Címke: Assen

  • Habsburg eddigi legsikeresebb DTM-hétvégéjét teljesítette a Norisringen

    Habsburg eddigi legsikeresebb DTM-hétvégéjét teljesítette a Norisringen

    Az első DTM szezonját teljesítő Habsburg Ferdinánd idén másodszor végzett a legjobb tíz között Aston Martin Vantage DTM autójával, a bajnokság múlt hétvégi norisringi fordulójának első futamán. A második versenyen épphogy csak lecsúszott a pontszerző helyről, és ezzel eddigi legeredményesebb DTM versenyhétvégéjét tudhatja maga mögött.

    A siker kulcsa a konstans teljesítményben rejlett az R-Motorsport 22 éves versenyzője számára, aki első túraautós-szezonjának féltávjánál jár. És bár már korábban is sikerült pontokat szereznie a DTM-ben, azonban az elmúlt hétvégén az időmérő edzéseket és a versenyeket is sikerült egyaránt kiemelkedő eredménnyel és hibák nélkül teljesítenie.

    “Ha ilyen meredek a tanulási görbe, akkor könnyen hibázik az ember, de itt a Norisringen hibátlan hétvégét futottunk, konstans teljesítménnyel. – Úgy vélem ebben rejlik a siker kulcsa – mind magam mind pedig a csapat számára. Elégedett vagyok az időmérős eredményeimmel, a futamokon mutatott versenytempómmal és a helyezéseimmel.”

    “Nyilvánvaló, hogy az Aston Martin Vantage DTM versenyautónk versenytempója még nincs egy szinten a BMW-vel és az Audival, de azt hiszem sikerült a maximumot kihoznom az adott helyzetből. Elsősorban a csapattársaimhoz tudom mérni a teljesítményemet, ezért örömmel tölt el, hogy az egész hétvége folyamán sikerült felvennem velük a versenyt.”

    Habsburg az első futamnak a tizenötödik rajtkockából vágott neki, és a verseny korai szakaszára ütemezett kerékcserét követően a legjobb tíz közé verekedte előre magát. Bár a több mint 60 körös verseny végére kezdtek elfogyni a gumijai, azonban Ferdinándnak sikerült megtartania pozícióját, és a pontszerző tizedik helyen haladt át a célvonalon, megfutva a leggyorsabb versenykört az Aston Martinok között.

    A vasárnapi időmérőn is a tizenötödik helyre kvalifikálta magát, mindössze .005 másodperccel lemaradva csapattársa, a korábbi DTM bajnok Paul Di Resta mögött. A második futamon pedig ismét sikerült gyors és konstans köridőket futnia, és végül tizenegyedikként ért célba.

    “Nagyon élveztem az elmúlt hétvégét. A jó eredmények mellett nagyszerű érzés volt ennyi rajongóval találkozni, és megtiszteltetés volt, hogy őfelsége II. Albert monacói herceg is tiszteletét tette a garázsunkban.
    Itt a Norisringen egyszerűen hihetetlen a DTM iránti rajongás mértéke. A lelátók zsúfolásig megteltek, és az autogramosztásokon is hatalmas volt a tömeg. Már alig várom a következő fordulót. A hétvégi teljesítményünk kiváló alapot nyújt a további fejlődéshez, a következő cél pedig a kettős pontszerzés.”

    A DTM következő futamára Július 22-23 között kerül sor a hollandiai Assenben.

  • Nagy Dániellel és Luca Engstlerrel a bajnoki címre hajt a M1RA!

    Nagy Dániellel és Luca Engstlerrel a bajnoki címre hajt a M1RA!

    Hivatalossá vált, hogy 2018 után idén is a TCR Európa-kupában indul a M1RA. A magyar csapat továbbra is Hyundai i30 N TCR versenyautókkal áll rajthoz, amelyeket Nagy Dániel és Luca Engstler vezet majd az április 27-28-án a Hungaroringen kezdődő, 14 futamból álló szezonban.

    Folytatja az elmúlt két évben beváló koncepcióját a M1RA, azaz egy tehetséges magyar
    fiatallal és egy TCR-bajnok pilótával vág neki a szezonnak. A TCR International Series 2017-es bajnokcsapata az előző évadhoz hasonlóan a Hyundai Motorsport partnereként versenyez az Európa-kupában, amelyben a 20 éves Nagy Dániel lesz az egyik pilótája, aki már a teljes 2018-as idényt is a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított alakulatban töltötte. A M1RA másik, új versenyzője a 19 éves német Luca Engstler, aki idén már egy bajnoki címet is elhódított a TCR Malajziában.

    „Logikus lépés volt, hogy folytatjuk az együttműködést a Hyundai Motorsporttal, hiszen az i30 N bizonyítottan az egyik legjobb autó a kategóriában, ráadásul szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk a gyártóval tavaly. Két tehetséges és motivált versenyzővel dolgozhatunk, akik már megmutatták a képességeiket Hyundait vezetve, úgyhogy ha sikerül kihoznunk magunkból a maximumot, képesek lehetünk az Európa-kupa bajnoki
    címéért harcolni” – fogalmazott a M1RA csapatvezetője, Bári Dávid.

    Nagy Dániel karrierje eddigi legsikeresebb szezonján van túl. 2018-ban a M1RA-ba igazolva dobogós helyezést ért el a WTCR-ben szabadkártyás indulóként a Hungaroringen, majd élete első nemzetközi porondon elért futamgyőzelmét aratta a hollandiai Assenben. Végül az ötödik helyen zárta a szezont az Európa-kupában, de ennél is jobbat remél 2019-ben.

    „Nagyon örülök, hogy a M1RA-val és Hyundait vezetve folytathatom, mert tavaly ez volt a legfőbb vágyam a szezon végén. Sikeres közös éven vagyunk túl, büszke vagyok a WTCR-ben elért dobogóra, és úgy érzem, hogy a M1RA-s srácok között otthonra leltem ebben a csapatban. Hiszek benne, hogy még tovább tudunk fejlődni együtt. A kiegyensúlyozottság a kulcs, ami az előző szezonban néha hiányzott, de keményen dolgozok azon, hogy idén harcba tudjak szállni a bajnoki címért” – jelentette ki Nagy Dániel.

    Luca Engstler tavaly közel járt ahhoz, hogy megszerezze a TCR Németország bajnoki címét, de végül a második helyen végzett. Ugyanakkor jelenleg ő a TCR Ázsia és a TCR Malajzia címvédője. Utóbbi bajnokságot egy Hyundai i30 N TCR volánja mögött ülve nyerte meg februárban, egy kivételével mind a hat futamgyőzelmet behúzva. A német versenyző most az európai mezőnyben is bizonyíthatja rátermettségét a M1RA tagjaként.

    „Büszke vagyok arra, hogy a M1RA-ban folytatódik a pályafutásom, hiszen számomra a napnál is világosabb, hogy a bajnokság egyik legjobb csapatáról van szó. Az a legfőbb célom az Európa-kupában, hogy annyit tanuljak, amennyit csak lehetséges, mert nekem az autón kívül minden új lesz itt. Új pályák, új bajnokság, új csapat. Ugyanakkor a tesztek megmutatták, hogy jó tempóra vagyunk képesek, így már alig várom, hogy
    kezdődjön végre a szezon” – árulta el Luca Engstler.

    A TCR Európa-kupa most következő szezonja a Hungaroringen rajtol el április 27-28-án a WTCR magyarországi versenyhétvégéjének programját színesítve.

  • Assen elegendő pénzzel bír a Holland Nagydíj megrendezéséhez

    Assen elegendő pénzzel bír a Holland Nagydíj megrendezéséhez

    Annak ellenére, hogy látszólag egy esetleges Holland Nagydíj kapcsán a Forma-1 Zandvoort felé tart, most úgy tűnik, hogy mégis versenyben van a lehetőségért a MotoGP versenyeknek is otthont adó Assen is, miután anyagi támogatást kapott ehhez.

    Kedd délután jelentették be, hogy Assen pénzügyileg is készen áll egy Holland Nagydíjra, arról azonban nincs hír, hogy Zandvoortnak megvan-e ehhez az anyagi háttere.

    Úgy tudni, a Liberty Media minden versenypályától 20 millió eurót kér a versenyrendezésért. Zandvoortnak ezen felül azonban még a pálya felújítására is költenie kellene, míg Assen esetében ez sokkal kisebb mértékű lenne, hiszem MotoGP versenyekre jelenleg is alkalmas.

    Amennyiben tehát Zandvoort anyagi okokból elbukik, Assen jó opció lehet, mivel a rendkívül sok Verstappen rajongó okán a Liberty Media fontosnak gondolja a Holland Nagydíj megjelenését a versenynaptárban.

  • A Hungaroringen indul a 2019-es TCR Europe és az Eastern Europe is!

    A Hungaroringen indul a 2019-es TCR Europe és az Eastern Europe is!

    A TCR Europe promótere kiadta végre a 2019-es versenynaptárt, amely újra 7 helyszínt tartalmaz. Az alkalmak száma maradt, a pályák azonban nem, így kikerült Paul Ricard, de érkezik a Red Bull Ring és Oschersleben.

    Idén két holland rendezvény is volt, és a széria ellátogatott Zandvoortba és Assenbe is, 2019-ben azonban már csak egy maradhat, de még nem tudni azt, hogy melyik. Ahogy 2018-ban is, több széria is futott együtt a TCR Europe mezőnyével, nem lesz ez jövőre sem másképp: a TCR Benelux ötször, a TCR Eastern Europe háromszor, a TCR UK meg Spa-Francorchampsban vendégszerepel majd a többiekkel együtt.

    Paulo Ferreira nyilatkozott a szervezők részéről:

    „Elégedettek vagyunk azzal, hogy a bemutatkozó szezonunk ennyire sikeres volt, és Európából a legjobb túraautós versenyzőket és csapatokat vonzotta.Biztosak vagyunk benne, hogy mennyiségben és minőségben is jövőre tovább fejlődünk, különösen azért, mert érkeznek versenyzők a TCR Beneluxból, TCR UK-ből és a TCR Eastern Europeból. Tovább fogjuk ösztönözni a nemzeti TCR bajnokságokat arra, hogy legyenek részesei a TCR Europe versenyhétvégéinek.”

    Új pontrendszer is bevezetésre kerül, ahol már a top 15 versenyző kap pontot az alábbiak szerint: 40, 35, 30, 27, 24,21, 18, 15, 13, 11, 9, 7, 5, 3, 1.

    2019-es TCR Europe versenynaptár:
    április 27-28 – Hungaroring (benne TCR Benelux és TCR Eastern Europe)
    május 17-19 – Hollandia (benne TCR Benelux)
    június 8-9 – Spa-Francorchamps (benne TCR Benelux és TCR UK)
    július 13-14 – Red Bull Ring (benne TCR Eastern Europe)
    augusztus 3-4 – Oschersleben
    szeptember 21-22 – Barcelona (benne TCR Benelux)
    október 12-13 – Monza (benne TCR Benelux és TCR Eastern Europe)

  • Nem lesz DTM 2019-ben a Hungaroringen, de a Red Bull Ringen sem!

    Nem lesz DTM 2019-ben a Hungaroringen, de a Red Bull Ringen sem!

    Kiadták a 2019-es DTM versenynaptárat, amiben kilenc versenyhelyszín lesz, és a jelenlegihez képest komoly változásokkal, melynek az áldozata lett a Hungaroring, de a Red Bull Ring is. A holland rajongók is ezentúl Assenbe kell majd, hogy menjenek és Zolder is visszatér.

    Az ITR menedzsment igazgatója, Achim Kostron ezzel indokolja a döntésüket:

    „Továbbra is arra a jó elegyre törekszünk, hogy legyenek események Németország legnépszerűbb versenypályáin, és az európai piac attraktív helyszínei. 2018-ban egy nagy szünet után visszatértünk Angliába és Olaszországba. Ez két olyan ország, ahol hagyománya van az autósportnak, és elhivatott a közönség. Nagyon fontos nekünk az, hogy ezen helyekre is betegyük a lábunkat, és növeljük a rajongói bázisunkat. Továbbá nagyon várom azt, hogy a DTM bemutatkozhasson Assenben. Hollandiának helye van a DTM versenynaptárában, és 2019-ben debütálunk a történelmi múltban gazdag TT pályán. Az meg hogy visszatérünk Zolderbe, a széria „születési helyére”, jó fogadtatásra lelt.”

    A szezon szokás szerint Hockenheimben kezdődik és végződik, és májustól októberig tart a versengés. A szezon előtti teszt április 15-18 között lesz majd a Lausitzringen.

    2019-es DTM versenynaptár

    Május 4-5. – Hockenheim
    Május 18-19. – Zolder
    Június 8-9. – Misano
    Július 6-7. – Norisring
    Július 20-21. – Assen
    Augusztus 10-11. – Brands Hatch
    Augusztus 24-25. – Lausitzring
    Szeptember 14-15. – Nürburgring
    Október 5-6. – Hockenheim

  • Nagy Dániel futamot nyert Assenben!

    Nagy Dániel futamot nyert Assenben!

    A harmadik helyről indulva futamgyőztesként ért célba Nagy Dániel a TCR Európa-kupa első asseni versenyén. A M1RA fiatal pilótája jól kapta el a rajtot, rögtön feljött a második helyre, majd a negyedik körben az addig az élen autózó Jean-Karl Vernay-t is megelőzte.

    Nagy Dani a Hyundai i30 N TCR-rel végig maga mögött tudta tartani a TCR International Series tavalyi bajnokát, így végül első helyen intette le a kockás zászló a hollandiai Assenben.

    Nagynak kalandos útja volt a harmadik rajthelyig: az időmérő második részében ugyanis hiába autózta a negyedik leggyorsabb – egyben a legjobb hyundaios – időt, pályaelhagyás miatt elvették tőle gyorskörét. A csapat és a versenyző óvásának később azonban helyt adtak a versenyfelügyelők, így visszakapta az időmérőn megszerzett negyedik rajthelyét. Sőt, Josh Files büntetése miatt egyet előrébb lépve végül a harmadik helyről indulhatott el a futamon.

    A TCR Európa-kupa második asseni versenye vasárnap 11 órakor rajtol, Nagy Dani a hetedik helyről várja a startot.

    A magyar versenyző győzelmével összetettben feljött a második helyre, mindössze öt pont már csak a lemaradása az élen álló Dusan Borkovic mögött.

  • Vajon ellenfélre talált a magyar TCR pilóta?

    Vajon ellenfélre talált a magyar TCR pilóta?

    Mi lesz abból, ha egy kihívásokat kereső TCR autóversenyző találkozik egy hasonló életkorú, hasonló beállítottságú influencerrel? Egyértelmű, hogy olyan verseny, amely közönség előtt, a virtuális térben zajlik. Ma délután Tassi Attila, a HELL ENERGY Racing Team with KCMG autóversenyzője és a népszerű influencer, GoodLike csaptak össze egy szimulátoros autóversenyen, hogy eldöntsék, ki a jobb.

    A péntek délutáni kánikula sem tartotta vissza a TCR versenyző Tassi Attilát, és a gamer világban ismert GoodLike-ot, hogy a budapesti Hyp-R Zone -ban egy szimulátoros autóverseny keretein belül mérjék össze tudásukat. A fiúk viadala a social médiában kezdődött – GoodLike egy Instagram storyban megemlítette, hogy imádja az autósportokat, arra azonban nincs lehetősége, hogy gyakorolja is azt. Tassinak nem is kellett több, kihívta az influencert – akivel egyébként a magánéletben is jó kapcsolatot ápol – hogy ha már valódi pályán nem indulhatnak, szimulátoron versenyezzenek egyet. GoodLike persze örömmel elfogadta a felhívást. A mai versenyre a srácok meghívták pár követőjüket is, akik közül két szerencsés szintén megmérkőzhetett kedvencével. A Tassi vs. GoodLike párbaj végül döntetlennel zárult.

    „A részvétel a fontos.” – kezdte nevetve a GoodLike néven ismertté vált Pólya Márton. – „Izgalmas élmény volt egy hivatásos autóversenyző ellen kiállni, ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Nagyon élveztem a délutánt, bármikor szívesen állok elébe egy visszavágónak, hogy a döntetlen eldőljön.”

    „Vicces volt a mai nap, örültem neki, hogy össze tudtuk hozni, GoodLike ügyesen ment, jó ellenfél volt. Neki ez a mai verseny játék volt, nálam viszont már a felkészülés részének is vehetjük, mivel jövőhéten újra versenyhétvége Assenben. Volt most egy nagyobb szünet a futamok között, ki is használtam és elmentem nyaralni, szükségem volt már egy kis pihenésre, de most újult erővel kezdtem neki a felkészülésnek és már nagyon várom, hogy újra rajthoz állhassak. Remélem ezúttal meglesz a dobogó, ezen leszek, aztán majd meglátjuk.” – mondta Tassi.

  • Nagy Dániel már közúton is Hyundai i30-cal hasít

    Nagy Dániel már közúton is Hyundai i30-cal hasít

    Versenyautója utcai változatával, egy egyedi festésű Hyundai i30-assal közlekedik mostantól a M1RA pilótája.

    Már nemcsak a pályán, hanem a közutakon is versenyben érezheti magát Nagy Dániel. Michelisz Norbert versenycsapata, a M1RA túraautó-pilótája szerdán vehette át a Hyundai Duna Autótól azt az utcai i30-ast, melynek egyedi festése szinte a megszólalásig megegyezik a TCR Európa-kupában használt i30 N TCR megjelenésével.

    “Büszke vagyok rá, hogy a ‘Nekünk az autó bizalmi kérdés’ kampány egyik arca lehetek. Fontosnak tartom, hogy nemcsak a versenyeken, hanem a közúton is megbízható autóval közlekedjünk, ehhez ugyanúgy elengedhetetlen a professzionális technika, mint a rendszeres és minőségi szervizelés. Megtiszteltetés, hogy a Duna Autó egy olyan kiszámítható autóval segíti a felkészülésemet, mint a Hyundai i30, melynek TCR-változatát már jól ismerem, hiszen a M1RA színeiben is ilyen autót vezetek a TCR Európa-kupában. Az autó nekem is bizalmi kérdés, ezért örülök, hogy hazavihetem a munkámat, és a versenyek között is egy i30-ast vezethetek.”

    A mindössze 20 éves autóversenyző a TCR Európa-kupa budapesti hétvégéjén – a Hyundai Duna Autó jóvoltából – már kipróbálhatta az i30 N változatát, ami nem sokban különbözik versenyautójától. “Maga a motorblokk megegyezik a versenyautóméval: annak a teljesítménye 350 lóerő, a performance N-ek pedig 275 a csúcsteljesítménye. A kaszni is ugyanaz, mondhatjuk, hogy ugyanilyen N-est vezetek a versenyeken, persze technikai változtatásokkal: a karosszéria kicsit szélesebb, légterelő elemek vannak rajta, egy nagy hátsó szárny és egy versenyfutómű is. Belülről hiányoznak a kényelmi funkciók, nincs klíma például, ami néha azért jólesne a versenyek
    alatt.”

    Nagy Dani az i30-cal is hamar megtalálta az összhangot, az egyedi matricázású autó elmondása szerint tökéletes a városi közlekedéshez. “Felesleges a több száz lóerő, a közút nem versenypálya, szerencsére a futamokon kedvemre kiszáguldozhatom magam. A magasságom miatt sincsenek gondjaim, teljesen kényelmesen elférek az i30-ban, az ülést és a kormányt is tökéletesen magamra tudom állítani. Az i30 futóműve kiváló, a stabilitása fékezés és kanyarodás közben is összemérhető az N-ével, feszesre hangolt, de kényelmes futóműve van.”

    Nagy Dániel jelenleg harmadik a TCR Európa-kupa összetett bajnokságában, csapata, a M1RA szintén harmadik helyen áll. Három versenyhétvége van még hátra a szezonból, a nyári szünet után, augusztus 18-án a hollandiai Assenben folytatódik a sorozat.

  • Assenben lehet a Holland Nagydíj helyszíne

    Assenben lehet a Holland Nagydíj helyszíne

    Egy lehetséges visszatérő lehetne az asseni aszfaltcsík a Forma 1-es versenynaptárba, amit Hollandiában találhatunk meg.

    A Motorsport.com szerint Lee van Dam, a Holland Nagydíj Alapítványának vezetője, Hockenheimben tárgyalt a Liberty Médiával a lehetséges visszatérésről.

    „Kellemes hangulatú volt a találkozó,”- mondta van Dam a Motorsport.com-nak. „Minden nagyon jól ment. Két-három héten belül az FIA kilátogat Assenbe, hogy szemügyre vegyék a pályát és a felszerelésünket.”

    Charlie Whiting, az F1 versenyigazgatója, már megvizsgálhatta az asseni aszfaltcsíkot, ugyanis az év korábbi részében látogatott ki a pályára. A pályán már csak kisebb dolgokat kell változtatni ahhoz, hogy versenyt lehessen rajta rendezni.

    „Először kilátogatnak, majd kiküldik a szakértőiket, akik meg fogják vizsgálni a pálya összképét.”

    Van Dam úgy véli, hogy az F1 elismerte Assen terveit, és biztos benne, hogy a leendő nézők nem csak egyszer fognak kilátogatni.

    „Nem vagyunk benne biztosak, de ha a felügyelők nem látnának a lehetőséget a dologban, akkor nem vennék a fáradtságot, hogy átjöjjenek,”- mondta van Dam. „Mondhatták volna azt is, hogy: nem fog működni a verseny itt Hollandiában, Assenben. De ez nem az a helyzet volt.”

    „Reméljük, hogy minél hamarabb képesek leszünk újabb lépéseket tenni. Remélhetőleg sikerül majd. Nagyon pozitívak vagyunk ezzel kapcsolatban.”

    Hollandia utoljára 1985-ben rendezett Forma 1-es Nagydíjat, a történelmi jelentőségű Zandvoortban.

    (Szerző: Boa Bence)

  • Előkerült a népligeti túraautó futam győztese, Toine Hezemans!

    Előkerült a népligeti túraautó futam győztese, Toine Hezemans!

    Elismerem, nem sokat tudtam eddig Toine Hezemans versenyzői karrierjéről, csupán annyit, hogy amint publikussá vált a Legends Parade 2018-as programja, az egykori holland versenyző is ott lesz. A Red Bull Ring évek óta rendezi az öreg urak haveri parádéját a Forma-1 betétprogramjaként, és ezúttal a Deutsche Rennsport Meisterschaft éveinek a megidézése került a porondra. Az újraverbuvált mezőny fele „már megvolt” korábban interjúra, így azok közül akartam mindenképp válogatni, akik még nem.

    Az így szűkített listán ott volt Toine Hezemans neve is, de tényleg nem tudtam hova rakni, pedig ekkor már kutakodtam is kicsit utána, hogy mégis milyen hősi tettei voltak. Kiderült, hogy a ’60-as években kezdett túraautósként, és ekkor beugrott, hogy bizony a Népligetben is rendeztek az évtized végén Európa-bajnoki futamokat! Voilá, máris megvolt a magyar vonatkozás, ami nélkül úgysem olvasnátok el ezt a cikket! Nem volt nehéz a Fortepan kiváló adatbázisán átnyálazni a képeket, és kb. azonnal az arcomba is jött ez a kép, így adta is magát, hogy mégis mivel „támadhatom meg” a meglepett öregurat!

    toine hezemans
    „Ez nem is én vagyok, ez Lauda!” Fotó: Kaiser Erika

    – Hoztam ajándékot! Hol vagyunk?
    – Hol vagyunk… azt hiszem, hogy Budapesten! 1969-ben, az akkor új Porschémmal. Ez volt a legjobb időszakom! Fantasztikus volt, mert egy parkban versenyezhettünk, és nagyon szép lányok is voltak, sok minden történt, kifejezetten mókás volt. Meg is nyertem ott a versenyt, jókat ettünk, ittunk.

    – Csak az Andretti és a Hezemans család mondhatja el magáról azt, hogy több generáció is versenyzett Le Mansban, milyen a viszonyotok velük?
    – Barátok vagyunk, mindig is azok voltunk velük. Akkoriban apám is versenyzett Le Mansban, én magam kilencszer indultam, volt hogy Dieter Questerrel az oldalamon, és anno mi még ketten vállaltuk be a 24 órát, más idők voltak…

    – Mit gondolsz a túraautózásról manapság? Lehet választani, van WTCR, DTM…
    – … és Blancpain GT3. Ma már minden sokkal versenyképesebb, A 21 éves fiam, és az is aki itt van most velem Mike is vezetett a GT1-es kategóriában, és azt kell mondanom, hogy ma minden nehezebb és keményebb. Nagyon kiegyenlített a mezőny, 20 autó, fél másodpercen belül. Amikor én versenyeztem, akkor 20 versenyautó jó, ha négy másodpercen belül volt. Ma már sokkal nehezebb dolga van minden pilótának ezen a szinten, ezen kategóriákban.

    – Annak idején, te kitaláltál egy Volkswagen Bogarakkal futott versenyszériát. Nagy sikere volt akkoriban, de mégis valami félrement…
    – Fogalmam sincs, hogy akkor miért nem tudtuk tovább vinni, de egyébként mai napig létezik Bogár alapú versenyzés, például Belgiumban 60 autóval. Mind teljesen ugyanolyan.

    – Ingatlanozol még? Gyémántüzlet hogy megy?
    – Gyémánttal már jó ideje nem foglalkozom, ingatlanokkal még igen. Egyszerűen az oka annyi, hogy az ingatlanüzlet sokkal jobban megy, mint a gyémánt, így maradtam annál. Magyarországon is próbálkoztam ezen a téren, de láttam, hogy Budapesten eszméletlenül elszálltak az ingatlanárak. Vidéken azért még nem vészes…

    – Ki volt a kedvenc csapattársad?
    – Azt hiszem, hogy Dieter Quester, hiszen megnyertük az Európa-bajnokságot. Aztán Rolf Stommelen is egy egészen fantasztikus csapattárs volt.

    niki lauda, dieter quester, toine hezemans
    Újra együtt a banda: Niki Lauda eligazítást tart, Toine Hezemans figyel, Dieter Quester sopánkodik. Fotó: Kaiser Erika

    – Most úgysem hallja, elmondhatsz bármilyen sztorit Dieterrel kapcsolatban…
    – A Dieter természetesen állandóan a tökéletességre törekedett. Egyszer voltunk egy szállodában, két külön szobánk volt. Ki akartam jönni a szobámból, de nem tudtam. Miért? Teljesen körberagasztotta az ajtót viccből, duct tape-pel. Nem is tudtam kijönni, mindig ilyen jellegű baromságokat csinált.

    – A karrieredben a túraautózás után a sportautózás jött… a Forma-1-ig miért nem sikerült eljutnod?
    – Nem akartam, mert annak idején annyi barátot vesztettem el… 15 év alatt 50 embert, akiket személyesen ismertem. Az autók nagyon veszélyesek voltak, a pályák is, így emiatt ez kimaradt nálam.

    – Ettől függetlenül, mi a véleményed, lehet még Holland Forma-1-es Nagydíj?
    – Igen, lenne értelme. Ugyanakkor át kellene építeni a pályát, amelynek a tulajdonosa a királyi családból származik. Így, ilyen támogatással akár mehet is a dolog Zandvoortban.

    – Mi a helyzet Assen TT pályájával?
    – Assennel az a baj, hogy mindentől nagyon távol van, és nagyon keskeny, valamint (autósportos) történelme sincs.

    – Mint olyan versenyző, akik az utolsók közt versenyzett élesben egykoron a Népligetben, mit gondolsz, lehetne ott Formula E versenyt tartani?
    – Az a pálya a parkban csodálatos. Még szép, hogy lehetne ott Formula E-t rendezni, ez nem is kérdés! Mondjuk nem tudom mi volt nekem a legjobb köridőm ott, csak arra emlékszem már, hogy megnyertem a versenyt.

    Eddig az interjú, de a korrektség kedvéért gyorsan előkerítettem az aktuális akkori Autó-Motorokat, így némi bővebb információval is szolgálhatunk Toine egykori tetteiről magyar földön. Annak ellenére, hogy így emlékszik ahogy fentebb az volt olvasható, 1969-ben Hezemans csak a harmadik lett a Porsche 911-essel, a 2500 köbcentis kategóriát honfitársa, Gijs van Lennep nyerte meg, ugyanezen típussal. Nyerhetett volna a 60.000 néző előtt, de technikai probléma hátráltatta. 1970-ben viszont tényleg Toine nyert, már Alfa Romeóval, az 1600-as kategóriában, és övé lett a pályacsúcs is: 2:25.0 perc, ami 131 km/órás átlagnak felel meg a Népligetben.

    Toine egyike volt a világ első gokartosainak is, hiszen akkoriban kezdett mindenki fűnyíróból verseny alkalmatosságot faragni, így annyira nem is meglepő az, hogy természetesen gokart pályája is van Hollandiában.

    toine hezemans, bmw
    Toine az élen a Red Bull Ringen. Fotó: Kaiser Erika