Címke: Aston Martin Cognizant Formula One Team

  • Silverstone-ban járatta be az AMR21-et Vettel és Stroll

    Silverstone-ban járatta be az AMR21-et Vettel és Stroll

    Máris bejáratta a tegnap bemutatott Aston Martin AMR21-et Sebastian Vettel és Lance Stroll.

    A kanadai-brit csapatnak nem kell messze mennie, ha versenypályán szeretne tartózkodni, ugyanis a gyáruk közvetlenül a silverstone-i aszfaltcsík mellett van. Így hát könnyedén átruccantak a szomszédba, hogy a bejáratást és a filmes napot megejtsék.

    A brit időjárás nem kímélte őket sem, ugyanis a csapat által kiposztolt képeken jól látszik, hogy a pilóták a kék oldalfaló (esőgumi) abroncsokkal felvértezve indultak útnak. Tegnap már elmondta az Aston Martin, hogy elsőként a négyszeres világbajnok ülhet be a konstrukcióba, és utána lehet csak a kanadaié a terep.

    A szabályok értelmében a filmes nap során 100 km-et tehettek meg az idei autóval, így a ‘móka’ nem tartott sokáig a csapatnál.

    Vettel nemcsak zöld autóját és overallját fedte fel, hanem sisakja is láthatóvá vált. Idén a német pilóta a megszokott fehér szín mellett némi rózsaszínt is a fejfedőjére pakoltatott.

     

  • Vettel már nagyon kíváncsi az Aston Martinban operáló Mercedes motorra

    Vettel már nagyon kíváncsi az Aston Martinban operáló Mercedes motorra

    Sebastian Vettel elmondta, nagyon kíváncsi már az Aston Martinban duruzsoló Mercedes motorra.

    Tavaly még piros overallban rótta a köröket a német versenyző, idén viszont már a brit zöld színt fogja képviselni. Új csapatával már ugyan találkozott, ám közös „tesztet” nem tudtak végre hajtani, így a bejáratáson és a szezon előtti gyakorláson fog először autóba ülni a négyszeres világbajnok.

    Vettel az autóbemutató kapcsán elmondta, izgatottan várja azt, hogy belevesse magát az új kalandba:

    ,,Annak ellenére, hogy az évek alatt már négy csapatnál is versenyeztem a Forma-1-ben, egy új szezon, egy új alakulattal még mindig izgalommal tölt el. Versenyzőként mindig a küzdelmen tartom a szemem, és ez a csapat folyamatosan lenyűgözött azzal, hogy mit tudott elérni úgy, hogy nem ők rendelkeznek a legnagyobb költségvetéssel. Így mikor Lawrence (Stroll) és Otmar (Szafnauer) tavaly felkeresett és elmondta, hogy milyen ambícióik vannak, azonnal motivált az, hogy csatlakozzak a csapathoz. Szeretem a motorsport történelmet, és a múlt egyik legnagyobb neve az Aston Martin. Így jó érzés részes lenni a visszatérésüknek.”

    ,,Mikor ellátogattam a gyárba és találkoztam a mérnökeimmel, a szerelőkkel és az elöljárókkal, akkor láttam, hogy ez egy igazán jó csapat. Nyilvánvalóan az autót még nem vezethettem, ám szerintem nagyszerűen fest, és alig várom már, hogy a pályára vigyem. Ezen felül várom már a közös munkát mindenkivel, és azt, hogy jobban megismerjem őket, beleértve a csapattársamat Lance-t (Stroll) is.” -olvasható a 33 éves pilóta nyilatkozata az Aston Martin hivatalos honlapján.

    Vettel a német F1-insider.com-nak azt is elmondta, hogy nagyon kíváncsi már a csillagosok motorjára is.

    ,,Izgatottan várom már azt, hogy lássam hogyan működik és lélegzik a Mercedes motor. A teljesítménye kapcsán csupa jó dolgot hallottam róla az évek alatt, így kíváncsi vagyok. Természetesen nehéz lesz összehasonlítani az előző évvel, mivel már egy ideje nem ültem autóban, ám ha az erőforrás valóban olyan jó, akkor az rögtön meg fog mutatkozni.”

    A négyszeres világbajnok hozzátette, a versenygépet még nem nevezte el, ám az első futamig szerelői segítségével meg fogják ezt ejteni.

  • Zöldbe öltözve érkezett meg az Aston Martin autója!

    Zöldbe öltözve érkezett meg az Aston Martin autója!

    Bemutatkozott brit verseny zöld színben az Aston Martin idei konstrukciója.

    Teljes arculatváltáson esett át a csapat, ugyanis tavaly még rózsaszínben és Racing Point néven róhatták a köröket. Ám mivel Lawrence Stroll lett az ikonkus autógyár többségi tulajdonosa, a kanadai üzletember úgy határozott, hogy visszahozza a márkát a száguldó cirkuszba.

    Csakúgy, mint tavaly, az istálló idén is a Mercedestől szerezte be a nem listázott alkatrészeket, így ők kevesebb tokent költöttek a többieknél. A szabályok értelmében az autó ugyan alapjaiban nem változott meg, ám módosítások azért felelhetőek rajta.

    Az AMR21 kódnévre keresztelt versenygépen a BWT nagy feliratai helyett a Cognizant kapott helyet, ám az istálló egykori partnerétől sem búcsúzott el.

    A pilótafelállás tekintetében sem a régi a csapat, ugyanis Sergio Pérez helyett, Sebastian Vettel versenyezhet majd Lance Stroll mellett a 2021-es szezonban.

    A csapat bemutatóját Gemma Arterton, brit színésznő vezette, akit a James Bond rajongók A Quantum Csendje című filmből ismerhetnek. Ezen felül a márka történelméről megemlékező videó alatt a Dave (brit rapper) költeménye volt halható. Ugyanakkor videót üzenetet küldött Tom Brady és Daniel Craig is.

    A leleplezésen természetesen ott volt még Otmar Szafnauer, Lawrence Stroll és Andrew Green is.

  • Máris kiszivárgott az Aston Martin autójának festése?

    Máris kiszivárgott az Aston Martin autójának festése?

    Úgy tűnik, hogy idő előtt szivárgott ki az Aston Martin Cognizant Formula One Team autójának festése.

    16:00-ra ütemezte a csapat a bemutatóját, ám a közösségi médiás felületeiken már egy-két sejtelmes képet megosztottak a nagyérdeművel. Ezen felül, aki regisztrált a hivatalos weblapjukon, az már kaphatott is egy olyan e-mailt, hogy a #TheVault névre hallgató oldalukon exkluzív tartalmakat tekinthet meg a nagy leleplezés előtt.

    A közösségi média uralma alatt azonban nem sok dolog maradhat titokban, és úgy tűnik az Aston Martin festése se úszta meg a leleplezést.

    A Decalspotters ugyanis a Twitter oldalán tett közzé egy olyan „kiszivárgott” képet, amin az AMR21 ‘ruhája’ látható. A fotó alapján a BWT pink vonala az első szárny alsó részére korlátozódott, míg a Cognizant a hátsó szárnyon kapott helyet.

    https://twitter.com/decalspotters/status/1367091733700489216?s=21

  • Így szól a Mercedes motor az Aston Martin autójában – videóval!

    Így szól a Mercedes motor az Aston Martin autójában – videóval!

    Megmutatta az Aston Martin, hogy szól a Mercedes motor a 2021-es konstrukciójukban.

    Az név – és arculatváltáson átesett csapat autóiban idén is a csillagosok erőforrása fog duruzsolni, ezen felül a váltót, és az ahhoz tartozó elemeket is nekik köszönheti a kanadai-brit alakulat.

    Azt már elárulta az istálló, hogy március 3-án érkezik meg az AMR21, ám addig is megmutatták, milyen erővel szól a motor a versenygépbe. A beindításon a csapat mérnökei voltak jelen, akik jól szervezetten, és némi izgalommal követték az eseményeket.

    A leleplezést követően csak egy hetet kell várniuk arra, hogy teljesítsék a szezon előtti teszt programjait, majd március 28-án Sebastian Vettel és Lance Stroll segítségével megkezdik a 2021-es évadot.

  • A Peroni Libera 0,0% is csatlakozott az Aston Martin támogatói közé

    A Peroni Libera 0,0% is csatlakozott az Aston Martin támogatói közé

    Több évre szóló megállapodást kötött egymással a Peroni Libera 0,0% és az Aston Martin Cognizant Formula One Team.

    Egy újabb támogató csatlakozott a kanadai-brit istállóhoz az olasz brand személyében, ám ez esetben nem csak névként találkozhatunk majd az alkoholmentes változattal. A Peroni és az anyacége, az Asahi Europe & International szeretné, ha a termékét szélesebb körben is megismernék, így „reklámfelületként” a visszatérő alakulatot választotta.

    Az Aston Martin a közleményében felfedte, hogy a Peroni Libera 0,0% nemcsak az autón (amit március 3-án mutatnak be) és a csapatruhán fog helyet kapni, ugyanis terveik szerint a gárda exkluzív eseményein és motorhome-jában is találkozhatnak vele az odatévedők, ezen felül több városban is meg fog jelenni a termék a kínálatban.

    Lawrence Stroll a következőket nyilatkozta a megállapodásról:

    ,,Örömmel üdvözöljük a Peroni Libera 0,0%-ot az Aston Martin Cognizant Formula One Team családjában. Örömünkre szolgál az, hogy két ilyen nagy márka egyességre lépett az Aston Martin történelmi visszatérésének a kezdetén, miután a csapat úgy döntött, hogy 61 évnyi távollét után ismét belép a motorsport királykategóriájába. Ez a partnerkapcsolat újabb lendületet ad az alakulatnak a szezon megkezdése előtt, és alkalmat is biztosít arra, hogy két ikonikus márka együtt induljon el a Forma-1 különleges útján. Nagy várjuk már azt, hogy a Peroni Libera 0,0% elmerüljön a csapat életébe, és a Forma-1 által elérje a világpiaci színteret.”

    Richard Ingram, az Asahi Europe & International képviseletében így nyilatkozott:

    ,,Ez egy mérföldkő a Peroni Libera 0,0% számára, ugyanis lehetőségünk lesz arra, hogy az alkoholmentes sörmárkát eljuttassuk a fogyasztókhoz a Forma-1 segítségével. Az Aston Martin Cognizant Formula One Teammel kötött megállapodásunkról úgy vélekedünk, hogy két ikonikus márka szövetségét hoztuk létre, ami fantasztikus szinergiával, stílussal, örökséggel és szenvedéllyel párosul. Mivel a sörök világában az egészség és a jólét tovább ösztönzi az innovációk létrejöttét, ez a kapcsolat növeli a Peroni Libera 0,0% tudatosságát is. Ezen felül egy első osztályú opciót kínál azoknak, akik kiegyensúlyozott életmódjuk mentén az alkoholmentes lehetőségeket keresik. Bízunk abban, hogy ezt a történetet a 2021-es Forma-1-es szezon során és még sok-sok éven keresztül elmondhatjuk a világnak.”

    Az megállapodás kapcsán egy kérdezz-felelek játékot is csinált a csapat a két pilótával, ám cselesen a felvételt fekete-fehérben tették közzé:

  • Az Aston Martin elcsábítaná Hamiltont a Mercedestől?

    Az Aston Martin elcsábítaná Hamiltont a Mercedestől?

    Lawrence Stroll nemrég elismerte, igazán csábító az a gondolat, hogy felajánlja Lewis Hamiltonnak azt, hogy a karrierjét a visszatérő brit márkánál fejezze be.

    A kanadia milliárdos és az arculatváltáson átesett csapata gőzerővel készül a 2021-es szezonra. A 61 év után visszatérő Aston Martin, ugyanis már ott kopogtat az ajtón, amit március 3-án, az autóbemutatójuk kapcsán résnyire ki is fog tárni. Stroll ezt a lépést ‘az elmúlt évtizedek legnagyobb eseményeként’ jellemezte.

    Az átkeresztelt Racing Point tavaly elhódította a Ferrari által ‘menesztett’ Sebastian Vettelt, míg a csapat másik autóját a tulajdonos fia, Lance Stroll terelgetheti majd. A négyszeres világbajnokkal több évre szóló kontraktust kötöttek, sőt egyes találgatások szerint fizetésének nagy részét maga az Aston Martin autógyár fogja állni. Ezen felül Vettel, Toto Wolff tanácsára némi részesedést is szerzett a márkából.

    Lewis Hamilton kontraktusa tavaly járt le, ám a szerződést csak a hónap elején sikerült aláírnia a Mercedesszel. Továbbá az a bizonyos papír csak erre az évre köti a brit pilótát az alakulathoz, így a 2022-es idényre, (csak úgy, mint Valtteri Bottasnak) nincs érvényes szerződése. A csillagosok csapatfőnöke korábban elmondta, hogy a folytatás továbbra is ott lóg a levegőben, és csak azért írtak alá ilyen kevés időre, mert egy több évre szóló kontraktus megtervezése több időt igényel. Ugyanakkor Wolff azt is elmondta, hogy George Russell és Esteban Ocon is versenyben lehet az egyik üléséért idén.

    Felvetődött a kérdés: vajon az ambíciózás Lawrence Stroll szándékában áll-e az, hogy a jelenkori F1 legnagyobb átigazolását lebonyolítsa?

    ,,Egyértelműen csábító a dolog. Lewis bármilyen autóban nagyszerű, és úgy vélem, hogy bárki igent mondana erre, hiszen ő egy hétszeres világbajnok. Ám jelenleg nagyon fókuszálok arra, hogy elkezdjük ezt az évet.” – nyilatkozta az AP News Agency-nek a 61 éves üzletember.

    Idén fognak először az alakulatok a költségvetési korlát alatt működni, amit azért hoztak létre, hogy esélyt adjanak a közepes illetve a kis csapatoknak arra, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz és az élen haladókhoz. Ebben az évben a istállók 112 millió fontnál nem költhetnek többet, míg 2022-ben ez a szám 108 millióra, majd 2023-ban 105 millió fontra fog módosulni. Szemléltetés gyanánt a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull eddig éves szinten 300 millió font ellenében működött.

    ,,A versenyképesség szempontjából a költségvetési korlát drasztikusan megváltoztatja a sportot. A három nagycsapat jelentősen többet költött mindenkinél, és valószínűleg 400-500 fővel több alkalmazottja is volt. Most már viszont ez elmúlt.  Itt, mi egy új és korszerű létesítményt építünk. Ez lesz a legmodernebb a Forma-1-ben. Ez a csapat erején felül és kevesebb erőforrással teljesített így. Épp ezért hiszek abban, hogy ugyanannyi emberrel és ugyanolyan költségvetéssel, nincs akadálya annak, hogy a világbajnokság is a kártyák között szerepeljen. Nagyon is reális ezt gondolni.” -tette hozzá Stroll.

    A 61 éves kanadai ugyanakkor arra is kitért, mit gondol azokról a véleményekről, amik szerint fia csakis az ő pénze miatt kerülhetett a sportba.

    ,,A világon sokan irigyek, és ezek az emberek, akik azt kívánják, hogy bárcsak Lance helyében lennének, butaságokat mondanak és tesznek. Én nem figyelek oda erre, és Lance sem. Lance tehetséges-e? Úgy vélem, hogy rendkívül az. Kétség kívül bebizonyította, hogy a vérében van a világbajnok cím elhódítása. Minden egyenlő lesz, mikor a ringbe kerülsz, és ő bizonyította ezt, mikor megszerezte a pole-t az eső áztatta török pályán. Nem sokan lettek volna erre képesek.”

    Stroll ugyanakkor bizakodik abban is, hogy Vettel visszanyeri régi formáját és az Aston Martint az élre segíti:

    ,,Ez a csapat sok mindent tett már, ám egy dolog még kimaradt: világbajnok még nem volt. Seb ezt a gondolkodásmódot, metodikát, munkamorált hozza magával, és ez felbecsülhetetlen. Nagyon motivált amiatt, hogy része lehet az Aston Martin visszatérésnek. Nem leszek csak úgy négyszeres világbajnok valaki, és nem felejti hirtelen el azt, hogyan kell vezetni. Tavaly volt egy-két dolog a fejében, ám kétségem sincs afelől, hogy nagyon gyors lesz.” – zárta nyilatkozatát Stroll.

  • Az Aston Martin elárulta, milyen kódjelzéssel látták el idei autójukat

    Az Aston Martin elárulta, milyen kódjelzéssel látták el idei autójukat

    Egy héttel az autóbemutató előtt elárulta az Aston Martin, milyen kódjelzéssel látták el idei autójukat.

    Több, mint 60 év után visszatér a brit márka a Forma-1-be, amit a csapat méltóképp szeretne megejteni. A már jól ismert név mellett ugyanakkor az ikonikus verseny zöld szín is visszaköszön majd az istálló színeiben.

    Ugyan a versenygépre március 3-ig várni kell, ám a nevét már a közösségi médiás felületein közzétette az istálló. Az visszatérő márka konstrukciója az AMR21 kódjelzést viseli. Egy videó segítségével meg is mutatták, hogyan került elhelyezésre a név az autó belsejébe.

     

  • Marko: A megjegyzéseivel Wolff csak feszültséget generál

    Marko: A megjegyzéseivel Wolff csak feszültséget generál

    Helmut Marko szerint Toto Wolff a megjegyzéseivel csak feszültséget akar generálni.

    A Mercedes csapatfőnöke ugyanis korábban azt nyilatkozta, hogy a padlólemezre vonatkozó új szabályok miatt a Red Bull és az Aston Martin nagyot ugorhat előre. Az osztrák vezető szerint, így fő riválisuk nagyon is esélyes lehet a végső győzelemre.

    ,,A Max Verstappen-Sergio Pérez kombináció nagyon erős. Már a tavalyi szezon végén is a Red Bullé volt a leggyorsabb autó. Emiatt, és a pilótapárosuk miatt, 2021-ben ők lehetnek a favoritok.” -nyilatkozta a 49 éves vezető.

    Ugyanakkor Wolff szerint még az Aston Martin is jobb munkát végezhetett, mint a Mercedes, így akár a kanadai-brit csapat is eléjük kerülhet.

    Az F1-insider.com ennek kapcsán kikérte Helmut Marko véleményét honfitársa jóslatairól. A Bikák tanácsadója a következőket mondta:

    ,,Ebben a pillanatban nincs verseny, így a szavaival csak feszültséget próbál generálni. Bizakodunk abban, hogy élmenők lehetünk, ám egyértelműen a Mercedes a favorit. 2014 óta minden címet megnyertek.” – magyarázta álláspontját a 77 éves ex-versenyző. – ,, Nem tudom elképzelni azt, hogy az Aston Martinnak egy teljesen különböző hátsó része van, mint a Mercedesnek. A múlt ugyanis rácáfol erre.”

    Ezen felül Marko eloszlatta Wolff azon félelmét is, hogy a megnevezésre váró májusi versenyt nem tudják a koronavírus miatt Portugáliában megtartani.

    ,,A különféle jelentésekkel ellentétben, nekem vannak információm arról, hogy lesz Portugál Nagydíj.”

  • Wolff: Az Aston Martinnak a mezőny elejét kell megcéloznia

    Wolff: Az Aston Martinnak a mezőny elejét kell megcéloznia

    Toto Wolff arra számít, hogy az Aston Martin fényesen fog ragyogni ebben az évben.

    Miután Lawrence Stroll felvásárolta a Force Indiát, és elkeresztelte azt Racing Pointnak, várható volt, hogy komoly változások fognak végbe menni a csapatnál. Tavaly, miután a kanadai milliárdos az Aston Martin többségi tulajdonosa lett, elhatározta, hogy visszaviszi a márkát a sportágba. Így ennek a lépésnek és 2020-as autójuk versenyképességének köszönhetően tudták megszerezni a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, akit májusban a Ferrari engedett útjára.

    Wolff is némileg érintett az ügyeiben, ugyanis az Aston Martin autógyár részvényeinek egy része a zsebében van. Épp ezért a Mercedes csapatfőnöke nagy dolgokat vár el az istállótól.

    ,,Ha egy ilyen nagy tradíciókkal rendelkező autógyár nevét viseled, akkor lennie kell olyan ambíciódnak, hogy az élre törj. A Forma-1-nek is jót tesz az, hogy egy ilyen nagyszerű névvel gyarapodhatott. Sebastian Vettelnek és Lance Strollnak ez lesz az első állapotfelmérése azzal kapcsolatban, hol is állnak, és számomra is lenyűgöző lesz az Aston Martint figyelni.” -nyilatkozta Wolff a Speedweeknek.

    Az osztrák vezető ugyan a legerősebb ellenfelüknek a Red Bullt tekinti, ám szerinte a McLarennel és a Ferrarival is számolni kell.

    ,,Okozhat nagy meglepetéseket a McLaren. Ricciardo már egy jól ismert figura e téren, és én személy szerint Lando Norristól sokat várok. Izgalmas lesz azt is megfigyelni, hogyan tud megbirkózni Carlos Sainz és Charles Leclerc egymással. A Ferrari erősebb lesz, mint 2020-ban, muszáj annak lennie. Gyenge kasznijuk volt tavaly, ám úgy vélem, hogy ezt erre az évre korrigálták.

    Wolff emellett szólt pár szót Mick Schumacherről is:

    ,,Még előtt áll a tanulóéve. A Forma-1 jól jár Mick megérkezésével, viszont időt kell adnunk neki arra, hogy beilleszkedjen.”-tette hozzá a csillagosok csapatfőnöke.