Címke: ART Grand Prix

  • Russell nyerte az F2-esek időmérőjét Franciaországban

    Russell nyerte az F2-esek időmérőjét Franciaországban

    George Russell megszerezte pályafutása első pole-pozícióját a Formula 2-es bajnokságban, miután egy remek teljesítménnyel utalta maga mögé a mezőnyt.

    A Mercedes juniorja már az első etap során komoly tempót diktált, közel fél másodperccel volt gyorsabb mindenkinél, de azzal is tisztában volt, hogy még javulnia kell majd az első rajtkockához.

    Végül további három tizedet javítva megnyerte a paul ricardi kvalifikációt, bő egy tizeddel megelőzve Alexander Albont. A 30 perc során egyébként a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük a pilótáknak.

    Az utolsó etapig jól álló Nyck De Vries technikai problémára panaszkodott, a gyors köre végén. A holland leggyorsabb első szektort futott, emiatt pedig érthetően csalódott volt a probléma miatt:„Ez az én pole-om volt, nagyon jó körön voltam.” – mondta a rádióban. A Prema versenyzője így kénytelen volt megelégedni a nyolcadik rajthellyel.

    A bajnoki éllovas Lando Norris komoly energiát mozgósítva szerezte meg a harmadik helyet. Legközelebbi bajnoki riválisa Artem Markelov nem lehetett elégedett, egyrészt hibákat is elkövetett az időmérőn másrészt meg csak a hetedik lett.

    A monacói sérülése után visszatérő Sergio Sette Camara kiváló formát mutatott, övé lett a negyedik rajtkocka.

    A harmadik sorban majd a Camposos Luca Ghiotto és Russell ART-os csapattársa Jack Aitken lesz. Utóbbi hátránya már jelentős a csapattársához képest.

    A legjobb tíz mezőnyét Louis Deletraz és Nicholas Latifi zárta.

    Formula 2 , Francia Nagydíj, Időmérő edzés végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT KÜLÖNBSÉG KÖR
    1 George Russell ART Grand Prix 1:44.469 11
    2 Alexander Albon DAMS +0.166 10
    3 Lando Norris Carlin +0.312 10
    4 Sergio Sette Camara Carlin +0.623 11
    5 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing +0.640 10
    6 Jack Aitken ART Grand Prix +0.674 10
    7 Artem Markelov RUSSIAN TIME +0.781 10
    8 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing +0.800 9
    9 Louis Deletraz Charouz Racing System +0.809 11
    10 Nicholas Latifi DAMS +1.013 10
    11 Maximilian Gunther BWT Arden +1.139 10
    12 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing +1.252 10
    13 Santino Ferrucci Trident +1.270 11
    14 Roberto Merhi MP Motorsport +1.284 10
    15 Antonio Fuoco Charouz Racing System +1.450 11
    16 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME +1.476 10
    17 Arjun Maini Trident +1.552 10
    18 Nirei Fukuzumi BWT Arden +1.591 10
    19 Roy Nissany Campos Vexatec Racing +1.681 10
    20 Ralph Boschung MP Motorsport +2.031 6
  • Russell: A rajongók 99.9%-a nevet a Halón

    Russell: A rajongók 99.9%-a nevet a Halón

    George Russell, a Mercedes utánpótlás programjának 19 éves brit versenyzője a Hungaroringen adott nekünk exkluzív interjút. Forma-1, Halo, DTM, Formula E – ezeket a témákat mind érintettük.

    Kérdés: Szép előnnyel vezeted a GP3-as bajnokságot. Ki lehet a legnagyobb kihívód a bajnoki címért folytatott harcban?

    George Russell: Őszintén szólva nem gondolkodom túl sokat a bajnokságon. Múlt hétvégén 49 pontot szereztem, miközben a riválisaim nulláztak. Elég gyorsan változhatnak a dolgok. A csapattársaim nagyon versenyképesek, valamint időközönként Boccolacci is nagyon gyors tud lenni, Lorandi szintén. Szerintem még nagyon nyitott a bajnokság. Bármi megtörténhet, sok van még hátra.

    Kérdés: Tudjuk, hogy a Forma-1-ben már nem létezik igazi csapatmunka. Hogy van ez az alacsonyabb kategóriákban?

    Russell: Igazából csak a mérnökök által megosztott adatokat beszéljük meg, hogy fejlesszük az autót. Ezt az ART-nél különösen jól csináljuk, nyitottak vagyunk egymáshoz, jól tudunk együtt dolgozni. Ausztriában első sorból rajtolhattunk és Silverstone-ban a főverseny rajtjánál négy autóval voltunk ott az első ötben.

    Kérdés: Körülbelül két éve mondtad, hogy a Forma-1 már elérhetetlen számodra és a DTM az elsődleges célod. Most ott tartunk, hogy a világbajnok Forma-1-es istállónak tesztelhetsz… Gondolom már egyértelműen a Forma-1 a cél.

    Russell: Igen, természetesen. Amikor ezt nyilatkoztam, meglepődtem volna, ha azt mondják, hogy ebben a pozícióban leszek jelenleg. Mindig is biztos voltam magamban, hogy elég jó vagyok ehhez, ám nem adódott lehetőség, hogy valamelyik utánpótlás program részese lehessek. A Mercedeses nagyszerű hely, elképesztő lehetőség ez nekem. Nagyon várom már a tesztet.

    Kérdés: A Mercedes szezon végén felhagy a DTM-mel, mi lesz így a sorozattal?

    Russell: Számomra egyértelmű, hogy a Formula E a jövő. Sok ország köt egyezséget a sorozattal és körülbelül 25 év múlva a világ több részén is betiltják a benzines és dízeles autók árusítását. A gyártóknak emiatt fontos, hogy jó hátterük legyen az elektromos autók gyártásában. Szomorú a DTM számára, mivel egy nagyon versenyképes és kedvelt sorozatról beszélünk. Változnak a dolgok a motorsportban, a Mercedes pedig tudja, hogy mit csinál, szóval a döntés nyilvánvalóan helyes.

    Kérdés: Tetszik neked a Formula E, el tudnád képzelni ott a jövőd?

    Russell: Néha megnézem a versenyeket és van néhány barátom ott. Jelenleg még elég lassúak az autók, de értem a technológia lényegét. Ez nem csak a motorsport, de a világ jövőjét is mutatja egyben. Nyitott vagyok a Formula E-t illetően. Nagyon tetszik az ötlet és a hétvégék lebonyolítása. Megérkeznek a város közepébe – ami a rajongóknak is kényelmes – , majd minden egy napon van: edzés, időmérő, verseny.

    Kérdés: Van már terved a következő évre?

    Fotó: Magyar Gábor

    Russell: Nem, nem igazán. Az elmúlt néhány évben folyamatosan mondtam magamnak, hogy csakis versenyről versenyre koncentrálok. Nem tekintek távolabbra, mert bármi megtörténhet. A Mercedes jól bánik a versenyzőivel, szóval ha teljesítek, meg fogom kapni a lehetőséget. A teszttel már meg is kaptam az elsőt, a GP3-as bajnokságot pedig meg kell nyernem – ez a dolgom. Aztán ha befejezzük a szezont Abu Dhabiban, nekiállhatok tárgyalni Toto Wolfékkal, hogy mi legyen 2018-ban.

    Kérdés: Mit gondolsz a Halóról, ami jövőre bevezetésre kerül a Forma-1-ben?

    Russell: Hogy őszinte legyek, nem vagyok nagy rajongója. Teljesen az FIA mögött állok a biztonság növelését illetően. Véleményem szerint a valószínűtlenül bekövetkező furcsa balesetek megelőzése miatt vezetik be. Azonban akármilyen sportról beszélünk, mindig is bekövetkezhetnek az effajta „freak” balesetek, ami ellen nem tudunk mit tenni. A motorsport veszélyes, ezt el kell fogadni. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy elkerüljük az olyan ütközéseket mint Bianchié volt.

    Kérdés: Szerinted megmentette volna Bianchi életét a Halo rendszer?

    Russell: Nem, nem gondolom. Ez egy olyan külső dolog, ami valószínűleg segíthet megelőzni az ehhez hasonló eseteket. Itt vannak a legjobb biztonsági gumifalak, a legjobb sportbírók, biztonsági járművek – amik talán nem jönnek fel a pályára rossz helyeken. El kell fogadnunk a veszélyességi faktort és tovább kell lépni. Nem érzem biztonságtalannak magam az autóban jelenleg sem, szerintem ezzel a versenyzők 95%-a is így van.

    Kérdés: Néhányak szerint a Forma-1 megítélését is rontja a Halo bevezetése, egyetértesz ezzel?

    Russell: Igen, elég csak megnézni a közösségi oldalakat. Kimondhatom, hogy a Forma-1 rajongók 99.9%-a nevet a Halón. Ez nem túl jó a sport számára, mert szükségünk van a rajongókra. Néha érdemes odafigyelni a külső szemlélődők véleményére is. Ha senkinek sem tetszik a Forma-1 és senki nem nézi, a sport nem lesz ugyanaz. De várjunk vele, talán fél év után mindenki hozzá fog szokni.

    Fotó: Kaiser Erika

    Kérdés: A jövő heti teszten lesz lehetőséged kipróbálni az említett fejvédő rendszert?

    Russell: Nem tudom, nem láttam még a tesztprogramot. Amit a Mercedesnek is elmondtam, hogy a lehetőseimhez mérten maximálisan felkészültem, de először a GP3-as hétvégére szeretnék koncentrálni, aztán a vasárnapi második verseny után átmegyek hozzájuk és elkezdhetünk a tesztre gondolni. Remélem lesz rá lehetőség, nem lenne rossz kipróbálni. Érdekel, hogy milyen a kilátás mögüle. /Az interjú a hungaroringi hétvége csütörtöki napján készült, azóta pedig már tudjuk a választ erre a kérdésre: Russell kipróbálhatta a Halót és nem panaszkodott a látási viszonyok romlására./