Címke: Arrow SMP Racing

  • Sergey Sirotkin tesztpilóta lehet 2020-ban

    Sergey Sirotkin tesztpilóta lehet 2020-ban

    Lehet, mégis marad a Formula 1-ben az orosz pilóta: Sergey Sirotkin tesztpilótaszerepet kaphat még idén.

    Sergey Sirotkin az orosz SMP Racing program támogatásával debütálhatott 2018-ban a Williams-szel, de tavaly a csak a Renault és a McLaren tartalékos pilótaszerepével érhette be a 24 éves versenyző. Sokáig úgy tűnt, hogy 2020-ban teljesen elkerül a Formula 1-ből, miután aláírt egy szerződést a SMP-vel.

    „Ha objektíven nézzük, akkor minimális esélye van, hogy a szezont a Formula 1-ben kezdjem meg. Azonban szeretném ezt és mindig készen állok rá. Számos lehetőségről tárgyaltunk, többek között az endurance versenyzésről is” – nyilatkozta Sirotkin.

    Boris Rotenberg, az SMP Racing programvezetője elmondta, jelenleg az első helyen az a Robert Schwartzman áll, aki jelenleg a Formula 2-ben versenyzik. Az egész szezon fontos lesz a pilóta és a program számára is.

    „Sergey Sirotkin és Vitaly Petrov mentorként fogják segíteni Robertet abban, hogy felkerülhessen a Formula 1-be” – fogalmazott Rotenberg. – „Gondolkozunk azon, hogy mit tehetünk. Sergey már most nagyon elfoglalt, de nem kizárt az a lehetőség, hogy a Formula 1-ben tesztpilótaként térjen vissza”.

  • A McLaren az Arrow SPM oldalán tér vissza az IndyCarba 2020-tól

    A McLaren az Arrow SPM oldalán tér vissza az IndyCarba 2020-tól

    A McLaren csatlakozik az NTT IndyCar Series-hez 2020-tól. A wokingi istálló az Arrow Schmidt Peterson Racing partnerei lesznek, a projektet pedig a korábbi Indy Car bajnok, Gil de Ferran vezeti majd.

    A McLaren utoljára 1979-ben futottak teljes szezont még az Andretti Autosporttal. A két fél 2017-ben pedig szintén együttműködött Fernando Alonso Indy 500-as részvételekor. A wokingi alakulat az idei Indy 500-on is elindult, szintén a Chevrolet motorjait használva, azonban Alonso végül még a versenyen sem tudott elindulni, miután nem tudott bekerülni a leggyorsabb 33 versenyző közé.

    Mivel a McLaren nem ápolt valami jó viszonyt a Hondával a Forma-1-es projektjük során, ezért az Arrow McLaren Racing SP a Chevrolet hajtásláncait fogja majd használni. Ez azonban az SPM Racingnek is nagy váltás lesz, ugyanis a 2010-es szezontól kezdődően ők csakis kizárólag a Honda erőforrásaival versenyeztek.

    A McLaren bejelentése pedig a következőt tartalmazza: „Az Arrow SPM Racinggel fogunk együttműködni, ami azt jelenti, hogy az ő infrastruktúrájuk biztosítja majd a működésünket, amíg mi pedig a technikai dolgokban, a marketingben és a reklámozásban fogunk majd besegíteni. Az SPM Racing segítségével még a legjobb csapatokkal is felvehetjük majd a versenyt és akár még a bajnoki címért is küzdhetünk majd. A programunkat Gil de Ferran fogja majd vezetni. Egy külön csapat áll majd a rendelkezésére, ami teljes mértékben független a Forma-1-es csapattól.”

    A wokingi istálló vezérigazgatója, Zak Brawn is nyilatkozott a bejelentést követően. „Az IndyCar mindig is része volt a McLarennek már a kezdetektől fogva. A sorozatba nem csak azért lépünk be, hogy tovább népszerűsítsük a márkát Észak-Amerikában ezen a kereskedelmi platformon keresztül, hanem azért, hogy a legjobb csapatokkal harcolhassunk a győzelemért.”

    „Az együttműködés biztosítja a McLaren számára a stabil működést,” – véli Brown. „Hisszük, hogy majd kölcsönösen segíteni tudjuk majd egymást, hogy elérhessük a kitűzött céljainkat. Sam Schmidt és Ric Peterson egy sikeres vállalatot vezetnek, és már nagyon várjuk a közös munkát, hogy a csapatot egy új szintre emelhessük.”