Címke: Asetto Corsa

  • A K&H és a HUMDA is csatlakozott az idei SIM Ligához

    A K&H és a HUMDA is csatlakozott az idei SIM Ligához

    A bajnokságok és platformok számának növelése mellett egy másik fontos mérföldkőhöz is elérkezett 2023-ban a SIM Liga, ugyanis a K&H és a HUMDA révén most először névadó szponzorokkal vághat neki a sorozat az idei évnek.

    Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    Rögtön két névadó szponzorral is erősödött a SIM Liga az idei, új szintet jelentő szezonra. A bajnokságok hivatalos neve ezentúl K&H SIM Liga powered by HUMDA.

    A K&H biztosítja majd az összes bajnokság nyereményét, amiért az e-sportolók harcba szállnak majd, a sorozat öt bajnoksága során. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pedig egyéb forrásokkal segíti rendezést, és ezáltal azt, hogy a versenyzők számára a pálya mellett virtuális környezetben is olyan közeg álljon rendelkezésére, amelyben fejlődhetnek.

    K&H SIM Liga powered by HUMDA összes platformján külön az erre szakosodott szervezők biztosítják majd a rendezés magas színvonalát. A már egy fordulót maga mögött tudó Dirt Rally 2.0 bajnokságra a DuEn.hu, az iRacing versenyekre pedig a Paza Production rendezésében kerül majd sor. A Gran Turismo 7, valamint mindkét Assetto Corsa Competizione sorozatért (PC és PlayStation platformokon) pedig a Race Online Hungary lesz majd a felelős.

    A különböző bajnokságok legfrissebb híreiről K&H SIM Liga powered by HUMDA folyamatosan fejlődő honlapja mellett a sorozat Facebook– és Instagram-oldalán lehet majd tájékozódni.

    Nem kevesebb, mint 340 versenyzővel rajtolt el az idei első ralis szimulátor verseny!

  • Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    Idén is visszatér a SIM Liga, méghozzá több motorsportos szakág, és platform is képviselteti magát majd a programban.

    Hatalmas bővülés lesz idén a SIM Liga keretein belül, a motorsportos szezont mintázva márciustól november végéig lesznek versenyek, többféle bajnokságban is.

    Ezentúl az iRacing mellett más szimulátorok is részei lesznek az idei virtuális versenynaptárnak, ezúttal a Gran Turismo 7 és az Assetto Corsa Competizione keretein belül is lehetőségük lesz a versenyzőknek megmutatni a tudásukat.

    Utóbbi esetében ráadásul párhuzamosan két platformon, PC-n és PlayStation-ön is lesz bajnokság, még több embernek biztosítva ezzel lehetőséget.

    Új szakág a porondon

    Ami viszont minden eddiginél nagyobb változás, hogy a gyorsasági szakág mellett a rally elektronikus verziója is bekerült a versenynaptárba a DiRT Rally 2.0 révén. Már 11 nap múlva, március 24-én indul is az első forduló, amelynek során a pilótáknak 4 napjuk lesz – péntektől hétfőig – arra, hogy a legjobb időket teljesítsék.

    Az idei szezonban ez lesz a leghosszabb bajnokság, az első és az utolsó rally között több, mint fél év telik majd el. Összesen nyolc forduló dönt majd a bajnoki cím sorsáról.

    „Minden futam beleszámít az értékelésbe, az egész szezon alatt végig összpontosítaniuk kell a versenyzőknek, hiszen egy apró hiba is értékes bajnoki pontoktól fosztja meg a pilótát.” – emelte ki Dudás Endre „DuEn”, a bajnokság szervezője.

    „A DiRT Rally 2.0 játék adta multiplatformos lehetőségeket kihasználva a versenyzők PC-n, XBOX-on és PlayStation-ön is egyforma eséllyel tudnak indulni a bajnokságban. Természetesen előnyt jelent, ha az autó irányítását kormánnyal végzik, de kontrollerrel vagy billentyűzettel is neki lehet vágni a versenyeknek.”

    A bajnokság menetrendje:

    # Dátum
    1. 03.24-27.
    2. 04.14-17.
    3. 05.12-15.
    4. 06.09-12.
    5. 07.07-10.
    6. 08.11-14.
    7. 09.01-04.
    8. 09.29.-10.02.

     

  • A kamion EB szervezői is digitális versenyeket rendeznek!

    A kamion EB szervezői is digitális versenyeket rendeznek!

    Mivel továbbra sem lehet igazi versenyeket szervezni, ezért az ETRA, a kamion EB promótere előállt egy digitális stratégiával, melynek köszönhetően otthon is élvezni lehet a kamionversenyeket. Tavaly bemutatásra került a hivatalos ETRC játék, amelyre alapvetően építenek most, és így virtuálisan küzdhetnek meg egymással a kamionversenyzők. Ez az online szezon 8 versenyhétvégéből áll majd, és csak a teljes szezonos nevezők indulhatnak rajta, valamint azon pilóták, akiket gyakorlatilag meghívnak.

    Az Asetto Corsa alapjaira épül a játék, és a jelenlegi versenyzők ezen szimulátorban küzdhetnek meg egymással. A játékban látható kamionok pedig megkapták a 2020-as festésüket, a setup mindenkinél ugyanolyan lesz, bár a versenyzők módosíthatnak ezeken. A versenysorozat vasárnaponként lesz, az első máris a hétvégén, a Hungaroringen, amely pálya végre valójában is bekerült a játékba. Mindegyik fordulóban két verseny lesz, amit élőben streamelnek is majd, az első 18:00 órakor, a másik 19:00-kor.

    A szabályzás ugyanolyan lesz, mint az igazi FIA kamion Európa-bajnoki futamokon, a virtuális futamokat is versenyfelügyelet és DMSB licensszel rendelkező tisztviselők vigyázzák majd. Az ETRC online futamai követhetőek lesznek majd a közösségi médiás platformjaikon, tehát Youtube, Facebook oldal, Twitch elérés is lesz, illetve a széria weboldalán.

    Természetesen a rajongók is kipróbálhatják a virtuális kamionversenyzést a hivatalos ETRC játékkal, amely elérhető PlayStation 4™, Xbox One, PC, és Nintendo Switch™ platformokon. Eléggé más vezetni egy brutálisan erős 5 tonnás monstrumot, mint egy versenyautót, vagy motorbiciklit. Amennyire csak lehet, követik az igazi versenykamionok specifikációit, komoly kihívást jelent ez a játék, és némi online versenytapasztalatot. A játékban négy 25 perces futamban 12 kamion közül kell jeleskedni. A végsebesség 160 km/órára limitált, különleges módon lehet előzni, a fizika és az érzet teljesen más, mint a megszokott szimulátorokban. A második futamok fordított rajtrácsosak, különleges büntetéseket is össze lehet szedni, és 200 liternyi vízzel kell gazdálkodni a fékek hűtése miatt, ami külön figyelmet igényel.

    Kamion EB, 2020-as digitális versenynaptár

    május 24. – Hungaroring
    június 7. – Misano
    június 21. – Slovakia Ring
    június 28. – Nürburgring
    július 5. – Autodrom Most
    július 19. – Zolder
    augusztus 2. – Le Mans
    augusztus 16. – Jarama