Címke: Aston Martin F1 Team

  • Sokat javított egyik hiányosságán Alonso csapata

    Sokat javított egyik hiányosságán Alonso csapata

    Az Aston Martin végsebességben a Red Bull és a többi közvetlen riválisa mögött kullog a szezon eleje óta, de csökkentettek a lemaradásukon a fejlesztéseknek köszönhetően.

    A Ferrari és a Mercedes után kevéssel az Aston Martin is bevetette első nagyobb fejlesztési csomagját, és a Kanadában látottak alapján megnyugodhatnak, hogy a jelek szerint egy darabig nem kell attól tartaniuk, hogy tartósan riválisaik mögé esnek – a Spanyol Nagydíj eredménye miatt kicsit benne volt ez a veszély a pakliban.

    Fernando Alonso újabb 2. helyet szállított a csapatnak, és az összteljesítmény javulásában az lehetett az egyik legfontosabb tényező, hogy a hátsó szárny nyitásával a korábbinál magasabb végsebességet értek el. A Red Bull fölényének egyik oka az, hogy a DRS nyitásával a többi csapatnál fajlagosan jóval nagyobb mértékben gyorsulnak, az Astonnál is erre a területre próbáltak koncentrálni.

    „Ez állt a figyelmünk egyik központi részében. Dolgozunk rajta, és mindegyik fejlesztéssek igyekszünk javítani a DRS hatékonyságán. Lesznek további lépések is ezért” – közölte Tom McCullough, az istállónál az autó teljesítményéért felelős vezető.

    Alonso még a Renault-ban és a Ferrariban sem hitt annyira, mint az Aston Martinban

    A csapatfőnök Mike Krack szerint is sikerült előrébb lépni a DRS működtetésével. „Mondhatjuk, hogy közelebb vagyunk a többiekhez, mint korábban, és javultunk a nagy sebességű részeken” – mondta.

    Hozzátette, hogy Alonso győzeleméhsége nem stresszeli az Aston Martint. „Megkérdezték tőlem, hogy ez zavaró-e, nem szerintem egyáltalán nem az, inkább kihívást jelent. Olyan pilóta vezeti az autónkat, aki nyerni akar, és ennek elérésétől nem járunk messze. Ez számunkra nagyon motiváló, és keményen kell küzdenünk, hogy a következő versenyeken csökkentsünk a hátrányunkon.”

  • Egy szörnyű emlék is okozhatta, hogy Alonsót lassításra kérték

    Egy szörnyű emlék is okozhatta, hogy Alonsót lassításra kérték

    Fernando Alonso 2. helyére potenciális veszélyt jelentett Kanadában, hogy az Aston Martin a tempó csökkentésére szólította fel.

    Egész pontosan arra, hogy az egyenesek végén a szokottnál előbb emelje fel a lábát a gázpedálról (F1-es terminológiával élve vitorlázásra kérte) és úgy érkezzen a kanyarba. 

    Ez a mögötte érkező Lewis Hamiltonnak is lehetőséget teremtett az előrelépésre, bár végül nem tudta megtámadni a riválisát. Mike Krack, az Aston csapatfőnöke a futam után rávilágított, hogy mint kiderült, alaptalanul aggódtak Alonso üzemanyaga miatt, de nem ártott az óvatosság.

    „Azt hittük, gond van az üzemanyagrendszerrel, de nem voltunk biztosak benne. Elővigyázatosságból üzentünk [Alonsónak], hogy spóroljon kicsit a benzinnel és hamarabb vegye el a lábát a gázról a féktávokon. Hogy ezzel mennyit vesztettünk? Nehéz megállapítani. Talán körönként 1-2 tizedet” – mondta, hozzátéve, hogy elegendő üzemanyag maradt a 14-es rajtszámú Aston Martinban.

    Az Aston Martin berúgta az ajtót, „aggódhat” a Red Bull?

    „Elővigyázatossági intézkedés volt, de választanunk kellett, hogy nem érünk célba, vagy esetleg a szükségesnél több üzemanyaggal érünk célba. Biztonságban akartunk lenni.”

    A csapat nemrég a saját bőrén tapasztalta meg, milyen fájdalmas, amikor nem marad elegendő üzemanyag a tankban: a 2021-es Magyar Nagydíjon Sebastian Vetteltől elvették a 2. helyet, amiért az ellenőrök nem tudták leszívni a kötelező mintaadáshoz szükséges mennyiséget.

    Az Alonsónak küldött üzenet a Mercedes úgy értelmezte, hogy a fékekkel van baj – a montreali pálya notóriusan keményen bánik a fékekkel, és a tempó csökkentésével értelemszerűen kevésbé enyhül a terhelésük –, amit a csapatfőnök nem tudott mire vélni.

    „Meglepve láttuk ezt a reakciót. Lewisnak azt mondták, hogy fékproblémánk van, ami után mi egymásra néztünk a bokszfalon, hogy ők többet tudnak az autónkról, mint mi, szóval beszélnünk kellene a Mercedes mérnökeivel” – közölte Krack.

  • Honda: Az Aston Martin akarta legjobban a vb-címet

    Honda: Az Aston Martin akarta legjobban a vb-címet

    Állítólag több csapat is szemet vetett a japánok motorjára, de a részükről elmondták, azért ezzel az istállóval térnek vissza, mert őket látják legéhesebbnek a sikerre.

    A Honda papíron 2021 végén kivonult a Forma-1-ből és azóta csak támogatást nyújt a Red Bull által létrehozott saját motorfejlesztő üzemnek. Mindazonáltal megint csak néhány évre tűnik el a márkanév a világbajnoki sorozatból, mert 2026-ban, az új motorszabályok évétől visszatérnek az Aston Martin partnereként.

    A Honda elnöke és vezérigazgatója, Mibe Tosihiro elárulta, hogy több istálló is puhatolózott náluk egy lehetséges együttműködésről. „Sok csapat megkeresett bennünket. Sokat beszéltünk velük, nagyszerű és varázslatos ajánlatokat tettek, miközben érdeklődtek, hogy 2026-ban tényleg vissza akarunk-e térni a versenyzésbe” – mondta.

    „Az Aston Martin különösen szenvedélyes ajánlatot tett, és az elszántságuk, hogy bármi áron nyerjenek, meggyőzött bennünket. Úgy gondoltuk, a víziójuk és a szenvedélyük nagyon hasonlít a miénkhez.”

    A legnagyobb bumeráng tér vissza az F1-be – mutatjuk a történelmét!

    Természetesen nem hátrány az Astonnak, hogy a roppant gazdag tulajdonosa, Lawrence Stroll nem sajnálja a pénzt, többek között egy vadonatúj főhadiszállást hoz létre a csapatnak.

    A Honda Racing Corporation elnöke, Watanabe Kodzsi hasonlóan látta a helyzetet, mint a vállalat másik nagyfőnöke. „Úgy éreztük, az Aston Martin vágyik legszenvedélyesebben a bajnokság megnyerésére. Engem ért a megtiszteltetés, hogy meglátogathattam a gyárukat és megtekinthettem a befektetéseiket a fejlődés érdekében” – közölte.

  • Alonso ezért választott szokatlan hozzáállást a verseny végén

    Alonso ezért választott szokatlan hozzáállást a verseny végén

    A Spanyol Nagydíj végén utolérte csapattársát, de előzési kísérlet helyett beállt mögé vonatozni.

    Az Aston Martinok ezúttal nem voltak olyan ütőképesek, mint néhány korábbi futamon, nem tudták tartani a lépést a Mercedesekkel és Carlos Sainz Ferrarijával sem. Fernando Alonso elárulta, miért közölte csapatával már futam közben, hogy nem fogja megtámadni csapattársát, Lance Strollt. „Tíz kör volt hátra. Nekem kicsit frissebbek voltak a gumijaim, de csak egy-két tizedmásodperccel voltam gyorsabb nála, nem többel” – mondta.

    „Nem fogok egy őrült manőverbe belemenni. Szombaton már megrongáltam egy padlólemezt, nem akartam még egyet, vagy akár az övében kárt tenni. Biztosítani próbáltam a pozíciót, a csapatnak mindegy volt, hogy ő a hatodik és én a hetedik, vagy fordítva.”

    Alonsót nem aggasztja az Aston Martin gyengélkedése és a Mercedes javulása

    Stroll idén először ért célba veterán csapattársa előtt, és üdvözölte, hogy nem kellett védekező üzemmódba váltania. „Csapattársként tiszteljük egymást, a lehető legtöbb pontot próbáljuk gyűjteni a csapatnak. Ilyenkor borzasztó lenne egy ütközés, miközben kevés pont a tét. A 6. és a 7. hely között két pont a különbség, úgyhogy a lényeg az volt, hogy egyben vigyük haza a kocsikat” – nyilatkozta.

  • Alonsót nem aggasztja az Aston Martin gyengélkedése és a Mercedes javulása

    Alonsót nem aggasztja az Aston Martin gyengélkedése és a Mercedes javulása

    Az idei hét versenyből a Spanyol Nagydíj volt a második, amelyen a kétszeres bajnok nem állt dobogóra. Egész hétvégén sokat kellett dolgoznia az Aston Martinnal, hogy jó legyen az autója, ehhez nem szokott hozzá.

    Alonso ráadásul idén először a csapattársa, Lance Stroll mögött, a 7. helyen ért célba, vagyis közel sem alakult jól a hazai versenye.

    „Hiányzott a tempónk, ez a legnagyobb probléma. Nem a balszerencse, vagy egy eltérő stratégia okozta ezt, szerintem egyszerűen csak lassúak voltunk a Mercedeshez képest, a lágy és a kemény gumin is – jelentette ki. – Az Alpine-okra, az AlphaTaurikra koncentráltunk, illetve tartottuk az iramot a Ferrarikkal.”

    „A Ferrarinál több pontot gyűjtöttünk, a Mercedesnél kevesebbet, ők jobb munkát végeztek a hétvégén. Legközelebb újra próbálkozunk.”

    Alonso rámutatott, miben kell még sokat fejlődnie az Aston Martinnak

    „A pálya nem volt a legjobb számunkra. Az első edzéstől kezdve teljesen már beállításokkal mentünk, mint amire számítottunk, ezért sokat kellett foglalkoznunk az autóval, hogy elégedett legyek vele, ami újdonság. Korábban mindig tetszett a kocsi az első edzéstől kezdve, de itt többet kellett dolgozni rajta.”

    Mivel két legfőbb riválisuk, a Ferrari és a Mercedes komoly fejlesztéseket vetett be mostanában, és főleg utóbbi látványosan javult is tőlük, az idényt jól indító Aston Martin lépéshátrányba kerülhet velük szemben. Rossz jel, hogy a barcelonai pálya mérvadó az erőviszonyok tekintetében, de Alonso nem aggódik.

    „A többiek talán nem mutatták meg a fejlesztésekben rejlő potenciáljukat teljes mértékben az utcai pályákon, Monacóban és Miamiban. Lehet, hogy most ezért voltak erősebbek. De nem aggódok, lesznek jobb és rosszabb hétvégék, és Kanadában újabb lehetőség áll előttünk” – mondta, hozzátéve egy újságírói kérdésre azt is, hogy nem érzi pályaspecifikusnak a küszködésüket. Helyette a szombati megingását emelte ki.

    Erre lehetett volna képes Alonso, ha nem hibázik nagyot az időmérőn

    „Bánom a hibámat az időmérőn. Egész éjjel azon gondolkodtam, hogy ha visszatekerhetném az időt és megismételném a kvalifikációt, más lenne a helyzet. De nem tudom visszapörgetni az időt, csak Kanadára gondolhatok, és ezt motivációként fogom használni.”

    Stroll javulást sürget

    A kanadai versenyző az első kanyarokban Lewis Hamilton elé ugrott, s bár ekkor „lehetségesnek” érezte a dobogót, hamar rájött, hogy ez nem fog sikerülni.

    „Nem volt meg hozzá a sebességünk – nyilatkozta. – Öt kör után elkezdtek romlani a gumijaim, míg a Mercedesek képesek voltak tovább nyomni. Határozottan foglalkoznunk kell bizonyos dolgokkal, hogy erősebben térjünk vissza.”

  • Alonso rámutatott, miben kell még sokat fejlődnie az Aston Martinnak

    Alonso rámutatott, miben kell még sokat fejlődnie az Aston Martinnak

    Még nincsenek a Ferrari vagy épp a Mercedes szintjén a fejlesztési ütemet tekintve, hiába nyújtanak egyelőre jobb teljesítményt náluk a pályán.

    A szezon első részében a Red Bull mögötti mezőnyben Fernando Alonso volt a legjobb, aki pályafutása során számos élcsapatnál vezetett már. Az Aston Martin most készül megvetni a lábát a legjobbak között, rengeteg befektetést tesz ennek érdekében, és a spanyol pilóta rávilágított, hogy a fejlesztések intenzitásával jelenleg még nem tartanak ott, mint a Red Bull, vagy akár a Ferrari vagy a Mercedes.

    „Van néhány új elemünk – nyilatkozta a Spanyol Nagydíj előtt az Autosportnak. – Mindig hozunk új alkatrészeket az autóhoz, némelyik pályaspecifikus, némelyik javít a köridőn. Tetszik a hozzáállásunk, hogy mindig van újdonság a kocsin. Igyekszünk tartani a lépést az élcsapatokkal, ezen a területen még mindig növekvő fázisban vagyunk. Olyan ütőképes helyzetben találtuk magunkat idén, amire nem számítottunk.”

    Figyelmeztették Alonso csapatát, hogy megakadhat a fejlődésük

    „Még jobban gyorsítanunk kell a fejlesztési ütemen, mert úgy tudom, a Ferrari már kétszer újított a padlólemezén, a Mercedes pedig teljesen új autóval állt elő Monacóban, és most is vannak további frissítései. A Red Bull Bakuba és ide hozott nagyobb csomagot. Még nem vagyunk ezen csapatok szintjén [a fejlesztésekkel].”

    A költségvetési plafon természetesen mindegyik istálló helyzetét befolyásolja a fejlesztéseket tekintve. Ami az autó konkrét hiányosságait illeti, az Aston Martinnak elsősorban a csúcssebességén kellene javítania.

    A spanyolországi pályára az első és a hátsó légterelőkön változtattak (hátul a diffúzor feletti derékszárnyon is módosítottak, ezért a többes szám).

  • Figyelmeztették Alonso csapatát, hogy megakadhat a fejlődésük

    Figyelmeztették Alonso csapatát, hogy megakadhat a fejlődésük

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko említett meg egy tényezőt, ami a jó szereplés egyik kellemetlen mellékhatása lehet.

    Az Aston Martin a legtöbb futamon erősebb volt a Red Bull eddigi kihívóinál, a Ferrarinál és a Mercedesnél, Fernando Alonso sorozatban szállítja a dobogós eredményeket.

    Marko viszont felhívta a figyelmet rá, hogy a szezon második felében a szabályok lelassíthatják a lendületüket. „Ha az Aston Martin második marad a tabellán, új feltételei lesznek a szélcsatornában tölthető idővel. Az jelentősen lecsökken, ráadásul a költségplafon további megszorító tényező, annak is lehet hatása” – vázolta fel az Autosportnak.

    Ez esetben a bázisérték 95%-a helyett csak 75%-nyi időtartamban dolgozhatna az Aston a szélcsatornában, bár ezzel is felülmúlnák a Red Bullt, amely címvédő konstruktőri bajnokként 70%-ról indult a 2021-es költségplafon túllépése miatt kapott büntetés előtt.

    Alonso új erőre kapott, már a bajnoki címért is küzdene

    A zöld istálló jobbára egyszemélyes hadsereg, mert pontjai túlnyomó többségét Alonso szerezte (a 120-ból 93-at), Lance Stroll nem sokat tett be a közösbe.

    Marko azt is elmondta, hogy a hétvégi Spanyol Nagydíj helyszínén tarolásra számít csapatától. „Úgy vélem, hogy Barcelonában könnyebben kerülünk a mezőny élére. Alonso meglepően gyors és nagyon kiegyensúlyozott, de eddig egyszer sem szorongatta meg igazán Maxot” – mondta.

    Mint ismert, a Red Bull idén az összes futamot megnyerte.

  • Szép dolog a környezetvédelem, de a Hondát nem csak ez csábította vissza az F1-be

    Szép dolog a környezetvédelem, de a Hondát nem csak ez csábította vissza az F1-be

    A japán márka részéről elismerték, hogy a hibrid rendszer térnyerésén túl piaci szempontok is szerepet játszottak a döntésükben.

    A Honda papíron 2021 óta nem vesz részt a Forma-1-ben, csak támogatást nyújt a Red Bull Powertrains-nek a motorok üzemeltetésében. 2026-tól viszont hivatalosan is újra a mezőny tagjai lesznek, az Aston Martinnal szövetségben.

    A hivatalos sajtóközleményben és az első nyilatkozatokban azt hangsúlyozta a cég, hogy visszatérését nagyban segítette a hibrid rendszerek térhódítása az új motorkorszakban: 2026-tól a belőlük kinyerhető energia mennyisége közel megháromszorozódik, miközben a komplikált és a közúti autógyártásban alig hasznosítható MGU-H-t száműzik, és csak az MGU-K marad szolgálatban.

    Erről Watanabe Kodzsi, a Honda Racing Corporation (HRC) elnöke is beszélt. „A döntésünkben a legfontosabb tényező az volt, hogy a 2026-tól érvényes szabályok közelebb visznek minket a karbonsemlegességhez. Ez az irány egyezik a vállalatunk jövőbeli céljaival” – utalt a manapság divatos nagyvállalati törekvésekre, hogy az egyes cégek csökkentsék a működésük során kibocsátott szén-dioxid mennyiséget, illetve ugyanezt a mennyiséget megkössék különböző módokon.

    Honda, Aston Martin
    Fotó: Aston Martin F1 Team

    Mibe Toshihiro vezérigazgató hozzátette, „jelenleg az elektromos energia 20%-kal vagy még ennél is kevesebbel járul hozzá a teljesítményhez, mint a belső égésű motor, de az új előírások legalább 50%-kal emelik az elektromosság arányát.”

    „2026-tól a siker kulcsa a kompakt, könnyű, magas teljesítményű elektromos motor lesz a magas teljesítményű akkumulátorral, amely képes megfelelően és gyorsan leadni a teljesítményt. Hisszük, hogy az ebből a kihívásból szerzett tudást át tudjuk ültetni az elektromos járművek tömeggyártásába.”

    A Honda 2050-re tűzte ki saját céljaként a karbonsemlegességet, és az is tetszik nekik, hogy a Forma-1-ben 2026-tól jönnek a teljes mértékben fenntartható forrásból származó üzemanyagok.

    Jó, jó, de azért nem jó! – Marko figyelmeztette az Aston Martint

    Mindazonáltal más tényezők is szerepet játszottak a visszatérésükben. „A sportág Egyesült Államokban való népszerűsége is az okok közé tartozott – nyilatkozta Watanabe. – Az F1 egyre népszerűbb itt, miközben régebben nem annyira érdeklődtek az F1 iránt. Emiatt régebben nem fordítottunk akkora figyelmet a marketingre errefelé, pedig az USA fontos piacunk. A trendet elnézve, az F1-es részvételünk segíthet a legjobban kihasználni a marketingben rejlő lehetőségeket.”

    A Honda jelenleg az IndyCar egyik motorgyártója.

  • A legnagyobb bumeráng tér vissza az F1-be – mutatjuk a történelmét!

    A legnagyobb bumeráng tér vissza az F1-be – mutatjuk a történelmét!

    A Honda valójában most is részese a világbajnokságnak, csak épp nem hivatalos néven, hanem a Red Bull motorpartnereként, a Red Bull Powertrains-t támogatva. 2026-tól viszont ismét visszatér a nevük a sportágba, immár sokadszor.

    Az Aston Martin lesz kvázi a gyári istállójuk, amely nagy babérokra tör, a célja a világbajnoki cím. A nyögvenyelős évek után a Honda végül csúcsra juttatta a Red Bullt 2021-ben, szóval nem árt komolyan venni a terveiket. A japán márkát ezúttal az csábította vissza az F1-be, hogy 2026-tól nagyobb szerepet kap a motorokban a fékenergiát hasznosító hibrid rendszer, és ezt az egyéb járműgyártásban is tudnák kamatoztatni.

    Nehéz olyan nevet mondani a Forma-1-ben, amely ennyiszer mászkált ilyen sokszor oda-vissza a forgóajtón – talán csak Nigel Mansell esete fogható az övékéhez aki négyszer jelentette be a visszavonulását, ebből három alkalommal alakult úgy, hogy átmenetileg tényleg búcsúzott.

    Aston Martin: Ez az utolsó hiányzó láncszem a sikerhez

    A Hondának ez lesz ötödik periódusa, amikor hivatalosan része lesz a világbajnokságnak.

    1964-1968

    Friss autógyártóként 1964-ben léptek először a világbajnokság porondjára, és hamar szép sikereket értek el. A második szezonjuk végén az amerikai Richie Ginther megszerezte az első győzelmüket Mexikóban, 1967-ben és 1968-ban pedig már a korábbi világbajnok, John Surtees szállított nekik szép eredményeket, ő Monzában aratott győzelmet.

     

    Embed from Getty Images
     

    A Forma-1-ből egy szomorú esemény miatt vonultak ki: a francia Jo Schlesser (a dakaros legenda Jean-Louis nagybátyja) az 1968-as Francia Nagydíjon életét vesztette egy balesetben, amit az okozott, hogy a Honda a kisebb tömeg érdekében magnéziumból készítette el az új autóját, ám ez az anyag nagyon gyúlékony. Schlesser kicsúszott az egyik kanyarban és a lángba borult autóban nem volt esélye a túlélésre. A kocsi sajátossága volt még ezen túl, hogy víz helyett a levegőáramlást használták rajta hűtőközegként.

    1983-1992

    Másfél évtizedig volt távol a Honda a Forma-1-től, de a felfutó turbókorszaknak nem tudtak ellenállni. A kicsiny Spirit istállót megalapítva ismerkedtek meg újra a közeggel (Stefan Johansson többször villantott az időmérőkön, egyszer pontot is szerzett), majd igazi nagyfiúkkal szövetkeztek: előbb a Williams-t tették a legerősebb autóvá (bár ez csak 1987-re ért világbajnoki címet), aztán a Lotus, majd a McLaren lett a partnerük.

    Williams 1985 Keke Rosberg Alain Prost McLaren
    Fotó: Williams

    1988-ban a McLaren minden idők egyik legkáprázatosabb szezonját rakta össze a hibrid rendszerek nélküli turbók utolsó évében, Ayrton Senna vagy Alain Prost 1991-ig besöpört minden vb-címet.

    1992-ben a Williams fölénybe került, ugyanakkor nem ez, hanem a japán gazdasági válság fújt visszavonulót a márkának.

    2000-2008

    Ez az időszak minden idők egyik legnagyobb lebőgésével és legkellemetlenebb meglepetésével zárult az elköltött pénzmennyiséget tekintve. A Honda irtózatos összeget pumpált a sportágba, (a sokáig BAR néven futó) csapatának költségvetése rendre a mezőny első felébe tartozott, ehhez képest csak 2004-ben és 2006-ban szereztek folyamatosan értékelhető eredményeket.

    Előbbi szezonban Jenson Button 3. lett az összetettben a Ferrari árnyékában, de első futamgyőzelmét csak két év múlva, a kaotikus Magyar Nagydíjon szerezte meg.

    Honda
    Fotó: Honda

    Hozzá kell tenni, hogy a márka erőforrásait tuningoló Mugen cég révén a Honda neve 1993 és 2000 között sem tűnt el teljesen a világbajnokságból, a középmezőnyből Olivier Panis a Ligier-nek, Damon Hill és Heinz-Harald Frentzen a Jordannek szállított győzelmet velük.

    2007 és 2008 a szép grafikájú, cserébe lassú autóról maradt emlékezetes, a gazdasági világválság pedig több más gyártóval együtt kisöpörte a Hondát az F1-ből. Bánhatják, hiszen az új szabályok évére, 2009-re fantasztikus autót alkottak, amellyel uralták a szezont első részét, amivel Button elvitorlázott a bajnoki címig – Mercedes motorral, Brawn GP nevű csapattal.

    2015-2021

    A McLaren nagy dérrel-dúrral harangozta be az újabb szövetséget, a régi sikerek ismétlését várták, de mint ismert, a Honda végül a Red Bull-lal ért fel újra a csúcsra. Mindennapos látvány volt 2015-től 2017-ig, ahogy a McLaren autói lerobbannak és pilótái sorba kapják a gigantikus rajtbüntetéseket a motorelem-keret túllépése miatt.

    McLaren Honda

    Az egzotikus motorkoncepció nem vált be, és a csapat azt sem mondhatta, hogy a megbízhatatlanság legalább sok lóerővel párosult. A felek útjai elváltak, a japánoknak a Toro Rossótól dobtak mentőövet, és a javulás meggyőzte a Red Bull vezetését, hogy az első számú csapatuknál is érdemes lecserélni a Renault erőforrásait.

    Innentől ismert a történet, Max Verstappen 2021-ben felért a csúcsra.

  • Aston Martin: Ez az utolsó hiányzó láncszem a sikerhez

    Aston Martin: Ez az utolsó hiányzó láncszem a sikerhez

    A csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll nyilatkozott így, miután bejelentették a pályán 2026-tól látható szövetséget a Hondával.

    Az Aston Martin ezzel biztos kilép régi partnere, a Mercedes árnyékából a motorszállítás terén, hiszen így exkluzív ügyfele lesz egy gyártónak, lényegében gyári istállóvá válik. Ez szinte elengedhetetlen felállás a modern Forma-1-ben a legnagyobb sikerekhez, hiszen 2014 óta mindig ilyen felállásban nyerték meg a bajnoki címet, azaz egy motorgyártó az első számú partnerével.

    A zöld istálló nagyot javult az idei évre, most már fel sem kapjunk a fejünket, ha dobogós eredményt szereznek, és rengeteg befektetést tettek azért, hogy néhány év múlva bajnoki címet ünnepeljenek. Lawrence Stroll szerint a Honda érkezése lehet a kulcs hozzá.

    „Az Aston Martinban és a Hondában sok a közös vonás, beleértve a mérnöki kiválóságot, a hosszú távú elköteleződést és a győzelem iránti szenvedélyt – mondta. – A Honda mérnökei valódi versenyzők, akik imádnak kompetens környezetben terméket fejleszteni. Mindig is a génjeikben volt a versenyzést, ahogy az Aston Martinéban is az elmúlt 110 évben, és együtt győzni fogunk.”

    A Honda elárulta, neheztel-e még Alonsóra a „GP2-es motor” mondat miatt

    „Az együttműködésünk a Hondával az utolsó hiányzó láncszem ahhoz, hogy az Aston Martinból élcsapat legyen, amely képes bajnoki címeket nyerni. Ennek érdekében minden területet meg kellett vizsgálnunk, és a célhoz vezető utunkon az említett erőforrás megszerzése a legfontosabb az utolsó lépések közül.”

    A silverstone-i székhelyű istálló Jordan néven korábban már dolgozott együtt a Hondával. A japán márka érkezése azt jelenti, hogy 2009 óta először legalább hat moroszállító vesz majd részt a Forma-1-ben.

    A sportág vezetésének részéről Stefano Domenicali is gratulált a megállapodáshoz, amelyet bizonyítéknak lát arra, hogy az F1 jó úton jár a kitűzött keretrendszerrel.