam a földgolyó különböző részein. Szóval az utazások idejét arra használom, hogy igazán kipihenjem magam.”

    Alighanem az is sokakat érdekel, hogy Alonso milyen zenéket szokott hallgatni. Ezen a ponton viszont lehet, hogy többeknek csalódást okoz, ugyanis a spanyol pilóta nem nevezett meg konkrét számot vagy előadót, hanem kijelentette, hogy lényegében mindenevő. „Változó – foglalta össze egy szóban a helyzetet. – Nagyon rugalmas vagyok, nem az a srác, aki csupán egyetlen típusú zenét hallgat. Meghallgatok bármit, az adott pillanat határozza meg, és ez rendben van számomra.”

    Ami a jövőt illeti, nyilvánvalóan már nincs sok hátra Alonso pályafutásából. Barátnője – akivel azóta szakítottak, de az interjút még ő készítette vele – nemrég elmondta, hogy szerinte 2024 lesz az utolsó szezonja a Forma-1-ben, utána visszavonul. A 41 esztendős versenyző ezzel kapcsolatban elárulta, hogy korábban nem tervezett ennyi időn át a sportágban maradni, most viszont még mindig késznek érzi magát a legnagyobb célokért folyó harcra.

    Drámai változás történt Alonso magánéletében

    „Amikor a Forma-1-ben kezdtem, az volt az elképzelésem, hogy hét vagy nyolc évig [leszek itt] – emlékezett vissza. – Utána megnyertem a két bajnokságot, és arra gondoltam, hogy további egy vagy két évig versenyzek, aztán abbahagyom. Most pedig abban a helyzetben találom magam, hogy enyém a leghosszabb pályafutás a Forma-1-ben. Még mindig friss és motivált vagyok, és továbbra is minden egyes napot élvezek. Reggel felébredek, és boldoggá tesz, amit csinálok. Szóval szerintem van még pár évem, és a jövőben remélhetőleg harcban leszek a bajnoki címért.

  • Az Aston Martin vissza akarta hívni Vettelt, ezért nem tették meg

    Az Aston Martin vissza akarta hívni Vettelt, ezért nem tették meg

    Mike Krack elárulta, Lance Stroll biciklibalesete után nagyon is felmerült bennük, hogy Sebastian Vettelt kérjék fel az esetleges pótlására, de végül nem tették meg. Az Aston Martin csapatfőnöke azt is elárulta, hogyan reagált a négyszeres világbajnok az istálló jó szereplésére.

    Kevesebb mint egy héttel a Forma-1 előszezoni tesztje előtt jött a hír, hogy Lance Stroll biciklibalesetben megsérült, és kihagyja a tesztelést, valamint a nyitóhétvége is kérdéses számára. Előbbin Felipe Drugovich helyettesítette a kanadai pilótát, utóbbinál viszont sokáig kérdéses volt, hogy ki fog indulni. A 24 éves versenyző végül tudta vállalni a versenyzést, de addig több név is felmerült.

    Forma-1, Lance Stroll, Bahreini Nagydíj 2023, csütörtök
    Sokáig kérdéses volt, hogy Stroll rajthoz állhat-e az idénynyitón (Fotó: Aston Martin F1 Team)

    A teszt idején az a pletyka is felröppent, hogy az Aston Martin közvetlenül a visszavonulása után visszahívná Sebastian Vettelt, sőt, egyes hírek szerint maga a négyszeres világbajnok jelentkezett be erre a feladatra. A szóbeszédet viszonylag hamar cáfolták, de azt nem tudhattuk, hogy valójában mennyire volt komoly a szándék. Azonban Mike Krack most beszámolt erről.

    „Kísértésbe estünk, igen, száz százalékig – nyilatkozta az Aston Martin csapatfőnöke az F1 Nation podcastban. – Azonban nem tettük meg, mivel nagyon tiszteljük Sebastiant, és döntésének ismeretében úgy gondolom, hogy nem lett volna helyes felkérni. Tiszteletben akartuk tartani a helyzetét, és nem szerettük volna nehéz szituációba hozni.”

    Vettel tehát nem tért vissza közvetlenül a visszavonulása után, de a luxemburgi szakember már akkor is kijelentette, hogy egyébként tartják a kapcsolatot. Krack elárulta, hogy a német versenyző azt követően is üzent, hogy az Aston Martin Bahreinben dobogós helyet szerzett Fernando Alonso révén. Hozzátette, hogy ez a spanyol pilóta elődjének is köszönhető.

    „Kapcsolatban álltunk az újévben, aztán Sebastian a rá jellemző módon viselkedett: úriember módjára gratulált nekünk a bahreini dobogónkhoz – mondta. – Azt mondtuk neki, hogy »ez a te érdemed is«, mert az előző két évben tényleg egy lépéssel előrébb vitt minket. Rengeteg olyan területen feljebb hozott minket, ahol sokat tanultunk és fejlődtünk, úgyhogy biztosan megvan a maga szerepe abban, hogy most ott tartunk, ahol.”

    Vettel a Magyar Nagydíj hétvégéje előtt jelentette be a visszavonulását. Abban az időszakban csapat általában a középmezőny végén sínylődött, de az idény második felére sokat javultak, és előfordult, hogy a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes mögött ők voltak a negyedik erő. Már akkor is felmerült sokakban a kérdés, hogy utólag nem bánta-e meg, hogy kiszáll, az idei autó teljesítményét látva pedig pláne. Krack szerint azonban nincs szó ilyesmiről.

    Sebastian Vettel
    Vettel gratulált főnökének (Fotó: Jerry Andre/Race Of Champions)

    „Elégedett volt [a döntéssel] szögezte le az 51 esztendős szakember. – Nem bánta meg, mert rendkívül tudatosan hozta meg, és úgy vélem, a közte és a csapat, illetve köztem lévő tiszteletet nagyon is megmutatta az a nagyszerű momentum, amikor gratulált nekünk. Nagyon nagyra értékeltük, az egész csapatnak továbbítottam.”

  • A Mercedesnek még nem volt ideje kémlelni a meglepetéscsapat megoldásait

    A Mercedesnek még nem volt ideje kémlelni a meglepetéscsapat megoldásait

    Toto Wolff szerint most már a prioritás, de nem zárja ki, hogy a sikerükhöz a Red Bull és az Aston Martin autójának vizsgálata jelenti a kulcsot.

    A 2014-től 2020-ig minden fronton taroló Mercedes 2022-ben, az új szabályok vezetésének évében meggyengült, és néhány hónapon keresztül hiába fejlődött, idén megint jelentős hátrányba került a Red Bull-lal szemben. Az előírásokban csak a padlólemezt érintette jelentősebb módosítás, így alapvetően kevesen számítottak arra, hogy az izgalmak kedvezőtlen irányban változnak az élmezőnyben.

    Ahogy az Aston Martin példája mutatja, lehetett nagyot előre lépni a tél folyamán, és a Mercedesnek azért is érdemes alaposan megnézni Fernando Alonsóék autóját, mert potenciálisan sok részlet másolása megoldhatónak tűnik abból fakadóan, hogy ők készítették hozzá az alapokat.

    Az Aston ugyanis régóta a Mercedestől vásárol alkatrészeket a szabálykönyvben rögzített portékákból (motor, váltó, hátsó futómű), 2020-ban pedig (még Racing Point néven) botrány és büntetés is lett abból, hogy az együttműködést kihasználva túl messzire mentek a másolással.

    Azt suttogják a paddockban, hogy ez a csapat nyomta fel az Aston Martint

    Toto Wolff azt állítja, jelenleg nincs tervben, hogy a fejlesztéseket kémlelő távcsővel fordított irányban kukkoljanak. „Még nem foglalkoztunk azzal, hogy megnézzük, az ő teljesítményük mitől jobb. Fontos, hogy előbb meglegyen a saját identitásunk, és ezt már elértük. Most jön az, hogy jobban megértsük, az utána következő lépés pedig az, hogy rájöjjünk, hogyan finomítsuk tovább az autót ahhoz, hogy behozzuk a lemaradásunkat” – nyilatkozta a csapatfőnök a Mercedes sajtótájékoztatóján.

    „Természetesen lehet, ehhez az kell, hogy alaposan áttanulmányozzuk, milyen [a Red Bull és az Aston] autója, hogyan működik.”

    A Red Bullt sokan kezdték el követni az oldaldobozoknál alkalmazott filozófiát tekintve, a hozzájuk igazolt kisebb seregnyi ex-bikás mérnök miatt aligha meglepően az Aston Martin ebbe a táborba tartozik. A Mercedes hamarosan nagy átalakításokkal jelentkezik, de mivel az aerodinamikát az autó egésze adja, nehéz lesz úgy koppintaniuk kisebb részleteket, hogy az előrelépést eredményezzen.

    Természetesen előfordulhat, hogy Wolff blöffölt, és már javában a riválisok megoldásainak lemásolásán fáradoznak. A csapat pilótája, George Russell nemrég azt mondta, ő szívesen beáldozza az idei év egy részét a kísérletezés oltárán, ha ez hosszú távon megtérül.