Címke: Aston Martin Cognizant Formula One Team

  • A Replay lett az Aston Martin hivatalos ruhamárkája!

    A Replay lett az Aston Martin hivatalos ruhamárkája!

    Megegyezett egymással a Replay és az Aston Martin Cognizant Formula One Team.

    A kanadai-brit csapat nemrég bejelentette, hogy az olasz ruhamárka fogja öltöztetni versenyzőit azokon az alkalmakon, mikor nemcsak a csapatruhába kell megjelenniük.

    Az első sorban farmerből készült darabokkal foglalkozó céget 1981-ben alapították az itáliai Asoloban. A márka hétköznapi viseletet kínál, ruhadarabjai pedig több, mint 50 országban elérhetőek.

    ,,A Replay a minőségi lifestyle termékeiről híres, így azok, a sokkal nyugodtabb időszakban lesznek a csapat segítségre, a versenypályától távol. Mikor Sebastian Vettel egy eseményen vesz részt, vagy Lance Stroll a hotel szobában élvezi szabadidejét, a Replay farmerkínálata tökéletesen meg fogja ragadni az Aston Martin Cognizant Formula One Team hangulatát.” -olvasható a csapat közleményében.

    Matteo Sinigaglia, a Fashion Box ügyvezető igazgatója, így nyilatkozott:

    ,,Nagy örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük ezt a megállapodást az Aston Martin Cognizant Formula One Teammel. Egy ilyen ikonikus autómárkával dolgozni igazi kiváltság. Vállalatként sok közös tulajdonságunk van, olyanok, mint például a szaktudás, a szenvedély és az innováció. Ezek azok az értékek, amik folyamatosan inspirálnak minket a farmerek világában. Büszkék vagyunk arra, hogy ennek az útnak a részesei lehetünk, és nagyon izgatottan várjuk azt, hogy a márkánk a legmenőbb autót támogassa a Forma-1-ben.”

    Jefferson Slack, az Aston Martin F1-es csapatának a kereskedelmi és marketing igazgatója a következőket mondta:

    ,,Nagyon izgalmas az, hogy a Replayt az Aston Martin Cognizant Formula One Team hivatalos farmermárkájaként köszönthetjük. A stílus és a divat kéz a kézben jár a sportunkkal, és azok a ruhák amiket viselünk, sokat elárulnak a hozzáállásunkról és az értékeinkről. Keményen dolgozunk, és keményen játszunk, és a Replay kínálata ideális arra, hogy ötvözzük a divatot a Forma-1-el.”

    Az istálló közzétett egy képet amin versenyzőik a márka ruhadarabjait viselik, ám cselesen a fotót fekete-fehérben tették elérhetővé.

  • Meg van mikor mutatja be az Aston Martin Vettel és Stroll autóját

    Meg van mikor mutatja be az Aston Martin Vettel és Stroll autóját

    Elárulta az Aston Martin mikor mutatja be a 2021-es autóját.

    Új korszak köszönt be idén a kanadai-brit csapat életébe, ugyanis új névvel, színekkel és versenyzővel vágnak neki 2021-es szezonnak. Állandó csak a Mercedes motor lesz, ugyanis idén is a csillagos márka szolgáltatja az erőforrást és a váltót a megújuló gárdának

    Az Aston Martin, csakúgy, mint a többi istálló online fogja prezentálni legújabb versenygépét, versenyzőik, Sebastian Vettel és Lance Stroll segédletével. Az eseményt egy nappal a Mercedes és az Alpine bemutatója után tekintheti meg a nagyérdemű, ugyanis a bemutató március 3-án, magyar idő szerint 16:00-kor kerül megrendezésre.

     

  • Szafnauer: Vettel akár néhány futamot is nyerhet idén

    Szafnauer: Vettel akár néhány futamot is nyerhet idén

    Otmar Szafnauer szerint Sebastian Vettel a dobogós helyezések mellett néhány győzelmet is bezsebelhet a 2021-es szezonban.

    A német versenyző idén egy új fejezetet nyit meg karrierje történetében, ugyanis a Forma-1-be visszatérő Aston Martinnal róhatja a köröket. Az üléspróbán és az első gyárlátogatásokon már túl esett versenyzőt új kollégái rendre dicsérik, sőt újdonsült csapatfőnöke szerint a négyszeres világbajnok már most segített nekik egy-két dologban.

    Szafnauer ennek kapcsán magabiztosan várja a szezonkezdést, ugyanis a tavalyi alapokkal ellátott konstrukció és új pilótája akár a konstruktőri tabella harmadik helyéig repítheti a kanadai-brit csapatot.

    ,,Ott akarjuk kezdeni, ahol tavaly abbahagytuk. Miénk volt a harmadik leggyorsabb autó a hosszú etapokat tekintve, ám csak a negyedik helyen végeztünk, a McLaren után. Nem voltunk szerencsések. Ha konstansabbak leszünk, lehetünk harmadikok. Ez a célunk. – nyilatkozta az Aston Martin csapatfőnöke a német Auto Motor und Sportnak.

    A 33 éves pilótának azonban még bele kell szoknia az új környezetbe, ugyanis a kanadai-brit istálló nem tudta követni a Ferrari példáját azzal, hogy egy privát tesztet szervez az új versenyzőjének.

    ,,Nem vagyunk nagy csapat, a motorjainkat és váltókat béreljük, így azok nem hozzánk tartoznak. A szezon után vissza kell adnunk őket. Ennek függvényében nem volt egy vezethető régebbi autónk, amit oda tudtunk volna adni neki.” – magyarázta a vezető.

    Ugyanakkor Szafnauer magabiztos, és hisz abban, hogy Vettel ragyogni fog új munkaadóinál:

    ,,Úgy vélem gyorsan kell elrugaszkodnunk arról a bizonyos rajtkőről és a dobogóért kell küzdenünk. Ha a dolgok úgy fordulnak a javunkra, mint Bahreinben vagy Törökországban, akkor az első rajtkockáig vihetjük az autót és szerezhetünk néhány győzelmet.”

    Így a csapatfőnök szerint az Aston Martin egyre magabiztosabb lesz a tekintetben, hogyan kell a száguldó cirkusz legfelsőbb szegmenseiben operálni.

    ,,Igen, még mindig tanulunk. Jóformán más versenyen veszel részt akkor, mikor folyamatosan az élmezőnyben vagy, és Sebastian (Vettel) segíteni fog nekünk ebben. Hozzá kell szoknunk, képesek vagyunk rá. Az idő elteltével gyakrabban fogunk az élen harcolni és így kényelmesebben fogjuk magunkat érezni abban a szituációban.”

  • Így telt Lance Stroll üléspróbája az Aston Martinnál – Videóval!

    Így telt Lance Stroll üléspróbája az Aston Martinnál – Videóval!

    Megmutatta az Aston Martin, hogy telt Lance Stroll üléspróbája.

    Napokkal ezelőtt Sebastian Vettel teljesítette a kötelező programot a kanadai-brit csapatnál, míg most a 21 éves pilótán volt sor, hogy beülhessen a számára elkészített ülésbe.

    Az esemény jó hangulatban telt, Stroll elégedetten mosolygott, miközben beszélt a mérnökeivel. A csapat cselesen egy fekete overallt adott az ifjú pilótának, ugyanis a végleges színeket még nem fedték fel, ám annyi bizonyos, hogy a brit verseny zöld vissza fog térni a száguldó cirkusz világában.

    Sajtóértesülések szerint a konstrukció leleplezését március első hetére ütemezte a csapat. Míg éles körülmények között a  három napos téli teszten (március 12-14.) próbálhatják majd ki az autót az istálló versenyzői.

  • Toto Wolff szerint többen is komoly meglepetéseket okozhatnak

    Toto Wolff szerint többen is komoly meglepetéseket okozhatnak

    Toto Wolff szerint többen is okozhatnak komoly meglepetéseket az idei szezonban.

    A Mercedes tavaly is nagyon erős évet zárt, ugyanis mind a két bajnoki címet bezsebelhette. A fő ellenfeleik közül a Red Bull vette fel velük olykor-olykor a lépést, ugyanis a Ferrari az áttervezett motor miatt jócskán visszacsúszott. Ugyan a konstruktőri bajnokságban az első két helyért nem folytattak nagy csatát a felek, addig a harmadik pozícióért ádáz küzdelem dúlt. A McLaren és a Racing Point az utolsó futamig harcolt a dobogó legkisebb fokáért, míg a Renault épphogy lemaradt a véghajrában. Az AlphaTauri is erőre kapott, és még egy győzelmet is sikerült szerezniük Monzában, míg a kezdeti fiaskó után azért a Scuderia is meg-meg villant.

    Idén azonban némileg más szelek fújnak, így Wolff összeszedte kikre is kell odafigyelnie az Ezüst Nyilaknak.

    ,,Max Verstappen és a Red Bull minden bizonnyal erős lesz a Honda utolsó évében. Pérezzel pedig akár két vasat is tarthatnak a tűzben.” – nyilatkozta a német RTL-nek az osztrák szakember.

    Ugyanakkor Wolff szerint a Mercedes motorra váltó McLarent sem szabad elfelejteni:

    ,,Okozhatnak  meglepetéseket Daniel Ricciardóval, még akkor is ha nem elől versenyeznek.”

    Ám a csillagosok csapatfőnöke  a kanadai-brit csapatra is felhívta a figyelmet

    ,,Érdekes lesz látni azt, miképp teljesít majd Sebastian Vettel az Aston Martinnal.”

    A 49 éves vezető hozzátette még azt is, hogy a Ferrarit sem szabad leírni.

  • Megmutatta Vettel ülés próbáját az Aston Martin – Videóval!

    Megmutatta Vettel ülés próbáját az Aston Martin – Videóval!

    Megmutatta Sebastian Vettel üléspróbáját az Aston Martin.

    2020 szeptemberében derült ki, hogy a 33 éves pilóta a kanadai-brit csapatnál fogja folytatni pályafutását. Az új év kezdetén így már szabadon mehetett új alakulatához, ám az istálló azokról a találkozókról nem tett közzé képi anyagot.

    A marketing fogásokból jelesen vizsgázó gárda, azonban engedett a nyomásnak, és apránként csepegtette a rajongók által kért bejegyzéseket. Ugyan olvasni már lehetett az üléspróbáról, ám audiovizuális tartalmat, csak most tett közzé az alakulat.

    Tegnap már egy kis részletet meglebegtetett a csapat, ugyanis kiposztolták azt, ahogy a német versenyző megérkezik a silverstone-i gyárba. Ma már a felvétel másik felét is megosztották, ahol kisebb részletek erejéig látható az ahogy Vettel instrukciókat ad, miközben végre hajtja az üléspróbát.

    https://twitter.com/AstonMartinF1/status/1354489347572174856?s=20

  • Norris: Nagyot kell előre lépnünk, ha az Aston Martinnal akarunk csatázni

    Norris: Nagyot kell előre lépnünk, ha az Aston Martinnal akarunk csatázni

    Lando Norris úgy érzi, hogy nagyot kell előre lépniük ahhoz, hogy az idei szezonban az Aston Martinnal harcoljanak.

    Tavaly nagy csata alakult ki a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért, ugyanis a Racing Point mellett, a McLaren és a Renault is bejelentkezett a pozícióért. Végül az szezonzárón a wokingi csapat nevethetett, ugyanis nekik sikerült az áhított pozíciót elérniük.

    Idén már Mercedes motorral a hátuk mögött kell neki vágniuk a viadalnak, ám a csapat 21 éves pilótája szerint sokat kell fejlődniük ahhoz, ha tartani akarják a lépést az Aston Martinnal.

    ,,Az év elején nagyon jó volt az autónk, de összességében a Racing Pointé volt a harmadik – néha második – legerősebb konstrukció. Egy kicsit meglepetés szerű volt az, hogy velünk versenyeztek a helyezésekért a konstruktőri bajnokságban. Úgy vélem, hogy büszkék lehetünk, ugyanis ők gyorsabbak voltak nálunk, ha a szezon egészét vizsgáljuk. Vannak bizonyos pályák és versenyek, ahol egy csapat ki tud emelkedni, viszont ha folyamatosan versenyben szeretnénk lenni a Racing Pointtal (Aston Martin), akkor kell egy nagy lépést tennünk. A Mercedes motor ugyan jó kezdet, ám nem fog mindent megoldani. Nem fogunk minden versenyen a dobogós helyezésekért küzdeni. Magának az autónak is van még hova fejlődnie, valamint nekünk, csapatként is. Kezdve attól, hogyan tervezzünk meg a dolgokat, egészen a bokszkiállásokig, és a konstrukció teljes filozófiájáig. Folyamatos fejlesztések kellenek.” – nyilatkozta Norris a Racingnews365.com-nak.

    A Renault erőforrása ugyan jól muzsikált a McLarenben az elmúlt két évben, ám voltak olyan futamok, ahol a riválisokhoz képest szenvedtek, így nem sikerült konstant teljesítményt nyújtaniuk. A brit pilóta szerint a németek hajtásláncával és új csapattársával ez a gond javulhat:

    ,,Tudtunk fejlődni az elmúlt két évben, ám mi azt a fázist szeretnénk elérni, ahol is minden egyes versenyhétvégén magabiztosan a negyedik vagy talán a harmadik erő lehetünk, nem pedig néha ötödik vagy hatodik. Ebben a legjobb a Mercedes vagy épp a Red Bull. Minden egyes hétvégén képesek ugyanúgy teljesíteni. Ezt próbáljuk mi is elérni, ugyanis ezáltal kaphatunk sok pontot a konstruktőri bajnokságban. Továbbá nem fogunk csak egy futamos hősöknek tűnni. A Mercedesszel és Daniellel (Ricciardo) előre léphetünk, ám még sok dologban kell fejlődnünk csapatként.” – zárta gondolatmenetét Norris.

  • Az Aston Martin tartotta a szavát és megmutatta a zöldbe öltözött Vettelt

    Az Aston Martin tartotta a szavát és megmutatta a zöldbe öltözött Vettelt

    Az Aston Martin megmutatta, hogyan érkezett meg Sebastian Vettel a silverstone-i gyárba.

    Napok óta incselkedik a kanadai-brit csapat a rajongóival, ugyanis kétértelmű üzenetekkel válaszolt azoknak a felhasználóknak, akik azt kérték hogy mutassanak valamilyen kontentet a négyszeres világbajnokról. Az istálló azonban a mai napot választotta arra, hogy kitegyen egy rövid videót a 33 éves versenyzőről, ami állításuk szerint felrobbantotta a közösségi médiás platformjaikat.

    Tegnap vélhetően a német pilóta lábát már megmutatták, ám az internet nép ezzel nem elégedett meg.

    A Twitteren a mai napra ígért némi infót az esetről az istálló, ám egy sokkal viccesebb történetet kerekedett ki az egészből.

    A Mercedes ugyanis kiposztolta, hogy Jarno Opmeer, Dani Moreno és Bono Huis fogja erősíteni az Esport csapatukat. Az Aston Martin azonban lecsapta a magas labdát, és felhívta a csillagosok figyelmét arra, hogy náluk is történik valami. Természetesen ebből egy vicces adok-kapok és egy furcsa fogadás kerekedett ki:

    ,,Sajnáljuk. Valami van nálatok? Nem követünk titeket..”
    ,,Oh, igazán? Lemaradtatok. Bár nem igazán kedvelitek a versenyzőkről szóló tájékoztatásokat…” – jött a csattanós válasz.

    A Mercedes kiderítette mi forog partnere körül, majd így válaszolt:

    ,,Dobjátok be a Seb tartalmat és vissza követünk titeket.”
    ,,Dobjátok be Lewis bejelentését, és akkor dobjuk a Seb tartalmat.”
    ,,Tényleg kiakarjátok játszani a visszafordító Uno kártyát, mikor mindenki minket figyel?”

     

    Órákkal később az Aston Martin megosztott egy videót melyben Vettel egy „céges autóval” megérkezik a gyárba.

    Természetesen folytatódott az adok-kapok a két csapat között:

    Az Aston Martin azonban itt nem állt meg, ugyanis a Ferrarit is bekóstolta:

  • Vettel nem akarja összehasonlítani az Aston Martint a Red Bull-lal

    Vettel nem akarja összehasonlítani az Aston Martint a Red Bull-lal

    Sebastian Vettel nem akar párhuzamot vonni a Red Bullos és az Aston Martinos bemutatkozása között.

    2015-ben a német versenyző „elhagyta Angliát” ugyanis a vörösökkel kapcsolatos tevékenységeit Olaszországban kellett elintéznie. A Ferrari itáliai mivolta és a gazdag történelme másfajta szemléletmódot és légkört nyújtott egykori pilótájának. A négyszeres világbajnok azonban hat év után visszatér a ködös Albionba, amit a Red Bullos időkből már jól ismerhet.

    Silverstone, ahol az Aston Martin Cognizant Formula 1 Team bázisa található, nagyjából fél órára van a Bikák gyárától (Milton Keynes). Így az időjárás és humor nem lesz idegen a számára.

    Egy dolog biztos, a párhuzamot az Egyesült Királyságban lévő két csapat között nem lehet nem észrevenni. Mindkét esetben egy milliárdos vett át egy Angliában állomásozó csapatot, (Dietrich Mateschitz korábban a Jaguart vásárolta meg, és alakította át Red Bullá, míg Lawrence Stroll a Force Indiát szerezte meg és nevezte át Racing Pointtá, majd Aston Martinná) és ezután ambiciózus álmokat kezdett el szövögetni.

    Az F1-insider.com a német pilóta véleményét is kikérte erről:

    ,,Papíron néhány dolog azonos, ám a két szituáció már nem ugyanaz. Legfőképp azért nem, mert már más szakaszban tartok. Jobb helyzetben vagyok, ugyanis jóval több a tapasztalatom és tisztábban is látok. Ezért nem lehet igazán összehasonlítani ezt a két kezdést. Akkoriban (a Red Bullnál) még nem volt meg az a tudásom, amivel most rendelkezem, így a hozzáállásom is nagyon más volt.” – nyilatkozta Vettel.

    Ugyanakkor még egy párhuzamot észre lehet venni a két csapattal kapcsolatban. Az osztrák istálló és a német között fenn állt egy bizalmas viszony és jó környezet, amire a 33 éves pilótának szüksége van. Ezt az aláírása után Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfőnöke is megígért neki. Így következett a kérdés: milyen fontos Vettel számára mindez?

    ,,Mindenki más, viszont mindenki szeretne egy olyan környezetet, ahol az emberek kiállnak egymásért, és a másik miatt is dolgoznak. Természetesen számomra még sok az új arc az Aston Martinnál, de magabiztos vagyok a tekintetben, hogy minden jól fog menni. Mindig nyitottnak kell lenned az új dolgokra.” -válaszolta a négyszeres világbajnok.

    Azonban a Red Bull is szemmel tartja egykori versenyzője új kalandjait:

    ,,Remélem, hogy visszatalál a régi formájához. Tisztában van azzal, hogy az elmúlt két évben nem a legjobbját nyújtotta. Ugyanakkor nem hinném, hogy veszélyes lesz ránk. A csapata eléggé messze volt tőlünk 2020-ban. Még akkor is, ha Sebastian minden futamon a top formáját hozza, nem fogja tudni áthidalni a csapatok közötti különbséget. Viszont az is lehet, hogy tévedek.” -nyilatkozta Helmut Marko.

    Giorgio Ascanelli, az AlphaTauri/Toro Rosso korábbi szakembere, egy érdekes dologra hívta fel a figyelmet. A négyszeres világbajnok eddig minden csapatát győzelemre vezette. A Toro Rosso volánja mögött 2008-ban tudott nyerni, majd átment a Red Bullhoz, ahol nemcsak futamgyőzelmet, hanem világbajoki címeket is szerzett. A Ferrarival ugyan közel volt a tűzhöz, ám a végső siker nem jött össze, de a dobogó legfelső fokára többször is felállhatott.

    ,,Talán már észrevették ezt. Minden csapat, ahol eddig Sebasitan (Vettel) versenyzett, nyerni tudott vele. Először ott volt a Toro Rosso, majd jött a Red Bull. Ez mind Sebastiannak köszönhető, annak ahogy intézi a dolgait. A Red Bullnak már 2008-ban meg volt ahhoz mindene, hogy sikeres legyen, de mi (Toro Rosso) jobbak voltunk, mert Vettel jobb volt, mint Coulthard és Webber. Ennyi az egész.”

  • Marko szerint a Red Bull akár Vettellel is számolt volna

    Marko szerint a Red Bull akár Vettellel is számolt volna

    Helmut Marko szerint ha Sebastian Vettel még szabad lett volna, akkor könnyen megkaphatta volna Alex Albon helyét.

    Miután a Ferrari bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a német pilóta szerződését, Vettel elsőként az osztrák vezetőhöz fordult tanácsért. Amikor a felek kapcsolatba kerültek egymással, akkor még a Bikák úgy gondolták, hogy a brit-thai versenyzővel készülnek az új szezonra, így a négyszeres világbajnoknak nem tudtak állást adni. Ugyanakkor a Red Bull tanácsadója felhívta a 33 éves pilóta figyelmét arra, hogy érdemesebb kivárni akár egy évet is, ugyanis igazán impozáns helyek üresedhetnek meg.

    ,,Egyértelmű volt számomra az, hogy 2022-re alapvető változások fognak bekövetkezni a pilótapiacon. Példának okáért biztos voltam abban, hogy megüresedik egy hely a Mercedesnél, és nem csak ott.” – árulta el az osztrák a megérzéseit az F1-insider.com-nak.

    Ahogy telt a szezon, a Bikákban egyre jobban felmerült az az érzés, hogy le szeretnék cserélni egy keményebb kihívóra Albont. Házon belül viszont nem akadt megfelelő jelölt, így került a képbe Sergio Pérez.

    ,,Senkit sem találtunk megfelelőnek a második ülés betöltésére, valamint arra, hogy megvalósítsuk azt a célunkat, hogy világbajnokok legyünk. Így választottuk hát Pérezt.” – tette hozzá Marko már a Motorsport-Total.com-nak.

    A 77 éves vezető ugyanakkor elmondta, nem szégyen az,  hogy nem a Red Bull programjából választottak jelöltet. Az osztrák tanácsadó viszont azt hozzátette, hogy a korábban náluk versenyző Vettelt visszavették volna, ha nem lett volna akkor már érvényes szerződése az Aston Martinnal.

    ,,Mikor a Ferrari tudatta vele a helyzetet, akkor nálunk még nem volt szabad hely. Azt feltételeztük, hogy Albon tovább fejlődik, és 2021-ben is nálunk vezet majd. Ezt elmondtam akkor Sebastiannak (Vettel) is. Sajnos tévedtünk, és mikor cselekednünk kellett, Sebastian már nem volt elérhető, mivel akkor már hosszútávú megállapodást kötött az Aston Martinnal.”