Címke: Aston Martin F1 Team

  • Alonso rátapintott a lényegre, csapata keresi a megoldást a problémára

    Alonso rátapintott a lényegre, csapata keresi a megoldást a problémára

    Fernando Alonso az idei legrosszabb eredménye után arról beszélt, hogy az Aston Martin autója nem elég hatékony aerodinamikailag, azaz túl nagy légellenállással termeli a leszorítóerőt.

    A villámgyors monzai pályán ez úgy csúcsosodott ki, hogy az egyenesekben esélyük sem volt a megszokott ellenfelekkel szemben, a spanyol csak 2 pontot vitt haza. Az autó teljesítményéért felelős mérnök, Tom McCullough egyetértett a pilótával.

    „Fernando rátapintott a lényegre az aerohatékonysággal. Az év elején egyértelműen a lassabbak közé tartozott az autónk az egyenesekben, ezzel foglalkoztunk az alapesetben használt autóval, illetve a [sajátos hátsó szárnyat igényű] monzai specifikációval is. Ezen a téren fejlődnünk kell, ez egyértelmű” – nyilatkozta az Aston Martin mérnöke az Autosportnak.

    Ugyanakkor kifejtette, nincsenek kényszerben, hogy már idén megoldják ezt a problémát, erre a 2024-es modellel kerülhet sor.

    Alonso szerint ha mindenkinek esélye lenne nyerni, az már nem lenne F1

    „Innentől a szezon végéig a pályák többsége nem kíván nagyon jó aerohatékonyságot. Már az AMR24-re összpontosítunk, hogy a lehető leghatékonyabbá tegyük, és hatékonyabb legyen, mint az idei autó” – mondta.

    A maradék pályák közül az új las vegasi tűnik a leggyorsabbnak, itt számíthat még sokat, hogy melyik autó képes minél kisebb hátsó szárnnyal elegendő leszorítóerőt termelni a kanyarokhoz.

  • Alonso az egyik legrosszabb idei versenye után megoldást sürget

    Alonso az egyik legrosszabb idei versenye után megoldást sürget

    Fernando Alonso az Olasz Nagydíjon az időmérőn a leggyengébb, a futamon holtversenyben a leggyengébb eredményét szerezte 2023-ban. Monzában esélye sem volt a dobogóért küzdeni, 9. lett.

    Az Aston Martinnak és a spanyol versenyzőnek ez már a sokadik olyan futama volt a nyár eleje óta, ahol meg sem közelítették az év elején mutatott szintjet, és úgy néz ki, az előző héten szerzett 2. helyet csak a zandvoorti pálya vonalvezetésének, illetve az időjárásnak – no meg Alonso zsenialitásának – köszönhették.

    A veterán pilóta „frusztrálónak” és „mentálisan kimerítőnek” nevezte az Olasz Nagydíjat, amelynek szinte csak a legvégén csillant fel a reménye az előrelépésére, hiszen addig sokáig egyedül autózott.

    „Magunkkal visszük a pontokat, de remélhetőleg a tanulságokat is – idézte a Motorsport-Total.com. – Nagyon gyenge volt az autó tapadása, nehéz volt vezetni. Ez volt az egyik legnehezebb futam az évben, ebből adódóan itt értük el a legrosszabb eredményt, amire senki sem figyel fel.”

    Alonso nem érti: Ha ilyen jó a Ferrari, hogy lehet több pontja az Astonnak?

    „Senki sem fog emlékezni rá, csak az én agyam mélyén lesz meg, hogy egy nehezen vezethető autó miatt kemény futam volt.”

    Alonso hangsúlyozta, az Aston Martinnak rá kell jönnie, miért nem volt ütőképes ezen a pályán – holott korábban, Jordan, Force India, Racing Point néven sokszor kifejezetten erősen szerepelt itt.

    Az autó légellenállási hatékonysága [a leszorítóerőhöz képest] talán nem olyan jó az olyan pályákon, ahol a légellenállás meghatározó. Úgy tűnik, ez gyengeségünk, tudunk róla, és új ötleteket kell kitalálnunk, hogy ezt a gyenge pontot megoldjuk.” Ennek némileg ellentmond, hogy a szintén sok egyenest tartalmazó (de az autótól a monzainál nagyobb leszorítóerőt kívánó) kanadai és belga futamon Alonso csatában volt például a Mercedesszel.

  • Alonso a győzelemért tett extra kockáztatásról beszélt

    Alonso a győzelemért tett extra kockáztatásról beszélt

    Az Aston Martin több futamon nem volt messze az első F1-es győzelmétől, Fernando Alonso az új csapatával Monacóban, Kanadában és Hollandiában is második lett. A rutinos klasszis készen áll rá, hogy a hiányzó siker érdekében extra kockázatot vállaljon.

    A múlt hétvégén Zandvoortban a levezető körben a rádión is pedzegette a mérnökének, hogy hamarosan csak összejön az áhított győzelem, és Monzában, amikor erről kérdezték, kijelentette: hajlandó kockáztatni is érte.

    „Több hétvégén úgy nézett ki, hogy közeledtünk a győzelemhez. Zandvoortban, vagy inkább a három alkalommal, amikor második lettem, közel álltunk hozzá” – mondta az Autosportnak.

    „De egy kiemelkedő, megtörhetetlen Max [Verstappen] és Red Bull ellen harcolunk. Néha közel járunk a győzelemhez, már csak egy kis többletteljesítmény hiányzik, egy kis szerencse, egy megfelelő időpontban végrehajtott kerékcsere, ilyesmi. Úgy gondoltam, legyünk bizakodók Zandvoort után.”

    Alonso szerint az F1-es közeg néha túl önző és fals

    „Gyakran elfelejtem, hogy amikor a rádióba beszélek, azt az egész világ hallja, pedig az elhangzottakat szeretném privátban tartani. Mindenesetre így éreztem, és reméljük, a hátralévő futamokon tudunk majd újra harcolni Max ellen, és egy bizonyos ponton talán extra kockázatot is fogunk vállalni.”

    Alonso hozzátette, hogy szerinte a nagy végsebességet igénylő monzai pályán a Ferrari és a Williams erős formában lesz.

  • Újra brazil versenyzőt láthatunk F1-es nagydíjon

    Újra brazil versenyzőt láthatunk F1-es nagydíjon

    A Forma-2 legutóbbi bajnoka, Felipe Drugovich vezeti Lance Stroll autóját az Aston Martin csapatánál az Olasz Nagydíj első edzésén.

    A csapat tesztpilótája, Drugovich már vezette a pályán az Aston Martin idei autóját, mert a szezon előtti tesztelésen be kellett ugrania a sérült Stroll helyére, de most más okból kap szerepet: a csapatoknak kötelező évente legalább két alkalommal az első szabadedzésen F1-ben még nem versenyző pilótáknak vezetési lehetőséget biztosítani. (Pontosabban, olyan pilóták vezethetnek, akik legfeljebb két nagydíjon álltak rajthoz.)

    A 23 éves Drugovich egyik istálló utánpótlás programjában sem volt tag, nem tülekedtek érte, így nem látszik reálisnak, hogy az F1-be eljusson állandó versenyzőként, bár a jelentős szponzori háttere talán segíti majd valamikor. Újabban úgy hírlik, jövőre a Formula E-ben folytathatja a pályafutását.

    A braziloknak nincs állandó F1-es pilótája, mióta Felipe Massa 2017 végén visszavonult, csak 2020-ban Pietro Fittipaldi ülhetett be két futamra a Haashoz Romain Grosjean súlyos balesete után, illetve ugyanő vehetett részt tavaly két szabadedzésen az amerikai istállónál.

    Az Autosport nemrég rámutatott, hogy idén különösen nehéz dolga lesz a csapatoknak a fiatal pilóták vezetési kötelezettségének teljesítésében, mert a nyári szünetet követő tíz futam egyikén sem ideálisak hozzá a feltételek.

    Még az adatokat látva sem hitte el az Aston Martin új igazolása, hogy ennyire jó az autó

    A három sprinthétvégén (Katarban, Austinban, Brazíliában) esélytelen, hogy az egyetlen gyakorlásra egy újoncot ültessenek be az állandó versenyzők helyére. Szingapúrban és Las Vegasban az utcai körülmények és a balesetveszély tántoríthatja el ettől a csapatokat, Japánban és Mexikóban pedig az, hogy ezen a két pályán teszteli a Pirelli a 2024-re szánt gumik prototípusait, és a visszajelzések miatt fontos az állandó versenyzők jelenléte.

    Hollandiában a Ferrari Robert Svarcmant indította az első edzésen, itt az volt a bökkenő, hogy az F1-gyel párhuzamosan az F2-nek is rendeztek versenyt, és az istállók alapvetően nem szeretnék, hogy túl sok feladat háruljon a fiatalokra, pláne akkor, ha közben értékes bajnoki helyezésekért, egyúttal szuperlicensz-pontokért küzdenek. Monzában és Abu-Dzabiban ugyanez a helyzet áll fenn, bár valószínű, hogy ha választania kell a csapatoknak, utóbbi helyszínen lesz dömping az újoncokkal.

    Drugovich előtt csak annyi volt biztos, hogy a Mercedes Mexikóban autóba ülteti Frederik Vestit, illetve a Ferrari jelezte Svarcman említett lehetőségét Hollandiában.

  • Az Aston Martin a Mercedes szemléletét követi, nem a Ferrariét

    Az Aston Martin a Mercedes szemléletét követi, nem a Ferrariét

    Másképp tervezik az autó fejlesztését, mint a maranellóiak: az Aston Martin a szezon végéig készül újításokat bevetni az autón, nem állnak le a 2023-as modellel.

    Ez nem is tűnik rossz gondolatnak, mivel a Fernando Alonsónak köszönhető pompás idénykezdés után a csapat hullámvölgybe került – amelyet egyesek azzal magyaráznak, hogy az FIA szigorúbban próbálja száműzni a hajlékony szárnyakat –, így ha tartani akarják a lépést a Ferrarival és a Mercedesszel, netalán ismét közelebb akarnak lépni a Red Bullhoz, nem lazíthatnak.

    Közben a Ferrari részéről kijelentették, hogy befejezték a 2023-as autó fejlesztését, az Aston Martin autójának teljesítményéért felelős mérnök, Tom McCullough azt mondta, ők nem ezt az utat járják. A Mercedes egyébként hasonló filozófiát követ, mert úgy véli, az idei autóval szerzett tapasztalatok jövőre is hasznosíthatók lesznek.

    „A szezon második felében is érkeznek fejlesztések a kocsihoz, amik orvosolják a hiányosságokat azokon a területeken, ahol nem vagyunk erősek. Zandvoort-tól kezdve folyamatosan készítünk frissítéseket, ahogy egész évben tettük” – nyilatkozta McCullough, vagyis elvileg a nyári szünet utáni első versenyen, a hétvégi Holland Nagydíjon is látunk majd új elemeket a zöld autókon.

    Alonso vígan vonul a nyári szünetre

    „Erőteljes fejlesztést határoztunk meg az évre, és maradt hozzá keretünk a költségvetésben. A bajnokság végéig készítünk újításokat, amennyit csak tudunk. Valamikor teljes mértékben a 2024-es autóra kell váltani a figyelemmel, de jelenleg mindkét kocsival foglalkozunk.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack egyúttal közölte, hogy az istállónál eleve nem számítottak sétagaloppra a nagy év eleji javulás után.

    „Már az év elején is mondtam, amikor sok dobogós eredményt szereztünk, hogy lesznek nehezebb időszakok, és az első sokkal hamarabb beütött, mint vártam – vallotta be. – Ez a Forma-1 valósága. Nagyon versengő a környezet, és amint mások is kemény fejlesztésbe kezdenek, változik az erősorrend. Már ahhoz is rengeteg munka kell, hogy egy adott pozícióban maradjunk.”

    „Ez mutatja, hogy mindenki keményen dolgozik. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű az egész idény.”

  • Alonso: Mindenki örül, hogy újra az élmezőnyben vagyok

    Alonso: Mindenki örül, hogy újra az élmezőnyben vagyok

    A szezon első felét „álomszerűnek” nevezte azzal, hogy ő és az Aston Martin is a 3. helyen áll a tabellán, ilyesmire szerinte nem is gondolhattak a szezon előtt.

    Tavaly 7. lett az Aston Martin a konstruktőri tabellán – ugyanannyi pontszámmal, mint az előtte végző Alfa Romeo –, és az előző év második felében mutatott fejlődést überelve úgy vonult az idei nyári szünetre, hogy jelenleg csak a Red Bull és a Mercedes áll előtte. Sőt, ha Lance Stroll jobban teljesítene, a 2. hely is a markukban lehetne, hiszen az egyéni értékelésben Fernando Alonsót csak a Red Bull párosa előzi meg.

    A kétszeres világbajnok spanyol, aki az idei szezontól lépett az istálló kötelékébe, alig hiszi el a nagyszerű formát. „Ez hihetetlen. Álomszerű volt a szezon első fele, a 3. helyen állunk a konstruktőri bajnokságban, a Ferrari előtt, míg én 3. vagyok a versenyzők között, Lewis-szal szinte holtversenyben. Bahrein [a szezonnyitó] előtt lehetetlen lett volna erre gondolni” – nyilatkozta Alonso a nyári szünet előtti utolsó versenyen.

    Úgy látja, a Forma-1 közössége egyértelműen örül az erős teljesítményének. Még Max Verstappen is azt mondta, szívesen látná újra futamgyőztesként a spanyolt.

    Alonso vagy Verstappen jobb idén? – így látják a szakírók

    „Mindenki nagy örömmel fogadta, hogy újra versenyképes pozícióba kerültem. Annak is mindenki örül, hogy egy új csapat beszállt a küzdelembe. A lelátókon sok a zöld szín” – mondta Alonso a BBC-nek.

    „A régi szurkolók még emlékeznek a szép napjaimra, és jó bebizonyítani nekik, hogy még mindig gyors tudok lenni, élvezem a vezetést. Az új szurkolók pedig, akik talán még sohasem láttak a dobogón, megkapják erre a lehetőséget.”

    Alonso azért messze volt attól, hogy az eredménytelen napjain rendszeresen kritikát kapjon, a mezőny sűrűjében vagy épp a végén kullogva is rendszeresen mutatott az autójához képest elképesztően jó teljesítményt. A 2014-es Magyar Nagydíjtól a 2021-es Katari Nagydíjig viszont valóban egyszer sem végzett az első három helyezett között.

  • Egy titkos felszólítás vetette vissza Alonso csapatát?

    Egy titkos felszólítás vetette vissza Alonso csapatát?

    Lehet, hogy a szezont pompásan kezdő Aston Martin méregfogát kihúzta az FIA egy intézkedéssel.

    A zöldek nagyot ugrottak előre az erősorrendben, Fernando Alonso a Kanadai Nagydíjig bezárólag majdnem mindegyik futamon dobogós lett, a vezérletével a csapat a Mercedesszel, ő maga Lewis Hamiltonnal vív a Red Bull mögötti mezőny legjobb pozíciójáért.

    A montreali óta eltelt négy versenyen azonban egyszer sem volt hivatalos Alonso a díjátadóra, és úgy tűnik, a megtorpanás nem a véletlen, nem a szezon közben megváltoztatott gumi, és még csak nem is a riválisok (=Mercedes, Ferrari) fejlesztéseinek a műve: az Autosport azt írja, a bokszutcában az a hír járja, hogy az Aston Martin gyengülésének hátterében az FIA egyik intézkedése áll, amellyel elvették a csapat egyik versenyelőnyét.

    A mozgó aerodinamikai alkatrészek űzése jegyében a szövetség ugyanis az Azeri Nagydíj környékén több istállót nem hivatalosan értesített, hogy a problémák elkerülése végett módosítson az első légterelőjén, mivel azok a felvételek alapján az egyenesekben túlságosan deformálódtak. Fontos leszögezni, hogy a jelenség nem szabálytalan, ha a statikus ellenőrzésnél mindent rendben találnak az autón, illetve a jelenséget nem is lehet teljesen eltüntetni a fizika törvényei miatt.

    Alonso nem a pályán okoz meglepetést, az Aston pedig nem is esett vissza annyira a csapatfőnök szerint

    Az FIA szigoríthatna a vizsgálatokon, de egyszerűbbnek látta az informális kérést a változtatásra, az érintett csapatoknak szólva (a többi érintett kilétéről egyelőre nincs hír). Ezzel a konkurens istállók tiltakozását, esetleges óvását is megelőzték.

    Az Aston formája vissza is esett már Spanyolországban, főleg alacsonyabb tempónál, és Kanadában is vélhetően csak azért szerepeltek jobban, mert az ottani alacsony leszorítóerős konfigurációnál nem domborodott ki, hogy a módosított, merevebb első szárny kevesebb leszorítóerőt termel a korábbinál.

    Spában, szintén csekélyebb leszorítóerő mellett újra ütőképesebbek voltak Alonsóék, így érdekes lesz figyelni, marad-e a tendencia.

  • Alonso vígan vonul a nyári szünetre

    Alonso vígan vonul a nyári szünetre

    Miután az Aston Martin káprázatos javulással a Red Bull legközelebbi riválisa volt a szezon első versenyein és Fernando Alonso az első nyolc futamból haton dobogón végzett, a csapat teljesítménye elhalványult. Ezért örül a spanyol, hogy Belgiumban újra jobb tempót diktált.

    Kanadában tört meg valami: azóta Alonso egyszer sem ért célba dobogós pozícióban, és az Aston Martin előnye 32-ről 5 pontra csökkent a Ferrari előtt a konstruktőri tabellán. Noha a spanyol pilóta a Belga Nagydíjon is a kevésbé jól hangzó 5. helyen végzett, az mindenképp újra reménnyel tölti el, hogy meccsben voltak a hozzájuk közel álló csapatokkal.

    „Gyorsnak éreztem az autót. A srácok ismét lenyűgöző stratégiát alkottak meg, a kerékcserék is remekül sikerültek. Már szombaton is több pozíciót javítottam, vasárnap pedig újra normálisnak éreztem a kocsit” – nyilatkozta az Autosportnak.

    „A silverstone-i és a magyarországi versenyek után elgondolkodtunk, változtattunk az autó beállításain. Azt hiszem, ez kifizetődött. Újra normálisnak, ütőképesnek érződött az autó. Boldog vagyok, ez jó lökést ad a szünetre.”

    Alonso sem érti, rendszeres dobogósból hogyan süllyedt a középmezőnybe

    „Egyértelműen versenyképesebbnek éreztem az autót, mint az előző futamokon. Nem volt könnyű felvenni a ritmust a nedves időmérő és a folyton változó körülmények miatt, ezért kevés tapasztalatot gyűjtöttünk száraz pályán. A McLarent kivéve szerintem mindannyian száraz időre állítottuk be a kocsit. Előtte egész hétvégén nem futottunk két kört egyforma körülmények között.”

    „Szerencsém volt a rajtnál, az Eau Rouge előttig javítottam néhány helyet. Kicsit aggódtam, hogy ha hátrébb esünk, nem lesz elég erős a tempónk visszajönni ebbe a pozícióba. De a tempó jó volt, a kocsit gyorsnak éreztem. Az egyik Mercedest és McLarent hátul tartottuk, ott voltunk a bolyban. Ez jó hír a nyári szünet előtt.”

  • Így készülnek az F1-es csapatok a 38. Magyar Nagydíjra (galéria)

    Így készülnek az F1-es csapatok a 38. Magyar Nagydíjra (galéria)

    Képgalériával jelentkezünk a Magyar Nagydíj előkészületeiről.

    A Hungaroring által tartott sajtótájékoztatóval elkezdődött a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj hete, a csapatok kamionjai azonban már a múlt héten megérkeztek a mogyoródi dombok közé, hogy az erre kijelölt személyzet megkezdje a vendéglátó-egységek és motorhome-ok összeszerelését és a garázsok berendezését. Eközben a Hungaroring és környéke is folyamatosan szépül: festik a bukótereket, készítik elő a nézőteret és a pálya minden szegletét a száguldó cirkusz fogadására. Alább a hétfői előkészületekről található galéria mintegy 50 fotóval.

  • Alonso üzeni: Semmi pánik!

    Alonso üzeni: Semmi pánik!

    Fernando Alonso a Brit Nagydíj időmérője után önvizsgálatra szólította fel az Aston Martint, de Silverstone-ban a korábbiaknál kevesebb örömöt hozó futam után azt is kijelentette, hogy a kisebb hullámvölgybe kerülő csapat nem búslakodhat.

    A spanyol rendszeres résztvevője volt a díjátadóknak a szezon elején, de ahogy a Mercedes, majd a Ferrari, illetve legutóbb a McLaren is bevetett nagyobb frissítés(eke)t az autóján, az Aston Martin pozíciója romlott az erősorrendben. A zöld autókra is érkeztek új elemek, de az előző négy versenyből Alonso „csak” egyszer, Kanadában állhatott dobogóra.

    A veterán kétszeres világbajnok azonban a jelek szerint türelmes. „Hogy őszinte legyek, nem izgulok túlságosan a fejlesztések miatt. Az idei autó erősebb, mint vártuk. Olyan eredményekért harcolunk, amikről valószínűleg nem is álmodtunk az év elején. Szóval nagyszerű, ha a legjobb tízben maradunk és harcolunk az élmezőnnyel. Nem stresszelhetünk minden alkalommal, amikor a 7., a 4., vagy dobogós helyen végzünk, higgadtan kell értékelnünk a teljesítményünket” – nyilatkozta.

    „Azzal nem tudunk mit kezdeni, ha mások gyorsabbak nálunk. Rá kell jönnünk, miért van így, tanulnunk kell belőle, és bizonyos fokig örülni a 7. helynek, hiszen tavaly tökutolsók voltunk itt.”

    Alonso szerint is túlzás, amit az F1 művel

    „Két futammal ezelőtt, Kanadában a győzelemért harcoltunk, szóval nem az a helyzet, hogy az első versenyek dobogós eredményei után visszaléptünk. Nyugodt vagyok.”

    A Brit Nagydíjon a 7. helyen intették le, és hamarosan a Ferrari is lőtávolba kerül a 3. helyezett Aston Martinhoz a konstruktőri tabellán. Amikor a nehézségek okáról kérdezték, Alonso azt felelte, több tényező együttállása okozhatta azt: a riválisok fejlesztései, a Silverstone-ban debütáló új gumikeverék, valamint szerinte az Aston Martin autójának erősségeihez nem illett a vonalvezetés. „Megmentettünk egy nehéznek tűnő hétvégét. Remélem, Magyarországon ismét ütőképesek leszünk” – mondta.

    „A hétvégén semmikor sem voltunk elég gyorsak, a versenyen sem. Szenvedtünk, hogy jó legyen a tempó, de a maximumot hoztuk ki a stratégiával, megpróbáltuk elnyújtani az első etapot a közepes gumin, majd a lágy keveréket választottuk a biztonsági autónál, mert onnantól rövid volt a táv a leintésig – magyarázta. – A döntéseknek hála megkaparintottuk a 7. helyet, ami talán kicsit jobb pozíció, mint ahová eljutottunk volna a saját tempónkkal.”