Címke: Arif Rahimov

  • 2023-ban sprintversenyt rendezne Baku

    2023-ban sprintversenyt rendezne Baku

    Az azeri pálya főnöke, Arif Rahimov megerősítette, hogy szívesen pályáznának egy sprintversenyes hétvégére 2023-ban.

    A tavalyi év során debütáló formátumról megoszlanak a vélemények, valamint egy ideig úgy volt, hogy már idén is hat ilyen hétvégét tartanak, de végül három lett belőle. Jelenleg úgy fest, hogy 2023-ra tényleg sikerül megduplázni a sprintes fordulók számát.

    Idén eddig Imolában volt sprintfutam szombaton, ezenkívül pedig még Ausztriában és Brazíliában lesz. Jövőre pedig már Baku is az egyike lenne a hat rendezőnek.

    „Nos, én általában támogatom azt, hogy csavarjuk kicsit a dolgokon néha, és ezzel visszahozzunk egy kis érdeklődést” – válaszolta Rahimov a GPFans ezzel kapcsolatos kérdésére. „Nagyon szeretem a sprintversenyeket, sokkal több akciót adnak. Alapvetően a sprintverseny vonzereje – nem csak Baku, hanem bármelyik promóter számára – az, hogy úgy tűnik, több szurkolót vonzanak szombaton, mint a kvalifikáció, mert verseny lesz, pont miattuk. Mi egy olyan piac vagyunk, ahol a szurkolók nem annyira képzettek a sportág részleteiben. Örülnék, ha jövőre lehetne sprintverseny itt, Bakuban. Remélem, mi leszünk az egyike a hat helyszínnek, ahol tartanak ilyet.”

    A tavalyi Azeri Nagydíj is tartogatott magában már egy kisebb sprintet, amikor Max Verstappen defektet kapott a verseny utolsó szakaszában és csak a verseny megszakításával tudták biztonságosan eltávolítani az autóját és az ott maradó törmelékeket.

    Mindenesetre egyelőre nem kezdődtek tárgyalások arról, hogy jövőre Bakuban lesz-e sprint, de ez úgy tűnik, csak idő kérdése.

    „Ezt a versenyhétvége idejére tűztem ki” – folytatta Rahimov. „Amilyen elfoglalt most az F1, szerintem a legjobb alkalom a figyelmük újdonságokra való felhívására az, amikor épp versenyeznek. Szóval idénre terveztem azt a felvetést, hogy jövőre bejelentkeznénk egy sprintversenyre. Mint mondtam, nagy támogatója vagyok. Nagyon tetszik az ötlet, szerintem jó, ha az év során egy kicsit megkeverjük a dolgokat. A dolgok unalmassá válnak, az emberek megszokják ugyanazt a formátumot, és elveszítik az érdeklődésüket, így amikor ilyen jellegű változások jönnek, az szerintem jót tesz a sportnak.”

  • Baku számára nem jelentenek nyomást az új helyszínek

    Baku számára nem jelentenek nyomást az új helyszínek

    Az azeri Forma-1-es pálya főnöke elmondása szerint nem éreznek plusz nyomást új helyszínek érkezése miatt.

    Bakuban 2016-ban rendeztek először versenyt, azóta pedig még több városi pálya került az F1-be. Tavaly érkezett Jeddah, jövő héten jön Miami, jövőre pedig Las Vegas. Azerbajdzsánnak 2024-ig van szerződése a száguldó cirkusszal, de nem hiszik, hogy veszélyben lenne a helyük.

    „Láthatjuk, hogy a városok részéről nagyobb az igény nagydíjrendezésre” – szögezte le a Baku City Circuit igazgatója, Arif Rahimov. „Szerintem ez valójában nagyobb kihívás elé állítja a csapatokat, mint a promótereket, mivel a versenyek száma ennek következtében valószínűleg emelkedni fog. Mi nem érzünk semmilyen nyomást, mert nem kell versenyeznünk más helyszínekkel a régiónkban. Ha egy országon belül, például az Egyesült Államokban három nagydíj van, vagy a Közel-Keleten négy ország verseng egy helyért, akkor ott nagyobb nyomás nehezedik egy-egy pályára.”

    Egyre több helyszín rendez éjszakai versenyt, főleg a Közel-Keleten, Azerbajdzsánban viszont nem fognak átállni erre a formátumra.

    „Eddig öt versenyünk volt és 2022-ben lesz a hatodik” – tette hozzá Rahimov. „Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy sokat kell változtatnunk. Elégedettek vagyunk a vonalvezetéssel – kihívást jelent, izgalmas, és ahogy mondtuk, nagyon jól mutatja be Baku városát. Ugyanebből az okból kifolyólag nem szeretnénk, ha a versenyt éjszaka rendeznénk, mivel azt szeretnénk, ha az emberek láthatnák Azerbajdzsán gyönyörű városát.”

  • Teljes mértékben megtéríti Baku a Williams kárát

    Teljes mértékben megtéríti Baku a Williams kárát

    A Williams istálló teljes kompenzációt kap a csatorna fedél okozta anyagi kár miatt, amit még George Russell szenvedett el Bakuban.

    Mint ismert, az Azeri Nagydíj első szabadedzése szinte teljes egészében elmaradt, miután a Williamses George Russel felhajtott egy nem megfelelően lerögzített csatornafedélre, ami így gyakorlatilag teljesen tönkre tette az autó alját. A sérülés miatt a következő második szabadedzést is ki kellett hagynia, ráadásul a csapatnak komoly anyagi kiadást jelentett ez az incidens.

    A futam egyik szervezője Arif Rahimov most kijelentette, hogy teljese egészében megtérítik a Williamsnek a csatorna fedél okozta károkat.

    „Nyilvánvalóan ez a mi hibánk volt, ezt el is ismertük. Ez egy olyasmi dolog ami egy ilyen szintű versenypályánál elfogadhatatlan. Átnéztük a biztosításunkat, ami teljes mértékben tudja ezt fedezni. A mi jogi osztályunk beszélt a Williams jogi osztályával és abban egyezte meg, hogy a teljes kárt megtérítjük. Természetesen nincsen bennük rossz érzés. Mélyen elnézést kértünk, még virágot is küldtünk nekik, hogy lássák, mennyire sajnáljuk a történteket.” – nyilatkozta Rahimov.

    Rahimov hozzátette még, hogy a pénzt a lehető leghamarabb elutalják a Williamsnek, így elkerülve azt a hosszú jogi procedúrát, mint amin a Haas esett át két éve Malajziával, egy kísértetiesen hasonló eset kapcsán.